Elsősorban azoknak címezném a saját példámat, akik nem hisznek abban, hogy _tudatosan_ meg lehet változni. Igaz, ahogy pudli kartárs írta, kell hozzá valamilyen külső kényszerítő erő.
Szóval én kétszer változtam meg gyökeresen az eddigi 28 évem során.
Általános iskolában, kb 10 éves lehettem, a tanárnőnk csinált egy felmérést. Ebben olyanok szerepeltek, hogy kinek mondanád/nem mondanád el a titkodat, kit tartasz udvariasnak, satöbbi. Kiértékelte és az egész osztály előtt felolvasta az eredményt. Sorrendben az első kettő között voltam, persze ha hátulról nézzük! Még életemben úgy nem égtem, mint akkor. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a legjobb barátom volt a másik, úgyhogy tudtuk egymást lelkileg támogatni. Ma is emlékszem arra a napra. Kiderült, hogy egy beképzelt, udvariatlan, nagyképű tuskó vagyok. Minden szempontból negatív csúcs. Na ekkor egy 10 éves gyerekre talán nem jellemző érettséggel megbeszéltük a barátommal, hogy ez így nem frankó, és mi márpedig meg fogunk változni. Kb. egy év alatt sikerült! És ez a többiek visszajelzéseiből is egyértelműen kiderült! Persze először nyilván meg kellett erőltetnünk magunkat, de mivel a pozitív visszajelzések miatt jobban is éreztük az új énünkben magunkat, rövid idő elteltével ez már a sajátunk lett.
A következő "pálfordulásom" 20-22 éves korom között játszódott le. Sajnos apámtól örököltem lobbanékony természetét. Nagyon gyakran, naponta többször is kitört a "vulkán", ha senki nem öntötte az olajat a tűzre, pár perc alatt kiment a nyomás és utána mintha semmi sem történt volna. Csakhogy az alatt a pár perc alatt nem törődtem semmivel és senkivel, adott esetben törtem-zúztam. Aztán mikor megismerkedtem a barátnőmmel, persze kiderült, hogy ő ezt nagyon nem tudja tolerálni. Néhány eset után komolyan elgondolkodtam arról, hogy valóban érnek-e annyit a dolgok, hogy felhúzzam magamat miattuk és rájöttem, hogy egyszerűen nincs jogom mások közérzetét a saját hülyeségemmel tönkretenni. Még igazság szerint szenvedő alanyként én is nagyon elítéltem apám ilyesfajta magatartását. Úgyhogy _elhatároztam_, hogy megváltozom. Pár év folyamatos javulás után eljutottam oda, hogy már csak mondjuk havonta egyszer vannak hasonló ámokfutásaim, de azok sem olyan durvák. És csodák-csodájára így sokkal jobban érzem magam!
Persze volt egy-két olyan tulajdonságom, amit akaratom ellenére sem tudtam megváltoztatni, de erre a kettőre azért büszke vagyok. Úgyhogy arra buzdítok mindenkit, hogy ne féljen kitűzni a célt, igenis meg lehet valósítani, ha nagyon akarja. És megéri!
Mindannyian allandoan valtozunk. Orokos kolcsonhatasban vagyunk a melletunk (korulottunk) elokkel, a vilaggal, naprol-napra masok leszunk. Ez elkerulhetetlen, allandoan alkalmazkodnunk kell, ezt igy kell elfogadni. De gyanitom, hogy a topicnyito kerdes inkabb arra vonatkozott, hogy meg tudjuk-e magunkat tudatosan, akarattal valtoztatni? Erre is van esely, ha nem is sok. Tapasztalatom szerint ez csak akkor sikerul, ha nagyon eros kulso vagy belso motivacio hat. Pl. egy hazassag, meg a gyerekek folnevelese igen eros es latvanyos valtozasokat tud eloidezni az emberekben, ezt masoknal is tapasztaltam. Azutan vannak olyan krizishelyzetek (baleset, halal, betegseg,...) amelyek teljesen (?) atformalhatjak az embert.
Ha megprobaljuk szukiteni a kort, es kizarolag belso motivaciokat keresunk, lehet, hogy nem is talalunk. Miert akar valaki lefogyni? Ez sem fuggetlenitheto kulso okoktol, ha maganyosan elne valahol, boven ellatva kajaval, nem hiszem, hogy fogyokurara szanna el magat. Vagy miert akar(na) valaki megvaltozni? Nyilvan olyan visszajelzeseket kap a kornyezetebol, ami erre osztokeli (a kornyezete nem fogadja el olyannak, amilyen). Ha nem akar valtozni, vagy alkalmazkodni, vegso soron azt kockaztatja, hogy kikozositik. Ez eleg eros motivacio lehet a valtoztatni akarashoz. Namrmost, a kerdes szamomra inkabb az, hogy letezhet-e pusztan belso inditek a valtozasra? Csak azert, mert unom mar magam ilyennek, aki vagyok? Miert akarnek megvaltozni, ha mindenki elegedett velem, es szeretnek ilyennek, amilyen vagyok? En vagyok elegedetlen magammal? Miert? Miert nem tudom elfogadni magam olyannak, amilyen vagyok, ha a kornyezetem elfogad? Elvileg ez is lehetseges, de van ilyen valojaban?
Másikegylány:
Az persze teljesen logikus, hogy ha nem tudnád, miről maradtál le, nem is bánkódnál utána. A kérdésem viszont nem is ez volt, ezért felteszem másképpen. :) Ha most valaki azt mondaná, újrakezdheted, hogyan döntenél?
Nem hinném, hogy elhibázott lenne az életed. Az előző levelemben pedig éppen arról írtam, hogy évek múlva talán hálás leszel magadnak ezekért az évekért, mert általuk lettél az, akinek lenned kellett. Talán megértőbb, talán sokkal türelmesebb. Ezt csak utólag tudod majd megmondani.
Stöki:
Mindez talán kegyetlenül hangzik, de mi van akkor, ha nincs már sem ihlet, sem ötlet? Ha lenne miről írnod, vajon magadban tudnád tartani? Miért nem próbálsz meg egyszerűen csak magadnak írni? Bármiről. A többit ráérsz később eldönteni.
Nem tudunk megváltozni, mégis változunk.
És nincs ellentmondás. Csak akarattal nem tudunk változni, viszont minden nap tapasztalata ront egy kicsit rajtunk, elvesz egy kicsit a nemtudás öröméből, megváltoztat.
Szerintem nem változni kell, hanem megtanulni elfogadni magunkat, úgy ahogy vagyunk. Ez segít abban is, hogy egy kicsit talán kevesebbet foglalkozzunk magunkkal és így több időnk maradjon másokra.
Önmagunk elfogadása, nagy lépés mások elfogadása felé, és egyben afelé is, hogy másokkal is elfogadtassuk magunkat.
Hétéves kor fölöt nem érdemes önmagunk változtatásán görcsölni.
Egérke:
A szenvedélybetegségek csak tünetek, talán legyőztük valamelyiküket, de ezzel magunkban valójában semmit meg nem változtattunk - a probléma megjelenik máshol és másként. A legtöbb ilyen esetben ráadásul nincs is szó többről, mint tagadásról. A példáidnál maradva: a dohányos kívánja a cigarettát, a fogyókúrázó az ételt. A valódi változásnak belül is meg kell történnie, nem csak kívül.
Mikor független gondolkodásod az érzéseidtől? Amíg van működő személyiséged, addig az, mint egy szűrő, meghatározza gondolatláncaidat is.
Dudusch:
Az általad idézett sorok más köntösben: nem a világot, magadat kell megváltanod. A személyiségeddel kapcsolatos változásokat azonban éppen a téged körülvevő környezeten keresztül viheted végbe. A látszólag kívül megvívott csaták teszik csak igazán mássá a bensőt.
Ahogyan az már a fentebb leírtakból is kitűnik, teljes mértékben egyetértünk abban, hogy a változást mindig magunkban kell előidéznünk, én pusztán arra próbálok rávilágítani, hogy mindehhez az akarat kevés, idő, vagyis cselekvés kell hozzá.
Másrészről mik a vágyak? Nem azokból állunk? Szerinted a tudatosítás meg is vált minket tőlük?
Minstrel
Vagy:ha valaki fogyokurazik,mert valtoztatni akar az alakjan....ezt nem csak igen kemeny karattal tudja megtenni?Akarja,hogy valtozzon,ezert optimalis esetben valtozni is fog.
Az ertelmet az erzesek uraljak?Nem!!!
Egyik sem uralhatja a masikat huzamosabb ideig.Mert persze,vannak szituaciok,amikor a merleg atbillen az egyik javara,de az egyensulynak ujbol es ujbol helyre kell billennie,mert kulonben szetesik a gepezet.
Minstrel
Ha valaki szenvedelybeteg,nem ararattal tud megvaltozni??.......
Es en itt nem azokra a valtozasokra gondoltam,amelyek tolunk fuggetlenek(noves,az eletkori sajatossagokkal jaro valtozasok,ehseg-jollakottsag stb),hanem azokra,amelyek potencialisan valtoztathatok,ha mi ugy gondoljuk,hogy valtoztatnunk kell.Marpedig ez CSAK akarattal lehetseges.
Egérke:
Milyen változás az, amelyik értelmi síkon mozog? Az értelmet is az érzések uralják, azok fűzik láncba gondolatainkat. A benned munkáló erőket felismerheted ugyan, de pusztán az értelmeddel soha le nem győzheted. Az éhséget is csak az evés csillapítja, nem pedig az étel gondolata.
A második leveledben megfeledkeztél valamiről, nevezetesen arról, hogy folyamatosan változunk - akkor is, ha megállunk egy általad említett csomópontban, és akkor is, ha nem. A változás nem függ az akarattól, mert állandó, így független attól, hogy adott helyzetben hogyan döntesz.
Minstrel
Eszembe jutott meg valami.
Allok az ut elejen.Ez egy barominagy csomopont:hivjuk determinacionak.Ebbol a csomopontbol rengeteg ut agazik el:nevezzuk ezeket az utakat ertelmi sikon mozgo akaratnak,amely(ugye)lehetoseget ad a valtozasra.Ha ralepsz-marpedig ra kell lepned az egyikre,ha nem akarsz egyhelyben topogni-eldontotted,hogy valtoznod kell es ehhez mindenkeppen az akaratodra van szukseged,mert anelkul nem megy.
Szoval valahogy igy gondoltam,hogy CSAK akarattal vagyunk kepesek a valtozasra.
(A szabad akarat es a determinacio nem zarjak ki egymast.Sot!Egyutt mukodnek csak igazan).
Minstrel
Az akarat -szerintem-az ertelmi szfera egy olyan igen fontos eleme,amelyet kepesek vagyunk iranyitani.A szerelem es a gyulolet az erzelmi szferaba tartozik,ezert alig vagy egyaltalan nem iranyithato.De nem tudom,hogy az erzelmek koreben beszelhetunk-e akaratrol?De igazad van.En nem gondoltam at teljesen az egeszet.
Szoval en arra a valtozasra gondoltam,amely ertelmi sikon mozog,tehat akarati,ezert csak az ertelem kepes akarattal a valtozasra.Azt hiszem,igy mar stimmel.
Igen, az úgy is van! Biza! Én má' soxor próbáltam megváltozni és a környezettel kezdtem mindig állandójan... most is itt fex mindenki körös-körül és borizűen horkol...
Mondjátok, szerintetek miért van az, hogy ha az ember valamin változtatni szeretne, akkor a környezetében mindent meg kell változtatni?
Én ezt így tapasztalom. Hogy a dolgok összefüggnek. A környezet nagyon is meghatározó. Mindenki máshol keresi a hibát:
ha nem itt élnék, ha lenne saját lakásom, ha mással élnék együtt, ha... közben meg hiába a kibúvó; igenis azok vagyunk, akik ebben a közegben ezt és ezt érik el.
Na ez az én bajom. Mindent nem tudok megváltoztatni magam körül, hogy az legyek, aki lenni szeretnék. Ehhez nem elég egy másik nyakkendő. És nem elég egy könyv, mert az is csak egy hétig hat, aztán eltűnik az életemből. De én még mindig itt vagyok. Ugyanúgy.
Egérke:
Szerettél már valakit csak azért, mert úgy akartad? Gyűlöltél már valakit csak azért, mert úgy akartad? Értettél már meg valakit csak azért, mert úgy akartad? Szeretni, gyűlölni, érteni csak az tud, aki megtanult már szeretni, gyűlölni és érteni. Tanulni pedig csak az életből lehet.
Nem!
Bizonyitek az elottem felszolalo.
Pedig epp most vedtem meg valahol.
Kar volt.
Egyebkent erre annyi a dollarraltomott
hogy szegeny bolond ugyanazt a szerepet
tolti most be mint ami lehetett otthon.
Ott se szerette magat, itt se.
Nem mindeggy hol van?
Bizalom
Miaz, hogy meg. Itt vagyok én egy proli balkáni bozgorból, egy uppremidleklassz dolláraltömött kiszakadt exmagyar lettem.
Jurópijen-amerikán.
Ti meg maradtatok bozgorok, balkánik és prolik.
Fasza, nem?
Hehe....:)
Mindenki csak a sajat tapasztalatait tudja igazan leirni, en is ezt teszem. Eddigi tapasztalataim szerint (nem garantalom, h. ezek nem fognak valtozni; s ez mar valasz a topiccimre :-) ) meg tudunk valtozni, s ez lehet a harmadik ev utan, a 12., a 16., 17., ... utan, de ehhez szukseg van egy kulso behatasra, s szerintem maga a valtozas nem megy tudatosan, tehat nem tudom megmondani magamnak, h. ezentul ilyen meg olyan leszek. Viszont a kornyezet hatasara garantalt, h. lehet valtozni (en pl. 16 evesen valtoztam egy hatalmasat, s most is evrol evre alakulok, remelem ez igy is marad, marmint a valtozas; paradox modon. V. ahogy kozgazdasz korokben el-elhangzik: "In our world the only constant
thing is change", angolul nemtudoknak: Vilagunkban az egyetlen allando dolog a valtozas, csak szerintem angolul - mint sok mas szlogen - jobban hangzik). S a kornyezetet pedig lehet tudatosan valtoztatni. Tehat nem a valtozasod iranyat alakitod tudatosan, hanem - ahogy mar korabban masok irta'k (asszem KillerJack, Lakki) - a kornyezeted tudatos valtozasaval. Nekem volt olyan szerencsem, h. - neha akaratomon kivul, de beleegyezesemmel - tobbszor gyokeresen megvaltozott a kornyezetem, s ilyenkor soha nem probaltam tudatosan valtozni, hagytam, h. "magatol/magamtol" valtozzak. Plusz szerencse, h. ilyenkor - nemcsak szerintem, hanem "objektiv" szemlelok szerint is - pozitiv iranyba valtoztam. Szerintem a kornyezet nagy mertekben befolyasolja (v. csak en vagyok ilyen), h. viselkedsz, milyen vagy, s nehez ez ellen dolgozni, ezert gondolom ugy, h. a kornyezet - tudatos - valtoztatasa az elore vezeto ut.
Ja, s meg egy dolog, hagyni kell, h. ragadjanak az emberre a dolgok. Mindenbol valamit tovabbviszel magaddal, minden kapcsolatbol, minden esemenybol, minden elmenybol lesze egy darab, ami elkiser az utadon, s alakit. (Hu, remelem nem mentem le tul melyre...?!)
Eszembe jutott erről egy könyv, és abból egy rész, Hankiss János Hajnali három c könyve. (Az íróknak meg mindig hála, hogy megfogalmazzák azt amit valaki - pl én - nem tud elmondani érthetően)
Bolond tanácsok
"Bolondítani akarnék valakit, netán sokakat? Távol áll tőlem. Segíteni szeretnék. Ám hogyan lehet tanácsokkal segíteni? Segítség az, ha az ember elveszi egy idős ember csomagját, és cipeli.
...
Mégis leírom őket, meggyőződéssel.
Aki rászorul, olvassa el. Az se baj, ha legyint, ha mérgelődik. Mire a végére ér, talán mégiscsak megkönnyebbül.
Az is valami, ha az ember úgy érzi, megoldhatatlan problémája nem reménytelen: élő bánat, amely változásra ítélt. A kezelés csak pont itt és most nem valósítható meg valamiért de a gyógyszer létezik, egyszer őhozzá is elér; ennek tudomásul vétele máris oldja a szorongást, ahogy a beteget is könnyíti a simogatás, a meleg kéz a karján.
...
Meg kell törni néha az állandóságot. A világ legkényelmesebb dolga kialakítani a magunk rendjét és ebben ringatózni. Napunk biztos sínen fut, rá sem kell gondolni. Mozdulataink automatikusan találnak rá a dolgokra, nem emésztik fölöslegsen energiáinkat.
És mégis, akármilyen durván vagy agresszíven hangzik is, néha át kell kéni saját árnyékunkon, sutba dobni begyöpösödött szokásainkat.
...
Apró lépésekkel kell elindulni. Első nap csak az ágyunkat áttolni egy másik szögletbe, esetleg a szoba közepébe. Következő nap másképp öltözni.
Elolvasni egy lenézett művet, szakítani mennél több szokással, ami eddig gúzsba kötött.
Számos apró fogás kínálkozik.
Ha nyitott nyakú inggel szoktál járni, túrj bele fiókjaidba, szedd elő összes nyakkendődet, rakd szépen sorjába őket, és kezdj válogatni. Nyugodtan, ízléssel, kritikusan. Meglátod, milyen izgalmas és magasrendű időtöltés: súrolja a művészet határát.
Vagy épp régi fényképeidet rendezdgesd, amelyek immár évek óta fekszenek-porosodnak fiókok alján, iratok között. De figyelmeztetlek a biztonság kedvéért hogy ez a foglalatosság nem minden veszély nélküli. Szembe kell nézni fiatalabb önmagaddal, olyanokkal akiket szerettél, s akik eltűntek mellőled. .... Formáld magad, mint a régi kézművesek, akik sohase alkottak kétszer ugyanolyan tárgyat."
Csak tudatosan lehet valtozni?
en ugy mindig csak probaltam, de aztan megfigyeltem masokon, hogy ez hova is vezethet ezert ovatos(s?)abb lettem.
meg SZVSZ van az is , hogy sok dolog csak utolag tunik "tudatosnak", pedig szimpla kenyszerpalya volt.
BlackLion:
ha egy hibas tulajdonsagomon akkarnek valtoztatni megkerdeznek masokat akik ismernek , hogy szerintuk miert van, (es felkeszulnek a legrosszabra :) ).
amin meg nem lehet valtoztatni azt meg kell szeretni :)
