Keresés

Részletes keresés

SchoolProject Creative Commons License 28 órája 0 0 21414

Sziasztok!

Egy egyetemi feladathoz kapcsolódóan kell egy fórumra bejegyzést írnunk, ami a kitalált vállalkozásunk tevékenységéhez közel áll.
Szeretném a véleményeteket kérni az alábbi KITALÁLT vállalkozásról, hogy mennyire versenyképes az ötlet illetve lenne e rá kereslet. Bármilyen véleményt szívesen olvasok.


Köszönöm!

 

Egy esküvő- és eljegyzésszervező vállalkozás. Sokak életében előbb-utóbb eljön az a nap amikor megkéri a párja kezét, vagy ezen tovább haladva esküvőt tervez, szervez. Ezen élethelyzetek megtervezésében, megszervezésében, valamint megvalósításában segítene a vállalkozásom. Tudom, hogy esküvőszervező cégből nagyon sokat találhatunk világszerte, de már országszerte is egyre több ilyen vállalkozást indítanak, ezért szeretnék valami mást nyújtani. Ebben már az eljegyzésszervezés is a segítségemre lehet, ugyanis ilyen vállalkozásból nem sokat találtam. Ez egy olyan vállalkozás lenne, ami nem csak a nagy nap megszervezésében segít, vagy szervezi meg teljeskörűen, de az eljegyzésben is segítséget nyújt azoknak a férfiaknak vagy nőknek, akik elhatározták, hogy megkérik a páruk kezét. Egy eljegyzés szinte mindig emlékezetes, de ha azt kreatívan valósítják meg, és úgy, hogy az minél személyesebb és az adott párkapcsolatra jellemző legyen, akkor nem lehet nagyot hibázni. Legyen szó a Világ (szinte) bármely pontjáról, extrém helyzetekről, különlegességekről, vágyakról, minden elképzelést igyekeznénk a lehető legjobban megvalósítani. Első lépésként az ügyfelekkel egy személyes vagy online találkozó keretein belül megismerkedünk, de ennél fontosabb, hogy betekintést fognak nyújtani a párkapcsolatukba, a fontosabb, emlékezetesebb pillanatokba. Ezek után felmérjük az igényeit, ha van saját ötlete meghallgatjuk, és segítünk annak lehető legjobb megvalósításában. Ha nincs ötlete, az elmondottak alapján 2-3 ötlet felvázolása után folytatjuk a közös munkát. A második lépésben a kitalált vagy kiválasztott ötlethez megbeszéljük a részleteket és ezek alapján árat kalkulálunk. Harmadik lépésben elkezdjük megszervezni a lánykérést. Közben konzultációk keretein belül egyeztetünk. Negyedik lépésben pedig már a megvalósítás történik. Mindent előkészítünk, hogy mire a pár megérkezik, minden a tervezettek szerint működjön. Ha valaki az utolsó utáni pillanatban szeretné megszervezni a lánykérést, számukra elérhető lesz egy expressz (drágább) csomag, ahol 1-3 nap alatt teljesen megszervezzük az eseményt. Úgy gondolom, hogy ha az eljegyzés megszervezésében a pár segítségére lehettünk, már van az egyik féllel egy kialakított kapcsolat, és már ismerjük a párkapcsolatuknak egy kis részét, az utána következő esküvő szervezését is szívesebben bíznák ránk, így újra fel fognak keresni, vagy jobb esetben meg sem szakítjuk a kapcsolatot és a nagy boldogság után elkezdjük a közös munkát az esküvő megszervezésével is. Az esküvők terén sincsenek határok az elképzelésekben, így akár külföldön, belföldön, víz alatt, a levegőben, tervezhetik a nagy napot, vagy annak egy bizonyos részét. Minden pár más, nincsenek egyforma kapcsolatok, mindenkinek másak az elképzelései és persze a pénztárcája sem mindenkinek ugyanolyan mély, így esküvőből sincsen ugyanolyan. Vagyis nincs teljesen ugyanolyan. Sokan nem is kezdenek bele az esküvő szervezésébe rögtön, ugyanis annyira elszálltak az árak, hogy nagyon drága megszervezni. Az én vállalkozásomban, lennének olyan „pénztárcabarát” csomagok, amelyek fix árral rendelkeznek. Ezek előre megszervezett helyszínen, csapattal, étel és ital menüvel lesznek feltűntetve. Természetesen a csomagok bizonyos részeit külön kérésre lehet variálni is, leginkább az étel- ital menü és a zenei szolgáltató miatt. Ezzel azonban az árak változhatnak. Ez kb. 3-5 különböző árkategóriában lenne elérhető belföldön és külföldön egyaránt. Ezek mellett lehet személyre szabott ajánlatokat kérni, ezek nem fix árasok, hanem mindenkinek az igényeit felmérve, hasonlóan az eljegyzés szervezéshez, kalkulálunk árat. Lehet a csomagok mellé vásárolni külön, olyan utalványt, amelyekben a megadott összeg levásárolható ruhákra szánt összeggel. Ez azért éri meg, mert a szponzor cégek segítségével kedvezőbben juthat hozzá a menyasszony az esküvői ruhákhoz, illetve a vőlegény is az öltönyhöz. Természetesen az Örömanyára és az Örömapára is gondolunk, így nekik is lenne levásárolható összeg. (Erről még félév közben pontosítanék, mert lehet, hogy egy 15% kedvezményes kuponnal népszerűbb lenne az ajánlat.) Visszatérve az Örömapára és az Örömanyára, a szülőköszöntő ajándékok kitalálásában és elkészítésében is a segítségére lehetünk a pároknak. Egyedi tervezésű, valamint meglévő sablonok alapján, a meghívók készítését is vállaljuk majd. Bár mint az elején említettem, sok esküvőszervező cég létezik, de kevés olyan, aki már az esküvőt megelőző időszakban, az eljegyzésnél is a párok segítségére van, így a kitalált vállalkozásom sikeres lehet, de a félév során lehet, hogy pár dolgot még hozzáadok, vagy elveszek belőle. Gondolataimban van még, hogy a manapság egyre népszerűbb „babaváró bulik” szervezését is beleveszem, valamint még a legény és lánybúcsúk szervezését is, (ezekhez is nagyon sok ötletem lett az írás közben és ilyen vállalkozás biztosan kevesebb van, mint sima esküvőszervező.) így mégtöbb visszatérő, illetve új ügyfél kereshet fel bennünket.

tommerfilm Creative Commons License 2023.06.06 0 0 21412

Sziasztok! Hamarosan induló tv műsorunkba keresek olyan párokat, akik nyáron tartják az esküvőjüket és nyitott lenne a műsorban való megjelenésre! Lehet az esküvőtök extrém, humoros, vagy az "átlag" szemében meghökkentő is, nekünk annál jobb! Ha érdekel benneteket a lehetőség vagy ismertek olyan párt akit érdekelhet akkor keressetek bátran! Részletek emailben. :)

Törölt nick Creative Commons License 2023.04.12 0 0 21410

Milyen tapasztalataitok vannak a szezonális és party dekorációk bérlésével kapcsolatban? Milyen előnyei és hátrányai vannak ennek a megoldásnak?

Törölt nick Creative Commons License 2019.03.18 -1 0 21396

Kristóf am egy tipikusan túlárazott szar. Volt pasim pierre cardin mániás volt, máshol kiskerben az ing 15-20E volt, neten már 10-12, a Kristófban ugyanezek 25-40E között.

Előzmény: Törölt nick (21395)
Törölt nick Creative Commons License 2019.03.18 -2 0 21395

Arra az egy vagy két esetleg három alkalomra nem mindegy? Egy fotózás, egy polgári, egy templomi.... pont jó egy kínai konfekció is, ugyanúgy nem fogod felvenni azt se, ami 20E + 5E a szabó aki rádigazítja, , meg azt sem ami 110E volt.

 

Nem az nadrág-zakó adja az egésznek a pompáját. A ceremónia mellény, a nyakkendő, a bokréta, díszzsebkendő, mandzsetta gomb sokkal-sokkal hangsúlyosabb egy ffi. esetében, mint a zakó/nadrág kombó.

 

Méretben legyen helyes, a nadrág és a zakó...  ha télen lesz az esküvő akkor vastagabb legyen, ha nyári akkor vékony.

 

Ingből legyen inkább 2-3 darabod, ha beleizzadsz/büdösödsz.

Előzmény: Maxicircus (21394)
Maxicircus Creative Commons License 2019.03.14 0 0 21394

üdv

 

esküvői öltönyt szeretnék, hol érdemes venni? (Kristóf üzletben kérdeztem, ott 110 ezer körül van, nem tudom van e olcsóbban másutt vagy)

 

tengerkéket, semmi csicsát de azért szép, ünnepi öltöny legyen.

azért ne egy mr.sale legyen, valamivel jobb kategória,de semmi ötletem márpedig nemspkára esküvőm.nagyon megköszönném a segítségeteket.

Budapesten keresnék üzletet.

 

 

 

KissMe Creative Commons License 2019.03.13 0 0 21393

Szia! Ha még aktuális (bocsi, csak most láttam). Kozármisleny, a művelődési ház melletti tó. Ott volt már esküvő, szép, karbantartott a tópart, sok parkolóhely van a környéken, a művházban pedig büfé, mosdó, stb.

Előzmény: Törölt nick (21389)
Törölt nick Creative Commons License 2019.03.12 -1 0 21392

Köszönjük, hogy felfedezted fórumunk reklámerejét. Kérjük, tevékenységed legalizálásáért az alábbi formon jelentkezz munkatársunknál


forum.index.hu/reklamlink/

Előzmény: Bogoo92 (21391)
hiper fizikus Creative Commons License 2019.02.28 0 0 21390

Bocsánat, de : A folyóvizekbe beleengedik a város szenyvizét . Az állóvizek poshadtak . A művizekbe belepisilnek a kisgyerekek és az ölebek .

Szerintem elég lesz nektek az is, ha az esküvő után szódavízel vagy pezsgővel meglocsoljátok egymást . 

Előzmény: Törölt nick (21389)
Törölt nick Creative Commons License 2019.02.28 0 0 21389

Sziasztok! Pécs környéki, vízparti helyszíneket keresek, melyek alkalmasak lehetnek a polgári szertartás lebonyolítására. A tippeiteket, ha vannak, előre is köszönöm!! 😊

Törölt nick Creative Commons License 2019.02.27 -1 0 21388

Köszönjük, hogy felfedezted fórumunk reklámerejét. Kérjük, tevékenységed legalizálásáért az alábbi formon jelentkezz munkatársunknál


forum.index.hu/reklamlink/

 

Előzmény: BabaEsküvő (21386)
Törölt nick Creative Commons License 2019.02.27 0 0 21387

Köszönjük, hogy felfedezted fórumunk reklámerejét. Kérjük, tevékenységed legalizálásáért az alábbi formon jelentkezz munkatársunknál


forum.index.hu/reklamlink/

Előzmény: BabaEsküvő (21386)
hiper fizikus Creative Commons License 2019.01.17 0 0 21383

Az esküvőn a szúnyogok is ott lesznek .

Arra is gondolni kel, hogy a karikagyűrű ne legyen túl szoros, mert akkor nem jön majd le . 

Luiza1984 Creative Commons License 2018.09.19 0 0 21378

Bele kell számolni, de általában ezeket kedvezményes áron nyújtják a szolgáltatók (ételt is italt is). Szóval ezt külön kell említeni, pl.: 100 fő felnőtt, 5 gyerek, 3 technikai személyzet...

Előzmény: 1Annamária (21377)
1Annamária Creative Commons License 2018.09.18 0 0 21377

Sziasztok.

Segitsetek, mikor a vendégek létszámát nézitek az étkezésnél, ebbe a dj-t is beleszámoljuk? Vagy csak az italfogyasztásba?

Luiza1984 Creative Commons License 2018.09.10 0 0 21376

Sziasztok!

Érdeklődni szeretnék, hogy valaki tud-e nekem felvilágosítást adni a Kökény és Fia Pincészetről árak tekintetében? Kértem árajánlatot, de csak egy olyan választ kaptam, hogy menjünk ki nézzük meg, beszéljük meg... Sajnos mivel Cegléd nem a szomszédban van, fölöslegesen nem utaznék le, ha nem muszáj, és ha abszolút nem tudjuk megengedni magunknak. volt valaki aki ide szervezte az esküvőjét? Milyen költségekkel lehet számolni? Van bérleti díj? Az étel -ital hogyan alakul (fejentkéni kb-i ár elég).

 

Köszi!

 

innerimages Creative Commons License 2018.08.28 0 0 21375

Az oldalán lévő képek nagy százaléka lopott (Google képkeresővel megtalálhatóak nagyobb méretben is más oldalakon internet szerte): inkorrekt a az őt választó párokkal szemben, hogy jön a nem várt meglepetés az anyag kézhezvételekor: egy megismételhetetlen esemény megörökítését nem lehet így tudatosan kockára tenni! Ha úgyis ismered, akkor hívd meg ide, hogy adjon erre magyarázatot! De ne azt, hogy a webdesignere készen vette a honlap template-et és nem cserélte ki benne a képeket, mert annak ellenére, hogy nem vagyok röntgenes, még így is nagyon átlátszó kifogás.

Előzmény: kissrebeka92 (21374)
BrigiésTamás Creative Commons License 2018.07.15 0 0 21370

Sziasztok!

 

Szeretnénk Békéscsabán tartani az esküvőnket 2019.08.17-én.Viszonylag kis létszámú násznéppel (30-40fő)

Tudtok ajánlani fotóst,ceremóniamestert,Dj-t? Persze nem horror áron :)

Illetve cukrászdák is érdekelnek a lakodalmas sütemények miatt.

Törölt nick Creative Commons License 2018.06.23 0 0 21367

Tavaly amikor én is kerestem mestert vagy vőfélyt, nekem is ajánlották először Bánhegyit... felhívtam.... nagy nehezen elértem, többször megígérte visszahív, de nem tette..... kb. úgy éreztem zavarom mindig, ő tesz nekem szívességet, hogy elvállal... olyan magas lóról beszélt vele....

 

.de utána egyre több rosszat hallottam, olvastam róla. Amikor esküvős facebook csoportban már a 10-20 olyasmi komment jött vele kapcsolatba, mint a tiéd, inkább nem kértem fel.

Előzmény: eltemin (21361)
Törölt nick Creative Commons License 2018.06.23 0 0 21366

Virágosnál alkalmi csokrot kérj...ha menyasszonyit kérsz, dupla annyi. Miért? Mert csak. Mert esküvő....

 

Ugyanez a fodrász, alkalmi frizurát kérsz, ha esküvőit kérsz, akkor dupla annyi. Miért?  Mert csak....

 

Nekem virágkötő barátnőm súgott, és anyám fodrász barátnője... bejött mindkettő.

Magda Katalin 1 Creative Commons License 2018.06.11 0 0 21365

A mi nyári esküvőnket Takács Feri fotózta és gyönyörűek lettek a képek, mindig nagyon jó visszanézni őket:) Bár jóval hamarabb kell időpontot foglalni, de csak ajánlani tudom.

Nikó94 Creative Commons License 2018.05.17 0 0 21363

Eladó vadonatúj koszorúslány ruhák. 3 db M-es és 3 db S-es méretű

 

Ár:10.000 Ft/db

 

Érdeklődni:

lamnikolett94@gmail.com

eltemin Creative Commons License 2018.04.10 0 0 21361

Sziasztok, tavaly nyaron volt az eskuvom es sokat gondolkodtam azon, hogy megosszam e veletek a tanacsom, tapasztalatom, vegul ugy dontottem nekem szamitott miket olvastam a vendorokrol akikkel kesobb egyutt dolgoztunk a nagy nap megszervezesen. Elore is elnezest az ekezet nelkuli irasert.

Ket nyelvu eskuvonkre alapos kutatomunka utan Bánhegyi Barabarát kertuk fel. 190.000 Ft ert vallalta amit boldogan fizettunk ki mert biztunk benne hogy teljesiti elvarasainkat. Oriasit csalodtunk benne, a tervezesi munkalatok alatti rugalmatlansagatol a felkeszuletlenseig, majd az eskuvonk hetere idozitett maganugyebol akado programjai miatti elerhetetlensegeig. Mar a ceremonia utan elronotta a forgatokonyv alapjan megbeszelt koordinalast amely osszezavart engem es a vendegeket is es a vegen kapkodosan, rossz helyszinen, nem a megbeszeltek szerint tortentek dolgok amelyek nagyon kizokkentettek minket. Amit kertunk az est folyaman, hogy a ket csaladot osszehozo, laza, kedves hazigazda szerepet jatsza, tokeletesen visszajara fordult. A viselkedesebol az tunt ki hogy tul akar lenni ezen, siettetet mindent es az est folyaman folyamatosan panaszkodott nekem, a menyasszonynak arrol, hogy ki mit miert nem csinal. A vendegek fantasztikusan ereztek magukat, a hangulat szuper volt, de tobb barattol, csaladtagtol kaptuk meg a visszajelzest utana, hogy vajon a ceremonia mesternek mi volt a baja, annyira baratsagtalan volt?

Hogy peldat is emlitsek a sok kozul, megbeszeltuk (leirtuk!) a forgatokonyvben hogy a csaladtagjaink, vendegeink pontosan melyik orszagokbol erkeztek Budapestre velunk unnepelni. A feladata az volt hogy kedvesen koszontse a nyitobeszedeben minden orszagbol erkezot, ehhez kepest neki a 9-bol 5-ot orszagot sikerult megemlitenie. Kinos volt, hiszen miert nem emlitettuk meg a kanadai unokatesverem, ha a lengyel haverunk megemlitesre kerult? Ami leginkabb bantott a viselkedeseben az az volt ahogy a csaladtagjaim kezelte. A csaladtagjaim keszultek egy meglepetessel. Elore megbeszeltuk, hogy az est vege fele, rajuk bizva majd jelzik mikor szeretnek eloadni a rovid produkciojuk. Barabara tobbszor odajott hozzam panaszkodva hogy hat hihetetlen, de nem hajlandoak eloadni meg, mire en mondtam hogy kerem ne siettesse oket, megbeszeltuk, hogy majd ok szolnak neki ha kesz vannak,es hogy kerem ne mondjon nekem tobb reszletet, mert ez egy meglepetes lesz. 1. termeszetesen nem volt az mert elarula azt 2. meghallottam, hogy a folyoson kiabal a hugommal (aki egyben a tanum is volt) hogy neki mennie kell es hogy azzonal alljanak fel a szinpadra. Ezek utan fogta a mikrofont, leallitotta a zenekart es kozolte hogy meglepetes kovetkezik. Ami nem jott, mivel a batyam meg nem ert vissza (aki gitarizott a produkcioban) a gyerek lefektetesebol. Ezutan varunk, majd csond, majd 15 perc mulva folytatjuk a zenevel. Annyira kinos es duhito volt, hogy egyaltalan nem erdekelte az hogy mi mit kertunk, vagy hogy mi az alapveto udvarias viselkedes az o szerepeben. Haza akart menni. Jelzem, hogy meg benne voltunk a kifizetett keretben. Ezutan az interemezzo utan odamentem hozza es megkerdeztem mi a problemaja. Itt kibujt a szog a zsakbol es kozolte, hogy neki ma itt se kellett volna lennie mert beteg. Es, hogy legyek halas hogy o eljott. Azt hittem megtepem a hajat ebben a pillanatban. Minden mozdulatan es megnyilvanulasan latszott egesz nap, hogy nem akar ott lenni. Ekkor odaadtam boritekban (termeszetesen elore borravaloval) a masodik reszletet majd elbucsuztunk.

Lehet, hogy beteg volt, lehet hogy rossz napja volt, de egy felelos ceremoniamester egy felelos ember akkor a szerzodesnek megfeleoen lemond vagy helyettest intez de ez nem elfogadhato es semmikepp sem professzionalis viselkedes.

Ha visszagondolok az eskuvonkre elonti a szivem a melegseg, de ez az egy pontja ahol nagyon rosszul valasztottunk es megbantuk. Nem vagyok egy konfrontativ szemely es erre raszanni magam is sokaig tartott de remelem ez segit egy menyasszonynak elkerulni egy ilyen csalodast es Bánhegyi Barabarát.

Juccc27 Creative Commons License 2018.03.10 0 0 21358

Sziasztok, eladásra kínálom ezt a gyönyörű csipke hátul gomb díszítésű menyasszonyi ruhát! Új csak próbálva volt. 38-as méret

 

 

 

tomipajti Creative Commons License 2018.01.21 0 0 21352

Sziasztok! Eladásra szeretném kínálni a 80 ezer forintos mennyasszonyi ruhakölcsönzésre felhasználható kuponomat. A kupon 120 ezer forintos vagy a feletti ruha kölcsönzése után használható fel. Veszprém

A kupon ára 15000 forint.

antal.gabor Creative Commons License 2018.01.11 0 0 21351

Sziasztok! Menyasszonyommal DJ-t keresünk az esküvőnkre, június 16-ára. Nézelődtünk már, de sajnos a legtöbb ajánlat eléggé drága volt. Szeretnénk egy fiatalos, Budapest-hez közeli 120 fős lagzira egy kedves DJ-t, aki megbízható, megfizetehető áron jó szolgáltatást nyújt, és nem csak a RETRO zenét ismeri, hanem újabb slágerekkel is bővítette már palettáját. Ha esetleg tudtok ajánlani valakit, azt megköszönnénk. :)

 

Üdv,

Gábor és Rea

lojikaaa Creative Commons License 2018.01.03 0 0 21347

Mi szeptemberben tartottunk az esküvőnket Eger mellett Noszvajon, egy wellness hotelben. tökéletes volt!!!! pont ahogy elképzeltük:) A hotel körül óriási park van, tökéletes az esküvői képekhez, a dekoráció gyönyörű volt, isteni volt a menü is amit felszolgáltak pedig nem is voltunk kevesen. Egyébként ez egy kastélyhotel, nagyon romantikus a hangulata, tényleg minden kívánságunkra odafigyeltek. Másnap wellnesseztünk és a faluban sétáltunk, mi a férjemmel maradtunk még pár napot, de a vendégeknek is minden nagyon tetszett! A weboldalon sok infó van még róluk: esküvői helyszín vidéken.

SzellőM Creative Commons License 2017.11.22 0 0 21346

Nektek mi a véleményetek a téli esküvőkről? Mert jó persze előfordul az, hogy olyankor kell tartani, de bevallom őszntén, hogy én még nem voltam olyanon. El sem tudom képzelni, hogy találok olyankor esküvőhelyszínt Budapesten...

Dr.Bubó_tevespecialista Creative Commons License 2017.11.20 0 0 21345

Sziasztok. Tavasszal lesz az esküvőnk. Tud valaki nem túl luxus kategóriás, de jó catering csapatot, hagyományos ételekkel, semmi extra? 

bride of 17 Creative Commons License 2017.11.16 0 0 21344

Iden osszel volt az esküvőnk es csak szeretnem figyelmeteket felhivni egy nagyon rossz eskuvoi dekor csapatra; a százszorszebb esküvő dekor-ra.

Messzirol keruljetek oket. Vélemény nyilvanitasom oka, hogy mas menyasszony soha ne erezzen ugy ahogyan en ereztem magam miattuk. Nagyon megviselt a lekezelo, tiszteletlen hangnem es banasmod mar az eskuvo elott illetve a rossz minosegu munka az eskuvo es az azt megelozo napon. Elrontani nem tudtak a napunkat, de minden fotot visszanezve eszunkbe jut a csalodottsag amit okoztak.

'A vevoert mindent' elv naluk ismeretlen, mintha mi lettunk volna szerencses par, akiknek megadatott hogy ok csinaljak a dekorunk.

 

Hol is kezdjem?

  • E-mailekre nem valaszolnak, csak ha telefonon 2x megkered oket ra. (Dekorrol beszlve az e-mailben valo kommunikacio eleg meghatarozo tud lenni kepek stb. miatt)
  • Arajanlatot nem kuldenek, nagysagrendileg sem tudja az ember mennyibe fog kerulni. Tobb honapos konyorges (nem tulzok ezzel a szoval...) utan meg mindig nem tudtuk milyen koltsegekkel kell szamolnunk, ezert keszitettem egy excel tablazatot az altalunk remelt tetelekkel. Ezeknek megintcsak nagyon sok kerleles utan, de vegulis nagy nehezen legalabb hozzavetoleges arait megtudtuk (1 honappal az eskuvo elott).
  • Kifejezetten kertuk a novenyeket amit a dekoralashoz szeretnenk (es azt mondtak semmi akadalya) ehhez kepest sok mas is szerepelt a diszitesben.
  • Kulfoldon elunk ezert az ultetesi rendet ugy vittuk magunkkal es utaztattuk vegig europan egy gyurodes nelkul. Mire az eskuvo napjan a parafa tablara kerult ugy nezett ki mint amit a kutya szajabol huztak ki, gyurott, osszehajtogatott papirfoszlany.
  • Chiavari székeket semmikepp ne rendeljetek!!!!! Rossz minosegu olcso szekek, sok vendegnek (beleertva ujdonsult aposom....) ruhajat teljesen tonkre tette a hattamla, edesanyam es 80 eves nagymama ujjat elvagta ahogyan probaltak maguk ala huzni!!!!! (A tortenet legszebb resze, hogy amikor ezt a  dekoros holgynek emlitettem, azt allitotta hazudok.) 
  • Mikor a volegenyem az eskuvo elotti napon meglatta, hogy mar akkor hervadoznak a dekoracio egyes reszletei, nem akarta elhinni, hogy tenyleg ez lesz az eskuvonk dekoracioja. (Osz volt, nem volt forrosag es ideny novenyeket valasztottunk.) 
  • A szerzodesben alairjatok, hogy legkesobb az esemeny napjan kifizetitek a teljes osszeget, kulonben napi kamat fogja terhelni. Erre mod nincs, ugyanis tavoznak anelkul hogy kozoljek, hogy tavozni keszulnek, vagy  magat az osszeget....Tehat a napi kamattal mindenkepp szamoljatok, ez resze a beveteluknek.
  • Es mi az oka hogy megis ok dolgoztak nekunk? Mar az eskuvo elott sajnos volegenyem sokszor kert hogy nezzek mas dekoros csapat, de en biztam bennuk, mert tudtam sokszor dolgoznak a hercegasszony birtokon, ami eskuvonk helyszine volt. Es hittem ez miatt mas nem fogja tudni szebben es jobban megcsinalni a dekoraciot. Sajnos eletem legnagyobb tevedese volt es mire ez eljutott a tudatomig mar mindenki mas foglalt volt.

Udv, Hajni

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!