|
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44130
|
Lovász Pál
SZEPTEMBER
Mint teknőben fürösztött kisgyerek,
fekszem hanyatt az ősz aranyvizében;
köröttem sok fénylő vállú testvérem:
pufók kis bokrok vélem fürdenek.
Anyókás erdőhang zsong szerteszét,
bádoghangszert használ ezernyi szöcske,
virágszín lobban mindenütt a zöldbe,
és szívre hajlón kék még fönt az ég.
A törvény itt öröktől fogva áll:
,,Szenteljetek meg égi, földi szépet,
s adassék minden élőnek kímélet!”
Lent vár a város, lárma, gond, viszály.
Fölállok, s árnnyá lett ember-mivoltom
torz óriásként lépdel át a lombon.
Arckép [43.] |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44129
|
Lovász Pál
A SZÖKŐKÚT
Égre szökkenő sudár
karcsú, lenge vízsugár.
Kőmedence fénykörén:
gyöngyvirág cserép ölén.
Szélzenére lengedez,
gyémántgyöngyöt permetez.
Lágyan hátra hajladoz –
asszonyhoz hasonlatos.
Sétálókra rákacsint,
őrzi, tárja bájait.
Lángra gyúl a rőt napon,
színe bomlik gazdagon.
Lágy narancs, mély rózsaszín,
most vereslő karmazsin.
Este kéken szétdereng,
holdezüsttel összeleng.
Szikra villan vízporán,
csillag hull át fátyolán.
Olykor éjjel titka van,
árny borul rá hangtalan;
s gyöngyesője nesztelen
csöndre csönget éjfelen…
Arckép [41-42.] |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44128
|
Lovász Pál
GENEZIS
Az örök ív fölé, ahol
örvénylik a tisztult elem,
s a végest váltja végtelen:
roppant aranyvonal hajol.
Felé tör sóvár sejtelem;
mélységfedő árnyék alól
vágyódó, szűz anyag dalol:
vajúdik a történelem.
Mindaz, min eddig súly feküdt,
mozgásba ébred mindenütt;
a rész kemény birokra kel,
a földet vér puhítja fel.
S kínokból kelve, reszketőn
új ember áll a fénytetőn.
Arckép [33.] |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44127
|
Lovász Pál
OKTÓBER
Világos gyász, élénk halotti pompa!
A nagy művész, az Ősz jött most elő,
s a Nyár, melegszívű műkedvelő,
belátta már, hogy dicstelen a sorsa…
Átöltözött a táj az új parancsra.
Javít a zord művész a távlaton;
egy-egy foltot győztes sárgába von,
a megfutott Nyár nyomdokát kutatva.
S minden rikít… A hosszú nyárfa-út,
sáfrányszín párhuzam, magasba fut,
a szőlődomb rozsdás kékjébe veszve.
S a munkás Nap hajoltan görnyedez
a domb fölött; s a telt, édes gerezdre
híg rézarannyal áldón permetez.
Arckép [28.] |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44126
|
Lovász Pál
A SZŐLŐPART
A Nyár szemét lezárja nemsokára.
Itt-ott a gondos tőkesor között
a gally halványpirosba öltözött,
de forró még a lágy homokbarázda.
A duzzadt fürt, mint ifjú asszony éke,
kiszökkent már a dús levél alól:
a nap mohó tüzével ráhajol,
s édes nedvet pezsdít arany belébe.
Minden hamvas szem titkos, csöppnyi katlan,
hol bent az átfűlt, fényázott homoknak
léleknyitó, lezárt erői forrnak.
S a nyár búcsú-torán a puttonyokba
e sok, színes bogyó majd mind kipattan
és kedvre szentelt nektárját kiontja.
Arckép [23.] |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44125
|
Lovász Pál
PÉTER-PÁL ELŐTT
A zöldselyem vetések végtelenje
sárgulva hullámzik már mindenütt.
A kék határ a messzeségbe veszve
érett, szelíd pompába színesült.
S a zsendült szár súlyos kalászba szökve
kemény magoktól duzzad gazdagon,
szomjas gyökérrel nyúl a dajka-földbe
s arannyá serdül fönn a rőt napon.
Fehér tanyáknak árnyas udvarán
kifent kaszával készül már a gazda
az eljövendő boldog munkanapra.
S ha végre itt a szentelt, tiszta hajnal:
a hulló renden égbe szálló dallal
aranykévét köt sok, sok barna lány.
Arckép [20.] |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44124
|
Lovász Pál
PITYMALLAT
A hajnalcsillag
mécse ég;
az éj olaját
szívja még.
Az udvar moccan,
furcsa nesz;
a futó csöndnek
lépte ez.
Kéz nyúl csillagfényt
oltani:
friss harmatnyállal
oltja ki.
Pogány hanggal egy
kis kakas
falut, világot
fölriaszt;
dölyfén a szűz Nap
fölnevet
és átöleli
az eget.
Arckép [18.] |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44123
|
Lovász Pál
A KÚT
Világtáj őre, áll a végtelen
síkon, s kinyúlt gémjét magasra tartva
vigyáz az ég alól jövő utakra;
csikorgó vödre ring lent szüntelen.
Leszűri hűs mélyén a nedveket,
s ha deli naptól ájult már a puszta,
áldott italt ád mindannak, kit útja
a messzeségből hozzá elvezet.
Tükrén az ég gyűrődött foltja ring;
zaklatva úntalan napszállatig,
nyugalmat nem találhat kék vize.
De hogyha már elér hozzá az este,
megáll fölötte hajnalig merengve,
s csillagvirágot nyit ki mélyibe…
Arckép [17.] |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44122
|
Lovász Pál
PAD
Két tuskón deszkaszál.
Nadrágfolt, szoknyaránc
a fáradt szóbeszédhez
rajt jó ülést talál.
Csillaggyúlás után
csapódik a kapu;
csöndet hullajt az ákác;
s árvul a pad sután.
Derék jószág. Panaszt
ki vethet ellene?
Mert bölcső és koporsó
közt sok jó szót maraszt.
Arckép [16.] |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44121
|
Lovász Pál
A FÜZES
A kék folyót kísérve mindenütt
a hajló partok barna homlokára
dús zöldarany füzért font; s lent az árnya
a part alatt a víztükörre ült.
Sötét ölén iszalagot nevel;
vén törzseit mohával bársonyozza,
alájuk vadvirágot hint a gyomba,
s bozótján sűrűn függ a kék szeder.
Mert erdők húga ő… Arany nyarat
igéz s ölén mosollyal alszik el
az alkonyat, s mély csendje fölfigyel,
ha jő suhanva vadgalambcsapat.
S míg lombján lengve jár az enyhe szél:
a halk folyóval titkokat cserél…
Arckép [15.] |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44120
|
Lovász Pál
FÖLD
Föld, áldott föld, lágy érverésű méhe
életcsíráknak, omló, dús talaj!
szent őserővel szülsz, hol föltakar
a fürge szántó kékezüst ekéje,
vagy ott, hol barna tested híg arannyal
hintette át a csillogó folyó,
Tokaj homokját eddig elhozó
bősz áradáskor, féktelen tavasszal.
Letérdelek barázdád tárt ölére
te barna föld! nedvektől bársonyos!
és hozzád is, te naptól mámoros
arany homokpart fénylő messzesége!
S fáradt fejem – mely titkaidba lát most –
lehajtom hozzád, áldott ősanyámhoz.
Arckép [11.] |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44119
|
Lovász Pál
ANYÁM
Tavaszkor a temetőbe kifeküdt,
testével a falu földje egyesült.
Arca, válla, lágy vonala szertehullt,
emlékével messze nyargal már a múlt.
,,Kicsi fiam…” Lehelt szavát őrizem,
s csillagról szállt szeretetét
vérem sajgó csöppjeiben érezem.
Arckép [10.] |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44118
|
Lovász Pál
AZ ÚT
Az út virágos, tág mezőt karol.
Piros pipacs, katáng és mályvarózsa
– ezer hullámvirág zöld, lenge tóba –
kikandikál a bársony fű alól.
A fordulónál ott a sík utat
a kis halom merész lejtője várja:
bogot köt hosszú, síma szallagára;
s a halvány ég egy felhőt sem mutat.
Kis tüskebokron tengelic szökell;
itt-ott tücsök szól; s már a nap közel
nyilazza lent a vérező határt…
S a lankadatlan út tanyát keresve
fürgén halad tovább, mert messze, messze
az ég alatt már csillagokra lát.
Arckép [9.] |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44117
|
Losoncziné Szabó Magdolna
ÉBREDÉS
Még parolázik a hajnallal az éj
s dermedten pislognak a csillagok
lassan térdre kényszerül a félelem
s álomszárnyon lepkehimpor ragyog
megpihen a vergődő szív remegése
elernyednek kifáradt végtagok
szendereg a száj simulnak a ráncok
sátorházában szundikál a szem
folyótükörré vasalódik a homlok
kies mezőkön kóborol a lélek.
De suttyomban bekúszik
a fény kardhegyű nyalába
tisztul az álom
s a függöny félhomálya
rést nyit a napnak
ami huncut sárga kacsintással
ébredést csókol pilláimra.
Talán még utoléred… [68.] |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44116
|
Losonczi Léna
A TISZÁNÁL
Méltósággal vonul a vén folyó,
lágy csókokkal halmozza el a partot,
a fűzfák közt tábort vernek a felhők,
hogy hadba gyűlve
a büszke Nappal
felvegyék a harcot.
Napernyők rojtjával játszadozik a szellő,
kergetőznek ibolyántúli nyalábok,
a zsibongó tömeg-arcokon
virágzón heverésznek
a vasárnapi széttárt
boldogságok.
Vizes talpakon serceg a homok,
és rátapad, míg pergővé nem szárad,
mint haragszikrából
a gyilkos gyűlölet,
a feslett ózonon át
tűzsugár tőre támad.
Szél borzolja a víz sima bőrét,
de a szem ontja fényét a folyónak,
izzó arcokon pirul a bánat,
mert az ég alján
a felhő-hadak
haragvón kiabálnak.
A parti pipacs-szarkaláb táblában
megbújt egy kiszáradt kóró-katáng…
a zápor-szülte fénylő gyöngyök
lobognak a zsivajban,
mint viharos éjszakában
a fél kenyérrel őrzött gyertyaláng.
Gyöngyszóró csoda vagy nyári zivatarban,
asztrálszálként tartasz forró napsütésben,
tükör vagy a Holdnak,
csillagoknak éjjel,
s áldott ÉLETVONAL
hazánk tenyerében.
Versek a Tiszáról. Tisza antológia, 2001-2002. szerk. Góg János. Csongrád, Raszter Kvk., 2002. 89-90. |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44115
|
Loschitz Ferenc
TÉRKÖZÖKBEN, GOMOLYBAN
Hogy látva láss, érzékeid
formát adnak a szemhatáron
belüli tájnak, mert egész
alakká kell, hogy összeálljon
minden egymást metsző vonal,
szín a színben, miből kilobban
az amit látsz, s mit látok én,
hogy észre sem veszem, és ott van.
Vízszintes és függőleges
ívek, szélek a horizonton:
amit a szél szárnyára vett,
szememmel kéne visszahoznom.
Formát a tárgynak így adok,
hogy megmutassa teljes arcát;
andalít pazar színvarázs:
összegyűlt, szapora kavalkád.
Majd jön a fény, elmerülök
a tág térközökben, gomolyban.
Csak látok, ívet, vonalat,
akármit. Segíts, hogy kimondjam. |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44114
|
Locsmándi László
HALK-KIS SZERENÁD
szelekben barangoló
delet-vert harangszó
orgonák-zokogta
est-árva zsolozsma...
erdő-mély faágon
meleg kis madárnyom
csillagok kontyába
virradó rozstábla...
vándor méla botja
fürj-bújt szénaboglya
göncölszekér-hozta
álmok fehér csokra...
lepke-szállt repceszag
kereslek merre vagy
szarvas-szomj vigyázta
patakpart virága...
Téli mese, 2001 |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44113
|
Locsmándi László
KÖZEL VAN…
néha
az esti
haranggal
csillagaid
között
kószálok...
közel
van már
fiad
ígérte
tiszta-szép
országod
egy napon
két
kedves-kék
könnycsepp
csöndesen
hozzád-lop...
Hazafelé, 1996 |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44112
|
Locsmándi László
ŐSZESTI ÁBRÁND…
őszbe-őszesedett
kökény-könnyes berek
lim-loma sem leszek...
varjak-verte vágyam
vérzik nyoszolyádban
hiányodba fájtam...
hulló harangdalban
ki-kihagy a dallam
talán meg is haltam...
deres vadlúd-vékben
szépül sok-sok vétkem:
csillag lesz az égen...
Hazafelé, 1996 |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44111
|
Locsmándi László
ŐSZI KEDVES
szemed kékjét őrzi még
őszi csillag őszi kék
esteledő vadlúd-ék...
barna őszi berkenye
halkan hulló gesztenye
vérző somok sebhelye...
csősz-csoszogta messzeség
csöndes őszi estebéd
nem lehetsz oly messze még...
kökényeknek kék haja
készülődő tél hava
őszi kedves: térj haza...
Hazafelé, 1996 |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44110
|
Locsmándi László
ADVENTI DAL
csak szeretni akartam
kicsit bóklászni benned...
rorátés-szép havakban
menni lábnyomod mellett...
csak szeretni akartam
tüzet gyújtani benned...
jézust-váró havakban
melengetni a lelked...
Hazafelé, 1996 |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44109
|
Locsmándi László
REMÉNYKEDVE…
sötétedik
a dűlőutakra
menekült harangszó...
lassan köröző
madársereg
bánata az égen...
a rekettyefűzek
elrejtették már
az alkony könnyeit...
mégis reménykedve
indulok:
szemed elapadt
kútjából kimentsem
a szomjazó
lázas csillagot...
Kenyérmorzsák, 1992 |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44108
|
Locsmándi László
IMPRESSZIÓ NYÁRÉJSZAKÁN
búzavirág szuszogása
pásztortüzeket gyújt
arcod
csillag-csorda-legelt
mezőin te árva
szegények szeplős könnyei
bújnak-bujdosnak
madárraj-riadt
szemed barlangjába
bóbiskoló harangok
kitárt ablakán
megszökik
a kisdedek
kökénykék-kedves álma
te árva-árva
remegésed szöcskés
pongyoláját bogáncsozza
a vadnyulak-vigyázta
lucernaföldek zokogása
Kenyérmorzsák, 1992 |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44107
|
Locsmándi László
Ő MEG ÉN
kisherceg-szöszke
bánat ég
távoli csillagon
ősz könnyek csöndje
üldögél
egy rozzant kispadon
Kenyérmorzsák, 1992 |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44106
|
Locsmándi László
MÉG NE SÍRJ…
csókjaink jászlába
szalmát szelídít
a fitoska bánat
még ne sírj
még pacsirta-könnyű
álmaim vigyázd
szemeid estharangos
alkonyán világok
a vadludak V-je
még ne sírj hiányodig ólálkodó
árvaságom
a neveden szólít
M Á R I A
még ne sírj
szerelmünk udvarán
még keresnek minket
a kócos csillagok
ne sírj
még ne sírj
Kenyérmor-
zsák, 1992 |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44105
|
Locsmándi László
LEHETTEM VOLNA…
hozzád-térő messzi út
porában picinyke kút
kezed-meleg abrosza
lepottyanó kis morzsa
szemed szép szentélyébe
zárt örökmécses fénye
utolsó szó a szádon
mindened a világon
irgalmatlan alkonyban
rózsafüzér markodban
Kenyérmorzsák, 1992 |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44104
|
Locsmándi László
SZERETTÉL-E…
elkószált
golgotás
magányaimból
szavaid íze
szemed kékje
csillaggá
bánatult
szűzanya-szép
sebed vére
fénye feszül
árvaságom
keresztjére
szerettelek
szerettél-e
Kenyérmor-
zsák, 1992 |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44103
|
Locsmándi László
MÁJUSI BÚCSÚZÁS
litániás
mária-esték
szütyőmbe lopták
orgonabokrok
szűz-lila lelkét...
zsolozsmázó
ékszer-szép repcék
sárga kezére
rózsafüzérnek
szállnak a lepkék...
csillag csőszöl
mama hát mennék
vigyázd a repce
lepkéibe bújt
orgona csendjét...
Kenyérmorzsák, 1992 |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44102
|
Locsmándi László
TÉL, 1992
megriaszt
asztalom
abroszáig
szomorodó
teled...
az egek
udvarából
elcsapott
éj-nagy
sebhelyed...
befagyott
cinkekönny
csatangolja
kifosztott
kertemet...
magányomba
szöktek a
kereszted
alkonyába
vert szegek...
uram
kezedbe
ajánlom
behavazott
lelkemet...
Kenyérmor-
zsák, 1992 |
bajkálifóka
2019.01.31
|
|
0 0
44101
|
M. Laurens
ORDÍTVA
Fájdalmaimmal nem terhellek,
pedig a némaság gyilkos gödör:
e nyomorult földön jó-páran élnek,
kiknek sorsa vidámság és gyönyör.
Boldogok, hogy fájdalmat nem találva
sorsukat megáldotta a magas ég.
Bezzeg Én: ordítva kiáltok átkot,
hogy élettel vertek meg valaha rég!
A végzet tesz a nyomorultra!
Piszkálva minket, röhögve jár
és üdvödet szanaszét dúlja;
akár csak egyetlen hazád a tatár.
Azért is...! Terheit sarokba dobva,
e száj üvöltve, átkozva perel;
e test görcseibe rángva izzik,
haragját teremtőjéhez küldve fel!
Pest - Buda, 2015. március 19-21. |
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|