Magyarország szellemi klímája
Johnathan Sunley nyugodt szívvel köszön el Budapesttől
Molnár Pál
érdekes cikk a legutóbbi MNből
Szerző: Molnár Pál
Felküldve: 2001. január 06.
23 . oldal
Évtizednyi magyarországi tevékenység után visszatér Nagy-Britanniába Johnathan Sunley, a budapesti Windsor Klub igazgatója. A konzervatív eszme itthoni terjesztőjét és neves publicistát Európa-éremmel tüntette ki a Magyar Média Műhely. A medált Sasvári Szilárd, a parlament sajtóbizottságának elnöke adta át. Ez alkalomból Johnathan Sunleyt, a tág horizontú politikai elemzőt tíz év tanulságairól kérdeztük.
Miért gondolta tíz évvel ezelőtt, hogy Magyarországnak szüksége van a
konzervatív gondolatra a negyvenéves diktatúra után?
Számomra a konzervativizmus tekintélyt jelent, és azokat az
intézményeket, értékeket és személyes kapcsolatokat jelenti, amelyek mind
a tekintély forrásai mindennapi életünkben, de amelyek nélkül az egyén
nem tud tájékozódni, és a társadalom töredezetté válik. Magyarországon,
akárcsak a volt szovjet blokk többi országában, a kommunizmus a
tekintélyrombolásban kíméletlenül hatásos volt. Hozzájárult ehhez az
egyházi intézmények és a politikai pártok felszámolása, az igazság feje
tetejére állítása ideológiájának perverzitása segítségével és azzal, ahogy az
embereket szembeállította egymással. Megkísérelte a saját tekintélyét
ráerőszakolni a társadalomra, ami semmi egyéb nem volt, mint brutális
hatalom. Ezért 1989 után a posztkommunista világ fő feladata az volt, hogy
újra legitimálja és újjáépítse az emberi beteljesedés ezen eszközeit és a
társadalom kohézióját. Ehelyett azonban sok kívülálló úgy gondolta, hogy
ezeknek az országoknak a fő problémái tisztán gazdaságiak, és a szabad
piac bevezetésével egyszerűen megoldhatók. Most már tudjuk, hogy
törvény, szabály vagy széles körben elfogadott erkölcsi értékrend
hiányában ez a fajta neoliberalizmus további elszegényedéshez,
elidegenedéshez és atomizálódáshoz vezet. Szerintem az Antall-kormány
ezekkel a bajokkal bátran szembeszegült. De végül is nem volt elég erős
ahhoz, hogy legyőzze őket, s a mostani koalícióra hagyta mélyen átérzett
konzervatív céljai realizálását.
Miért volt fontos a brit konzervatívoknak, hogy Magyarországon
megerősödjön az európai szellem?
Ha a magyar átlagpolgár nem is látta mindig így, a hidegháború idején a
brit konzervatív pártnak és az amerikai republikánusoknak rossz volt a
lelkiismeretük Magyarország és Kelet-Közép-Európa többi része miatt.
Úgy érezték, hogy túl könnyen áldozták fel őket 1945-ben. Katyn, Jalta, a
magyar forradalom, a prágai tavasz, a lengyel Szolidaritás a konzervatív
körök szemében a keleti elnyomás és a nyugati árulás szimbólumai voltak.
Olyan jelenségek, események, amelyeket jóvá kell tennie, sőt meg kell
torolnia. Munkáspárti és baloldali körökben ezzel szemben ez a másik
Európa zavarba ejtő volt, s egyszerűen elfelejtendő, nehogy a Moszkvával
való kapcsolatok sérüljenek. Az Egyesült Királyság sok konzervatív
politikusa és értelmiségije számára soha nem volt kétséges, hogy
Debrecen, Dubrovnik vagy Drezda ugyanannyira az európai örökség
részei, mint akár Manchester, Lyon vagy Milánó. Nekik természetes volt,
hogy a volt szocialista országoknak először ki kell vívniuk
függetlenségüket, és utána újra csatlakozniuk kell Európa főáramához,
amelyről erőszakkal leválasztották őket.
Volt a Nyugatnak bűntudata?
Volt bűntudatunk is, hogy 1945 után sok alkalommal nem nyújtottunk
elegendő támogatást. De boldogok voltunk, hogy a kontinens ismét eggyé
válik.
Mit gondol, az Antall-kormány miért nem tudott európai szellemű
sajtóbirodalmat kiépíteni?
A rendszerváltozás után leginkább az újságírókat fenyegette veszély. Az
ő írásaik voltak az előző rendszer főtámaszai, és bár a nyolcvanas évek
folyamán több rugalmasságot és függetlenséget mutattak, mint korábban,
ez csak azt a célt szolgálta, hogy pozícióikat tovább erősítsék. A sors
iróniája, hogy a sajtó 1989 és 1991 között lezajlott privatizációjával
sikerült a hatalmukat konszolidálniuk. Sajnos ez gyakran az európai
befektetők hallgatólagos támogatásával történt, akik úgy gondolták, hogy a
szakembereket meg kell tartani. És amikor az Antall-kormány tiltakozott,
s a médiában jól ismert sztálinista szimpatizánsok kritizálták, az állítólagos
európai szervezetek megtámadták, mondván, rátelepszik a sajtóra. Ez is
mutatja, mennyire kell vigyázni manapság az olyan egyének és intézmények
közötti különbségtevésre, akik vagy amelyek valóban európaiak, a
kontinens kultúrájában és értékeiben elmélyültek, és azok között, akik
csak annyiban európaiak, hogy annak hívják önmagukat, és kényelmes
brüsszeli, strasbourgi állásaikhoz ragaszkodnak, ahol gyakran megtalálják a
módját, hogy a közép- és kelet-európai kommunisták iránti
rokonszenvüket kimutassák.
Európai szelleműnek tekinthető a magyarországi baloldal?
Sok befolyásos európai intézményben a magyarországi baloldalt sokkal
inkább európainak tekintik, mint a jobbot. Ennek fő oka az, hogy
bármit mondanak is róluk a konzervatívok hazafiak, akik büszkék
hazájukra. És mintha ez nem lenne elég provokáló, általában még mindig a
nemzetállamban hisznek mint egyetlen legitim és legéletképesebb politikai
egységben. Orbán miniszterelnök számtalan alkalommal elmondta ezt,
sokkal erőteljesebben és meggyőzőbben, mint ahogy valaha is hallanánk
Tony Blairtől, Gerhard Schrödertől, Jacques Chiractól vagy Romano
Proditól. Közép- és Kelet-Európa középjobb politikusai túl sokat
beszélnek szuverenitásról, függetlenségről és nemzeti identitásról, és
messze nem eleget integrációról és nemzetköziségről. Ez az eurokrácia
vezéralakjainak víziójára nézve és sok esetben megélhetésükre nézve is
veszélyt jelent, pontosan ez az oka annak, miért tettek oly sok
erőfeszítést az elmúlt tíz évben a legveszélyesebbnek tartott figurák
hiteltelenné tétele, sőt eltávolítása érdekében. Felsorolnám itt Franjo
Tudjmant, Sali Berishát, Vladimír Meciart, Zviad Gamszahurdiát, Abulfaz
Elcsibejt és Václav Klaust, akik valamennyien vezették hazájukat ebben az
időszakban, és akik ma vagy halottak, vagy elveszítették hatalmukat.
Orbán Viktor érdekes kivétel ebben a sorban.
Vajon miért?
Részben mert hajlandó néha azt mondani, amit a nemzetközi eurokrácia
hallani akar. És részben azért, mert senki sem kételkedhet magasan képzett
külügyminiszterének európai képesítésében, nem beszélve az új
köztársasági elnökről. De bármennyire tisztelik, sőt csodálják a magyar
miniszterelnököt Brüsszelben és a legfontosabb európai kancelláriákban,
senki ne higgye, hogy szeretik is. Ez azért van, mert túlságosan
kiszámíthatatlan, túl népszerű, nemzeti elkötelezettségű, és túl ügyes, eszes
ahhoz, hogy olyan ártalmas címkét, mint populista, nacionalista vagy
önkényeskedő rá lehessen aggatni. Nem, az európai főhivatalok a
baloldalnak és a liberálisoknak tartogatják vonzalmaikat: azoknak, akik
abban hisznek, hogy a nemzetállam a múlté, az új század az új évezred
pedig a nemzetközi és egymással kicserélhető bürokraták kasztjáé,
amelynek tagjai sokkal jobban tudják, hogy mi a jó az egyes országoknak,
mint azok politikusai vagy népe. Pár évvel ezelőtt megdöbbentem, amikor
az Európai Közösség úgy döntött, hogy megkíséreli a presztízsét növelni
azzal, hogy átkereszteli magát Európai Unióvá. Oroszul a Jevropejszkij
Szojuz a régi Szovjetszkij Szojuz-t idézi, amelynek szintén 15 tagja volt,
politikailag ugyancsak korrupt volt, és gazdaságilag nem működött.
Azonkívül rögeszméi voltak a nemzeti kisebbségek a valódi
nemzetállamok rovására, és ugyancsak ellenállt az amerikai hegemóniának.
Hogyan látja a magyar belpolitikai helyzetet?
Nyugat-európai körökben a magyar baloldal rangját nem szabad
alábecsülni. Schröder kancellár nemrég részt vett az MSZP kongresszusán.
Igaz, Németh Miklós abbéli kudarca, hogy a párton belül élre törjön,
annak nyugatosítóit hátráltatja meg s azt a budapesti diplomatakört, amely
már régen készül arra, hogy a volt miniszterelnököt ismét a figyelem
középpontjába állítsa. A kisgazdák mostani problémái pontosan azok,
amelyekben ezek a diplomaták két éven át reménykedtek, különösen, ha
ezek miatt a Fidesz akár most, akár a következő választások idején
inkább rászorul majd a MIÉP támogatására. Mert a MIÉP, mint tudjuk,
teljesen szalonképtelen.
Miben segítettek a baloldali kormány négy éve alatt az ön által vezetett
Windsor Klub konferenciái?
Amikor 1993-ban a Windsor Klub létrejött ugyanakkor, amikor
megalakultak a testvérszervezetei Lengyelországban és a Cseh
Köztársaságban , azt mondtuk, hogy két célunk van. Először is az, hogy
kiadványok és konferenciák segítségével a konzervatív gondolkodást és
eszmét újra legitimálni segítsük azok után, hogy 45 évig illegalitásba
kergették, és csaknem teljesen megsemmisítették. Másodszor, hogy
ezeknek az értékeknek jobb esélyt adjunk, vagyis politikailag ismét
relevánssá válhassanak azzal, hogy teret adunk különböző háttérrel
rendelkező közéleti személyiségeknek és pártoknak, hogy kicseréljék
nézeteiket. Az MDF 1994-es veresége és az MSZP diadala még jobban
kiemelte ezeknek a céloknak a fontosságát. Néhány héttel az 1994-es
választás után konferenciát rendeztünk Mi a középjobb jövője? címmel. A
szónokok között ott volt a jelenlegi miniszterelnök és a mai
külügyminisztérium két államtitkára. Ez csak az első volt a sok hasonló
alkalom között, amelyeket a következő négy évben tartottunk, és amelyek,
ahogy visszagondolok, azt hiszem, közrejátszottak Magyarország
értelmiségi klímájának megváltoztatásához és a középjobb
együttműködésének javulásához az 1998-as választások előtt. Persze
voltak nagy számban más szervezetek is, amelyek hasonló szerepet
játszottak: a Batthyány Alapítvány, a Budapest Business Klub, a Magyar
Média Műhely, a Demokrácia a Kommunizmus Után Alapítvány, hogy
csak néhányat említsek. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy bárhol a
világon, ahol jobboldali reneszánsz tapasztalható, a személyiség ereje
meghatározó volt. Gondoljunk csak Margaret Thatcherre, Ronald
Reaganre és Helmut Kohlra: mindenik kimagasló személyiség, karizmatikus
politikus.
Ismer karizmatikus magyar politikusokat?
Szerintem Magyarország szerencsés volt, mert az elmúlt évtizedben
három ilyen személyisége is volt: Antall József, Torgyán József és Orbán
Viktor. Különösen örvendetes, hogy ez utóbbi még fiatal.
Eljutottak-e a nagyközönséghez a Windsor Klub által kiadott könyvek?
Nem mondhatom, hogy terjesztési rendszerünk olyan hatékony volt,
amilyennek szerettük volna, és azt sem, hogy a Windsor Klub kiadványai
annyira hatottak, amennyire kellett volna. Ez gyakorlati kérdés. Az
ideológia terén érdekes megfigyelni, hogy a konzervativizmus a mai napig
a lakosság öt-tíz százalékától eltekintve szinte szalonképtelen kifejezés.
Ez nem meglepő, ha tekintetbe vesszük a kommunisták hatalmas
erőfeszítéseit, hogy hiteltelenítsék. Azt hiszem, a mostani kormány jól tette,
hogy önmagát nem konzervatívnak nevezte, ehelyett inkább ahhoz
ragaszkodik, hogy jobbközépnek vagy polgárinak hívják. Ha alaposan
megvizsgáljuk a kormány politikáját adó-, család-, oktatás-, kulturális és
nemzetközi ügyekben, azt hiszem, kétségtelen, hogy a kifejezés legtöbb
definíciója alapján valóban konzervatív.
A személyes emlék mellett van-e más jelentősége a Média Műhelytől
kapott Európa-éremnek?
A Magyar Média Műhely egyike volt azoknak a szervezeteknek,
amelyek kulcsszerepet játszottak a mostani kormány értelmiségi bázisának
megteremtésében, mégpedig a legnehezebb területen, a médiában. Amit
Magyarországon tíz évvel a rendszerváltás után nagyon kiábrándítónak
találtam, az az újságírás minősége. Nemcsak azért, mert annak a
kétharmada, amit olvasunk vagy a tévében nézünk, át van itatva balliberális
ideológiával, és hevesen szemben áll a koalíció értékeivel. Megdöbbentem
például, amikor a minap egy liberális lap véleményoldalán van-e
egyáltalán más benne? egy hihetetlenül hosszú és együgyű cikket találtam
Konrád Györgytől. Konrád lehet tűrhető regényíró és jó szándékú
humanista, de miután az elmúlt tíz évben a Magyarországgal és
Közép-Európával kapcsolatos minden nagyobb szociális és politikai
kérdésben tévedett, nem értem, miért vonultatják fel egyes újságok
továbbra is mint sztárcikkírót. Megjegyzem még, hogy az újságírók
többsége, akikkel Magyarországon öszszeakadtam, tudatlan, lusta és
gyakran korrupt. A Magyar Média Műhellyel kapcsolatban állók nemes
kivételek, s ezért volt számomra olyan megtisztelő, hogy elismertek.
Lehet, hogy egy-két év múlva visszatér Magyarországra?
Amikor Magyarországra költöztem, az foglalkoztatott, miként lehetne a
konzervatív gondolatokat a gyakorlatba átültetni. Úgy érzem, a kérdés a
Fidesz kormányra kerülésével megoldódott. Gondolom, hogy 2002-ben is
hasonló irányultságú koalíció kerül hatalomra, így nem lesz szükség a
segítségemre.
valóban a konzervatizmus nem volt meghatározó a 20. századi magyar történelemben. Nem jut eszembe egyetlen olyan konzervatív gondolkodó sem, akiknek akkora szellemi hatása lett volna, mint Jászi Oszkár vagy Bibó István. Mostanában Apponyi Albertet hallottam emlegetni, mint nagy magyar konzervatív gondolkodót, de nekem ez túlzásnak tűnik (Bár az is igaz, töredelmesen bevallom, Apponyitól csak az ún. trianoni beszédét - amit a Négyek Tanácsában mondott el - ismerem. De talán ez sem véletlen.... :-))
A konzervativizmus valóban nem dominált a 20. sz.-ban, meg is látszik, hisz ez a század hozta a legtöbb szenvedést világunkra. A felsorolt ideológiák mind felelősek ezért, legutóbb és napjainkban leginkább, a liberalizmus.
Két okot írok, miért jött el a konzervatív ideológia érája. Tény, hogy az ideológiák igazoló érvei hajlamosak az elöregedésre. Mikor az 1920-as években a hagyományos polgári (konzervatív) érveket és intézményeket mind jobb (fasizmus), mind bal (kommunizmus) oldalról kezdték megkérdőjelezni, a fönnálló rendszer védtelen volt ideológiailag, mivel a pár évszazada még nagyon is explicit igazoló érvei - követelményei megvalósulásával arányban - háttérbe szorultak. A világháború után azonban újra életre keltek azok. Nos mi igazán rövid ideje ráztuk le a kommunista igát, de hosszú távon újra előtérbe kerülnek a konzervatív elvek.
Másrészt itt van az is, hogy a konzervatív kivételével a többi ideológia absztrakt fogalmakkal operál (pl. szabadság). Márpedig jelenünk tendenciája az, hogy az absztrakt ideológiai rendszerek küzdelmét visszaszorítják az egyes konkrét állami döntések létrehozásakor összecsapó érdekképviseletek küzdelmei. A politikai folyamatok befolyásolása nem történetfilozófiai válaszokkal, hanem empírikus tényfeltárással történik. Ez a reflexív, védekező, és alulról induló szerves fejlődést támogató, "fontolva haladó" konzervativizmusnak kedvez.
Egyáltalán nem igaz, hogy a konzervativizmus eklektikus. A védekezés évszázadai összkovácsolták és letisztították elveit. A folytonos támadások megmutatták a megvédendő értékeket. Felkészült, hogy újra domináljon, bár elismerem, hogy ez a reflexív pozíció amibe taszították, kedvezett ennek a letisztulásnak. Az sem igaz, hogy nincs önálló gondolata, mert értékeit egyedül védte a konkurens ideológiákkal szemben, míg azok számtalanszor összefogtak. Eredetinek talán nem eredeti, de mivel napjainkban szorul óvásra, ezért rendkívül aktuális.
És azt sem tartom igaznak, hogy a liberalizmus alapértékeit megtartva "fejlődött" volna. Inkább eldobta alapelveit, melyek megváltozott világunkban már nem működnek mint igazoló érvek. Ugyan már, kinek jutna eszébe ma már elvetni a szabadságot mint értéket, vagy ki gondolja azt, hogy a fasizmus közvetlenül fenyegető veszély napjainkban. Ezzel szemben a család válsága reális vészhelyzet.
"Sehol nem írtam, hogy csupán két ideológia van jelen társadalmunkban. Jelen van pl. a kommunizmus és talán a fasizmus is, de marginálisak. Nincs támogatottságuk. Két alternatív, jelentős ideológia verseng a politikai hatalomért. Ezért írtam, hogy konkurensnek a liberalizmust tekintem, de azt nem, hogy más nincs. "
Mar egyparszor leirtam erre a forumra , de hadd ismeteljem meg. Amit most leirok az FEB fuzetekben jelent meg valamikor 91 korul es a francia szocialistak egyik kongresszusan hangzott el,nem teljesen pontosan ugy ahogy en irom, mert mar regen volt , de a lenyeg ugyanaz: a 20. szazadra negy nagy eszmerendszer nyomta ra a bellyeget, a kommunizmus, a fasizmus , a liberalizmus es a szocializmus.A fasizmus elvesztette a II. vilaghaborut, a kommunizmus a hideghaborut es ekkozben a liberalizmus es a szocializmus, alapertekeit megtartva olyan valtozasokon ment keresztul, hogy ma alapito atyaik sem igen ismernenek ra. Jelenleg minden modern tarsadalom e ket alapeszme alapjan epul fel. Ezek a dominaloak. Es ezt mar en teszem hozza:
A konzervativizmus nem meghatarozo a 20. szazad tortenelmeben, nem is tekintheto onallo eszmerendszernek. Ugyanis amit ma konzervativizmusnak nevezunk az egy nagyon eklektikus dolog es ha jol belemegyunk akkor bizony semmi onallo eredeti gondolat nincs benne.
Nagyon kérlek a jövőben figyelmesebben olvasd hozzászólásaimat. Utoljára javítok.
Sehol nem írtam, hogy csupán két ideológia van jelen társadalmunkban. Jelen van pl. a kommunizmus és talán a fasizmus is, de marginálisak. Nincs támogatottságuk. Két alternatív, jelentős ideológia verseng a politikai hatalomért. Ezért írtam, hogy konkurensnek a liberalizmust tekintem, de azt nem, hogy más nincs.
Végső alkalommal írom le, hogy én azt szeretném, hogy a választások során konzervatív ideológiát valló pártok kerüljenek hatalomra, így a politikai alrendszerben a konzervativizmus dominanciája legyen jellemző. Így sehol nem írtam azt, hogy a liberalizmusnak el kell tűnnie, mert bár számomra jelen állapotában nemzetrontónak tűnik, létező alternatíva, aminek a demokrácia szempontjából értékes a jelenléte. Az alternatíva azt jelenti, hogy a domináns ideológiával szemben a konkurens is nyilvános és hozzáférhető legyen az emberek számára. A tömegek alternatív forrásokból is tudomást szerezzenek a jelentős eseményekről, más tálalásban, bírálatokkal fűszerezve. Így objektívebb véleményt tudnak kialakítani. Véleményem szerint a liberális vezérszónokok ebben egyáltalán nem szűkölködnek. De én pedig szabadon bírálhatom őket.
Értsd meg, a dominancia és a kizárólagosság között óriási különbség van, mert az előbbi a demokrácia normális jelensége és felváltható.
A felelőtlen ígérgetésekkel mindíg is mozgósítani lehetett a lumpentömegeket. De a konzervativizmus mögött 1998-ban még nagyobb tömegek álltak. Remélem így lesz 2002-ben is.
A radikalizmus nem ideológia, így nem lehet a konzervativizmus mint ideológia ellenfele. A radikalizmus módszer, és az igaz, hogy a konzervativizmus nem él ezzel a módszerrel, de más ideológiák sem mindig.
Egyéb megjegyzésed személyeskedés, és én nem reagálok mert konzervatív vagyok.
Mit gondolsz, miért van az, hogy a liberalizmus "társadalompusztító" értékrendje mögött széles tömegek vannak? Magyarországon széles tömegek el akarják pusztítani önmagukat, a társadalmat? :-))))
Miből gondolod, hogy csak két ideológia - liberalizmus és konzervatizmus létezik - és az előbbi jelenti a legnagyobb (!) kihívást a konzervatizmus számára? Deeee hát....a konzervativizmus "ellenfele" nem a liberalizmus, hanem a radikalizmus! :-)
Nekem az a benyomásom (igaz, rendkívül felületes), hogy Te - habár konzervatív embernek tartod magad - tulajdonképpen nem az vagy.... egy valóban konzervatív ember ugyanis nem használ (nem használhat) olyan kifejezéseket és szavakat, melyeket Te írsz. Mert például egy konzervatív ember a hétköznapok szintjén is (nemcsak a politikában) tartózkodik az erősen túlzó, radikális kifejezésektől..... nem szitkozódik, nem minősít, tiltja a világnézete... :-)))
Irod, hogy nem tudsz azonosulni a liberalizmussal - ez nem baj, nem kérte Tőled senki.
Írod, hogy "isten óvjon az alternatívák nélküli társadalomtól" - érdekelne, hogy konkrétan hogyan is képzeled el ezt?????? Ha véleményed szerint két ideológia létezik, de az egyik nemzetrontó, akkor miféle alternatívákat támogatsz Te? Mert a Te logikád szerint akkor nincs alternatíva...
En azert inkabb megvarom,mig EG szeme rendbejon es megirja a dolgozatat a konzervativizmusrol. valoszinuleg nagy csalodast fog okozni a forum "konzervativ" resztvevoi jelentos reszenek.:-)
Bár utolsó mondatodból az tűnik ki, hogy lezárni igyekszel vitánkat, utólagos engedelmeddel, mégis megfosztanálak ideiglenesen az utolsó szótól.
Mikor jelen napjainkban konzervatívként társadalmunkat figyelem, egyetlen fenyegető erőt látok - a neoliberalizmust. Így folytonos "cimkézésem" és "minősítésem" egyfajta elismerése annak, hogy ez az ideológia jelenti a legnagyobb kihívást a konzervativizmus számára. És a legnagyobb veszélyt nemzetünkre - SZVSZ. De nem kell messzemenő következtetéseket levonni. Természetesen nem megsemmísíteni akarom a liberálisokat, mint alább írtam, a kizárólagosság a demokrácia halála. De minden időben és minden ciklusban a politikai alrendszeren keresztül, egy-egy ideológia domináns pozíciót szerez magának. Erősen nagyvonalúan: 1994-1998 a szocialista - liberális éra volt, míg napjainkban a kormányzat ideológiája a konzervatívhoz közelít. Most tekintsünk el a közös gazdaságpolitikai eszközöktől, külpolitikai céloktól stb., mert a topic nem ezekkel foglalkozik.
Számomra természetesen a neoliberalizmus értékei álértékek, hitvallása társadalompusztító. Konzervatívként állandóan ostorozom ezeket, bár általában "csak" védekezni kell, mert az "apostolok" erőszakosan támadnak. Mégis elismerem, hogy a liberalizmus "értékrendje" mögött tömegek húzódnak, a politikai piacon el tudják adni portékájukat. Alternatívát jelent, és Isten óvjon egy alternatívák nélküli társadalomtól - volt már sok keserű tapasztalatunk. Csak persze azonosulni nem tudok vele.
Fenntartom véleményemet, hogy a játékszabályokat inkább az ellentábor nem tartja be (lásd a demokratikus alku vérlázító felrúgása az alkotmánybírák megválasztása kapcsán). Majd a választások döntenek, és bárhogy is lesz én nem fogok "elvándorlással" fenyegetőzni, ahogy maradtam 1994-ben is a bukás perceiben.
Üdvözlettel: Inad
P.S.: Látom kár volt bedobni azt a szigorlatot - elfogott a méreg - de nem baj, mert dicsekvés.
Lehet, hogy inad úgy gondolta, de a pofátlanság az nem politikai kategória. Szidja a pofátlanokat, ne a liberálisokat.
A neoliberalizmus ideológiai irányzat és nem a magukat szabadelvűeknek valló, volt kommunisták megjelölésére szokták használni. Kétlem, hogy politológiából jelesre szigorlatozott barátunk ekkora hibát követett volna el.
Inad valószínűleg azt szerette volna mondani, hogy többen pofátlanságukat liberalizmusuk hangoztatásával magyarázzák meg. Neoliberálisoknak titulálja őket, hiszen nemrég még
hithű kommunisták voltak. Mindenesetre a hazai politikai liberalizmus csekély támogatottsága
nekik köszönhető, tehát nem önmagával a liberalizmussal van a probléma. (Szerintem).
Bevallom, nem szeretem sem rangsorolni a politikai doktrínákat, sem pedig vitatni az ideológiai értékválasztás szabadságát. Tisztelem konzervativizmusodat és abban is egyetértünk, hogy a hagyományok tiszteletének (hogy úgymondjam) kijár a politikai képviselet. Ami pledoáriádban zavar az a liberalizmus cimkézése, folytonos minősítése.
Nem kell a liberálisokat szeretni vagy egyetérteni velük. Elég elfogadni őket, mint ahogyan ők is elfogadják a konzervatívokat. Persze a társadalomban van konkurrencia a különböző ideológiák között (jobb helyeken erről szól a politika), de nekünk (neked és nekem) inkább arra kellene figyelnünk, hogy a verseny szabályait betartják-e. Mind törekedhetnek ők (ideológusok) kizárólagosságra, ha a demokratikus intézmények, a jog uralma nem sérül.
Sajnos az olyan kijelentéseid, mint "ennek a neoliberális vircsaftnak és erkölcsvesztett vezérszónokainak, az a másik sajátja, hogy habzó szájjal támad minden értéket."arra utalnak, hogy te nem versenyezni akarsz a (neo)liberalizmussal, hanem megsemmisíteni azt, mert a te értékrendszeredbe nem férnek bele a liberális értékek. Ez meglehetősen szubjektív megközelítés.
Szerintem az "ingyenélő" publicistákat, politológusokat, szociológusokat akik értelmezésed szerint valamennyien liberálisok (amit erőst kétlek, mert nem tudom pl. Tőkécki Lászlót, mint liberális plútokratát elképzelni :-)) nem kiátkozni kellene (amitől már csak egy lépés a szabad vélemény-nyilvánítás adminisztratív korlátozása), hanem versenyezni velük. Bebizonyítani konzervatív filozopterek révén, hogy tévednek (ha ugyan tévednek). Az ideológiai szabadság korlátai kizárólag a másik ember szabadságjogai lehetnek. Amíg az "értékveszejtő" liberálisok csak erkölcsi princípiumaidat, politikai felfogásaidat sértik addig nincs okod kétségbevonni létjogosultságukat. A baj épp akkor kezdődik, amikor az ideológiai kizárólagosságra adminisztratív segítséggel, az államhatalom eszközeivel törnek. Ehhez ma sajnos épp a konzervatív erők állnak közelebb Magyarországon, mint a liberálisok (újjlenyomat-vétel a kényelmetlen újságírótól). De elkalandoztam... Örülök, hogy vitázhattunk.
inad, inad, inad........
(A nő most megcsóválja a fejét.)
Hááááát tudod....... hogy is mondjam, hogy meg ne bántsalak..... mert AZT semmiféleképpen nem szeretném.... összekeversz itt mindent, a szezont a fazonnal, Gizikét a gőzekével (hogy ToJo-t idézzem). Ajjajj.... mit csináljak én most veled?
Most vitatkozzak veled a Szabadelvű Pártról? Beszéljek Neked a legnagyobb (legsikeresebb) liberális politikusokról, mint Wekerle Sándor és Baross Gábor? Definiáljak fogalmakat, mint a baloldaliság, liberalizmus, kapitalizmus, konzervatizmus? :-))))))))))) Próbáljam elmagyarázni mi mivel függ össze? És minek nincs köze egymáshoz? :-))
(A nő tanácstalanul megvakarja a fejét.)
A Szabadelvű Párt igenis ideológiájában konzervatív volt. A Forradalmi 48-as Párt és hasonló demagóg erők hangzatos, ámde betarthatatlan jelszavai és ígéretei ellenében mindvégig kitartottak a dualizmus prosperáló berendezkedése és a "fontolva haladás" mellett. Szerves fejlődést támogattak és nem a tömegekre szenvedést hozó sokkterápiát. Ezért eme pozitívumok bizonyítják, hogy a konzervativizmus üdvözöl minden reformot, mely a társadalom egészséges fejlődését segíti elő.
Ajánlom figyelmedbe T. Balfrász vitapartnerünk hozzászólásait.
Pl. homoszexualitás, önzés, anyagias szemlélet, családellenesség, gátlástalan karrierizmus, másság - kultusz. A felsorolás korántsem teljes.
nem! A Szabadelvű párt egy pragmatikus, liberális párt volt. Nem volt konzervatív a maga korában. Az Osztrák-Magyar Monarchia idejében a Szabadelvű Párt irányította a leghosszabb ideig az országot. Nevükhöz fűződik a polgári házasság bevezetésétől, népiskolai oktatás kiterjesztésétől, a vasárnapi munkaszünet (iparban) kötelező elrendeléséig sok, sok minden.
A Szabadelvű Párt liberalizmusa persze nemcsak az állam és egyház hatáskörének szétválasztásában, az oktatásban stb. nyilvánult meg, hanem a gazdaságpolitikájában is. Külföldi tőke beáramlásának elősegítése, koncessziós vasútépítések stb. stb. (Na, erről ennyi elég....... még sok is! Azon a bizonyos politológia szigorlatodon biztos nem szerepelt a múlt századi magyar politikatörténet :-)))))
Érdekes, én nem vettem észre, hogy itt bárki is a konzervativizmust "a merevséggel, az újtól való irtózással, szabadságellenességgel" azonosította volna. Nekem speciel eszem ágában sincs ilyen sematikusan gondolkodni.....
A konzervativok mely "deviáns és destruktív" jelenségeket utasítanak el? Mire gondolsz?
Megjegyzésem két szinten értelmezhető, de elismerem, hogy nem voltam világos ezért pontosítok. Egyrészt T. Balfrász társunk sematikus gondolkodását (a régihez való ragaszkodás=konzervativizmus) próbáltam visszájára fordítani, hisz a "szabadelvűség" a XIX. sz.-ban volt divatos jelző. De ugyanakkor nem szeretem, ha a liberálisok kisajátítják maguknak ezen fogalmat. A "Szabadelvű Párt" konzervatív volt a maga korában.
Egyébként is unom azokat a végtelenül ostoba kijelentéseket, amelyek szerint a konzervativizmus a merevséggel, újtól való írtózással, szabadságellenességgel egyenlő (merthogy from "konzerv" - nevetséges). A konzervativizmus sok tekintetben a legfrisebb ideológia, mely a legtöbb új megoldást hozhatja életünkbe - az értékek megóvása végett. A liberalizmusnak volt vagy jó 100 éve (kb.). Ami értékeset hozott, átvettük és tiszteljük. De már hulla. Főleg az utóbbi pár évtizedben - érezvén, hogy kiüresedett - rávetette magát a legkülönfélébb deviáns és destruktív jelenség támogatására, hogy alapot kreáljon magának. Ezzel saját művét, a modern társadalmat, roncsolja.
De már a kezdetektől gond volt a liberalizmussal. Utilitarizmusából súlyos szociális feszültségek fakadtak. Egyéb ideológiák (szocializmus, fasizmus) radikális megoldási kísérletei, bár szőrnyű szenvedések árán, összeomlottak. Elérkezett a konzervativizmus ideje, főként azért mert nem messianisztikus, nem radikális. Üdvözöl minden új megoldást, amely a régi értékek továbbélését segíti megváltozott világunkban.
Üdv: Inad
P.S. Csupán tájékoztatásul: Jelesre szigorlatoztam politológiából, és (szintén jeles) évfolyamdolgozatomat is a tanszékre írtam.
Nem, természetesen a konzervatívok nem mind csalhatatlanok. De az eszmének nem kell új álértékeket teremtenie mint a liberalizmusnak, mert ott vannak azok az ősi társadalmat építő intézmények, amelyek az ősidőktől kezdve lehetővé teszik az emberi együttélés. A konzervativizmusnak védenie kell ezeket, mert ennek a neoliberális vircsaftnak és erkölcsvesztett vezérszónokainak, az a másik sajátja, hogy habzó szájjal támad minden értéket. Néha olybá tűnik, hogy legszivesebben szétroncsolnák ezt a társadalmat, amelyen élősködnek, mint "publicisták", "szociológusok", vagy "politológusok", vagy mit tudom én, hogyan nevezik az ingyenélőket mostanság.
Szép gondolat ez, az egymást kiegészítő ideológiákról, és abban igazad is van, hogy amikor a politikai küzdelmek során egy ideológia teljes monopóliuma jön létre, nem is lehet többé ideológiáról beszélni. De attól még a szemben álló ideológiák a modern társadalomban konkuráló helyzetben vannak, és kizárólagosságra törekszenek. De kénytelenek racionális érvekkel küzdeni, a demokratikus intézményrendszer miatt. Bár "liberálisaink" már ezt is nyűgnek tekintik, és legszívesebben "inkvizítorokat" küldenének a szemben állók "gödörbe lövése" céljából.
Üdvözlettel: Inad
P.S. Én így ismerem a Churchill idézetet: "Aki 20 évesen nem szocialista, 40 évesen pedig nem konzervatív, az bolond."
Úgy látom, kissé zsákutcába jutott ez a topic.
A konzervativizmus bizonyos mérékig relatív fogalom, hiszen definíció szerint a fennálló állapotokhoz való ragaszkodást, a változtatások elleni defenziót jelent.
A konzervativizmus, mint egyesek helyesen rámutattak, életkori jelenség is. Ha általánosítunk, minden eszme, mozgalom, csoport kezdetben progresszív, türelmetlen, majd konszolidálódik, végül megmerevedik és konzervatívvá válik (lásd kereszténység, szocializmus stb). Persze a mozgalmak belülről is megújulhatnak és refolmálhatják magukat (pl. egyház, kommunisták). Közben akár az eredeti célkitűzéseik ellentétébe is fordulhatnak.
Tehát, nincs nagyon értelme általában konzervativizmusról beszélni. A szóhasználat maga is változó. Húsz éve komoly vád volt, ma felemás a stilisztikai értéke. Szintén sokan helyesen rámutattak, hogy a konzervativizmus mást jelenthet az angolszász és a kontinenális hagyományban. Tehát próbáljátok meg definiálni a fogalmat először. Aki konzervatívnak érzi magát, próbáljon pozitív önmeghatározást adni, aki meg antikonzervatív, mondja meg, hogy szerinte milyen is az a konzervativizmus.
Szerintem, a konzervativizmus eszmetörténeti definícióját valahol a felvilágosodáshoz való viszonyban kell keresni. Azt hiszem, EG sem tudja azt elvitatni, hogy az utóbbi 200 évben a felvilágosodásnak nagyon komoly és színvonalas elméleti kritikusai is akadtak filozófiai, gazdasági és politikai téren egyaránt.
Egyéként ha körülnéztek a mai világban, Kínát és az arab világot kivéve, inkább aufklérista elveken nyugvó politikai rendszerek uralkodnak.
Szerintem is mókás, csodálkozom is a koravén MSZP fanokon. Félretéve a tréfát, "hagyományos" értelemben az MSZP nem konzervatív párt, sőt ha vezetői hatalma ettől függ, nagyon is értenek az átalakuláshoz.
A konzervativizmus egyfelől nem politikai, hanem a "korral járó" pszichológiai kategória. Az idősebb nem szívesen változtat, tart az újtól. "Politikai" jelentése, tartósítani, megőrizni, a múlt értékeit.
Nem akarok igazságot tenni, mind a kettő gyanúsan Churchilli :)
Az idézet más fordításban imígyen hangzik:
"Aki húszéves korában nem forradalmár, annak nincs szíve. Aki negyven évesen nem konzervatív, annak nincs esze."
Egyetértek, bár megemlíteném, hogy a posztkommunista országokban a konzervatív szavazó
éppen konzervativizmusa miatt általában a kommunista utódpártokra szavaz.
Off: Lehet, hogy kissé valóban belekomolyultam az "észmék harcába". Úgy láccik régen jártam már a Piszkos Fred topicban (abban a judeo-plútokrata korcsmában). On
Emlékezetem szerint a Churcill idézet azt mondja, hogy: "Aki húsz éves korában nem lelkesedik a baloldali eszmékért, az szívtelen. De aki 40 éves kora után is szocialista, az hülye." De lehet, hogy ezt más alkalommal mondta, sôt az is, hogy nem ô mondta. De nekem tecciq.
"Konzervatív=szabadelvű ebben az országban. Semmi köze a Te etimológiádhoz, üdvözöl minden újat ami értéket
teremt. A liberális ideológia a destruktív, értékvesztett erőket támogatja, hogy legitimitási alapot kreáljon magának.
Ami értékeset hozott, már mind beépült a többi ideológiába. Már rég halott eszme, mert képtelen volt a megújulásra,
és saját pozitív eredményeit teszi tönkre. "
Dani fiam, regen olvastam ennyi butasagot egy helyen. Mars vissza az iskolapadba, es elolvasni par politologiai alapmuvet, hogy legalabb a basic fogalmakkal tisztaban legyel.
Aztan jelentkezz az utovizsgajeggyel ismetlesre. A konzervativ a konzervativ minden orszagban, a szabadelvu meg liberalis minden orszagban. Ezek altalanos fogalmak amit persze helyi specialitasok fuszereznek. De attol a krumpli meg nem lesz paradicsom, hogy te annak hivod.
Azt írod: A liberális ideológia a destruktív, értékvesztett erőket támogatja, hogy legitimitási alapot kreáljon magának.
És a konzervatívok csalhatatlanok akkor amikor megállapítják mi a "destruktív, értékvesztett" és pálcát törnek fölötte ? Látod, ez a különbség: a liberális azért is harcol, hogy az ô értékeitôl különbözô, de mások szabadságát nem sértô erôk is megnyilvánulhassanak, míg a konzervatívok kizárólag a saját eszményeiket fogadják el helyesnek.
Már rég halott eszme, mert képtelen volt a megújulásra, és saját pozitív eredményeit teszi tönkre.
Ezt vitatom. A liberalizmus lényege épp a nyitottság és az új iránti fogékonyság, míg a konzervativizmusnak már a nevében is benne van a hagyományok iránti preferencia a toleranciával szemben.
Persze eszembe sem jutna elvitatni a konzervativizmus létjogosultságát. Sôt, szükséges és értékes ideológiának tartom, de nem hiszem, hogy hasznos lenne szembeállítani a liberalizmussal avagy megpróbálni e két ideológiát az értékek skáláján egymás fölé avagy alá helyezni. Szerintem minden ember alkati, kultúrális opciója alapján dönthet a neki tetszô értékek között, s fölösleges azon vitázni, hogy melyik a jobb. Egy demokratikus társadalomban mindkettônek (uram bocsá' még a szociál-demokráciának is) helye van a nap alatt. Kölcsönösen kiegyensúlyozzák és kiegészítik egymást. Talán ezt nevezik idegen szóval komplementarizmusnak vagy minek.
