Jó Neked, hogy már a rendezgetésnél tartasz. Jó a beszerzéses időszak is, de a rendezgetés talán azért jobb, mert azt jelenti, hogy népes a kert, nincsenek üres földterületek, mint most még nálam. Mindenesetre bíztató, hogy pár év alatt már itt tartasz, bár én nem biztos, hogy leszek ilyen ügyes. Megjött a sieberz rendelésem tegnap du., szegények a postán éjszakáztak, ma reggel küldtem a családot a motyóért. Még nem láttam a szajrét, mert csak délben tudok haza menni, de telefonon már leellenőriztem, minden megvan. Látatlanba már van csalódásom, a begóniát gumós állapotban küldték, én azt hittem, (lehet, hogy megint amatőr módon) hogy növénykéket küldenek szép pici bimbókkal. Na mindegy, hétvégén elültetem őket, majd csak kihajt egyszer. A vaníliafa állítólag nagyon szép, virágos, és nagyon jó illata van. Annyi a bibi, hogy kb. 20 cm. Ígértek a meteók valami szelet, most nem bánnám, kicsit száradna a föld, nekem annyi ültetni valóm lett hirtelen! Szerdán a piacon vettem árvácskákat, még ők is a helyükre várnak.
Nagyon szép lehet a kerted, nem próbálnál meg ha ráérsz pár képet felrakni ide? Esetleg képtárba? Feltétlenül írj a változásokról, tapasztalataidról, én abból csak tanulhatok.
Jó hétvégét, aztán az egyik szemed a szomszédon legyen! :-))))
A kertem 2,5-3 éves mindössze. Most már az ide-odaültetgetésnél kezdek tartani :-))) Sosem hittem, hogy eljő ez az idő, azt hittem, ez valami kényszeres mánia, minek ültet mindenki át- és vissza? Nos, rájöttem az eredetileg tervezett helyén nem fér el, vagy nem kap elég fényt, vagy... Szóval, így :-)))
Most (még) nyílik az aranyvessző, a babarózsa a bokrok közül, pillanatokon belül az orgona (2 éve pici vesszőcske volt, ráadásul beteg, úgy hoztuk kézen-közös, visszavágtam tövig, most már gyerekei is vannak), nagyon készülődik a labdarózsa, tele hamarosan nyíló bimbókkal, igyekszik az összes gyöngyvirágcserje (na, az hiba volt, ennyit ültetni belőle, ráadásul mind fehér), a jezsámen, a virág- és rózsalonc, még alig indult meg a cserszömörce és a kékszakáll. A fácskák közül épp elvirágzik a vérszilva, sok levele van a galagonyának, szaporán hozza az új leveleit a kőrislevelű juhar (flamingo) és virágzik a piroslevelű juharka (még gyerek), viszont hihetetlen aktivitással hajt a madárberkenye. A virágok közül sok hagymás már elvirágzott, most van soron a gyöngyike és némely tulipánok (sárgák, illetve tarkák), reggelre sárgaeső lesz, mert a ternyék ugrásra készek, némely varjúháj és az alacsony floxok is készülődnek (utóbbiból egy rózsaszín már virágzik). Biztos, hogy a felét kihagytam. A málnát kordonosra alakítottam még az ősszel, ami azt illeti, lehet, hogy átesem vele a ló másik oldalára, nagyon-nagyon virulens :-)))
A füvet már kétszer szellőztettem (mohás volt), a kiszedett moha utáni foltokat felülvetettem, most a Jóistenke locsolja, remélem, kikel (ráadásul véletlenül kiöntöttem a műtrágyás zsákot, na, az sem használt).
A 7végén vettem egy larix nevű lombhullató fenyőt, olyan csüngő változatot, dézsába tettem. Itthon megnéztem az interneten, ha hiszen.... Én is tudok ám vásárolni :-))) Ez állítólag 10-15 méter magasra is meg bír nőni. Na de nem nálam! Majd kitalálok valamit, hogy lehet bonsait csinálni belőle. Vettem citromillatú muskátlikat is, kíváncsi vagyok, tényleg szúnyogriasztó hatású-e. A teleltetett muskátlik még kicsit halódni látszanak, de mindig ezt szokták csinálni, reménykedem. A futórózsát visszavágtam (a gyökereit is, ugyanis átraktam egyik dézsából a másikba), most nagyon egészségesnek tűnik és rengeteg levelet hozott.
Most hirtelen ennyit erről, de ígérem, folyamatosan tájékoztatlak :-)))
Ja, a szomszédnak szóltam, hogy ugyan már permetezze le a moniliás meggyfáját, elsősorban nem is miattam (a babarózsám volt csak veszélyben emiatt, de azt már tavaly is meg tudtam védeni), hanem mások miatt is, nem sértődött meg, kétszer permetezett, most olyan a meggyfája, mint a menyasszony, milyen lesz majd jövőre! Még szerencse, mert éppen ki akarta vágni (nem ismerte fel a moniliát).
Köszi a biztatást, bármikor rámfér "töltikézni". Remélem igazad lesz, szeretném látni már azt a hipp-hopp-ot. Bár most ott tartok, hogy nem is tudom, mit rendeltem. A vaníliafa lehet, hogy cserje, de tényleg nem emlékszem, a megrendelő meg otthon van, én meg most dolgozok. :-))) Úgy emlékszem, hogy sok pici lila virágja van, és vanília illatú. nem volt drága, gondoltam egyszer élünk, de hogy mit rendeltem.....???
Arra emlékszem, hogy 12-15 fokon kell teleltetni, valószínű mediterrán növényke lehet.
Hétvégén vetettünk még egy kis fűmagot, megkaróztam a kedvenceimet, a málnákat. Többre nem is volt idő, folyamatosan lógott az eső lába, nem mertem nagyobb dologba bele kezdeni.
Gratula az erőfeszítéseidhez, nem lesz az hiábavaló :-))) Amúgy én is ezt tapasztalom: sok-sok meló, nyüglődés, tervezgetés, és persze, rengeteg pénz (növények, kövek, pázsit, stb.), aztán egyszerre csak hirtelen, hipp-hopp kivirágzik a kert, a pázsit zöldell és smaragdzöld, a bokrokon színes virágok, a hagymás növények pompáznak - azaz bőven betérül minden. Egy csoda az egész.
Javaslom Neked még a Fűápolás topicot is, ott is állandóan a levegőztetésről beszélnek, én is ott tanultam sok mindent és nagyon bevált.
A tulipok nálunk is picik, állítólag az időjárás miatt van, mert a nagy hideg után hirtelen lett meleg, nem volt elég idő kifejlődni a szárnak, rögtön bimbót hoztak. Lehet, hogy valamelyik törpe fajta, de nekem csak elvileg hosszú száruak vannak, tavaly hosszabbak is voltak, de idén picik.
Én raktam le ősszel pár liliomhagymát, de azokon volt rendesen hajtás. Télen szépen elfagytak, aggódtam is mi lesz belőlük, de kb. 2 hete éledeznek, az elfagyott régi levelek elszáradtak, és a közepéből jönnek ki az új hajtások. Már szép nagyok.
Elég ellenállónak néz ki, biztos Neked is ki fog hajtani. Mondjuk fajtától is függ, az enyéim egyszerű fehér hagyományos fajták.
Szurkolok, hogy kibújjanak Neked, és virágozzanak. Ha ez már megtörtént és elvirágoztak, a hagymáról lehet leszedni pikkelyeket és azzal lehet szaporítani. Bár maguktól is lesznek fiókhagymák, mint a tulipánnak. Ezeket még csak olvastam, nem tapasztaltam, ha saját szememmel láttam, hogy tényleg így működik, majd mikor aktuális, megírom.
Képzeljétek, életem első paradicsompalántáinak kezdeményeit (2 db sziklevél) szétültettem kis cserepekbe. Olyan boldog voltam, hogy lám, milyen egyszerű, mag, 2 sziklevél, szétültetés, paradicsom. Erre tegnap mit olvastam? A tűzdeléskor a sziklevelig le kell ültetni a kis palántát, én meg olyan hagyományosan ültettem, szárral. Ezek után mi lesz belőle? Még sem olyan egyszerű semmi sem, a virágpalántáim is tizedelődnek. Dehát ez tanuló év, és szerintem még lesz egy pár. De a lelkesedés töretlen!
Még lógok Neked kertleírással:
a méretet csak nagyjából tudom, kb. 15*50 m. Nem olyan nagy, és ezen van még a ház, fészer, tyúkudvar, lomossarok is.
Téglalap alakú házunk van, teljes hosszában mellette található egy ősrégi fenyő, kb. a gyökerein áll a ház, és nem marad meg alatta semmi, hársfa, ami még nagyobb árnyékot ad. Van egy kis amatőr sziklakertem, eddig többnyire a kaktuszok nyaraltak kinn, idén rendeltem egy két sziklakerti évelőt, de még nem jöttek meg. A hárs alá rendeltem bőrlevelet, árnyliliomot, begóniát, de még ezek sincsenek, csak a lelki szemeimmel látom, milyen szép lesz,ha meg tudom csinálni. A ház mellett rózsák vannak még, és egynyáriak lesznek. Van két orgona. Az aranyvessző, bazsarózsa, jázmin egy kupacban vannak, jól néz ki, ahogy nagyjából egymás után nyílnak. Őket is telepítés várja, mert a helyükre tervezünk idén egy kocsibeállót. A ház mögötti részen van egy nagy szintén ősöreg eperfa, fehér gyümölcse van. Van olyan nyár, hogy tele van szőrös hernyókkal, de amióta én vagyok, ő is van, ezért ragaszkodunk hozzá. A hátsó rész hosszában ketté van osztva, jobbra gyümölcsfák vannak, cseresznye, meggy, birsalma, birskörte, körte, szilva, sbarack, alma, dió. Itt fű van. Balra kopár föld, valamint a tavam kezdeménye. Le van már süllyesztve a tómeder, de még sziklákat kell beszereznem, hogy körbe tudjam rakni. Főleg ezzel a résszel vannak gondjaim, nem nagyon tudom elképzelni, hogyan legyen. A tó köré is gondoltam füvet, de virágokat is. De még semmi nincs, nem is tudom, hogy álljak neki. Leghátul a telek teljes szélességében van a veteményes. Hát ennyi. Ha a lim-lom egyszer elkopik a sarokból, ott terasz lesz, grillel. Legalábbis jól hangzik. Most egyelőre csak a ház melletti rész szép a hagymások miatt, dehát ez is átmeneti, illetve hátul a kertben az egyik oldalon a kerítés mellett is hagymásos. Rendeltem pampafüvet, vaníliafát, csokoládévirágot, levendulát stb. (egy kicsit édesszájú vagyok) :))) Ha ezek megjönnének, talán jobban eltudnám képzelni, hogy legyen a tó körül, mert így nagyon nehéz. Remélem idén össze tudom pofozni a kertet, hogy szép rendezetten nézzen ki, én olyan szépnek látom, hogy milyennek kéne lenni!!!
Nagyon szépen köszönöm a részletes felvilágosítást, akkor most már értek mindent. Gereblyézni szoktam tavasszal, de hát akkor az csak simogatás a géphez képest. És mivel kb. egy hónapja tűnt fel először, hogy létezik ilyen (lehet, hogy eddig is volt, csak tavaly még nem figyeltem ennyire a kertészkedős témát, ezen a télen lettem full kertfüggő) tényleg nem tudtam hova tenni, hogy működik. Idén (remélhetőleg a hét végén) fogunk még egy kis fűmagot elszórni, ha az kikel, már egész nagy gyepünk lesz, azt hiszem, be szerzek én is egy ilyen jó kis gépet, illetve megkérdezem a kölcsönzést, ez is jó ötlet. A fűterület egy része elég régi kb. 15 éves, és nem is túl szép, ezek szerint biztos segítene rajta a szellőztető. Ja, és az 5 vén tikunk is nagyon örülne egy jó kis mohás, gilisztás füves kupachoz!
Köszi a válaszod, nagyon sokat segítettél! A héten majdnem végeztem az irtással, még pár nap és teljesen kész vagyok. Azt hiszem, utána kipróbálom az említett gyomkiszúrót. Hála az égnek, a mohákkal még nem találkoztam, remélem, nem is fogok!
Nekem is sikerült az összes zöldségmagot elvetni, a saláta és retek már szépen ki is bújt.
A krókuszaim is virágoznak, pedig már azt hittem, nem lett belőlük semmi. A tulipánok is kinyíltak tegnap. Sajnos csak olyan 15 cm magasak. Nem tudom, miért ilyen picik, vagy ezek ilyen fajták?
Van valamelyikteknek liliomhagymája, amit ősszel rakott a földbe? Én kipróbáltam, de még nyomát sem látom, hogy kikeltek volna! Nem tudjátok, mikor kerül erre sor?
Mindenkinek jó hétvégét és kertészkedést kívánok, bár az idő nem igazán ígérkezik alkalmasnak, de legalább locsolni nem kell!
Nálam is hasonló a helyzet (a nyílással és tulipánokkal is), de a nagyon korai krókuszok már elvirágoztak (a sárgák elsősorban, aztán azok a nagyon nagyfejű koraiak, amiket a www.tulipanvilag.hu-ról vettem, ajánlom másnak is). Ez utóbbiak között volt fehér és cirmosan kék is. A többi tuli most erőlködik, és a korábban véletlenül szétvágott (a hagymát az ásóval) és ebek harmincadjára jutott császárkoronám is jön ki a földből :-))) Viszont: amit helyette vettem és elültettem máshová, az nem :-))) Hogy lehet ez?
Bocs, témához szólva: fűlevegőztetés. Nos, jelentem, beszereztem egy nagyon-nagyon jó minőségű fűnyírót, ami levegőztető is egyben (egy ismert márka, de lehet, hogy külön megvenni is megérte volna). Tavasszal ajánlatos levegőztetni, az első fűnyírás előtt, a levegőztető gépek ún. rugósak, azaz egy rugósorral rendelkeznek (nem vagyok szagember, ez biztosan látszik, nem tudom, pontosan hogy hívják), amely "felgereblyézi" a pázsitot és összeszed mindent, ami nem odavaló, vagy már nem az (elhalt fűcsomókat, mohát, az esetleges korábbi fűnyesedéket, ha rajta maradt, még gyomot is). Azaz kb. 5-7 cm. mélyen "gereblyézi" fel a füves talajt, persze, ezáltal kiszed valamennyit a fűből is, de elsősorban az jön ki, ami könnyen felszedhető, azaz az elfilcesedett része a fűnek. Egyébként nem vagyok kertész, uo. amatőr vagyok, mint Ti. Nos, úgy kell csinálni, hogy keresztalakban kell átmenni a pázsiton, egyszer pl. balról jobbra, másszor erre merőleges irányban oda-vissza. Lesz egy-két zsáknyi ilyen elhalt nyesedékféle és frisebb fűnyesedék is lesz közte, ezáltal a dolog egyben egy fűnyírásnak is megfelel. Persze, csak akkor, ha nem túl magas a fű, ez esetben előtte le kell vágni, majd utána levegőztetni. Levegőztetés után lehet műtrágyázni és jól belocsolni, ezáltal elkészült az ezévi start! És innen fűnyírás, fűnyírás, fűnyírás egészen október-novemberig! :-)))
Amúgy nem igazán elegendő ezt csak a tavasz kezdetén megcsinálni, de akkor meg KELL ahhoz, hogy a fű (pázsit) fellélegezzen, levegőhöz jusson és újra kezdhessen növekedni (lehet, hogy csacska párhuzam, de olyasmi, mintha felkapálnád a veteményest). A levegőztető gépek magassága állítható, a későbbiekben - a nyár elejéig - lehet levegőztetni sekélyebben, vagy "simogatni" a pázsitot, azaz felborzolni fűnyírás előtt, így mindig szép és levegős lesz, állítólag a gyom is kevésbé telepedik meg benne, de hogy a moha nem szereti, az egészen-egészen biztos.
A levegős-levegőztetett pázsit jobban hasznosítja az öntözővizet is.
Az okosok szerint - ez nem én vagyok - ősszel már az ún. hasogatás a még jobb módszer, amikor mélyebben és nem rugós, hanem késes "levegőztetővel" megy végig az ember, hasonló módon, a pázsiton, ilymódon előkészítve azt a téli csapadékok befogadására. Ezt még nem csináltam, őszintén.
Amíg meg nem vettem ezt a masinát, én is kölcsönöztem ilyen gépet (lehet pl. Brico-ban, itt-ott meg bizonyos szervizekben is), de elég körülményesnek találtam ide-oda hurcibálni (legjobb a szomszédokkal kalákában bérelni, az egyik kihozza, másik visszaviszi), bizonyos letét is van, de amúgy nem drága. Lehet kapni külön is levegőztető gépet (ez a rugós fajta), eltérő árakon (kb.20-40 -ig, azt hiszem).
Ha szép és egészséges, mohamentes, kevesebb gyommal rendelkező pázsitot szeretnél, amit karbantartani is könnyebb, feltétlenül levegőztess!
Nálunk már nyílik az aranyvessző, mini kék jácint és a csillagvirág. A tulipánok bimbósak, de nagyon rövid a száruk, nem volt idejük megnőni. Talán az esőtől kinyílnak majd.
A fűlevegőztetéssel kapcsolatban lenne egy buta kérdésem: ez eddig kimaradt az életemből, katalógusban láttam, hogy van ilyen, de fogalmam sincs, hogy kell használni. Azt gondolom, hogy mire jó, de ha írnál róla pár sort, megköszönném.
Abszolút kezdő "kertészként" az első kérdésem az lenne, hogy mi a teendőm, ha kiirtott - bozótirtó géppel és stihlfűrésszel lekaszabolt - akácerdő helyén szeretnék gyönyörű füvet és kertet létrehozni? Van esetleg olyan gyomirtó, amely megakadályozza az akácot az újrakinövésben? Néhány akácfát azért meghagytam, illetve van pár dió és egy bokor bodza. Ezekkel mi a teendő, hogy megmaradjanak? Első körben beszereztem egy rotakapát, gondolom arra szükségem lesz. Ha van ötletetek, netán valakinek tapasztalata ezirányban, kérem, ossza meg velem. Előre is köszi!
Többféle gyomirtási lehetőség van most is azért. Minél előbb kezded, annál jobb. Az én kertem 2,5 éves, 2 éve még CSAK gyomtenger volt, most meg alig van egy-egy darab (az is úgy keletkezik, hogy a magot a madarak elhullajtják).
Szóval: ha pázsit közül szeretnéd irtani és még nem kb. 1/2-1/2 arányú, rámehetsz Calcureával, ami szelektív gyomirtó és nagyon jó. Mintegy 200 nm-nyire elég egy dobozzal. Ezzel ne várj sokat, mert más vegetációs időszakban már nem használ annyira jól, eső után kell kiszórni, de a lehetőség szerint nem közvetlenül eső előtt. Más gyomelfojtós gyeptárgya is van, lehet kapni itt-ott (Praktiker, stb.), azt eső előtt kell kiszórni, kevésbé eredményes, de érdemes vele kezelni a füves területet nyárig, kéthetenként.
Ha 1/2-1/2 aránynál több a gyom, már most (ami csak fokozódni fog, ahogy előrehalad a tavasz), akkor újra kell füvesíteni az egészet, annak is megvan a maga technikája és taktikája, én is a Fűápolás topikban tanultam és sikerült!
Ha nem pázsit között van a gyom, hanem másutt, pl. veteményesben, virágok között, akkor Roundup-ot vagy Glialkát (előírás szerinti oldatban) lehet ecsettel felvinni a gyomnövények levelére, vigyázva, hogy a környező növények levele ne kapjon belőle. Ezek nagyon eredményes szerek, kb. 10 nap után sárgulás, akkor érdemes kiszedni a halódó gyomnövényt (és jól ki is jön).
A létező legeredményesebb módszer azonban az ún. "handarbeit", amikoris erre a célra szolgáló gyomkanállal (gyomkiszúróval) kiszeded a gyomnövényt, négykézláb, az eredmény elképesztő, a gyökér is kijön, tartós és klassz eredményt ad. Kicsi növények is kiszedhetők ezzel a gyomkiszúróval. Nem mondom, hogy könnyű, de én egy tavaszon keresztül csináltam, napi 2 * 8 órában, a következő (tavalyi) tavaszon összesen (!!!) 2 * 8 órát, az idén pedig eddig 4-et. És így tovább.
Pázsit esetében érdemes a Calcureát tavasszal és ősszel használni, a gyomok állapotától függetlenül (megelőzésként), mert a fű számára tápanyag is van benne.
Amúgy a gyomok elkerülésének legfontosabb módja az - tapasztalat -, hogy ne legyen a föld beültetlenül, takaratlanul. Ha van ilyen "parlagod", ültess zöldtrágya-növényt, ami beforgatható a földbe (van ennek szakirodalma az interneten, rá lehet keresni), tápanyagot is biztosít. Ha virágágyásod, bokraid vannak, takard a földet körülöttük mulccsal vagy kaviccsal (ajánlom a Zeolitot, még a földet is táplálja). Az üres helyeket támadja meg a gyom ugyanis. Na meg a moha is.
Sziasztok :-))) Ezexerint mindenki kihasználta - kedvezően - ezt a szép 7végét. Vasárnap - túl a tavaszi indító munkák 95 %-án - leültem a teraszra, megfürdettem az arcomat a napocska fényében és élveztem a madárfüttyöt, nemhiába szoktattam oda a "dögöket" egész télen (amúgy imádom őket), megvan az eredménye, fészkek a fenyőfákon, daloló szülők a háztetőn. Drukkoljatok: az idén meg kell mentenem egy 10-15 méteres, álomszép, széles ágú ezüstfenyőt (rozsdabetegség). Agyontáplálom, már annyi műtrágyát kapott, hogy na. Na meg permetlevet is, természetesen. A tavalyi évig az volt a madarak kedvence, most átmentek fészkelni a másikra, amelyik amúgy is tömöttebb ágú.
A hétvégére valóban esőt ígérnek, az egyik napra nem is baj (takarítás), de a másikat én is szeretném "magamnak".
Nálatok mik bújnak-virágoznak már? Mi kissé lemaradó helyen lakunk (Érd), most indult meg az aranyvessző (de csak nálam, a szomszédokban még rügyezik, igaz, én jó sok komposztot adtam mindegyik cserjém tövének, négykézláb, de meg is van az eredménye), néhány krókusz elvirágzott már, de mások bújnak elő, a tulipánok is hamarosan nyílnak - van halványsárga, alacsony, ami már egy hete nyílik, az nagyon korai - , szóval, éledezünk. A fű is kezd szépen zöldellni, hála a levegőztetésnek és a műtrágyának, hamarosan majd vágni kell.
Végre utolértem magam nagyjából. Gereblyéztem én is ezerrel a rota után, vetettem borsót, répát, zöldséget, spenótot, sóskát, hagymát, retket. Kigazoltam négykézláb a málnát, a kerítés melletti virágágyást. Jól esett a hétvége, egész nap a levegőn, lepirultam, jó ízűeket vacsiztam. Már alig várom a mostanit, bár esőt mondanak hétvégére. Mondjuk nem árt, de legalább egy teljes napot szeretnék megint.
Úgy kapálom, ahogy Te is írtad. Ha már látom, hogy melyik a hagymás, csak akkor.
Van egy alacsony, nagy ládám, én abba vetettem a virágmagokat, több sorba, egymás mellé. Több félét is. Eddig csak a bükkönyt palántáztam, mert nagyon megnőtt a többihez képest, és féltem, hogy kevés a hely a gyökeréhez. Kettesével késsel kivágtam a földből, és áthelyeztem egy pici cserépbe. Ha majd kinövik, mennek a földbe.
Nálunk is iszonyú gazos a kert. 3 éve még nagyon nem volt rendben tartva, volt olyan rész, ahol csak a kasza segített. Ez azért rossz, mert ha már nagyra megnő a gaz és elhullajtja a magját (a kúszó gyökerüekről nem beszélve), jövőre kezdhetjük ugyanúgy. Tavaly szinte csak gazt írtottam emiatt, de idén az eper között szinte semmi nincs már, pedig a kevésbé szem előtt levő területeken már szép pici gaz szőnyeg van. Dehát egyedül nehéz lépést tartani, annyi segítségem van, hogy ősszel és tavasszal az Apu végigmegy rotával a kerten, de azt meg gereblyézni kell, mint ahogy írtad, és tuti, hogy marad a föld alatt beforgatott gyökér. Most hétvégén végre valamit tudok csinálni a kertben, mert múlt héten hétfőn jutottam csak ki, hisz az ünnepre kellett készülődni, de akkor meg esett és vizes volt minden. De majd Ma! Tegnap munka után már epreztem egy kicsit, elég jól felszáradt a föld. Nekem még el kell vetnem a magjaimat: retek, hagyma, s.répa, zöldség, borsó. Aztán jön a gazírtás, kapálás. Egyébként én úgy tudom, hogy alapvetően két féle gaz írtó létezik. Az egyik a gaz föld feletti részét pusztítja el, a másik a gyökerekre hat. A föld felettit ősszel jó kiszórni, mert tavaszra hat. Gondolom a gyökeres verziót most kéne, de ezt nem tudom, még nem néztem utána.
A virágpalántáim meg elfeküdtek, kiderült, hogy gombás betegség. Ortocidot ajánlottak, ma reggel meló előtt öntöztem meg őket, remélem megmaradnak. A violából már nem sok van. Kiváncsi vagyok, miből lesz nekem virágom. Ez a tanuló évem, kisérletezek, szerintem kell vennem majd egy pár normális palántát is hozzá értőktől, hogy tuti legyen virágom. Annyit észre vettem, hogy azok a virágok, amelyeknek nagy magja van, ellenállóbb a gombákkal szemben. A bükkönynek és a hajnalkának, balkon paradicsomnak semmi baja. Eddig. Minél kisebb a mag, annál jobban szeretnek feküdni.
Én onnan tudom, hogy meszes a földünk, hogy az Apu mondta. Nálunk is nagyon agyagos, állítólag ez a kettő általában együtt jár. Annyiban érdekes, hogy a föld meszes-e vagy savas, hogy milyen virágot szeretnél. A rhododendronok, a hortenziák (másnéven hosta) pl. kifezetten a savas talajt csípik, a meszesen csak sínylődnek. Egyébként M-on a savas talaj a ritkább. Valahol olvastam, hogy lehet leellenőrizni, hogy milyen a talaj, majd utána nézek, hogy meg tudd nézni.
Jó munkát mindenkinek a hétvégére. Ja, és Fehérváron lakom.
Szóval gyomirtóval mi is próbálkoztunk (a nevét most nem tudom) lényeg, hogy a tarack nagyon jól kipusztult, egészen tavaszig. Most azt látom, hogy az olyan gazok, amik ősszel úgy tűnt, hogy kipusztultak, szóval a kapálás után van néhány, ami kezd kihajtani. A szomszédunkban a múltkor volt egy ismerős, aki azt mondta, hogy neki 4 évébe került, mire a tarackot kiirtotta.Ettől borsódzik a hátam, mivel nem szeretnék ennyi időt rászánni. Ráadásul ha ott vannak a közelőében különböző növények, akkor ugye nem is lehet alkalmazni ezt a szert. Arról nem is beszélve, hogy kb. 2 órába telik egy kis szakaszt is kipusztítani! Hát ez az én mostani dilemmám! Mert ősszel ugye könnyebb irtani, mert akkor télre készülünk és pihen a kert, de most???
Tavaly vasarolt telkemet sem muveltek jo par evig tisztessegesen. Aprilis vegen, mikor eloszor sikerult kijutnom, majdnem derekig ero gaz volt kinnt. Kasza es funyiro segitsegevel eredmenyesen tartottam a 10 cm magassagot, aztan nyar kozepen megmuveltem a foldet egy kis glialka gyomirtoval, ami felszivodva gyokerestul irtja a gazt. Sajnos kelo gyomok ellen nem mukodik, arra viszont a Stomp-ot ajanlottak (allitolag 5 honapos vedelmet nyujt). Pitypang no mint a bolondgomba, ezeket jobb hijjan kezzel huzkodom ki(ha csak kapalom, ujra kino...). Osszel felastam a fel kertet, s iden meg nem volt tul sok gondom. Ha gazosodna, szerintem a rendszeres kapalassal en nyerem meg a kuzdelmet. Meg valami... Tarackos a viragoskert, most ezt is megmuveltem glialkaval. Furcsa mod elkkezdtek kinoni a tavaly nem is latott hagymasok, pedig biztos jutott nekik is glialka. (ezt azert ne probald ki)
Utólag is köszi a jókívánságokat, remélem, kipihented magad az ünnepek alatt! Sajnos egy ideje nem értem rá írni. Nagyon megszaporodtak a kerti teendők, ráadásul a kutyusunk is megszült, van 7 kicsi. Plusz a tavaszi szünet miatt a gyerkőcök is itthon voltak, volt programom elég.
Azért sikerült elvetnem a zöldségmagokat. Ráadásul a férjem végzett az ősszel elkezdett ásással, nem bírom utolérni a gereblyézéssel. Sajnos mi olyan helyen lakunk, ahol már 5 éve nem volt talajművelés, az egész kert tiszta gaz, 1 m-es gyökerekkel. Szerintem évekbe fog telni, mire kipusztítjuk.
A hagymásaim, amiket ősszel ültettem, majdnem mind kikeltek, egyedül a krókusszal nem tudom, mi történhetett. A szomszédoknál már el is virágzottak, nálam meg sehol! De a tulipánok ígéretesnek látszanak, meg a többi is, bár nem mindegyiket tudom még megkülönböztetni a gaztól. Te hogyan távolítod el a gazt úgy, hogy ki ne kapáld a hagymákat? Azt hiszem, megvárom, amíg nagyobbak lesznek a virágok, talán akkor már látom, hogy mi micsoda. Sajnos olyan 75 db/csomag-os hagymákat vettem és elég nagy területen vannak ültetve. Egy könyvben olvastam, hogy ezeket 3-4 évente kell fölszedni, mert akkor a hagymák elszaporodnak és szét lehet őket választani.
A viola és szarkaláb magok még mindig a zacsiban figyelnek, majd csak a hét végén tudom őket elvetni. Te előtte valamilyen cserépbe vetetted és úgy palántázod ki, vagy hogyan csináltad?
Egyébként én is a Dunántúlon lakom, lehet, hogy még közel is vagyunk egymáshoz. Az időjárás talán hasonló, de a talaj nem biztos. Nálunk elég kötött, agyagos. Sajnos a mésztartalomhoz és egyéb ilyen szakszavakhoz nem értek, azt sem tudom, hogyan lehet azt megnézni?
Én is örülök, hogy válaszoltál. El leszünk így kettesként.
Igazából azért van sok tulipán, mert mielőtt odaköltöztem, tulipánok már voltak, és azok szépen kijöttek idén is. Bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy tavaly, amikor már elnyíltak, szépen elkezdtem levagdosni őket tőből, mivel hogy rondák voltak az elszáradt szárak. Kb. a 2/3 részével végeztem is, mikor meglátta egy hozzá értő ember (az Apukám), hogy mit csinálok, szörnyűlködve a fejéhez kapott, hogy úristen... Akkor tudtam meg, hogy hagyni kell vissza húzódni, mert a hagyma az elszáradt növényből táplálkozik, ebből lesz ereje jövőre kihajtani. Na gondolhatod, ősszel nem győztem venni új hagymákat, pótolni az állományt, mivel ha máskor nem, de legalább tavasszal szép volt az a kis előkert, ahol a tulipánok nyíltak. Mondjuk annyit nem vettem, mint amennyit elintéztem, ezért csodálkozom mióta megláttam, mennyi kibújt idén. Télen az ilyen butaságok elkerülése végett jó sok kertészkedős, virágos könyvet elolvastam, + a virágoskert topicot is elejétől mostanáig. Nagyon ajánlom, ha esetleg még nem olvastad volna, rengeteget lehet tanulni belőle. Úgy hogy most úgy érzem, tavalynál talán már több ismeretem van, de tapasztalatom még óne. Dehát majd idén gyűjtünk azt is, és megosztjuk egymással, ok?
A tieidnek lehet, hogy még hideg volt, vagy túl mélyre ültetted. De előbb utóbb kinyílik szerintem, ha már rügy van. Én a Dunántúlon lakom, itt szerintem az országhoz képest kicsitt előbbre vagyunk virágkibújásból.
Azért szeretnék idén sok virágot, mert
1. tavaly tavasz elmúltával pár palánta kivételével szinte nem volt egynyári virágunk.
2. télen az olvasgatás közben lelkesedtem be annyira, hogy nagyon elhatároztam, idén gyönyörű kertem lesz
Nem emlékszem, mi volt a viola tasakján, de mintha 02.15-03.15-ig ajánlják a vetést, akkor viszont egyáltalán nem késő. Inkább én siettem el, hisz ha melegebb van és több fény, biztos, hogy jobban fejlődnek. Nálam kijött ugyan, de nagyon lassan nőnek. A szagos bükkönyt hétvégén kiraktam kettesével kis cserepekbe. Tegnap este néztem, rosszabbul néznek ki, mint eddig. A keltető láda elég alacsony, és ennek nagy gyökere van, gondoltam, jót teszek vele, ha szétültetem őket. Sima palánta cserépbe raktam, lehet, hogy ez is kicsi, mert jellemzően már mikor elültettem találtam véletlenül róla a jegyzeteim között leírást, ahol többek között az is van, hogy jó nagy cserépbe ültessük át. Úgy hogy ha hétvégéig kibírják, újabb ültetés következik.
Írjál Te is a kertedről, én majd legközelebb, így is kicsit hosszúra sikeredett az irományom.
Hűha, nem is tudod, mennyire örülök, hogy végre valaki benézett ide, ráadásul hozzám hasonló kezdő. Bár úgy látom, hogy én még hozzád képest is kezdőbb vagyok. Én is ültettem hagymásokat, de sajnos csak néhány kis sarjat látok azon a területen, bár lehet, hogy ebben a kutyánk is ludas. Én nem terveztem túl sok magvetést, de ma sikerült elcsábulnom, vettem többféle magot is: szarkaláb, viola, angyaltrombita, stb. Nem tudom, hogy a viola vetéséhez nincs-e már túl késő. Főleg most estem gondolkodóba, hogy a Tieid már ki is keltek! Azért megpróbálom, hátha lesz még belőle valami.
Mit tervezel még a kertetekbe, ill. mi van már benne? És mekkora a területed?
Első kertes vagyok, és tanácsok miatt böngésztem a fórumot, amikor ide találtam. A hozzászólásod felkeltette az érdeklődésemet, és vissza olvastam a topikot.
Mindenben igazat adok Neked, de ami volt, elmúlt, élesszük újra ezt az oldalt!
Már alig várom, hogy nyíljanak a hagymásaim, sok meglepi van már most közte, olyan helyeken is vannak kibújások, ahova én nem is raktam hagymát. De legalább amíg ők nyílnak, szép lesz a kert. De utána?! Van egy csomó virágmagom, a nagyon koraiakat már palántáztam. Mondanom sem kell, hogy kevés bújt ki, sajnos nálunk nincsenek ideális körülmények a palántázáshoz. Egyedül a szagos bükköny szép, és a viola, nemsokára ültethetem külön tejfölöspohárba. Pont ma tervezek új magokat vetni, majd írok, milyen sikerrel.
Nem tudom, van-e itt még olyan, aki benéz és érdekli a címben feltett téma.
Sajnos csak most néztem meg ezt a címszót (kezdő kertészkedő lennék) és bevallöm őszintén, nagyon meglepődtem.
Semmi mást nem találtam, mint veszekedést!!!
Nagyon tetszenek Megyesi Éva hozzászólásai, tanácsai. Rajta látszik, hogy megpróbál segíteni, tanácsokat adni. Ugyanezek lennének az elvárásaim egy kerttervezővel szemben is. Úgy látszik, neki (mármint kt.) egyszerűbb volt itt mindenkit ledorongolni, mint jótanáccsal szolgálni.
Hiszen mindenki, aki ebben a témában el akar mélyedni, valamennyi szakirodalmat már végigböngészett és az ebben tanultakat szeretné alkalmazni a saját esetében is, csak egy kis segítség kellene.
Itt mindenről szó volt, csak az első teendőkről nem.
Én most csak azért írok ide, mert remélem, vannak még hozzám hasonló kezdők, akiknek a semmiből kéne valami szépet és nem giccseset létrehozni. Várnám ilyen sorstársaim jelentkezését, hiszen reméljük itt a tavasz és sikerül valami jót elindítani.
Oltott törzses ribizli fácskákat vettél. Ne várd, hogy alul is vesszoket hozzon. Ki kell karózni oket, hogy a termés súlyát elbírják. Osszel vegyél bokor ribizlit.
Az oltás nem egyszeru dolog, én sem értek hozzá igazán.
Zöldfülű vagyok a fórumban és a kertépítészetben is. Kis családommal vásároltunk telket, építünk házat, még az idén költözünk. Szeretnénk a kert létrehozásához nálunk szakértőbb személy közreműködését igénybe venni. Ha mered ajánlani az általad már megtapasztaltat, kérlek segíts.
Kedves Éva és Mások,
Segítség.
1. Tavalyelőtt összel kaptam, és el is ültettem 8 ribizlitövet. CCa 60-70 cm mgasak voltak, pici elágazások csak efelett. A tavalyi évet szépen átvészelték, volt, amelyik még termész is hozott. Mostanra szépen elágazva elkezdtek nőni. Viszont elég magas (cca 70-80 cm) csupasz száruk van, és csak fölötte kezdenek bokrosodni. Én pedig szeretném, ha alul is dúsabbak lennének. Mit (és mikor) lehet csinálni?
Ja, nincsenek állandóan szem előtt, van egy tanyám a Tisza mellett, ott laknak, általában csak hétvégén találkozunk.
2. Ugyanott örököltem három vad szilvafát is. Nagyon helyes fácskák, teremnek is rendesen, de a termés vacak (savanyú, mint az ecet). A faluban nincs senki (legalábbis a megkérdezettek között), aki be tudná oltani őket. Meg tudom ezt én is csinálni? Mikor, hogyan, mi kell hozzá?
Olvastam hogy megszünteted a nicket, de azért talán még olvasol minket... :-) Először is bocsi a késői válszért nem tüntem el, de sajnos sok munkám volt, és nem is fértem a Nethez amikor szerettem volna. A Szakiodalom számomra elsősorban négy könyvet jelent, bár többet is olvastam, de az alapokat ezekből merítettem: Debreczy Zsolt - Csapody Vera: Télen is zöld kertek. Sajnos nagyon régen volt hozzá szerencsém, mert nem saját könyv volt, de számomra meghatározó. (Ha bárkinek van a tulajdonában esetleg fénymásolat és azt valamilyen formában el tudná juttatni, akkor nagyon szívesen lefénymásolnám magamnak(vagy másnak is ha kéri)!!)
Kiss Marcell: Százféle örökzöld törpefenyő, Czáka Sarolta - Rácz István Fenyők és örökzöldek, John Brookes: Kertek könyve. Amúgy leginkább a megfigyeléseimre, az ötleteimre, a növénymániámra támaszkodom, és igaz ugyan hogy a saját kertem még csak három éve született, de úgy érzem kerttervező nélkül is boldogulok, nem is rosszul.
Ettől függetlenül ugyanannyit ér a kt. munkája mint bárki másé, ha önnmagának és az ügyfelének meg tud felelni vele. A topicból szerintem nem árad kerttervező gyűlölet. Vélemények hangzanak el, és ez valóban egy fórum, a véleménnyilvánítás még szabad, a részvétel sem kötelező ahogy írtad.
Nekem csakis a stílusod nem tetszett, (és ez még most sem!)meg az hogy egy az egyben általánosítottál. De Te ilyen vagy, más meg másmilyen, nem kötelező mindenben egyetérteni.
Egyébként részemről ez volt az utolsó ilyen témájú hozzászólás, szerintem ezt a csontot már eléggé lerágtuk. További jó kertészkedést!
Szigmo
Most olvastam csak, hogy Molnarka kilépett a társalgásból, ha netán visszatérsz várom a válaszod.
Amúgy érdekes, hogy mennyire más a reakció egy írott mondatra, mint egy szóbelire. Ha minezek szóban hangzottak volna el, amikor látod a másik szemét is :)szerintem kiderült volna, hogy mindenki szereti a kerteket, a növényeket, s esetleg a kertervezoket is, hisz valójában mindenki egyszeruen csak szép kerteket szeretne. S oda is több út vezet.