Keresés

Részletes keresés

Schenouda Creative Commons License 8 órája -1 0 15177

Érdekes, de a wikin is van egy cikk arról, hogy "Élet a Vénuszon"

https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89let_a_V%C3%A9nuszon

 

Tavaly kutatók jelentették be, hogy foszfint találtak a Vénusz légkörében, ami arra utal, hogy mikroorganizmusok vannak ott. Majd vagy 2 hónapra rá más kutatók cáfolni akarták ezt. De az isten malmai erre lassan őrölnek, mert Kereszturi Ákos, a Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet munkatársa a foszfinos bejelentés után a HVG-nek azt mondta: 10-15 évbe is telhet, mire tisztán látunk majd a kérdésben.

 

A "legújabb" (2019) eredmények szerint a Vénuszon 3 milliárd évig is lehetett víz, majd legalább 700 millió éve felforrt a bolygó felszíne. Ha a Föld elpusztulna, itt is a mikroorganizmusok maradnának esetleg életben.

Mivel ezek a mikroorganizmusok a Vénuszon nyilván nem 50 km magasan alakultak ki, hanem annak felszínén, amikor ott víz volt. Nem tudom, hogy ott, 50 km magasan hogy húzták volna ki az emlegetett 700-750 millió évet? Ha csak nem feltételezzük, hogy sokkal később történt a Vénusz pusztulása. (Mondjuk ezek a két évente beköpött millió meg trillió évek a csillagászoktól, asztrofizikusoktól mikor merre húznak, mikor mit lesnek meg a távcsöveikkel vagy a szondáikkal.)

 

A Vénuszról Velikovsky 1949-ben kiadott könyve azt állította, hogy i.e. 1500 előtt nem is létezett! Akkoriban szakadt ki a Jupiterből. Szerinte nincsenek az emberiségnek 3500 évtől régebbi emlékei a Vénusz bolygóról. Majd jött Charroux 1965-ben hogy a Vénusz üstökösként jött a naprendszerbe 5000 évvel ezelőtt. Martin Heinrich 2007-ben viszont azt állította, hogy a Vénusz i.e. 11.000 körül nekicsapódott a Jupiternek, erre mutat a bolygón egy horpadás. Az első két esetben nem lehetnének a Vénusznak 3500-5000 évtől régebbi leírásai v. ábrázolásai. Csakúgyan így lenne?

 

Hogy az élet mikor tűnt el, ebben folyamatosan visszább szorulnak a tudósok a kezdeti (1988) 4 milliárd évről!!!! Ráadásul még a vulkánok 2,5 millió éve is működtek a bolygón, ami elég különös.

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=153026460&t=9000303

 

"Összesen 133 koronát vizsgáltak meg a Vénuszon, és ezek közül 37 mutatkozott aktívnak az utóbbi 2-3 millió évben - vagyis geológiai értelemben mostanában."

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=155410155&t=9000303

Most már azt is elképzelhetőnek tartják, hogy egyes vulkánok még ma is működnek.

Lapajov Creative Commons License 26 órája -2 1 15176
Lapajov Creative Commons License 1 napja -2 4 15175

A távolságok kérdése 100 éve foglalkoztatja a tudósok egy részét és már számos teória van erre... ugyebár teleportáció, féreglyuk ugrás, a sci-fi már teljesen lerágta ezeket... nyilván nem dolgoznának komoly asztrofizikusok is ilyen teóriákkal, ha nem lenne semmi alapja. Szerintem van ill kell legyen megoldás, amit meg is fogunk találni. Legvalószínűbbnek tartom, a mesterséges téridő-ugró alagutakat, a nemlokalitás ismert és elfogadott teóriája alapján. (metafizikai tény hogy a téridő csak egy megfigyelési aspektus... csak az észleli és értelmezi, akinek van rá érzékszerve... (igen bohó botor dolog lenne azt hinni, hogy csak ez az aspektus létezik... sőt mi van ha végtelenhez konvergáló ilyen van, amiből mi csak egyet értelmezünk). A téridő pusztán különféle szubatomi részecskék különféle sűrűségű és rezgésű áramlása... e részecske felhő, ami a valóságunk (és csak azért érzékeljük, mert bizonyos részecskék bizonyos szerveinkkel úgy lépnek kölcsönhatásba, hogy különféle érzeteket, azaz illúziókat gerjesztenek az idegrendszerünkben); nyilvánvaló hogy ez a rendszer hekkelhető, ki lehet lépni belőle valahogy, csak még nem tudjuk hogy, bár sejtjük már... (nyilván nem a pince-gépműhelyben, hanem a legmagasabb szintű elit egyetemi laborokban az elit kutató professzorok)
Egy bizonyos bonyolult és borzalmasan fejlett asztrofizikai művelettel, azt gondolom (és nyilván nem a kisujjamból szoptam) lehetséges megnyitni ilyen átjárót, mint ahogy ezt már meg is csinálták kísérleti szinten elektronokkal és protonokkal ha jól tudom. Sikerült átjárót nyitni és átvinni "épségben" részecskéket (és ez több évtizedes vívmány). A kísérletek bíztatóak tehát. Én ki merem mondani (bármi tekintélyelvi felelősség nélkül könnyedén), hogy elvben már tudjuk a megoldást. Már csak a gyakorlatot kéne kidolgozni. Az elektron már átbújt ilyen téridő alagúton, reprodukálhatóan... (ez kulcskérdés!) A kérdés csak az, hogy ezt egy gigászi, sok ezer emberrel teli járművel hogy lehetne megcsinálni, ill lehetséges-e... Már a Philadelphia kísérlet is erről szólt a XX század közepén, csak ott még egy állítólagos természetes téridő anomáliához vitték a hajót ugyebár és fogalmuk nem volt hogy ha tényleg bekerül egy kvázi téridő hasadékba, onnan kijut-e és ha igen, hol és mikor... (azóta is mindent tagadnak)
https://konteo.blogrepublik.eu/2011/02/04/a-philadelphia-kiserlet/

Erről többek közt Berlitz (hogy bedobjak még egy Daniken-forma formát) a híres bermudás és persze UFO-s parakutató írt, inkább sci-fi jellegű könyvet... itt szabadon olvasható-letölthető... https://docplayer.hu/31894945-A-philadelphia-kiserlet.html
Felmerül, hogy mi van, ha (Berlitz szerint tutira) féreglyukat, azaz téridő alagutat ha tetszik, átjárót sikerült nyitni a kisérlet során véletlenül (mert  nyilván nem ez volt a cél, csak annyi, hogy láthatatlanná tegyék erős energiamezővel a csatahajót), mivel a hajó teljesen eltűnt ugyebár állítólag egy időre...
Tehát a téridő meghasad két helyen legalább az univerzumban (itt a feneség, hogy a túlvége BÁRHOL lehet az univerzumban!!! Ha irányítani tudjuk, akkor máris megszűnik a távolság problémája, kiaknázzuk a nemlokalitás elvét, egy szemvillanás alatt utazhatunk az univerzum túlvégére), tehát ha bekerülsz, túloldalt kijössz, ahol akarsz, akár éppen a megtalált civilizáció bolygóján egy kellemes hupilila plazmabigyó mezős parkjában... Millió sci-fi foglalkozik ezzel és ugyebár a Fekete lyuk kutatás során is rendre felmerül egy anomália a számításokban, ami szinte mindig úgy küszöbölhető ki (nyilván az egyenletek végtelenjében és nem távcsövek előtt), hogy bizony féreglyuk nyílik ill szingularitás keletkezik a fekete lyuk környékén vagy benne, de soha nem a közepén (ez is elég érdekes, ezt nem is nagyon értem), talán mert nincs is közepe, mivel felfoghatatlan sűrűség van és gravitáció ott, a normál fizikai jelenségek és törvények szinte mind borulnak állítólag... Van olyan sci-fi, amiben ezért utaznak egy fekete lyukhoz (bár nem tudom hogy küzdik le a gravitációját és hőjét, de hát sci-fi-ben ez nem gond), hogy ott megtalálják a téridő átjárót... (amúgy szerintem a sci-fik kb ugyanúgy stimulálják, katalizálják a tudományos fejlődést, ahogy a parakutatók)...

(Mélyenkedves troll(ok), aki(k) folyamatosan itt őgyeleg(nek) és irritálja ő(ke)t, hogy rejtélyes szekcióban, bármily megdöbbentő, de rejtélyes dolgokról beszélgetünk, az(ok) a pitiáner és retardált mínuszolgatás (ennyire hogy nem lehet valakinek élete, az szánalmas) helyett inkább húzzon(ak) már el innen..! Semmi keresnivalód(tok) itt!)

Előzmény: Schenouda (15171)
Schenouda Creative Commons License 1 napja 0 5 15174

Däniken semmilyen választ nem keres és nem is ismeri azokat. Egyedül, amit bizonygat, hogy a Földön jártak idegen űrhajósok. Ezen kívül semmilyen koncepciója nincs. Igazából nem foglalkozik azzal, honnan jöttek, hogyan jutottak ide, kik voltak. Hogyan és mikor tűntek el. Azonkívül, hogy istent játszottak szerinte az emberek előtt, más semmit nem tudunk meg tőle. Nem vizsgál semmit, csak adatokat ("gyöngyöket") gyűjt, halmoz, meg összevissza magyaráz és keveri a forrásokat, adatokat. Semmilyen koncepciója nincs: nem magyarázza meg mit kerestek itt, miért jöttek, hogyan éltek, milyen tásadalmi rendben. Mik lehettek a földi terveik, egyáltalán hogy éltek, mit ettek, mit ittak, hogyan haltak. Nincs koncepciója arra, akkor miért nem találtak idegen csontvázakat ősi űrhajó darabokat, csak "nyomokat" emleget. Szerintem az egyszerű, átlagos emberek csodálják, olvassák, akik semmilyen történelmi könyveket nem olvastak. Gyakorlatilag ez irányú "tanulmányaik" a Däniken könyvekkel (esetleg Ufo-magazinos cikkekkel) kezdték, s bárgyú képpel ekézik a régészeket, egyiptológusokat, akik szerintük képtelenek megérteni ezeket a téziseket.

Előzmény: Lapajov (15173)
Lapajov Creative Commons License 1 napja -3 4 15173

Nem értek egyet. A tudományos kutatásnak illetve tekintélynek károkat okoztak valóban az áltudósok és paratudósok, kérdés hogy minek ítéled Danikent, aki szerintem egyerűen egy parakutató szakújságíró... szerintem nagyon fontosak a korrekt parakutatók (nem keverendők az áltudományos kóklerekkel!), mert folyamatosan bombázzák a tudomány kérdésekkel, melyek többsége marhaság, de azért vannak közte figyelemre méltók. Ez bármily kellemetlen és zavaró a tudományos világnak, mégis valamelyest része a tudományt hajtó erőknek... tetszik vagy sem, a közhelyé vált (de attól még igaz) Schliemann példa pontosan mutatja ezt és nem csak ő volt a történelemben olyan káros kóklernek kikiáltott és elzavart parakutató, aki bebizonyította a teóriáját... és a tudomány maradt szégyenben, mert a felfedezés nem szakember nevéhez lett feljegyezve. Ezt pedig egy kevés nyitottsággal és kevesebb gőggel meg lehetett volna előzni... (ha csak egy jófej, nyitott, bevállalós történész vagy régész elmegy vele és segít neki illetve összefog vele, máris tudományos a kutatás, és az illető tudós nevéh4ez fűződne a felfedezés)...
Daniken a paleoasztroanautika egyik úttörője, bemutatott egy sor helyszínt, amikre mindig adott egy saját alien-es teóriát, de nem bizonyította (nem is tudta volta és nem is akarta), csak feldobta vitára... és ezt csinálja 50-60 éve, stimulálja a történészetet. Ez, ha nem viszi túlzásba és nem acsarkodva csinálja, nagyonis hasznos. Mégha nagyrészt butaságokat is magyarázgat, akkor is! Ahogy Sitchin is hasznos, aki nem áltudós, hanem parakutató szintén, sőt mivel tudományos fokozata van, ki merem jelenteni hogy paratudós. Behozott a köztudatba azért egy eléggé izgalmas teóriát, ami nyilván inkább sci-fi, de a tudomány vajon alaposan kikutatta, megcáfoltak mindent, amiket felvet? Sloszár a másik, ő vállaja hogy nyilvánosan hülyézzék, kóklerezzék, kiröhögjék, mégis kiáll a teóriája mellett, és aki nem olvasta a könyveit, az ne magyarázzon, mert jó néhány már-már sokkoló fejezet van azokban a munkákban, amikor csak pislogsz, hogy hú a mindenségit, ez tényleg NAGYONIS lehet hogy így volt, vagy valami nagyon hasonló módon... (a legtöbb kritikus elolvas pár oldalt max fejezetet és máris döntést, hogy hogy ez bolond kókler, nem véve észre magát, hogy pont ezzel vált ő maga is kóklerré.. hisz ha komoly kritikát és cáfolatot akarunk valamire csinálni, előbb alaposan és teljesen kell tanulmányozni); Sloszár is ragaszkodik a paleo-asztroanautikához. Ami elég érdekes, hogy nem mond ellent sem Sitchin, sem Daniken elvgondolásainak, hanem inkább szinkronban van velük... Mindigis azt gondoltam ezekre, hogy ugyan miért kell ezt erőltetni? Csak az eladási példányszámért? Miért muszáj a, bár nagyon hangzatos, romantikus (és biztos több olvasót vonzó) alien teóriához ragaszkodni? (hisz Daniken jó pár bestellert csinált ugyebár, és ha csak ezért ufózott annyit, akkor azzal hitelteleníti magát és tényleg, még az a kevés is ami netán nem kóklerség is nála, kukázható)Mért nem lehet leírni korrekten hogy TALÁN alienek, de ennek az esélye a kisebb (ettől még lehet igaz ugyebár), vagy talán egy HELYI CIVILIZÁCIÓ fiai a bizonyos misszionáriusok, akik terelték, segítették az emberi csoportokat népeket, ős- ill ókori időkben. Persze a kettő kombója is lehet nyilván, ahogy a földön kívűliekkel kapcsolatban álló Atlantisz elképzelés hívői gondolják).
A nagyközönség szemében tehát Daniken messze nem az a pária, mint a tudományos világ szemében.

Előzmény: Schenouda (15172)
Schenouda Creative Commons License 1 napja -1 5 15172

Gyakorlatilag Däniken és társai 1968-tól elég komoly károkat okoztak a földön kívüliek esetleges földi hatásának tanulmányozásában. Teljesen lejáratták a témát. Az előbb bemutattam, hogy a kutatások elején nemcsak szovjet, hanem nyugati, főleg amerikai tudósok (a NASA-tól is többen) felvetették ezen vizsgálatok jogosultságát. Még a nagy Carl Sagan is, jellemzően az 1966-ban (azaz Däniken első könyvének megjelenése előtt 2 évvel!) kiadott könyvében: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=157602876&t=9000303

 

Mondjuk épp a távolságok miatt gondoltam rá, ha jártak földön kívüliek a Földön, azoknak legvalószerűbben a „közelből”, tehát a naprendszerből kellett érkezniük (ez még mindig valószíerűbb, mint a 8 fényévre lévő Sziriusz pld.). Ha végül kiderül, hogy a naprendszerből (vagy máshonnan) nem jöhettek, a földi ember az egyedüli értelmes lény az univerzumban, úgy más megoldást kell keresni az Oannész vagy a kabirok mitoszaira, és még néhány dologra...

Schenouda Creative Commons License 1 napja -2 5 15171

az értelmetlen önhergelő rettegés ideológiáját adtad itt elő

 

Nincs köze igazából ennek a teóriának a távolságokhoz, ha most meg erre menekülnél, erre hivatkoznál. Ráadásul nem is az én „ideológiám”, elég sok tudós figyelmeztetett ezekre a dolgokra az űrutazások megkezdése óta (ezeket akkor most tényleg nem ismerted? sorolni kell őket?). Akkor ők is „értelmetlen” dolgokról elmélkednek szerinted? (hogy ezt a szerencsétlen japán katonát minek tolod még ide, érvek helyett…?)

 

Ők is tudják, mit jelent fényévekről beszélni. Másrészt fogós kérdés, hogy mi miért nem azonosítottunk eddig szuper intelligens civilizációkat a világegyetemben. Vannak-e szándékosan, épp a leírtak miatt „rejtőzködő”, kozmikus csendben lévő fejlett civilizációk? Egyszerűen semmi fogalmunk nem lehet – ha éppen nem pusztulunk ki -, hogy milyen lesz az emberi civilizáció i.sz. 14.000-ben vagy i.sz. 654.322-ben! Ha csak te nem tudod?

Azért is írtam egyébként (bár ezt lehet átlapoztad), csak akkor van értelme „félnünk”, ha egy szupercivilizáció elérhető közelségben van, nem pedig millió fényévekre, ahonnan semmi esetre sem feltételezhető bármiféle áttelepülés, sőt bármilyen kapcsolat sem (már csak az üzenetváltások ideje miatt sem). Mert hát annak semmi értelme, hogy épp azt észlelik mondjuk 6 millió év múlva mi isz. 2021-ben jeleket küldtünk a Tejút, egyik eldugott naprendszerének harmadik bolygójáról...

Előzmény: construct (15169)
Hoaxvadász Creative Commons License 1 napja -4 0 15170

<az viszont a jelenlegi ismeretek birtokában sem zárható ki, hogy a Vénusz felszínén légkörében mikroorganizmusok éljenek.>

ez továbbra is így van, az új eredmények fényében viszont nem is erősíthető meg:

Life on Venus claim faces strongest challenge yet

"New studies knock down a controversial report observing phosphine in the planet’s atmosphere.

Two papers have dealt a fresh blow to the idea that Venus’s atmosphere might contain phosphine gas — a potential sign of life.

The claim that there is phosphine on Venus rocked planetary science last September, when researchers reported spotting the gas’s spectral signature in telescope data1. If confirmed, the discovery could mean that organisms drifting among Venusian clouds are releasing the gas. Since then, several studies have challenged — although not entirely debunked — the report.

Now, a team of scientists has published the biggest critique yet. “What we bring to the table is a comprehensive look, another way of explaining this data that isn’t phosphine,” says Victoria Meadows, an astrobiologist at the University of Washington in Seattle who helped to lead the latest studies. Both papers have been accepted for publication in Astrophysical Journal Letters and were posted on the arXiv preprint server on 26 January.

Alternative explanations

In one study, Meadows and her colleagues analysed data from one of the telescopes used to make the phosphine claim — and could not detect the gas’s spectral signature2. In the other, the scientists calculated how gases would behave in Venus’s atmosphere — and concluded that what the original team thought was phosphine is actually sulfur dioxide (SO2), a gas that is common on Venus and is not a sign of possible life3.

(...)

Still, the case isn’t closed yet. The new studies argue against the presence of phosphine, but can’t entirely rule it out. “There’s enough wiggle room there,” says Meadows.

Ultimately, the debate can be resolved only with fresh observations of Venus, many of which are planned in the coming months and years, says Akins. “Until we see something new, it’s probably just going to keep going back and forth.”

Előzmény: Hoaxvadász (15143)
construct Creative Commons License 2 napja -5 1 15169

Figyelj, én tudom milyen őrületesek a kozmikus távolságok, és hogy a mi földi civilizációnk számára mennyire reménytelen eljutni, akár csak a legközelebbi bolygórendszerig is. A megtelepedésről, gyarmatosításról nem is beszélve. Ha léteznek valahol annyival fejlettebb, és annyival nagyobb energiák felett rendelkezni képes civilizációk, akik képesek ilyesmit véghez vinni, akkor azok elől mi úgyis hiába próbálnánk titkolni a létünket, észrevennének minket. Mert akik képesek ilyen léptékű kolonizációra, azok nyilván képesek a célba vett távoli pontok legrejtettebb adottságainak kifürkészésére is. Nem fognak vaktában elindulni. De az ilyenek számára a Föld aligha vonzó célpont, se az itteni anyagok, energiák se a civilizációnk nem elég nagy falatok.

Előzmény: Schenouda (15166)
Schenouda Creative Commons License 2 napja -1 4 15168

Én az emberiségre nézve a legrosszabb forgatókönyvet mutattam be. Apokaliptikus jellege miatt egyenesen ez a legnépszerűbb változat: számos film és könyv témája: egy idegen invázió a földlakók ellen! Természetesen, ebben az esetben vagy vonatkozásban (ahogy te is látod), soha nem jártak korábban a földön idegen űrhajósok! Ráadásul ha létezett fejlett civilizáció a Marson vagy a Vénuszon, az már korábban elküldhette a rádiójeleket. De mivel ez sok évezrede történhetett volna, de azóta sem jött ide senki, ilyen irányban tehát békében lehetünk.

Viszont a jövőre nézve, ha belekalkulálunk egy fejlett idegen civilizációt, úgy több forgatókönyv is felvázolható:

1. Mielőtt ideérnek az idegenek, mi addigra kiírtjuk magunkat.

2. A Loeb-féle idegen űrszonda a hajdani vénuszi vagy marsi civilizáció emléke

3. Egy korábbi földi civilizáció emléke, ami teljesen elpusztult.

4. Mivel ez egy használaton kívüli űrszonda („űrszemét”), azaz valószínűleg a „közelből” jöhetett, csakhogy ennek semmi nyomát nem észleltük eddig. Ergo: valószínűleg az a civilizáció már elpusztult.

5. Mi eddig nem észleltük más civilizációkat az űrben: a. nincsenek a „közelben” ilyenek; b. nem a rádióhullámot használnak, hanem valami mást, amit meg mi nem ismerünk.

6. A szonda mégis sokkal messzebbről jött, olyan messziről, hogy gyakorlatilag szóba sem jöhet a távoli civilizációnak.

7. Már több millió éve, még az ember előtt már jártak itt földön kívüli lények (https://www.origo.hu/tudomany/20190910-az-emberiseg-megjelenese-elott-mar-jarhattak-idegenek-a-foldon-allitja-egy-kutatas.html)

 

STB.... (párat még tehetsz hozzá).

 

(Stephen Webb ötven lehetséges választ ad könyvében a Fermi-paradoxonra)

Előzmény: Lapajov (15161)
Schenouda Creative Commons License 2 napja -1 4 15167

Itt is kitérnek erre ill. érintik ezt a sok elmélet közt (az angol wiki cikk fordítása):

https://hu.wikipedia.org/wiki/Fermi-paradoxon

 

   "Egy másik lehetőség az, hogy egy bizonyos technológiai fejlettséget elérő intelligens fajok elpusztítják a többi intelligenciát, miután azok megjelennek. Az elgondolást, miszerint valaki vagy valami intelligens életformákat semmisít meg az Univerzumban, olyan téma, amelyet nemcsak a sci-fi műfaj járt körül, de a tudományos irodalom is: és a csillagászok, evolúcióbiológusok és más tudósok közül is sokan vallják.

    Egy faj talán terjeszkedési szándékai, paranoia vagy egyszerű agresszivitás miatt folyamodhat a kiirtás módszeréhez. 1981-ben Edward Harrison kozmológus arra is rámutatott, hogy az ilyen viselkedés elővigyázatosság címén is megtörténhet: egy intelligens faj, ami legyőzte ugyan saját önpusztító hajlamait, esetleg minden más, galaktikus terjeszkedésre szándékozó fajra egyfajta vírusként tekint.

     Más civilizációk kiirtása önmagukat reprodukáló űrjárművekkel is megtörténhet. Egy ilyen helyzetben, még ha a gépeket megalkotó civilizáció már el is tűnt, a szondák túlélhetnék a készítőiket, és folytatnák a civilizációk elpusztítását a távoli jövőben is. Nehéz elképzelni, hogy egy intelligens faj valóban létre akarhatna hozni ilyen szondákat, mivel azok az alkotóikra is veszélyt jelentenének, ugyanúgy, mint minden más életre. Továbbá, ha a valódi céljuk az, hogy kolonizálják a galaxist, először is úgy érhetik el ezt a célt, hogy egyszerűen ők az elsők, akik megkezdik a kolonizációt, hiszen a galaxis kolonizálásához szükséges idő sokkal kisebb, mint a galaxis életkora.

     Más civilizációk elpusztítása prózaibb okokból is elképzelhető. Számos sci-fiben fordulnak elő más fajokkal táplálkozó vagy rajtuk élősködő idegenek (Csillagkapu: Atlantisz (tévésorozat): lidércek, Dead Space (sci-fi TPS): necromorfok; ill. Halo (sci-fi FPS): a flood. E parazita fajok más civilizációk biomasszáját használják fel a saját maguk reprodukálására, azaz lényegében idegen fajokkal "táplálkoznak", akár egész galaxisokat kiirtva. Némely említett faj ehhez fejlett technikát használ.) Bár az nem valószínű - az eltérő biológiai fejlődési pálya miatt - hogy egy idegen civilizáció pont az emberiséget találná megfelelő tápláléknak, azonban ettől függetlenül még tekinthet rá és a Földre másféle értelemben kiaknázandó erőforrásként az alapvetően költséges kolonizációs folyamatban."

 

Előzmény: Schenouda (15166)
Schenouda Creative Commons License 2 napja -2 4 15166

Már megint ez a szokásos szörnyülködésed! Nem igaz, hogy nem olvastál ezekről az elméletekről?!? Nem csak sci-fii iróktól ismertek ilyen inváziós vagy arra figyelmeztető történetek, hanem tudósoktól is. Már az 1960-as, 70-es évektől, kozmológusok, csillagászok, filozófusok, asztrofizikusok és biolgusok figyelmeztettek politikusokat a kapcsolat felvétel ilyetén veszélyeire, ha megtörjük a "kozmikus csendet". Én számos cikkre ill. könyvbéli megtárgyalására emlékszem ezekről a dolgokról. Nem is értem, mint tudsz szörnyüködni, borzongani már megint?

Kicsivel több empátiát várnák el azok után, hogy a Nagy Piramis építésének titkát felfedő "ijazásos" teóriádat mindenféle fricska v. humorizálás nélkül meghallgattam! Egyszerűen tökmindegy mit írok, már szörnyülködsz is!

 

Részlett egy cikkből: „1976-ban az arecibói háromszáz méter átmérőjű rádióteleszkóp rövid rádióüzenetet küldött az űrbe az emberiségről, ez világszerte nagy vihart kavart. A politikusok többsége úgy vélte: nem szabad, hogy tudomást szerezzenek az emberiségről az idegen lények, nehogy egy Földön kívüli civilizáció gyarmatosításának áldozatául essünk. Ezután született egy megállapodás, amelynek értelmében a csillagászok kutathatnak az idegenek után, több hasonló üzenetet azonban nem küldhetnek.” (Kisalföld, 2005).

Előzmény: construct (15162)
Hoaxvadász Creative Commons License 2 napja -4 0 15165

"Isaac Asimov 1954-ben kiadott regényében, a Lucky Starr and the Oceans of Venusban vizes bolygónak írta le a Vénuszt: „Szerencsére a növényzet, amely bőségesen látható, se nem fű, se nem bozót, hanem alga. A lapos felszín se a talaj vagy a szikla simaságának, hanem a víznek, annak az óceánnak köszönhető, amely körbefogja és beborítja az egész Vénuszt.” (magyarul: Vénusz óceánjai, Cédrus, 1992)."

imádtam ezt a sorozatot, kiskamaszként faltam a könyveket. mert hát ezek nem Asimov "hard" munkásságának részei, hanem kifejezetten az ifjúságot célozta meg vele.
álnéven adta ki őket 1952 és 1958 között (a Vénuszról szóló rész 1954-es), még most is megvannak a kötetek:





Előzmény: Schenouda (15139)
Hoaxvadász Creative Commons License 2 napja -4 1 15164

"Az egész lényege, hogy 60 év múlva a mai cikkek is érvényüket vesztik. Csak nem akarod észrevenni."

téves az állításod.
a Vénusz műszeres kutatása a 60-as évektől indult, minden ezt megelőző feltételezés ezért valóban ingatag lábakon állt, horribile dictu érvényét vesztette a műszeres vizsgálatok során nyert adatok révén/után.
az azóta keletkezett cikkek viszont nem vesztítik el automatikusan érvényüket az idő múlásával, legfeljebb finomodnak/kibővülnek a mérési eredmények.
az már csak hab a tortán, hogy a tudományos kutatások leértékelése után képes vagy ezt a teljesen megalapozatlan és bizonyítatlan állítást leírni:

"Teljesen világos lett, hogy a Vénuszon az élet lehetősége képtelenség."

Előzmény: Schenouda (15148)
Hoaxvadász Creative Commons License 2 napja -4 1 15163

a hozzászólásom lényegi része ez volt:

"az, hogy Loeb mit vizionál az Oumuamua kapcsán földönkívüli életről/civilizációkról, az nem jelenti sem azt, hogy 60 év múlva a mai cikkek is érvényüket vesztik, sem azt, hogy valóban léteznek  földönk kívüli civilizációk a naprendszerben."

 

érdemi reakció helyett ismét csak személyeskedésre és a gumicsont rágására futotta tőled.

nem lepődtem meg.

nem állok be a sorba, ezt műveld továbbra is egyedül, viszont rámutatok egy újabb tárgyi tévedésedre:

<Hogy meg belinkeled a "M. László" írását? Hogy is tanácsolod később: "ezt is érdemes elolvasni, és összevetni az előzővel" (15155)

Te mit vetettél össze, hiszen ezt én már beadtam, a hsz. vége felé: https://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=157462745&t=9000303>

sok mindent beadtál abban a hozzászólásodban, de ezt a 2 cikket pont nem.

nem is adhattad, hiszen az említett hozzászólásod dátuma 02.19, az általam belinkelt cikkeké pedig 02.26, illetve 03.03.

annak nagyon is van jelentősége, hogy ezt a 2 cikket adtam meg. 

az tény, hogy felhoztad magát a témát, de az ufós topikban ennél sokkal részletesebben volt/van szó róla, eléggé képben is vagyok emiatt - nem véletlen, hogy pont ezt a két cikket ajánlottam construct figyelmébe.
nota bene, a másodikat pont azért linkeltem be, hogy árnyaljam az első cikk Loebról festett képét.

mindettől függetlenül tervezem elolvasni a könyvet.

van néhány kérdés, amit nem, vagy legalábbis tudtommal nem válaszolt meg Loeb.
az egyik az égitest formájával kapcsolatos. Loeb szerint korong alakú, mások szerint nem:

Magyar kutatók bizonyították be, hogy miért nem idegen űrhajó az aszteroida

 

"A Gömböc felfedezése vezetett azokhoz a matematikai modellekhez, amelyek alapján a természet műve lehet az 'Oumuamua nevű csillagközi aszteroida. A magyar kutatókból álló csapat szerint pusztán a több százmillió éves kopási folyamat magyarázatot adhat az égitest bizarr formájára.

Jelenleg a Naprendszerünket szeli át a csillagközi térből érkezett, a csillagászok által az 'Oumuamua névre keresztelt aszteroida, amelynek megismerése felbecsülhetetlen tudás birtokába juttathatja a tudósokat. A 'Oumuamua egyik legfeltűnőbb vonása a rendkívül elnyúlt, szivarra emlékeztető alakja. A fotometriai mérések tanúsága szerint a mintegy 400 m hosszúságú test másik két átmérője nem lehet több 40 méternél. Mivel eddig sem a csillagközi térből érkező, sem pedig az 'Oumuamua-t akár megközelítő elnyúltságú égi objektum vizsgálatára nem volt lehetőség, felmerült a gyanú, hogy esetleg csillagközi űrhajóval állunk szemben. Erre a hipotézisre Avi Loeb, a Harvard Egyetem csillagászati tanszékének vezető professzora hívta fel a figyelmet.

(...)

A Domokos Gábor, Sipos András, Várkonyi Péter és Szabó M. Gyula által jegyzett közlemény szerint minden olyan aszteroida, amelyet kellően hosszú ideig koptatnak meteoritok, rendkívül elnyúlt alakú lesz, és ez szinte független az aszteroida kezdeti alakjától. A Naprendszeren belül megfigyelt aszteroidák általában nem juthattak el ebbe a végső fázisba, mert bár a Naprendszer por- és törmelékanyaga viszonylag ritka, az aszteroidák elég hosszú ideig keringve nagy eséllyel ütköznek nagyobb testekkel és egy ilyen ütközésben egy tű alakú test nagy eséllyel eltörik. Ennek alapján a magyar kutatók úgy vélik, hogy az 'Oumuamua alakja ékes bizonyítéka annak, hogy ez a test több százmillió évig zavartalanul repült a csillagközi térben,amelynek törmelékanyaga a Naprendszerénél nagyságrenddel ritkább lehet."

a másik a feltételezett napvitorla hatásával kapcsolatos:

Interstellar object may have been alien probe, Harvard paper argues, but experts are skeptical

"Oumuamua also travels in a complex tumbling spin, but a functioning solar sail would have a much smoother path and obvious radiation-driven acceleration, Jackson said. Even the spinning motion of a damaged solar sail would be far more strongly influenced by the radiation forces than seen, he explained."

Előzmény: Schenouda (15156)
construct Creative Commons License 2 napja -4 1 15162

Te meg az értelmetlen önhergelő rettegés ideológiáját adtad itt elő. Akár a Csendes-óceáni szigeten  az őserdő mélyén bujkáló japán katona, aki negyven éven keresztül azt képzelte, hogy még mindig tart a világháború.

Előzmény: Schenouda (15160)
Lapajov Creative Commons License 3 napja -2 4 15161

Ez az elgondolás, csak a paleoasztroanautika megállapításai (vagy hitvilága, ha tetszik) nélkül áll meg. Ergo ha még soha senki, távoli kozmikus idegen faj nem vette észre a Földet létezése történetében. De ugyebár akár vénusziak, akár Szírusz rendszerből érkezettek, de ha bármi is történt itt az utóbbi úgy kb 2 milliárd évben, látogatás, találkozás stb... akkor akik itt voltak, ide jöttek a múltban (vagy akár itt is vannak rejtve), nyilván lesz egy két szavuk ahhoz, ha jön egy új idegen offenzíva. Sitchin szerint ugyebár egy ilyen esemény megtörtét a Sumer korszakban, tehát két idegen faj megütközött a Földért, komoly háborút vívtak, a sumer-akkád és asszír mitológiából ez olvasható ki szerinte (és nem csak szerinte); nyilván az ókori mítoszokkal persze csínján kell bánni, mi tudjuk, hiszen azokban ezer, tízezer vagy akár százezer éves elcsúszások is lehetnek akarva akaratlan. Tehát az Annunakik és Enlilek, vagy kik harca korántsem biztos hogy egyidőben történt a sumer korral, már ha megtörtént egyáltalán, hanem simán lehet évmilliókkal ezelőtt, és csak bizonyos jegyzetek utaltak rá, vagy éppen egy-egy fura remete a sivatagban mesélt róla egy arra járó akkád srácnak. Tehát én azt mondom, ha jön felénk valaki rossz szándékkal, arról mások is tudnak és készülnek rá, a tudtunkon kívül nyilván, hiszen mi nekik buta bennszülött vademberek vagyunk (és tényleg).
Nem tartok ettől, annak ellenére sem, hogy Hawking és Dawkins is leírták, ha ránk találnak, akkor isten irgalmazzon; csak borzalmas szcenáriót tudnak elképzelni, ami elég kínos. Hiszen oké, egy darabig ahogy még fejlődik egy faj, még agresszív és offenzív, még hódítani, leigázni, rabolni és kizsákmányolni akar, azonban van egy határ, ami után bölccsé válik és békéssé, ez egy még magasabb fejlettségi szint. Ekkor már segíteni tanítani gyógyítani jön. Honnan tudhatnánk, hogy milyen szintű faj ér ide? Szerintem totális lutri, már nyilván elvileg ez az egész, hiszen eleve ha jönnek is tán, ki tudja még mikorra érnek ide... Szerintem a legtöbb félnivalónk saját magunktól van...

Előzmény: Schenouda (15159)
Schenouda Creative Commons License 3 napja -1 5 15160

Ragyogóan leírtad a a teóriát!

Nem lehetünk "indiánok", hogy azt higgyűk, rajtunk kívül senki nincs, majd kikötnek Cortes hajói a partjainkon...

Előzmény: Lapajov (15158)
Schenouda Creative Commons License 3 napja -2 5 15159

Tegyük fel, hogy Loebnek igaza van (igazából nem is örülnék neki!). Ha ez egy idegen, naprendszeren kívüli civilizáció eszköze: ez szerintem semmi jót nem jelent!

Valakik ezt, valahol legyártották, kilőtték az űrbe. És nem is lehet ez a hely olyan messze. Már úgy értem, nem galaxisokkal arrább, talán a Tejút egy bolygójáról jöhetett, ami igen valószínű. Itt lehetnek öregebb bolygók is Földnél.

A világegyetemben sok milliárd galaxis és csillag van, sok bolygó is, központi napokkal. Ténylegesen el lehet bújni. Csak a 19. század végéig voltunk biztonságban. Amikor az első rádiójeleinket elküldtük, több mint száz éve, azok már több mint száz fényévnyire járnak az űrben. Azóta pedig egyre intenzívebben, folyamatosan sugározzuk a jeleket. Ha ezeket fogta egy naprendszeren kívüli civilizáció, úgy tudják hol vagyunk.

Ha ez a civilizáció 10-20 vagy akár 100 fényéven belül van, úgy már lehet évek óta úton vannak, közel fénysebességen jöhetnek a Föld felé. Ez nem egy "expedíció" lesz, nem azért jönnek, hogy barátkozzanak vagy felfedezzenek (hozzák a rák-gyógyszert, meg hasonló hülyeségek).

Igaz, Napoleon is vitt vagy kétszáz tudóst seregével Egyiptomba, velük is jönnek ilyenek, aki az "emberre" és építményeire lesznek kiváncsiak. De nem hiszem, hogy tárgyalni jönnek, vagy bújocskázni vasúti bakterekkel, mint néhány ostoba ufológus hiszi.

Teljesen egyértelmű, ha ők jönnek ide, s nem mi oda, akkor pár ezer évvel előttünk járnak. Nem fognak egyezkedni. Mi sem egyezkedtünk az indiánokkal. Egy civilizáció bizonyosan feléli saját bolygója összes ásványkincsét a fejlődése során, majd akár valamiféle bunker életmódra is kényszerülhet. A Földön az ásványkincsek nagy része, több mint 90 százaléka még a talajban van!

Néhány tudós arról fantáziál, hogy élettelen bolygókat is lehet élővé vagy legalábbis lakhatóvá (búrák alatt) tenni (Mars, Vénusz, Hold). De egy élővé tevés még általuk is több ezer évig tartana. Nem értem, az esetben mit kínlódnának egy ilyen bolygóval a Világ Urai, ha egszer épp most tudták meg, hogy elérhető távolságban van egy "élő" bolygó, aminek lakói még csak száz éve rádióznak, s az űrhajózásuk még csak a saját holdjukat érte el???

Még nekik is, óriási energiát venne igénybe, ha idejönnek. Nem azért jönnek, hogy csinálnak pár szelfit Merkellel, meg Bidennel, és mennek vissza. A Föld kell majd nekik. Ha belegondolunk épp az emberre nem lesz szükségük a földön. Túl sokan is vagyunk. Elképzelhető, hogy valamennyit meghagynak belőlünk, mutatóba, valami rezervátumfélében (talán nem is földön).

Jobb lett volna csendben maradunk. Buták voltunk. Most mi vagyunk Amerika indiánjai, s várjuk "Kolumbuszt", ami semmi jót nem fog hozni. És persze mit sem tudunk közeledéséről. Lehet már a hódító sereg úton van vagy nem sokára úton lesznek. Csak idő kérdése, hogy a Világok Urai döntsenek sorsunk felől.

 

 

Lapajov Creative Commons License 3 napja -2 5 15158

Gondolom prof Dr Frank Drake neve mindenkinek ismerős (neked nyilván biztosan Scheno), ő a Harvard egyetem egyik oktató professzora vagy 60 éve, fizikus, asztrofizikus és csillagász... (talán nem piti kis amatőr, nem egy kontár mint pl Sitchin); nyilván a lerágott híres Drake formula miatt írok róla. 60 éve egy igen gyenge lábakon álló de elég komolyan kigondolt egyenlettel kiszámolta hogy a galaxisunkban hány intelligenciával bíró civilizációnak KELL lennie. Persze a legtöbb ismeretlen ill változó eleme az egyenletnek bizonytalan, nem pontosan tudott, csak saccolt, sejtett, becsült (legalábbis 1960-ban így volt). A végeredmény 10 db volt. Csak a mi kis galaxisunkban. Aztán eltelt 50 év és újragondolta az egészet, mivel számos eleme az egyenletének azóta közelebb került e pontos megismeréshez... (pl ugyebár az exobolygókat elkezdtük felfedezgetni és már igencsak kemény tempóban haladunk ebben, már ezrével tudunk ilyenekről), tehát újra számolta és arra jutott, hogy a korrekció után bizony meg kell picit szorozni azt a 10-es értéket, csupáncsak 1000-el... tehát az új módosított Drake formula szerint csak a Tejútrendszerben, azaz a mi galaxisunkban KELL legyen 10 000 civilizáció! Nem Sitchin, nem Daniken és nem hasonlók csinálták... egy tudós, aki alapította mellesleg ugyebár a SETI projektet... Tehát ez nem hit vagy nem hit kérdése. Akármekkorát is téved, 10 000-et nem tévedhet egy egyetemi tanár csillagász fizikus professzor!!! Tehát a 10 000-ből következően, rajtunk kívül, legalább egy biztos hogy van... ez egyszerű filozófiai TÉNY... Ergo már jó ideje, nem az a kelekótya aki földöni kívűli életben hisz, hanem megfordult, pontosan az nyomi, aki tagadja a földön kívüli nemhogy élet, hanem civlizáció létezését. Értelmes emberek mind tudják, hogy biztosnak tekinthető, egyszerűen matematikailag kiszámítható...

Előzmény: Schenouda (15151)
Schenouda Creative Commons License 3 napja -2 5 15157

Sokan hajlamosak összemosni az olyan tudósok véleményét az ufológusok gyakorlatilag mendent elhivő esetleírásaival. Egy "kisebb" tudós esetén ez szakmai öngyilkosság egy ilyen hangoztatása. Így gyakorlatilag tényleg csak az élenjáró tudósoktól hallunk ilyen elképzeléseket. Többet soroltam is már. Molnár említi Sagant és a sagani elvet (amivel amúgy teljesen egyetértek), csakhogy...

 

Nem is értem, miért ne lehetne ilyen kérdéseket vizsgálni? Ha eljutottak a földre más bolygó lakói, azzal tilos foglalkozni? Erre már két nagy tudós is megadta a felhatalmazást. Az egyik Carl Sagan amerikai asztrobiológus és csillagász, a másik I. Sz. Sklovszkij ukrán asztrofizikus. Nem egy "vizionálók". Sagan évtizedekig küzdött az áltudományok ellen (ufológia, okkultizmus, stb), nagy szkeptikus hírében nállt. Együtt írták az Intelligent Life in the Universe c. híres könyvüket (1966). Ez sajnos nem jelent meg magyarul. Az 1992-es kiadás borítója:

 

Ez a könyv fenn van az archive.orgon: https://archive.org/details/SaganIL/mode/2up

Van benne egy fejezet, ahol a múltbéli lehetséges érintkezéseket tárgyalják a föld lakók és az idegen űrhajósok közt. Gyakorlatilag elvetik szinte mind, de egyen megakadnak, amit több oldalon át tárgyalnak. A 456. oldaltól kezdődik a könyvben.

A babiloni Oannes-mondáról van szó, amit egy 2300 éve élt babiloni pap, Berosszosz írt le, aki hozzáfért a templomi feljegyzésekhez. Sagan itt az amerikai Cory fordításait használja, aki lefordította Berosszosz antik görög íróknál fennmaradt töredékeit. Berosszosz nem kevesebbet állított, mint azt, hogy a tengerből hét lény (Apkallu) jött ki, a legfőbb volt Oannész, akiknek félig hal - félig ember testük volt.

A mítoszok elmondják, hogy tervszerűen oktatták az embereket különböző ismeretekre. Sagan ilyen megjegyzést fűz egy helyen a mítoszhoz: "A felsőbbrendű lényekkel való kapcsolattartás egyszerű jellege figyelemre méltó. Oannes-t és a többi Apkallut különbözőképpen „értelemmel felruházott állatoknak”, „lényeknek”, „fél-démonoknak” és „személyiségeknek” nevezik. Soha nem írják le isteneknek."

 

Idézi Thorkild Jacobsen sumerológust, aki elmondja hogy Mezopotámiában az őskor óta éltek emberek, de évezredeken át alig volt az egymást követő kultúrák közt technológiai változás. Aztán az uruki-korszakban (azaz az i.e. 4. évezredben) hirtelen "...a kép megváltozik. Mintha egyik napról a másikra kristályosodna a mezopotámiai civilizáció".

 

Tény, hogy elvetik Agreszt és mások földön kívüliekre vonatkozó teóriáit, viszont - jegyzi meg Sagan - az "olyan történetek, mint az Oannész-legenda... sokkal kritikusabb tanulmányokat igényelnek". Sőt, az amerikai tudós azt is kijelenti, hogy a legenda sok alternatív értelmezése közt "a földönkívüli civilizációval való közvetlen kapcsolat lehetőségének" vizsgálatának is helye van!

 

Schenouda Creative Commons License 3 napja -2 5 15156

"az, hogy Loeb mit vizionál..." - ennyire nem kell nagyarcúnak lenni. Attól, hogy szkepó vagy, nem vagy "értelmesebb". Nem hiszem hogy egy szinten lennétek: te okosságokat mondsz (vagyis inkább linkelsz), az a hülye harvardi csillagász, meg képzelődik...

 

Hogy meg belinkeled a "M. László" írását? Hogy is tanácsolod később: "ezt is érdemes elolvasni, és összevetni az előzővel" (15155)

Te mit vetettél össze, hiszen ezt én már beadtam, a hsz. vége felé: https://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=157462745&t=9000303

Construct még meg is köszöni! (nyilván nem is érdekli az egész).

Azzal szándékkal linkeltem be a cikket, hogy bárki olvasson egy ellenvéleményt, lássa, hogy ez mennyire súlytalan, semmitmondó: csak az átlagember rácsodálkozását jelenti az ilyen hozzáállás! Most akkor ez a te számlálásodban Loeb vs. Molnár = 1:1?!?

Mi jön még? Belinkeled fitosi valamelyik zöldemberkézését vagy construct éppen alkalmi szörnyülködését a témában? Utána már nektek áll a zászló?

Előzmény: Hoaxvadász (15152)
Hoaxvadász Creative Commons License 3 napja -4 1 15155

ezt is érdemes elolvasni, és összevetni az előzővel:

Szerénységre taníthatná az emberiséget, ha ráakadnánk egy fejlettebb idegen civilizáció nyomaira

"Pár évvel ezelőtt az ‘Oumuamua névre keresztelt égitest felbukkanása felbolygatta a csillagászok világát, és az első észlelt csillagközi objektum körül azóta is rengeteg a kérdőjel.
Olyannyira sok, hogy a világ egyik legismertebb asztrofizikusa szerint komolyan kéne venni a lehetőségét, hogy az ‘Oumuamua egy idegen civilizáció terméke.
Avi Loeb, a Harvard asztrofizikusa mesélt nekünk arról, hogy milyen érvek szólnak a földönkívüli eredet mellett, és miért fogadják el ezt a felvetést annyira nehezen a világ tudósai."

Előzmény: construct (15154)
construct Creative Commons License 3 napja -4 0 15154

Nagyon jó cikk! Köszönöm.

Előzmény: Hoaxvadász (15152)
Hoaxvadász Creative Commons License 3 napja -5 1 15153

"De vissza a két tudományos problémához. Az első, hogy ha szigorú bizonyítékok nélkül fogadunk meredek állításokat, az végső soron vissza fog ütni a tudományra. Hiszen azért messze nem ez lenne az első állítás, ahol az első megfigyelések alapján felmerült idegen technológia lehetősége.
(...)

Ezek a példák átvezetnek a másik problémához: Loeb szerint a kutatók direkt kerülik az ilyen merész kérdéseket, nehogy elveszítsék az állásukat meg a támogatásukat. Csakhogy van Loeben kívül is rengeteg kutató, aki egyáltalán nem fél megvizsgálni meredekebb elméleteket is, beleértve élet és mesterséges intelligencia jelenlétét, és még pénzt és reklámot is kap hozzá. 

Az élet kimutatásáért folytatott versenyért a Naprendszerből sem kell kilépnünk, hosszú históriája van annak is, több meredek kijelentéssel. Csak néhány példa: 
(...)

  • 2020-ben a NASA világraszóló sajtóeseményt csap a Vénusz légkörében felfedezett foszfin bejelentésének, ami, bár szintén nem bizonyíték még életre, erős nyomjelző. Azóta foszfin jelentős részben, talán teljesen elpárolgott a mérésekből.

(...)
Ezekhez a szélsőséges esetekhez képest a foszfin körüli párbeszéd példázza kitűnően, hogy hogyan kellene ilyen vitáknak zajlani a tudományban. Egymással szemben kritikus, de nem ellenséges kutatócsoportok addig elemeztek mindenféle rendelkezésre álló adatot, amíg kikristályosodott a végső álláspont: talán van foszfin, talán nincs, de annyi biztos nincs, mint amennyit először kimutattak az adatokból. A pontosabb eldöntéshez pedig paripa kell és fegyver, ami itt pénzt, űrszondát, meg az űrszondára tett, foszfinra érzékeny műszert jelent. Senki karrierje nem roppant bele, mindenki különösebb arcvesztés nélkül tudott kijönni a dologból, és újabb hajtóerő keletkezett a következő Vénusz-misszió elindításához."

Előzmény: Hoaxvadász (15143)
Hoaxvadász Creative Commons License 3 napja -5 1 15152

< Lásd az egyik legújabbat, Avi Loebet: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=157462745&t=9000303>

az, hogy Loeb mit vizionál az Oumuamua kapcsán földönkívüli életről/civilizációkról, az nem jelenti sem azt, hogy 60 év múlva a mai cikkek is érvényüket vesztik, sem azt, hogy valóban léteznek  földönk kívüli civilizációk a naprendszerben.

IDEGEN LÉNYEK, KŐSZIKLÁK ÉS AZ A BIZONYOS HARVARDI CSILLAGÁSZ

"Összességében Loeb céljai, a SETI, a más csillagok körüli intelligencia és technológia jeleinek keresésére fordított erőforrások kibővítése, jó céloknak tekinthetők. Úgy általában, az új, úttörő, szokatlan gondolatok bedobása és megvizsgálása szintén jó cél. Az igazi probléma a megvalósításnál jelentkezik. Loeb egyszerre tekinti magát a terület messiásának és áldozatának. Szerénységet és kisebb egókat követel, miközben reggeltől estig interjúkat ad, amikben a saját könyvét reklámozza. A bizonyítékok tiszteletét és a szép hipotézisek kritikusabb kezelését veti a fizikusok szemére, miközben ő maga egy másik civilizáció által elhagyott napvitorlást körít egy apró, halvány pötty köré az égen. Ahogy Ethan Siegel, a Forbes csillagász szakértője is írja

„Loebnek, ahogy mindannyiunknak, jogában áll a karrierjét és hírnevét bármilyen ügy érdekében feláldozni”. 

De a sagani elv, miszerint rendkívüli állítások rendkívüli bizonyítékokat követelnek, nem véletlenül vált a tudomány standardjává. Egy apró, halvány pötty az űr messzeségében még nem jele idegen civilizációknak. Legjobb esetben is csak egy érdekes lehetőség, egy repülő WOW!-jel, ami önmagában nem elég bizonyítéknak, de hajtóerő ahhoz, hogy tovább keressünk, hátha legközelebb már felkészültebbek leszünk. Csak elég szerénynek kell lennünk ennek felismeréséhez. "

Előzmény: Schenouda (15148)
Schenouda Creative Commons License 3 napja -2 5 15151

Azok nem gagyik, akiket idézgettem, nagyrészt sf-írók (Zelazny, Asimov, Clarke, Lem, Lewis), ezek képzeletszülte novellák, érted?!? Vagy nem ismered őket? Avi Loeb meg csillagász, asztrofizikus. Ő viszont "új", sőt, friss! Neked mindenki gagyi, aki földön kívüli civilizációkról mer egyáltalán lehetőségeket felvetni? Ennyire nem lehetsz földhözragadt! Nyilván nem erölködöm, hogy egy, a még iskolai történelemkönyveken becsontosodott nézeteket valló embert meggyőzzek, ezt senki nem kívánhatja! Olyan, mintha egy lónak imádkoznék!

Hiszel, amit hiszel, gondolsz, amit gondolsz!

Valahol zátonyra futott a hajód...

Előzmény: construct (15149)
Hoaxvadász Creative Commons License 4 napja -4 1 15150

ahogy a kabírok meg Hany Istók is...

Előzmény: construct (15149)
construct Creative Commons License 4 napja -4 1 15149

Hát ha te folyvást a gagyit hajkurászod, akkor persze ma is találsz belőle eleget. Amelyek nem hogy 3-4-5 év múlva vesztik érvényüket, hanem azonnal. De azért ne feledd jól kihangsúlyozni, hogy a szerzőjük mennyire híres, mennyire professzor, mennyire adjunktus!

Ami viszont egy pillanatig nem lehet kétséges, hogy az Atlantisziak a Vénuszról jöttek!

Előzmény: Schenouda (15148)
Schenouda Creative Commons License 4 napja -2 5 15148

Az egész lényege, hogy 60 év múlva a mai cikkek is érvényüket vesztik. Csak nem akarod észrevenni.

 

Nem csak Zigel fogalmazott meg akkoriban hasonlókat. Zigel elég híres űrkutató volt, moszkvai Repülésügyi Intézet adjunktusa, s nem csak ő feltételezett földönk kívüli civilizációkat a naprendszerben. Voltak más orosz, francia, angol vagy amerikai tudósok is, akik hasonló teóriákat fogalmaztak meg. Lásd az egyik legújabbat, Avi Loebet: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=157462745&t=9000303

Aha akkor,  "a tudomány már rég kinőtt ebből a naiv gyermekkorából"....

 

Miért nem maradsz az olyan okosságoknál, hogy az egylyukú horgony régibb a háromlyukúnál (két lyukú meg nem létezett)???

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=156883773&t=9000303

Előzmény: construct (15147)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!