'...
Gyermek vagyok, gyermek lettem újra,
Lovagolok fűzfasípot fújva,
Lovagolok szilaj nádparipán,
Vályuhoz mék, lovam inni kiván,
Megitattam, gyi lovam, gyi Betyár...
"Cserebogár, sárga cserebogár!"
Megkondúl az esteli harangszó,
Kifáradt már a lovas és a ló,
Hazamegyek, ölébe vesz dajkám,
Az altató nóta hangzik ajkán,
Hallgatom s félálomban vagyok már...
"Cserebogár, sárga cserebogár!" '
Gyrekeknek mihamarabb felnőtt szerettem volna lenni, de a mostani távlatomban már nem szeretek. Persze maradt sokminden gyerekségem, de általában azok, amik nehezítik a dolgomat.
Azért mostani fejjel leginkább ujraélném, de más dolgokra figyelve, mint akkor.
Szvsz mindennek megvan a maga ideje és helye.
A munkahelyen viselkedni kell, oda nem idétlenkedni és poénozni járunk be.Még akkor sem ha a kollégák esetleg barátok is egyben.
Nálunk pl. a főnök rendszeresen együtt nyaral egynémely beosztottjával, együtt buliznak,együtt járnak inni.Ezek után miféle alapon kérhet számon bármit is tőlük? Nem tartom helyesnek az effajta a viselkedést, már csak azért sem, mert ezek a kollégák mindig mindenben előnyt élveznek a többiekkel szemben.Ki is használják rendesen. Vagyis, a másik megszakadhat, ötször jobban dolgozhat, akkor sem lesz soha annyira a kondér közelében.
Megint más dolog az, ha az ember baráti vagy családi körben képes magát elengedni, idétlenkedni.Erre feltétlenül szükség van, kikapcsolódás és lazításképpen.
Hogy mindenkiben van-e gyerek, azt nem tudom... Régi nevelésű embereknél ezt nem nagyon lehet észrevenni. Valószínűleg van, csak a nagyon közvetlen környezet ismeri csak.
Megemlíteném azt is, hogy férfitársaimmal keményen dolgozunk azon, hogy legalábbis a nôkre igaz legyen a dolog... Mármint, hogy van bennük egy (vagy több) gyerek. :-)))
Tréfát félretéve. Mi a gyerek? Sok tulajdonság van, ami gyerekekre jellemzô. Kifogyhatatlan energia, lelkesedés. Nos ez sok felnôttbôl hiányzik. Nagyon sok gyerek kegyetlen, és önzô. Művelt emberek ezt azért kinövik, ha nem akkor politikusnak mennek. Mi fontos, legfontosabb a gyerekben/gyerekségben? Talán az, hogy mer álmodni, megy is az álmaio után, és nem fél az álmait megvalósítani. Nem épített még maga köré falakat a csalódásokból. Sok ember úgy éli le az életét, hogy ahol egyszer kapott egy pofont, arra nem próbálkozik többet, egyre keserűbb lesz - és mellette osztogatja a "bölcsességét" a többieknek, hogy mi a rossz, mit nemn szabad csinálni stb. A gyerek nem érzi magát egyedül a világban (ha szerencsés), és nem tapasztalt még meg olyan élethelyzetet, amikor rádöbbent, hogy _csak_ magára számíthat.
Szóval mi is az a gyerek, aki bennünk van? Tudvalevô, hogy sok játékot eleve elsôsorban felnôtteknek gyártanak (pl. modellvasutak). Ki milyen gyermeki tulajdonságára büszke? Vagy mit szeretne "visszaszerezni"?
Addig jo, amig az emberben megvan a gyermek
Nekem pl. eltokelt szandekom, hogy megorizzem magamban azt a gyermeket, aki egykor voltam
Nem is olyan konnyu az.
A játékok célja hasonló a mesékhez (ideértve az összes gyerekmesét, könyvet, filmet), átélhetünk olyan élményeket, amikre amúgy nem lenne módunk, és tanulhatunk belőlük. A játékokban az a jó, hogy aktívan bele tudunk avatkozni az eseményekbe. Attól, hogy valaki játszik, még nem lesz gyerekes, úgyhogy most megyek is vissza a matchboxaimhoz...
Nagyon szeretném remélni, hogy a legtöbb embernél nem kell nagyon mélyre leásni ahhoz, hogy a benne rejtőző gyereket megtalálják. Egyébként saját gyerekességét sajnos mindig jobban el tudja viselni az ember, mint másokét, pl. esetleg idegesít a buszon idétlenkedő gimnazisták szövege, de másnap már csodálkozom, hogy miért néznek rám furcsán, ha még infantilisabb vagyok. Érdekes kérdés lehet, hogy a játékimádat vajon a gyerekesség jele -e. (hm, lehet, hogy nem annyira érdekes, mint inkább értelmetlen a kérdés..:)
A saját gyerekességemmel egyébként úgy vagyok, hogy vannak olyan gyerekes tulajdonságaim, amiket ki akarok nőni, másokhoz viszont mindenképpen ragaszkodnék.
Gyerekkorunkban azt hisszük, hogy felnőttnek lenni azt jelenti, hogy jók vagyunk, nem kell ránkszólni, nem játszunk, nem kiabálunk. Aztán elkezdünk dolgozni (bejárni a munkahelyre), szüleinktől elköltözünk, függetlenedünk, és jön a hírtelen felismerés, hogy a felnőttekről alkotott képünk teljesen hamis volt. Felnőttként is hülyéskedik az ember, sőt, jobb esetben a kollégákkal is ugyanolyan jól elvan, mint a csoporttársaival volt, igazi barátokra lehet lelni a munkahelyen, akikkel el lehet ökörködni. Felnőttnek lenni azt jelenti, hogy felelősen tudunk cselekedni, és nem azt, hogy mogorvák vagyunk. Hülyéskedés nélkül nem lehet élni.
Hat mar volt, hogy lanyok azt mondtak, hogy tul gyerekes vagyok (igy 25-26 korul), masok meg, hogy tul komoly. Ugyhogy ez is nezopont kerdese. Mindenesetre meg szeretek nullakkal jatszani. :)
Aki ugy erzi es megjatsza magat, hogy felnot, szerintem sokat veszit. Vannak helyzetek, amikor ez szukseges, de soxor nem.
Nap mint nap találkozunk egymással az utcán. Akár mint eladó és vásárló, doktor és paciens, hivatali ügyintéző és ügyfél, bankár és hitelkérelmező, benzinkutas és autós. Vagy csak éppen szó nélkül egymás mellett elsétáló kutyatulajdonos.
Este itt jól elbeszélgetünk egymással, de napközben a hivatal tekintélyét magunkra öltve tapossuk napjainkat, éveinket.
Talán már sokszor találkoztunk is, de az esti csevelynek nyoma sincs a napi kapcsolatokban. És nem csak azért, mert nem ismerjük fel egymást, hanem azért, mert munka közben mindenki más, mint ahogy a bensője diktálná.
Pedig - szerintem - mindenki gyerek belül. Mindenki szeret játszani, beszélgetni, békességben lenni, kikapcsolódni és a másikkal közösségben lenni.
Talán nyaraltatok, vagy sportoltatok együtt olyan emberekkel, akik teljesen más dolgokkal foglalkozank, mint ti. Máshonnan jöttek, más életszinvonalon élnek. De a ping-pong partinál csak a labda a lényeg, a szalonnasütésnél pedig a legjobb recept tulajdonosa áll a társaság középpontjában. A reggel túránál meg az az ász, aki jól ismeri a térképet és biztonsággal hazavezeti ebédre az éhes társaságot.
Közel húsz éve dolgozom, de még mindig szívesen megállok a játékboltok kirakata előtt. És ha a csemetémmel játszom, én is végigkúszom a lakást térden, hogy lássam, mit lát ő a saját szemszögéből.
Szóval, gyerekek vagyunk, vagy felnőttek ? Vagy mindkettő egyszerre ? Mikor, melyik személyiség dominál ? Milyen mértékben kell különválaszani a kettőt egymástól ?
