A világ vagyok - minden, ami volt, van: a sok nemzedék, mely egymásra tör. A honfoglalók gyõznek velem holtan s a meghódoltak kínja meggyötör. Árpád és Zalán, Werbõczi és Dózsa - török, tatár, tót, román kavarog e szívben, mely e multnak már adósa szelíd jövõvel - mai magyarok!
... Én dolgozni akarok. Elegendõ harc, hogy a multat be kell vallani. A Dunának, mely mult, jelen s jövendõ, egymást ölelik lágy hullámai. A harcot, amelyet õseink vivtak, békévé oldja az emlékezés s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés.
"Ez már a Keleti, alig nyolc óra telt el. Nemrég a Nyugatiban voltunk alig nyolc óra, meg Süly és Sáp és Berettyóakármi után. Most csak Ladány, Szolnok ez is ugyanannyi.
Két pályaudvar közt fújtat Budapest.
A vonat mellett, taxi, taxi, taxi, vigyázzon, ezek átverik, a rohadtak. Át a restin, igazi taxik, ez a Gyurcsány ám a gazember, de hát az Orbán is. A politikával nem érdemes, nem törődnek ezek, csak a zsebükkel meg a kibaszott kurva anyjukkal.
Kollégium, te drága menedék. Maga román, no látja, ez derék. Én felvidéki, ugye tudja. Négy órát zötyögök a buszba. Zuhany alá, a megváltás maga. Ez még nem Pest, csak a szájszaga.
Nem is tudtam, hogy liberális vagy, hogy te is ezekkel a rohadt pufajkás zsidó liberális hazaáruló bérencekkel tartasz, szervusz. Pajtikám, hogy te is beállj ezek mellé a jobboldali bocskaimellényes fiókszéchenyik mellé, azt azért tényleg nem hittem volna.
Sült krumpli Rákoskeresztúron, rajta gomba, tojás, bacon, hagyma, sajt, tíz éve áttelepült osztálytársak családjával, ce pula mea, da ăsta ce-o mai fi, mondjuk, echte erdélyiek, és nagyokat röhögünk, a hazai, az mindig hazai, tíz év albérlet, tíz év küszködés, tíz jobb év itt, ahol a több kevés, harminc éve, hogy keresünk, hazám, az ám.
Ó, Pest, Pest, ó, kiürült arcú város, hisztérikus és hővér és halálos, az emberben otthon még felkavarg a lelkébe szivárgott szaganyag, a bőre vérzik, tökre hólyagos a felszólamlás utólagos , az utcákon úgy rám sújt a nyomor, hogy nincsen azt, mi bevegye, gyomor, óriásplakátról ordító magyarság, szüntelenül zsivajgó felkavartság, nem szeretlek; bár lenne mit szeretnem Vérfarkas fővárosom, hát engedj hazamennem.
Magyar lennék, de rommagyar vagyok, ha megvágom magam véletlenül, emléktáblák ömlenek belőlem, szobortalapzatok és felavatások, wassalbert en gros, reményik dögivel, csabakirályficsillagösvényen, horthyafehérparipán, én nem is élek, nem is szeretek, nem eszem, nem iszom, csak összeszorított szájjal küszködöm, túlélek vadul, csak nézem, ahogy nő a pálmám a súly alatt, kagylómban a gyöngy.
Magyar lennék, de rommagyar vagyok, élet helyett trianonkodom, székely harisnyában járok, így érzem igazán magyarnak magam, a sárgarépát juszt is muroknak nevezem, a hasábburgonyát szalmakrumplinak, fintorgok, ha azt hallom, nyamihörpi.
Magyar lennék, de rommagyar vagyok, hattúli, kisebbségi és ilyenek, taccs, szöglet, beadás ezt mind húszévesen tanultam, amúgyosan románul tudom őket, románul nőttem én fel velük együtt, logikus hát, hogy én román vagyok, s kit érdekel, hogy nem lehetek az?!
Magyar lennék, de rommagyar vagyok, nem élő ember közhelygyűjtemény, nem engem lát, bár rám néz, aki néz, csak eldönti, hogy nemzeti kell lennem, táblaavató, szenvedőleges, ki Horthyval fekszik és Csabával ébred, és gyűlöli a sok mocsok oláhot.
Vagy eldönti, hogy oly magyar vagyok, hogy még a magyarnál is magyarabb, és minden táblát ellene avattam, és minden bajért csak őt okolom, és megettem országa kenyerét, és mégis, mégis, mégis gyűlölöm.
Ó, Pest, Pest, ó, kiürült arcú város, hisztérikus és hővér és halálos, az emberben otthon még felkavarg a lelkébe szivárgott szaganyag, a bőre vérzik, tökre hólyagos a felszólamlás utólagos , az utcákon úgy rám sújt a nyomor, hogy nincsen azt, mi bevegye, gyomor, óriásplakátról ordító magyarság, szüntelenül zsivajgó felkavartság, nem szeretlek; bár lenne mit szeretnem Vérfarkas fővárosom, hát engedj hazamennem.
Itthon élek, de otthonra vágyom, csakhogy itthon van nekem otthon is. Hol is lehetne az én csillagom, melyik ég az, amelyik rám terül, és nem karcolja meg a bőrömet, melyik fűszál nem fúródik belém, melyik átok nem hull vissza rám, melyik áldás nem olyan, mint egy átok.
Itthon élek, de itt is idegen, és ott legalább annyira vagyok, sehol egy hely, ahol nyugton ihatnék, nyugton szelhetnék a kenyeremből, ne gondolnám, hogy alig fájdalom, mégis itt motoz bennem szüntelen.
Azzal áltattam magam, létezik haza és nemzet és más ilyenek, hogy nekem is tudna közöm lenni végre, és nem pusztán a demagógiához, hogy átjövök egy határon és akkor magamban is átlépek egy határt, egy jó határt, mely önmagam velem egy furcsa férc mentén köthetne össze, választna el. De így nem lehetett, nem lehetett így; csak néznem a Dunát, ha elszabadulok olykor otthonomból, néznem a Várat és a Váci utcát, a Ferenciek terét, hol gofri sül, s vaníliával vagyhatok magyar, s gondolhatom a Gellérthegy fölött, hogy ilyen szép nem úgyse Bukarest.
Hogy hazám lenne, azt mégsem azonban, s most már a gőg miatt sem, elmerült. Hazajövök, hol szintén nincs hazám, engem ez, sajnos, végleg elkerült, nem mondhatnám, hogy zizzenő dzsoging, mert annyi zizz tán nincs is a világon, amennyi nekem kellene, hogy lazán végigtekinthessek a hazámon, kattog a vonat, ez itt már Ladány, ez Várad, Hunyad és végre Kolozsvár, annyiszor kellett becsapnom magam, hogy többször nem csapom be most már."
Akkor itt egy idézet:
"Megcsömörlöttem attól a töménytelen baromságtól amit itt összehordtam. Mentségemre legyen mondva, hogy egymagamban erre képtelen lettem volna. Sajnálattal közlöm az összes fennköltelméjü partnerrel, hogy Ragikát ezennel eletemetem.
Ragika 09-19-98 3:49 PM "
Na végre!
Bepörgött a Zöpöcs. Beborult.
Idézem:
"....szintúgy ne írjatok
itt véleményt egymásról vagy egymásnak..."
Aztán jön a bukfenc"
"...Ragika bele fog okádni,
mert a sötét vadbarom úgysem bírja ki...."
Aztán:
"Ennél tökéletesebb bizonyítványt a kóros rögeszméjéről még egyetlen
elmebeteg nem állított ki."
Mindenesetre, nekem az a haza ahol ilyen fazonok nincsenek.
Ez egy bolond.
Ennek a Haza a klaviatúrája, meg a bájtjai, meg a belterjes balkáni hülyesége.
Nekem nem kell.
Evil Man!
Neked kell megteremteni a szepseged Magad korul! A videki varosok gyonyoruek, rendezettek, tisztak, az emberek kedvesek, baratsagosak, es nem jellemzo rajuk az a rakfene, amit (valoszinuleg) lerobbant (valamikor gyonyoru) fovarosunkrol irsz. En sem szivesen laknek abban a koszfeszekben. Az emberek agresszivek, piszkosak, ordenarek, az a rengeteg auto, buz, piszok, rendezetlenseg Ragikat kepez a varoslakokbol. En csak mosolyogni tudtam, amikor a bp-iek felhaborodtak, amikor Polgar Viki Szekesfehervarat nevezte ki az uj szellemi fovarossa. En 100%-ig egyetertettem vele! Megegyszer Evil Man: Le a fovarossal! Hagyjuk ott Demszky pajtasnak! Eljen a videk, a magyar haza megujulasanak alapkove!
Még egyszer, szép csendesen megemlítem, hogy miért nyitottam ezt a topicot: Azt szeretném, ha itt olyan idézeteket gyűjtenénk, amelyekből kiderülne, hogy egészséges lelkű ember hogyan érez a hazája iránt. Kérek mindenkit, hogy még személyes megszólíttatás esetén se válaszoljon itt senkinek, szintúgy ne írjatok itt véleményt egymásról vagy egymásnak. Tudtam, hogy Ragika bele fog okádni, mert a sötét vadbarom úgysem bírja ki. Azt nem vártam, hogy néhányan úgyszintén nem bírják ki. Talán nem volt elég érthető? Egy valaminek azonban nagyon örülök. Most a ragacsmajot idézem:
"Tudom, hogy az fáj nektek, hogy létezik "happy" idegenbeszakadt is.
Tipikus: "Az nem baj, hogy nekem nincs, de neked se legyen" szemlélet."
Ez felér egy életfogytigos zártintézeti beutalóval! Ki a fene írta itt vagy bárhol, hogy Ragacsmajom máshol nem lehet boldog? Ki a franc sajnálta tőle az (állítólagos) jólétet? Ennél tökéletesebb bizonyítványt a kóros rögeszméjéről még egyetlen elmebeteg nem állított ki.
Igazad van Csulok, de eletem 95 %-at sajnos
nem azokon a helyeken toltom - igy a hazat
sajnos nem csak az erdok, mezok es a volgyek
kozott megbuvo falvak jelentik, hanem a varo-
sok gennyes fekelyei is.
Evilman,
körül kéne nézni egy kicsit! Próbálkozz a Balaton-fevidékkel, az Őrséggel, a zalai dombvidékkel, a Felső-Tiszával, a Dunakanyarral (Zebegény, Pilismarót, amíg lehet), a Mátrával, a Börzsönnyel, aztán jelentkezz a véleményeddel.
Nem akarok Mogorva versebe belekotni,
de nagyon regen volt az amirol a vers
szol. Nekem (es sokaknak) nincs ha'za,
csak lakasa, foldet legfeljebb epitke-
zeskor, esetleg cserepben lat. Berkeket,
nadasokat nagyon kell keresni es ha van-
nak is akkor is csak McDonalsos hulladekkal
, papirpoharakkal es hajlektalanokkal van
tele. A ronan mast sem latni csak Ex NDK-s turistakat, a folyok inkabb koolajjal es mereggel vannak tele, az eget meg jo ha latni a szmogtol. Ez a haza ??
...
A bátyám melózott
Megunta hamar
Elment, már nem is tudom
Svéd e vagy magyar
Évente hazajön
Önmagától részeg
Visszahívja mindig,
Ó a családi fészek.
Asztalra borulva egész este sír
Vegyek majd neki Kerepesen sírt
...
Azok a hegyek még ma is állnak,
Azok a folyók még ma is futnak,
Az a csillag még ma is mutatja az utat,
Az a nép még ma is él.
Túl az üveghegyen, a kék kerek tengeren,
Az égig érő fa alatt egy szép helyen,
Ott, hol a világ virágos bölcsője állt,
Élt népével Puszta magyar király.
Három fia volt az öreg Pusztának,
A vadászt hívták Jószélfúvásának,
A kovácsot Széptüzeklángjának,
A legkisebbet Szépmezőszárnyának.
Szép mező szárnyai alatt született,
Szívébe írva a gyönyörű üzenet,
A világon élni csak hősként érdemes,
Rajtad a sor, hallod!
Mondd tovább énekes!
Jóra rossz, örömre baj,
Nászra gyász, mosolyra jaj,
Árulás, ellenség rohan rád.
Fogy a nép, mint a Hold,
Völgyem nincs, ennyi volt.
Legelőt lovadnak nem találsz.
Fehér ló áldozat
Jelöld meg utamat,
Könyörülj Istenem,
Jelet adj!
Jó remény csillaga,
Magyarok pásztora,
Ígérd meg, aki megy
Megmarad.
Szépmezőszárnya szól,
Szeme ég, lángot szór,
Indulunk, lóra hát,
Aki bír.
Nos, ez nagyon jo jis gyujtemeny lehetne a hazaszeretetrol, illetve arrol, hogy mit jelent a haza. Ha eltekintunk a szemelyes jellegu hozzaszolasoktol. Azt hiszem, kiszurozom, es megcsinalom. Jo az ilyesmi a haznal, tenyleg ertek, ha ilyen versek, idezetek ossze vannak gyujtve. Na keresek meg valamit...
Mint ólmos ég alatt lecsapódva, telten,
füst száll a szomorú táj felett,
úgy leng a lelkem,
alacsonyan.
Leng, nem suhan.
Te kemény lélek, te lágy képzelet!
A valóság nehéz nyomait követve
önnönmagadra, eredetedre
tekints alá itt!
Itt, hol a máskor oly híg ég alatt
szikárló tűzfalak
magányán a nyomor egykedvű csendje
fenyegetően és esengve
föloldja lassan a tömény
bánatot a tűnődők szivén
s elkeveri
milliókéval.
Az egész emberi
világ itt készül. Itt minden csupa rom.
Ernyőt nyit a kemény kutyatej
az elhagyott gyárudvaron.
Töredezett, apró ablakok
fakó lépcsein szállnak a napok
alá, a nyirkos homályba.
Felelj -
innen vagy?
Innen-e, hogy el soha nem hagy
a komor vágyakozás,
hogy olyan légy, mint a többi nyomorult,
kikbe e nagy kor beleszorult
s arcukon eltorzul minden vonás?
Itt pihensz, itt, hol e falánk
erkölcsi rendet a sánta palánk
rikácsolva
őrzi, óvja.
Magadra ismersz? Itt a lelkek
egy megszerkesztett, szép, szilárd jövőt
oly üresen várnak, mint ahogy a telkek
köröskörül mélán és komorlón
álmodoznak gyors zsibongást szövő
magas házakról. Kínlódó gyepüket
sárba száradt üvegcserepek
nézik fénytelen, merev szemmel.
A buckákról néha gyüszünyi homok
pereg alá... s olykor átcikkan, donog,
egy-egy kék, zöld, vagy fekete légy,
melyet az emberi hulladék,
meg a rongy,
rakottabb tájakról idevont.
A maga módján itt is megterít
a kamatra gyötört,
áldott anyaföld.
Egy vaslábasban sárga fű virít.
Tudod-e,
milyen öntudat kopár öröme
húz-vonz, hogy e táj nem enged és
miféle gazdag szenvedés
taszít ide?
Anyjához tér így az a gyermek,
kit idegenben löknek, vernek.
Igazán
csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz.
Magaddal is csak itt bírhatsz,
óh lélek! Ez a hazám.
