Sziasztok, szeretnék privátban levelezni ill chat, telefon egyebek, akiknek bipoláris a házastáruk, hogy hogyan oldják meg a mindennapokat, hova tudnak fordulni segítságárt stb. Tapasztalatok megosztása és egymás segítése lenne a cél.
Az én férjem is bipoláris depressziós. Nehéz megmondani, hogy melyik ő és melyik a betegség. Ha nem száll ki az ember egy ilyen kapcsolatból akkor vállalja a hullámvasútozást. Nem könnyű. Először is eléggé tisztában kell lenni saját magaddal, mert a társad a saját hangulatait rád fogja kenni. Ha ő agresszív, vagy ideges azt fogja mondani, hogy te vagy az.Ő csak miattad ilyen. Ilyenkor végig kell gondolni, hogy van e alapja. Ez sem mindig könnyű. Egyszer valaki azt mondta, hogy a szeretet akaratlagos dolog. Akkor nem hittem neki, de rájöttem, hogy így van. Nagyon akarom szeretni a párom, ezért amikor összeomlik és támadóvá válik egyszerűen elkerülöm, megvárom amíg elmúlik, nem kommunikálok vele. Vitába szállni kár, mert nincsenek észérvek, csak rosszul jöhetsz ki belőle. Nálunk most jól van beállítva a gyógyszer, így csak akkor jön a vihar, ha front van. Erre meg előre felkészülök.
A Feleségem mániás depressziós,van két gyerkőcünk, egy 3 éves és egy 9 hónapos Baba.
Én 7 éve ismerem, és tudtam első perctől h mi a probléma, gyerekeket is úgy vállaltunk, hogy körbejártuk orvosilag a lehetőségeket.
Az egyik orvos azt mondta h vállalhatunk, a másik azt hogy nem lehet gyerekünk, mivel lesznek olyan időszakok amikor a Feleségem saját magát sem fogja tudni eltartani, nem h gyerekeket.
Az akkori gyógyszeres kezelésével rendben volt minden, ugyan sok vita volt, de meg tudtuk beszélni. A legnehezebb az volt, hogy nem tudtam lereagálni az éppen aktuális hangulatát, gyakran okoltam saját magam h nem tudok megfelelni Neki.
Többször kértem h gyakrabban menjünk orvoshoz, nem tötént meg, csak ment az értelmetlen vita és a legfájóbb h most már a két gyerek előtt.
Jeleztem a családjának, hogy baj van, már novemberben, december elején már annyira rosszul volt, hogy kiabált, üvöltözött a gyerekek előtt, sőt naponta kirakott, hogy takarodjak el, el akar vállni.
A caládja nem beszélt Vele, pedig minden kemény vitát elmondtam Nekik, és kértem h vigyük orvoshoz. Nem történt meg, a Feleségem elhitette Velük, hogy én vagyok a hunyó.
Aztán december végén, karácásony után egyik nap az autópályán 120-al mentünk, vittem egy lányos karácsonyi bulira a gyerekekkel és hazafelé, sötét volt, elkezdett ütni az autóban, majdnem meghaltunk, arcon ütött többször.
Ez volt az utolsó csepp a pohárban, kértem a Báttyát másnap h vigyük orvoshoz, sikerült.
Szilveszter napján kerültünk az orvosához aki egyből be is utalta a korházba és azóta egyedül maradtam a két gyerekkel, az egyik anyatejes volt.
Iszonyatosan nehéz állapot!
A családja ellenem fordult, engem okolnak, miközben köszönettel tartoznának. Ha valaki egyedül tönkre teszi magát, ám legyen,de itt már 4-en vagyunk, más életeket nem lehet, ezt nem értette meg.
Én 7 évig próbáltam megfelelni Neki,nem sikerült. Ott tartok h bármi áron is de válni fogok, 35 évesen még talán van esélyem egy normális életre.
Ez nekem túl sok volt, azt hiszem években kell mérnem mire feldolgozom, hogy a Feleségem majdnem megölt minket.
Szerettem, de már annyira eltávolódtam Tőle, annyira megváltozott a személyisége, hogy hazudnék ha azt állítanám, hogy szeretem.
Tehát most ha 1-2 héten belül hazakerül, kezdetét fogja venni egy válási procedúra, h mi lesz nem tudom,egy biztos, nem akarok mellette belerokkanni azért, hogy Ő úgy ahogy elevickéljen mellettem. Van két Fiam, őket fel kell nevelni, normális életet kell biztosítani.
nem szoktam fórumozni de miután elkezdtem a problémámmal foglalkozni azt láttam, hogy ez egy hatékony módja annak, h más emberektől segítséget kapjak akik hasonló cipőben járnak.
Feleségem pár hónapja elköltözött és magával vitte a két kisfiunkat is (2-4 évesek). Az volt akkor az indoka, h magányos én meg érzelmileg bezárkóztam és hogy nem is illünk össze. Én nagyon összetörtem mert miközben mindennél jobban szeretem a feleségemet, elkezdtem hibáztatni magamat, h mit is rontottam el? Ő azt mondta, h már nem szeret és el akar válni. Aztán jöttek a furcsa jelek. Először amikor kértem, h menjünk el egy gyerekpszichológushoz, h kikérjük a véleményét arról, h mi lenne a gyerekek számára a legjobb a válás után de ő ezt mindenféle képtelen indokkal visszautasította. Aztán mikor azt mondta, h igazából azért költözött el mert félt, h meg fogom verni akkor először arra gondoltam, h ez nagyon jó hír mivel ezt a képtelenséget könnyen tisztázni fogom vele, hiszen ilyen sose fordult elő a kapcsolatunkban és soha nem is lennék képes ilyet tenni. Aztán meg arra gondoltam, h ezt lehet, h a válás miatt találta ki, h megfelelő indokot adjon az elköltözésre és a gyerekelhelyezésre, de aztán meggyőződtem róla, h tényleg fél. Egy közös barátunktól tudtam meg, h bipoláris depressziós, gyógyszereket szed és kezelésre jár. A házasságunk alatt nem láttam, h szedett volna gyógyszereket és szerintem nem is járt kezelésre sem. Az is igaz, h sokat veszekedtünk, de most már látom, h ezek nagy része amiatt volt mert én nem jól reagáltam az ő dühkitöréseire, szeretethiányára vagy a szorongásaira. Úgy álltam hozzá mint egy "normális" emberhez és figyelmen kívül hagytam, h beteg mivel nem tudtam róla.
Most azt érzem, hogy még inkább mellette kell, h legyek és segítenem kell rajta mert ő a feleségem és szeretem. Viszont nem szeretném erőltetni az ő akarata és érzése ellenére a dolgot. Mindkettőnknek ez az első házassága és én nem szeretnék egy új életet, hanem ezt a kapcsolatot szeretném megmenteni, h a feleségemmel és a gyerekekkel együtt éljünk persze úgy hogy mindketten odafigyelünk erre a betegségre a jövőben.
Ahogy olvastam a diagnózisokat elég nehéz a helyzet mert a bipolárisnak sokszor nincs betegségtudata, üldözési mániában szenved, fél stb.
Azt szeretném kérdezni attól akinek volt ilyen tapasztalata, h a bipoláris rossz passzban van és azt mondja a társának, h "nem szereti" és válni akar azt mennyire kell tiszteletben tartani? Honnan tudjam, h tényleg a betegségétől függetlenül valóban ezt akarja e? Hogyan győzzem meg, h ez egy betegség és mielőtt elválnánk érdemes volna együtt elmenni egy terapeutához ezzel a problémával? Mit tegyek, h ne féljen tőlem? A gyerekekre nézve mekkora problémát jelent, ha az anyjuk egyedül neveli őket és bipoláris depresszióban szenved?
Ha tudtok ajánlani ilyen helyzetre jó szakembert azt megköszönöm! Szívesen leveleznék olyannal aki ilyen helyzetben volt (akár egyik akár másik oldalon), h megkérdezzem a tapasztalatait! Kérlek Titeket, h olyanok írjanak akik tényleg ismerik ezt a problémát akár mint szakember akár mint elszenvedő fél... Előre is köszönöm a támogatásotokat!
Az elektroszmog egyik tünete a depresszió. Ha felmerült Önökben már ez az ok, ha nem, nézzenek bele a honlapomba. Amit biztosra mondok, hogy sok idegrendszeri betegségnek jöttem már rá az egyszerű okára. Legtöbbször ez a számítógép, illetve az utcai -normál 400 voltos- villanyvezeték. ?
Nem állt szándékomban megbántani senkit. Csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ebben a gondolatban "lehet valami". Próbálhatnánk jobban örülni a kisebb örömöknek stb. ezt a szöveget mindenki jól ismeri, mégis biztosan van benne igazság. Egyébként Nietzschének is voltak olyan hangulatváltozásai, amelyek bipoláris zavarra utalhatnak.
"A betegségeinket az agyunkban rosszul működő biokémiai folyamatok hozzák létre"
Inkább fordítva. A lelki betegségek következménye a rossz biokémiai folyamatok. Ezért is terelődik a pszihiátriai gyógyítás a gyógyszerek felől a pszihoterápia irányába. Nem titkoltan azért írnak fel sokszor gyógyszert a pszihiáterek, mert nincs elég kapacitásuk a pszihoterápiára. De azért a biokémia-lélek dolog erősen korlátozott mértékben fordítva is működik. Némi gyógyszerezés segíthet a lelki baj orvoslásában. Ezért is van pozitív hatása néhány gyógyszernek, ugyanakkor még véletlenül sem találták fel a különböző lelki betegségek gyógyszereit.
Hidd el, az öndiagnózis nagyon veszélyes is tud lenni, így valóban azt tudom javaslni, ha anyagilag bírod, menj el maszek áterhez - a tbésekben én már nem bízom -, de ha drágállod, vannak alapítványok is - Napkör Alapítvány -, ahol barátibb árak vannak.
A betegségeinket az agyunkban rosszul működő biokémiai folyamatok hozzák létre, a gyógyszerek ezeket szabályozzák, ne üljünk a hullámvasútban, egyszer lent, egyszer fent.
A mély, depressziós szakaszok rendkívül mocskosak tudnak lenni, na nem mintha a mániás annyira szuper lenne. :-(
Mintha valahol olvastam volna, a bipoláris mániás depressziót az azt megelőző depressziós szakaszok hozzák leginkább elő. Nálam egy élethelyzet volt, ami a felszínre hozta, ekkora pörgés nélkül csak összezuhantam volna, nem lettem volna képes végigcsinálni a projektet.
Engem különösebben nem zavar a kórház, ha több időt kell bent lennem, elvagyok, nem hospitalizálódom, elvagyok mint a befőtt. Exem elvolt a gyerekkel, így nem okozott gondot, ha hosszabb ideig nem voltsm otthon.
Még a régi T. hegyen voltam többször a 90-es évek elején, azelőtt csak kezelgettek, evvel-avval, fogalmuk nem volt, mit csináljanak velem. Először a "se kép se hang" szindrómával kerültem be - ezt csak én hívom így -, ca. 1,5 hét alatt kiszedtek ebből a mérhetetlen befelé fordulásból. Ezért szoktam írni meggyőződéssel azoknak, akik azt mondják"bölcs hozzáértéssel", mi blondok vagyunk, ma én, holnap te. Megnézném, sokan mit lépnének, ha este lefekszenek, és reggel azt sem tudják, kicsodák-micsodák, és mindent elfelejtenének.
Csak a szokásos csoportok voltak abban az időben is, kiscsoport, nagycsoport, műhely (művészetterápia most), volt valamilyen csoportfoglalkozás, ahol imagináltunk, érdekes dolgokkal foglalkoztunk, és még volt nekem pszichodráma.
Még megvan lefűzve egy olyan anyag, ahol ugyanarról a képről kellett verset írnia mindenkinek, nagyon érdekes feladat volt.
Nekem is volt pszichoszomatikus tünetem az ottani kajától, de én nem fogytam annyit mint te, viszont nagyon bekavart a terápiámba.
Ha publikus, neked mit hoztak ki az aanalízisükkel? Nálam minden foglalkozáson az "engem nem szabad elhagyni" jött ki, tehát minden problémámnak az életem során bekövetkezett elhagyások rakódtak egymásra, hogy a végén a se kép se hang megjelenhetett. (Akkor éppen a munkahelyemen 20 kollegámat rúgták ki, engem nem, mert én voltam a vámkezelő.)
Hipomániával kezdtem én is, aztán az évek alatt átfordult durva mániába a probléma, mélységes depresszióval fűszerezve. Volt több öngy. kísérletem, ezelből talán 1 volt "indokolt" - véleményem szerint - a többit nem tudom, mine csináltam. Az a jó, ha kontroll alatt vagy, van dokid, aki figyeli, nincs-e nagyobb változás, mert akkor változtatni kell a gyógyszeres terápián. 3 antidepit szedek, egyik antipszichotikum, hangulatdtabilizálókat, így már 1 éve nem voltam kórházban, ami nálam nagy szó.
Maszek pszichiáterem van, ő az egyik kürházban volt a kezelőorvosom.