Kedves B. Béla!
Magvas és méretes eszmefuttatásodban sok értékes elem van, bizonyára! A lényeg azonban nem az, hogy ki tervezi meg a színházat, mert az ne legyen népszavazás kérdése. Sokkal fontosabb, hogy milyen körülmények között születnek meg a döntések, egy olyan jelentőségű beruházással kapcsolatban, mint pl. a Nemzeti színház, a maga 10 milliárdjával.
Minden valamire való és magára valamit is adó ország épített magának már nemzeti színházat. Ám korlátozott ismereteim szerint ezen országok egyike sem volt olyan nagyvonalú, hogy egy ember kényére - kedvére adta volna oda a beruházást, hogy tobzódjon benne.
Nálunk most nem a tény, hanem a jelenség a fontos, mely szerint haveri alapon lehet bevállalni 10 milliárdos üzleteket. A kérdés csupán az, hogy a kiválasztott személy alkalmas-e erre a feladatra? Ha igen, akkor mely képességei tették őt alkalmassá? Csak ezek után lehet kérdés az, hogy ténylegesen ki tervezi meg az épületet és az mennyiben lesz alkalmas a tervezett funkcióra uszkve 2-300 éven keresztül. Emiatt van az egyszemélyi felelős személyének nagy jelentősége és felelőssége. Most úgy tűnik, hogy a kiválasztott személy erőből és nem felelőssége tudatában rohan neki a feladatnak. Márpedig egy alkalmatlan személy kiválasztása éppen a kiválasztók felelősségét veti föl.
Úgy tűnik, hogy a Kormány magatartását e területen (is) a csak azért is szemlélet vezeti. Jó lenne tudni, hogy ez kinek az érdeke? Eddig csak annyira sikerült rájönnöm, hogy nem a miénk, állampogároké! A kialakult helyzet azért borzasztóan káros, mert kis magán közvélemény kutatásom eredménye szerint a Kormány azt érte el, hogy az általam megkérdezettek döntő többségének az a véleménye alakult ki, hogy talán nem is kellene most, ilyen űrzavaros körülmények között nekifogni a Nemzeti Színház építésének. Persze, ha Orbán Viktornak emlékmű szükséges...
El kell ismerni – az elôzô tervpályázat is ezt bizonyítja –, a magyar építészek szemléletével bizony gondok vannak. Mindent készpénznek vesznek, ami ki van nyomtatva. A tervezési programot például. Amit ugyan színházi emberek írtak le kötetnyi terjedelemben, és amelynek betartását számon is kérték a pályázókon. Mi több, erre hivatkozva hirdették egyhangúlag nyertesnek Bán Ferencet. Mégis, ha az építészek valóban értenék a színházat, vélhetôen úgy kellett volna olvassák a dokumentumot, miként a rendezôk – teszem azt – Shakespeare Vilmost. Akibôl mást hámozott ki például Major Tamás anno. És még másabbat Peter Brook.
Abban is igaza lehet a kormánybiztosnak, hogy suszter maradjon csak a kaptafánál. Az építész csak olyanba vágjon bele, amiben jártasságát már bebizonyította. Elmúlt az az idô, amikor eleink oly’ felelôtlenek lehettek, hogy arra a Steindlre bízták a Parlament tervezését, akirôl tudni lehetett, hogy ezt megelôzôen nemhogy öt, de egyetlen magyar parlamentet sem tervezett, de még csak fel sem újított.
Az ám az avoni hattyú! Úgy tunik, hogy nála a meglátás! A gondolat, ami bürüt vethetne az elmérgesült vita vizesárkán keresztül. Ô kiáltotta világgá, hogy „színház az egész világ!”… Ha pedig ez így van – mert így van –, akkor minden tárgyunk színházi kellék, s minden ház és tér véges létünk díszlete csupán. S kétszeresen is az a színház. Százszorosan is akár, ha új, nemzeti és magyar!
Mármost, ha a kormánybiztos és a kamara ebben meg tudna egyezni – nota bene peren kívül –, akkor a színház tervezését díszlettervezésnek lehetne minôsíteni. Amire természetesen nem vonatkozik az építési törvény. Másrészt nem hiszem, hogy a díszlettervezés valamilyen speciális – például látványtervezési – diplomához lenne kötve. Tehát az Ybl-díjas Siklós Mária is automatikusan jogot kaphatna arra, hogy Igor Popov muszakilag kvalifikált untermanja legyen. Az orosz mester ez ellen aligha tiltakozna. Már csak azért sem, mert azt olvasom az újságban, hogy a régi Nemzeti egy darabkáját meg a „jellegzetes”, budapesti neogótikát is be szeretné építeni a kompozícióba. Sôt publikált vázlata szerint egy Makovecz-idézet is színre lépne abban. Az ilyesmit pedig sokkal egyszerubb valamely helyi rezidens bevonásával lekezelni, mint távol Moszkvában vergôdni vele.
A vázolt javaslat érthetôen nem tér ki minden részletre, de talán kijelöli azokat a vonalakat, amelyek mentén a békesség megteremthetô lenne, és a kormánybiztos vaskövetkezetességgel dolgozhatna tovább.
No persze – arca mentése érdekében – azért valamit az Építészkamara is kaphatna. Például Schwajda György A szent család címu komédiakötetének dedikált példányát adományozhatná a kamara minden tagjának. Nyolcezer-ötszáz példány kinyomtatása ugyan nem kevés pénz, de fedezetéül szolgálhatna a javaslat elôterjesztôje számára méltányosan megítélendô sikerdíj, amit az elôterjesztô e nemes célra ezúton tisztelettel fölajánl…
Kétségtelen, hogy a felvázolt egérútnak van némi kockázata. Az jelesül, hogy mi történik majd e díszletszínházzal, ha valamikor a magyar közönség más darabot, más rendezést kíván? Azaz színváltozásra lesz szükség. Nos hát akkor legfeljebb új teátrumot kell építeni. Ám bízzunk abban, hogy addigra már elég tehetôsek leszünk, s már a Kárpátokból rendszeresen ránk zúduló vizek végleges megregulázására sem kell költenünk többé. Az anyagiak elôteremtése már nem okoz gondot. Legfeljebb abban kell majd megegyezni, hogy milyen legyen az újat követô még újabb Nemzeti Teátrum?… Valóságos, vagy netán inkább csak virtuális?
Ezzel az egyszeru megoldással tehát a pénzügyi korlát jogszeruen megkerülhetô. Pályázat meszelve! Ámde hátra van még a tervezési jogosultság problémája. Nem Siklós Máriáé persze, hanem a kitunô Igor Popov úré, akit a kormánybiztos Siklós forspontjának szemelt ki. Elgondolása szerint ugyan ô nem tervez, csak kigondolja a „koncepciót”, és amit kimódol a színházról és a felvonulási térrôl, azt lerajzolja. Sajna ez a meghatározás megint csak színpadon állna meg, de ott is csak az elsô felvonásban… Csakúgy sántikál, miként a jenkik ama magyarázkodása, miszerint az orális szex nem valóságos.
Sokkal szerencsésebb lenne, ha Popov úr megkapná a magyar állampolgárságot, mint az idegenlégiós sportolók. Akkor az Építészkamara a törvény szerint megadhatná számára a startengedélyt erre a munkára. Sôt tagként föl is vehetné. Ahol helye van nyolcezer-ötszáz magyarnak, miért ne férne el egy belevaló orosz is? Még bizalomerôsítô külpolitikai gesztusként is eladható lenne. Moszkva úgyis duzzog a NATO-tagságunk miatt.
Sajnos a helyzet ennél bonyolultabb. Nem is azért, mert az orosz építészkamara – építészként – nem tud Popov úrról. Végtére is egy akkora országban mindenkirôl mindent legfeljebb a KGB utódszervezete tudhat. Sokkal inkább az a bibi, hogy a Népszabadság tudósítójának adott nyilatkozatában elismerte, hogy építészként nem nyert kiképzést. Ráadásul beismerte azt is, hogy az új teátrum belsejével is foglalkozik, amit a kormánybiztos tapasztalata szerint építész meg nem tesz. Ezek a tökfilkók szerinte kiélik magukat az épület homlokzatában. Bévül majd csak lesz valahogy. És ez bizony így igaz. Tessék csak megnézni az Ybl mester tervezte Operát. Vagy akár a Garnier tervezte párizsit. Tegyük hozzá, nem véletlen, hogy a nagy Wagner sem bízta a megálmodott Fest Halléját malterszagú rajznokokra. Igaz, le is égett hamarosan…
Persze kérdezhetnénk, hogy olyan fontos-e az a nyomorult pecsétes papír. Le Corbusier-nek – akit ráadásul eredetileg nem is így hívtak – sem volt diplomája. Mégis a XX. század egyik legnagyobb hatású építômuvésze lett! Ám a törvény az törvény. Diploma nélkül pedig az építész nálunk nem építész. Más megoldást kell keresni.
De.
És akkor folytatnám is:
Személy szerint látok ilyen ígéretes lehetôséget. A közbeszerezési törvény azt mondja, hogy hétmillió forintnál nagyobb összegu munka esetén tervpályázatot kell kiírni. Ámde a kormánybiztos szerint senki nem tudja, hogy tervezôje mennyit fog kérni, és ez nem is tartozik senkire. Nos, ez az érv igencsak biceg. Tudott ugyanis, hogy az ilyenfajta beruházás tervezési költsége a teljes bekerülési öszszegnek általában legalább két-három százaléka. Ha tehát a beruházás tízmilliárdba kerül, két-háromszáz millió forint. Ami csinos summa, és mindenképpen több a hétmilliónál! Persze az építész nem egymaga és nem is egyedül dolgozik, hanem olyan tervezôcsoportot irányít, amelyben legalább húsz-huszonöt szakértô tesz-vesz a maga segítôivel. Összesen mondjuk száz magasan kvalifikált szakember. Belátható, hogy egy negyed Tocsik ekkora munkáért nem túlzás. Ámde mi volna abban az esetben, ha a forintot kikapcsolnánk? Kapjanak a tervezôk például ingyenjegyet a Nemzeti elôadásaira. Akkor a korlát máris meg lenne kerülve. Ha egy jegy mondjuk ezer forint, akkor a háromszázmillió csupán háromszázezer jegyet jelent. Száz tervezôre osztva ez csupán háromezer elôadás. Feltehetjük továbbá, hogy a tervezô nem egyedül jön színházba, elhozza férjét, feleségét, fontosabb barátait és barátnôit is. Így ez a szám akár ötödére is csökkenhet. Akkor már csupán hatszáz elôadásnál tartunk. Ez pedig – ha egy szezonra tizenöt bemutatót számolunk, nem több, mint negyven évad. Ha azonban ugyanazt az elôadást többször is megnézik, még ennyi sem! A szerzôdés a következô évszázad elsô felében bizonnyal kifutna.
Jogász barátomat egyszer csacska módra megsértettem. Azt találtam mondani, hogy nálunk talán azért olyan hosszadalmas a törvényalkotás, mert elôször a joghézagot kell kitalálni, hogy aztán be lehessen bugyolálni a paragrafusba. „Nálunk alig van joghézag – vágott vissza élesen –, csak éppen nem tartják be a törvényt.” Meginogtam. Tán igaza van. Azt azonban továbbra is fenntartom, hogy mindig akkor igyekszünk vitáinkat a jog kacskaringós útjára terelni, amikor az erkölcs vagy a józan, netán muszaki érvek süket fülekre találnak. Nem vagyunk hajlandók belátni, hogy a jogi döntés igazságot nem tesz. Csak azt állapítja meg, hogy mi a törvényes és mi nem az. A törvényesség és az igazság pedig két különbözô dolog.
Itt van a Nemzeti például. Az építészkamara jogi állásfoglalást kért a tekintetben, hogy az építésügyi, illetve a közbeszerzési törvény betartása kötelezô-e a színház tervezésekor. Mert ha igen, akkor Schwajda György kormánybiztos – tetszik neki vagy sem – tervpályázatot kell kiírjon. Nem bízhat meg közvetlenül tervezôt. Ô azonban mégis ezt akarja, mondván: megtalálta azt az egyetlen létezô magyar építészt, Siklós Máriát, akire a munkát felelôssége tudatában rá meri bízni. S hogy erre a húzásra olyan formulát talált, amit az említett törvény lehetôvé tesz. Passz! Illetve patt. Beszéljen hát a törvény, így a kamara. Beszéljen, aki akar, én nem. Így az igazságügy. Hogy ki és mit dönt, egyelôre nem tudható. (Pénteken lemondott a Magyar Építészkamara elnöke, s a közgyulés úgy döntött, egyedül a nyilvános tervezési versenypályázatot tartja megfelelônek az új Nemzeti Színház ügyében. – A szerk.) Meglehet, hosszú és tekervényes eljárásnak nézünk elébe. Ami aligha kívánatos, hiszen az idô haszontalan múlik, és kifuthatunk belôle.
Tocsik Márta színre lépése óta (?) tudjuk, hogy peren kívül is meg lehet egyezni, ha mindkét oldalon megvan a jó szándék. Kérdem, miért ne lehetne ebben az esetben is olyan megoldást találni, amit elfogadna az építészkamara, és az eltökélt kormánybiztosnak sem kellene lemondania rapid megoldásairól? S még Törôcsik Marinak tett ígéretét sem kellene megszegje.
Miért van az az érzésem, hogy ezt a lépést (ti., hogy nem foglal állást az IM) előre borítékolni tudtam volna. Lázas munka folyhatott mire megtalálták azt az alkotmánybírósági passzust, amire hivatkozva ezt megtehették. ;o)
OFF: visszacseng az ISM kontra Kovács ügyben való állás nem foglalás is. ON
Az építészeknek, a tervezőknek főleg, de a kivitelezőknek is elege van a haveri bratyizásokból, a Közbeszerzési Törvény hatálya alól való mentesítésból; és mindez "csupán" a határidő tartásáért, ugyan már Uraim????
Az Igazságügyi Minisztérium megküldte válaszlevelét a Magyar Építész Kamarának, amelyben nem foglal állást az új Nemzeti Színház tervezésével kapcsolatban feltett kérdésre – nyilatkozta lapunknak Gadó Gábor, az igazságügyi tárca helyettes államtitkára. Callmeyer Ferenc, a kamara elnöke egyelőre nem kívánt reagálni a minisztérium levelére.
OFF on
HJM,
köszönöm a linkeskedést :o), meg az ámítástechnikai varázslási tippeket is (az utóbbi főleg rámfér) :o))
Esetleg, ha még virtuális nyugtatót is tudnál csatolni, elkélne a cikk olvasásához, különös tekintettel a Siklós Máriát idéző harmadik felvonáshoz ;o).
r_b.
OFF off
OFF ON
Kedves r_bendegúz!
Valóban, figyelmetlen voltam.
Az indexben ORBAN_SZ.HTM van (nézd meg!) a tartalomjegyzék linkjei meg mind kisbetűsek!
Aztat a trehhány <#&#@@ szerkesztőjét!
De ha valami kell, akkor nézd meg a tartalomjegyzékben és írd át a linkban nagybetűsre, úgy műxeni fog.
Közben engedelmeddel az "Orbán színház" cikket belinkeltem, és még műxik is. ;-)
OFF OFF
All,
idevágó cikkek a 168 óra "Tasztalos" számában. Csak IRL hozzáférhető, a hálóról eltűnt. Lehet, hogy javítóba adták? ;o).
Amit idézőjelek között írnak, az minden bizonnyal sajtópörálló, a többinél ajánlatos figyelembe venni az említett újságnál dívó 0,2-es alapossági, információ megbízhatósági és etikai szorzót :o).
Speaker,
kérlek vegyél be vérnyomáscsökkentőt és elbújdoklásgátlót mielőtt elolvasod.
Tudod kedves Imre bácsi ez úgy van, hogy amikor "nincs más érv" a marhaságok eltussolására, na akkor kell elővenni az 1. számú borítékot:
"...hivatkozz az elődök rossz munkájára, stb.stb...."
Csak az a baj, hogy amíg a "valóságban" egy borítékot "csak egyszer lehet felbontani", addig pártunk, ormányunk és híveik azt a bizonyos 1. számú borítékot már megszámlalhatatlanul soxor kinyitották...
Arról már nem is beszélve - elismerve a múlt fontosságát - , hogy azért mégiscsak a jelen történései a meghatározóak....mármint a jelenre és a jövőre.
Pótcselekvés, porhintés, stb., stb. ..."vagy amit akartok"...
Örülök, hogy bármiféle vitáról is legyen szó, valahogy mindig előkerül a kommunistázás. Nem tudom, hogy ennek mi a köze az egesz Orban-Schwajda-féle Nemzeti Szinház koncepcióhoz, vagy talán annyi, hogy mindenről "az" jut az ember eszébe.
Ajánlom - s nem először már - a kommunistázóknak, hogy nézzenek körül kedvenc pártjuk portáján egyes káderek nacionaléjának s meg fognak lepődni. Nekem mindig az a mondas jut eszembe: "Nem az én kommunistám a kommunista, hanem a te kommunistád a kommunista!"
Egyébként Nemzeti ügyben véleményem változatlan: előre a 2002. választások felé. Ha kell, tűzzel-vassal, SDchwajdával!
Imre bácsi
Hujjuj! Popovista-moszkovita nemzetink lesz poszt neogót stílusban, őrtoronnyal és doboz szinpaddal. (Hagymakupola még nem biztos.)A magyar építésznő tervezi majd hozzá a parvenűs manzárdtetőt, meg körablakokat, mint Schwajda házán láttuk.
Nem is tudom, miért, de egy kis történet jutott az eszembe.
Férj és feleség istenesen összevesznek. Olyannyira, hogy a férj ezt vágja az asszony fejéhez:
- Hülye qurva!
Mire az asszony:
- Kikérem magamnak! Nem vagyok hülye...
Az IM, PM, APEH allasfoglalasok valamikor iranymutatoak voltak a birosagok szamara (az allasfoglalasokat jogforraskent hasznaltak fel), ezt a gyakorlatot az Alkotmanybirosag "hatastalanitotta".
Ugyhogy a jogrol itt csak akkor beszelhetunk, ha valaki _beperelne_ Sch. kormanybiztost. De ki?
(egyik epitesz kamara sem fogja megallitani Schwajdat, valamibol nekik is elniuk kell)
*******
Oriasi tevedes (es a problema lekicsinyitese) az, hogy Schwajdanak az Epiteszkamaraval kell megegyeznie! Alkudozhatnak, igen, de az o kis kulonalkujuk sem torvenyesse, sem erkolcsosse nem teszi a palyazat elkeruleset.
******
Kedves Theo,
Siklos Maria a zsuri tagja volt es kivalonak tartotta Ban tervet. Nem most ebresztettek Csipkerozsika-almabol.
Felfokozott erzelmi felindulas? Tolem igy is nevezhetjuk a gatlastalansagot! ;-)
