|
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44128
|
Lovász Pál
GENEZIS
Az örök ív fölé, ahol
örvénylik a tisztult elem,
s a végest váltja végtelen:
roppant aranyvonal hajol.
Felé tör sóvár sejtelem;
mélységfedő árnyék alól
vágyódó, szűz anyag dalol:
vajúdik a történelem.
Mindaz, min eddig súly feküdt,
mozgásba ébred mindenütt;
a rész kemény birokra kel,
a földet vér puhítja fel.
S kínokból kelve, reszketőn
új ember áll a fénytetőn.
Arckép [33.] |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44127
|
Lovász Pál
OKTÓBER
Világos gyász, élénk halotti pompa!
A nagy művész, az Ősz jött most elő,
s a Nyár, melegszívű műkedvelő,
belátta már, hogy dicstelen a sorsa…
Átöltözött a táj az új parancsra.
Javít a zord művész a távlaton;
egy-egy foltot győztes sárgába von,
a megfutott Nyár nyomdokát kutatva.
S minden rikít… A hosszú nyárfa-út,
sáfrányszín párhuzam, magasba fut,
a szőlődomb rozsdás kékjébe veszve.
S a munkás Nap hajoltan görnyedez
a domb fölött; s a telt, édes gerezdre
híg rézarannyal áldón permetez.
Arckép [28.] |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44126
|
Lovász Pál
A SZŐLŐPART
A Nyár szemét lezárja nemsokára.
Itt-ott a gondos tőkesor között
a gally halványpirosba öltözött,
de forró még a lágy homokbarázda.
A duzzadt fürt, mint ifjú asszony éke,
kiszökkent már a dús levél alól:
a nap mohó tüzével ráhajol,
s édes nedvet pezsdít arany belébe.
Minden hamvas szem titkos, csöppnyi katlan,
hol bent az átfűlt, fényázott homoknak
léleknyitó, lezárt erői forrnak.
S a nyár búcsú-torán a puttonyokba
e sok, színes bogyó majd mind kipattan
és kedvre szentelt nektárját kiontja.
Arckép [23.] |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44125
|
Lovász Pál
PÉTER-PÁL ELŐTT
A zöldselyem vetések végtelenje
sárgulva hullámzik már mindenütt.
A kék határ a messzeségbe veszve
érett, szelíd pompába színesült.
S a zsendült szár súlyos kalászba szökve
kemény magoktól duzzad gazdagon,
szomjas gyökérrel nyúl a dajka-földbe
s arannyá serdül fönn a rőt napon.
Fehér tanyáknak árnyas udvarán
kifent kaszával készül már a gazda
az eljövendő boldog munkanapra.
S ha végre itt a szentelt, tiszta hajnal:
a hulló renden égbe szálló dallal
aranykévét köt sok, sok barna lány.
Arckép [20.] |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44124
|
Lovász Pál
PITYMALLAT
A hajnalcsillag
mécse ég;
az éj olaját
szívja még.
Az udvar moccan,
furcsa nesz;
a futó csöndnek
lépte ez.
Kéz nyúl csillagfényt
oltani:
friss harmatnyállal
oltja ki.
Pogány hanggal egy
kis kakas
falut, világot
fölriaszt;
dölyfén a szűz Nap
fölnevet
és átöleli
az eget.
Arckép [18.] |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44123
|
Lovász Pál
A KÚT
Világtáj őre, áll a végtelen
síkon, s kinyúlt gémjét magasra tartva
vigyáz az ég alól jövő utakra;
csikorgó vödre ring lent szüntelen.
Leszűri hűs mélyén a nedveket,
s ha deli naptól ájult már a puszta,
áldott italt ád mindannak, kit útja
a messzeségből hozzá elvezet.
Tükrén az ég gyűrődött foltja ring;
zaklatva úntalan napszállatig,
nyugalmat nem találhat kék vize.
De hogyha már elér hozzá az este,
megáll fölötte hajnalig merengve,
s csillagvirágot nyit ki mélyibe…
Arckép [17.] |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44122
|
Lovász Pál
PAD
Két tuskón deszkaszál.
Nadrágfolt, szoknyaránc
a fáradt szóbeszédhez
rajt jó ülést talál.
Csillaggyúlás után
csapódik a kapu;
csöndet hullajt az ákác;
s árvul a pad sután.
Derék jószág. Panaszt
ki vethet ellene?
Mert bölcső és koporsó
közt sok jó szót maraszt.
Arckép [16.] |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44121
|
Lovász Pál
A FÜZES
A kék folyót kísérve mindenütt
a hajló partok barna homlokára
dús zöldarany füzért font; s lent az árnya
a part alatt a víztükörre ült.
Sötét ölén iszalagot nevel;
vén törzseit mohával bársonyozza,
alájuk vadvirágot hint a gyomba,
s bozótján sűrűn függ a kék szeder.
Mert erdők húga ő… Arany nyarat
igéz s ölén mosollyal alszik el
az alkonyat, s mély csendje fölfigyel,
ha jő suhanva vadgalambcsapat.
S míg lombján lengve jár az enyhe szél:
a halk folyóval titkokat cserél…
Arckép [15.] |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44120
|
Lovász Pál
FÖLD
Föld, áldott föld, lágy érverésű méhe
életcsíráknak, omló, dús talaj!
szent őserővel szülsz, hol föltakar
a fürge szántó kékezüst ekéje,
vagy ott, hol barna tested híg arannyal
hintette át a csillogó folyó,
Tokaj homokját eddig elhozó
bősz áradáskor, féktelen tavasszal.
Letérdelek barázdád tárt ölére
te barna föld! nedvektől bársonyos!
és hozzád is, te naptól mámoros
arany homokpart fénylő messzesége!
S fáradt fejem – mely titkaidba lát most –
lehajtom hozzád, áldott ősanyámhoz.
Arckép [11.] |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44119
|
Lovász Pál
ANYÁM
Tavaszkor a temetőbe kifeküdt,
testével a falu földje egyesült.
Arca, válla, lágy vonala szertehullt,
emlékével messze nyargal már a múlt.
,,Kicsi fiam…” Lehelt szavát őrizem,
s csillagról szállt szeretetét
vérem sajgó csöppjeiben érezem.
Arckép [10.] |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44118
|
Lovász Pál
AZ ÚT
Az út virágos, tág mezőt karol.
Piros pipacs, katáng és mályvarózsa
– ezer hullámvirág zöld, lenge tóba –
kikandikál a bársony fű alól.
A fordulónál ott a sík utat
a kis halom merész lejtője várja:
bogot köt hosszú, síma szallagára;
s a halvány ég egy felhőt sem mutat.
Kis tüskebokron tengelic szökell;
itt-ott tücsök szól; s már a nap közel
nyilazza lent a vérező határt…
S a lankadatlan út tanyát keresve
fürgén halad tovább, mert messze, messze
az ég alatt már csillagokra lát.
Arckép [9.] |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44117
|
Losoncziné Szabó Magdolna
ÉBREDÉS
Még parolázik a hajnallal az éj
s dermedten pislognak a csillagok
lassan térdre kényszerül a félelem
s álomszárnyon lepkehimpor ragyog
megpihen a vergődő szív remegése
elernyednek kifáradt végtagok
szendereg a száj simulnak a ráncok
sátorházában szundikál a szem
folyótükörré vasalódik a homlok
kies mezőkön kóborol a lélek.
De suttyomban bekúszik
a fény kardhegyű nyalába
tisztul az álom
s a függöny félhomálya
rést nyit a napnak
ami huncut sárga kacsintással
ébredést csókol pilláimra.
Talán még utoléred… [68.] |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44116
|
Losonczi Léna
A TISZÁNÁL
Méltósággal vonul a vén folyó,
lágy csókokkal halmozza el a partot,
a fűzfák közt tábort vernek a felhők,
hogy hadba gyűlve
a büszke Nappal
felvegyék a harcot.
Napernyők rojtjával játszadozik a szellő,
kergetőznek ibolyántúli nyalábok,
a zsibongó tömeg-arcokon
virágzón heverésznek
a vasárnapi széttárt
boldogságok.
Vizes talpakon serceg a homok,
és rátapad, míg pergővé nem szárad,
mint haragszikrából
a gyilkos gyűlölet,
a feslett ózonon át
tűzsugár tőre támad.
Szél borzolja a víz sima bőrét,
de a szem ontja fényét a folyónak,
izzó arcokon pirul a bánat,
mert az ég alján
a felhő-hadak
haragvón kiabálnak.
A parti pipacs-szarkaláb táblában
megbújt egy kiszáradt kóró-katáng…
a zápor-szülte fénylő gyöngyök
lobognak a zsivajban,
mint viharos éjszakában
a fél kenyérrel őrzött gyertyaláng.
Gyöngyszóró csoda vagy nyári zivatarban,
asztrálszálként tartasz forró napsütésben,
tükör vagy a Holdnak,
csillagoknak éjjel,
s áldott ÉLETVONAL
hazánk tenyerében.
Versek a Tiszáról. Tisza antológia, 2001-2002. szerk. Góg János. Csongrád, Raszter Kvk., 2002. 89-90. |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44115
|
Loschitz Ferenc
TÉRKÖZÖKBEN, GOMOLYBAN
Hogy látva láss, érzékeid
formát adnak a szemhatáron
belüli tájnak, mert egész
alakká kell, hogy összeálljon
minden egymást metsző vonal,
szín a színben, miből kilobban
az amit látsz, s mit látok én,
hogy észre sem veszem, és ott van.
Vízszintes és függőleges
ívek, szélek a horizonton:
amit a szél szárnyára vett,
szememmel kéne visszahoznom.
Formát a tárgynak így adok,
hogy megmutassa teljes arcát;
andalít pazar színvarázs:
összegyűlt, szapora kavalkád.
Majd jön a fény, elmerülök
a tág térközökben, gomolyban.
Csak látok, ívet, vonalat,
akármit. Segíts, hogy kimondjam. |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44114
|
Locsmándi László
HALK-KIS SZERENÁD
szelekben barangoló
delet-vert harangszó
orgonák-zokogta
est-árva zsolozsma...
erdő-mély faágon
meleg kis madárnyom
csillagok kontyába
virradó rozstábla...
vándor méla botja
fürj-bújt szénaboglya
göncölszekér-hozta
álmok fehér csokra...
lepke-szállt repceszag
kereslek merre vagy
szarvas-szomj vigyázta
patakpart virága...
Téli mese, 2001 |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44113
|
Locsmándi László
KÖZEL VAN…
néha
az esti
haranggal
csillagaid
között
kószálok...
közel
van már
fiad
ígérte
tiszta-szép
országod
egy napon
két
kedves-kék
könnycsepp
csöndesen
hozzád-lop...
Hazafelé, 1996 |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44112
|
Locsmándi László
ŐSZESTI ÁBRÁND…
őszbe-őszesedett
kökény-könnyes berek
lim-loma sem leszek...
varjak-verte vágyam
vérzik nyoszolyádban
hiányodba fájtam...
hulló harangdalban
ki-kihagy a dallam
talán meg is haltam...
deres vadlúd-vékben
szépül sok-sok vétkem:
csillag lesz az égen...
Hazafelé, 1996 |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44111
|
Locsmándi László
ŐSZI KEDVES
szemed kékjét őrzi még
őszi csillag őszi kék
esteledő vadlúd-ék...
barna őszi berkenye
halkan hulló gesztenye
vérző somok sebhelye...
csősz-csoszogta messzeség
csöndes őszi estebéd
nem lehetsz oly messze még...
kökényeknek kék haja
készülődő tél hava
őszi kedves: térj haza...
Hazafelé, 1996 |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44110
|
Locsmándi László
ADVENTI DAL
csak szeretni akartam
kicsit bóklászni benned...
rorátés-szép havakban
menni lábnyomod mellett...
csak szeretni akartam
tüzet gyújtani benned...
jézust-váró havakban
melengetni a lelked...
Hazafelé, 1996 |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44109
|
Locsmándi László
REMÉNYKEDVE…
sötétedik
a dűlőutakra
menekült harangszó...
lassan köröző
madársereg
bánata az égen...
a rekettyefűzek
elrejtették már
az alkony könnyeit...
mégis reménykedve
indulok:
szemed elapadt
kútjából kimentsem
a szomjazó
lázas csillagot...
Kenyérmorzsák, 1992 |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44108
|
Locsmándi László
IMPRESSZIÓ NYÁRÉJSZAKÁN
búzavirág szuszogása
pásztortüzeket gyújt
arcod
csillag-csorda-legelt
mezőin te árva
szegények szeplős könnyei
bújnak-bujdosnak
madárraj-riadt
szemed barlangjába
bóbiskoló harangok
kitárt ablakán
megszökik
a kisdedek
kökénykék-kedves álma
te árva-árva
remegésed szöcskés
pongyoláját bogáncsozza
a vadnyulak-vigyázta
lucernaföldek zokogása
Kenyérmorzsák, 1992 |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44107
|
Locsmándi László
Ő MEG ÉN
kisherceg-szöszke
bánat ég
távoli csillagon
ősz könnyek csöndje
üldögél
egy rozzant kispadon
Kenyérmorzsák, 1992 |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44106
|
Locsmándi László
MÉG NE SÍRJ…
csókjaink jászlába
szalmát szelídít
a fitoska bánat
még ne sírj
még pacsirta-könnyű
álmaim vigyázd
szemeid estharangos
alkonyán világok
a vadludak V-je
még ne sírj hiányodig ólálkodó
árvaságom
a neveden szólít
M Á R I A
még ne sírj
szerelmünk udvarán
még keresnek minket
a kócos csillagok
ne sírj
még ne sírj
Kenyérmor-
zsák, 1992 |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44105
|
Locsmándi László
LEHETTEM VOLNA…
hozzád-térő messzi út
porában picinyke kút
kezed-meleg abrosza
lepottyanó kis morzsa
szemed szép szentélyébe
zárt örökmécses fénye
utolsó szó a szádon
mindened a világon
irgalmatlan alkonyban
rózsafüzér markodban
Kenyérmorzsák, 1992 |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44104
|
Locsmándi László
SZERETTÉL-E…
elkószált
golgotás
magányaimból
szavaid íze
szemed kékje
csillaggá
bánatult
szűzanya-szép
sebed vére
fénye feszül
árvaságom
keresztjére
szerettelek
szerettél-e
Kenyérmor-
zsák, 1992 |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44103
|
Locsmándi László
MÁJUSI BÚCSÚZÁS
litániás
mária-esték
szütyőmbe lopták
orgonabokrok
szűz-lila lelkét...
zsolozsmázó
ékszer-szép repcék
sárga kezére
rózsafüzérnek
szállnak a lepkék...
csillag csőszöl
mama hát mennék
vigyázd a repce
lepkéibe bújt
orgona csendjét...
Kenyérmorzsák, 1992 |
Bozsikzf
2019.04.16
|
|
0 0
44102
|
Locsmándi László
TÉL, 1992
megriaszt
asztalom
abroszáig
szomorodó
teled...
az egek
udvarából
elcsapott
éj-nagy
sebhelyed...
befagyott
cinkekönny
csatangolja
kifosztott
kertemet...
magányomba
szöktek a
kereszted
alkonyába
vert szegek...
uram
kezedbe
ajánlom
behavazott
lelkemet...
Kenyérmor-
zsák, 1992 |
bajkálifóka
2019.01.31
|
|
0 0
44101
|
M. Laurens
ORDÍTVA
Fájdalmaimmal nem terhellek,
pedig a némaság gyilkos gödör:
e nyomorult földön jó-páran élnek,
kiknek sorsa vidámság és gyönyör.
Boldogok, hogy fájdalmat nem találva
sorsukat megáldotta a magas ég.
Bezzeg Én: ordítva kiáltok átkot,
hogy élettel vertek meg valaha rég!
A végzet tesz a nyomorultra!
Piszkálva minket, röhögve jár
és üdvödet szanaszét dúlja;
akár csak egyetlen hazád a tatár.
Azért is...! Terheit sarokba dobva,
e száj üvöltve, átkozva perel;
e test görcseibe rángva izzik,
haragját teremtőjéhez küldve fel!
Pest - Buda, 2015. március 19-21. |
Bozsikzf
2018.12.10
|
|
0 0
44100
|
Lithvay Viktória
LÁTTÁTOK-E…
Láttátok-e a fényes napsugárt,
Midőn a hegy mögé nyugodni szállt,
S utána azt a sok szép csillagot,
Amely a sötét éjben ragyogott?
Láttátok-e a zajló tengerárt,
Midőn a zúgó szél felette járt,
Midőn magosra hányta a habot,
S medrébe újra vissza is csapott?
Láttátok-e az újuló tavaszt,
Midőn a fákon zöld rügyet fakaszt,
És a ligetben a kék ibolyát,
Midőn a földből felveté magát?
S láttátok-e a telet, amidőn
Fehér lepelt terít el a mezőn?
És látva mindezt mondottátok-e,
Mily szép az Isten mindenik müve?
Magyar nőköltők [273-274.]
|
Bozsikzf
2018.12.10
|
|
0 0
44099
|
Litauszky István
ROMKERT ESTE HATKOR
Az évek ledőlt oszlopán
legendás, álmos fény parázslik.
Szoborba dermedt kőmagány
fújja itt néma harsonáit.
Billegve kövér, zöld gyepen
jóemberek galambocskái
példázzák: hasznos türelem
morzsányi irgalomra várni.
Ki élt valaha s még mozog,
itt mereng piros kerti székben.
Nézi, hogy arany kukacok
lyukat rágnak az esti égen.
Övé a kert, hol béke van,
hol, tudja, dísz csupán a rom,
s a feszes sás közt vékonyan
csak víz csobog, nem fájdalom.
Magánbeszéd [75.] |
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|