Azt hiszem, hogy a tulipánokkal mégis megvárom az őszt, sajnos csak 8 db van és mind piros, a jelölgetéssel nem lesz gondom. Csak azt nem értem, hogy a fólián szerepelt az ültetési távolság, már nem emlékszem hány centi, én ezt be is tartottam. Más kertekben viszont láttam, hogy a hagymások egészen közel egymáshoz kelnek ki. Ez hogy lehet? Vagy mégsem kell annyira betartani a távolságot, elszaporodott?
Most van egy másik nagy gondom! Nemrég vettem egy labdarózsa-bokrot. Gyönyörőű volt egészen mostanáig, úgy vettem észre, hogy megkedvelte a helyét is. Most viszont fonnyadt, tele van hangyával és a virágok tövén kis fekete akármikkel tömötten. Ez pajzstetű? És mivel lehet ellene a leghatékonyabban védekezni, helyesebben kiirtani?
Egyébként én már virágpiacra sem járok, mert a családom megmerényelne. Most visszafogom magam. Úgy döntöttem, hogy ősszel és tavasszal mindig 1-1 újdonsággal lepem meg őket. Annál is inkább, mivel anyagilag nem valami fényes a helyzet. Így talán nem olyan megerőltető és az új jövevényeket mindig figyelemmel tudom kísérni.
A szomszédtól átbújt néhány málnahajtás. Ezeket hagyhatom ott, vagy valamit kell velük csinálni, hogy teremjenek?
Még azt felejtettem el írni, hogy a tulipánokat, ha több színűd van, és fel akarod szedni, érdemes megjelölni színenként cérnával, hogy amikor már csak elszáradt szára van, tudd, hogy milyen színű volt. Nekem van egy pár sárga a pirosak között és kezdett elfajzani, ezért én a sárgákat jelöltem meg, azokat mindenképpen fel fogom szedni és máshova átültetem majd.
A paradicsomot magról nevelem. Még januárban találtam balkonparadicsom magot. Ezt elvileg szép nagy cserépben kell elképzelni, több tövet és sok pici terméssel. Nagyon megtetszett, kipróbáltam. Jól lehet nevelni, most, hogy már megvannak palánta korukban, én azon töröm a fejem, mi lenne, ha ültetnék a kertbe is, nem csak cserépbe? Asszem kipróbálom, de azért a biztonság kedvéére veszek melléjük rendes paradicsom palántákat is. Vízifuksziát én is szeretnék még nagyon, de még nem láttam a piacon.
A hagymásokat akkor szedd fel, ha elvirágoztak, és elszáradtak a levelei. Ha nem akarod, hogy csúfítsák a kerted, fel lehet előbb is szedni, én is most tervezem, hogy a tulipánokból egy párat kiszedek. Én még nem tudom, hogy csinálom, valakitől azt hallottam, hogy lerakja őket a kert egy félreeső részébe, rádobál egy kis földet, és ott hagyja visszahúzódni. Egészen őszig ott hagyja és csak az ültetésnél szedi fel. Vettem műanyag kosarakat, lehet, hogy a pici hagymákat abba ültetem el, az eljárás ugyanaz. Előnye, hogy kosarastul be lehet rakni a földbe a köv. felhasználásig.
Csodák csodája, a Sieberz-ről nincs rossz tapasztalatom. Minden túlélte az utazást, egyedül az enciánfának (ami most kb. 20 cm) lógott mindene, de 2 nap múlva hál isten magához tért. A begónia gumókat azon nyomban leraktam, de még nem hajt. Fogalmam sincs, mennyi idő múlva kéne neki, már arra is gondoltam, hogy fordítva raktam a földbe. :-) , ami nincs kizárva, mert nagyon nem volt egyértelmű, melyik a melyik.
Sokat dolgoztam a kertben mostanában, és még remélhetőleg fogok is. A lelkesedés még tart, ahogy szépül a kert szinte napról napra, nagyon sok erőt ad. A lakásban meg hegyekben a vasalni való, stb. De mindegy, majd ha esik. Tegnap vetettem babot, megint egy kis borsót. Állandóan virágozok, most már rendszeresen járok szerdánként piacra, és soha nem bírom ki, mindig virággal megyek haza. A családom már csak legyint: jé, csak nem, virág!
De nagyon élvezem, remélem Nektek is hasonló örömökben van részetek!
A bodzát nem mondod már jókor, de azért még meg lehet oldani a dolgot. A szomszédomban a Gazdakör van (Érd Város Gazdakör Egyesület), de olyan dzsuvát még nem láttál, ami ott volt. Ott volt a bodza is, őrületes nagy bokor, inkább bokros fa, tele virággal és tetűvel :-))) Na meg seregéllyel. Az a bokor félig áthajlott hozzám is. Onnan gondoltam a hajtások leszedését.
De mivel senki sem jelentkezett, telt-múlt az idő, a Gazdakör vezetője úgy döntött: mindent (de mindent ám, köztük sok évtizedes, álomszép fákat) kivágat és betelepíti az egész kertet - olyan 1500 nm - szőlővel. Annál feltétlenül jobb lesz, mint előzőleg, bár a fákat nagyon sajnálom, tele madárfészekkel. Brrr :-(((
Még jókor léptem közbe és kaptam 2 db. fiatalka bodzasarjat (úgy 120 cm. magasat) és mivel nem bízott a szaktudásomban - bodza-ügyben igaza is volt -, szépen visszavágta a gyökereket, a legegészségesebb sarjakat adta át, gyönyörűek voltak, majd kicsattantak. Kb. 2 hete vitte el a Géza, neki kértem.
A másik szomszéd sufnija mögött azonban nő egy bodza, amit én a kerítésen keresztül folyton visszavágok és idegesít. Azt még megpróbálhatom kiszedetni velük és akkor az a Tiéd lehet, aminek roppant örülnék, ugyanis az idők során kissé allergiás lettem a bodzavirágzásra, nagyon tömény volt az itten.
Hogy lehet, hogy Mézontókánál is és Nálad is sokkal korábban virágzik minden? Az én málnáim még csak levélkéket hozogatnak, virágzásról szó sincs. A későbbi bokrok (kékszakáll, stb.) is még csak most kezdenek rügyezni. Hidegebb helyen lakom, úgy látszik, az is egy dombon van, de talán szelesebb lehet.
Fekete málnatövet Gödöllön a Sieberzben vettem asszem 700 Ft-ért 2 hete.
Összel is el akarok majd menni még1x, mert már sajnos egy csomó olyan gyümölcsfa nem volt (pl.nektarin), amit szerettem volna.Gyere velem, aztán lesz neked is fekete málnád:-) az uram is örülne, mert akkor neki nem kéne jönnie velem a kertészetbe...
"sima" málnám, a tavaly elültetett tövekből most sok lesz, tele van virággal, úgyhogy reménykedem.Csakúgy mint az eperben... az is tele van virággal.
Bodzát te ajánlottál annak idején? Mert ha elkészül végre a kert, akkor azt is szeretnék ülteteni, ugyanis imádom a saját bodzaszörpömet, meg a rántott bodzavirágot.Csakhát egyre kevesebb olyan hely van, ahol nem az autóutak, vagy gyárak mellett van a bokor. Olyan helyről meg inkább nem szedek.
Hát ez az, annyi mindent kinéztem, hogy egy vagyon.Szóval jó hosszú listám lesz.
Kertem az még nincs. Ahhoz először le kell gyalultatnom a sziklából 30-40 cm-t, aztán hozatni kell földet és feltölteni a legyalult részt:-(
Mindezt úgy 700 nm-nyi területre... Szóval valszeg 2-300 ezer Ft körül tuti lesz ez a buli, úgyhogy most meg köll várnom, amig az adóvisszatéritésemet megkapom.Akkor nekilátunk.
Az én kertem az jelenleg kb. 5 nm-nyi. Ennyi helyen tudtam kalapácsfúróval feltörni a sziklát és a helyébe virágföldet rakni.Na az a rész viszont gyönyörű, csak kissl kaotikus.Merthogy minden szépből oda akarok egy kicsit bezsúfolni :-)
Meg van a ház végében egy kis málnásom, az hálistennel él és virul. Tavaly tavasszal ültettem ki 3 tő málnát meg 1 tő szedret és tavaly nyáron már ettünk róla. Lett 12 szem málnánk, úgyhogy még a szomszédokat is megvendégeltük :-)
Ideén vettem szedermálnát, meg Golden bliss-t (sárga málna), meg Fekete gyémántot (fekete málna). Ezek most még a kertészeti cserépben vannak, de ha elmúlik ez az esős időszak, akkor kirakom őket is a málnás részbe.
Van 4-5 gyümölcsfám is, meg feketeribizli, csakhát egyenlőre mindegyik bazi nagy cserepekben lakik, amig nem rendeződik a kert. Viszont nagyon szépen virágzanak, hátha lesz már 1-2 szem gyümi is rajtuk...
Szóval rendelés ügyben kombinálhatunk, majd igyexszem bevenni a cavintont hogy ne felejtsem el.
A kert mindössze 160 n-öles, nem nagy szerintem :-))) A cserjéket - eltaláltad, ez a mániám, a virágzó cserjék - hosszas tanulmányozás után válogattam össze és persze, sok csalódás is ért (egyetlen borbolya-féle sem maradt meg, mind elpusztult pl.).
A futórózsát áttelepítettem egyik nagy ládából a másik nagy ládába, és kutya baja nem lett, pedig meg kellett válnia a gyökereinek egy részétől, amúgy tavaly tavaszi és rengeteget vágtam már, mégis elburjánzott, azaz nem sínylette meg. Ha nem vágtam volna, most biztos lenne legalább 5 méteres. A korábbi ládája olyan rácsos faláda volt, biztos ismered, annak a feneke szétjött, de szerintem a rózsa volt az oka, annyira sok és erős gyökere lett (főleg, hogy folyton vágtam, most a hajtásai már annyira vastagok, hogy összevissza szúrnak a tüskéi). Most egy valamivel kisebb, ötszögű ládában lakik, itt is marad, a falra van egy fémrácsra futtatva, itt úgy 3-4 méter magasra is mehet. Majd itt is vágom virágzás után, muszáj. Ahol a kiskutyák megették, metszd meg, a friss metszésnél el fog ágazni. És adj neki komposztot, azt imádja. Bármire rakhatod, a lényeg, hogy a zsinór, rács, stb. és a fal között legyen rés.
A télen - mivel ez volt az első tele - takartam a gyökerét faforgáccsal. Ezt a hibát nem követem el többet, még decemberben is nőtt, magánkívül volt :-))) Nagyon nagy lett, az a baj, de az új helyén, remélem, meg a gyökerek visszavágásával talán sikerül őt kordában tartani.
Képet is csinálok majd, de most éppen felújítás van nálam (kerítés, homlokzatfestés, stb.), majd azt követően, jó? Bár a kert nagyon szép, és még az elfagyottnak hitt kékszakáll is megindult.
Te jó ég, nem győzök ámuldozni! Mennyi bokor, cserje, ezeket mi szerint válogattad? Vagy csak úgy láttad valahol és megtetszettek? Jó nagy kerted lehet!
Azt szeretném kérdezni, hogy a futórózsád hány éves? Igaz, hogy az enyém még csak ősszel lett ültetve és tavasszal szépen ki is hajtott, de most a kiskutyák valahogy letörték a hajtásokat. Végleg elbúcsúzhatok tőle, vagy azért még van rá esély, hogy kihajt? És a Tiedet hogyan alakítod, vagy mire futtatod a dézsából? Valami fali kapaszkodóra?
Köszi a választ, a legutolsó levelem óta már megtaláltam a liliomokat, épp csak kibújtak a földből, már alig várom, hogy megnőjenek! Igaz, hogy négyet vettem, de csak három bújt ki, szerencsére az egyiken két hajtás is van. Remélem, szépek lesznek!
Te a paradicsomokat magról neveled? Én palántákat vettem, 12 db-ot, már ki is ültettem őket. Sajnos három már kipusztult, valószínűleg valami megrágta a gyökerét, mert egyik napról a másikra elkókadtak. A többi viszont nagyon szép!
Közben beültettem az erkélyládáimat is, vettem gumós begóniát, meg vízifuksziát az áttelelt muskátlik mellé, na meg petúniát is (nagyon szeretem, mert annyira igénytelen).
Most egész hétvégén füvesítettünk, meg locsoltunk.
A tavaszi hagymásokat mikor lehet majd fölszedni? Át szeretném őket ültetni, mert lehet, hogy nem elég napos nekik a hely és azért lettek olyan kicsik.
Remélem, sokat kertészkedtél a hétvégén, milyenek az új növényeid? Én a sieberz-ről elég sok rosszat hallottam! Tapasztalatok?
Jó Neked, hogy már a rendezgetésnél tartasz. Jó a beszerzéses időszak is, de a rendezgetés talán azért jobb, mert azt jelenti, hogy népes a kert, nincsenek üres földterületek, mint most még nálam. Mindenesetre bíztató, hogy pár év alatt már itt tartasz, bár én nem biztos, hogy leszek ilyen ügyes. Megjött a sieberz rendelésem tegnap du., szegények a postán éjszakáztak, ma reggel küldtem a családot a motyóért. Még nem láttam a szajrét, mert csak délben tudok haza menni, de telefonon már leellenőriztem, minden megvan. Látatlanba már van csalódásom, a begóniát gumós állapotban küldték, én azt hittem, (lehet, hogy megint amatőr módon) hogy növénykéket küldenek szép pici bimbókkal. Na mindegy, hétvégén elültetem őket, majd csak kihajt egyszer. A vaníliafa állítólag nagyon szép, virágos, és nagyon jó illata van. Annyi a bibi, hogy kb. 20 cm. Ígértek a meteók valami szelet, most nem bánnám, kicsit száradna a föld, nekem annyi ültetni valóm lett hirtelen! Szerdán a piacon vettem árvácskákat, még ők is a helyükre várnak.
Nagyon szép lehet a kerted, nem próbálnál meg ha ráérsz pár képet felrakni ide? Esetleg képtárba? Feltétlenül írj a változásokról, tapasztalataidról, én abból csak tanulhatok.
Jó hétvégét, aztán az egyik szemed a szomszédon legyen! :-))))
A kertem 2,5-3 éves mindössze. Most már az ide-odaültetgetésnél kezdek tartani :-))) Sosem hittem, hogy eljő ez az idő, azt hittem, ez valami kényszeres mánia, minek ültet mindenki át- és vissza? Nos, rájöttem az eredetileg tervezett helyén nem fér el, vagy nem kap elég fényt, vagy... Szóval, így :-)))
Most (még) nyílik az aranyvessző, a babarózsa a bokrok közül, pillanatokon belül az orgona (2 éve pici vesszőcske volt, ráadásul beteg, úgy hoztuk kézen-közös, visszavágtam tövig, most már gyerekei is vannak), nagyon készülődik a labdarózsa, tele hamarosan nyíló bimbókkal, igyekszik az összes gyöngyvirágcserje (na, az hiba volt, ennyit ültetni belőle, ráadásul mind fehér), a jezsámen, a virág- és rózsalonc, még alig indult meg a cserszömörce és a kékszakáll. A fácskák közül épp elvirágzik a vérszilva, sok levele van a galagonyának, szaporán hozza az új leveleit a kőrislevelű juhar (flamingo) és virágzik a piroslevelű juharka (még gyerek), viszont hihetetlen aktivitással hajt a madárberkenye. A virágok közül sok hagymás már elvirágzott, most van soron a gyöngyike és némely tulipánok (sárgák, illetve tarkák), reggelre sárgaeső lesz, mert a ternyék ugrásra készek, némely varjúháj és az alacsony floxok is készülődnek (utóbbiból egy rózsaszín már virágzik). Biztos, hogy a felét kihagytam. A málnát kordonosra alakítottam még az ősszel, ami azt illeti, lehet, hogy átesem vele a ló másik oldalára, nagyon-nagyon virulens :-)))
A füvet már kétszer szellőztettem (mohás volt), a kiszedett moha utáni foltokat felülvetettem, most a Jóistenke locsolja, remélem, kikel (ráadásul véletlenül kiöntöttem a műtrágyás zsákot, na, az sem használt).
A 7végén vettem egy larix nevű lombhullató fenyőt, olyan csüngő változatot, dézsába tettem. Itthon megnéztem az interneten, ha hiszen.... Én is tudok ám vásárolni :-))) Ez állítólag 10-15 méter magasra is meg bír nőni. Na de nem nálam! Majd kitalálok valamit, hogy lehet bonsait csinálni belőle. Vettem citromillatú muskátlikat is, kíváncsi vagyok, tényleg szúnyogriasztó hatású-e. A teleltetett muskátlik még kicsit halódni látszanak, de mindig ezt szokták csinálni, reménykedem. A futórózsát visszavágtam (a gyökereit is, ugyanis átraktam egyik dézsából a másikba), most nagyon egészségesnek tűnik és rengeteg levelet hozott.
Most hirtelen ennyit erről, de ígérem, folyamatosan tájékoztatlak :-)))
Ja, a szomszédnak szóltam, hogy ugyan már permetezze le a moniliás meggyfáját, elsősorban nem is miattam (a babarózsám volt csak veszélyben emiatt, de azt már tavaly is meg tudtam védeni), hanem mások miatt is, nem sértődött meg, kétszer permetezett, most olyan a meggyfája, mint a menyasszony, milyen lesz majd jövőre! Még szerencse, mert éppen ki akarta vágni (nem ismerte fel a moniliát).
Köszi a biztatást, bármikor rámfér "töltikézni". Remélem igazad lesz, szeretném látni már azt a hipp-hopp-ot. Bár most ott tartok, hogy nem is tudom, mit rendeltem. A vaníliafa lehet, hogy cserje, de tényleg nem emlékszem, a megrendelő meg otthon van, én meg most dolgozok. :-))) Úgy emlékszem, hogy sok pici lila virágja van, és vanília illatú. nem volt drága, gondoltam egyszer élünk, de hogy mit rendeltem.....???
Arra emlékszem, hogy 12-15 fokon kell teleltetni, valószínű mediterrán növényke lehet.
Hétvégén vetettünk még egy kis fűmagot, megkaróztam a kedvenceimet, a málnákat. Többre nem is volt idő, folyamatosan lógott az eső lába, nem mertem nagyobb dologba bele kezdeni.
Gratula az erőfeszítéseidhez, nem lesz az hiábavaló :-))) Amúgy én is ezt tapasztalom: sok-sok meló, nyüglődés, tervezgetés, és persze, rengeteg pénz (növények, kövek, pázsit, stb.), aztán egyszerre csak hirtelen, hipp-hopp kivirágzik a kert, a pázsit zöldell és smaragdzöld, a bokrokon színes virágok, a hagymás növények pompáznak - azaz bőven betérül minden. Egy csoda az egész.
Javaslom Neked még a Fűápolás topicot is, ott is állandóan a levegőztetésről beszélnek, én is ott tanultam sok mindent és nagyon bevált.
A tulipok nálunk is picik, állítólag az időjárás miatt van, mert a nagy hideg után hirtelen lett meleg, nem volt elég idő kifejlődni a szárnak, rögtön bimbót hoztak. Lehet, hogy valamelyik törpe fajta, de nekem csak elvileg hosszú száruak vannak, tavaly hosszabbak is voltak, de idén picik.
Én raktam le ősszel pár liliomhagymát, de azokon volt rendesen hajtás. Télen szépen elfagytak, aggódtam is mi lesz belőlük, de kb. 2 hete éledeznek, az elfagyott régi levelek elszáradtak, és a közepéből jönnek ki az új hajtások. Már szép nagyok.
Elég ellenállónak néz ki, biztos Neked is ki fog hajtani. Mondjuk fajtától is függ, az enyéim egyszerű fehér hagyományos fajták.
Szurkolok, hogy kibújjanak Neked, és virágozzanak. Ha ez már megtörtént és elvirágoztak, a hagymáról lehet leszedni pikkelyeket és azzal lehet szaporítani. Bár maguktól is lesznek fiókhagymák, mint a tulipánnak. Ezeket még csak olvastam, nem tapasztaltam, ha saját szememmel láttam, hogy tényleg így működik, majd mikor aktuális, megírom.
Képzeljétek, életem első paradicsompalántáinak kezdeményeit (2 db sziklevél) szétültettem kis cserepekbe. Olyan boldog voltam, hogy lám, milyen egyszerű, mag, 2 sziklevél, szétültetés, paradicsom. Erre tegnap mit olvastam? A tűzdeléskor a sziklevelig le kell ültetni a kis palántát, én meg olyan hagyományosan ültettem, szárral. Ezek után mi lesz belőle? Még sem olyan egyszerű semmi sem, a virágpalántáim is tizedelődnek. Dehát ez tanuló év, és szerintem még lesz egy pár. De a lelkesedés töretlen!
Még lógok Neked kertleírással:
a méretet csak nagyjából tudom, kb. 15*50 m. Nem olyan nagy, és ezen van még a ház, fészer, tyúkudvar, lomossarok is.
Téglalap alakú házunk van, teljes hosszában mellette található egy ősrégi fenyő, kb. a gyökerein áll a ház, és nem marad meg alatta semmi, hársfa, ami még nagyobb árnyékot ad. Van egy kis amatőr sziklakertem, eddig többnyire a kaktuszok nyaraltak kinn, idén rendeltem egy két sziklakerti évelőt, de még nem jöttek meg. A hárs alá rendeltem bőrlevelet, árnyliliomot, begóniát, de még ezek sincsenek, csak a lelki szemeimmel látom, milyen szép lesz,ha meg tudom csinálni. A ház mellett rózsák vannak még, és egynyáriak lesznek. Van két orgona. Az aranyvessző, bazsarózsa, jázmin egy kupacban vannak, jól néz ki, ahogy nagyjából egymás után nyílnak. Őket is telepítés várja, mert a helyükre tervezünk idén egy kocsibeállót. A ház mögötti részen van egy nagy szintén ősöreg eperfa, fehér gyümölcse van. Van olyan nyár, hogy tele van szőrös hernyókkal, de amióta én vagyok, ő is van, ezért ragaszkodunk hozzá. A hátsó rész hosszában ketté van osztva, jobbra gyümölcsfák vannak, cseresznye, meggy, birsalma, birskörte, körte, szilva, sbarack, alma, dió. Itt fű van. Balra kopár föld, valamint a tavam kezdeménye. Le van már süllyesztve a tómeder, de még sziklákat kell beszereznem, hogy körbe tudjam rakni. Főleg ezzel a résszel vannak gondjaim, nem nagyon tudom elképzelni, hogyan legyen. A tó köré is gondoltam füvet, de virágokat is. De még semmi nincs, nem is tudom, hogy álljak neki. Leghátul a telek teljes szélességében van a veteményes. Hát ennyi. Ha a lim-lom egyszer elkopik a sarokból, ott terasz lesz, grillel. Legalábbis jól hangzik. Most egyelőre csak a ház melletti rész szép a hagymások miatt, dehát ez is átmeneti, illetve hátul a kertben az egyik oldalon a kerítés mellett is hagymásos. Rendeltem pampafüvet, vaníliafát, csokoládévirágot, levendulát stb. (egy kicsit édesszájú vagyok) :))) Ha ezek megjönnének, talán jobban eltudnám képzelni, hogy legyen a tó körül, mert így nagyon nehéz. Remélem idén össze tudom pofozni a kertet, hogy szép rendezetten nézzen ki, én olyan szépnek látom, hogy milyennek kéne lenni!!!
Nagyon szépen köszönöm a részletes felvilágosítást, akkor most már értek mindent. Gereblyézni szoktam tavasszal, de hát akkor az csak simogatás a géphez képest. És mivel kb. egy hónapja tűnt fel először, hogy létezik ilyen (lehet, hogy eddig is volt, csak tavaly még nem figyeltem ennyire a kertészkedős témát, ezen a télen lettem full kertfüggő) tényleg nem tudtam hova tenni, hogy működik. Idén (remélhetőleg a hét végén) fogunk még egy kis fűmagot elszórni, ha az kikel, már egész nagy gyepünk lesz, azt hiszem, be szerzek én is egy ilyen jó kis gépet, illetve megkérdezem a kölcsönzést, ez is jó ötlet. A fűterület egy része elég régi kb. 15 éves, és nem is túl szép, ezek szerint biztos segítene rajta a szellőztető. Ja, és az 5 vén tikunk is nagyon örülne egy jó kis mohás, gilisztás füves kupachoz!
Köszi a válaszod, nagyon sokat segítettél! A héten majdnem végeztem az irtással, még pár nap és teljesen kész vagyok. Azt hiszem, utána kipróbálom az említett gyomkiszúrót. Hála az égnek, a mohákkal még nem találkoztam, remélem, nem is fogok!
Nekem is sikerült az összes zöldségmagot elvetni, a saláta és retek már szépen ki is bújt.
A krókuszaim is virágoznak, pedig már azt hittem, nem lett belőlük semmi. A tulipánok is kinyíltak tegnap. Sajnos csak olyan 15 cm magasak. Nem tudom, miért ilyen picik, vagy ezek ilyen fajták?
Van valamelyikteknek liliomhagymája, amit ősszel rakott a földbe? Én kipróbáltam, de még nyomát sem látom, hogy kikeltek volna! Nem tudjátok, mikor kerül erre sor?
Mindenkinek jó hétvégét és kertészkedést kívánok, bár az idő nem igazán ígérkezik alkalmasnak, de legalább locsolni nem kell!
Nálam is hasonló a helyzet (a nyílással és tulipánokkal is), de a nagyon korai krókuszok már elvirágoztak (a sárgák elsősorban, aztán azok a nagyon nagyfejű koraiak, amiket a www.tulipanvilag.hu-ról vettem, ajánlom másnak is). Ez utóbbiak között volt fehér és cirmosan kék is. A többi tuli most erőlködik, és a korábban véletlenül szétvágott (a hagymát az ásóval) és ebek harmincadjára jutott császárkoronám is jön ki a földből :-))) Viszont: amit helyette vettem és elültettem máshová, az nem :-))) Hogy lehet ez?
Bocs, témához szólva: fűlevegőztetés. Nos, jelentem, beszereztem egy nagyon-nagyon jó minőségű fűnyírót, ami levegőztető is egyben (egy ismert márka, de lehet, hogy külön megvenni is megérte volna). Tavasszal ajánlatos levegőztetni, az első fűnyírás előtt, a levegőztető gépek ún. rugósak, azaz egy rugósorral rendelkeznek (nem vagyok szagember, ez biztosan látszik, nem tudom, pontosan hogy hívják), amely "felgereblyézi" a pázsitot és összeszed mindent, ami nem odavaló, vagy már nem az (elhalt fűcsomókat, mohát, az esetleges korábbi fűnyesedéket, ha rajta maradt, még gyomot is). Azaz kb. 5-7 cm. mélyen "gereblyézi" fel a füves talajt, persze, ezáltal kiszed valamennyit a fűből is, de elsősorban az jön ki, ami könnyen felszedhető, azaz az elfilcesedett része a fűnek. Egyébként nem vagyok kertész, uo. amatőr vagyok, mint Ti. Nos, úgy kell csinálni, hogy keresztalakban kell átmenni a pázsiton, egyszer pl. balról jobbra, másszor erre merőleges irányban oda-vissza. Lesz egy-két zsáknyi ilyen elhalt nyesedékféle és frisebb fűnyesedék is lesz közte, ezáltal a dolog egyben egy fűnyírásnak is megfelel. Persze, csak akkor, ha nem túl magas a fű, ez esetben előtte le kell vágni, majd utána levegőztetni. Levegőztetés után lehet műtrágyázni és jól belocsolni, ezáltal elkészült az ezévi start! És innen fűnyírás, fűnyírás, fűnyírás egészen október-novemberig! :-)))
Amúgy nem igazán elegendő ezt csak a tavasz kezdetén megcsinálni, de akkor meg KELL ahhoz, hogy a fű (pázsit) fellélegezzen, levegőhöz jusson és újra kezdhessen növekedni (lehet, hogy csacska párhuzam, de olyasmi, mintha felkapálnád a veteményest). A levegőztető gépek magassága állítható, a későbbiekben - a nyár elejéig - lehet levegőztetni sekélyebben, vagy "simogatni" a pázsitot, azaz felborzolni fűnyírás előtt, így mindig szép és levegős lesz, állítólag a gyom is kevésbé telepedik meg benne, de hogy a moha nem szereti, az egészen-egészen biztos.
A levegős-levegőztetett pázsit jobban hasznosítja az öntözővizet is.
Az okosok szerint - ez nem én vagyok - ősszel már az ún. hasogatás a még jobb módszer, amikor mélyebben és nem rugós, hanem késes "levegőztetővel" megy végig az ember, hasonló módon, a pázsiton, ilymódon előkészítve azt a téli csapadékok befogadására. Ezt még nem csináltam, őszintén.
Amíg meg nem vettem ezt a masinát, én is kölcsönöztem ilyen gépet (lehet pl. Brico-ban, itt-ott meg bizonyos szervizekben is), de elég körülményesnek találtam ide-oda hurcibálni (legjobb a szomszédokkal kalákában bérelni, az egyik kihozza, másik visszaviszi), bizonyos letét is van, de amúgy nem drága. Lehet kapni külön is levegőztető gépet (ez a rugós fajta), eltérő árakon (kb.20-40 -ig, azt hiszem).
Ha szép és egészséges, mohamentes, kevesebb gyommal rendelkező pázsitot szeretnél, amit karbantartani is könnyebb, feltétlenül levegőztess!
Nálunk már nyílik az aranyvessző, mini kék jácint és a csillagvirág. A tulipánok bimbósak, de nagyon rövid a száruk, nem volt idejük megnőni. Talán az esőtől kinyílnak majd.
A fűlevegőztetéssel kapcsolatban lenne egy buta kérdésem: ez eddig kimaradt az életemből, katalógusban láttam, hogy van ilyen, de fogalmam sincs, hogy kell használni. Azt gondolom, hogy mire jó, de ha írnál róla pár sort, megköszönném.
Abszolút kezdő "kertészként" az első kérdésem az lenne, hogy mi a teendőm, ha kiirtott - bozótirtó géppel és stihlfűrésszel lekaszabolt - akácerdő helyén szeretnék gyönyörű füvet és kertet létrehozni? Van esetleg olyan gyomirtó, amely megakadályozza az akácot az újrakinövésben? Néhány akácfát azért meghagytam, illetve van pár dió és egy bokor bodza. Ezekkel mi a teendő, hogy megmaradjanak? Első körben beszereztem egy rotakapát, gondolom arra szükségem lesz. Ha van ötletetek, netán valakinek tapasztalata ezirányban, kérem, ossza meg velem. Előre is köszi!
Többféle gyomirtási lehetőség van most is azért. Minél előbb kezded, annál jobb. Az én kertem 2,5 éves, 2 éve még CSAK gyomtenger volt, most meg alig van egy-egy darab (az is úgy keletkezik, hogy a magot a madarak elhullajtják).
Szóval: ha pázsit közül szeretnéd irtani és még nem kb. 1/2-1/2 arányú, rámehetsz Calcureával, ami szelektív gyomirtó és nagyon jó. Mintegy 200 nm-nyire elég egy dobozzal. Ezzel ne várj sokat, mert más vegetációs időszakban már nem használ annyira jól, eső után kell kiszórni, de a lehetőség szerint nem közvetlenül eső előtt. Más gyomelfojtós gyeptárgya is van, lehet kapni itt-ott (Praktiker, stb.), azt eső előtt kell kiszórni, kevésbé eredményes, de érdemes vele kezelni a füves területet nyárig, kéthetenként.
Ha 1/2-1/2 aránynál több a gyom, már most (ami csak fokozódni fog, ahogy előrehalad a tavasz), akkor újra kell füvesíteni az egészet, annak is megvan a maga technikája és taktikája, én is a Fűápolás topikban tanultam és sikerült!
Ha nem pázsit között van a gyom, hanem másutt, pl. veteményesben, virágok között, akkor Roundup-ot vagy Glialkát (előírás szerinti oldatban) lehet ecsettel felvinni a gyomnövények levelére, vigyázva, hogy a környező növények levele ne kapjon belőle. Ezek nagyon eredményes szerek, kb. 10 nap után sárgulás, akkor érdemes kiszedni a halódó gyomnövényt (és jól ki is jön).
A létező legeredményesebb módszer azonban az ún. "handarbeit", amikoris erre a célra szolgáló gyomkanállal (gyomkiszúróval) kiszeded a gyomnövényt, négykézláb, az eredmény elképesztő, a gyökér is kijön, tartós és klassz eredményt ad. Kicsi növények is kiszedhetők ezzel a gyomkiszúróval. Nem mondom, hogy könnyű, de én egy tavaszon keresztül csináltam, napi 2 * 8 órában, a következő (tavalyi) tavaszon összesen (!!!) 2 * 8 órát, az idén pedig eddig 4-et. És így tovább.
Pázsit esetében érdemes a Calcureát tavasszal és ősszel használni, a gyomok állapotától függetlenül (megelőzésként), mert a fű számára tápanyag is van benne.
Amúgy a gyomok elkerülésének legfontosabb módja az - tapasztalat -, hogy ne legyen a föld beültetlenül, takaratlanul. Ha van ilyen "parlagod", ültess zöldtrágya-növényt, ami beforgatható a földbe (van ennek szakirodalma az interneten, rá lehet keresni), tápanyagot is biztosít. Ha virágágyásod, bokraid vannak, takard a földet körülöttük mulccsal vagy kaviccsal (ajánlom a Zeolitot, még a földet is táplálja). Az üres helyeket támadja meg a gyom ugyanis. Na meg a moha is.
Sziasztok :-))) Ezexerint mindenki kihasználta - kedvezően - ezt a szép 7végét. Vasárnap - túl a tavaszi indító munkák 95 %-án - leültem a teraszra, megfürdettem az arcomat a napocska fényében és élveztem a madárfüttyöt, nemhiába szoktattam oda a "dögöket" egész télen (amúgy imádom őket), megvan az eredménye, fészkek a fenyőfákon, daloló szülők a háztetőn. Drukkoljatok: az idén meg kell mentenem egy 10-15 méteres, álomszép, széles ágú ezüstfenyőt (rozsdabetegség). Agyontáplálom, már annyi műtrágyát kapott, hogy na. Na meg permetlevet is, természetesen. A tavalyi évig az volt a madarak kedvence, most átmentek fészkelni a másikra, amelyik amúgy is tömöttebb ágú.
A hétvégére valóban esőt ígérnek, az egyik napra nem is baj (takarítás), de a másikat én is szeretném "magamnak".
Nálatok mik bújnak-virágoznak már? Mi kissé lemaradó helyen lakunk (Érd), most indult meg az aranyvessző (de csak nálam, a szomszédokban még rügyezik, igaz, én jó sok komposztot adtam mindegyik cserjém tövének, négykézláb, de meg is van az eredménye), néhány krókusz elvirágzott már, de mások bújnak elő, a tulipánok is hamarosan nyílnak - van halványsárga, alacsony, ami már egy hete nyílik, az nagyon korai - , szóval, éledezünk. A fű is kezd szépen zöldellni, hála a levegőztetésnek és a műtrágyának, hamarosan majd vágni kell.
Végre utolértem magam nagyjából. Gereblyéztem én is ezerrel a rota után, vetettem borsót, répát, zöldséget, spenótot, sóskát, hagymát, retket. Kigazoltam négykézláb a málnát, a kerítés melletti virágágyást. Jól esett a hétvége, egész nap a levegőn, lepirultam, jó ízűeket vacsiztam. Már alig várom a mostanit, bár esőt mondanak hétvégére. Mondjuk nem árt, de legalább egy teljes napot szeretnék megint.
Úgy kapálom, ahogy Te is írtad. Ha már látom, hogy melyik a hagymás, csak akkor.
Van egy alacsony, nagy ládám, én abba vetettem a virágmagokat, több sorba, egymás mellé. Több félét is. Eddig csak a bükkönyt palántáztam, mert nagyon megnőtt a többihez képest, és féltem, hogy kevés a hely a gyökeréhez. Kettesével késsel kivágtam a földből, és áthelyeztem egy pici cserépbe. Ha majd kinövik, mennek a földbe.
Nálunk is iszonyú gazos a kert. 3 éve még nagyon nem volt rendben tartva, volt olyan rész, ahol csak a kasza segített. Ez azért rossz, mert ha már nagyra megnő a gaz és elhullajtja a magját (a kúszó gyökerüekről nem beszélve), jövőre kezdhetjük ugyanúgy. Tavaly szinte csak gazt írtottam emiatt, de idén az eper között szinte semmi nincs már, pedig a kevésbé szem előtt levő területeken már szép pici gaz szőnyeg van. Dehát egyedül nehéz lépést tartani, annyi segítségem van, hogy ősszel és tavasszal az Apu végigmegy rotával a kerten, de azt meg gereblyézni kell, mint ahogy írtad, és tuti, hogy marad a föld alatt beforgatott gyökér. Most hétvégén végre valamit tudok csinálni a kertben, mert múlt héten hétfőn jutottam csak ki, hisz az ünnepre kellett készülődni, de akkor meg esett és vizes volt minden. De majd Ma! Tegnap munka után már epreztem egy kicsit, elég jól felszáradt a föld. Nekem még el kell vetnem a magjaimat: retek, hagyma, s.répa, zöldség, borsó. Aztán jön a gazírtás, kapálás. Egyébként én úgy tudom, hogy alapvetően két féle gaz írtó létezik. Az egyik a gaz föld feletti részét pusztítja el, a másik a gyökerekre hat. A föld felettit ősszel jó kiszórni, mert tavaszra hat. Gondolom a gyökeres verziót most kéne, de ezt nem tudom, még nem néztem utána.
A virágpalántáim meg elfeküdtek, kiderült, hogy gombás betegség. Ortocidot ajánlottak, ma reggel meló előtt öntöztem meg őket, remélem megmaradnak. A violából már nem sok van. Kiváncsi vagyok, miből lesz nekem virágom. Ez a tanuló évem, kisérletezek, szerintem kell vennem majd egy pár normális palántát is hozzá értőktől, hogy tuti legyen virágom. Annyit észre vettem, hogy azok a virágok, amelyeknek nagy magja van, ellenállóbb a gombákkal szemben. A bükkönynek és a hajnalkának, balkon paradicsomnak semmi baja. Eddig. Minél kisebb a mag, annál jobban szeretnek feküdni.
Én onnan tudom, hogy meszes a földünk, hogy az Apu mondta. Nálunk is nagyon agyagos, állítólag ez a kettő általában együtt jár. Annyiban érdekes, hogy a föld meszes-e vagy savas, hogy milyen virágot szeretnél. A rhododendronok, a hortenziák (másnéven hosta) pl. kifezetten a savas talajt csípik, a meszesen csak sínylődnek. Egyébként M-on a savas talaj a ritkább. Valahol olvastam, hogy lehet leellenőrizni, hogy milyen a talaj, majd utána nézek, hogy meg tudd nézni.
Jó munkát mindenkinek a hétvégére. Ja, és Fehérváron lakom.
Szóval gyomirtóval mi is próbálkoztunk (a nevét most nem tudom) lényeg, hogy a tarack nagyon jól kipusztult, egészen tavaszig. Most azt látom, hogy az olyan gazok, amik ősszel úgy tűnt, hogy kipusztultak, szóval a kapálás után van néhány, ami kezd kihajtani. A szomszédunkban a múltkor volt egy ismerős, aki azt mondta, hogy neki 4 évébe került, mire a tarackot kiirtotta.Ettől borsódzik a hátam, mivel nem szeretnék ennyi időt rászánni. Ráadásul ha ott vannak a közelőében különböző növények, akkor ugye nem is lehet alkalmazni ezt a szert. Arról nem is beszélve, hogy kb. 2 órába telik egy kis szakaszt is kipusztítani! Hát ez az én mostani dilemmám! Mert ősszel ugye könnyebb irtani, mert akkor télre készülünk és pihen a kert, de most???
Tavaly vasarolt telkemet sem muveltek jo par evig tisztessegesen. Aprilis vegen, mikor eloszor sikerult kijutnom, majdnem derekig ero gaz volt kinnt. Kasza es funyiro segitsegevel eredmenyesen tartottam a 10 cm magassagot, aztan nyar kozepen megmuveltem a foldet egy kis glialka gyomirtoval, ami felszivodva gyokerestul irtja a gazt. Sajnos kelo gyomok ellen nem mukodik, arra viszont a Stomp-ot ajanlottak (allitolag 5 honapos vedelmet nyujt). Pitypang no mint a bolondgomba, ezeket jobb hijjan kezzel huzkodom ki(ha csak kapalom, ujra kino...). Osszel felastam a fel kertet, s iden meg nem volt tul sok gondom. Ha gazosodna, szerintem a rendszeres kapalassal en nyerem meg a kuzdelmet. Meg valami... Tarackos a viragoskert, most ezt is megmuveltem glialkaval. Furcsa mod elkkezdtek kinoni a tavaly nem is latott hagymasok, pedig biztos jutott nekik is glialka. (ezt azert ne probald ki)