Keresés

Részletes keresés

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44138

Lovász Pál

 

 

ÉVFORDULÓN

 

Feleségemnek

 

Add a kezed,

látod, még foghatom

 

Május font eggyé színes ég alatt,

nyár hője lobbant, ránk morgott az ősz,

és szétkuszálta máris

arcunk a hervadás

 

Tél van most, már semmi más,

száguld a pillanat,

erő sodor, kitárul a kapu –

 

De várj te még: fényévek útvesztőiről

majd visszarezdül érted a karom

 

 

Arckép [131.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44137

Lovász Pál

 

 

FINTOR, MOSOLY

 

A halál

a Föld arcának fintora,

az élet

a Föld lelkének mosolya

 

 

Arckép [109.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44136

Lovász Pál

 

 

ARCKÉP

 

Martyn Ferencnek

 

Rámnéz, ránézek: hökkent pillanat,

a zárt felszín mögül kileng a lélek,

egymásba símul látszat és a lényeg,

s a benn rejtőzködő kívül marad

 

Idő láncán, csillagtörvény alatt

arasz se jár a földtáj emberének,

csont, hús, ideghuzal közt addig éled,

míg apró célok fénye rátapad

 

Orr, áll árnyékán itt sötétlenek

a végső oldást áruló jelek,

s a száj görbéjén némult indulat

 

Túllátó szem, húnyásra szűkülőn,

átnéz a kékívű világtetőn,

s keres magának s társának utat

 

 

Arckép [96.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44135

Lovász Pál

 

 

NYÁRFA

 

Feltör az űrbe,

le a gyökere,

vadmadárhangon

rezdül éneke.

Áll a világban,

körötte magány,

napsugárszalag

leng a homlokán.

Őszkor palástját

leteregeti,

meztelen lelkét

csillag öleli

 

 

Arckép [91.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44134

Lovász Pál

 

 

KÉRDŐJEL

 

I

 

Ó, élet csúcsán lángelmével koronázott Ember,

indulsz a Tér fekete közegén,

becsvágyad sarkall, biztat a remény,

hogy kitapinthatod központi idegrendszereddel

 

az űr-határt, s győzelmesen megtérsz a felelettel.

Hold: első lépted. Színén, belsején

mindent firtatsz, és megmért tetemén

átlépve, a gyújtó-fogantató Naphoz szökkensz fel.

 

Színképbe szűröd elemét, s megejt

a rend, amint anyásan vonz, vezet

kisded csapatnyi bolygót. A Merkur pajkosan nyargal

 

körötte; tünde Venus, Jupiter

fénygyűrűs, holdas testvéreivel

kísérik, s közöttük a Föld, mindig-ránéző arccal

 

 

II

 

Szökj túl! Hágd át az abroncsot, serkentsen tágabb mérték!

Millió lángkör gyújtja a teret,

fényévre állítsd sóvár léptedet,

hogy összefusson-semmisüljön a magasság-mélység.

 

S köszöntsd a Kentaurt: napszomszéd! Távola: közelség

most, pár fényév csupán. S legközelebb

hozzá a gyémánt Sirius: fürkész szemed

kutassa át. S szökkenj tovább iránytalan sötétség

 

fénykút-szülő síkján. A kék Deneb,

az Alkyon, s tűzben legékesebb

mind közt a lángcsúcs: Kanopus, – s más óriások, törpék

 

lobbannak rád; Berenice haja

szikrázik, s lent, fönt a Galaktika

naphalmaza rajzik, s forog a zárhatatlan körkép

 

 

III

 

Tejút… Fényrőföd mértékén is óceáni nagyság –

de hagyd arányát, vesd el képzeted,

keresd a véget, nézd a peremet,

s kutasd a tájnak más törvényre forduló világát.

 

Illanj a jártról, térj, hol villanás vár, tárd a fátyolát

a ködnek. Androméda reszketeg

homályából új csillagrengeteg

bont lángot, s millió csóvával ontja rád az árját.

 

De lépcső ez is! továbbvezető!

mert villan már más messzeség-mező,

s nyílik előtted mindenütt friss sugárörvény kelyhe.

 

Magellán-felhők, galaxis-csokor –

titok hatalma von, erő sodor

a gyulladó, ibolyafényű Mindenségszigetre

 

 

IV

 

Ős lecke: Tér, Idő… örökkön táruló bezártság –

nyisd hát csak ajtaját, a kulcs veled,

kald mágus adta még, s szellemszemed

új lencséi most a mindenmögöttiséget várják.

 

 

Arány játéka: mi itt hatalmasság, ott parányság –

Nap, Galaktikák, Mindenségsziget:

csöppnyi, nagy, nagyobb rész egy lényeget

valló anyagból. De a mű egészének határát

 

hol vonták? Túlról messzebb túlra visz

a fölfedés kalandja. Abba hisz

az ész csak, mit tapint; birkózz meg hát a térközökkel,

 

s ne bánd, hogy körre táruló körök

űr-éjt nyilazó átmérői közt

fölsejlik az aranynapsejtből sarjadt új Kérdőjel

 

 

Arckép [86-88.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44133

Lovász Pál

 

 

JUTALOM

 

Beírják érkezésed

egy nagy könyvbe, aztán

kinövöd pólyád, egy-két ruhád, és

lekopik rólad a külső nagykabát

s már vésik is neved

deszkára, sima kőre.

Arcod, egészed

a feledés zugába hull,

de tetteidből ébredt mosolyok

– mint pókháló selymén a napsugár –

új nemzedék javának fényét lengetik

 

 

Arckép [84.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44132

Lovász Pál

 

 

VILLA RUSTICA

 

Dombay Jánosnak

 

A régésszel a dombtetőn megálltam;

Pannonföld ez, lankás, völgyes vidék.

Távolban hegy magaslott, árnya kéklett,

és ó-arany tükröt tartott az ég.

 

Tavasz lengett a légben láthatatlan:

véges halálból örök ébredés.

Embernek, népnek lehet-é a sorsa

porrá hulló vak megsemmisülés?

 

A zöld vetésnek selyemszőnyegében

kőfal hasított éles négyszöget.

A régész szólt: ,,Ez Diocletianus

korában pompás villa lehetett.”

 

(A lélek: fény, áttündököl a multba)

,,E pilléreken karcsú oszlopok

a bejárat nemes díszei voltak...”

(de hol van, ki tervezni így tudott?)

 

,,Itt a küszöb, innen az átriumba

léptek be; itt még ép a mozaik...”

(hogy éreztek, akik itt ki-be jártak,

mi volt vágyuk, mik voltak álmaik?)

 

,,Impluvium ez, tágas kőmedence,

esővizet adott a nyílt tető...”

(hogy zenghetett álmatlan éjszakákon,

ha őszre fordult már a bús idő)

 

,,Körül szobák, ím, itt is, ott is ajtó,

a ház népe éjjel itt nyugodott...”

(itt vetkezett a test, a szív, a lélek,

ki volt, ki itt kacagott, zokogott?)

 

,,Kis átjáró: virágos kertbe nyílik,

a szökőkút e helyen lehetett...”

(jácintusz kékje, gyémántvíz igézett

titkon merengő asszonyszemeket)

 

,,A rom is érték, olvasunk belőle,

tanulságot, példát, mintát mutat.”

A régész lehajolt: a törmelékből

előkerült egy ép cserépdarab.

 

,,Mestermű. Több, mint másfél ezredéve

készült, de állt minden dúlást, vihart;

acélkemény anyag, csengő, rugalmas,

peremszegély volt, háztetőt takart.

 

Nem nagy célt szolgált, de ki szabta, gyúrta,

lelket kevert belé, jóságra tört,

s most, íme, tisztessége akaratlan

és cserepében visszatükrözött.”

 

A szép cserepet némán kézbevettem:

kézzel mintázott, ívelt dísze volt;

ujjam az ujjnyom árkába helyeztem:

forró volt, benne élet buzogott.

 

Idő fölött találkozott az ember;

kezem tapintott porrá lett kezet;

Múlt s Jelen közül tér, idő kihullott,

s az anyagból a lélek rámlehelt.

 

Szél hintett meg. Kábultan szertenéztem.

Apolló szórta tűzarany nyilát.

S a romok fölött virágzó tavaszban

élőn, dicsőn láttam Pannóniát.

 

 

Arckép [52-54.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44131

Lovász Pál

 

 

SZÉPANYÁM FÖLDJÉN

 

Gyógyító szépségben itt lebeg a lelke,

sugarat hullat le futó életemre.

Keze fogásának, lába hű nyomának

emlékét villantja édes biztatásnak.

 

Templomkilincs fényén tenyere parázslik,

harangszó hangjában imája hintázik.

Mecseki sziklán fönn, vadrózsabokorban

tündöklő arcának igézete lobban.

 

Törzsöm vándorútja innen elkanyargott:

bölcsőnek kaptam az arany Tiszapartot.

Századok ködéből anyai jussában

Baranya földjére visszaemelt lágyan.

 

Szeme a szememben rácsudál a tájra:

életem életét új köntösben járja.

Felémrebben mécse jó testvérszíveknek;

itten akaratlan szeretek s szeretnek.

 

 

Arckép [47.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44130

Lovász Pál

 

 

SZEPTEMBER

 

Mint teknőben fürösztött kisgyerek,

fekszem hanyatt az ősz aranyvizében;

köröttem sok fénylő vállú testvérem:

pufók kis bokrok vélem fürdenek.

 

Anyókás erdőhang zsong szerteszét,

bádoghangszert használ ezernyi szöcske,

virágszín lobban mindenütt a zöldbe,

és szívre hajlón kék még fönt az ég.

 

A törvény itt öröktől fogva áll:

,,Szenteljetek meg égi, földi szépet,

s adassék minden élőnek kímélet!”

 

Lent vár a város, lárma, gond, viszály.

Fölállok, s árnnyá lett ember-mivoltom

torz óriásként lépdel át a lombon.

 

 

Arckép [43.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44129

Lovász Pál

 

 

A SZÖKŐKÚT

 

Égre szökkenő sudár

karcsú, lenge vízsugár.

 

Kőmedence fénykörén:

gyöngyvirág cserép ölén.

 

Szélzenére lengedez,

gyémántgyöngyöt permetez.

 

Lágyan hátra hajladoz –

asszonyhoz hasonlatos.

 

Sétálókra rákacsint,

őrzi, tárja bájait.

 

Lángra gyúl a rőt napon,

színe bomlik gazdagon.

 

Lágy narancs, mély rózsaszín,

most vereslő karmazsin.

 

Este kéken szétdereng,

holdezüsttel összeleng.

 

Szikra villan vízporán,

csillag hull át fátyolán.

 

Olykor éjjel titka van,

árny borul rá hangtalan;

 

s gyöngyesője nesztelen

csöndre csönget éjfelen…

 

 

Arckép [41-42.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44128

Lovász Pál

 

 

GENEZIS

 

Az örök ív fölé, ahol

örvénylik a tisztult elem,

s a végest váltja végtelen:

roppant aranyvonal hajol.

 

Felé tör sóvár sejtelem;

mélységfedő árnyék alól

vágyódó, szűz anyag dalol:

vajúdik a történelem.

 

Mindaz, min eddig súly feküdt,

mozgásba ébred mindenütt;

a rész kemény birokra kel,

 

a földet vér puhítja fel.

S kínokból kelve, reszketőn

új ember áll a fénytetőn.

 

 

Arckép [33.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44127

Lovász Pál

 

 

OKTÓBER

 

Világos gyász, élénk halotti pompa!

A nagy művész, az Ősz jött most elő,

s a Nyár, melegszívű műkedvelő,

belátta már, hogy dicstelen a sorsa…

 

Átöltözött a táj az új parancsra.

Javít a zord művész a távlaton;

egy-egy foltot győztes sárgába von,

a megfutott Nyár nyomdokát kutatva.

 

S minden rikít… A hosszú nyárfa-út,

sáfrányszín párhuzam, magasba fut,

a szőlődomb rozsdás kékjébe veszve.

 

S a munkás Nap hajoltan görnyedez

a domb fölött; s a telt, édes gerezdre

híg rézarannyal áldón permetez.

 

 

Arckép [28.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44126

Lovász Pál

 

 

A SZŐLŐPART

 

A Nyár szemét lezárja nemsokára.

Itt-ott a gondos tőkesor között

a gally halványpirosba öltözött,

de forró még a lágy homokbarázda.

 

A duzzadt fürt, mint ifjú asszony éke,

kiszökkent már a dús levél alól:

a nap mohó tüzével ráhajol,

s édes nedvet pezsdít arany belébe.

 

Minden hamvas szem titkos, csöppnyi katlan,

hol bent az átfűlt, fényázott homoknak

léleknyitó, lezárt erői forrnak.

 

S a nyár búcsú-torán a puttonyokba

e sok, színes bogyó majd mind kipattan

és kedvre szentelt nektárját kiontja.

 

 

Arckép [23.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44125

Lovász Pál

 

 

PÉTER-PÁL ELŐTT

 

A zöldselyem vetések végtelenje

sárgulva hullámzik már mindenütt.

A kék határ a messzeségbe veszve

érett, szelíd pompába színesült.

 

S a zsendült szár súlyos kalászba szökve

kemény magoktól duzzad gazdagon,

szomjas gyökérrel nyúl a dajka-földbe

s arannyá serdül fönn a rőt napon.

 

Fehér tanyáknak árnyas udvarán

kifent kaszával készül már a gazda

az eljövendő boldog munkanapra.

 

S ha végre itt a szentelt, tiszta hajnal:

a hulló renden égbe szálló dallal

aranykévét köt sok, sok barna lány.

 

 

Arckép [20.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44124

Lovász Pál

 

 

PITYMALLAT

 

A hajnalcsillag

mécse ég;

az éj olaját

szívja még.

 

Az udvar moccan,

furcsa nesz;

a futó csöndnek

lépte ez.

 

Kéz nyúl csillagfényt

oltani:

friss harmatnyállal

oltja ki.

 

Pogány hanggal egy

kis kakas

falut, világot

fölriaszt;

 

dölyfén a szűz Nap

fölnevet

és átöleli

az eget.

 

 

Arckép [18.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44123

Lovász Pál

 

 

A KÚT

 

Világtáj őre, áll a végtelen

síkon, s kinyúlt gémjét magasra tartva

vigyáz az ég alól jövő utakra;

csikorgó vödre ring lent szüntelen.

 

Leszűri hűs mélyén a nedveket,

s ha deli naptól ájult már a puszta,

áldott italt ád mindannak, kit útja

a messzeségből hozzá elvezet.

 

Tükrén az ég gyűrődött foltja ring;

zaklatva úntalan napszállatig,

nyugalmat nem találhat kék vize.

 

De hogyha már elér hozzá az este,

megáll fölötte hajnalig merengve,

s csillagvirágot nyit ki mélyibe…

 

 

Arckép [17.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44122

Lovász Pál

 

 

PAD

 

Két tuskón deszkaszál.

Nadrágfolt, szoknyaránc

a fáradt szóbeszédhez

rajt jó ülést talál.

 

Csillaggyúlás után

csapódik a kapu;

csöndet hullajt az ákác;

s árvul a pad sután.

 

Derék jószág. Panaszt

ki vethet ellene?

Mert bölcső és koporsó

közt sok jó szót maraszt.

 

 

Arckép [16.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44121

Lovász Pál

 

 

A FÜZES

 

A kék folyót kísérve mindenütt

a hajló partok barna homlokára

dús zöldarany füzért font; s lent az árnya

a part alatt a víztükörre ült.

 

Sötét ölén iszalagot nevel;

vén törzseit mohával bársonyozza,

alájuk vadvirágot hint a gyomba,

s bozótján sűrűn függ a kék szeder.

 

Mert erdők húga ő… Arany nyarat

igéz s ölén mosollyal alszik el

az alkonyat, s mély csendje fölfigyel,

 

ha jő suhanva vadgalambcsapat.

S míg lombján lengve jár az enyhe szél:

a halk folyóval titkokat cserél…

 

 

Arckép [15.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44120

Lovász Pál

 

 

FÖLD

 

Föld, áldott föld, lágy érverésű méhe

életcsíráknak, omló, dús talaj!

szent őserővel szülsz, hol föltakar

a fürge szántó kékezüst ekéje,

 

vagy ott, hol barna tested híg arannyal

hintette át a csillogó folyó,

Tokaj homokját eddig elhozó

bősz áradáskor, féktelen tavasszal.

 

Letérdelek barázdád tárt ölére

te barna föld! nedvektől bársonyos!

és hozzád is, te naptól mámoros

 

arany homokpart fénylő messzesége!

S fáradt fejem – mely titkaidba lát most –

lehajtom hozzád, áldott ősanyámhoz.

 

 

Arckép [11.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44119

Lovász Pál

 

 

ANYÁM

 

Tavaszkor a temetőbe kifeküdt,

testével a falu földje egyesült.

 

Arca, válla, lágy vonala szertehullt,

emlékével messze nyargal már a múlt.

 

,,Kicsi fiam…” Lehelt szavát őrizem,

s csillagról szállt szeretetét

vérem sajgó csöppjeiben érezem.

 

 

Arckép [10.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44118

Lovász Pál

 

 

AZ ÚT

 

Az út virágos, tág mezőt karol.

Piros pipacs, katáng és mályvarózsa

– ezer hullámvirág zöld, lenge tóba –

kikandikál a bársony fű alól.

 

A fordulónál ott a sík utat

a kis halom merész lejtője várja:

bogot köt hosszú, síma szallagára;

s a halvány ég egy felhőt sem mutat.

 

Kis tüskebokron tengelic szökell;

itt-ott tücsök szól; s már a nap közel

nyilazza lent a vérező határt…

 

S a lankadatlan út tanyát keresve

fürgén halad tovább, mert messze, messze

az ég alatt már csillagokra lát.

 

 

Arckép [9.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44117

Losoncziné Szabó Magdolna

 

 

ÉBREDÉS

 

Még parolázik a hajnallal az éj

s dermedten pislognak a csillagok

lassan térdre kényszerül a félelem

s álomszárnyon lepkehimpor ragyog

megpihen a vergődő szív remegése

elernyednek kifáradt végtagok

szendereg a száj simulnak a ráncok

sátorházában szundikál a szem

folyótükörré vasalódik a homlok

kies mezőkön kóborol a lélek.

            De suttyomban bekúszik

            a fény kardhegyű nyalába

            tisztul az álom

            s a függöny félhomálya

            rést nyit a napnak

            ami huncut sárga kacsintással

            ébredést csókol pilláimra.

 

 

Talán még utoléred… [68.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44116

Losonczi Léna

 

 

A TISZÁNÁL

 

Méltósággal vonul a vén folyó,

lágy csókokkal halmozza el a partot,

a fűzfák közt tábort vernek a felhők,

hogy hadba gyűlve

a büszke Nappal

felvegyék a harcot.

 

Napernyők rojtjával játszadozik a szellő,

kergetőznek ibolyántúli nyalábok,

a zsibongó tömeg-arcokon

virágzón heverésznek

a vasárnapi széttárt

boldogságok.

 

Vizes talpakon serceg a homok,

és rátapad, míg pergővé nem szárad,

mint haragszikrából

a gyilkos gyűlölet,

a feslett ózonon át

tűzsugár tőre támad.

 

Szél borzolja a víz sima bőrét,

de a szem ontja fényét a folyónak,

izzó arcokon pirul a bánat,

mert az ég alján

a felhő-hadak

haragvón kiabálnak.

 

A parti pipacs-szarkaláb táblában

megbújt egy kiszáradt kóró-katáng…

a zápor-szülte fénylő gyöngyök

lobognak a zsivajban,

mint viharos éjszakában

a fél kenyérrel őrzött gyertyaláng.

 

Gyöngyszóró csoda vagy nyári zivatarban,

asztrálszálként tartasz forró napsütésben,

tükör vagy a Holdnak,

csillagoknak éjjel,

s áldott ÉLETVONAL

hazánk tenyerében.

 

 

Versek a Tiszáról. Tisza antológia, 2001-2002. szerk. Góg János. Csongrád, Raszter Kvk., 2002. 89-90.

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44115

Loschitz Ferenc

 

 

TÉRKÖZÖKBEN, GOMOLYBAN

 

Hogy látva láss, érzékeid

formát adnak a szemhatáron

belüli tájnak, mert egész

alakká kell, hogy összeálljon

 

minden egymást metsző vonal,

szín a színben, miből kilobban

az amit látsz, s mit látok én,

hogy észre sem veszem, és ott van.

 

Vízszintes és függőleges

ívek, szélek a horizonton:

amit a szél szárnyára vett,

szememmel kéne visszahoznom.

 

Formát a tárgynak így adok,

hogy megmutassa teljes arcát;

andalít pazar színvarázs:

összegyűlt, szapora kavalkád.

 

Majd jön a fény, elmerülök

a tág térközökben, gomolyban.

Csak látok, ívet, vonalat,

akármit. Segíts, hogy kimondjam.

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44114

Locsmándi László

 

 

HALK-KIS SZERENÁD

 

szelekben barangoló

delet-vert harangszó

orgonák-zokogta

est-árva zsolozsma...

 

erdő-mély faágon

meleg kis madárnyom

csillagok kontyába

virradó rozstábla...

 

vándor méla botja

fürj-bújt szénaboglya

göncölszekér-hozta

álmok fehér csokra...

 

lepke-szállt repceszag

kereslek merre vagy

szarvas-szomj vigyázta

patakpart virága...

 

 

Téli mese, 2001

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44113

Locsmándi László

 

 

KÖZEL VAN…

 

néha

az esti

haranggal

csillagaid

között

kószálok...

közel

van már

fiad

ígérte

tiszta-szép

országod

egy napon

két

kedves-kék

könnycsepp

csöndesen

hozzád-lop...

 

 

Hazafelé, 1996

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44112

Locsmándi László

 

 

ŐSZESTI ÁBRÁND…

 

őszbe-őszesedett

kökény-könnyes berek

lim-loma sem leszek...

 

varjak-verte vágyam

vérzik nyoszolyádban

hiányodba fájtam...

 

hulló harangdalban

ki-kihagy a dallam

talán meg is haltam...

 

deres vadlúd-vékben

szépül sok-sok vétkem:

csillag lesz az égen...

 

 

Hazafelé, 1996

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44111

Locsmándi László

 

 

ŐSZI KEDVES

 

szemed kékjét őrzi még

őszi csillag őszi kék

esteledő vadlúd-ék...

 

barna őszi berkenye

halkan hulló gesztenye

vérző somok sebhelye...

 

csősz-csoszogta messzeség

csöndes őszi estebéd

nem lehetsz oly messze még...

 

kökényeknek kék haja

készülődő tél hava

őszi kedves: térj haza...

 

 

Hazafelé, 1996

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44110

Locsmándi László

 

 

ADVENTI DAL

 

csak szeretni akartam

kicsit bóklászni benned...

rorátés-szép havakban

menni lábnyomod mellett...

 

csak szeretni akartam

tüzet gyújtani benned...

jézust-váró havakban

melengetni a lelked...

 

 

Hazafelé, 1996

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44109

Locsmándi László

 

 

REMÉNYKEDVE…

 

sötétedik

a dűlőutakra

menekült harangszó...

lassan köröző

madársereg

bánata az égen...

a rekettyefűzek

elrejtették már

az alkony könnyeit...

mégis reménykedve

indulok:

szemed elapadt

kútjából kimentsem

a szomjazó

lázas csillagot...

 

 

Kenyérmorzsák, 1992

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!