Keresés

Részletes keresés

Teresa7 Creative Commons License 3 órája 0 0 44810

Diego Valeri

 

Virágzás

 

Lásd, elfáradt a nap, és, lásd, az ég is
beborult. De nevet a völgyi rét, a
fű ragyog, és a sárga margaréta
tündöklik, és szerelmi táncra kapnak
a fényesszárnyú lepkék.
Virágzol, ember földje, akkor is még,
mikor egünk reménye már kihamvadt.

 

Rába György fordítása

Teresa7 Creative Commons License 3 órája 0 0 44809

Kovács-Popa Daniela

 

Tanulnom kellene

 

Tanulnom kellene a tiszavirágtól,
mily illanó az élet szépsége,
a pillanatnak élni ezen túl
és kézen fogva lépni közös révbe.

 

Tanulnom kellene, mit mesél a szél,
érteni a szavát a hajnali csendnek,
ó mily kín a vágy, annak aki él
szemem smaragdjában álmok rezegnek.

 

Tanulnom kellene a ragyogó naptól,
hogy meg kell halnom, hogy újjászülessek
s ha omló álmok porán szerelem vágya lángol
izzó hamvaiból erőt merítsek.

 

Tanulnom kellene a magányos holdtól
hogy van titok, mit senkivel sem osztok
s hogy nem leszek már sosem egyedül
még akkor sem, ha magam maradok.

 

 

 

Teresa7 Creative Commons License 3 órája 0 0 44808

Radnóti Miklós

 

Veresmart

 

Megcsöndesült az út és rajta mint
egy terhes asszony, holló billeg át.
Sóhajt az út, – no végre holló!
és ellocsogja néki bánatát.

 

Hallgatja őt a megsebzett vetés,
a harcra tört vidék pillája rebben,
még nem felejtett, bár az alkonyat
altatja egyre s folyton édesebben.

 

Apró veremben apró akna bú,
méregtől csillog, szétröppenne, de
már nem merészel. Őrzi rosszalón
a káposzták sötét tekintete.

 

S a bölcsrekókadt napraforgók
mögött és ott az ifju fák tövén
acélkék köd lebeg vízszintesen:
a vérre váró sűrü drótsövény.

 

De hajnalban, ha harmat üli meg
(szelíd gyujtózsinór a szára)
nagy óvatosan közte kúszik el
s kinyit a tök arany virága.

 

S a csönd majd ujra permetezni kezd,
a sáncok ormán néha gólya áll,
a futóárok nyúl tanyája ma
s már holnap átszánt rajta Flórián.

 

És visszatérnek mind a mívesek,
aki takács volt, ujra szőni fog
és éjjel szép fonállal álmodik,
míg fel nem keltik gyöngyös hajnalok.

 

S az asszonyok is hajladoznak ujra,
lábuknál nődögél egy új világ,
hiú, mákszínruhás lánykák zajongnak
s kicsiny fiúk, kis öklelő gidák.

 

S a föld bölcs rendje visszatér, amit
ó csillagok szakállas fénye áztat;
állatok s kalászok rendje ez, nehéz
s mégis szelid szolgálati szabályzat.

 

 

Jean-Francois Millet – Marokszedők

Teresa7 Creative Commons License 25 órája 0 0 44807

Kányádi Sándor

 

Felemás őszi ének

 

építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra s újra
amit lerombol benned a
nappalok háborúja

 

ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat nélküled
föl újra nem loboghat

 

nevetségesen ismerős
minden mit mondtam s mondok
nehéz nyarunk volt itt az ősz
s jönnek a téli gondok

 

már csak magamat benned és
magamban téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak

Teresa7 Creative Commons License 2 napja 0 0 44806

Terék Anna


külFÖLD

 

A Puskinban sírtam először
Pesten,
valami buta filmre ültem be,
nevetséges vígjátékra,
másra nem volt már jegy,
másra nem volt már pénzem,
és nevetett a moziban ülő másik hat ember.
Hosszú könnyeim
lecsúsztak arcomon, a nyakamon végig
egészen a dekoltázsomba.
már sírva kértem a jegyet,
a kasszánál a nő nem nézett a
szemembe,
s ennek először végre örültem,
mert akkor még kerestem a tekinteteket
Pesten.
Szerettem volna, ha bárki megkérdezi az utcán,
hogy mégis mi fáj?
Vagy ha legalább néznek rám.
nekem évek kellettek, hogy
rájöjjek
itt még csak vendég sem vagyok,
hanem csak társadalmi probléma
vagy egy nemzeti zűrzavar tartozéka.
S egy problémának jobb ha
nincsenek könnyei, szemei.
Tűrni kell. (?)
A villamoson,
ha kanyarodik vagy ha finoman fékez,
itt nem simulnak a nőkhöz a férfiak,
nem érintik a vállukat,
nincsenek véletlen egymáshoz hajlások.
Pesten nem nézik a férfiak a nőket
pont úgy lesnek ránk,
mintha szégyellni kéne magukat,
mintha a nők nem tudnák,
mintha a nőket nem is kéne nézni,
s csak a munkások füttyentenek
kötelességből
a nők után. Pesten
furcsák a férfiak és furcsák a nők.
Aztán sírtam én szinte
mindenütt Pesten:
a Várban, a jégpályán, a Hűvösvölgyben
a metrón, a Libegőn, a Moszkva téren,
a Lánc-hídon, Zuglóban és Kőbányán,
az Astoriánál esőben,
a Városligetben napsütésben.
A tekintetek mindig elsiklottak mellettem.
ebben a városban nincsenek tekintetek,
ebből a városból nem lehet kitekinteni.
Menekülni kéne,
de látni sem lehet innét a kiutakat.
Aztán lassan a hosszú könnyek
egészen rövidek lettek,
ma már úgy nézek szemekbe, hogy
nem keresek válaszul
tekinteteket,
már nem nevetek ki
„leszerbezéseket”,
megelőzendő:
nem mondom honnan jöttem,
mert nem tudom hová tartsak
és hogy kihez tartozzak.
ők szeretnek folyton választani,
lehet, én mégsem vagyok
magyar?
Nekem már nincs szép
középzárt e betűm,
kezd eltűnni az akcentusom,
csak pár beékelt
szerb szó és káromkodás
jelzi, hogy nem vagyok
„teljesen magyar”,
rajtam már nem látszik,
hogy „szakadt júgó” vagyok,
rólam nem tudja senki, hogy
nem tudok vízum nélkül utazni,
s hogy az országhatáron
az összehajtogatott
alsóneműmet
is darabonként átnézik.
Már nem tudok belesimulni a szabadkai tájba.
a lábnyomaimat a sár is visszadobja,
már nem ismerem a főtér minden négyzetméterét,
már nem az enyém a kiserdő, a puha levélsusogás,
már nem tudom hány dinárba kerül egy vekni kenyér
egy liter tej,
itthon nem tudok örülni a szerb üvöltözésnek
és félek ha férfiak egymást verik az utcán.
Már zavar, ha nem tudok hajnalban fél ötkor
bárhol sós perecet venni,
hogy a városi buszokra több mint 10 percet kell várni,
hogy az épületek nem is olyan magasak,
engem itthon is bántanak: már egy másik akcentus miatt.
Nekem nincs saját hivatalos nyelvem,
és csak kevert kultúrám van.
itthon már idegen vagyok,
odaátmindig szerb maradok.
Nekem már mindegy milyen nyelven
kérem a kenyeret a boltban,
s hogy a szeretőm magyarul mondja-e
hogy kellenék neki.
Nekem már mindegy, hogy decemberben
van-e karácsony,
s hogy hanyadikára esik újév.
nekem már mindegy,
nemzetileg hova sorolnak.
Pedig jó lenne végre valahol
valóban külföldinek lenni.

Teresa7 Creative Commons License 3 napja 0 0 44805

Áprily Lajos

 

Örökség

 

Fehér virágok, könnyes álmok
dalos leánya volt anyám.
Tavaszi napfényért rajongott
s megsiratta a hulló lombot
késő szeptember alkonyán.
Meleg sugár, vonuló felhő
szívébe mind nyomot hagyott,
könnyeket csalt vagy dalt fakasztott –
Apám kacagott, kacagott.

 

Anyám rajongó lelke hitte,
hogy vannak bűbájos csodák,
hitt babonában, szellemekben,
Istenben és álomképekben
és hitte, hogy van túlvilág.
Ha egy-egy rejtelmes jelenség
lelkére aggasztón hatott,
ajkán imával, úgy aludt el –
Apám kacagott, kacagott.

 

Bolyongok búsan a világban
kettőjük béna fia, én,
itt-ott magát szívembe lopja
a dalvarázs, az őszi fény.
Az élet véres ostorától
imám már szinte fölfakad,
anyám dala, anyám imája –
s apám kacag, kacag.

 

 

Révész Imre: Öregek

Teresa7 Creative Commons License 4 napja 0 0 44804

Tegnap múlt 85 éve, hogy elhunyt József Attila.

 

 

József Attila

 

KOPOGTATÁS NÉLKÜL

 

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.

 

A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

 

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul,
amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké
éhes vagyok.

 

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

 

 

 

Teresa7 Creative Commons License 2022.12.01 0 0 44803

Szép napot, kellemes adventi várakozást kívánok Mindenkinek!:-) AnnKa kedves, köszönöm!:-)

 

 

Jorge Luis Borges

 

TIZENHÉT HAIKU

La cifra (A rejtjel) c. kötetből

 

Terebess Gábor fordításai

 

1

 

Súgtak valamit
a délután s a hegyek…
Már belevesztem.

 

2

 

A nagy éjszaka
kiüresedett. Csak illat
maradt benne.

 

3

 

Ez lenne, vagy nem –
az álom, mit feledtem
hajnal előtt?

 

4

 

Lecsendült a húr.
A zene megismerte
érzeményeim.

 

5

 

A mandulafa
ma nem örül nekem.
Ő a te emléked.

 

6

 

Észrevétlenül,
könyvek, kések, kulcsok
szerencsém sarkában.

 

7

 

Ama nap óta
nem léptettem bábut
a sakktáblán.

 

8

 

A sivatagban
– valaki tudja már –
eljő a hajnal.

 

9

 

A tétlen kard
csatáival álmodik.
Az én álmom más.

 

10

 

Egy ember meghalt.
Szakálla nem tud róla.
A körme is nő.

 

11

 

Ez az a kéz, mely
megérintette néha
hajad szálát.

 

12

 

Ereszem alatt
a tükör nem másol mást,
csupán a holdat.

 

13

 

A hold alatt
hosszúra nyúlt árnyék –
egy szál magában.

 

14

 

Egy birodalom
vagy egy szentjánosbogár
kihunyó fénye?

 

15

 

Újhold kelt fel.
Megbámulhatná Ő is
egy másik kapuból.

 

16

 

Messzi csalogány
trillája, öntudatlan
is megvigasztal.

 

17

 

Vénülő kezem
tovább rója a verset –
a felejtésnek.

AnnKa Creative Commons License 2022.11.30 0 0 44802

 

Kapecz Zsuzsa: Baráti kör


Öregek leszünk, rondák és unalmasak, ismerjük
egymás nyavalyáit, mint a régi szerelmek és
szakítások részleteit, sorolgatva kiből mi lett
és mi nem lett végül, alkoholba menekült-e,
idegen országba vagy a magányba, méltatlan
házasságát felcserélte-e újabb méltatlanokkal
vagy egyszerűen beletörődött, ülünk egy
cukrászda teraszán vagy esős napokon múzeumba
járunk, a képeket persze alig nézzük, hiszen
azt is tudjuk már, melyik keretről pereg az
aranyfesték, de megeszünk néhány pogácsát
az alagsorban. Elmegyünk az állatkertbe is,
kötelességszerűen, mert oda hajdanán,
diákkorunkban mindig betévedtünk, később
gyerekeinket cipeltük az elefánthoz, még
később unokáinkat, s a legvégén titkolt
halálfélelmünket, kenyeret aprítva a kacsáknak.
Kószálunk minden helyszínen, amelyik számított
valaha a mérnöki pontossággal feltérképezett
és naponta elfelejtett városban. Öregek
leszünk és pokoli unalmasak a világ számára,
egymás számára, önmagunk számára, csak az
erősödő cinkosság tart össze minket,
tiltakozás az elhülyülés ellen – hiába.
Mégis, várom a napot, amikor ülünk majd
egy cukrászda teraszán, ráncainkkal és
utolsó rögeszméinkkel viaskodva, kihűlő
feketekávé fölött, a megértő napsütésben.

AnnKa Creative Commons License 2022.11.30 0 0 44801

 

Nemes Nagy Ágnes: Minduntalan


Minduntalan megsértenek.
A villamosok, a legyek,
a képzelet, a mozdulat –
percenként öl az indulat.
S az indulatra, mint a zsák,
váratlan hull a bénaság.

Jó volna messze, messze – mindegy.
Meg-megbicsaklik a tekintet.
Még vágyom.
De már hallom olykor,
hogy sustorog, mint függönyön
üres ablakban éji szél,
a közöny.

Előzmény: AnnKa (34679)
AnnKa Creative Commons License 2022.11.29 0 0 44800

 

Babits Mihály

Síremlék
              

Engem nem látott senki még. S az évek
suhantak. Minden évben egy-egy fátyol
hullott le rólam: mégis csupa fátyol
a lelkem; s búsan hátrálnak az évek.

Ki fog meg engem? Mint a hal, kisiklom;
Próteuszként változom és elomlok,
mint sima hab. Óh változom s elomlok
míg élek, s minden marokból kisiklom.

De ha meghalok, kikelek mezítlen
koporsómból, sírom fölé örökre
szobornak állni s maradva örökre
láthatón, mozdulatlan és mezítlen.

Madarak jönnek s szállnak: én csak állok.
A nap kisüt s mosolygok; szürke felhő
árnyékoz s elborúlok, mint a felhő;
s a zápor is sűrűbb lesz, ahol állok.

Előzmény: Zsonát (35519)
Zujcs. Creative Commons License 2022.11.28 0 0 44799

Balassi Bálint: Hogy Júliára talála így köszöne neki

 

"Júliámra hogy találék,
Örömemben így köszönék,
Térdet-fejet neki hajték,
Kin ő csak elmosolyodék."

AnnKa Creative Commons License 2022.11.28 0 0 44798

Szervusztok, jó egészséget, békés, áldott, sikeres új hetet kívánok mindenkinek! Köszönöm Teresa!:)

 

***

Kun Magdolna

 

Advent első gyertyalángja

Advent első gyertyalángja legyen ma a béke,
apró gyermekszívek szépreményű éke.
Ráncos, fázós kézfejeknek forró meleg kályha,
szomorú arcocskáknak pihe-puha párna.

Advent első gyertyalángja legyen ma a mosoly,
ott is ahol szívfájdító nyomorúság honol,
hisz az Adventi gyertyákban fellobbanó láng,
koldusra és királyra is mennyei fényt ád.

 

 

Adventi hírnök... ♪

https://www.youtube.com/watch?v=fjc0T9F6vS0

 

ADVENTI HÍRNÖK:

Szerzõ: M. Fresch FRISS FENYÕÁG  nyomán: Hamar István

 

***

Teresa7 Creative Commons License 2022.11.26 0 0 44797

Kellemes délutánt, szép hétvégét, AnnKa kedves!:)) Úgyszintén az Olvasóknak is!:-)

 

 

József Attila

 

ESZMÉLET

 

1

 

Földtől eloldja az eget
a hajnal s tiszta, lágy szavára
a bogarak, a gyerekek
kipörögnek a napvilágra;
a levegőben semmi pára,
a csilló könnyűség lebeg!
Az éjjel rászálltak a fákra,
mint kis lepkék, a levelek.

 

2

 

Kék, piros, sárga, összekent
képeket láttam álmaimban
és úgy éreztem, ez a rend -
egy szálló porszem el nem hibbant.
Most homályként száll tagjaimban
álmom s a vas világ a rend.
Nappal hold kél bennem s ha kinn van
az éj - egy nap süt idebent.

 

3

 

Sovány vagyok, csak kenyeret
eszem néha, e léha, locska
lelkek közt ingyen keresek
bizonyosabbat, mint a kocka.
Nem dörgölődzik sült lapocka
számhoz s szívemhez kisgyerek -
ügyeskedhet, nem fog a macska
egyszerre kint s bent egeret.

 

4

 

Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.

 

5

 

A teherpályaudvaron
úgy lapultam a fa tövéhez,
mint egy darab csönd; szürke gyom
ért számhoz, nyers, különös-édes.
Holtan lestem az őrt, mit érez,
s a hallgatag vagónokon
árnyát, mely ráugrott a fényes,
harmatos szénre konokon.

 

6

 

Im itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ - ég, hevül
s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad -
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ.

 

7

 

Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére -
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a mult szövőszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindíg fölfeslik valahol.

 

8

 

Fülelt a csend - egyet ütött.
Fölkereshetnéd ifjúságod;
nyirkos cementfalak között
képzelhetsz egy kis szabadságot -
gondoltam. S hát amint fölállok,
a csillagok, a Göncölök
úgy fénylenek fönt, mint a rácsok
a hallgatag cella fölött.

 

9

 

Hallottam sírni a vasat,
hallottam az esőt nevetni.
Láttam, hogy a mult meghasadt
s csak képzetet lehet feledni;
s hogy nem tudok mást, mint szeretni,
görnyedve terheim alatt -
minek is kell fegyvert veretni
belőled, arany öntudat!

 

10

 

Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.

 

11

 

Láttam a boldogságot én,
lágy volt, szőke és másfél mázsa.
Az udvar szigorú gyöpén
imbolygott göndör mosolygása.
Ledőlt a puha, langy tócsába,
hunyorgott, röffent még felém -
ma is látom, mily tétovázva
babrált pihéi közt a fény.

 

12

 

Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy’ szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok.

 

1933-1934 tele

originalqszi Creative Commons License 2022.11.25 0 0 44796

Katalin napja van,

Anyámra gondolok:))))

Nagy volt ő és keze alatt dagadt a ruha,

De karja szerető volt és puha,

Főzött takarított, mosott,

Bevásárolgatott:))))

Imádtam a kannás kávét,

És a dinnye édes levét,

Néztem hogy főzi a túrós tésztát

A lábosból eszegettem meleg szálát:)))

Boldog volt? Nem hiszem:(((((

De ez az élet rendje:(((((

 

AnnKa Creative Commons License 2022.11.24 0 0 44795

 

Wass Albert: A patak



Halkan susog a dombtetőn az erdő,
csókot hint a rózsás alkonyat,
tölgykoronás rengeteg ölén
halkan csobog, csobog a patak.

Talán elmélkedik. Talán nevet,
vagy sír benne egy elszakasztott húr,
csupán nekünk oly egyhangú e dal,
amint alant bársony-fövénybe túr.

Rajta libegve selymes barka száll,
ki tudja, honnan s mely vidékről jött.
Kicsinyke csolnak, merre, merre mész?
Mi csábít lent a ködfalak mögött?

Midőn a múltkor, szeptember felé,
fehér habok mély titkát kémlelém,
a víz felett titáni árnyalatban
libegve szállt egy elszáradt levél.

Akkor még ősz volt, most tavasz,
a kispatak vígan mesél.                                                                                                           Malomvíz patak
Akkor dal helyett könny fakadt,
virágok helyett falevél…

Lágyan susog az esti szellő,
rózsákat hint az alkonyat,
tölgykoronás rengeteg ölén
halkan csobog, csobog a patak…

AnnKa Creative Commons License 2022.11.24 0 0 44794

Köszöntelek Teresa kedves, kellemes délutánt, estét kívánok!:)

&

 

Rába György: Remény


Mert ember Isten nem lehet
de kis csodát tehetne még
kifényesíthet egy napot
nyújtván a bőség tenyerét
nem feltétlenül adományt
szilárd támasztékul kezet
csupán egy szót súgva kiáltva
fennhangon fülébe “lehet”
felröppenthet postagalambként
a másik felé egy mosolyt
hogy tudja higgye a remény
jósorsába holnapot olt
a csüggedőnek lankadónak
az emlékezés vírusát
vigaszul egy hunyorítással
egy öleléssel adja át
hogy nincstelenül ne maradjon
a magános se egyedül
óráin kívül mégis élhet
ki tűnt jelenetbe merül

 

Teresa7 Creative Commons License 2022.11.23 0 0 44793

Radnóti Miklós

 

Hetedik ecloga

 

Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad
tölgykerités, barakk oly lebegő, felszívja az este.
Rabságunk keretét elereszti a lassu tekintet
és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését.
Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak,
megtöretett testünket az álom, a szép szabadító
oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor.

 

Rongyosan és kopaszon, horkolva repülnek a foglyok,
Szerbia vak tetejéről búvó otthoni tájra.
Búvó otthoni táj! Ó, megvan-e még az az otthon?
Bomba sem érte talán? s van, mint amikor bevonultunk?
És aki jobbra nyöszörg, aki balra hever, hazatér-e?
Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert is?

 

Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva,
úgy irom itt a homályban a verset, mint ahogy élek,
vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron;
zseblámpát, könyvet, mindent elvettek a Lager
őrei s posta se jön, köd száll le csupán barakunkra.

 

Rémhirek és férgek közt él itt francia, lengyel,
hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben,
szétdarabolt lázas test s mégis egy életet él itt, –
jóhírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot,
s várja a véget, a sűrü homályba bukót, a csodákat.

 

Fekszem a deszkán, férgek közt fogoly állat, a bolhák
ostroma meg-megujúl, de a légysereg elnyugodott már.
Este van, egy nappal rövidebb, lásd, ujra a fogság
és egy nappal az élet is. Alszik a tábor. A tájra
rásüt a hold s fényében a drótok ujra feszülnek,
s látni az ablakon át, hogy a fegyveres őrszemek árnya
lépdel a falra vetődve az éjszaka hangjai közben.

 

Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok,
horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már
ujra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren,
féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod
íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert
nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.

 

Radnóti Miklós - Hetedik ecloga (Kaszás Attila)

Teresa7 Creative Commons License 2022.11.23 0 0 44792

Ladányi Mihály

 

Egyetlen szó

 

Naponta meghalok egyetlen szó után.

Akár a telihold, reámdől és ragyog.

Varázslat ez. Nincsen kívüle más szavam.

Egyetlen szó. Hallom jól itt belül,

tisztán és pontosan. Ezért szenvedek így.

Mást szerelme, bajok éles kartácsai

vernek, s görnyed belé. Testvérem ő nekem,

hiszen mindenkinek egy szép testről beszél,

minden hasonlít rá, de mégsem ugyanaz.

Eszébe jut, ha jár, eszébe jut, ha ül,

tehetetlen vele, ezért lerészegül,

mert részegebb, ha csak rágondol józanul,

mert részegebb, ha csak így van együtt vele.

Annyira kívánja, hogy szinte már övé,

és mégsem az övé, s ebbe őrül bele.

Teresa7 Creative Commons License 2022.11.22 0 0 44791

Szervusz Kedves AnnKa, köszönöm szépen!:-) Szép napot kívánok Mindenkinek!:-)

 

 

József Attila


Keresek valakit

 

Tele vágyakkal zokog a lelkem
Szerető szívre sohase leltem,
Zokog a lelkem.

 

Keresek Valakit s nem tudom, ki az?
A percek robognak, tűnik a Tavasz
S nem tudom, ki az.

 

Csüggedő szívvel loholok egyre,
Keresek valakit a Végtelenbe,
Loholok egyre.

 

Könnyim csorognak – majd kiapadnak:
Vágyak magukkal messzebb ragadnak –
Majd kiapadnak!

 

Búsan magamnak akkor megállok,
Szemem csukódik, semmitse látok –
Akkor megállok.

 

Lelkem elröppen a Végtelenbe,
Tovább nem vágyom arra az egyre,
A Végtelenbe.

 

1921. október 31.

 

 

 

 

AnnKa Creative Commons License 2022.11.21 0 0 44790


Csoóri Sándor

 


Esztergomi elégia

 

Jöhet még jó is? Jöhet ezután?
Körhinta-nyarak Esztergom fölött?
Szüretek? Tücskök? Birsalma-nyitány
a komor, őszi hangverseny előtt?
 
Küszködtem eddig – okosan? bután?
irgalmas hősként, ahogy lehetett.
És mit értem el? Nem sokat, csupán
csak azt, hogy bámulhassatok vagy féltsetek,
 
mint kötéltáncost, aki selyemszálon
lépked, rúddal, egy bányató fölött.
De ennek vége! Nincs több mutatványom,
s a homlokom, mely folyton gyöngyözött,
 
mostantól kezdve nagy szelekbe vágyik,
hogy ott időzzön, lebegjen, ahol
rangrejtve, titkon Isten is tanyázik
s körülsuhogja csöndes tériszony.
 
A szemem is majd ott talál nyugalmat,
befele néz, mint üdvözült vakok,
akik, ha látni akarnak hát imádkoznak
és szólítgatnak tűzvészt, harmatot,
 
vérző kezet, mely volt már a kezükben,
a legbelsőbb test sírását, hogy újra
rettenjen meg a semmi roncs szívükben
s várhassanak röpítő fájdalomra.
 
Szép nyár, a holtak magasban napoznak.
Jut-e még nekem ilyen kegyelem?
A dombon szélcsend várna, nyers kaporszag
s a Dunán visszfény: teljes életem.

 

Forrás: 

  

Előzmény: AnnKa (44783)
AnnKa Creative Commons License 2022.11.21 0 0 44789

 

Csoóri Sándor

Országlásom a télben


Tíz felé nem futhatok,
tíz halált nem halhatok,
hát kivárom azt az egyet,
amelytől leroskadok.


Országlásom a télben
hópehely-királyság csak,
száz felé indulásom:
egyetlen indulás csak.

 

AnnKa Creative Commons License 2022.11.21 0 0 44788

Szervusz Kedves Teresa, köszönöm szépen!:) Neked, aki olvasod, jó egészséget sikeres új hetet kívánok!:)

 

&

 

Csoóri Sándor

Éjszaka, a város utcáin


Céltalan utcák a széllel egyirányban,
visszhang-nélküli város, éjszaka.
Nincs látható út, amelyen hazajutnék:
állok az ég előtt: fölcsöngessem az Istent?

Meghajnalodnék bárhol, csak ne házban,
vizek göröngyös hátán, a fény futóárkaiban,
minél messzebb az ágytól, amelyben meghalok majd
s közel, közel a föld választott dombjaihoz.

Nincs másom, csak a testem árnyéktalan magánya,
elveszteni való csomag a boldogság előtt.
Város, vezess el engem a szerelemhez.

A fák, a fák holnapra kiragyognak.
A Nap körhintájába szállok, nyugtalan utas,
és lesz, aki nézi majd hatalmas suhanásom.

 

....................

29648 forrás

Előzmény: AnnKa (29648)
Teresa7 Creative Commons License 2022.11.19 0 0 44787

Baranyi Ferenc


PORVERS

 

Akit egyszer porig aláztak:
porig kell azért lehajolni,
a méltósága-vesztett sorshoz
méltóság-vesztve igazodni.

 

Előtted ember ráng a porban?
Megértem: belerúgni könnyebb.
Még emberibb átlépni rajta
könnyed sikkjével a közönynek.

 

Mentséged is van, ha lelked
bátortalan feddése rád vall:
másokért őrzött tisztaságod
nem szennyezheted más porával.

 

Ha lehajolsz, még orra bukhatsz,
és hát derekad roppanó is,
ápolt tüdődet is belepné
a talajmenti szilikózis,
hát nem hajolsz porig, ha porból
akármi hív: kincs, ócska holmi …

 

Pedig akit porig aláztak –
porig kell azért lehajolni

Teresa7 Creative Commons License 2022.11.18 0 0 44786

Tóth Árpád

 

Esti sugárkoszorú

 

Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

 

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szívembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket?

 

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, –
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!

Teresa7 Creative Commons License 2022.11.17 0 0 44785

Pilinszky János


Akár a föld

 

Akár a föld, hol mozdulatlan
szárnyalok majd és porladok;
akár a víz, olyan közel van
a sírás ünnepélye.

 

 

 

Teresa7 Creative Commons License 2022.11.13 0 0 44784

Szervusz kedves AnnKa, köszönöm szépen, kívánok szép vasárnapot!:-)

 

********

 

Pilinszky János

 

APOKRIF

 

1

 

Mert elhagyatnak akkor mindenek.

 

Külön kerül az egeké, s örökre
a világvégi esett földeké,
s megint külön a kutyaólak csöndje.
A levegőben menekvő madárhad.
És látni fogjuk a kelő napot,
mint tébolyult pupilla néma és
mint figyelő vadállat, oly nyugodt.

 

De virrasztván a számkivettetésben,
mert nem alhatom akkor éjszaka,
hányódom én, mint ezer levelével,
és szólok én, mint éjidőn a fa:

 

Ismeritek az évek vonulását,
az évekét a gyűrött földeken?
És értitek a mulandóság ráncát,
ismeritek törődött kézfejem?
És tudjátok nevét az árvaságnak?
És tudjátok, miféle fájdalom
tapossa itt az örökös sötétet
hasadt patákon, hártyás lábakon?
Az éjszakát, a hideget, a gödröt,
a rézsut forduló fegyencfejet,
ismeritek a dermedt vályukat,
a mélyvilági kínt ismeritek?

 

Feljött a nap. Vesszőnyi fák sötéten
a haragos ég infravörösében.

 

Így indulok Szemközt a pusztulással
egy ember lépked hangtalan.
Nincs semmije, árnyéka van.
Meg botja van. Meg rabruhája van.

 

2

 

Ezért tanultam járni! Ezekért
a kései, keserü léptekért.

 

S majd este lesz, és rámkövül sarával
az éjszaka, s én húnyt pillák alatt
őrzöm tovább e vonulást, e lázas
fácskákat s ágacskáikat,
Levelenként a forró, kicsi erdőt.
Valamikor a paradicsom állt itt.
Félálomban újuló fájdalom:
hallani óriási fáit!

 

Haza akartam, hazajutni végül,
ahogy megjött ő is a Bibliában.
Irtóztató árnyam az udvaron.
Törődött csönd, öreg szülők a házban.
S már jönnek is, már hívnak is, szegények
már sírnak is, ölelnek botladozva.
Visszafogad az ősi rend.
Kikönyöklök a szeles csillagokra –

 

Csak most az egyszer szólhatnék veled,
kit úgy szerettem. Év az évre,
de nem lankadtam mondani,
mit kisgyerek sír deszkarésbe,
a már-már elfuló reményt,
hogy megjövök és megtalállak.
Torkomban lüktet közeled.
Riadt vagyok, mint egy vadállat.

 

Szavaidat, az emberi beszédet
én nem beszélem. Élnek madarak,
kik szívszakadva menekülnek mostan
az ég alatt, a tüzes ég alatt.
Izzó mezőbe tűzdelt árva lécek,
és mozdulatlan égő ketrecek.

 

Nem értem én az emberi beszédet,
és nem beszélem a te nyelvedet.
Hazátlanabb az én szavam a szónál!
Nincs is szavam.
Iszonyu terhe
omlik alá a levegőn,
hangokat ad egy torony teste.

 

Sehol se vagy. Mily üres a világ.
Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy.
Éles kövek közt árnyékom csörömpöl.
Fáradt vagyok. Kimeredek a földből.

 

3

 

Látja Isten, hogy állok a napon.
Látja árnyam kövön és keritésen.
Lélekzet nélkül látja állani
árnyékomat a levegőtlen présben.

 

Akkorra én már mint a kő vagyok;
halott redő, ezer rovátka rajza,
egy jó tenyérnyi törmelék
akkorra már a teremtmények arca.

 

És könny helyett az arcokon a ráncok,
csorog alá, csorog az üres árok.

 

https://www.youtube.com/watch?v=JuYV7irtw8Y

AnnKa Creative Commons License 2022.11.09 0 0 44783

Szervusz kedves Teresa, köszönöm, kellemes napot kívánok!:)

&

 

Babits Mihály

Dal az esztergomi bazilikáról
              

Épen olyanok mint otthoni dombjaim:
alattam, fölöttem egy kis darab enyim.
Távolabb a város, és túlnan látszik a
szemközti dombról a komoly bazilika.

Hoc erat in votis... S ne jutna legalább
a jóknak annyi föld, hol megállhat a láb
nyugodtan és bölcsen, s kinyúlhat égig a
lélek, mint dómjával ott a bazilika?

Rossz föld, de megterem itt legalább a csend
virága, nyugtató lótuszom, s odalent
kertem az egész táj, hol óriás csiga
kétszarvú dómjával e bölcs bazilika.

De túl már cseh határ... Idegen katonák
s szuronyos szólamok szorítják a Dunát,
mely ma friss ér helyett zsibbasztó pántlika:
áldástalan nézi a hűs bazilika.

Egy kis darab enyim... De hát hol a mienk,
amit épúgy védjen a törvény és a rend?
Hogy bölcs nemzeteken bíró ököl s iga
legyen, miért hagyod, óh szent bazilika?

Ne bánd ma, lelkem! Itt fölülről egyhatár
minden; és kék és zöld, s szálló szem s gyors madár
tanítják, hogy nagy az Isten és kicsik a
nemzetek, és a Menny külömb bazilika.

Óh ős Templom! azur architrávod alatt
tűrd és áldd meg ezt a csöndes fecskefalat.
Csönd van itt; csak egy-egy kocsi vagy talyiga
zörg föl a városból, s zeng a bazilika.

Mérföldjáró öreg csizmákban a vihar
erretoppan olykor szürke lábaival:
az se soká marad; elszáll és nincs hiba:
mint orgona után néma bazilika.

 

Teresa7 Creative Commons License 2022.11.09 0 0 44782

József Attila


Reménytelenül

 

Lassan, tünődve


Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

 

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

 

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

 

Vas-színű égboltban…

 

Vas-színű égboltban forog
a lakkos, hűvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó – -

 

Bennem a mult hull, mint a kő
az űrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idő.
Kard éle csillan: a hajam – -

 

Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízű számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék – -

 

1933. március

Teresa7 Creative Commons License 2022.11.07 0 0 44781

József Attila

 

Milyen jó lenne nem ütni vissza

 

Mikor nagyokat ütnek rajtunk,
Milyen jó lenne nem ütni vissza
Se kézzel, se szóval,
Világitni a napvilággal,
Elaltatni az éjszakával,
Szólni a gyávaság szavával,
De sose ütni vissza.

 

Lelkeimmel pörölnöm kéne
S élvén is vagyok most a béke.
Kristály patakvíz folydogál
Gyémántos medrü ereimben.
Szelid fényesség az ingem
És béke, béke mindenütt,
Pedig csak én élek vele!…
Fölemelnek a napsugarak,
Isten megcsókolja minden arcom
És nagy, rakott szekerek indulnak belőlem
A pusztaság fele.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!