Hát így teljesen megmagyarázott a viselkedésük. Nos ebből is kiviláglig az amerikai társadalom némely esetbeli felszínessége...Zárjuk egy cserkész csapatba ezeket a szerencsétleneket, hadd legyen nekik is jó! Hát mondjuk én mellékelnék még egy-két pszichiátert, hogy ne legyen később szükségük ilyen módon levezetni, az ilyen-olyan okból fakadó feszültségeiket. Ez már beteges lehetett...
Bocs ez már nem éppen ide vág...
Azért hogy valami ide is vágjon: úgy gondolom, hogy némely vészhelyzetben, ami egy kollektívát érint, és mondjuk pánikot vált ki, akkor is tapasztalható az embereken némi önmagukból kifordulás...
1. Hogy miért maradtam ott, annak több oka is van. Elsősorban be akartam bizonyítani magamnak, hogy bármit túlélek, és nem zakkanok meg semmilyen körülmények között.
Ezenkívül olyan tényezők is szerepet játszottak, hogy időközben érkezett egy srác, Brian (29) Alabamából. És ő megmutatta számomra a helyes utat. Nem hiszek a lelki kisugárzásban és a természetfölöttiben, de amikor ő magyarázott nekem, nem is erről volt szó. Tisztán és értelmesen megláttatta a dolgokat, amelyek az által nyertek külön jelentőséget, hogy tudtam, őt kirúgta a felesége, akit szeretett nagyon, de a nő megzakkant. és egyik napról a másikra felborított mindent, amit ő eltervezett. Lakás, munka, minden füstté vált. Na most Brian ezek után talpra tudott állni, és teljesen tiszta maradt agyilag, el tudta fogadni a szituációt, és hitt a szebb jövőben. Ez ritka! Nos, az ő tanításai segítettek abban, hogy legyőzzem magamban a lázadást, amely a normáknak való szándékos meg nem felelést (és a törvényszerű kirúgást) jelentette volna.
Nem utolsó sorban egy korai hazaúttal nem akartam megfosztani magam attól az álomtól, amely végül beteljesült, mert körbeutazhattam az Egyesült Államokat, és olyan élményekben lehetett részem, amelyeket kér lett volna kihagyni.
2. Az a négy-öt lány, akik a táborvezetők voltak, sok rendellenességgel rendelkezett, amely a személyiségük súlyos torzulását engedte sejtetni.
- Testileg torzultak voltak: volt köztük nagyon dagadt, hihetetlenül ronda, extrém módon csontosan férfias, és egyéb külső betegséggel rendelkező.
- Szellemileg nagyon alulműveltek voltak, hihetetlen unintelligenciáról és szűklátókörűségről tettek tanúbizonyságot.
- Idegi rendellenességek jelentkeztek rajtuk: kilóra nyelték a nyugtatókat, idegrohamok, rángások.
- És természetesen pszichésen többszörösen torzult személyiségekről van szó: paranoia, skizofrénia, torzult nemi identitás, stb...
Az Amerikai társadalom ezeknek tartja fenn a lánycserkészetet (és egyéb alapítványi szervezeteket), akik nem tudnak a "normális" emberek között érvényesülni, mégsem veszélyesek a szó szoros értelmében a körülöttük élőkre. Az ilyen táborokban viszont hatalmat kapnak, és kéjes vággyal élik azt ki minden élő és élettelen lényen, akit csak elébük vet a sors. Aggresszivitásukat, nyílt ellenszenvüket, kirekesztő magatartásukat tehát nem csupán elferdült nemi hajlamaikra vezetném vissza, nagyon sok más jelenség befolyásolta őket abban, hogy úgy viselkedjenek azokkal a ránézésre egészséges és cselekvőképes emberi lényekkel, akik mi voltunk.
Két kérdésem lenne: 1. mindezek ellenére miért maradtál ott? 2. Nem derült ki véletlenül, hogy ezek a nőnemű egyedek miért gyűlölték a férfiakat? Mert - ha jól veszem le - ők már nem egyszerűen leszbikusak voltak.
Amúgy minden tiszteletem a tied, hogy felül tudtál kerekedni, az érzéseiden, és megőrizted emberi méltóságod ilyen körülmények közt. Azért a tábor, lehet, hogy megérne egy pszichológiai esettanulmányt...
Bettis
stika,
Én is próbáltam megtéríteni párat, tudod, alapvető kedvességemmel és intelligenciámmal elkábítottam őket... ;-)
Béb,
Nagyon rosszul esett, ahogy bántak velünk. Sosem "kértek", mindig parancsoltak. Alaptalanul megvádoltak olyan dolgokkal, amiket nem követtünk el (lopás, szemetelés), szándékosan összetörtek, tönkretettek dolgokat, hogy nekünk több munkánk legyen, minden jel arra mutatott, hogy pszichés alapon a férfiakkal szembeni ellenszenvük gyakorlati kifejtését bennünk látták. Azt akarták, hogy szenvedjünk.
Mindehhez nekünk idegen országban idegen szokásokkal kellett bírkóznunk, amelyeket teljes nyitottsággal próbáltunk elfogadni, és a méltányosság legkisebb jelét sem tapasztalhattuk. (Anyám beteg volt, nem engedtek egy telefont sem haza a saját telefonkártyámmal, merthogy a szabályzat szerint csak reggel 7 és 8 és este 7 és 8 között lehetett telefonálni.)
Az emberség legkisebb jelét sem lehetett tapasztalni. Mindehhez képzeld azt, hogy a hegyek közé vagy bezárva, ahol se rádió, se tévé, se civilizáció, hanem monoton munka. A hétvégén a lányok mind elhagyhatták a tábort, nekünk ezt látszatmunkákkal megakadályozták. Pszichikai hadviselés folyt ellenünk, elvették a gyógyszereinket, rendszeresen átkutatták a cuccainkat, stb.
Ez lelkileg megtöri az embert, én azóta tudom, hogy az eredendő gonosz létezik. De végig civilizáltan és kulturáltan viselkedtem, erre értettem, hogy képes voltam ember maradni.
Engem bizony egyáltalán nem viselt volna meg 3 hónap nők között, még akkor sem, ha leszbikusok. Inkább próbáltam volna megtéríteni egy párat. Úgy tudom, hogy a leszbikus csajok egy része inkább olyan biszex, aki jobban szereti a lányokat, mint a fiúkat.
Kedves Para, nagyon határozottan ítélsz: egyszerre vagyok nőtársadalom, paranoiás és kulturálatlan. Hát ez igen sajnálatos. De nem lehetséges - néhány más topicodat is olvasgatva - hogy tán nem csupán a többiekben van a hiba? Akkor meséld el légyszi, ha már itt tartunk, hogy a Te személyiségedben milyen változások álltak be az alatt a 3 hónap alatt, amit - nem kétséges - olyan szörnyű körülmények között kellett eltöltened!
Sokadszori elolvasás után sem tudok semmilyen kimutatható nőellenességet felfedezni a nyitó hozzászólásomban. Nem tudom, miért kell olyan dolgokat belemagyarázni bizonyos felvetésekbe, amelyekről egyáltalán nincs szó.
Kizárólag tényeket hangoztattam, amikor elmondtam, hogyan nevezték a tábort a Girl Scouts Mile Hi Council köreiben, ezen kívül az ott dolgozó nők nagyrészének (!)viselkedése egyetlen egy szóval írható le: diszkrimináció.
(Nyilvánvalóan gyűlölték az idegeneket és a férfiakat.)
Hogy ez a magyar nőtársadalmat miben háborítja fel, azt nem tudom. De hogy célom, mely a reszocializáció általános tapasztalatainak megismerése volt, ilyen ingerült és paranoiás légkörben nem fogja elérni célját, az biztos.
El vagyok keseredve, hogy már sokadik próbálkozásom után kapok egyértelmű bizonyítékokat az újkori törzsasztal teljes komolytalanságára és megdöbbent a kulturált kommunikáció lehetőségének totális hiánya.
Para
Már meg ne haragudjál, de a téma ilyen formájú felvetését én egyszerűen tisztességtelennek érzem. Mintha felhívnád a Tasztaltársakat: nyissunk egy topicot, ahol nőket és férfiakat egymásnak lehet ugrasztani. Tudom, hogy azt mondanád erre: ádehogy, egész más volt a szándékom - hát lehet. De vagy leírod, hogy mi történt veled abban a táborban, mert szerintem így tisztességes, mivel úgyis mindenkit, aki idenéz, ez fog érdekelni, vagy szépen el fog sorvadni ez a jó című, érdekes témájú, de már a nyitáskor nagyon rossz ízű topic. Én legalábbis rajta leszek, hogy így legyen, ha igazam lesz.
Pollen,
Ne haragudj, de nem akarok arról a táborról mesélni... A Sziklás hegységben csak úgy hívták "Young Women's Concentrational Camp". Annyit mondok, hogy az a legnagyobb eredmény, hogy emberként jöttem el onnan. Más emberként - de emberként.
"Bizonyos esetekben felnött emberek reszocializáción mehetnek keresztül, azaz a korábban követett értékektöl és viselkedésmintáktól jelentösen eltérö mintákat kell elsajátítaniuk. Az ilyen esetek egyik típusa az, amikor az egyén karcerszervezetbe kerül - elmegyógyintézetbe, börtönbe, laktanyába, vagy más olyan intézménybe, ahol elszigetelik a külvilágtól, és szigorú rendszabályokat és követelményeket állítanak elé."
"A náci koncentrációs táborokban borzalmas körülmények voltak. Már maga, a lágerbe zárás folyamata is megrázó volt, hiszen az embereket könyörtelenül elszakították családtagjaiktól és barátaiktól, illetve az út során gyakran meg is kínozták öket. A legtövv új fogoly megpróbált ellenállni a lágerbeli körülmények nyomásának, s igyekezett megörizni az elözö életében követett viselkedésformákat, ám ez lehetetlennek bizonyult. A rettegés, a nélülözés, a bizonytalanság hatására a foglyok személyisége összeroppant. [...] Az öreg foglyok ... már átestek a reszocializáció folyamatán, amelynek révén hozzászoktak a lágerélet borzalmaihoz... Hasonulni kezdtek azon személyek gondolkodásmódjához és viselkedéséhez, akiktöl lágerbe érkezésükkor olyannyira írtóztak - vagyis a lágerörökéhez."
/A. Giddens: Szociológia/
Nos, én 3 hónapot töltöttem el leszbikus nötáborba bezárva, akik ráadásul hisztérikus feministák voltak. Ennek kihatásait úgy értékelem, hogy ott valóban más ember lett belölem, bár nem hiszem, hogy szokásaim hasonlítani kezdtek volna az övékéhez... Illetve, a végén sokszor ki akart törni belölem a primitív állat, és akkor olyan lettem volna, mint ök, de ez aztán nem történt meg. Talán "túl kevés" idöt töltöttem ott. A katonaság azonban 9 hónap. Én nem voltam, (remélem nem is leszek) katona. De most már el tudom képzelni, hogy milyen az, amikor az ember átmegy a reszocializáció folyamatán. Az ember személyiségében súlyos változások állnak be!
Kíváncsi vagyok, hogy van-e másnak is ilyen élménye. Hosszú bezártság - átalakult jellem. Hogy müködik ez?
