Zsonát 2018.10.15
0 43942
Leck Gábor
ARS HUNGARICA
nem is annyira Széchenyi időtlen hídja
mint egy büszkén álló vörös huszársapka
nem is annyira a parlament ezernyi szuronytornya
mint Tokaj zamatos vulkanikus bora
nem is éppen Kossuth méltó szobra
hanem egy ősi szkíta lovas visszacsapó íja
nem is annyira Bartók zenetrónja
mint inkább a csárdáskirálynő vállig érő copfja
és nem is annyira Amerika magyar agytrösztje
mint inkább Szigetvár poétikus eleste
nem is éppen a Szent Korona ezeréves története
mint egy ínycsiklandozó zsiványpecsenye ízömlenye
nem is annyira a Citadella korzója
mint inkább az alföldi alma nappörkölte mosolya
és talán nem is annyira a Tiszakanyar vízbe font csöndje
annál inkább a Vereckénél tatármód betörő légtömegek
nem is annyira a Nagykörút pezsgő forgalma
mint inkább az élemedett puszta akác szőtte futóhomokja
bár szörnyű de mégsem a Nagymarostól lezúduló csonka víztömeg
hanem sokkal inkább a rákoskeresztúri temetőnél egy könnyező kopjafa…
Versek a tengerhez és a csillagokhoz [38.]
Zsonát 2018.10.15
0 43941
Leck Gábor
UNGI TÁJAKON
őz szökken elő a hűs erdő rejtekéből
víg kalapú csodagomba bukkan ki a puha reggeli földből,
a felkelő nap arany fénye
vidáman fut fel az égre.
napsütötte faluk arca
mosolyogva tekint vissza a napra,
gomolygó felhők kavalkádja
bolondos árnyat vet a tájra.
itt születtem én ezen a tájon,
vers és táj az én szülővilágom,
s ha már szememnek nem nyit a zöld,
itt vegyen vissza a föld.
Versek a tengerhez és
a csillagokhoz [36.]
Zsonát 2018.10.15
0 43940
Leck Gábor
TÉLI ELÁGAZÁSOK
dérrel meghintett szakállának
dús lombozatát omlasztotta a tájra
erre a szelíden megkövülni látszó
őskori világra
hóráccsal
telítettek a kerítések szuronyredői
szikrázó áldozati oltárok
a dűnék fénylő párkányai
a sík elvegyül
e meddő csendben
önön határain lassan átfolyik
szemhéjam alkonya alatt
távlati vízióm semmissé kopik
göcsörtös karjaikkal
az égen kúszó holdtollú dunnákat
szúrnák nyársra a jegenyék
s a zakatoló télidő
ütemre rázza le hódarázs köntösét
a szám mint hópelyheket
olvasztó bolyhos tégely
hátamon csiszolatlan hókristályok
váza libabőrt fodrozva folyik széjjel
ültő helyemben peregnek
gyereklázas téli képek
érzem
megalkuvó árnykörömből
mozdulatlanul kilépek
az elágazásból
indaként tekerednek az utak
mezítlábas nyomok didergő
magányát juttatják eszembe
– ne hagyj elágazni
– hagyj még egy kevés gyermekösztönt
nekem
viharkabátok távolodó
szárnya mélán leng a szélben
a dűlőutak fehér habja alatt
kirótt útjaim merre mendegélnek?
a megsüppedt feszület
is térdig hóban gázol
ablakok tövében szunnyadó gyerek
bégető bárányfelhőket számol
az égi ráktérítőn
túlbaktatott már a nap
kihűlt arcának terhes közönyével
tekint rám
talányként félszó ködös távolából
a miért összeáll
Versek a tengerhez
és a csillagokhoz
[33-35.]
Zsonát 2018.10.15
0 43939
Leck Gábor
KIK VAGYUNK?
kik vagyunk?
feltárnak-e még minket
az anyaöl szorítású szavak?
lelkünk oltárán
a kitépett gyökerek
levelet hajtanak-e újra?
létező és elérhetetlen
egység körvonalazódik bennem.
ez talán nyelvem önálló léte,
éjszakába ágyazódó üzenete,
hol forrássá fakasztja magát
a szellem, anyaggá a csend.
mehetsz a letaposott
ösvény kettős világába,
fél lábbal elsüllyedsz az önzés
csapdájában.
peremjáték az élet.
úgy játssz, hogy mindig
távol essenek a szélek.
ne ignoráljon
sors-közösség-vállalás.
a beszéd fajsúlytalan,
de a szó hasadékába taszított
erőt nem ismerheted.
kibonthatja magát eszköz és mód:
a benne táguló világ
elhagyott árnyékodon nem bukik át.
sejtjeid törtrészében
megmaradsz annak aki voltál.
Versek a tengerhez és a csillagokhoz [28-29.]
Zsonát 2018.10.15
0 43938
Leck Gábor
A KIS HERCEG BÁNATA
a fagyott űrben
a kis herceg dudorászva lépked
s szórja szét cifra szirmait
a viráglelkű hervadó nyári égnek
haja lobog a kavargó
bolygóközi szélben
könnyei súlytalanul lebegnek
búskomor üvegszemében
Versek a tengerhez és a csillagokhoz [25.]
Zsonát 2018.10.15
0 43937
Leck Gábor
ALKONY
levélkoszorúban foltos cinege
kopaszodó fák égbe tekeredő
indáin sötét eresz lenyugvó
napon kapaszkodó glória
lassan zuhog ránk az este
a folyóparton csend van
a hold elfoglalja égi várát
a tücsökmester hátára veszi hegedűjét
lehervad lassan a háztetők mosolya
öreg halász virraszt kinn
a Latorca-parton
halászcsónak alatt
hullám türemkedik
Versek a tengerhez és
a csillagokhoz [21.]
Zsonát 2018.10.15
0 43936
Leck Gábor
ESŐ
ázott tollú
galambok
libegnek dróthuzalokon
angyalok
sós könnyei
lengő fűzfaágakon
becsukta kelyhét egy didergő virág
víztükörtől fénylenek az utcák
fenékig átázott egy gólyafészek
s ekkor a nagyi elővesz
egy derűs nyári képet
Versek a tengerhez és
a csillagokhoz [16.]
Zsonát 2018.10.15
0 43935
Leck Gábor
TOLLBA MONDOTT ÉJSZAKA
máglyatűz lobog
szálkás csend lapít
mint ijedt bagoly a zizegő bokor korgó gyomrában
ékes madárének kanyarog az alkonyuló tájban
a csituló nappal hirtelen öregszik
terebélyesül éjszakává…
betömött szájú elnyesett hangok
mint szenilis zavart tudatú aggok
morognak nyelvzsibbadásig
hogy valami nem jól van
valami hibádzik
hamisan cirreg a tücsök is
mámora elszállt vonóját elejti
akár a részeg prímás…
a kert fölé ágaskodó csillagok
akár a fagyott szentjánosbogarak
egy helyben lebegnek
izzanak majd kialusznak
csak egy szomorú szem lábadozik köztük
de végül az is elmerül a többi égi fáklya
gúnyos tűzfészkében…
sötét van titokban nő minden
zamatosul a cseresznye
libben a krumplivirág
gurul a szende hold is
csak én virrasztok
hittérítő kitartással
örökségem számottevő
sosem adhatom fel
mert pereg az idő
surrogva nekiiramodik
mindig jöhet változás
ha nem is hajnalodik…
Versek a tengerhez és a csillagokhoz [14-15.]
Zsonát 2018.10.15
0 43934
Leck Gábor
AZ ESŐ NEM ESIK
az eső nem esik
csak az eresz kopog
a nap nem süt
csak a levegő somolyog
a szél nem fúj
csak a holt idő áramlik
az ember nem gondolkodik
csak félti szende álmait
a szív nem dobog
csak az élet visszhangzik
a tenger nem hullámzik
csak rombolja partjait
s én sem alszom
csak lelkem eregetem a szótalan álmokig
oda hol csend feszül
hol halk zizzenés hallik
s az idő az ég méhéből kinéz
Versek a tengerhez és a csillagokhoz [12.]
Zsonát 2018.10.15
0 43933
Leck Gábor
ÚTRA KELÉS
megül a dér a szikla hátán
éled a tojássárga nap
a sötétség hátrál
úttalan utakra vonz a messziség
nem is a törekvés
inkább a hűtlenség
sodor
végtelen utakon
tűnődik tudatom
az eltévedt idő
zsongó üzenetét
fogom
az irigyen sárguló rét
és a repcekirály
mutatja a szerteszét futó
hamis irányt
Versek a tenger-
hez és a csilla-
gokhoz [8.]
Zsonát 2018.10.15
0 43932
Lázáry René Sándor
SÓVIDÉKI TRÉFASZÓ
Dominak és Lajosnak
Fazekaskorongon
Forog körbe Korond:
Madaras mintákon
Fáradozik, borong…
Bokályra festeget
Tulipános cserét –
Pünkösdkor tán elkél
Minden pántos cserép…
Kemencét fűt kiki:
Nézdeli hogy s mint áll…
Népművész közösség
Tálat, kancsót pingál…
Módusságban, Krőzus,
Ne múld felül őket –
Gyúrjanak maguknak
Agyagfütyülőket!
111 vers a Sóvidék-
ről, 1914 [97.]
Zsonát 2018.10.15
0 43931
Lázáry René Sándor
SZOVÁTAFÜRDŐI EMLÉK
Fátyolfelhős az ég: elrebbenő ökörnyál!
Csapong a nyurga nyár... Hány könnyű hő, gyönyör száll,
Süvölt az ősz felé?... Míg fekszem tétován,
Mint súlytalan sugár a Jordán mély taván...
Fátyolfelhős a táj: fénylengető ökörnyál...
Besző a szép idő, a távol sem gyötör már…
Mint fáradt tölgylevél fenyőzöld Medve-tón
Lebegve ringok én, világot megvetőn...
Fátyolfelhős a csönd: magassan ég a nyár még!
Csak úszom czéltalan, magányos néma árnyék...
Testemnek hány öröm, hány szebb halál adós, ó?
S a lét se több... Csupasz... Lelkemre száradó só!
111 vers a Sóvidékről, Szováta, 1894. szeptember [97-98.]
Zsonát 2018.10.15
0 43930
Lázár Tibor
ANYANYELV
Jelentéstartalmad hűség
szótőgyökérrel földből nőve
jelekkel érdemkereszteket
ragokkal rangot varrni fel
képzőkkel más szófajok ritkás
határain betörni nem bűn
fogalmaim molekulái véres hólyagok
ásó- és kapanyél- tanította szófűzés
rablóháború tolvajút
a kényes törmelékbeszéd
mondataidban gyermekláncfű-ölelkezés
tehéntej édes bíbor illata
anyánk megkövült szájmozgása
leszálló korok súlyos robaja
zeng ősi pentatóniát
egyetlen juss-nélküli jussunk
illetékmentes örökhagyás
az egyszerű és bővített mondatok
nyirfavíz-tiszta buggyanása
kenyérhéj-éles kapavágás
az egy-sarokból indulás ajakmozdulásai
fakadnak
mint anyanyelv, mint anyánk nyelvünkben
lüktető szive
Vallomás [21.]
Zsonát 2018.10.15
0 43929
Lázár Tibor
ESTE
Az eső drótszálain függött az este,
s a tócsák színén
reszkető fény kereste
tükrét, mit mindig összetört a szél.
A napok arca [24.]
Zsonát 2018.10.15
0 43928
Lázár Tibor
ŐSZI ELÉGIA
Elmennek megint a madarak,
mert lábukat a hideg csipkézi már,
és elhallgatnak az éjjeli ciripelők is,
s tagadóan rázzák sárga fejüket a fák:
elmúlt a nyár, a kihűlt strandokon
csak a szél a vendég, s néhányan keresik
az egyre jobban fakuló délutánok sűrűjében
a csendet, a csókok tűzmarta nyomát.
Kereslek én is, de mosolyod felitták mohó sugarak,
szemed az égbe költözött,
derekad íve hullámsírba szállt,
nem maradt semmi belőled
csak egy sál, egy sapka, egy kabát.
A napok arca [17.]
Zsonát 2018.10.15
0 43927
Lázár Tibor
NYÁRI ZIVATAR
A délutáni nap csókolja a szemem,
perzselő aranya szétfolyik testemen,
kaszák hegyén táncol, kévébe hull a fény,
két marokkal szedem, s mezőket gyújtok én.
Emésztő tűz lobog, kocsi nyoma fordul,
lehunyt szemű pipacs szél-szerelmet koldul,
mire észreveszem villant az ég alja,
aki fel sem néz, az csak a dörgést hallja.
Sistereg a felhő, forr a föld alattam,
villám melegéből gyöngyszem-máglyát raktam,
aztán nem esik már, nem hajol a szél sem,
szivárványkör gurul azurkék keréken,
s az ég óceánján, felhő tarajokon
foszló eső-hajból a nap glóriát fon.
A napok arca [15.]
Zsonát 2018.10.15
0 43926
Lázár Tibor
NYÁR
Megérett indulat a nyár,
naponta kitörő kéklő vulkán,
testünk egyenlítőjére szoruló sugár,
mint óriás-lencsék hevítenek
olthatatlan szomjúsággá,
hogy ellobbanjon, s hamuvá égjen
minden évben velünk,
mert csak így lesz jövőre
élet s feltámadás.
A napok arca [10.]
Zsonát 2018.10.15
0 43925
Lázár Tibor
MÁJUSI ESŐ
Nagy széllel jött, és felleghajtó kedvvel
hordta a port, s tépte a fák gyenge virágát,
szaga friss volt, ázott, párás májusi szag,
s a zápor szaporázta millió csepp-szálát;
elpaskolta a földek hátát, hol a mag
dagad, és csírái kibújnak a földből.
Dörgött, villámlott és a tyúkok riadozva
bújtak a bokrok alá, az esőről
álmodozó poros levelek vadonába.
A napok arca [9.]
Zsonát 2018.10.15
0 43924
Lázár Tibor
TAVASZHÍVÓ
Napsugaras tavasz,
lányos melled feszítsd fölénk,
és ölelj magadhoz mindannyiunkat!
Fütyülj madár, s vonj körénk
madárfütty-glóriát, s ne félj, nem untat
senkit e rég hallott bűvös szimfónia.
Táncoljatok apró fény-füzérek,
s lopjatok pírt a télből gyógyult tájra,
hogy áldott anyaként léphessen majd
az élettől terhes ezerszínű nyárba…
A napok arca [7.]
Teresa7 2018.08.24
0 43923
Szép estét kívánok Mindenkinek!:-)
******
Nemes Nagy Ágnes
A szomj
Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:
Zsonát 2018.07.03
0 43922
Lázár Balázs
SZEPTEMBERI VERS
kiengedi lassan az ásító fű
a nyárból megőrzött sárga fényt
úgy szívom be a langyos őszt
mint tekintetet a száraz maradék
ezer darabban dobban meg a nap
a színes levelek tenyerén
bolygó emlékeket találkoztat
a titkon munkálkodó remény
én maradnék még amíg csak lehet
de fáj a fejed estére megjön a szél
most félmeztelen futnak a gyerekek
s kacag ki hamarabb odaér
mert így kellene mindig akár e fény
elemi boldogsággal szelni át
a leghidegebb legsötétebb űrt is
s nem veszteni el sosem a lényegét
2012
Zsonát 2018.07.03
0 43921
Lázár Balázs
MARIANNAK
megvillan mint egy zöld tó
a cseresznyefa lombja
ahogy a százujjú szél
játszik csiklandozza
mint templom belsejében
hűvöse csöndes áhitat
a gyümölcsbe rejtett ős-titok
öntudatlanul átitat
forog fenn a napban
egy gyermekkori nyár
álommá omlik a jelen
ahogy kisfiunk lábra áll
puha lépésétől a föld
hangtalan-boldog megremeg
s kiárad a végtelen kertben
tengerillatú tekinteted
a lassan felkelő hold íve
izzó lábszárad fehére
apályt s dagályt formáz bennem
pórusaid lüktető fénye
föld és víz múlt és jelen
keverednek a sűrű légben
értelmet nyer egy percre
miért azt hittem hogy éltem
hiába hát ha rothadnék
és megéreznék a legyek
néhány fehér felhőpamacs
tisztára mossa a kék eget
2010
Zsonát 2018.07.03
0 43920
Lázár Balázs
AFTERSZOLNOK
kopnak már bennem az utcanevek
a távolság mint üveggolyó
ahogy képzeletben megpörgetem
a gyermekkor vízjel-emlékei
láthatatlanul felfénylenek
itt nőttem fel váratlanul
még most sem értem hogy van az
itt lettem hallgatag gyerekből
örök boldogtalan kamasz
iskolák család hűs Tisza-part
– fel nem foghattam mit akart
az ötezernégyszáznegyvenhármas
efbedelászló úttörőcsapat
egy másik világban éltem
s azt hittem lázadó vagyok
mert birodalmi cirkálóként
fenyegettek a panelok
s míg álmomban iker-nap kelt föl
bokor-lelkem végtelen
folytatásaként áradt
szerteszét az Alföld
én tényleg szeret(t)em Szolnokot
s szépséghibáknak csúnya foltjait
a városon melyben én már rég nem
de az még rág bennem egy kicsit
ahogy az első fénysugár
retinámba itt beleégett
összekötött idővel-térrel
valami titokzatos képlet
ahogy az első fénysugár
retinámba itt beleégett
észrevétlenül érezni
a kezdetben kelő véget –
ritkán jövök már Mama sem él
s ahogy változik egy-egy utcakép
egyre ritkábban fújja felém
sosemvolt szőke szerelmek
illatát az ismeretlen szél
2008
Zsonát 2018.07.03
0 43919
Lázár Balázs
ITTHON
hazafelé az egysávos úton
smaragdzöldrobbanás a mező
majd pollenvarázsigékre
gyermekkori emlékek
ugranak elő az árokból
táncra perdülnek
retinámon a házak emberek
ahogy rombuszba dől és
kifényesedik a sosem
mozduló látóhatár –
mintha csak hosszú álom után
az érzékszervek boldog ébredése
az az összehasonlíthatatlan
remegés a gyomortájékon
ahogy ezer szivárványszínű inger
csap le rám sisteregve
és üzeni kérlelhetetlen szeretettel
itthon vagy
2008
Zsonát 2018.07.03
0 43918
Lauka Gusztáv
NŐMHEZ
Van még pásztortűz a réten,
A ligetben dall madár,
A tavak fölött cseregve
Vadrucák csoportja száll.
Fonnyadó ágon feledten
Még virágot is találsz,
Hogyha künn a szürke ködben
A mezőkön szerte jársz.
Későn kél a nap, de fénye
Még üdítő és meleg,
S ha már ő leszállt nyugodni,
Ragyog a csillagsereg.
Az esti szél fuvalma is
Rejt még némi illatot,
S szomjatoltón hint a földre
A derült ég harmatot.
Jer tehát, éljük világunk,
Hisz korunk már őszre jár,
S nemsokára megraboltan
Int felénk a szemhatár.
Beköszönt a tél fagyával
S pusztulásnak nyit helyet,
Illatot, dalt és virágot
S mindent, mindent eltemet.
Magyar költők 19. szá-
zad. 1., 1886 [554-555.]
Zsonát 2018.07.03
0 43917
Lauka Gusztáv
DRÁMAI HATÁS VAGY HATÁSOS DRÁMA
(ironia)
A darab címe: „éjkirály”
Személye van hetvenkilenc.
Öt felvonás és egy Tableaux,
A változás külön kilenc.
Esik eső, jég és dara,
Villámlik csuful és dörög,
Többnyire éj van és sötét,
Ezerféle eszköz zörög.
Döfés: ,jaj nekem meghalok’
Döfés: „oda vagyok kedves”
Döfés: „,Ezt nem érdemeltem’”
Döfés: „„ingem vértől nedves.””
Döfés: ,kiméld meg gyermekem’
Döfés: „Éppen a szívemen”
Döfés: „,Oh jaj, huh, juj nekünk”’
Döfés: „,,halok! él nemzetem.””
Négyet a mennykő is megüt,
Tizenkettőt vihar temet;
Vagy tízet megsirathatunk,
Bizon szenvedtek eleget.
A darabnak szép vége lesz,
Mind boldog ki el nem hala,
El is felejtém mondani –
Büdös görögtűz is vala.
A szerző kitapsoltatik,
Megjelen a költői gőg!
Feje megkoszorúztatik,
A publikum ordít és bőg. –
Magyar költők 19. század. 1. [547-548.]
Zsonát 2018.07.03
0 43916
Lauka Gusztáv
A VILÁG
Állj meg egy május alkonyon
Künn a szabadban egyedűl,
Midőn a fákon dall zeneg,
S a hűs légbe illat vegyül;
Állj meg, s tekints a messzeség
Kékellő távolába szét,
Csak alig mérsékelheted
Majd hullámzó kebled hevét.
„Oly szép a világ, oly dicső,
Mily boldog ki sok éven át,
Megháboríthatatlanul
Élvezheti minden javát.”
Így szólnak majdan ajkaid,
És kivánsz hosszú életet,
Mely a szerencse útain,
Minden gyönyörhöz elvezet.
De menj csak emberek közé,
Lássál gazságot és nyomort,
Lássad mint tart erény felett
A rút vétek halotti tort.
Lássad állattá mint fajul
Az ember egy kis érdekért,
Mint nyer sok hízelgő ravasz
Igaz felett jutalmi bért.
Kebled – miként a tiszta ég
Ha felleg jő rá – elborul,
S a kitörő öröm helyett,
Csendes leszen, – agg és szorul.
S fájdalmas hangon szólsz legott,
„Óh szép a világ, jó, s remek,
Kár – mi boldogságát adná:
Nem olyanok az emberek .”
Magyar költők 19. szá-
zad. 1. [548-549.]
Zsonát 2018.07.03
0 43915
Lator László
KI EGYRE FÉNYESEBB VAGY
Olajos vizek hömpölyögnek,
füst ezüst zászlói lobognak.
A folyóparton integetsz,
ki egyre fényesebb vagy.
A táj szikrázik, mint a fém,
éles fény részeire bontja.
Átlátszó hűvös szél tapad
viaszszín homlokunkra.
Szememben lakozol ragyogó
szomorúsággal övezve.
Haragos hangok zengenek,
ha jön az üveges este.
Jóságodra gondolok.
Szikár árnyékom egyre hosszabb.
Olajos vizek hömpölyögnek.
Csillagok esnek. Fák suhognak.
Zsonát 2018.07.03
0 43914
Lator László
FA A SZIKLAFALON
Vajon a lét hány millió magot
tékozolt el, míg megfoganhatott
a függőleges szikla-szahara
kő-szörnyei közt ez a satnya fa?
Micsoda szeszély börtönözte be
mostoha sorsa kényszereibe,
parancsaival és cseleivel
hogy nyomta, gyűrte, kanyargatta fel
a csökönyös, fortélyos akarat
a puhacsontú vékony sudarat?
Fekete kérgén a mindennapi
küzdelem csontig ható nyomai:
nagy hegek, tarjagos daganatok,
megcsökött, kificamodott tagok,
de a rémület görcs-bogaival
felesel a szökőkút-ívü gally,
szövevényes hasadékokon át
csavarodnak, furakodnak tovább
drótkeménnyé vadult gyökerei,
mohó kínnal-gyönyörrel szívni ki
a nedvet, a sovány sókat a kő
elmeszesült hajszál-csöveiből,
s rostjaiban hangtalan ekrazit
halmozódik, szétvetni rügyeit,
és ága-lombja a forrástalan
ragyogás habzó áramaiban
fürdik, a vad, sistergő sugarak
a pórusain átáramlanak:
nyomorékul is tudja még a lét
tagolatlan tűz-homály örömét,
a kőmarkú pokol s a könnyü űr
közt remegő vezetékül feszül,
melyben pillanatonként összecsap
az üdvözült gyönyör s az iszonyat,
s magával folyvást vitatkozva, a
kettőt egyszerre kell mondania.
Micsoda jel a bibliai szikla
vörhenyes sivatagába hasítva,
zsugori biztatásul belevetve
az özönvíz-utáni döbbenetbe!
Kiált minden gyötrött gyökere-ága,
mondhatatlan szépsége-árvasága!
Fák könyve [62.]
Zsonát 2018.07.03
0 43913
Lator László
PIAC
Forrástalan morajlás, kvarchomok-
permet neszez a lomb közt szakadatlan.
Valami színes bukdos, tántorog,
és elmerül egy mélyebb forgatagban.
Karok, nyakak, mellek mezítlenül,
emberi hangon jajgat egy talicska.
A szemet ez a későnyári hő
káprázó képekkel nyugtalanítja.
Ez délies, csak zsírosabb világ,
vastag gyönyörrel habzó földi éden.
Izzadt füstölt, paprikás szalonnák
a súlyos nap kemencemelegében.
Nagy serpenyőkben hajnaltól ebéd-
időig hólyagos poklukra vetve
kövér hurkák, kolbászok, pecsenyék
érnek nagy karéj liha kenyerekre.
Káposzta, répa, hagyma, paprika,
a zöld alól világít már a sárga,
paradicsom pirosa omlik a
kék véraláfutásos padlizsánra.
Nyers, édes, csípős, kesernyés szagok,
mélyben, napon más-más tervet betöltő,
versengve sokasodó anyagok
özönlenek elő a sűrü földből.
Kertek fényes, testes gyümölcsei,
már viaszosra, ragacsosra érve,
méregzöld dinnye s hókás szentesi,
villog tükrös rózsás vagy sárga béle,
szeplős arany, bíbor, halvány, leves,
savanykás, kásás alma, hagymahajszín
körte, zöld ringló, sárga, véreres
őszibarack és pozsgás héju kajszin.
S már érzi is az ujj, a száj, az íny
a pihés, mézgás, édes hám alatti
hús megbolygatott hasadékain
a nedveket hirtelen felfakadni,
már érzi a sóvár, parázna bőr
a fénycsíkos, homályos szoba hűsét,
már érzi, hogy dől rá mindenfelől
a lassú, síkos, ikrás gyönyörűség.
Jaj be szép az a Pest [70-71.]
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
