Keresés

Részletes keresés

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44128

Lovász Pál

 

 

GENEZIS

 

Az örök ív fölé, ahol

örvénylik a tisztult elem,

s a végest váltja végtelen:

roppant aranyvonal hajol.

 

Felé tör sóvár sejtelem;

mélységfedő árnyék alól

vágyódó, szűz anyag dalol:

vajúdik a történelem.

 

Mindaz, min eddig súly feküdt,

mozgásba ébred mindenütt;

a rész kemény birokra kel,

 

a földet vér puhítja fel.

S kínokból kelve, reszketőn

új ember áll a fénytetőn.

 

 

Arckép [33.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44127

Lovász Pál

 

 

OKTÓBER

 

Világos gyász, élénk halotti pompa!

A nagy művész, az Ősz jött most elő,

s a Nyár, melegszívű műkedvelő,

belátta már, hogy dicstelen a sorsa…

 

Átöltözött a táj az új parancsra.

Javít a zord művész a távlaton;

egy-egy foltot győztes sárgába von,

a megfutott Nyár nyomdokát kutatva.

 

S minden rikít… A hosszú nyárfa-út,

sáfrányszín párhuzam, magasba fut,

a szőlődomb rozsdás kékjébe veszve.

 

S a munkás Nap hajoltan görnyedez

a domb fölött; s a telt, édes gerezdre

híg rézarannyal áldón permetez.

 

 

Arckép [28.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44126

Lovász Pál

 

 

A SZŐLŐPART

 

A Nyár szemét lezárja nemsokára.

Itt-ott a gondos tőkesor között

a gally halványpirosba öltözött,

de forró még a lágy homokbarázda.

 

A duzzadt fürt, mint ifjú asszony éke,

kiszökkent már a dús levél alól:

a nap mohó tüzével ráhajol,

s édes nedvet pezsdít arany belébe.

 

Minden hamvas szem titkos, csöppnyi katlan,

hol bent az átfűlt, fényázott homoknak

léleknyitó, lezárt erői forrnak.

 

S a nyár búcsú-torán a puttonyokba

e sok, színes bogyó majd mind kipattan

és kedvre szentelt nektárját kiontja.

 

 

Arckép [23.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44125

Lovász Pál

 

 

PÉTER-PÁL ELŐTT

 

A zöldselyem vetések végtelenje

sárgulva hullámzik már mindenütt.

A kék határ a messzeségbe veszve

érett, szelíd pompába színesült.

 

S a zsendült szár súlyos kalászba szökve

kemény magoktól duzzad gazdagon,

szomjas gyökérrel nyúl a dajka-földbe

s arannyá serdül fönn a rőt napon.

 

Fehér tanyáknak árnyas udvarán

kifent kaszával készül már a gazda

az eljövendő boldog munkanapra.

 

S ha végre itt a szentelt, tiszta hajnal:

a hulló renden égbe szálló dallal

aranykévét köt sok, sok barna lány.

 

 

Arckép [20.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44124

Lovász Pál

 

 

PITYMALLAT

 

A hajnalcsillag

mécse ég;

az éj olaját

szívja még.

 

Az udvar moccan,

furcsa nesz;

a futó csöndnek

lépte ez.

 

Kéz nyúl csillagfényt

oltani:

friss harmatnyállal

oltja ki.

 

Pogány hanggal egy

kis kakas

falut, világot

fölriaszt;

 

dölyfén a szűz Nap

fölnevet

és átöleli

az eget.

 

 

Arckép [18.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44123

Lovász Pál

 

 

A KÚT

 

Világtáj őre, áll a végtelen

síkon, s kinyúlt gémjét magasra tartva

vigyáz az ég alól jövő utakra;

csikorgó vödre ring lent szüntelen.

 

Leszűri hűs mélyén a nedveket,

s ha deli naptól ájult már a puszta,

áldott italt ád mindannak, kit útja

a messzeségből hozzá elvezet.

 

Tükrén az ég gyűrődött foltja ring;

zaklatva úntalan napszállatig,

nyugalmat nem találhat kék vize.

 

De hogyha már elér hozzá az este,

megáll fölötte hajnalig merengve,

s csillagvirágot nyit ki mélyibe…

 

 

Arckép [17.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44122

Lovász Pál

 

 

PAD

 

Két tuskón deszkaszál.

Nadrágfolt, szoknyaránc

a fáradt szóbeszédhez

rajt jó ülést talál.

 

Csillaggyúlás után

csapódik a kapu;

csöndet hullajt az ákác;

s árvul a pad sután.

 

Derék jószág. Panaszt

ki vethet ellene?

Mert bölcső és koporsó

közt sok jó szót maraszt.

 

 

Arckép [16.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44121

Lovász Pál

 

 

A FÜZES

 

A kék folyót kísérve mindenütt

a hajló partok barna homlokára

dús zöldarany füzért font; s lent az árnya

a part alatt a víztükörre ült.

 

Sötét ölén iszalagot nevel;

vén törzseit mohával bársonyozza,

alájuk vadvirágot hint a gyomba,

s bozótján sűrűn függ a kék szeder.

 

Mert erdők húga ő… Arany nyarat

igéz s ölén mosollyal alszik el

az alkonyat, s mély csendje fölfigyel,

 

ha jő suhanva vadgalambcsapat.

S míg lombján lengve jár az enyhe szél:

a halk folyóval titkokat cserél…

 

 

Arckép [15.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44120

Lovász Pál

 

 

FÖLD

 

Föld, áldott föld, lágy érverésű méhe

életcsíráknak, omló, dús talaj!

szent őserővel szülsz, hol föltakar

a fürge szántó kékezüst ekéje,

 

vagy ott, hol barna tested híg arannyal

hintette át a csillogó folyó,

Tokaj homokját eddig elhozó

bősz áradáskor, féktelen tavasszal.

 

Letérdelek barázdád tárt ölére

te barna föld! nedvektől bársonyos!

és hozzád is, te naptól mámoros

 

arany homokpart fénylő messzesége!

S fáradt fejem – mely titkaidba lát most –

lehajtom hozzád, áldott ősanyámhoz.

 

 

Arckép [11.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44119

Lovász Pál

 

 

ANYÁM

 

Tavaszkor a temetőbe kifeküdt,

testével a falu földje egyesült.

 

Arca, válla, lágy vonala szertehullt,

emlékével messze nyargal már a múlt.

 

,,Kicsi fiam…” Lehelt szavát őrizem,

s csillagról szállt szeretetét

vérem sajgó csöppjeiben érezem.

 

 

Arckép [10.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44118

Lovász Pál

 

 

AZ ÚT

 

Az út virágos, tág mezőt karol.

Piros pipacs, katáng és mályvarózsa

– ezer hullámvirág zöld, lenge tóba –

kikandikál a bársony fű alól.

 

A fordulónál ott a sík utat

a kis halom merész lejtője várja:

bogot köt hosszú, síma szallagára;

s a halvány ég egy felhőt sem mutat.

 

Kis tüskebokron tengelic szökell;

itt-ott tücsök szól; s már a nap közel

nyilazza lent a vérező határt…

 

S a lankadatlan út tanyát keresve

fürgén halad tovább, mert messze, messze

az ég alatt már csillagokra lát.

 

 

Arckép [9.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44117

Losoncziné Szabó Magdolna

 

 

ÉBREDÉS

 

Még parolázik a hajnallal az éj

s dermedten pislognak a csillagok

lassan térdre kényszerül a félelem

s álomszárnyon lepkehimpor ragyog

megpihen a vergődő szív remegése

elernyednek kifáradt végtagok

szendereg a száj simulnak a ráncok

sátorházában szundikál a szem

folyótükörré vasalódik a homlok

kies mezőkön kóborol a lélek.

            De suttyomban bekúszik

            a fény kardhegyű nyalába

            tisztul az álom

            s a függöny félhomálya

            rést nyit a napnak

            ami huncut sárga kacsintással

            ébredést csókol pilláimra.

 

 

Talán még utoléred… [68.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44116

Losonczi Léna

 

 

A TISZÁNÁL

 

Méltósággal vonul a vén folyó,

lágy csókokkal halmozza el a partot,

a fűzfák közt tábort vernek a felhők,

hogy hadba gyűlve

a büszke Nappal

felvegyék a harcot.

 

Napernyők rojtjával játszadozik a szellő,

kergetőznek ibolyántúli nyalábok,

a zsibongó tömeg-arcokon

virágzón heverésznek

a vasárnapi széttárt

boldogságok.

 

Vizes talpakon serceg a homok,

és rátapad, míg pergővé nem szárad,

mint haragszikrából

a gyilkos gyűlölet,

a feslett ózonon át

tűzsugár tőre támad.

 

Szél borzolja a víz sima bőrét,

de a szem ontja fényét a folyónak,

izzó arcokon pirul a bánat,

mert az ég alján

a felhő-hadak

haragvón kiabálnak.

 

A parti pipacs-szarkaláb táblában

megbújt egy kiszáradt kóró-katáng…

a zápor-szülte fénylő gyöngyök

lobognak a zsivajban,

mint viharos éjszakában

a fél kenyérrel őrzött gyertyaláng.

 

Gyöngyszóró csoda vagy nyári zivatarban,

asztrálszálként tartasz forró napsütésben,

tükör vagy a Holdnak,

csillagoknak éjjel,

s áldott ÉLETVONAL

hazánk tenyerében.

 

 

Versek a Tiszáról. Tisza antológia, 2001-2002. szerk. Góg János. Csongrád, Raszter Kvk., 2002. 89-90.

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44115

Loschitz Ferenc

 

 

TÉRKÖZÖKBEN, GOMOLYBAN

 

Hogy látva láss, érzékeid

formát adnak a szemhatáron

belüli tájnak, mert egész

alakká kell, hogy összeálljon

 

minden egymást metsző vonal,

szín a színben, miből kilobban

az amit látsz, s mit látok én,

hogy észre sem veszem, és ott van.

 

Vízszintes és függőleges

ívek, szélek a horizonton:

amit a szél szárnyára vett,

szememmel kéne visszahoznom.

 

Formát a tárgynak így adok,

hogy megmutassa teljes arcát;

andalít pazar színvarázs:

összegyűlt, szapora kavalkád.

 

Majd jön a fény, elmerülök

a tág térközökben, gomolyban.

Csak látok, ívet, vonalat,

akármit. Segíts, hogy kimondjam.

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44114

Locsmándi László

 

 

HALK-KIS SZERENÁD

 

szelekben barangoló

delet-vert harangszó

orgonák-zokogta

est-árva zsolozsma...

 

erdő-mély faágon

meleg kis madárnyom

csillagok kontyába

virradó rozstábla...

 

vándor méla botja

fürj-bújt szénaboglya

göncölszekér-hozta

álmok fehér csokra...

 

lepke-szállt repceszag

kereslek merre vagy

szarvas-szomj vigyázta

patakpart virága...

 

 

Téli mese, 2001

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44113

Locsmándi László

 

 

KÖZEL VAN…

 

néha

az esti

haranggal

csillagaid

között

kószálok...

közel

van már

fiad

ígérte

tiszta-szép

országod

egy napon

két

kedves-kék

könnycsepp

csöndesen

hozzád-lop...

 

 

Hazafelé, 1996

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44112

Locsmándi László

 

 

ŐSZESTI ÁBRÁND…

 

őszbe-őszesedett

kökény-könnyes berek

lim-loma sem leszek...

 

varjak-verte vágyam

vérzik nyoszolyádban

hiányodba fájtam...

 

hulló harangdalban

ki-kihagy a dallam

talán meg is haltam...

 

deres vadlúd-vékben

szépül sok-sok vétkem:

csillag lesz az égen...

 

 

Hazafelé, 1996

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44111

Locsmándi László

 

 

ŐSZI KEDVES

 

szemed kékjét őrzi még

őszi csillag őszi kék

esteledő vadlúd-ék...

 

barna őszi berkenye

halkan hulló gesztenye

vérző somok sebhelye...

 

csősz-csoszogta messzeség

csöndes őszi estebéd

nem lehetsz oly messze még...

 

kökényeknek kék haja

készülődő tél hava

őszi kedves: térj haza...

 

 

Hazafelé, 1996

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44110

Locsmándi László

 

 

ADVENTI DAL

 

csak szeretni akartam

kicsit bóklászni benned...

rorátés-szép havakban

menni lábnyomod mellett...

 

csak szeretni akartam

tüzet gyújtani benned...

jézust-váró havakban

melengetni a lelked...

 

 

Hazafelé, 1996

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44109

Locsmándi László

 

 

REMÉNYKEDVE…

 

sötétedik

a dűlőutakra

menekült harangszó...

lassan köröző

madársereg

bánata az égen...

a rekettyefűzek

elrejtették már

az alkony könnyeit...

mégis reménykedve

indulok:

szemed elapadt

kútjából kimentsem

a szomjazó

lázas csillagot...

 

 

Kenyérmorzsák, 1992

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44108

Locsmándi László

 

 

IMPRESSZIÓ NYÁRÉJSZAKÁN

 

búzavirág szuszogása

pásztortüzeket gyújt

arcod

csillag-csorda-legelt

mezőin te árva

szegények szeplős könnyei

bújnak-bujdosnak

madárraj-riadt

szemed barlangjába

bóbiskoló harangok

kitárt ablakán

megszökik

a kisdedek

kökénykék-kedves álma

te árva-árva

remegésed szöcskés

pongyoláját bogáncsozza

a vadnyulak-vigyázta

lucernaföldek zokogása

 

 

Kenyérmorzsák, 1992

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44107

Locsmándi László

 

 

Ő MEG ÉN

 

kisherceg-szöszke

bánat ég

távoli csillagon

ősz könnyek csöndje

üldögél

egy rozzant kispadon

 

 

Kenyérmorzsák, 1992

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44106

Locsmándi László

 

 

MÉG NE SÍRJ…

 

csókjaink jászlába

szalmát szelídít

a fitoska bánat

még ne sírj

még pacsirta-könnyű

álmaim vigyázd

szemeid estharangos

alkonyán világok

a vadludak V-je

még ne sírj hiányodig ólálkodó

árvaságom

a neveden szólít

M Á R I A

még ne sírj

szerelmünk udvarán

még keresnek minket

a kócos csillagok

ne sírj

még ne sírj

 

 

Kenyérmor-

zsák, 1992

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44105

Locsmándi László

 

 

LEHETTEM VOLNA…

 

hozzád-térő messzi út

porában picinyke kút

 

kezed-meleg abrosza

lepottyanó kis morzsa

 

szemed szép szentélyébe

zárt örökmécses fénye

 

utolsó szó a szádon

mindened a világon

 

irgalmatlan alkonyban

rózsafüzér markodban

 

 

Kenyérmorzsák, 1992

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44104

Locsmándi László

 

 

SZERETTÉL-E…

 

elkószált

golgotás

magányaimból

szavaid íze

szemed kékje

csillaggá

bánatult

szűzanya-szép

sebed vére

fénye feszül

árvaságom

keresztjére

szerettelek

szerettél-e

 

 

Kenyérmor-

zsák, 1992

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44103

Locsmándi László

 

 

MÁJUSI BÚCSÚZÁS

 

litániás

mária-esték

szütyőmbe lopták

orgonabokrok

szűz-lila lelkét...

zsolozsmázó

ékszer-szép repcék

sárga kezére

rózsafüzérnek

szállnak a lepkék...

csillag csőszöl

mama hát mennék

vigyázd a repce

lepkéibe bújt

orgona csendjét...

 

Kenyérmorzsák, 1992

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44102

Locsmándi László

 

 

TÉL, 1992

 

megriaszt

asztalom

abroszáig

szomorodó

teled...

az egek

udvarából

elcsapott

éj-nagy

sebhelyed...

befagyott

cinkekönny

csatangolja

kifosztott

kertemet...

magányomba

szöktek a

kereszted

alkonyába

vert szegek...

uram

kezedbe

ajánlom

behavazott

lelkemet...

 

Kenyérmor-

zsák, 1992

bajkálifóka Creative Commons License 2019.01.31 0 0 44101

M. Laurens

ORDÍTVA

 

Fájdalmaimmal nem terhellek,

pedig a némaság gyilkos gödör:

e nyomorult földön jó-páran élnek,

kiknek sorsa vidámság és gyönyör.

Boldogok, hogy fájdalmat nem találva

sorsukat megáldotta a magas ég.

Bezzeg Én: ordítva kiáltok átkot,

hogy élettel vertek meg valaha rég!

 

A végzet tesz a nyomorultra!

Piszkálva minket, röhögve jár

és üdvödet szanaszét dúlja;

akár csak egyetlen hazád a tatár.

Azért is...! Terheit sarokba dobva,

e száj üvöltve, átkozva perel;

e test görcseibe rángva izzik,

haragját teremtőjéhez küldve fel!

 

Pest - Buda, 2015. március 19-21.

Bozsikzf Creative Commons License 2018.12.10 0 0 44100

Lithvay Viktória

 

 

LÁTTÁTOK-E…

 

Láttátok-e a fényes napsugárt,

Midőn a hegy mögé nyugodni szállt,

S utána azt a sok szép csillagot,

Amely a sötét éjben ragyogott?

 

Láttátok-e a zajló tengerárt,

Midőn a zúgó szél felette járt,

Midőn magosra hányta a habot,

S medrébe újra vissza is csapott?

 

Láttátok-e az újuló tavaszt,

Midőn a fákon zöld rügyet fakaszt,

És a ligetben a kék ibolyát,

Midőn a földből felveté magát?

 

S láttátok-e a telet, amidőn

Fehér lepelt terít el a mezőn?

És látva mindezt mondottátok-e,

Mily szép az Isten mindenik müve?

 

 

Magyar nőköltők [273-274.]

 

Bozsikzf Creative Commons License 2018.12.10 0 0 44099

Litauszky István

 

 

ROMKERT ESTE HATKOR

 

Az évek ledőlt oszlopán

legendás, álmos fény parázslik.

Szoborba dermedt kőmagány

fújja itt néma harsonáit.

 

Billegve kövér, zöld gyepen

jóemberek galambocskái

példázzák: hasznos türelem

morzsányi irgalomra várni.

 

Ki élt valaha s még mozog,

itt mereng piros kerti székben.

Nézi, hogy arany kukacok

lyukat rágnak az esti égen.

 

Övé a kert, hol béke van,

hol, tudja, dísz csupán a rom,

s a feszes sás közt vékonyan

csak víz csobog, nem fájdalom.

 

 

Magánbeszéd [75.]

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!