Hozzá is szólnék talán, de egyelőre az életem elején járok és még csak az álmodásnál tartok :) most tudom, hogy el tudom őket érni, oszt' remélem, ez a hülye kamaszos idealizmus meg vakhit később sem múlik el.
Vajon mikor lehet eldönteni, hogy ki lettél? Halálod előtt? Vagy ki vagy te? Mi leszel ha nagy leszel? Vagy egyszerűen ember.Mi mindannyian csak vendégek vagyunk ezen a Földön. Osho.(?)
Van egy mondás ennek az ellenkezőjére is, ami tartalmát illetően kb. így szól:
Ha a sors igazán meg akar verni akkor beteljesíti az álmaidat.
avagy:
Csak a beteljesedett álmoktól óvjon meg minket minket az ég!
"Álmodozások kora" után a "Nagy álom" majd "Rémálom az Elm utcában"...
a néhány szövegidézet mellé:
"...és nem jött el az álomarcú lány...",de "...nem adom fel míg egy darabban látsz..."
bele kell-e törödnünk álmaink elvesztésébe? vagy hajszoljunk újabb és újabb elérhetetlen álmokat ezáltal frusztrálva magunkat? ha viszont megvalósítható álmokról álmodunk, akkor ez a realitás érzékünket dicséri, vagy földhözragadtságunkat bizonyítja? hiszen mi sem egyszerübb olyan célokat kitüzni, aminek elérése semmilyen eröfeszítésbe sem kerül, de akkor hol marad a célbaéréskor a gyözelem mámora? a két nemlét közötti villanásnyi szikra amit az életünknek nevezünk nem egyéb mint egy röpke álom?
Az álmok egyszerűen eszközök, segítenek, hogy kibírjuk a hétköznapokat. Aki elvesziti, feladja az álmait, az meghal (EDDA után szabadon). Ha az embernek többnyire elérhető álmai vannak, akkor küzd értük, jó esetben részben vagy teljesen valóra váltja, és ekkor boldog - egy ideig. Ezután szükség van újabb álmokra, amikért újra lehet küzdeni.
Mostanában nem panaszkodhatom (lekopogom), elég jó arányban teljesülnek az álmaim. De nagyon sok olyan embert látok magam körül, akik földöntúli dolgokról álmodnak, és ettől nap mint nap szenvednek. Vajon az ember mennyire tudatosan határozza meg, hogy miről álmodik?
Volt egy gyermekkori nagy álmom. Idősebb lettem, lebeszéltek róla, mert ˝nincs benne lehetőség˝. Elvégeztem egy főiskolát, majd rájöttem, mégis gyermekkori álmomat szeretném csinálni. Felvételiztem, tanulom, az leszek. Nem jobb, vagy rosszabb, mint amilyennek elképzeltem, de az álmaimért önmagamat kell föláldoznom.
Erdekes volt igy majd' egy ev utan elolvasni a topic elejet:))
Akik akkor irtak hol vannak? Es igy gondoljak most is, mint akkor?
Ha nem, volt-e valamilyen behatas, mint pl masikegylanynak, ami miatt megvaltoztattak a celjaikat es az errol szolo gondolataikat?
Stöki..hihetetlen, hogy amit leírtál...folyton bennem volt...csak soha nem tudtam megfogalmazni.
Erről szólok én is saccperkábé. Csak hmmmm... szóval volt egy pályázat amit megláttam időben júniusban a határidő november volt...irj ifjúsági regényt témában... Benne voltam egy szkájenfiksön írásában nyakig...de úgy gondoltam itt a nagy lehetőség... nem én fogom tukmálni az irományomat másokra, hanem kimondottan KÉRIK merhogyugye pályázat. Namármost összekalapáltam egy 152 oldalas regényt...beküldtem...jött a levél..kicsit túl csöpögősre is sikeredett nekik.
A kovász a kiadás feltételeivel volt..be kellett volna nekem is tennem egy kis pénzt...nem volt kedvem rizikózni. De megjött az ambícióm, hogy beküldjem máshová is. Naná, hogy nem jó helyekre küldtem. Nem foglalkoztak ifjúsági regényekkel:((
Igyhát most még egy helyről várom a visszajelzést de asszem ez sem lesz nyerő. Elment viszont a kedvem a szkájen irásától...mert elvetéltnek tartom magam ezek után. És tudod mit? Örülnék ha egy nyomorult magazinnak irhatnék...irigyellek!
És azt mondom - mivel már eleve meg van a köröd, tehát könnyen felfedeztetheted magad ha akarod -, NE HABOZZ, vágj bele, írj!!! És ne szégyelj házalni vele utána ha meg vagy győződve arról, hogy azt tartod a kezedben amiről álmodtál...
Hátperszehogynem!!!:) Indult a vágyam tárgya az óvónővel, mert olyan jó szag és meleg volt az oviban és imádtam volna a nyüzsit. Aztán rájöttem én repülni akarok, világot látni sokat sokat... és akkor rájöttem stewardes leszek...csakis az...aztán 5-6-ban tanultunk egyiptomról...megnéztem az Indiana Jonest és tudtam én régész leszek...egyiptológus...aztán anyám elmesélte, hogy örüljgyerekemhakihajtanak gorsiumba vagy tácra ásni majd...mondok akkor kössz szépen mégsem... Aztán keramikus akartam lenni...de 3 hónap suli után sem gyúrmáztunk..igy hát moziba kezdtem járni suli helyett.. Aztán most 30 évesen vagyok ott..., hogy a férjemmel 10 év alatt összehoztunk egy kft-t ami valami egészen másról szól és én ma már tudom mi akarok lenni. És most fogom magam és elmegyek egy fotóriporteri suliba...és az leszek ami még soha nem akartam...de nagyon élvezem!!! :)))
"Lehettem volna valaki mas, de mas, az valaki mas lett." Ugyhogy most mar csak az erdekel, hogy "mi lesz velem, ha halkabban szol a rock and roll?) :-)
Csokis
16 évesn, néhány megnyert táncverseny, rengeteg gyakorlás után táncosnő akartam lenni, soha nem akartam férjhez menni, gyerekeket szülni, olyan Flashdance féle álmokkal. Azton jött egy gerincprobléma, és vége.
Utána a gazdasági vonal kezdett el érdekelni. Vonzott a bizniss világa, a siker, a karrier, a pénz.
Ma, 26 évesen, a nulla hátteremből létrehoztam egy /koromhoz mérten/ átlag feletti egzisztenciát, de semmi más nem érdekel, csak egy gyerek - az meg nem jön össze, a világért sem..
De én türelmes vagyok, hiszen eddig is majd mindent, amit IGAZÁN akartam, meg is csináltam..
:-))
Az én álmaim ma mások, mint régen. ÉS ez igy természetes. És büszke vagyok arra amit és ahogyan elértem. De néha félek, hogy 50 év múlva mit fogok gondolni, ez volt a legjobb út??
:-))
Ismet jol ki fogok logni ;-)) Szoval en kb. 12 eves korom ota pontosan tudom, hogy programozo akarok lenni, es pontosan az is vagyok ;-)) Szamomra mindig is az jelentette a legnagyobb katarzist, ha az alapokra epitkezve mintegy a "semmibol" letrehozok valamit, ami mukodik, "gondolkozik", kommunikal velem, es sose mond nemet ;-))) Szoval mindig is a kreativ, problemamegoldo jellegu programozast szerettem. Es most itt ulok egy nagy ceg kis gepe elott, es pontosan ezt teszem ;-)))
A masik vagyam persze a szokasos "jolet+elismeres" paros, ez mar nem ennyire sikerult, de hat csak egy 22 eves egyetemista vagyok, szoval boven van meg idom ;-)))
Netie, aki ezzel a beteljesult alommal altalaban kisebbseg marad ;-))
nem is tudom, most amit csinálok biztosan nem egy álom beteljesülése...
nem igazán álmodtam, akartam régész is lenni meg közgazdász aztán csak egyik se lettem...én inkább manapság álmodok ébren....
zenész is lehettem volna, talán nem is rossz, de sose vettem a fáradságot, hogy továbbképezzem magam, szóval ha végiggondolom, a megvalósulatlan dolgok embere vagyok mint sokan mások....persze ma már vén fejjel közeledni látszik valami, amit somerset maugham úgy írt le valahogy: az egyetlen célja annak hogy az emberek dolgoznak: megszerezni a tétlenséget.....
persze nem a semmittevés szintjén, csak a napi robot kereteit szeretném egy kicsit szétfeszíteni, hogy több idő maradjon élni
Az álmok szép lassan, de biztosan sorvadnak. Anno kicsit fiatalabban talán még azok hajtottak, most már inkább a nemtommilesz és a nemtommitakarok vette át a helyüket. Aztán majd eljön a heki tanítóbácsi által megjövendölt pont...az álom most az lehetne, hogy ne következzen be...
kis nosztalgia a topik iránt...többek közt ezt olvasva regisztráltam be ...aztán mégsem írtam bele...:)
xpt
Az lettem. 23 évesen.
Akkor hogyan tovább?
Örülök, másikegylány, hogy neked is sikerülni fog, csak azt tudnám, miért nem láttam ezt a topicot tavaly. Tényleg jó.
Érdekes, hogy a gyerekkori álmok általában arra vonatkoznak, hogy mi lesz az ember foglalkozása.
Szóval... kezdek az lenni, amiről álmodtam.
Hihetetlen, de két hónap sem telt belé, és az a tanár, aki a felvételin kirúgott, biztosított róla, hogy idén tutihogy felvesz. Az egész arról szólt csak, hogy legyek az ő tanítványa. Ennyit a felvételikről...
Amúgy meg én magam annyit változtam, hogy most már nem várok a külső körülményekre. Itt és most megteremtem magamnak azokat a dolgokat, amik szeretném, hogy körülvegyenek.
