Igaz, hálistennek csak rémhír volt. 17.45 környékén láttam tegnap este én is a TV1-en.
Meg kell jegyeznem, ez a műsorpolitika felháborító, érdemeinek megfelelő helyen, 19.15-kor a Híradó előtt szeretném látni a TV macit.
Itten engemet és sokunkat átvágtak kérem szépen!
A TV MACI JÓL VAN, él és virul.
Ma direkt megnéztem, hát nem teljesen az a Maci volt, akire én emlékeztem, de igenis megvan.
Én dec.6-án láttam utójára TV-Macit, mikoris
Télapóval egybekelve rótta az uccákat.
Mikor szembejött, ráförmedtem:
- Hát te, mit keresel itt?
Aszongya: - Mióta a Karácsonyt összevonták a
Mikulással, azóta úgy felgyülemlett a munka, hogy segít szegénynek félállásban kihordani a karácsonyfákat.
Először nem értettem, de feltűnt nekem, hogy
kínosan csukott szájjal mosolyog, ezért meg-
próbáltam az anyagiakra terelni a szót.
Beletrafáltam. Persze, hogy rosszul fizették.
Pláne, mióta annyi fogkrém-reklám van, kicsit
visszaesett a műsor nézettsége is. Fél nyolc-
ra már kifáradtak a nézők és nem akartak több fogmosást látni.
Majd mikor főnökei azt is elvárták volna, hogy tartsa a lépést a fogorvos-divattal, és egyre inflálódó kis fizetéséből (holott sztárgázsi járt volna!) a leghajlékonyabb, legváltozóbb szőrnagyságú fogkefét használja,
na akkor betelt a pohár. Úgyhogy az állás
megüresedett, de azóta se találtak olyan hülyét, aki megpróbálná felvenni a versenyt
a reklámokkal.
Na, mosmá' tuggyátok mér' van a felfújhatós
nemtom'ki (a betéttye láthatatlan?) és az is mér'nemmos fogat!
A TV macinak egyetlen bűne volt. Hogy maci.
Az pedig így a Postabank maci balhé után rossz ómen. Ezért titokban deportálták és ma azokra köp, akikre éppen gondolok. Megérdemlik.
Vagy lehet, hogy köpött? Az meg a mai maffiás világban nem kifejezett életbiztosítás.
Stempi fiú,
Én nem úgy értettem, hogy vidáman mossa a fogát, a Parlamenti közvetítés elott, hanem hogy o legyen szeretett országunk miniszterelnöke/elnöke/királya, ha már így kiszórták szegényt a tévébol.
Szerintem remekül beválna.
Az alelnök meg lehetne a Jancsi Bohóc nevu bábu akit mindig a kezében tart lefekvés elott.
Minden este közölné a Polgárokkal hogy-Psszt!-legyen mert elvisz a Medve.
Kham: rossz otlet. Ami a parlamentben folyik az tobb mint vicc. Szegeny Tv mackot ezzel nagyon lejaratnank. Sokkal komolyabb musorhoz volt koze, mint egy parlamenti adas. A parlamenthez a Tucsok es Bogar (Peterdi Pal musora az Antal sho'ban) introjat kellene parositani. De ez mar politika es az egy masik forum. Bocsesz.
Meg annyit szeretnek hozzafuzni, hogy ha elegedetlenek vagytok a rajzfilmek minosegevel, akkor csak a kifesto marad meg a kepregeny (mivel ott meg nem tartunk, hogy a rajzfilmekrol is szavazhassunk). Egyebkent a Garfieldbol meg mindig nem tudtam kinoni.
Alienne, ha mar itt tartunk: nekem a Mask a nyero. Lehet, hogy jogosan tartanak az ismeroseim egy kisse infantilizmonak. Bevallom, ha barmilyen rajzfilmet latok, azonnal megallok es (neha) tatott szajjal bamulom. A baratnom kemenyen probal nevelni, de csak probal.. :).
stempi, azert megemlitenem legkedvencebb rajzfilmem, a cow&chickent. hat azt tutira nem gyerekeknek csinaltak :). mondjuk ha gyerek lennek, en meg a dexter's lab bizonyos reszeitol is paraznek kisse.
Leszamitva a dzsiajdzso-t es hasonlo epito jellegu rajzfilmeket, azert annyira nem olyan veszes. Igaz, en inkabb a Cartoon Network-ot neztem (amikor meg idomilliomos voltam :)), mivel nem volt kivel gyakorolni az angol nyelvet.
and: nekem meg nincs gyerekem, de ha egyszer lesz, akkor nem biztos, hogy tv-t fogok vele nezetni. persze minden szulo ezt mondja az elejen :))) a hugomon viszont annal inkabb megfigyeltem a rajzfilmek karos hatasait. persze ez kozhely, (raadasul kisse offtopik is, bocsi).
Mindannyian rosszul tudjátok. Tévémacit kiutálták, és jelenleg Ukrajnában szikvízpalackozó üzemet létesít, mellette fogkrém és fogkefegyárral.
(Mellesleg nekem is hányingerem van a mostani mesék 90 %-tól. Bugyuták, agresszívek, egész egyszerűen egy hányadék ami általában megy. Kivétel az a pár aranyos, nem túl csicsásan szétrajzolt mese, pl. Pompom.)
Szerintem követeljük TV Maci visszahelyezését régebbi pozíciójába!