Ha valaki meg van győződve valaminek a helyességéről, akkor bizonyos helyzetekben nem bír nem vértanúnak lenni. Egész személyiségétől idegen, hogy szögletesnek mondja a kört, ha egyszer tudja, hogy nem szögletes. Az az emberi tulajdonság, hogy valaki ennyire csökönyösen ragaszkodik az igazsághoz, általában nagyon megtérül, sok mindenre képessé tesz, viszont bizonyos körülmények között halálos kimenetelű.
OFF ON
Tudja valaki, hogy mi lett a "TV vita" vége?
Hiába erőltettem a "nézést", a vitázók olyan jól elvoltak egymással, hogy elaludtam.
amíg fenn voltam, addiga az Internetről egy szó sem esett.
OFF OFF
Sajnos csak utólagosan tudok hozzászolni a
mai témához, de sajnos az aradi vértanuktól szép lazán eljutottunk az ellen reformációig.
Talán érdemesebb lett volna arról beszélni, hogy vértanuinkról kellő tisztelettel tudunk e megemlékezni.Teszem azt iskolánkban senkinek eszébe nem jutott a mai nap.
Ez a vértanú dolog sántít (legalábbis számomra). Vértanúk mindig utólag lesznek az emberek, és többnyire nem önszántukból. Amikor Pistikét megkérdezik négyévesen, hogy mi szeretne lenni, akkor statisztikailag elhanyagolható esetben válaszolja: vértanú.
Maradva az aradiaknál. Ezek többsége, az osztrák hadsereg tisztje volt, aki katonai esküt tett a császárra, a birodalomra, meg mittudoménmire. Na mármost, ôk hazaárulást követtek el Ausztria szempontjából. Tökéletesen tisztába kellett lenniük azzal, hogy, ha veszít Magyarország (amelyre 100% esély volt), akkor ôket kivégzik (minimum). Ebbôl a nézôpontból idióta öngyilkosjelöltek voltak. (Csak zárójelben jegyzem meg: Ha nincs a 48-49-es balhé, akkor Magyarország két évtizeddel elôrébb járt volna a fejlôdésben) Kossuth apánk bezzeg elpucolt (ô tette jól), utána csak vér és szenvedés maradt (kicsit Milosevicsre hasonlít, igaz ô még a helyén van)).
Szent Gellért üzemi baleset áldozata lett. Aki téríteni akar (fôleg nem túl finom eszközökkel (ismerve a keresztényi üzemmenetet)), annak számolnia kell a selejttel. Ez a selejt bosszúja. Legalább lett egy hegye.
Nagy Imre kommunista volt, nem is a legjámborabb fajtából. Rossz helyen volt rossz idôben, és csak sodródott az eseményekkel. S ami a legszörnyűbb, hogy az “ember arcú” szocializmus, amit a nevéhez akarnak kapcsolni soha, sehol nem létezett. Ez fából vaskarika.
„...Mi hajtja azokat, akik életüket áldozzák egy ügyért, egy eszméért?..."
Hiszik, hogy igazuk van, és nem hiszik, hogy ez az életükbe is kerülhet.
„...Mi mozgatja azokat, akik mártírokká tesznek másokat?..."
ŐK (túl)élni akarnak.
„...Egyáltalán: elképzelhető-e olyan politika, amelynek nincsenek vértanúi?..."
IMHO nem. Főleg akkor ha a „vértanúk" fogalmát kicsit tágabban értelmezzük, akkor a mai poltikai valóságnak is megvannak(meglesznek) a saját vértanúi.
„...Vannak-e hasonló mozzanatok azokban a történelmi-politikai helyzetekben, amelyekben a vértanúk születnek?..."
Igen. Mindegyik fél a hatalmat akarja és az egyiknek sikerül, a másiknak meg nem.
A halottak sokszor erősebbek az élőknél?
A közösségek, népek, nemzetek életében mindig voltak válságos korszakok és a túlélés, a győzelem értékét az is megemeli, hogy jónéhányan a legértékesebbet: az életüket adták érte. A magyar nemzet történetét is vértanúk sora kíséri. Közülük is kiemelkedik az aradi honvéd főtisztek tragédiája. Rájuk is emlékezve, arról szól a keddi beszélgetés, hogy ezeréves történelmünk során kik, miért váltak politikai vértanúvá. Vannak-e közös elemek a Szent Gellérttől Nagy Imréig sorolható életutakban? Vannak-e hasonló mozzanatok azokban a történelmi-politikai helyzetekben, amelyekben a vértanúk születnek? Mi mozgatja azokat, akik mártírokká tesznek másokat? Mi hajtja azokat, akik életüket áldozzák egy ügyért, egy eszméért? Egyáltalán: elképzelhető-e olyan politika, amelynek nincsenek vértanúi?
Vendég: Engel Pál, Hermann Róbert, Kövér György, Pajkossy Gábor, Péter Katalin, Poór János.
Szerkesztő-műsorvezető: Csorba László, társszerkesztő: Szendi Edit.
A legérdekesebb hozzászolásokat adás előtt eljuttatuk a műsor résztvevőinek.
