most jól vagyok, pontosabban, egyelőre úgy tűnik, tünetmentes (ha szedem a gyógyszert), amúgy meg 7 év kemény pszichoterápia megtanított értékelni az életemet. vagy jobban megélni. vagy mittomén.
talán nem ilyen későn kellett volna elkezdeni.
de mivel azt nem lehet visszamenőleg kipróbálni, hogy mi lett volna, ha másképp lett volna, így aztán végső soron mit tudom én.
nem a legkönnyebb és legcélravezetőbb lehetőséget választottam ezzel a makacs gyógyszerellenállással, az biztos, de mivel végül is életben maradtam, sőt egészséges is vagyok (már az elmebajtól függetlenül), és a betegségem megtanított sok mindenre, aminek ma nagy hasznát veszem, még azt is mondhatnám, h összességében pozitív az egyenleg (egyelőre), de ha a kamasz gyerekemen (aki nincs hálisten) észrevenném a mániás depresszió tüneteit, hát nem próbálnám meg otthon kezelni, az biztos.
(mondom ezt úgy, h én aztán tényleg évtizedekig mindent kipróbáltam, csak ne kelljen gyógyszert szednem.)
egyébként tudjátok, kitől örökölte? és az illetőnek milyen (volt) az élete, viselkedése, jólléte, kórlefolyása stb.?
neki is depresszióval kezdődött télen, én terapeuta vagyok több ilyen irányú végzettséggel...de elvittem egy pszichiáterhez és több más kollégához is...elvittem a pszichiátriára is h lássa h milyen hely...risperdal 1mg-ot írtak fel...nem akarja szedni és igazából mi sem szeretnénk, várjuk h lecsengjen...nyolc nap múlva lesz 18 éves...Én nem tudom megtenni h 18. szülijére szakemberként és apaként legyógyszerezzem....szóval amiket írtál megvolt. Ő nem akar szakembert, talán még picit engem, de igazán engem sem, a gyógyszert sem szedné be...
én elvittem volna magam igen sürgősen pszichiáterhez, ha a 17 éves kori önmagam szülei lettem volna (bár nekem depresszióval kezdődött, mint ahogy általában szokott ez a dolog). ha ráadásul találtak volna nekem jó szakembert, akkor olyan 20+ év szenvedést megspórolhattam volna magamnak (és másoknak is).
Azt mondja h nem drogozott, vizelettesztje negatív lett (fűre és amfetaminra nézték)
Számomra (sokat vagyok vele és szakember is vagyok, mindig is érdekelt a pszichológián belül is a lelki betegségek, mentális zavarok területe) egyértelmű mánia. Amit még kimutatott a vérvizsgálat h a pajzsmirigye durván alul működik, ami egy nőkre jellemző mánia típusnak jellemzője (de tulajdonképpen mindegy minek nevezzük, mert egyértelmű megoldása, mint ahogy a lelki betegségeknek általában nincs...ezért is írtam nektek ide a fórumra)
Legelső körbe arra figyeltünk fel h állandóan okos telefonozik, szinte egész nap, kompromittáló képeket tett fel, ráírogatott sokakra...szóval okos telefon viszi magával, alig van otthon...állandóan megy, de h válaszoljak a kérdésedre téglaépítésű nagyon régi építésű, felújított családi ház, ahol wifi van (itt lakik, ha épp otthon van)
Az jutott eszembe h azok tudnák leginkább megmondani h mit kéne tenni, akik átélik ezt az állapotot...hálás kösz mindenkinek, aki ír...hogy akiken mondjuk 16-18 éves korában jött ki visszatekintve, átélve mit tettek volna akkor a szüleik helyében...? (semmi betegségbelátása nincs jelenleg)
Tudom, hogy hülyén hangzik (a pszichiáter is ezt kérdezné először), de valahogy meg kéne bizonyosodni róla, hogy nem drogozik-e. Ha esetleg igen, hát akkor sem biztos, hogy tudtok rajta változtatni, de legalább megvan az ok. A drogtól simán lehet depressziós valaki.
Két megjegyzés jutott eszembe az írásodat látva. A depresszió testi betegség, idegrendszeri terheltség, sérülés, vagyis tévedés azt gondolni, hogy a család hozta ki átmenetileg ebből, ha kihozta egyáltalán. Kb. olyan, mintha a tüdőgyulladásól hozta volna ki a család. Másrészt a gyógyszereket nagyonnagyonnagyon helyes ha elkerülitek szerintem.
Megengedsz 3 kérdést?
Napi átlag hány órát gépezik a lányod?
Ahol gépezik, az lakótelep, vagy régi bérház..?
Tulajdonképpen arra szeretnék kilyukadni, hogy mikor épült az a ház/lakás, ahol gépezik?
(tudom, hogy nem látod az összefüggést, mindegy most)
A pár nap múlva 18 éves lányomnál egyértelműen mániás tünetek léptek fel.
Télen volt egy depresszív időszaka. amiből családi segítséggel látszólag kijött. Jelenleg nagyon pörög, nehéz kezelni, sokszor össze-vissza beszél, mintha nem is ő lenne, és egész nap megy, nem lehet otthon tartani, elszökik, az interneten lejáratja magát, a megbeszélteket nem tartja be, beszólogat, provokál, semmi belátása, szándéka nincs a változásra, minden téren kritikátlan, túlzó) Ezt megelőzően soha semmi probléma nem volt vele, látszólag...március végétől tart ez az állapot, most is eltűnt. Ti, akik ezzel az állapottal éltek együtt, a helyünkbe mit tennétek utólag mit lett volna jó tenni, mi a tapasztalatotok...? (amikor legelőször ebbe az állapotba kerültetek, mi lett volna a legjobb ha szüleitek mit csinálnak, miben segítenek nektek...? hogyan, miképpen, mi a legjobb megoldás szerintetek...?
Hálás köszönet a válaszokért....
A pszichiátrializálódást, gyógyszereket szeretnénk elkerülni....
Figyelmetekbe szeretnék ajánlani egy a közvélemény számára módjával kommunikált, mégis egyre nagyobb egészségügyi kockázatot jelentő, akár idegrendszeri tüneteket is előidéző jelenséget, az elektromágneses sugárzást.
Elektroszmog források lehetnek például az utcai légvezetékek, mobiladók, pc, wifi, ha hisztek benne, ha nem.
Tisztában vagyok vele, hogy többnyire mi a vélekedés az elektroszmoggal kapcsolatban, a tények ismeretében mégis megkérlek Titeket, hogy olvassátok át a honlapot és gondolkozzatok el a témában.
Írhattok itt is, a honlapon található e-mailen is, kérdezzetek, amire tudok a távolból, válaszolok.
Egy bipoláris valószínűleg nem minden állapotában alkalmas a szülői feladatra, a bíróság nem feltétlen ítélné gyerekeket neki, ha tájékozott, vagy szakértőt von be. Egy válás tehát rosszul is érinthetné a feleséged, mert magára maradhat.
Ha meg akarod menteni a kapcsolatotokat, szerintem így különélve kellene a konszolidálására lépéseket tenni, hogy megnyugtasd, ne tartson tőled. Találkoznod kellene vele rendszeresen nyilvános helyen - a gyerekek miatt is. Esetleg rendszeres elektronikus levelezésbe kezdesz vele, ha hajlandó rá. El kellene jutnotok odáig, hogy a betegségéről nyíltan tudjatok egymás között beszélni, és érezze, hogy így is elfogadod, szereted őt, és már jobban érted az addigi kapcsolatotok problémáit. Ez akár hónapokba is telhet, de rá kellene szánni, és megéri, ha ezalatt sikerül kettőtök köztött felépíteni valamit. Azalatt szervezhettek a gyerekekkel együtt közös programokat is.
Ha valóban rendszeresen jár orvoshoz, és szed gyógyszert, van betegségtudata, és ez jó. Ez reményt ad arra, hogy az érzelmi ingadozásai csökkenthetőek. Akkor azért tisztázni kellene, miért titkolta előtted. Ha nem szed gyógyszert, nem jár orvoshoz, fontos szereped lehet a betegségtudata kialakításában, és hogy elvidd orvoshoz.
Minél többet meg kellene tudnod erről a betegségről általában, és ha sikerül konszolidálni a kapcsolatotokat, és van orvosa, el kellene jutnod az orvosához, hogy fogalmat alkoss az ő helyzetéről, kikérd a tanácsát. Ha nincs orvosa, neked kellene segítened, hogy eljusson jó szakemberhez.
Amikor az egyik barátom kapcsán egy orvost erről a betegségről kérdeztem, azt válaszolta: Egy bipolárissal való kapcsolatodban az történik, amit te akarsz. Hözzáteszem, nyilvánvalóan ez nem alap semmiféle visszaélésre, és egy tisztességes kapcsolatban értelmezhető, hogy az történik, amit te (is) akarsz. Az orvos állítását a személyes tapasztalataim nagymértékben igazolták. Hozzá kell tennem, nagyon alaposan tájékozódtam erről a betegségről, és nem hagytam magam kiforgatni a sarkaimból, amikor dübörgött az érzelmi hullámvasút.
Miután amikor rossz a kedélye, érzelmileg is nehezen kapcsolódik a világhoz, ezért mondhat akkor olyat, hogy nem szeret. Nem a hangulatingadozásokban mondottak döntik el, mit gondol kettőtökről.
Az általad elmondottakból én azt is kiolvasom, hogy a kettőtök közti hangnemért és a félelméért te is felelős vagy. Ha új alapokra akarod helyezni a kapcsolatotokat, nem kerülhetsz olyan indulati állapotba, hogy a másik azt érezze, hogy mindjárt megütöd. Számomra ez nem tűnik irracionális érzésnek. Magam nem egyszer éreztem úgy eddigi életem során, hogy ha nem úgy viselkedem, amint tőlem a másik, egy férfi elvárja, meg fog ütni. Például, amikor egy volt bokszoló, szerelő, irreális árat kért a munkájáért. Nem beszélt sokat, sőt, nem is emelte fel a hangját, csak éppen a szemében volt valami kiszámíthatatlan indulat. És egyszer előfordult, hogy valaki meg is ütött. Egy bipolárisnak sokszor nagyon jó antennái vannak, nem kerülik el a figyelmét a legkisebb részletek sem. A veréstől való félelem - a gyengébbik joggal érzi így - egy zsarolt, szorongatott állapot, nem azt teszi, mondja, amit gondol vagy szeretne. Tehát ezek után nagyon fontos, hogy fokozottan figyeljetek arra, hogy közösen szülessenek a család életét érintő döntések, kompromisszumra törekedve, és tudatosan teret engedve a másik vágyainak is. És személy szerint neked arra kellene törekedned, hogy kiszámítható, kiegyensúlyozott társa legyél a feleségednek, ami biztonságérzetet ad neki.
Nem hordom a zsebemben a bölcsek kövét. Hallgass meg minél többeket.
Sziasztok, szeretnék privátban levelezni ill chat, telefon egyebek, akiknek bipoláris a házastáruk, hogy hogyan oldják meg a mindennapokat, hova tudnak fordulni segítságárt stb. Tapasztalatok megosztása és egymás segítése lenne a cél.
Az én férjem is bipoláris depressziós. Nehéz megmondani, hogy melyik ő és melyik a betegség. Ha nem száll ki az ember egy ilyen kapcsolatból akkor vállalja a hullámvasútozást. Nem könnyű. Először is eléggé tisztában kell lenni saját magaddal, mert a társad a saját hangulatait rád fogja kenni. Ha ő agresszív, vagy ideges azt fogja mondani, hogy te vagy az.Ő csak miattad ilyen. Ilyenkor végig kell gondolni, hogy van e alapja. Ez sem mindig könnyű. Egyszer valaki azt mondta, hogy a szeretet akaratlagos dolog. Akkor nem hittem neki, de rájöttem, hogy így van. Nagyon akarom szeretni a párom, ezért amikor összeomlik és támadóvá válik egyszerűen elkerülöm, megvárom amíg elmúlik, nem kommunikálok vele. Vitába szállni kár, mert nincsenek észérvek, csak rosszul jöhetsz ki belőle. Nálunk most jól van beállítva a gyógyszer, így csak akkor jön a vihar, ha front van. Erre meg előre felkészülök.
A Feleségem mániás depressziós,van két gyerkőcünk, egy 3 éves és egy 9 hónapos Baba.
Én 7 éve ismerem, és tudtam első perctől h mi a probléma, gyerekeket is úgy vállaltunk, hogy körbejártuk orvosilag a lehetőségeket.
Az egyik orvos azt mondta h vállalhatunk, a másik azt hogy nem lehet gyerekünk, mivel lesznek olyan időszakok amikor a Feleségem saját magát sem fogja tudni eltartani, nem h gyerekeket.
Az akkori gyógyszeres kezelésével rendben volt minden, ugyan sok vita volt, de meg tudtuk beszélni. A legnehezebb az volt, hogy nem tudtam lereagálni az éppen aktuális hangulatát, gyakran okoltam saját magam h nem tudok megfelelni Neki.
Többször kértem h gyakrabban menjünk orvoshoz, nem tötént meg, csak ment az értelmetlen vita és a legfájóbb h most már a két gyerek előtt.
Jeleztem a családjának, hogy baj van, már novemberben, december elején már annyira rosszul volt, hogy kiabált, üvöltözött a gyerekek előtt, sőt naponta kirakott, hogy takarodjak el, el akar vállni.
A caládja nem beszélt Vele, pedig minden kemény vitát elmondtam Nekik, és kértem h vigyük orvoshoz. Nem történt meg, a Feleségem elhitette Velük, hogy én vagyok a hunyó.
Aztán december végén, karácásony után egyik nap az autópályán 120-al mentünk, vittem egy lányos karácsonyi bulira a gyerekekkel és hazafelé, sötét volt, elkezdett ütni az autóban, majdnem meghaltunk, arcon ütött többször.
Ez volt az utolsó csepp a pohárban, kértem a Báttyát másnap h vigyük orvoshoz, sikerült.
Szilveszter napján kerültünk az orvosához aki egyből be is utalta a korházba és azóta egyedül maradtam a két gyerekkel, az egyik anyatejes volt.
Iszonyatosan nehéz állapot!
A családja ellenem fordult, engem okolnak, miközben köszönettel tartoznának. Ha valaki egyedül tönkre teszi magát, ám legyen,de itt már 4-en vagyunk, más életeket nem lehet, ezt nem értette meg.
Én 7 évig próbáltam megfelelni Neki,nem sikerült. Ott tartok h bármi áron is de válni fogok, 35 évesen még talán van esélyem egy normális életre.
Ez nekem túl sok volt, azt hiszem években kell mérnem mire feldolgozom, hogy a Feleségem majdnem megölt minket.
Szerettem, de már annyira eltávolódtam Tőle, annyira megváltozott a személyisége, hogy hazudnék ha azt állítanám, hogy szeretem.
Tehát most ha 1-2 héten belül hazakerül, kezdetét fogja venni egy válási procedúra, h mi lesz nem tudom,egy biztos, nem akarok mellette belerokkanni azért, hogy Ő úgy ahogy elevickéljen mellettem. Van két Fiam, őket fel kell nevelni, normális életet kell biztosítani.
nem szoktam fórumozni de miután elkezdtem a problémámmal foglalkozni azt láttam, hogy ez egy hatékony módja annak, h más emberektől segítséget kapjak akik hasonló cipőben járnak.
Feleségem pár hónapja elköltözött és magával vitte a két kisfiunkat is (2-4 évesek). Az volt akkor az indoka, h magányos én meg érzelmileg bezárkóztam és hogy nem is illünk össze. Én nagyon összetörtem mert miközben mindennél jobban szeretem a feleségemet, elkezdtem hibáztatni magamat, h mit is rontottam el? Ő azt mondta, h már nem szeret és el akar válni. Aztán jöttek a furcsa jelek. Először amikor kértem, h menjünk el egy gyerekpszichológushoz, h kikérjük a véleményét arról, h mi lenne a gyerekek számára a legjobb a válás után de ő ezt mindenféle képtelen indokkal visszautasította. Aztán mikor azt mondta, h igazából azért költözött el mert félt, h meg fogom verni akkor először arra gondoltam, h ez nagyon jó hír mivel ezt a képtelenséget könnyen tisztázni fogom vele, hiszen ilyen sose fordult elő a kapcsolatunkban és soha nem is lennék képes ilyet tenni. Aztán meg arra gondoltam, h ezt lehet, h a válás miatt találta ki, h megfelelő indokot adjon az elköltözésre és a gyerekelhelyezésre, de aztán meggyőződtem róla, h tényleg fél. Egy közös barátunktól tudtam meg, h bipoláris depressziós, gyógyszereket szed és kezelésre jár. A házasságunk alatt nem láttam, h szedett volna gyógyszereket és szerintem nem is járt kezelésre sem. Az is igaz, h sokat veszekedtünk, de most már látom, h ezek nagy része amiatt volt mert én nem jól reagáltam az ő dühkitöréseire, szeretethiányára vagy a szorongásaira. Úgy álltam hozzá mint egy "normális" emberhez és figyelmen kívül hagytam, h beteg mivel nem tudtam róla.
Most azt érzem, hogy még inkább mellette kell, h legyek és segítenem kell rajta mert ő a feleségem és szeretem. Viszont nem szeretném erőltetni az ő akarata és érzése ellenére a dolgot. Mindkettőnknek ez az első házassága és én nem szeretnék egy új életet, hanem ezt a kapcsolatot szeretném megmenteni, h a feleségemmel és a gyerekekkel együtt éljünk persze úgy hogy mindketten odafigyelünk erre a betegségre a jövőben.
Ahogy olvastam a diagnózisokat elég nehéz a helyzet mert a bipolárisnak sokszor nincs betegségtudata, üldözési mániában szenved, fél stb.
Azt szeretném kérdezni attól akinek volt ilyen tapasztalata, h a bipoláris rossz passzban van és azt mondja a társának, h "nem szereti" és válni akar azt mennyire kell tiszteletben tartani? Honnan tudjam, h tényleg a betegségétől függetlenül valóban ezt akarja e? Hogyan győzzem meg, h ez egy betegség és mielőtt elválnánk érdemes volna együtt elmenni egy terapeutához ezzel a problémával? Mit tegyek, h ne féljen tőlem? A gyerekekre nézve mekkora problémát jelent, ha az anyjuk egyedül neveli őket és bipoláris depresszióban szenved?
Ha tudtok ajánlani ilyen helyzetre jó szakembert azt megköszönöm! Szívesen leveleznék olyannal aki ilyen helyzetben volt (akár egyik akár másik oldalon), h megkérdezzem a tapasztalatait! Kérlek Titeket, h olyanok írjanak akik tényleg ismerik ezt a problémát akár mint szakember akár mint elszenvedő fél... Előre is köszönöm a támogatásotokat!
Az elektroszmog egyik tünete a depresszió. Ha felmerült Önökben már ez az ok, ha nem, nézzenek bele a honlapomba. Amit biztosra mondok, hogy sok idegrendszeri betegségnek jöttem már rá az egyszerű okára. Legtöbbször ez a számítógép, illetve az utcai -normál 400 voltos- villanyvezeték. ?