AnnKa
2022.08.11
0 0
44734
VARGA IBOLYA EGY PUSZTULÓ ÖREG FA EMLÉKÉRE
Méhedben hány tavasz rügyei élnek! Hány letört gally és tépett virágok! Mások, ha halálodról beszélnek, Vidámak. Én veled gyászolok. Tartottad koronád annyi éven át... Otthonomat óvtad az esőtől, széltől. Kibírtad a téli uzsorát, Hisz magad mesélsz a letűnt időkről. Hány reggel láttalak harmatos szemekkel, Csodáltam langyos könnyeidet, S hány reggel láttalak hervadt levelekkel, Csodálnálak, de már nem lehet. Hány délben adott enyhet hűs árnyékod, ha megfáradva alattad jöttem el. Hány délben játszottam új és új játékot a félve hulló, sárguló, tarka levelekkel. S hány este álltam itt meg! Szeretni bátorságot sötét árnyad adott. Elhervadt egy. Más jött helyébe. Szeretek megint, de veled gyászolok. 1975
Előzmény: CarpeDiem'78 (16682)
AnnKa
2022.08.11
0 0
44733
Szervusztok! Kedves Teresa, kellemes délutánt kívánok!:)
&
VARGA IBOLYA
SZONETT III.
Csak álltál ablakodban némán mozdulatlan Az őszi fák lenn esőcseppet sírtak Hideg kék szemeid, tudom, visszahívtak De már elbúcsúztál tőlem gondolatban És éreztem, hogy már nem engem nézel Csak a gondolatomat kereste szemed Búcsút integetni nehezebb lett kezed A benne maradt néhány öleléssel Át sem gondoltam még mi lesz most a sorsom Mennyi öleléssel maradtál adósom Törleszthetnél simogató kézzel Te csak állsz ott némán, mozdulatlan Rég elbúcsúztál tőlem gondolatban Már nem rám, csupán utánam nézel.
1977
Előzmény: Teresa7 (44726)
nagyanyo5:0
2020.05.26
-2 0
44727
Ha kicsi a gyerek
Lovagoljon facsikóval,
Ha már nagyobb,
Játszadozzon a Pikóval:))))))
Teresa7
2020.05.18
0 0
44726
Szép napot, sikeres hetet, jó egészséget kívánok Mindenkinek!:-)
Ady Endre
A fehér csönd
Karollak, vonlak s mégsem érlek el, Itt a fehér csönd, a fehér lepel. Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán, Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk, Állunk és várunk, csüggedt a kezünk A csókok és könnyek alkonyatán. Sikoltva, marva bukjék rám fejed S én tépem durván bársony-testedet. Nagyon is síma, illatos hajad, Zilálva, tépve verje arcomat. Fehér nyakad most nagyon is fehér, Vas-ujjaim közt fesse kékre vér. Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed: Megállt az élet, nincsen több sora, Nincs kínja, csókja, könnye, mámora, Jaj, mindjárt minden, minden elveszett. Fehér ördög-lepel hullott miránk, Fehér és csöndes lesz már a világ, Átkozlak, téplek, marlak szilajon, Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom. Megöl a csend, ez a fehér lepel: Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.
Szepseges Meluzina
2019.12.03
0 0
44724
Nagy László: Tűz Tűz te gyönyörű, dobogó, csillag-erejű te fűtsd be a mozdonyt halálra, hajszold, hogy fekete magánya ne legyen néki teher, tűz te gyönyörű, ihlet, mindenség-gyökerű, virágozz a vérző madárban, égesd hogy a sorsot kimondja, nem a hamuvá izzó csontja, virrasztó igéje kell, tűz te gyönyörű, jegeken győztes-örömű, ne tűrd, hogy vénhedjünk sorra lélekben szakállasodva, hűlve latoló józanságban, ahol áru és árulás van, öltöztess tündér-pirosba, röptess az örök tilosba, jéghegyek fölé piros bálba, ifjúság királya, tűz!
Szasza0503
2019.10.03
0 0
44723
Berzsenyi Dániel: A közelítő tél
Hervad már ligetünk, s díszei hullanak, Tarlott bokrai közt sárga levél zörög. Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok Közt nem lengedez a Zephyr.
Nincs már symphonia, s zöld lugasok között Nem búg gerlice, és a füzes ernyein A csermely violás völgye nem illatoz, S tükrét durva csalét fedi.
A hegy boltozatin néma homály borong. Bíbor thyrsusain nem mosolyog gerezd. Itt nemrég az öröm víg dala harsogott: S most minden szomorú s kiholt.
Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül, S minden míve tünő szárnya körül lebeg! Minden csak jelenés; minden az ég alatt, Mint a kis nefelejcs, enyész.
Lassanként koszorúm bimbaja elvirít, Itt hágy szép tavaszom: még alig ízleli Nektárját ajakam, még alig illetem Egy-két zsenge virágait.
Itt hágy, s vissza se tér majd gyönyörű korom. Nem hozhatja fel azt több kikelet soha! Sem béhunyt szememet fel nem igézheti Lollim barna szemöldöke!
Szasza0503
2019.10.02
0 0
44722
RADNÓTI MIKLÓS: KÉT KARODBAN
Két karodban ringatózom csöndesen.
Két karomban ringatózol csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok, hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te, hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te, ha félek.
Két karommal átölellek s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem.
Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem.
Szasza0503
2019.09.28
0 2
44721
Légy majd a támaszom
Légy majd a támaszom, ha egyszer megöregszem
Ha nehéz lesz a járás, s ráncos lesz két kezem
Légy akkor is támasz, ha egyszer nem emlékszem
Hogy reggel, vagy épp este, néked mit meséltem
Légy majd a támaszom, ha egy nap öreg leszek
Légy akkor is velem, mert nélküled elveszek
Légy az igaz barát, még ha vén is leszek
Kérlek, fogd a kezem, hisz mindig szerettelek
Légy majd a támaszom, ha hajam őszre fordul
Akkor is légy majd az, ha könnyem is kicsordul
Az idő lassan eljár, sajnos felettem is
De támaszom, csak Te légy, e borús időben is
Légy kérlek támaszom, minden körülményben
Akkor is légy velem, ha majd megéhezem
Légy akkor is velem, ha egyszer majd haldoklom
E kivált nehéz napon, ne kelljen csalódnom
Légy az én támaszom, mikor szólítalak
Ha az idő tépázta, barázdált arcomat
Megsimítod néha, mikor megihlettél
Súgd fülembe olykor, csak engem szerettél…
Légy az én támaszom, a Teremtőre kérlek
És ha majd betartod, csak is úgy ígérd meg
Majd egy nap meghalok, és felcsendül a zsoltár
Istennek azt vallom, hogy támaszom Te voltál…
(Eknéry Lakatos
Tulipántoss
2019.09.28
0 1
44720
Ott voltam veled
Mikor hitedet vesztetted, én fogtam kezed.
Csendes magányodban is én szerettelek.
Nem vádoltalak, s nem szidtalak meg,
akkor sem, ha szíved eltévelyedett.
Kitartottam melletted, s ott voltam veled,
mikor láztól égő arcodon könnycsepp remegett,
s mikor homlokod gyöngyeit kín szárította,
mert lelked fájdalmát lelkem siratta.
Én mindig ott voltam, s ott leszek veled,
akármilyen mélyre égnek a parázsló sebek,
mert aki megtanulta mi a szeretet,
az megbocsát annak is ki ellenfele lett.
(Kun Magdolna)
Tulipántoss
2019.09.27
0 0
44719
A fületlen bögre
Ma elmosogattam éppen este nyolcra,
Rakosgatom fel a bögréket a polcra.
Kettő van fületlen, de elölről szépek,
Egészen olyanok, mint a többi épek.
Csak a fületlen részt hátulra kell tenni,
S nem kell azt a hibát úgy szemügyre venni!
Mert hiszen töretlen használhatóságuk,
És csak szépséghiba ez a kis hibájuk.
Most az jut eszembe: sok felebarátom,
Hogyha képletesen fületleneknek látom,
Úgy teszem-e őket életem polcára,
Hogy ne lássak mindig arra a hibára?
Hanem csak a szépre, hanem csak a jóra,
Mert csak ha így térek egykor nyugovóra,
Akkor tesz el úgy az igazságos Isten,
Ahogy a bögréket rakosgattam itten:
A mennyei polcra nagyirgalmú szemmel,
Hátrafelé az én letörött fülemmel.
(Túrmezei Erzsébet)
Szasza0503
2019.09.27
0 3
44718
Szeressétek az öregeket!
(Szerző: Óbecsey István)
Nagyon szépen kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
A reszkető kezű ősz apákat,
A hajlott hátú jó anyákat.
A ráncos és eres kezeket,
Az elszürkült, sápadt szemeket.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket!
Simogassátok meg a deres fejeket,
Csókoljátok meg a ráncos kezeket.
Öleljétek meg az öregeket,
Adjatok nekik szeretet.
Szenvedtek Ők már eleget,
A vigasztalóik ti legyetek.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket!
Ne tegyétek Őket szük odúkba
Ne rakjátok Őket otthonokba.
Hallgassátok meg a panaszukat,
Enyhítsétek meg a bánatukat.
Legyen hozzájuk szép szavatok,
Legyen számukra mosolyotok.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket!
Ők is sokat küzdöttek értetek ,
Amíg fölnevelkedtetek.
Fáradtak Ők is eleget,
Hogy ti módosabbak legyetek.
Ők is elfogadtak titeket,
Mikor Isten Közéjük ültetett.
Azért én kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket!
Ha majd az örök szeretet
Elhívja Őket közületek,
Ti foglaljátok el helyüket,
Mert ti lesztek majd az öregek.
S mindazt, mit nekik tettetek,
Azt adják nektek a gyerekek.
Azért előre intelek titeket,
Szeressétek az öregeket!
Bozsikzf
2019.08.14
0 1
44717
Metzger Zsuzsanna
SZERETNÉK ANGYAL LENNI
Szeretnék angyalként az
emberek lelkébe látni,
egy pillanatra megérinteni őket,
s mélyen a szívükbe ásni.
Megőrizni mosolyukat,
s cserébe az enyémet adni,
átélni minden élményüket,
s őket nem szenvedni hagyni.
Átölelni őket, ha éppen
egyedül vannak,
csókot adni nekik,
de csak aki megérdemli annak.
Velük zokogni, s
örülni, amikor csak lehet,
hiszen ez a legtöbb,
amit egy angyal megtehet.
Bozsikzf
2019.08.14
0 0
44716
Metz Terézia
HA ANYA LENNÉK (ANYÁK NAPJÁRA)
Anya szeretnék lenni,
a legkönnyebb neki.
Nem kell tanulni, iskolába menni,
nem parancsol neki senki.
Főz, mos, takarít, gyerekeket nevel.
Mi ez ahhoz képest, mit nekem tudni kell.
Nem mondja neki senki, hogy tanulj,
éli világát gondtalanul.
Ne csináld ezt, ne csináld azt,
nem fél, hogy holnap angol szódolgozat.
Neki nem kell tudni, hogy az egér emlősállat,
hogy a rágcsálók családjában a helye,
hosszú farka van, négy lába, testét szőr fedi be.
Neki mindezt nem kell tudnia, mert Ő anya.
A számítógéphez mentem az egeret megnézni,
a hosszú farok rendben, na de a többi?
Hogy fogok én ebből holnap felelni?
Hogy mondjam meg a tanító néninek,
aki ezt írta, nem látott még egeret.
Ha anya lennék, nem járnék iskolába,
s nem tudnám, milyen buta dolgokat tanítanak mostanába’.
Minden évben, mikor eljön ez a nap,
mit Anyák napjának hívnak,
sok-sok virággal, verssel
köszöntenének nagy-nagy szeretettel,
mint ahogy én most téged.
Ne vedd komolyan a szerepcserénket.
Sodrásban, 2010. [76-77.]
Bozsikzf
2019.08.14
0 0
44715
Metz Terézia
TAVASZI ZÁPOR
Szél borzolja a fákat,
susognak az árnyak.
Felhők szántják az eget,
a vihar közeleg.
Száraz szirmait nyújtogatja a virág,
a fű zöldje sárgára változott át.
Jöjj, életet adó eső, permetezd be szirmait,
és szomjas földet zöld pompa borít.
A szivárvány színpompában
hidat ver ég és föld között,
a nap sugarai táncot járnak
a híd íve fölött.
Árad a patak, vízben áll a rét,
az ég madarainak terített ebéd,
hosszú lábán a gólya keresi a békát, gyíkot,
csivitelő madársereg lepi el a csalitost.
Az esőcseppek – megannyi gyöngy – tükröződnek a fák levelén,
fürdőznek a nap sugarában, mint ékszergyűjtemény.
Szellő borzolja a fát,
mely – mint kényes kisasszony – lerázza gyöngysorát.
Sodrásban, 2010. [75.]
Bozsikzf
2019.08.14
0 0
44714
Mészöly Dezső
FÜGGŐKERT
Nékem akárki, mihelyt egyszer megereszti beszédét,
rögtön elárulja, hol honos és gyökeres.
Hogyha dunántuliak szaporánn rövidittik a hangzót,
s pattintják ügyesenn, ritmikusann a szavuk,
ráfülelek: ni, akár a bogárdi, csobánci rokonság!
És ha a Kiskunság Pestre szakadt fiait
hallom a villamoson dörmögve, hibátlanul őzni:
szentmiklósi tanyánk s nagypapa árnya kisért.
Majd ha a rengeteg E seregelve, pezsegve repes fel
két utitársam közt, s ellepi árva fejem, –
lelkesedőn ütöm azt fel, nem mosolyogva felettek:
mintha diák volnék, átölel újra Patak!
Hol vagyok én gyökeres? Buda, Kiskunság, a Dunántúl,
sőt Szeged is, Patak is „pátria” egy kicsikét.
Mint Szemirámisz függőkertjei, zöld zuhatagként
terjedek és lebegek: szélbe suhog gyökerem.
A mi nyelvünk, 1983 [325.]
Bozsikzf
2019.08.14
0 0
44713
Mészöly Dezső
ŐSZ A VÁR ALATT
Sárospatakon
A parton a sok görbe fa
megadta mind magát az ősznek.
Hullajtják sárga kincsüket,
s kopárabb egyre fönn az ág,
puhább itt lenn az őszi szőnyeg.
Hajnalban már köd áll a tájon,
s a ködben minden mélyen alszik.
Olyan nagy csönd van, szinte hallszik,
amint a víz a partra loccsan.
Csönd, őszi béke, ólmos álom.
A ködben alszik fönn a várrom
az álmos, ólmos altatóra…
S tán fönn a várban, egy mohos toronyban,
alszik, száz évig alszik Csipkerózsa.
Villon árnyékában [79-80.]
Bozsikzf
2019.08.14
0 0
44712
Mészáros Ferenc
CSILLAGHARMAT
Az a virág, amely a szívből nyílik
nem hervad el soha,
ahogy a szeretet sem pusztul el,
ha lélek az otthona.
Hiszen a szeretet nem más,
mint a lélekből sarjadt virág:
láthatatlan, és mégis érzed
rejtélyes illatát.
Láthatatlan. Csak akkor látni,
ha szemed mosolyog,
s felragyognak szirmai közt
csillagharmatok
Bozsikzf
2019.08.14
0 0
44711
Mészáros Erzsébet
PATAK
Szalad, szalad a fürge patak,
vízében mosdik a tavaszi nap.
Medrében élnek sokszínű kövek,
belenyújtóznak öreg gyökerek…
Csobog, locsog, vidáman nevet,
szelíden simogat benyúló kezet…
Tükrébe néznek habos fellegek,
s habjuk ledobva benne fürdenek…
Bozsikzf
2019.08.14
0 0
44710
Mészáros Erzsébet
VIHARFELHŐ KÖZELEG…
Földbe mosódott sűrű fátyol…
viharfelhőket tart a távol…
Sötétbe forduló fénytelen ég…
homályba vesző bús messzeség…
Széllel dacoló kortalan fák,
megsemmisülést váró világ…
Riadtan szárnyaló madarak,
fodrozódva táncoló tavak….
Sötéten fájó nehéz fellegek…
játszva birkózó vihar – gyermekek
A tavasz-égen lassan, komoran
… viharfelhő közeleg…
Bozsikzf
2019.08.14
0 0
44709
Mészáros Erzsébet
NYÁRI FELHŐ – JÁTÉK
A vízbe hullt egy
darabka ég,
ragyogó, sugárzó
nyári kék…
Napfény csillámlik,
játszva szikrázik,
tó vízén illan
a tünde fény.
Habos felhőcske,
puha kis párna,
víztükrön játszik,
égen a párja…
Nyár égről pottyant,
tó kékjén csobbant,
játékos kedvvel
vízparton koppant…
Kék vízen kék ég,
hullámzó kékség,
nyár-égi csillogó,
jókedvű szépség…
Habos felhőcske,
kis puha párna…
ringatja vígan
az égi párja…
Bozsikzf
2019.08.14
0 0
44708
Mester Tamás
NÉLKÜLED
Árnyék fény nélkül
Mondat szó nélkül
Tenger víz nélkül –
Ennyi vagyok nélküled én...
Dallam hang nélkül
Felhő szél nélkül
Erdő fák nélkül –
Ez lettem nélküled én...
Nézz rám, ismerj rám!
Némán szavak nélkül is értem már
Hogy Te is hiszel a mesékben
Hiszel ugyanúgy még talán
Ugye tudod mit ígértél? –
Hogy mindig rám találsz
Felismersz még, ha álmodban látsz
Minden nap fáradt lánggal ég Nélküled!
Egyedül meddig bírom még?
Minden nap várom hova sodor a szél,
De úgysem hiszem el,
Hogy igazán itt felejtettél
Amíg jót igérsz
Te jót remélsz
Hát lépj ki álmomból
Ahol régen élsz...
Jöjj el álmomból
Jöjj el vágyamból
Minden sóhajból
Angyal, akit nem láttam még
Minden harcomban, minden vad szóban
Minden arcomban ott vagy és csak tőled lesz szép
Nézz rám, ismerj rám
Némán, szavak nélkül is értem már
Hát legyen aki megvéd
Hát legyen aki rád vigyáz
Hát legyen aki elkísér
Aki érted mond imát
És mindig rád talál
Bármerre jársz....
Bozsikzf
2019.08.14
0 0
44707
Mester Attila
TÁJ
Ez itt a tanya vége,
innen már sehova,
lejt az út kubik-gödörre,
megáll, töpreng a fa.
Seregek vonultak erre,
hódítottak, szabadítottak,
keréknyomuk a fű belepte,
lovaik messze dobognak.
Utánuk csak a csend nagyobb.
Ez itt a tanya vége,
innen már sehova,
féreg ás, levél konyul a porba,
a világ hátsó udvara.
Lélek ha szabadul innen,
gyalog indul a mennybe,
pléhkrisztus szenved érte
feszítve deszka keresztre.
Hogy a virág megmaradjon [24-25.]
Bozsikzf
2019.08.14
0 0
44706
Méray Tibor
ÉBREDÉS SÖTÉTBEN
A számban még keserű ízek,
De hajnali négykor a csízek,
A feketerigók, a cinkék,
Rázendítenek. Egy picinykét
Aludnék még. De nem akar
Elcsitulni a zenekar.
Bezeng a csukott ablakon
És hallgatom. Nem alhatom.
Minden álmoknál kedvesebb,
Úgy vártam ezt az éneket.
Áldott-torkú fészekrakók,
Égnektörő fészeklakók!
Még hideg van: itt benn a kályha
Vigyáz az elpuhult lakásra,
És sötét van, a nap kerekje
Egy-két órával még keletre.
Mit nektek hideg és sötét!
Aki tudja az énekét,
Annak se csinált tűz, se kóta
Nem kell: ajkán szabad a nóta,
Az éjszakában látja meg
Az eljövendő fényeket
És a vérében izzanak
Örök tüzek és új nyarak.
Féreg-ölők, fióka-költők,
Ős dalosok, isteni költők!
Felébreszt, eltölt, szívenüt, –
De szép: igaz az énekük.
És úgy árad a könnyű szélben,
Mintha a hosszú, szörnyű télben
Faggyal s ölyvekkel is dacolva
Mindig ezt gyakorolták volna,
S mikor ki szívből megkezdi,
Tán még nehezebb – befejezni
Hajnaltól míg bealkonyul
Zeng megállíthatatlanul
A vidám dal és a panaszdal.
Innen tudom, hogy már tavasz van.
Irodalmi Ujság, 1956. május 12. [40-41.]
Bozsikzf
2019.08.14
0 0
44705
Mentovics Éva
OTT, AHOL A VILÁG KENYEREI HÁLNAK…
Elaggott karokká váltak már az ágak,
rőt kincsei hullnak a megszökött nyárnak.
Felmarkolja hetykén egy őszi fuvallat,
s vágtat vélük messze, elhagyott utaknak…
elárvult padokra, kert rögére rakja,
édes anyaföldünk testét betakarva,
hogy alatta térjen téli szendergésre,
mert ha fagy lehel majd ismét hegyre, bércre,
vasfogával megmar, jégvirágot fakaszt,
elárvult kóróként reszket majd a haraszt.
A varjú is érzi, mintha vége lenne…
csapatostul szárnyal a kék végtelenbe.
Gyérülnek a lombok, s ott, kerengve, szállva
bucskázik a levél, le, az elmúlásba.
Még a fű is reszket, közeleg a veszte,
hogyha nem terít rá takarót az este.
De a hó még késik, csak a rőt lomb pereg,
elborítva parkot, szunnyadó kerteket,
szendergő magvait az őszi határnak,
ott, ahol a világ kenyerei hálnak.
Lelkek kicsi sugarai [39.]
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!