A könnyű- és komolyzenei darabok közül egyaránt azokat kedvelem, melyek viszonylag gyors tempójuk mellett szomorú hangulatot árasztanak.
Pl.: Beethoven: Holdfényszonáta III. tétel
Sting: Bring On The Night
Vagy gyors és lassú témák váltakoznak, de azért végig szomorú:
Pl.: Chopin: Cisz-moll keringő
Vagy végig lassúak, de akkor nagyon eredetinek kell lennie:
Led Zeppelin: Since I've Been Loving you
HELP! Bakleit Lemezt szeretnek tisztitani. Regen meg ezzel foglalkozo ceg is volt es allitolag letezik egy vegyesz aki arul meg talan egy olyan szert, ami felontve a bakelit lemezre - megszaradasa utan - mint egy gumi, lehuzhato lett, es kipucolta a barazdakat. Ha valaki tudja hogy tudok meg ilyet szerezni, vag ismeri az egyent, az szoljon pls.
Na igen, a FEJHALLGATÓ az egy fontos momentum.
Én példul mostanság (már jó pár hónapja) eccerűen képtelen vagyok walkman nélkül menni az utcán. Nemtom, de valahogy olyan szürkék a házak, a zemberek... de zenével a fülemen minden megélénkül.
OWO,
hadd ábrándíccsalak, nem tsak comorú meg cerelmesesS zenét hallgatok. Minden másnak is lehet hangulata.
Nemhiába ugrálnak elöl a koncerteken a fiatalok...
Én udjanezt ruganyos léptékekben fejezem ki. (jaj az előttem menőknek!)
Hát, amikor csak úgy szól a zene, akkor bármi lehet, stílus mindegy, csak tetsszen. De amikor tényleg zenét akarok hallgatni, odafigyelve, akkor irány 500 év hátra, a reneszánsz kórusmuzsika. Semmi hangszer, csak emberi hangok: egy más világ.
Az ido lelassul ilyenkor lehet ragyogóan ráérezni, hogy mit is jelent, hogy ma rohan velünk az élet. Egy-egy jobb darab kapcsán néha eszembe jut: igen, változás, az tényleg van, a zenében is, de hogy ez feltétlenül fejlodés lenne, hát az nem ilyen egyértelmu.
Néhány éve vettem egy igazán jó fejhallgatót. Akkor jöttem rá, hogy sokszor mennyi minden van a zenékben, amit még jó hangfalakkal sem mindig lehet meghallani. Úgyhogy ma már minden kedvencemet fejhallgatón keresztül szeretem legjobban.
udv
En legtobbet a technotol kaptam eddig. Sokfele zenet szeretek, de miota felfedeztem az elektronikus zenet, oriasit lokott rajtam. Nem igazan az a fontos ki mit hallgat, hanem hogy mit valt ki belole, s az egy erdekes dolog, hogy az ember ralel-e egy zenere egy adott hangulatban. Altalanos iskolas koromban sokat olvastam, s kerestem a hosszu konyveket. Ekozben mivel lusta voltam, mindig ugyan azt a kazit forditgattam a magnoban. Kesobb aztan a konyv es a kazetta hangulata szinte eggye valt, a dallamok elocsalogattak belolem az erzeseket, s most hianyzik ez egyenlore, mert kevesebbet olvasok. Hallgatom a zeneket, erzem mennyire elragad, egyszeruen elsopor. Sokszor nem is kell megteremteni a zenehallgatas korulmenyeit, mert annyira eros a hatas, hogy barhol vagyok eleg behunynom a szemem, s maris elvesztem (s ezt elvezem).
off.tanc: lattam. S velem is elofordult parszor mar. Imadok tancolni, de nem vagyok kepzett tancos, s biztos eleg nevetseges kivulrol, de en a zenehallgatas egy formajanak tekintem ezt is. Mikor a dallamok nem agytekervenyeid bizsergetik, hanem tested minden egyes darabjaban benne vannak, minden csontban mas szolam, minden izom mas dallam, egyszeruen csodalatos, s mas (az erzelmi szal ekkor is nagyon eros). Nekem nagyon sok kellemes percet nyujtott mar a Drum and Bass s a rengeteg fele aga az elektronikus tanczenenek.
(elnezest azoktol, akiknek a tuc-tuc zene jelenti a technot, nem hozzajuk szoltam)
by
tejfel
Amíg időtöltés, program volt a zenehallgatás, addig szívesen hallgattam bonyolultabb zenéket: King Crimson, ELP stb. Most már a legfontosabb az, hogy jól hangozzék, kifejező legyen, teremtsen hangulatot - persze az, hogy mikor milyet, nyilván változó igény. Pár éve mintha megállapodtam volna, értsd kikötöttem a Cocteau Twins és a Camel mellett. Ha fel vagyok pörögve, Bruford az ideális - az is tele van egyéni ízzel.
Az úgy van, hogy hallgatom ezt a Cocteau Twins-et, és nem kell rá figyelni, termelődik az endorfin ezerrel. Finom csengés-bongás, a derű és a ború ízléses árnyalatai, én rendre gyönyörű természeti képeket asszociálok rá, nem ritkán régi szerelmek hangulatait (pedig nem ismertem akkor még ezt a zenét), főleg ó a Balaton, régi nyarakon szokott eszembe jutni, viharokkal, sátorral, szezon utáni üres mólóval, szomorúsággal. Máskor mintha májusi erdőket járnék egyedül, nagyokat tüdőzve a tiszta levegőből, mintha végre megint otthon lennék a természetben, kontrasztként az emberek közötti nyüglődések, szeretetlenség, távolságtartás után. Így vagy úgy, talán olyankor azt álmodom, hogy nem vagyok egyedül.
A Camel már néha óhatatlanul leköt, de nem folyamatosan. Rapszodikus, néha állat lendülete van - a minap például betettem a Rain Dances elejét, és rögtön beugrott, hogy ezt kell hallgatni, amikor egy kalandosnak ígérkező autós nyaralás elején az autópályára érve a gázra lépek. Más részletek pedig inkább kis magányos gyötrődéseket tudnának jól aláfesteni. Szóval a változatossága gyönyörködtet, és bármilyen is a hangulata, mindig nagyon kifejező az én füleimnek. A Camel albumok gyakran mesélnek el történeteket, rendre nagy megjelenítő erővel.
Biztos van, akinek mindez nem szempont. Egy zenész haverom például abszolúte a cirkusz oldaláról közelíti meg a zenét. Amikor azt találtam mondani neki, hogy az Irigy Hónaljmirigy milyen profi zenét csinál, azt mondta, hogy könnyű nekik, mert annyian vannak. Engem, mint hallgatót, nemigen érdekel, hogy duó vagy a száztagú cigányzenekar pottyantja a fülembe a hangokat, de még az sem, hogy milyen iszonyatos sebességgel kavar a szólógitáros vagy a dobos. Ha tetszik, persze valahol jobban értékelem az ügyesebbet, de a virtuozitás, ha csak öncél, engem inkább taszít, mint vonz. Amikor virtuózék az én hallgatói örömöm érdekében kavarnak a hangszereiken fantasztikus dolgokat, arra a legjobb példa a Bruford: orgazmusról orgazmusra lépked az a zene, nagyon fel tud dobni, és le sem esek utána.
Adalék az egy mű több előadóhoz:
Réges-régen... megvettük Gershwin Rhapsody in Blue-ját Supraphon kiadásban, a cseh rádió zenészeivel. Évekkel később ue. Hungaroton kiadásban Berstein előadásában. No, szóval ég és föld a kettő, pedig ugyn abból a kottából játszották mindkettőt. A harmadik, eredeti gépzongora felvétel a szerzőtől (ez sajna nincs meg, csak a rádióban hallottam.
Gedeon
Nekem különböző zenékről, különböző emlékképek jutnak eszembe. Például a Modern Talkingról 1986 júliusa jut eszembe. Szívesen emlékszem arra az időszakra, gyönyörű egy hónapot töltöttem a Balatonon.
Vagy például ott van a Deep Purple (Jézus Krisztus Szupersztár), Uriah Heap, Osibisa, T.Rex, Led Zeppelin, és még sorolhatnám ! A fiatalságom jut róluk az eszembe. Ezeket a zenéket hallgattam akkoriban és persze, ha újból hallom őket, lepereg életem akkori filmje.
Vangelis: OCEANIC ! Nincs ennél szebb zene ! És egyáltalán: Vangelis, az Isten ! Konkrétan erről a zenéről 1998 - KisBolygó jut az eszembe. Néhányan a régi "Asztalosok" közül tudják, miert.
A háttér zenehallgatás az más. Nálam mindig szól a zene. Például esténként bekapcsolom a rádiót (mely 1 óra múlva magától kikapcsol) és zenére alszom el. Én nagyon nem bírom a csendet, nyomaszt.
Igen, kedves "másikegylány", az éppen aktuális zenei kedvencünk mindig egy korszakunkhoz kötődik. Írod "Lehet, hogy már évek óta ismerek valamit, oszt eccercsak megérint, ki tudja miért pont akkor." Ne rösteld, tudod Te jól, miért pont akkor. Érzéseid kifejezője a zene. Ezek az érzések jelenítődnek meg az általad szívesen hallgatott zenében. Ha szomorú vagy, szomorú zenét hallgatsz, ha szerelmes vagy, valami érzelmes zenét hallgatsz, amiről persze mindig a "szerelmed tárgya" jut eszedbe és így tovább. Így van ?
Igaza van neduddginek, a zenehallgatásnak meg kell adni a módját. Én beülök forgófotelomba, hátra dőlök és becsukom a szemem, aztán hagyom, hogy símogasson, ringasson a zene. Engem nem zavar, ha vannak körülöttem, csak hozzám ne szóljanak. Abszolutt ki tudom magam kapcsolni (vagy a zene kapcsol ki engem).
bubu,
A sasszé valószínű megvan valahól a bátyusomnál és tán működő képes is.
Zenei kategóriák SZVSZ nem jó és rossz, hanem teccik, nem teccik. Ha valami nekem spec nem teccik (pl: Bartók) attól az még lehet jó zene (másnak!).
Vezeté közben (hosszabb távon) nekem Tina mama The Best-je és Jacó Bad-je tetszett. Programozás közben ami feldobott, de nagyon az a TangareenDream (ha jól írom)Force Major + Sztratoszféra.
(Bocsi de bajbavagyok az idegennyelvű írással (+ a magyarral is néha) :((( )
kedves Neill, elvezni boven eleg ;-))
en nem vagyok benne biztos, hogy ha tanulsz rola akkor jobban elvezed.
csak jo zene van meg rossz, mas kategoriat nem ismerek
ezzel osszefuggesben kernem, Jarre rajongok nevezzenek meg olyan darabokat amit szeretnek JMJtol, mert ugy erzem kimaradtam valamibol
Hát, ami azt illeti, én alapfokon hallgatom a zenét, magyarul, csak és kizárólag élvezem.
Vannak zenék, amikre teljesen ellazulok, és ha azokat hallgatom, akkor semmi mást nem lehet csinálni. Ilyenek nekem is, akiket már olyan sokan leírtak, Jean Michel Jarre, LGT, Pink Floyd, Ennio Morricone, stb. Ezek valami olyat tudnak adni, amihez sajnos én kevés vagyok, hogy elmondjam.
Magyarul, én csak egy egyszerű fogyasztó vagyok, aki nem tud elég hálás lenni azoknak, akik ezeket a zenéket kreálták.
És hogy mitől lesz egy zene a kedvencem? Azt tényleg nem lehet megmondani. De nekem nem szoktak egy hetes periódusaim lenni, ezeket a zenéket már legalább 10 éve hallgatom, anyámék hatására:))
sziasztok
Neil
Péter szívem, senki nem kérdőjelezte meg a technikai tudásodat, de vedd már észre, hogy ez a topik abszolúte nem arról szól,
hogy mi a zene, hanem hogy mit jelent a hallagtónak. Játékodra: a következőt hallom magamban (és a CD-ről egyaránt): egy srác
énekel, kicsit hibásan valami indiánokról. Nem tud mesterien zenélni (sem énekelni) de baromira élvezi, hogy marhulhat már vagy
az 5. lemezükön. Merthogy nekem/nekünk tetszik...
Péter szívem, senki nem kérdőjelezte meg a technikai tudásodat, de vedd már észre, hogy ez a topik abszolúte nem arról szól, hogy mi a zene, hanem hogy mit jelent a hallagtónak. Játékodra: a következőt hallom magamban (és a CD-ről egyaránt): egy srác énekel, kicsit hibásan valami indiánokról. Nem tud mesterien zenélni (sem énekelni) de baromira élvezi, hogy marhulhat már vagy az 5. lemezükön. Merthogy nekem/nekünk tetszik...
Állandóan zenét hallgatok, nem csak kívülről, de belülről is. Ritkán igénylem a csendet, ha este belépek a lakásom ajtaján rögtön beteszek valamit a magnóba, ha reggel felkelek bekapcsolom a rádiót,és az utolsó dal amit meghallgattam egész nap elkísér. Benne zümmög a fejemben, aztán előkerül egy másik dallam és ez így megy egész nap.
Mindíg mások a kedvenceim, vannak amelyek egy-egy kedves emlékhez kötődnek.Majdnem mindenevő vagyok, bár mostanság kezdem azon kapni magam, hogy nem tudok lépést tartani a korral. Rám a bátyám zenerajongása hatott nagyon, ő mutatta meg a Floyd-ot, a Dire Straits-et, LGT-t, az ős Edda dalokat már 8 évesen fújtam, és a Depeche Mode, Európa Kiadó, Kontroll Csoport koncertek alig hallható kalózfelvételeit is együtt hallgattuk.
Mivel zenélni, csak 3 évig tanultam - furulya - kissé alultáplált vagyok a komolyzenéből, inkább a dallamos könnyen érthetőket szeretem Vivaldi, Ravel: Bolero, Debussy: A tenger,Orff: Carmina Burana, Bach: G moll (?) toccata és fuga. Az orgonával kapcsolatos az a fantasztikus élményem is, amit soha nem fogok elfelejteni. Egy pici modern templomban játszott egy friss ismerősöm, a koncert elején csak a templom berendezését figyeltem nem kötött le a zene, aztán fokozatosan a hatása alá kerültem. Be kellett csuknom a szemem, teljesen ellazultam és látni kezdtem a zenét, a hangok egy-egy színként jelentek meg és különböző irányokból érkeztek sugárnyaláb formában. A darab csúcspontján a színek egyesültek vakító fehér fénnyé, majd elsüllyedtek. Azt hiszem ezt hívják katarzisnak, azóta nem voltam orgona koncerten.
masikegylany: kevesebb provokalassal is beerem :)) lattam a Flashdancet (egyszer moziban egeszben, aztan Tv-ben reszleteket tobbszor is).
a zene elvezheto mindenki szamara, ugyanugy mint az etelek ize. de azert ha valaki 20 eve mesterszakacs, az mar sorszamra is erzi az izeket. jatsszunk egy jatekot: aki a kovetkezo zenet hallja magaban, szoljon:
szimfonikus mu, a bracsa szolam magaban indit, 90-100 kozott, d huron, piano, legato nyolcadokba kotott, de szunetekkel erdekes, kisse szinkopalt ritmusba rendezett dallammal. egy fugatemat hallunk, amihez sorban csatlakoznak a tobbiek. egy tizszolamu fuga bontakozik ki elottunk, a hangzas mint a Boleronal egyre erosodik. a ritmus helyett azonban a hangzas dominal. egyre jobban zug, kavarog a zene, mar fortenal jarunk, szinte beleremeg az ember, mikor hirtelen a zenekar az eddig polifoniat homofoniara csereli, unisono hosszu tenutos negyedekkel es szinkopakkal operal. a csucspont utan lehajlas, elcsendesedes, vegul a kezdo allapotba viszzateres, piano, nyugalom.az egesz egy nagy, otperces levegovetel.
csakhogy jelezzem, en is tudok provokalni :)))
Tigris
PS: ja, ez egy ismert szimfonikus zene elso tetele...
hehe, meg visszaneztem
valasz: nem tudom
de, ha Vivaldi, akkor legyen az "Az ejszaka", vagy a "Nulla in mundo pax sincera" Emma Kirkbyvel, [ezt hallgatja a zongorista a Shineban walkmanon puceran ;)))]
Ki mondja meg annak a Vivaldi fuvolaszonatanak a nevet vagy opusszamat, ami minden kaputelefonbol-mobiltelefonbol felem vetemedik. ha mar ennyire a klasszikusokkal vagytok oda. nos?
masikegylanyom!
igy van, valami szemelyes koll. figyelted mar a zene konzervaloerejet?? amikor sokat jartam pokerezni, egy zene szolt es egy parfumot viseltem magamon. ma, ha mar az egyik felbukkan, "vege a dalnak". na, jot szoltam, hm?
hat tulajdonkeppen, ossze kene utni egy kört, aki egyutt megveszi, aztan elosztjuk, mondjuk 10-15 jut egyre, es evente forgatjuk ;-)))
meg egy ket kedvenc:
Purcell: Artur kiraly (nekem szinten Hogwoodekkal)
Handel: Acis es Galathea (nekem Deller consorttal)
Bach cello szoloszvitek, megvan Perenyivel, bakeliten, de radioban hallottam bizonyos Mischa Majskyt (?) es nagyon jo volt.
zongorabol Schiff most a kedvencem, de szinten visoznylag friss elmeny egy Murray Perahia nevu egyen.
szerintem sokat szamit, hgy kit szoktal meg, olyan ez mint az "elso szerelem", csak ezeket a szerelmeket lehet ujra hallgatni ;-))))
koszonom, meg nem hallottam, majd keresgelek.
en ugyanezt a muvet Christopher Hogwooddal, neked :))
viszont Hmoll misebol egy ôsi, [apamtol siman ellopott] Karajanos felvetelem van, bakeliten, ami szerintem jobb mint a maiak. [jo jo, ez igy persze felelotlen altalanositas, nyilvan lehet kapni 15 felvetelt, es nyilvan a toredekuket hallottam]
az ich habe genung az jooooooo :)))
bar JBaker nyilvan nagyon jo, erdekes modernebb enekesekkel is hallgatni, Andreas Scholl pl, meg Koopman vagy Parrot vezenyelte felveteleket. Suzuki nekem egy kicsit tul hideg (de csak egy lemezet hallottam).
egyebkent, nekem kedvenceim kozott van egy Polgar Laszlo lemez (most nem jut eszembe a neve, de egy no is enekl rajta, pl egy olyan tetelt, hgoy "Ich bin vergnugt in meinen Leiden, az is tetszik),
kantatakkal el lehet tolteni az idot :))), pl javasolnam az "actus tragicus"-t
szinte mindegyikben, amit hallottam, volt legalabb egy abszolut gyongyszem. Regi szep idokben az Eternanak volt egy sorozata, mostanaban ujra kiadogatjak 20 szoros aron CDn :((
meg, a radio leadta valaha a Harnoncourt fele osszkiadast, abbol is felvettem egyet-kettot.
de, ma tobb osszkiadas is keszulget, ha sok penzed van a Rozsvolgyinel ossze lehet vasarolgatni beloluk :)))
no kellemes zenehallgatast
az a baj, hogy nekem csak a dallam van a fejemben, a szöveg itt előttem német, azt meg bárhová bele tudom képzelni, amilyen "jól" beszélem... A család meg már alszik, ebben a szobában csak CD-lejátszó van, most nem tudok belehallgatni...
kedves Ringill,
szornyu a szammemmoriam, mi ezeknek a cime? a kantatan belul mely tetelek azok, amik legjobban tetszenek (szinten ne sorszamot, hanem valami szovegreszletet irjal) koszi
Gedon bacsi a nok balvanya, megvan meg az a Tesla sassze neked?
