Van egy olyan szlogen a véradóközpont falán, hogy "A véradás szűrés is" ez nem azt jelenti, hogy megnézik a HIV-et is benne? Rákérdeztünk, és azt mondták mindenkinél megvizsgálják, kivétel nélkül. Én meg olyan naiv fajta vagyok, elhiszem. Meg hát vesznek vizsgálatra vagy öt kémcső vért az embertől mielőtt csapolni kezdik, abba igazán belefér egy HIV vizsgálat is...
Egy évben kétszer elmegyek véradni, nem kerül semmibe, segít máson, ráadásul utána nagyon jól szoktam mgam érezni. Amikor először voltam, akkor kaptam véradás előtt valami cseppeket is, mert alacsony volt a vérnyomásom, és attól meg úgy fel voltam dobódva, mint egy labda :)).
Én 8-szor adtam, míg elkapott egy csúnya betegség. (Semmi köze a véradáshoz.) Mennék szívesen, de az orvosok azt mondták, hogy vagy 10 évet hagyjak ki. Már eltelt 3, alig várom, hogy mehesek újra.
Többek között emiatt sem lennék szívesen Jehova Tanúja (mint tudjátok, nekik a vér szent, így nem adhatnak és nam is kaphatnak...), mert én szerettem vért adni. Kell hozzá az, hogy az ember ne féljen a tűszúrástól, és más se. (Háromhavonta 2 szúrás az nem olyan tragédia, és tényleg sokat segít más embereken.)
Mindenki menjen vért adni, aki csak teheti! Amellett, hogy hasznos, szerintem jó buli is, főleg ha csoporttársakkal megy az ember. Lehet utána sörözni. :)
Régebben adtam vért egy jópárszor. Aztán egy szép napon szükségem lett egy vércsoport igazolásra, ugyanis másnap indultunk egy ralliversenyen. Hol lehetne megcsináltatni? Irány a Daróczi utca, valami Orsz. Vérellátó vagy mi. Nem voltak hajlandóak csak úgy megvizsgálni. Kérdeztük, mibe kerül. Pénzért sem voltak hajlandók (igaz, ez még rég volt).
- Hogyan csinálnák meg?
- Ugyan, semmi az egész, leadnak négy deci vért, és már be is írjuk a vércsoportot a kiskönyvbe!
Egy nappal a verseny előtt. Ahol meg is lehet halni. Tudjátok mit? Ha valaki vérzik mellettem, és az én vérem jó neki, akkor annyit adok neki, amennyit az életem veszélyeztetése nélkül csak adhatok. Ennek a kufárbandának viszont coki! Legfeljebb decinként fél millióért.
Nezzetek pozitivan a veradast! Ez egy karitativ tevekenyseg, es szerintem egy pozotiv dolog. En aki meg egy veszhelyzetet sem tud vegignezni rendszeresen jarok vert adni.
Masreszrol ha haverok (foleg mi, kollegiumi szobatarsak, haverok) mennek el egy jo poen. Megvan a napi kaja, egy jo sorozes, fuzzuk a fiatal noverkeket, hulyeskedunk...
Köszike, azért még sörre tellik.
Én azért nem adok vért amiért 1 angol katona a Falkland szigeteki háborúban.
Már fenték a tűt hogy adjon, de a katona még megkérdezte hogy helyes-e hogy ad.
Mire a doki;Persze sosem tudhatja hogy magának mikor lesz rá szüksége.
-Akkor ezt meg is beszéltük szólt a katona és elhúzott a tű elől,harcolni.
Vannak vallások PL jehova Tanui ahol vért kapni is tilos nemhogy adni.Én nem tartozom közéjüd,de köszi inkább megtartom magamnak.
Bár ha azt nézzük ingyenes, gyors AIDS szűrés :-)
Meg a szervezetre állítólag élénkítőleg hat hogy új vért termel.
Nem baj,azért én nem megyek.
nem tudom, minket kifejezetten támogattak szakközépben, ill. már a technikumban hogy menjünk, és senkinek nem volt szava sem a hiányzások ellen.
amit irtál az viszont már az új demokratikus kormány, talán még az mdfes, hibája, ha jól tudom ők szüntették meg...
tisztelettel: szodaviz, az EgO
Vérfarkasok!
menjünk el együtt vért adni, szervezzen az internetto munkahelyi véradást
szervezzen az internetto virtuális véradást, eh?
Wagner úr, nem lehetne-eeee az Iszoldában virt.vért adni? virt.sört fogyasztás mellett
na de félre már a répával, ha valaki szervez egy közös vérzést én felutazom pestre /friss vidéki kutyavér/ azfix
A veradas osztonzeset elo lehetne segiteni pl. ha munkaidokedvezmenyt adnanak, mint a regi szep idokben (ugy tudom ma ez mar nem letezik). Minket pl. lecseszett a szakvezetonk anno szakkozepben, mert elmentunk vert adni, es nem suliban voltunk.
Masreszrol pedig a pontosabb adathatter engem megnyugtatna. En ma sem tudom, hogy hanyszor adtam vert (reszint persze az en hanyagsagomnak koszonhetoen). Tortent ugyanis, hogy adtam mar vert videken, Budapesten tobb helyen is (szumma vagy 5 helyen). Ahany hely volt, mindenhol mas tarsasag. Mivel epp akkor nem volt nalam a verado igazolvanyom, kaptam mindig, az evek folyaman volt vagy 3-4. A doki megkerdezte, hogy mikor adtam utoljara, es az igazsagot max ott tudta ellenorizni, hogy nem volt seb a venamon. Egyszeruen nem tudnak egymasrol.
Miert nem lehet azt csinalni, hogy letrehozni egy adatbazist, amit minden reggel letoltenenek, este meg fel. Penz? Sok helyutt mar laptopba viszik fel az adatokat is.
En pl holnap megyek vert adni, harmadszorra. Most ugy nehez lenne belegondolnom, hogy miert, csak megyek, mint a voros hadsereg. Eddig minden alkalommal jot szorakoztam, ram is szoltak, hogy ne rohogjek annyira, mert kiesik belolem a tu. Vegulis mokas dolog, el lehet beszelgetni az emberekkel, es adnak sort is am! Es hulyen nezek, hogy nem kerek, mert nem izlik. Szoval mindenki menjen el, abszolut nem szornyu.
Én azt hiszem, hogy valamikor régen volt má' ez a téma, én mondtam is, hogy oké a dolog, csak valami gond volt teknőkailag azzal, hogy azt a pár csepp vért hogyan szedjék ki az alkoholomból... igy aztán aszondták, hogy menjek a fenébe, mer' nincs rám idejük, na, igy ugráljon a zember.... :)))
Én amikor csak lehet, elmegyek. Elôször azután voltam, hogy a nagypapám elejtette a gyalugépet, és nagyon csúnyán megsérült a keze. Trombózisa van, véralvadásgátlót szed, amikor beértem hozzá a kórházba, már több mint 2 órája folyamatosan vérzett. (Nem is állt el a vérzés egészen az operációig.)
Azóta rendszeresen járok.
Szegény vöröskeresztes nénik próbálnak minél több embert toborozni különféle ajándéktárgyakkal, de nem járnak sok sikerrel.
Azt viszont iszonyu volt látni, hogy jöttek be a hajléktalanok vért adni a virsliért meg a meleg teáért télen.
Tulajdonképpen nem tudom, hogy a véradás jó dolog vagy sem, ezen sokszor gondolkoztam már. Sokszor úgy érzem, természet ellen való dolog, a vér az nem csak egy folyadék. Ugyanígy vagyok a szervátültetéssel is.
Nem tudom mit szólnék, ha mondjuk a gyerekemnek lenne szüksége rá...
ha jól emlékszem ez még nem volt téma a tasztalon. legalábbis mióta ide járok. ha nem jól emlékszem akkor kérem a nálam jobb emlékezőtehetséggel megáldott tasztaltársakat, linkeljék ide a régi topicot. köszönöm.
kinek mi a véleménye róla, mivel lehetne ösztönözni, mivel lehetne jobbá tenni...
soxor felmerült, hogy nekünk sincs és közben átadjuk pl. ausztriának, de ha jól tusdom akkor ez kifejezetten eltarthatósági kérdés.
esetleg ki hányszor volt, ha volt miért ment el, ha nem volt, miért nem hajlandó menni...
mivel lehetne a munkáltatókat ösztönözni, hogy újra elmehessen az aki el akar.
tisztelettel: szodaviz, az EgO