1998 szeptemberében az Európai Utas terjedelmes interjút készített Orbán Viktor miniszterelnökkel a rendszerváltás folyamatáról, szakaszairól és arról, hogy pártja és ô maga milyen szerepet töltött be ebben a folyamatban. A beszélgetés során kitértünk arra is, milyen cél- és eszközrendszerrel vág neki az új kormány a Magyarországot az újabb évezredbe átvezetô kormányzati ciklusnak. E beszélgetés szerkesztett változata zárja azt az osztrák partnerlapunkkal közösen kiadott német nyelvű könyvet, amelyben a külföldi olvasóknak a magyarországi rendszerváltást kívánjuk bemutatni. A szöveget két részletben bocsájtjuk a magyar közönség elé a beszélgetés második része decemberi számunkban jelenik meg.
Kezdjük a Fidesz Magyar Polgári Párt jövôképével
E század szomorú jellegzetessége, hogy az egymást követô nemzedékek mindig rendkívül szerény célt tűztek ki a magyar jövôkép középpontjába: a megmaradást. Trianon óta a magyar jövôkép középpontjában ez áll: megmaradni. Minden történelmi korszakban más-más aspektust kapott ez a fogalom, s a XXI. századra gondolva sajnos még mindig aktuális ez a célkitűzés. Immáron nem a Magyarországot körülvevô, egykor ellenséges államok szorítása a veszedelem, hanem a demográfiai kihívás. A demográfiai tendenciák köztudottan csak lassan változnak, lassan változtathatók. Ha a ma ismert tendenciákat a következô öt-tíz évben nem lehet megfordítani, akkor 2025 és 2030 között a ma tízmilliós magyarországi népesség hét és félmillióra csökken, összetétele pedig még a mainál is kedvezôtlenebb lesz a gazdasági életképesség szempontjából. Ha az aktív népesség tömege tovább zsugorodik, akkor ez gazdaságilag szinte kezelhetetlen helyzetet teremt. A kormánynak mindezt látva lehetôsége és egyben kötelessége is a fiatalok gazdasági helyzetének javítása. Ez összehangolt gazdaságpolitikai döntéseket jelent. Szemlélet- és gondolkodásmódunk középpontjába az egyén helyett a család került, a családot tekintjük gazdasági egységnek. Ez sokféleképpen megnyilvánul a támogatások formájától és mértékétôl kezdve az adózásig. Bár ez komoly vitákat vált majd ki, ám mégis azt kell mondanom, hogy ennek megvalósítása lényegében kormányzati döntéstôl függ, s e döntéshez megvan bennünk az elszántság. Készülnek, illetve készen vannak a gyakorlati megvalósítás módozatai. Sokkal nehezebb ennél a mentalitás és a beidegzett, szocializált kultúrák megváltoztatása. Senki sem hiheti, hogy csak attól, hogy az állam adókedvezményt kínál a gyerekek után, a gyermekek száma hirtelen megnövekedhet. A magyar társadalom ugyanis nemcsak attól szenved, hogy nehéz lakáshoz jutni, és hogy általában alacsony a fiatalok fizetése, hanem attól is, hogy a gondolkodásmódot meghatározó mentális és kulturális értékek egy fogyasztásorientált világot hoztak létre. Itt sajnos egy igen káros interferenciát tapasztaltunk. A két rendszer, a két kulturális rendszer hatása nem összeadódik, hanem összeszorzódik. Az egyik az 1990 elôtti, az úgynevezett létezô szocializmus értékrendszerébôl eredô kulturális szocializáció hatása. Mi került akkor a fejekbe? Mit sugallt ez a materialista világrendbôl fakadó kultúrkoncepció? Nem részletezem, tudjuk, a matérián kívüli világot értéktelennek tartotta, mindazt, ami ennek ellentmondott, ellenfélnek állította be. Nos, ezzel a szocializmusra jellemzô, általa kialakított szemlélettel találkozott össze 1990-ben és 1990 után az a gátlástalan, minden korlátot nélkülözô gondolkodásmód, ami a teljesítsd ki önmagad, fogyassz minél többet rövid jelszavával írható le. És ennek a két rendszernek a kulturális együtthatása az, ami a kilencvenes évek elején valósággal sokkolta a magyar társadalmat, és ennek a negatív hatása itt mind a mai napig él. A nyugatiak mindig elnézô mosollyal hallgatják a közép-európaiakat, kelet-európaiakat, ha azok a fogyasztói kultúra, a globalizáció, az amerikanizáció romboló hatásairól beszélnek, mert eltúlzottnak érzik mindazt, amit errôl hallanak. Csak azt nem értik meg, hogy a miénk nem egy fogyasztói kultúrával szemben hagyományos értékeiben fölfegyverzett társadalom. A miénk hagyományos értékeibôl kiforgatott, mentálisan immunhiányos társadalom. Ezért minden, amit ôk is veszélyesnek gondolnak, de tudják róla, hogy végveszélyt nem jelent az ô társadalmuk számára, az itt nálunk nem egyszerűen veszélyes, hanem valóban a végveszélyt jelenti, mert védtelenek vagyunk, mert csökkent mentális, tudati, emberi védekezôképességünk.
A mentalitásváltoztatást, tudati értékteremtést megcélzó kormányzati politika számára nem a fiataloknak elmondott példabeszédeket tartom helyes módszernek. Ha a prédikáció a kormány részérôl hangzik el, az biztosan hatástalan, inkább negatív hatást vált ki. A fiatalok azt mondják, hogy na, nekünk ezek ne papoljanak. Elegük van a példabeszédekbôl, sugalmazásokból. A kormány két módszert alkalmazhat. Egyfelôl lehetôséget teremt, másfelôl pedig kényszert, és mind a két eszközt használni kell. A lehetôségteremtés elsôsorban azt jelenti, hogy a kormány megválaszolja azt a dilemmát, amely minden közép-európai állam dilemmája is egyben, hogy mire akarja építeni a jövôjét és versenyképességét. Arra akarunk-e építeni ez is egy választható út , hogy a nemzetközi versenyben a mi adunk, a mi tromfunk az alacsonyan képzett következésképpen rendkívül olcsó munkaerô? Olyan nemzetközi beruházásokat kívánunk-e idehozni és azokhoz kapcsolódó magyar beruházásokat szeretnénk-e létrehozni, amelyek ezt az elônyt akarják kihasználni? A másik lehetôség hosszabb távú gondolkodást igényel, és a megtérülése is sokkal több idôt vesz igénybe ha úgy döntünk, hogy Magyarország versenyképessége azon alapszik, hogy az itteni munkaerô magasan képzett, sokkal inkább kreatív, sokkal megbízhatóbb, mint a térségbeli versenytársai. A kormány döntött, és az utóbbi lehetôség mellett foglalt állást. Mi következik ebbôl a stratégiai döntésbôl? Az, hogy iskolarendszerünket úgy kell átalakítanunk, hogy a fiatalok számára valóban lehetôség nyíljon arra, hogy korszerű, értékmotivált tudást szerezzenek, vagyis a tudásátadás ne csak lexikális, hanem értékorientált is legyen. Az iskolától elvárjuk a nevelést is, nem csak a tudás átadását. Az ilyen korszerű tudás az, amelyik eladható a piacon. A kötelezô iskolai évek számát emelni akarjuk. E problémakörhöz kapcsolódik a tandíjkérdés. A nyugatiak értetlenséggel fogadják a döntést, amellyel eltöröltük az egyetemi, fôiskolai tandíjat. Ám így a családok anyagi helyzete nem lesz korlátja az egyetemre való bekerülésnek. Ez a lehetôség oldala. A kényszer oldala viszont az, hogy segélyre nem nagyon számíthatnak a fiatalok az iskolák elvégzése után. Tehát Magyarország olyan ország lesz, ahol csak munkából lehet megélni. Egyre szűkülni fog annak a lehetôsége, a kormány legalább is szűkíteni kívánja annak a lehetôségét, hogy munkapótló, jövedelempótló, munkabérpótló támogatásokból el lehessen vegetálni. Ez vitatott szándék, hiszen arról van szó, hogy a fiatalok a munka helyett lehetôséget kapnak a tanulásra, arra viszont nem kapnak lehetôséget, hogy munka nélkül vagy nagyon csekély jövedelembôl a szüleik nyakán éljenek. Tudom, hogy mindez szigorúan hangzik, de hát a világ ilyen szigorú helyzetet teremtett Magyarországon. Hadd mondjak itt azért néhány örömteli dolgot is. A társadalmi életben sehol a világon nem jellemzô az, amit most a magyar munkaerôpiacon láthatunk. Az, hogy 2535 év közötti fiatalok, és nemcsak magyar vállalatoknál, hanem nemzetközi vállalatoknál is olyan arányban töltsenek be vezetô pozíciókat, mint ez a fiatal magyar topmenedzserek, szakemberek esetében látható. Nem tudom, hogy volt-e már valahol a nagyvilágban példa rá, hogy néhány esztendô leforgása alatt a munkaerôpiacon egyszercsak megjelent egy teljesen más kultúrával, korszerű tudással rendelkezô korosztály. A kötelezô orosz nyelven kívül más idegen nyelveket Magyarországon csak kevesen beszéltek, ôk is inkább az idôsebbek közül kerültek ki. A korábbi német tradíció jórészt elhalt. A nyolcvanas évek közepétôl kezdôdô egyetemi oktatási és képzési változásoknak köszönhetôen azonban a kilencvenes évek elején megjelent egy munkaerôtömeg, amely nem egy, hanem inkább két idegen nyelvet tud. Ráadásul a nyolcvanas évek második felében már teljesen más könyveket, irodalmat, szakirodalmat olvashatott, mint az ugyanazokról az egyetemekrôl korábban kikerülô generációk. Mintha késsel vágták volna el az idôt. A korosztály idôsebb része még a szocializmusra jellemzô szakirodalmon nôtt föl és szerezte meg az egyetemi képesítését, és egyszercsak jött utána egy másik generáció, amely már a nyugati szakirodalmat tanulta, a versenyben immár nem lemaradva nyugati kortársaitól, szinte ugyanazt az anyagot olvasta, és eredetiben, szemben a korábbi magyar generációkkal. Ezek az újak immáron két nyelvet beszéltek, olyan nyelveket, amelyre aztán a néhány év múlva ide megérkezô piacgazdaságnak igénye volt. Ez a réteg, amely a korosztályi nemzetközi versenyképességünket szimbolizálja, otthonosan mozog a nemzetközi világban. A munkája gyakran máshová szólítja, de itt vannak a gyökerei. A szakember elmegy és visszajön. Ma már az a jelenség kezd kialakulni, hogy nemzetközi cégek egykori magyarországi vállalatvezetôiket közép-európai igazgatókká nevezik ki. Csehországba, Lengyelországba, Szlovéniába viszik ôket. Azt gondolom, hogy most már nem elmennek az országból, hanem körforgás van. Dolgoznak külföldön, aztán hazajönnek, aztán másik közép-európai országba helyezik ôket, ugyanakkor mindig megmarad az itthoni bázisuk, mert nem emigrálnak, nem lesznek gazdasági emigránsok, mindig visszajönnek Magyarországra. Nem is számolják föl a magyarországi hídfôállásaikat.
Honnan lesz az oktatásra, fejlesztésre, a korszerű tudás átadására pénz?
Mindaz, amit a családpolitikáról meg az oktatási rendszer átalakításáról elmondtam, abból a hipotézisbôl indul ki, hogy a közép-európai térségben ezalatt most Csehországot, Lengyelországot, Magyarországot, bizonyos mértékig Szlovákiát és Szlovéniát értem a következô tíz évben tartósan az európai uniós államok gazdasági növekedését meghaladó lesz a gazdasági növekedés üteme. Most egyébként ez a helyzet. A lengyeleknél, ugye, már két-három éve 7 százalékos a növekedés, és ebben az évben nálunk is már eléri a 45 százalékot, a továbbiakban pedig 7 százalékos növekedést én hosszú távon is fönntarthatónak tartok. Ez azt jelenti, hogy a külföldi tôke számára ez a terület tartósan vonzó lesz, és ha jön, akkor az önmagában is generálja a további növekedést. Ez természetesen hipotézis, de nem üres hipotézis, hanem a mostani gazdasági folyamatok extrapolációjából fakad, s mint minden prognózis: sérülékeny. Napjainkban tanúi vagyunk az orosz válságnak, amely ha le nem is döntötte, de behorpasztotta ezt a stratégiát. Nyilvánvaló, ha a világgazdaság bármely meghatározó pontján recesszió következik be vagy káosz keletkezik, annak mi is megisszuk a levét. Hiszen esetünkben exportorientált régióról van szó, az elôbb felsorolt kisállamok növekedésének alapja az az áru, amit külföldön adnak el. Így ha recesszió van a világban, az a mi gazdasági növekedésünk ütemét is képes lelassítani, és akkor a mi tervünk sajnálatos módon sokkal kevésbé érvényesül. Ezért vitatott kérdés, hogy az 1999-es évi költségvetést szabad-e egy, a nyugatit másfélszeresen meghaladó gazdasági növekedési elôrejelzésre építeni vagy sem. Meglátjuk. Ami azt a kérdést illeti, hogy elmegy-e innen a tôke, azt kell mondanom, hogy éppen azért hozta ez a kormány azt a döntést, hogy a munkaerô képzettségébôl fakadó versenyelônyre alapozzuk a politikánkat, mert az ilyen alapra tervezett beruházások nehezen mozdulnak. Az olyan típusú külföldi befektetések, amelyeknek egyetlen szempontja, hogy itt képzetlen, rendkívül olcsó munkaerôt találnak, könnyebben odébb állhatnak. Elmozdulhatnak Ukrajnába, Románia irányába, ha úgy hozza az élet, vagy onnan is tovább, péládul megint vissza Ázsiába. Ezért azt gondoljuk, hogy a munkaerô olyan minôségi kínálata, amelyet mi Magyarországon kialakítunk, olyan tényezô, amely nem a jövök-megyek tôkének kedvez elsôsorban, hanem a legalább középtávon komoly szándékkal befektetni akaró tôkének.
A kérdés az, milyen feltételek rendszerében igyekszik a kormány valósággá változtatni a jövôképét. Milyenek a külsô, nemzetközi feltételek, milyennek ítéli a hazaiakat? Várható-e konszenzus az ellenzékkel bizonyos alapkérdésekben?
Kezdjük a nemzetközi megítéléssel. A kormányt a bizalom légköre veszi körül. Semmifajta bizonytalanság, semmifajta fenntartás nem fogadta a Fidesz MPP által vezetett kormányt. Franciaországtól kezdve az Egyesült Államokon keresztül Németországon át, Washingtontól Brüsszelig, Brüsszeltôl Strasbourgig mindenhol bizakodva várják az új kormányt, tudván tudva, hogy ez a kormány következetes szószólója lesz a magyar nemzeti érdekeknek. Nyugat-Európában pontosan tudják, hogy nem az a jó partner, aki állandóan különbözô okokból, legyenek azok kompenzációs vagy más természetűek , de állandóan igazodni, alkalmazkodni akar, hanem az az igazi kiszámítható partner, aki következetesen az érdekeit képviseli a nemzetközi színtéren is. Olyan kormányt várnak most Brüszszelben, Washingtonban és Strasbourgban, amellyel lehet, hogy rövid távon egy-egy kérdésben nehezebb lesz megegyezni, mint egy simulékony kormánnyal, de hosszabb távon biztonsággal számíthatnak és építhetnek rá mint leendô NATO- és európai uniós tagtársra.
Ami a magyarországi helyzetet illeti, úgy vélem, komoly konfrontációra számíthatunk. Az új kormány be akarja fejezni a rendszerváltást, s ez nyilvánvalóan sérti egy nagyon erôs befolyással rendelkezô csoport érdekeit, tehát kezdetben erôs szembenállásra kell számítani.
Miben kell befejezni a rendszerváltást?
Tekintve, hogy a rendszerváltás folyamatának vizsgálata, a magyarországi pártok struktúrájának átalakulása egy másik beszélgetés témája lesz, így most csak azt summázom, milyen célokat tűztek ki 1990-ben a rendszerváltást végrehajtó politikai erôk, s azt, hogy mi hogyan valósult meg napjainkig. Milyen célokat tűzött ki 1990-ben a rendszerváltás? Egyrészt intézményi és alkotmányos változást, vagyis a politikai szabadságok intézményesítését; másrészt a piacgazdaság kiépítését és feltételeinek megteremtését; harmadszor elitcserét. És volt egy negyedik, szellemi, kulturális célkitűzése is a rendszerváltoztatásnak, ez a nemzet rehabilitációját jelentette. A nemzetközpontú gondolkodás, a nemzeti önérdekűség, a nemzeti kultúra, a nemzeti örökség rehabilitálását. Ebbôl az elsô kettô megvalósult, az elitcsere már nem következett be. A radikális rendszerváltó célokhoz 1990-tôl nem társult adekvát politikai gyakorlat. A rendszerváltoztatási kísérlet 1990-tôl kezdôdôen nem a radikális forgatókönyv szerint indult. A célkitűzések radikálisak voltak, de az átalakulások demokratikus és jogállami alapon és keretek között zajlottak, még ha tartalmuk természetesen forradalmi értékű volt is. Ám maga a metódus, a módszer, a stílus, az 1990-ben megindult kormányzás módja egyáltalán nem állt összhangban ezekkel a radikális célkitűzésekkel. Nem volt lusztráció, tehát átvilágítás, nem volt világos számvetés a múlttal. A felelôsség vállalása és kirovása nem történt meg. Ahogy ma Magyarországon vagy Közép-Európában mondják, a láthatatlan régió földerítése nem történt meg. Nem történt meg bizonyos kapcsolatrendszerek fölfejtése, amelyek működésének késôbb igen komoly következményei lettek, s talán vannak mind a mai napig a magyar politikában. Az irattárak kellô komolyságú átvétele és feldolgozása nem történt meg. A kommunista párt, tehát a Magyar Szocialista Munkáspárt elszámoltatása nem történt meg. A vagyoni pozíciók, a versenyre berendezkedô pártok közötti pozíciók nem egyenlô arányban osztattak szét 1990-ben. Merôben más pozíciókat tudhattak magukénak még a kormányzó pártok is, mint az akkor ellenzékbe szorult Magyar Szocialista Párt. Semmilyen vagyonelszámoltatás nem volt. Annak a folyamatnak a földerítése, amely 1988-ban Magyarországon megindult, nem történt meg. Milyen folyamatról beszélek? Az akkori, 1988-as uralkodó elitnek a rendszerváltoztatás radikális kísérleteire történô válaszáról, amely 1988-tól már jogállami eszközökkel vagy ha úgy tetszik, jogi eszközökkel , késôbb pedig majd a kontinuitás alapjára helyezkedve és a változásokat elôre látva, megkezdte a hatalmi pozíciók átalakítását. Megkezdte már 1988-tól kezdôdôen a társasági és az átalakulási törvénnyel, részben pártvagyonok magánvagyonná történô átalakításával, a kapcsolati tôkék magántôkévé alakításával, az akkori pártkinevezésekkel is, s 1990 ezt a folyamatot nem vágta el. Ez eleve lehetetlenné tette a valódi szabadversenyes mobilizációt, amelyben az egész társadalom, de különösen a Fidesz és korosztálya nagyon is érdekelt volt. 1990 azt jelenthette volna, hogy nem egyszerűen újraosztják a pozíciókat a magyar társadalomban, hanem úgy kell kialakítani az új társadalmi és gazdasági berendezkedést Magyarországon, hogy aki az átalakulás elsô pillanatában alul marad vagy kimarad és szükségszerűen kimarad, mert fiatal például , a késôbbiekben, ha versenyképes, akkor a képességének és szorgalmának megfelelô pályát futhasson be. Ez a Fidesz számára különösen fontos volt, már csak nemzedéki elkötelezettségünk miatt is.
A választások elôtt volt egy bakafántosnak tűnô mondatom, aminek aztán elég hosszú utóélete is volt. Azt mondtam, hogy a Fidesz többet akar, mint kormányváltást, de kevesebbet mint rendszerváltást. Mi nem olyan nemzetépítô államkoncepciót akartunk megvalósítani, mint mondjuk a radikális jobboldal, amely szerint mindent át kell alakítani, és nem egy, a nyugat-európai államokhoz hasonló intézményekre épülô világot, hanem radikális nemzeti önépítô államot kell megvalósítani. Az ô koncepciójuk az eddigi, az 1990 óta megteremtett intézményrendszerrel is egyidejű gyökeres szakítást jelent. A parlamenti radikális jobboldal meg mi közöttünk az a különbség, hogy az 1990-es rendszerváltás intézményeit mi meg akarjuk tartani. Nekik más elvekre és más intézményekre van szükségük. Az ô radikális nemzetépítô államuk nem egy, a XX. század második felének európai hagyományára épülô intézményrendszert feltételez. Nincs verseny, nincs versenyhivatal, nincs Alkotmánybíróság, nincs a hatalmi ágak szétválasztása, csak egységes, erôs nemzet. Nem is erôset mondanék, hanem egyneműt. Errôl ennyit. Zárójel bezárva.
Milyen értelemben folytatása és befejezése a 1990-es rendszerváltásnak a 1998-as Fidesz-kormányzás? Miért több, mint kormányváltás? Kétségtelenül az eszméitôl. Például a korábban említett negyedik cél megvalósításától. Amit a mai kormány a nyilvánosság elôtt is vállalt, saját eszméiként képvisel, azt a korábbi kormány nem vállalta. Az elôzô kormány, amelyet mi felváltottunk, azt mondta, hogy ezek az eszmék, amelyekrôl mi beszélünk és amelyek lépéseinket vezetik, nos, ezekre az eszmékre nincs is szükség. Az államnak nem dolga, hogy eszméi legyenek. Veszélyes, ha az államnak eszméi vannak. Az állam politikájának nem lehet értéktartalma, nem lehet kulturális tartalma. Az állam semlegessége az ô fejükben egy lépéseinél nem értékek mentén irányt keresô, hanem egyszerűen hatalomtechnikusi, pragmatista államot jelentett. E téren kétségtelen változás következett be.
S rendszerváltás-értékű lesz az a változás is, amelyet a befolyásoló érdekcsoportok erôterében akarunk elérni. Tudom, hogy minden modern országban, így bármelyik nyugat-európai országban is léteznek olyan hatékony kapcsolatrendszerek, amelyek különbözô vonalak mentén elrendezôdve meghatározzák az ország sorsát. Nálunk is vannak kapcsolatrendszerek, amelyek meghatározzák az ország sorsát. A különbség Magyarország és a nyugat-európai országok között az, hogy ezek a kapcsolatok más elvek mentén jöttek létre. Nyugaton egy versenytársadalomban az egymással versengô, az egymást kiegészítô viszonyban lévô üzleti partnerek kapcsolati hálórendszere az, ami meghatározza az ottani politikai és gazdasági döntéseket, Magyarországon viszont a kapcsolati hálót még mindig az határozza meg, hogy ki honnan jön. A rendszerváltás e területen nem hozta meg a szükséges átalakulásokat. Nagyon sok ember számára, méghozzá az ország hatalmas pozícióit kezükben tartó jelentôs csoportok számára a rendszerváltás elôtti idôkbôl átmentett kapcsolatok jelentik az érdekérvényesítés legfôbb módját. Ezek a kapcsolati hálók élnek. A korábbi politikai kapcsolatokat átalakították gazdasági kapcsolatokká, és részben megmaradtak az árnyékos szegletekben kialakított titkosszolgálati és egyéb kifejezetten államhatalmi erôkapcsolatok is. Az értékelven történt csoportképzés jelentôsége nálunk egyelôre sokkal kisebb. Megjegyzem, nekem az egyik keserű tapasztalatom a rendszerváltás során egy hiedelem meghiúsulása volt. Azt hittem, s az antalli belpolitika igazi értelmét ebben a hiedelemben, várakozásban gondolta az elsô miniszterelnök és kormánya is, hogy ha lepattan az emberekrôl az a burok, amely korábban az állami ideológia hatására került rájuk, akkor minden a saját maguk által vallott természetes értékek mentén rendezôdik újra. Innentôl kezdve szabad választás alapján átrendezôdik majd a csoportérdek, így rajzolódik újra az erôviszonyok és az érdekek hálózata. Keserű élményem gondolom, nem csak nekem , hogy ez nem következett be. A váltás fôleg a pozíciókkal bíró emberek esetében csak egy szűk résznél történt meg. 1994-re pedig erôsen visszarendezôdtek a korábbi állapotok. 1994-ben azok nyerték meg a választást, akik 1990-et megelôzôen vitték az országot. Így a korábbi kapcsolati hálók mentén újrarendezôdtek és megerôsödtek a 1990 után lazulóban lévô kapcsolatok. 1994-ben ôk blokként álltak szemben az elsô demokratikus kormánnyal és annak pártjaival. Ennyit a víz alatti hatalmakról. Most folytatódik e területen is a rendszerváltás. Láttuk, az kevés, hogy a pántok lehullottak.
A valódi, olykor takart hatalmi pozíciókat érinteni fogják a mostani változások. Tényleges hatalmi pozíciók átalakítása is zajlik most Magyarországon. A tb-önkormányzatok felszámolása arról szól, hogy az állami újraelosztásban egy második költségvetést működtetô szakszervezeti érdekcsoport, amely egyébként ezt a pozíciót meggyôzôdésem szerint az ország polgárai többségének érdekével ellentétben szerezte meg és használta, most egyik napról a másikra elveszítette ezt. Számos példát tudnék még mondani, ami mind arról szól, hogy zajlik a hatalmi pozíciók átrendezôdése, és ennek eredményeképpen eljutunk oda, ahol ma Nyugat-Európa tart. Amikor valaki keresi a boldogulását, nem a régi telefonszámok fognak működni. A régi telefonszámokat baráti sörözések, kuglizások megszervezésére lehet használni. Ha az ember üzlettársakat keres magának, befolyást akar szerezni, akkor bizony új embereket kell fölhívnia, és nem is azt mondom, hogy újakat, hanem más embereket.
Nem az irányadó eszmék és értékek mellett alakultak ki ezek a kapcsolatrendszerek, amelyek meghatározzák az ország sorsát?
Még csak nem is az újonnan szervezôdô vagy éppen kialakuló piacgazdaság szabályai szerint.
Magyarországon gyakorlatilag az elmúlt 1518 évben eredeti tôkefelhalmozáshoz hasonló folyamat játszódott le, és azért ez az eredeti tôkefelhalmozás eléggé meghatározó, akár kicsiben is.
A múltat nem lehet meg nem történtté tenni. Ezt a mostani kormány határozottan vallja. Nem csak eltörölni nem lehet, ezt megtanultuk, hanem meg nem történtté sem lehet tenni. 1990-ben lehetett, s valószínűleg kellett volna, de 1990-ben a rendszerváltó ellenzék a jogfolytonosság talajára helyezkedett. Ami pedig 1990-ben nem történt meg, azt 1998-ban nem lehet megcsinálni. Ezt le kell szögezni. A választási kampányban is elmondtam, hogy nem javaslom az ország polgárainak, hogy ilyen illúziókat kergessenek, ugyanis ez csak rombolásra vezet. Hozzáteszem, ha csak a jogszerűség szempontjait sikerülne érvényesíteni 1998-ban, már az is jelentôs átrendezôdéshez vezetne Magyarországon. Abból, hogy egyfajta tôkefelhalmozódás, erôkoncentráció megtörtént korábban, nem következik, hogy bele kell nyugodni abba, hogy minden úgy maradjon, hogy merev, monopolizált legyen a piac, egyenlôtlen versenypozíciókkal. Meggyôzôdésem, hogy amit mi csinálunk, az két folyamatot indít el a magyar társadalomban. Az egyik, hogy akik a politikai kapcsolataikat ugyan át tudták alakítani eredeti tôkefelhalmozási lehetôséggé, de mára nincs meg az igazi képességük, hogy a megszerzett vagyont eredményesen működtessék a piacgazdaságban azok kiesnek. Ha a piacgazdaságra jellemzô, versenyre épülô kapcsolati hálók működnek, akkor ezek az emberek ki fognak hullani a rostán, mert a versenyt nem fogják tudni állni, hiába indulnak két kör elônnyel. Zárójelben jegyzem meg, hogy az 1990 és 1994 közti idôbôl, más ideológiai alapon szerzett elôny, kapcsolat sem számít. Mindent ki akarunk zárni, ami versenyellenes. És a verseny nem önmagáért való a tehetséget, a képességet akarja preferálni. Versenyképes Magyarországot akarunk.
Milyen további hatásuk lehet ezeknek a lépéseknek?
Feltételezzük, hogy rengeteg olyan ember van a fiatalok és idôsebbek között is, akinek nem adatott meg a lehetôség 1990 elôtt, hogy az eredeti tôkefelhalmozás részesévé váljon. Azt akarjuk, hogy ôk is nevezzenek be a versenybe. Azokra gondolunk, akik az elmúlt nyolc évben részben korszerű tudást szereztek, részben kiismerve magukat ebben az újfajta világban, igenis versenyképessé tették magukat. Ha a kormány egy kicsit segít nekik, elsôsorban gazdaságpolitikai eszközökkel, akkor itt a régi kapcsolatokkal szemben új versenytársak jelennek meg. Föl fog nôni a gazdaságban egy olyan jelentôs új versenyképes réteg vagy osztály, amely azt az igazságtalanságot, amelyet a korábbi politikai kapcsolatok tôkefelhalmozássá történô átalakítása jelent, ha ki nem is tudja iktatni, de valamelyest ellensúlyozza, és mindenképpen csökkenti. Ezért a Fidesz eltökélten monopóliumellenes a gazdaságpolitikájában is, a kulturális eszmék tekintetében is. Ezt a versenyre, megújulásra épülô társadalmi folyamatot szeretnénk mielôbb, minél erôsebben megindítani.
Mielôtt a beszélgetés hivatalos részét elkezdtük volna, szóba került a rendszerváltásnak egy sajátos, esztétikai, etikai, magatartásbeli vonatkozása. Arról beszélt, hogy a mindennapi élet külsô jelenségeiben is jó volna változást elérni.
Olvastam valahol egy találó kifejezést Magyarországról: formátlan ország. Azt szeretnénk elérni, hogy bizonyos korábban már létezô, elfogadott értékek visszakerüljenek a mindennapok gyakorlatába. A köszönéstôl, az egymás megbecsülésétôl a munka, a tanulás, a tisztességesen szerzett jövedelem, a tudás értékként való kezeléséig. Azt akarjuk, hogy Magyarország formátlan állapota megszűnjön, és miközben bizonyos szempontból a legkorszerűbb tudás birtokosai vagyunk, a hagyományainkból, kultúránkból adódó együttélési formák továbbéljenek. Nyilvánvaló, hogy a legkiválóbb program is csôdöt mond, ha mint fundamentumot nem állítjuk vissza a tisztességes munka becsületét. Azt a gyakorlati evidenciát, hogy tisztességes munkából jobban és biztosabban meg lehet élni, mint a törvénykerülô magatartásból. A szabadság kormánya kívánunk lenni, beleértve ebbe a munkához, a versenyhez, a mindennapi élethez biztosított rendet, közrendet, valóságosan és erkölcsi értelemben is.
Okom van feltételezni és remélni, hogy 1998 májusa óta valami megváltozott Magyarországon. Vissza fog szorulni a viselkedésben, beszédmódban, általában az érintkezésben eluralkodó elslamposodás, barbarizálódás, amely a korábbi negyven év gyakorlatából származik, és amely 1994 után a beletörôdés, fásultság miatt újra jelenvaló lett. Nincs más alternatíva ez a választási kampányban elhíresült szlogen is ezt sugallta: törôdj bele, törôdjünk bele a formátlanságba, mert csak így tarthatjuk a jó irányt. Az alternatívátlanságból adódó csüggedést, önfeladást kellett legyôznünk, a négy évtizedes nevelésnek és az újabb négy évnek az összegzôdô hatását. Tudjuk, mindenki tudja, Magyarországon megvoltak és élnek a polgári együttélés, a kulturált együttélés hagyományai, ismerjük ennek városi, falusi, sokféle változatát. Fel akarjuk támasztani mindennapjainkban ezt az önmagára adó, önmagát és másokat tisztelô mentalitást.
Érzek egy mentális felszabadulást, ezt bizonyítja a választási eredményt messze meghaladó jelenlegi támogatottsága a Fidesz Magyar Polgári Pártnak, amelynek mai parlamenti frakciójában ott ül egy olyan képviselô, aki az 1945-ös magyar országgyűlés kisgazda képviselôje volt, és egy másik, aki az 1947-es országgyűlés Barankovics-párti tagja volt. Ez üzenetértékű. Szó esett korábban többször is az érdekcsoportok alkotta erôtér átalakításáról. Hangsúlyoztam, hogy ami 1990-ben nem történt meg, azt 1998-ban megkísérelni nemcsak értelmetlen, hanem káros is lehet. Van véleményünk a múltról, de nincs szándékunkban az elmaradt küzdelmeket lefolytatni, azokat befejezni vagy újraindítani. Nem a múlt, hanem a jövô kormánya kívánunk lenni. Küzdelmet csak ott kell folytatnunk, ahol valami, ami visszamaradt a múltból, akadályozhatja a sokoldalú, az egész ország érdekét szolgáló igazi, a legjobbat kitermelô folyamat megvalósulását.
A másik beszélgetésben, ahol áttekintjük az elmúlt tíz esztendôt, nyilván szót ejtünk majd az 1998 májusában lezajlott nyilvános tévé-vitáról. Ezzel kapcsolatban most csak annyit mondanék, hogy szimbolikus értelemben ott mérkôzött meg a két értékrendszer. Az egyik az 1990 elôttrôl napjainkig húzódó folytonosság, a kádári hagyományok továbbélése, amelynek elfogadását sulykolta média-politológus és újságírógárda, sajnálkozva ugyan, hogy csak egy ilyen elitünk van, amelyben fellelhetôk a tegnap funkcionáriusai, akik ma esetleg nagytôkésként nyúlnak bele a sorsunkba; hogy tovább élnek, mert kiiktathatatlanok a nyelvi, érintkezésbeli, öltözködési, viselkedési ügyetlenségek, otrombaságok. Ennek az állapotnak az elfogadását kellett megakadályoznunk, ehhez kellett bizakodókat, támogatókat találnunk.
Trebitsch, úgy emlékszem, volt valami elfogadható magyarázat, miért kellett új ügyészt megbízni (betegség, szabadság, mifene), én jóhiszeműen elhiszem, hogy fatális véletlen volt. Hát ezzel a szabály-erősítő dologgal megfogtál, jobban belegondolva már én sem tudom, mi a megerősített szabály :-)))
Medwe, ez a munkaügyi dolog úgy kezdődött - emlékezetem szerint - hogy megindították a fegyelmi eljárást, erre az ügyész beadta a felmondását, erre a főnöke azonnali hatállyal felmentette, nna, ezt fellebbezte meg az ügyész. Arról nem tudok, hogy bebizonyosodott volna, hogy nem sértette meg a belső eljárási szabályokat a vád önhatalmú elejtésével.
Bar masik topicba irtam Neked valaszt, es most Diolent szolitottad meg, azert en reagalnek. Eloszor tisztazzuk, mit jelent Nalad az, hogy "belep a cegbe". Nekem at, hogy alkalmazotti jogviszony alakul ki a ceg es (jelen esetben Simicska )a jogtanacsos kozott. Viszont Simicskat nem azzal piszkaltak, hogy sok cegben volt alkalmazott, hanem azzal, hogy TULAJDONOS, ALAPITO volt.Ami nem ugyanaz. Es arra, hogy valaki tulajdonos legyen, nem kotelez senkit a torveny, megis ezzel vedekezett.
Na most akkor mi van? Ha ennyi cegre volt szuksege, hogy boldoguljon, akkor nem ert a gazdasaghoz. Sok cege annak van(mar ha ertesze gy picit akar a kozgazdasagtanhoz, akar a szamvitelhez), aki kavar.Aki kijatszik eltuntet, nem vall be, armanykodik.
Rosszak lennének az információim?
Az ügyész ellen vizsgálat indult, majd amikor kiderült, hogy az álláspontja védhető, akkor kipaterolták. A munkaügyi pere folyamatban...
Különben a tárgyaló ügyésznek nem sok mozgástere van, a bírói függetlenség rájuk nem vonatkozik, a hierarchia kemény, utasítások alapján működnek.
néhány nappal a tárgyalás előtt új ügyész kapta az ügyet... Hát igen. Így van ez: vannak még fatális véletlenek, oszt akkor jönnek létre ezek a szabályt erősítő kivételek.
Izé... Melyik szabályt erősítette?
Trebitsch!
A Palotás ügy szerintem olyan kivétel, amelyik erősíti a szabályt. Ott ugyanis az APEH keményen tornászott, összeszedte a bizonyítékokat (amit tudott, meg amit el nem tüntettek), az ügyész vádat emelt (bocs, előtte volt rendőrségi nyomozás ügyészi felügyelettel), néhány nappal a tárgyalás előtt új ügyész kapta meg az ügyet, aki önhatalmúlag, az ügyészségi belső szabályokat megszegve elejtette a vádat. Ezért fegyelmit is kapott stb.
Nincs az a polgári kormány, amelyik egy ilyen szitut meg tud gátolni. Nem hallottál még olyat, hogy valaki az egyértelmű utasítás ellenére mást csinál? Az pedig nem lehet generális szabály, hogy a vád kezelésével kapcsolatban az eljáró ügyésznek semmi mozgástere ne legyen! Legyen, de az szakmailag legyen védhető, és a nyilvánvaló galádságokat ne fegyelmivel, hanem börtönnel honorálják!
ne búsulj... Pont azt mondta a Viktor, hogy majd ő rendet vág.
Jó, érdekesen kezdte, ez igaz, de abban viszont neki van igaza, hogy csak az alkotmány és a törvények adta lehetőségek szélső határáig mehet.
Most fog törvényeket faragni, egyelőre hozott anyagból dolgozik...
Például az életfogytot erősen helyeslem. Majd megláttyuk, hogy is néz ki valójában, például mikor és hogyan lehet harmadolni... :)
Kedves Diolen!
Te eddig azt állítottad magadról, hogy értesz a gazdasághoz.
Szerinted tényleg nem kellett a jogtanácsosnak a cégbe belépnie?
(Kérlek tájékozódj!)
Boldvai és Baja nevének bedobását, mint ködösítést, tényleg nem támasztja alá semmi?
(Mi is volt az "adatgyüjtők" fejrészében? Célszemély: a FIDESZ-szel kapcsolatban levő személyek.)
arra, hogy egy dolog a jog és egy másik az igazság.
Egy harmadik az erkölcs.
Közepesnél korruptabb ország vagyunk.
Pénzzel, vagy erőszakkal elérhető az igazság.
Kedwes Trebi!
Én se úgy gondoltam.
Bosszantó az álértetlenség is, de meg sem közelíti a mini-szterelnöki tzinizmustot.
A vádejtésről annyit, hogy valóban ritka, de nem példa nélküli-
Az ügyész szerepe minden eljárásban a törvényesség biztosítása, nem pedig - mint a filmekben - a rosszindulatú mószerolás.
Így olykor megesik, hogy egy büntetőügyben az ügyész ENYHÍTÉSÉRT fellebbez, vagy a vád álláspontjától eltérő , esetleg súlyosabb minősítés miatt.
A Palotás-ügy nem jó példa.
Illetve jó, csak nem arra, amire Te felhoztad.
A vád alapjául azok az iratok szolgálhattak volna, amelyeket a szakértő kocsijából elloptak. Anélkül pedig - legyen bármilyen ügyész bármennyire biztos a dolgában - nem lehet vádat emelni.
Legalábbis addig nem, amíg a kormány erre nem utasítja az ügyészt.
Ma még nem teheti meg.
Az erre irányuló törekvést nyilván ismered.
nem gondolod komolyan, hogy bármelyik féleszű politikus bármelyik nyilatkozata vagy akármije megér annyit, hogy bazsüszt akasszunk miatta... Ugyan már.
Mellesleg: nincs is bazsüszom.
Ezzel a kutyából nem lesz szalonna mondással viszont teljesen egyetértek: ezért nem szavaztam az előző koalíció pártjaira... :)
Kedves Zénó,
egyetlen apróságot idéznék felfele: A Palotás ügyet. A világon még olyan nem volt, hogy az ügyész kérje a vád elejtését... Mintha ott is gazdasági hókamókákról lett volna szó.
Én ezt nem tekintem kifogástalan eljárásnak. Legalább az ügyvéd kérte volna... :)
A miniszterelnök úr kemény volt, mint a kő, titokzatos, mint a Buddha, és ugyanakkor jóságos az ő polgáraival. HJM, te pl. aztán egész kivételezett leszel, jövőre többet vásárolhatsz, mint az idén. Bármiből, nem csak kenyérből, amivel Selmeczi Gabika kecsegtetett.
Mellesleg engem is felizgatott, ismételten. Azt bírta mondani lehallgatásügyileg, hogy egyrészt nincsenek jogszabályok, másrészt "néhány általános jogelvet bizonyos állami intézmények átléptek" és ezért az illetőket majd lyól felelőssé teszik. A rendőrség ugye első naptól mossa kezeit, a titkosszolgálatok úgyszintén, akkor melyik állami intézmény lehet??? A köztársasági elnöktől a gazdajegyzőkig mindenkire a gyanú árnyéka vetődik...
Aztán a pazarlás csatornáinak eldugaszolása, mint a Kormány 50 napjának egyik legnagyobb eredménye? Most utólag középkeresztet a csillagokkal kellene adni a teljes nyugdíjbiztosító önkormányzatnak, amiért időben eladták az OTP részvényeket. Ha most adnák el, márpedig a deficit miatt ugye a törvény kötelezte őket erre, mekkora lenne a bukta? És a Gabika is hozhatná a szigorú, felelősségteljes gazdasági döntést...
A legpiszokabb megjegyzései azonban az APEH-kal kapcsolatban voltak. Egyértelműen azzal vádolta az APEH _valamennyi_ korábbi és jelenlegi dolgozóját és vezetőjét - Simicskát és az új MAHIR-os kolleginát kivéve - hogy szándékosan nem ellenőrizték a nagy jövedelemmel rendelkező cégeket, magánszemélyeket, akik így ki tudta bújni a közteherviselés alól. Ha a miniszterelnök úrnak erre bizonyítékai vannak, nem kellene szerénykedni, nosza elindíttatni a büntetőeljárást az érintettek ellen! Ami mellesleg törvényes kötelessége lenne. Dehát nem ez történt, hiszen pl. Kékesi László, az APEH korábbi elnöke államtitkár-helyettes lett a PM-ben, ráadásul éppen az adótörvényekért felelős terület vezetője, aki felügyeli Simicska Lajoson keresztül az APEH-et, úgy biza! Akkor most ki locsog felelőtlenül a világba?
Nekem lyó...
Csak hát Ő mondta(meg te is), meg mondom én is, ha tények vannak annak feljelent, hatóság nyomoz(nem a bizalmi emberkék), vádirat, bíróság, ítélet.
Ő mondta az elejét, mint jogász, én meg befejeztem mint állampolgár.
Igy is eltarthat majd az alaposság miatt az ügy következő választásokig, de ha még csak most gyűjtögetik a feljelentést megalapozó adatokat(közpénzen?), akkor mikor lesz ennek vége és mennibe fog kerülni nekünk és az országnak(mármint direkte és áttételesen)
Ui: a zárójeles közpénz arra az esetre érvényes csak ha kiderülne, hogy itt semmiféle állam- kormányelleneség, törvénysértés nem forgott fenn.
Kedwes Trebi!
Rosszat sejtek.
Össze fog akadni a balyszung.
A Népszabi hiába tenne feljelentést Simlicske-ügyben.
Amit ez a manus művelt, az jogilag támadhatatlan.
Igaza van, hogy ő nem felel azért, hogy a vevői mit műveltek az ex-cégeivel.
Ez az, amikor a törvény tehetetlen.
Ha nem a kormányhoz közelálló körökben történik, és valakinek csípi a szemét, az ilyet szokták hosszó hónapokra előzetesbe venni, majd elengedni, hogy bocs.
(Tasnádi, Energol-ügy, stb.)
Tehát törvényes dolog az adótörvény kiskapuiból élni.
De etikátlan. Nagyon az.
Amit OV csinál, az törvényes.
De....
a többit már tudod!
Kedves Trebi!
Ha Kolompár Lakatos Gazsi ellen lopás miatt eljárás indul, az cigányellenes összeesküvées????
Áruld mán el LOK, hogy ki és ki esküdött össze szegény szemrebbenésnélkülhazudó fideszmapopék ellen? Ugyan Zénórt kérdezted, de nem lesz jó. :-)
Légyszi, ne csúsztass.
Nem tette meg.
Saját szervezet, emberei vizsgálódnak most is, alaposan
Később majd az orsz.gyül. különbizottsága, szintén alaposan.
Ha feljelentést tett volna akkor nem az előzőekben említettek vizsgálódnának, hanem a törvény szerint illetékes ügyészi és rendőri szervek nyomoznának.
:-))
(Egyébként kiegészitő véleményemet a "Mit kaptál..." és a "Simicska" topicban olvashatod.)
Üdv neked.
;-)
én nem is használtam azt a kifejezést, hogy "conspiracy against the government"... :)
Mellesleg, most láttam Orbánt a Hétben: teljesen igaza van neki, ha a Népszabi úgy érzi, van alapja a vádjainak: tegyen feljelentést. O. V. már megtette, titokzatos adatgyűjtés tárgyában... :)
Kedves Zénó,
lyó, maradjunk az ellenzékellenes akárminél.
Bár talán a "bakfitty" kifejezés frappánsabb lenne... :)
Kedves ego,
ne csigázz tovább bennünket, áruld el: most akkor a Szekeresé, vagy a feleségéé a MaNcs? ;-)
Mindenkit megkövetek! Itt fönn a hegyen most nagyon hideg van, ezért talán egy kicsit nehezebben artikulálok. :-)
Kedves medwe,
Simicska úr nem szó szerint, de olyat mondott, hogy amíg meg nem változik a sajtótörvény, addig nem perel újságokkal. Ez azért volt számomra feltünő, mert akkor már lehetet valamit tudni Pokol Béla szándékairól, amit törvénymódosítási javaslatjént meg is fogalmazott, a FIDESZ frakció foglalkozik vele és amit Trebitsch is csak úgy jellemzett: "Addig ez P. B. önálló előterjesztése a sajtószabadság ellen."
A másik pedig amit említettem az az APEH nyomozóhatóság megszervezése, amiről ugyan nem tudom eldönteni igazán, hogy korlátozni fogja-e a demokráciát, vagy segít az adócsalók elfogásában, de mindenesetre bevallom, hogy az előzmények alapján nekem rossz előítéletem alakult ki erről. Remélem Simicska úr az ellenkezőjét fogja majd bizonyítani.
Kdeves Zénó,
Szintén elnézést. Igaza van. Ezentúl használni fogom a smilie-kat?
Kedves Trebitsch, így sem egészen lyó, mer' nem definiáltuk eleddig az összeesküvés fogalmát (brrr, nehogy má' a Btk!), ui. per momentán nincs bizonyítva, hogy a Népszabi a titokzatos adatgyűjtést használta fel, deellenben állíttya, hogy mindent a nyilvános Cégjegyzékből szedett. Volt má' rá két-három hét, ha ne aggyisten valami olyat írt volna, amit ott nem találhatott meg, má' rég a felyére husszták volna a vizeslepedőt.
Natehátha (IMHO) egy újság nyilvános adatokat publikál (utánnyom ;-) ), az mér' összeesküvés ?!!! Eztet magyarázzad csak el nekem türelmessen, hogy megércsem!
Ha vót összeesküvő (mire?), akkor az nem a Népszabi volt, az összeesküvők adatait aztat még nem hozták nyilvánosságra, a miniszterelnök úr ül rajra keményen, csak néhány kisértékű adut lebbentett fel a bennfentesek előtt, meg a svéd követség futára kozmálta le magát.
Natehát ami történt, tavaly történt, azidén a választás óta (tudtunkkal) nem használták fel, tehát igenis ellenzékiellenes akármi (maradjunk ebben) volt. Lyó?
Trebitsch!
Esmeg eltorzitod a tényeket.(09-06 12:59 PM)Az irod, hogy az MSZP érdekeit sértő cikk nem jelenhetett meg a Magyar Narancsban. Ez általában sem igaz, de nem igaz a példabeli esetre sem, melyre céloztál. A cikk e MANCS egyik tulajdonosának (na kinek?) az érdekeit sértette, ezért kapott egy telefont a szerkesztőség. Az, hogy egy lapban nem lehet leleplezni a laptulajdonost, az a világon mindenhol természetes. A sajtószabadság nem azt jelenti, hogy mindenki mindenkibe belerúg, hanem azt, hogy a politikai és tulajdonosi paletta olyan széles, melyben minden nézet hangot kaphat. (A MAHIR birodalom ügyeit sem a Nemzet vagy a Napi Mao. leplezi le.)
Egyébiránt a MANCS szerkesztősége az esetet nyilvánosságra hozta és elnézést kért az olvasóktól. Ez egyedülálló.
A "conspiracy against the
government" az egyik legsulyosabb
vad amivel egy alkotmanyos demok-
raciaban valaki vadolhato.
Ez mindenkeppen sulyos buncselek-
menyek egy lancolatat implikalja.
Ne hasznaljuk ezt a kifejezest.
Valaki le akarja jaratni a kormanyut,
valos vagy valotlan adatok
publikalasaval. Ez teny.
Ha valaki ezt torvenyes eszkozokkel
vegzi, akkor ez egy torvenyes
tevekenyseg. Maga az adatgyujtes,
a politikai kampany resze.
Ha teheted, nezd meg a Primary
Colors-t. Azt is erdemes tudni,
hogy a sajat jeloltjeinkrol
mi tudhato. Es ezt jobb nem
toluk megtudni. (az kizarhato,
hogy itt az adatgyujtest a
FIDESZ keresere vegeztek).
En az adatgyujtesi ugyben
meg nem alakitottam ki
a velemenyem.
A Simicska ugyben is annyiban,
hogy megallapitottam, viselke-
dese nem melto a hivatalahoz.
(Selmeci Gabriellat
teljesen alkalmatlannak tartom
arra a poziciora amit betolt,
de o (fuggetlenul attol, hogy
csinos no) jo benyomast tett
ram, kulturaltan beszel es
kozszereplohoz melto modon
viselkedik.
