Én most olvastam el éppen a Lét elviselhetetlen könnyűségét, és tulajdonképpen osztom a nézeted, csak szerintem mégsem unalmas.
A Beethoven szimfóniáknak is hasonló a szerkezetük, hasonló elemekből építkeznek, és bár időről-időre rájuk unhatunk, kis kihagyás után mindegyiket újra és újra lehet élvezni.
Egyetértetek azzal a megállapítással, hogy Kundera egy olvasóbarát Thomas Mann?
Most olvasok először Kunderát, szerintem hihetetlenül jó. Az élet máshol vant olvasom, iszonyú jó meglátásai vannak, néha olyan, mintha én írtam volna :) Vagyis az én gondolataimat szippantotta volna ki a fejemből. Nagyon cseh és nagyon közép-európai, bár tudom, hogy emigrált, és Fro-ban adta ezt ki, de még biztos Csehországban írta. Nem a helyszín miatt mondom, hanem az egész nemcsak az emberi-lelki részt adja vissza, hanem azt a tipikus cseh okkultizmust?-álomvilágot?, ami annyira jellemző pl Prágára.
Ez most itt egy Kunderáról szóló topik, vagy egymást jól ismerő kisdedóvósok nem túl szellemes cívódása?
Mert ha az előbbi, akkor elég gyengécskének indult. Megpróbálom nem rontani tovább.
Azzal a véleménnyel egyezkedem, amelyik a létet és a tréfát élteti. Nekem mindkettő nagyon tetszett, számbavéve azt is, hogy a stílus, a képek és a hatások engem nagyon erősen emlékeztettek Thomas Mannra (Halál Velencében), és Moraviara (Megvetés, A leselkedő), de minekutána mindkettőt igen kedvelem, kicsit sem zavart a hasonlatosság. Ami talán nem is létezik. Vagy?
ne ne ne ne csináld ezt kérlek, ne kezdjünk el érzelmezni, tudod jól hogy nem megy, tényleg érdekel, mesélj, hátha tudok segíteni, vannak kapcsolataim, pl tök olcsón tudok gitárerősítőhöz csöveket külföldről, csak hogy egy példát említsek
teljesen igazad van mindenben, kivéve, hogy a Tréfa az egyik legjobb regény, amit olvastam valaha is. szóval abban nincs izé igazad...
a trendi érában megjelent egykettő meg se közelíti a két alap-regényt
ja, azért vitatnám, hogy nem nagy író. legalábbis voltak nagy pillanatai, például, mikor leült és megírta a tréfát meg a lét elviselhetetlen könnyűségét.
Kunderát nem igazán szeretem, talán azért, mert minden könyvében ugyanazokat az elemeket kombinálja (ti.: sztori, elmélkedés, esszébetétek, erotika). Ez nekem egy idö után unalmas.
hello hello hello ujra itt vagyok, most jöttem vissza Szlovákiából, de erről majd bővebben a naplós topicban.
egylány:te nagyon nem érzed jól magad, azt érzem én. néha te is küldhetsz nekem emailt ne csak mindig én vegyem fel a fonalat.
a divat az jó dolog, én is szoktam utánna menni, de ha valami megtetszik nekem az marad maradandóan. hogy Kunderára visszatérjek, bubunak mondom, hogy nekem személy szerint nagyon sokat adtak a fickó könyvei. szinte minden mondata egy tanítás. a kritikusok meg 1xüen nem érdekelnek.
Úgy látszik, Te abban éled ki magad, hogy direkt másként viselkedsz, mint ahogy elvárnák Töled, tüntetöleg kijelented, hogy neked is tetszik Kundera, de mert a nagy többségnek tetszik - akikkel nem akarsz közösséget vállalni - ezért inkább titkolod. Azt hiszed, ezzel különb leszel másoknál?
ja, ha nem ertunk egyet az nem jo?
Elviselhetetlen konnyuseg, kutyuval a cimlapon, a szétesôs paperback, az nekem is volt.
az egy jo konyv.
[bar elegge szetesôs, nem csak kotesileg ertve.]
meg a bucsukeringo, az is jo.
de pl a Lassusag hamis es mesterkelt.
Nekem a Trefa sem tetszett.
szerintem Kundera nem igazan nagy iro.
kenyainak:nem kell mindig vitatkozni, valamikor a boldog 1másra találás is lehet olyan jó.
1ébként a topic egy email tesztnek indult, az egylánynak nyitottam , hogy tudjon visszajelezni, hogy megkapja e az emailjeimet, mert én nem kaptam meg a leveleimet.
de Kundera az jó. ha mindenki egyetért az is.
igen van benne valami, én is a lételviselhetetlenjét melankólikusabb hangulatomban olvasom. mostanában melankólika nélül próbáltam olvasni, de valahogyan nem müködött. igaz hogy nekem valahol az első szamizdat emlékem is ez a köny volt, annó 86tályán, és ugye az már a múlt. manapság elővettem, kicsit szét akar esni a kötés, de a könyvet félig igy is sikerült elolvasnom, csak aztán valami newuj keveredett a kezem közé, és abbhagy lett a lételvis.-nek.
láttam valami uj könyvet, /lehet hogy csak nekem uj/ ami a szöveg szerint komoly, 53valahányban irta, most adták ki magyarúl elöször, és persze agysejteimnek hála nem emléxem a cimére. szóval olvasta valaki? és ha igen milyen? érdemes +reszkírozni? és ha nem olvasta senki, akkor látalanúl milyennek tartjátok ?
Sziasztok!
A lassúságot én is olvastam, nekem is nagyon tetszett, ezenkívül Az élet máshol van cámű művet is ajánlom mindenkinek.
KerenyiTomi! De mirôl vitatkozzunk? Dobjál fel valamit!