Még több érdekes cikk a totalcar.hu-n!
Balra Jobbra

Keresés

Részletes keresés

duckstory Creative Commons License 2016.07.06 0 0 464

Sziasztok! Én is a csigánál tanultam vezetni.Az elmélet aránylag hamar megvolt de oktatóra nekem is várnom kellett. Innentől kezdve pont a fordítottja a tapasztalatom, mint az előttem hozzászóló Bogdán Evelinnek! Tetszett hogy volt lehetőségem megnézni a kocsit és az oktatóval személyesen is beszélni. Így dönthettem hogy maradok vagy másikat kérek. Az oktatás nálam is a kormányzással és a jelzéssel kezdődött. Néha kis segítséggel de az óra végére már használtam a pedálokat is! Jó ütemben haladtunk mert a harmadik alkalommal már ki mentünk a faluba, ahogy az oktatóm mondta. Ismerősök alig hitték el hiszen még csak most kezdtem! Ami fontos h rögtön az első órán elmondták hogy evvel a kocsival addig nem szabad elindulni amíg ég a vészjelző, illetve amíg fel nem emelkedik a karosszéria mert a javítás költsége legkevesebb 50 ezerről indul. Etikátlan a vizsgát megkerülő dolgokról szó sem volt! Rugalmas volt az időbeosztás. Mindig találtunk nekem is megfelelő időpontokat. Egyéni kérésem is volt a hegy és a lejtőmenet, mert így kipróbálhattam a motorféket is. Illetve, az autópálya használata mivel sokat fogok a szüleimhez vidékre lejárni. Úgy érzem, hogy nagyon jó oktatást kaptam a vizsgám is elsőre sikerült! Az oktatóm neve: Lambert Vilmos és mindenkinek csak ajánlani tudom!

RaidenHUN Creative Commons License 2016.07.05 0 0 463

Szia!

 

Köszi, idáig ennek vannak a legjobb árai azok közül amiket ajánlottak. Itt ez az 50perc x 30 alkalom tényleg elég? Engednek vezetni, levezetni ennyi idő alatt ezt a 580 km-t? Hallottam pár suliról, hogy direkt lassan vezettetnek, és ellógják az órát csak hogy végül jóval többet kelljen fizetned, tudnál esetleg konkrétan ajánlani valakit tőlük, gondolom mint mindenhol itt is eléggé változó az oktatói színvonal.

 

Köszi :))

Előzmény: mindenoke (461)
mindenoke Creative Commons License 2016.06.30 0 0 462

TALENTUM! Csakis a Talentum! http://www.talentum-autosiskola.hu/
Már korábban is írtam itt, amikor átjelentkeztem hozzájuk a Csigavértől. Mivel nem én vagyok az első, aki véleményezi őket, ezért nem fejteném ki, de az biztos, hogy aki a Csigavért választja, az nagyon ráfaraghat mind az anyagiakat, mind az időt tekintve!

Szóval Talentum. Én Tóth Andrásnál tanultam, aki egy nagyon kedves, türelmes és rendkívül profi oktató, csakis ajánlani tudom. De bárkit is választotok, csak jól járhattok. Ott valóban az a célja az oktatóknak, hogy tanulóik sikeresek legyenek a vizsgán és később is, amikor már önállóan vezetnek!

Nagyon örülök, hogy őket választottam és jó szívvel ajánlom Mindenkinek, aki még csak most fontolgatja, hogy elkezdi!

mindenoke Creative Commons License 2016.06.30 0 0 461

Szia!

Én októberben kezdtem náluk, december elején tettem sikeres KRESZ-vizsgát, rögtön jelentkeztem is a vezetésre. Akkor nekem azt mondták, hogy 12 hét kb. a várakozás. 14 hét elteltével, márciusban sem tudtak semmit sem mondani, mert akkor voltam még csak ~530. a listán.
Velem is közölték, hogy drágultak az árak és ha fizetek, talán gyorsabban sorra kerülök. 

Én azt javaslom, tedd amit én. 

Fogtam magam és iskolát váltottam. Én a Talentumhoz mentem: http://www.talentum-autosiskola.hu/
Őszintén mondom, hogy ennél jobb döntést nem is hozhattam volna. Az árak a Csigavérhez képest valamivel drágábbak, de nem vészesen, viszont ennek az iskolának vannak a legjobb oktatói. Többel is találkoztam, mindegyik kedves, profi és valóban arra törekszik, hogy a tanulóik megtanuljanak jól vezetni! 
Az én oktatóm Tóth András volt és egy rossz szavam sem lehet rá. Nem vesztegette az időt, nem volt agresszív, nem akarta, hogy lefizessem a vizsgabiztossal együtt (mint ahogy azt másoknál olvasni lehet). Ő tényleg megtanított jól vezetni és türelmes volt velem. 

Épp ma volt a forgalmi vizsgám és elsőre sikerült is :)

Remélem tudtam segíteni! :)

Előzmény: RaidenHUN (456)
H21 Creative Commons License 2016.06.28 0 0 460

Én a NON-STOP-nál voltam. A kresz vizsgán nem volt gond. Jól felkészítenek, jó programjuk van hozzá. A forgalmi az más tészta. Az iskolavezető bácsi egyértelműen és világosan elmondta, hogy csak akkor mehetünk át, ha lefizetjük a vizsgabiztost. EZ KOMOLY!!! Messziről kerüljétek el őket! 

fulljogsi Creative Commons License 2016.06.24 0 0 459

Sziasztok!

 

Szeretnék ajánlani Nektek egy autósiskolát:

 

 

 

Minden ami jogsi - Fulljogsi

 

www.fulljogsi.hu

 

 

Elnézést az előbb a kép nem sikerült! :(

 

fulljogsi Creative Commons License 2016.06.24 0 0 458

Sziasztok!

 

Szeretnék nektek ajánlani egy autósiskolát:

 

Minden ami jogsi, Fulljogsi!

 

www.fulljogsi.hu

 

Köszönöm!

 

Fulljogsi csapata

Lopakodójogsi Creative Commons License 2016.06.24 0 0 457

Jó napot !  A Lopakodó Autósiskola segít .

Előzmény: RaidenHUN (456)
RaidenHUN Creative Commons License 2016.06.22 0 0 456

Valaki tud esetleg segíteni?

 

Tavaly szeptemberben csináltam a kreszt, sikerült is, azóta várok oktatóra Csigavérnél, lassan már 8 hónapja. Most beszéltem velük, és azt mondták: drágultak tavaly óta egy ezressel az árak oktatónál, szóval nincs mese ennyivel többe fog kerülni, ezen kívül akkor tudnak oktatót szerezni, ha lemondok a már befizetett 10 órás ingyen vezetésről (kresz + egyéb költségek mellé járt akcióban), ezen felül fizessek még (az egyébként is drágult ) óradíjra + 1200 -at, mert csak olyan oktató szabad.

Miután mondtam nekik, hogy maradnék a szerződénél közölték, hogy jelenleg 400. helyen vagyok a listában. Mindez 8 hónap után.

 

Nem tudom eldönteni, hogy most csak szivatnak, szórakoznak velem, hogy többet fizessek vagy komolyan gondolták ezt. Tapasztalatok? Mit tudok tenni? Ezt a 400. helyet se értem, mi lesz ebből? Még egy év várakozás? 

burntheroad Creative Commons License 2016.06.04 0 0 455

Very good driving school in Riga, Latvia!

Előzmény: aurora (53)
Rékási Tibor Creative Commons License 2016.05.24 0 0 454

Tisztelt sortárs Tanulók!

 

Szeretnék néhány gondolatot megosztani veletek a Talentum autósiskoláról.

Január végén úgy döntöttem, hogy megcsinálom a B kategóriás jogosítványt. 

Egyszer már (évekkel ezelőtt) nekifutottam ennek a "projektnek", de az az iskola, ahová akkor jártam borzalmas volt. Nagyjából magasból sz.tak a fejemre. Meg is buktam a forgalmi vizsgán és akkor annyira elment a kedvem az egésztől, hogy abba is hagytam a tanulást. Az az iskola egyébként azóta meg is szűnt már (egyáltalán nem csodálkozom ezen).

De visszatérek a lényegre és most már igyekszem rövidre fogni :-). 

Első lépésben rákerestem az interneten az autósiskolákra és az autósiskolákról írt véleményekre (többek között ezt a fórumot is olvasgattam). A Talentum iskola valamiért szimpatikusnak tűnt ( http://www.talentum-autosiskola.hu/ ) és negatív véleményt sem találtam róla. Ez nekem bőven elegendő ajánlólevél volt :-). 

Maga az iskola nem nagy, de ez nem is baj, mert az iskolában tényleg nem sikkad el a tanuló képzése. Másképp fogalmazva, abban az iskolában tényleg fontos az oktatóknak, hogy sikeresek legyenek a tanulóik. Az ügyintézés gyors és pontos. Az elméleti képzésről sajnos nem tudok nyilatkozni, mert E-learning képzéssel sajátítottam el az elméletet. A gyakorlati képzés viszont kiváló. A csapat felkészült, az oktatók képzettek, türelmesek, nem "elmebeteg módon őrjöngő" emberek. Szabó Tibor iskolavezető végig figyelemmel kísérte az én és a többi tanuló haladását, fejlődését.

Már csak egy dolgot szeretnék leírni és ez talán a legfontosabb információ. Ez pedig nem más, mint az eredményesség: KRESZ vizsga elsőre sikerült és a mai napon ELSŐRE!!! sikeres forgalmi vizsgát tettem. Azt hiszem ennél többet nem is kell leírnom.

Köszönet Bók József oktatómnak, Szabó Tibor iskolavezetőnek és az egész Talentum csapatnak!  

Minden tanulónak sikeres és eredményes felkészülést és vizsgát kívánok.

 

Üdvözlettel:

Rékási Tibor

Törölt nick Creative Commons License 2016.05.23 0 0 453

A hozzászólásod hatására felkerestem Göblyös Zoltán úrat a TALENTUM autósiskolában, mert a Csigavérrel nagyon elégedetlen voltam, és reméltem,hogy igaz amit írsz,mert képről is szimpatikus volt az oktató. Hát nem csalódtam. Zoltán végtelenül türelmes,nyugodt, jófej, és olyan jól megtanított vezetni,hogy elsőre sikerült a forgalmi vizsgám.Én az általad leírtak alapján választottam őt, és most csak azért regisztráltam ide,hogy írjak én is. A beállásoknál könnyen megjegyezhető szempontokat ad, ha kell dícsér, ha kell, normálisan elmondja mi nem tetszik neki. Nem kiabál, nem akar lehúzni ( nagyon korrekt volt végig, egyáltalán nem az a pénzéhes mint akivel előtte volt dolgom...), és nálam is ő maga mondta hogy már készen állok,menjünk vizsgázni. Csak ajánlani tudom!

Előzmény: Krysz1989 (433)
csak egy lány 27 Creative Commons License 2016.05.13 0 0 452

Sziasztok!

 

Úgy érzem,hogy ideje megosztanom a tapasztalatom a Csigavér suliról :)

 

Tavaly februárban kezdtem el a sulit, kresz tanfolyamon minden rendben ment,de sajnos pár ponttal lemaradtam,így nem sikerült elsőnek ,de újult erővel másodszorra sikeres vizsgát tettem. 

Hogy miért nem ment elsőnek, az a bizonyos azt hiszed ,hogy tudod és mégsem :D az oktatási időben ,mindenre odafigyeltem,jegyzeteltem ,gyakoroltam a cd-n lévő feladatsorokat ,de vizsga előtt 1 héttel abba hagytam :D ,hogy majd én azt tudom :D ,hát nem így lett :D 

 

Tény ,hogy most jön a fekete leves, mivel számomra is azzal jöttek,hogy rengetegen vannak,és kevés oktató is van,áprilisban meg lett a kresz,utána szeptemberben kaptam oktatót, igen ...hosszú idő.... DE

csak gondoljunk bele ,épp ésszel, erről senki sem tehet.... a tények magukért beszélnek, SOK DIÁK ,KEVÉS OKTATÓ!

 

Szeptemberben felhívott az oktató , Lambert Vilmos,aki azzal kezdte, szó szerint idézem : 

Menjek és nézzem meg az autót, felmérni,hogy számomra megfelelő lenne-e , mivel az autó egy citroen xantia ,ami kombi,magyarán nagy autó :D 

Elmentem megnéztem,kipróbáltam, úgy gondoltam,hogy elbírok vele,ha ezen jól megtanulók vezetni,bármit eltudok :D

Aztán a tanulás,sajnos később kezdődött,mert sokat betegeskedtem,és végeredményben keveset tudtam menni szeptembertől januárig... Januárban elkezdődött a folyamatos vezetés. 

Az oktatóm hozzáállása tetszett már a legelején,ezt 1,2 órából mindenki letudja vonni, hogy milyen ember,hogyan tanít.

Számomra megfelelt minden szempontból, rugalmas időpontok,helyek a találkozásra,igényem szerinti útvonalak,időjárási feltételek, pl. : ködben mindennél jobban akartam tanulni,mert attól féltem a legjobban,autópálya, hegyi menet,eső,stb.

Az autópályára visszatérve,előttem utánam lévő tanulókkal összefogtunk,mivel jó lenne ott is felmérni a helyzetet,így össze dobtuk páran az autópályadíjat, a mi érdekünkben,ez nem volt kötelező vagy bármi,ez rajtunk múlt :)

 

Összességében, elképesztő ,hogy a pénzemért sokkal többet kaptam,rengeteg szakmai tapasztalatot,ötletet,és pár óra után fel sem fogtam,hogy eltudok vezetni egy ekkora autót,ehhez semmi extra nem kellett, csak hogy megfelelő autót válasz,és összehangolt oktatás legyen,ha ez nincs meg az elején akkor erről nem tehet senki,tovább kell állni.

 

Olvastam amit írt a hölgyemény az oktatóról,erről más véleményem nincs mint ,hogy nem érezte az autót ,mivel itt a lényeg ,akkor váltson ,kulturáltan másikra,ne az oktatóról találjon ki hülyeségeket :D mert ez vicc , nem tanult semmit ,senki sem úgy született ,hogy mindent tud már az elején :D

Sikeres vizsgához idő kell,még össze tudod,hangolni magad az autóval,ez pár óra alatt eléggé ritka :D

 

Ésss jelentem számomra megérte :D május elején sikeres forgalmi vizsgát tettem! 

Én csak ajánlani tudom az oktatót,mindenkit hozzá fogok küldeni :))) jó fej,vicces,laza, de közben szigorúan veszi a tanulást!!! :)

 

 

 

 

 

 

evelin12345 Creative Commons License 2016.04.21 0 0 451

Sziasztok!

 

Leírom én is a tapasztalataimat, hátha tudok ezzel segíteni valakinek.

Tavaly márciusban kezdtem el a Kresz-t a Csigavérnél, április elején sikeres vizsgát tettem. A beiratozáskor jelezték, hogy kb. másfél hónapot kell várnom, ami nekem nem okozott problémát. augusztustól minden héten hívogattam őket. Akkor még abban a szerencsés helyzetben voltam,hogy otthonról dolgoztam, így a nap bármely szakában tudtam volna menni. November végén kaptam egy oktatót, akit felhívtam, de csak 7és 3 között oktat (decembertől kötött irodai munkaidőm lett)... Kaptam nagy nehezen egy másik oktatót, akivel december 6-án volt az első órám. Délután sosem tudtam menni hozzá, csak reggel. Így jártam reggel 6ra vezetni (sötétben, ködben, stb.) hétvégén pedig 8-ra. Összesen 12 órát vettem Lambert Vilmostól. Aki ez idő alatt lényegében nem tanított semmit. A rutinpályán 1 percet sem voltunk, de kivitt az M0-ra.. A 12 óra alatt nem használhattam a pedálokat, nem válthattam. Csak kormányoztam és indexeltem. 

A legszebb az egészben, hogy úgy indult az első óra, hogy a Csigavérnél nagyon alacsony az óradíj és abból nem futja benzinre. De ha többet fizetek, akkor megyünk , és megtanít vezetni. Ja és az autópályamatricát is velem akarta megvetetni. Na hát ez nem sikerült neki. Az órák alatt a többi tanítványának a magánéletéről beszélt, olykor szexuális jellegű témát is felhozva. 

Arról nem is beszélve, hogy egy 20 éves Citroen Xantiája van, amit korántsem könnyű vezetni.

Amit még érdemes tudni, már az első órán közölte az oktató, hogy a vizsgabiztos tarifája 50 ezer vagy több, amennyit szánok, hiszen nekem fontos, hogy meglegyen a jogosítványom.. meg hát ezt csak egyszer kell egy életben kifizetni. 

 

De szerencsére időben váltottam, habár ez így is 36 ezer forintomba került. 

A Budarösi Flexi autósiskolát választottam, ahol egy héten belül el tudtam kezdeni a vezetést (mindent az alapokról) Nagyon szuper oktatóm van, Balogh Tamás. Ő tényleg tanít, figyel rám, számlát ad(!), alkalmazkodik az időbeosztásomhoz, a munkaidőmhöz. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Ez az autósiskola minden téren profi. Nem fizetik le a vizsgabiztost, hanem tényleg megtanítanak biztonságosan vezetni. 


Szóval a Csigavér szégyellheti magát, hogy ilyen körülmények között is hetente indít Kresz tanfolyamot. 

 

E.

 

Bez44 Creative Commons License 2016.04.10 0 0 450

Hali, tudtok ajánlani jó sulit, B-s jogsihoz?

Mackólány77 Creative Commons License 2016.04.08 0 0 449

Sziasztok!

 

Én ajándékba kaptam a tanfolyamot a Csigavérnél, így már nem volt választásom az iskolát illetően. Viszont, mikor megkaptam, az első dolgom az volt, hogy én is utána olvastam kicsit az iskolának itt és hasonló fórumokon. Az olvasottak alapján lefelé görbülő szájjal indultam neki az egésznek, éppen ezért is tartom fontosnak, hogy most én is leírjam a tapasztalataimat, ugyanis én nemrég végeztem a Csigavérnél és meg voltam elégedve velük!

 

Az elméleti oktatástól, sehol, senki ne várja azt, hogy nem kell mellette egyénileg tanulni! 20-30 különböző képességű/életkorú ember ül egyszerre az órákon! Képtelenség lenne, hogy mindenki úgy jöjjön ki az elméleti oktatásról, hogy minden a fejében van! Szóval, igen, elsősorban egyénileg kell felkészülni a vizsgára, az órán viszont lehetőség van arra, hogy ha valami nem világos, vagy egyértelmű, akkor ott meg lehet kérdezni!

Nekem a beiratkozásnál azonnal, kérés nélkül adtak hozzáférést a gyakorló tesztekhez, amellett, hogy minden órán részt vettem én csak azokat használtam gyakorlás és tanulás céljából! A KRESZ vizsgám elsőre sikerült, 98%-os teljesítménnyel. 

Valóban minden órán meghallgattunk mi is egy-két sztorit az oktatótól, de azt gondolom, ennyi bőven belefér, sőt! Segít ébren maradni abban a 2-3 órában. :)

Nem hinném, hogy létezik olyan autósiskola, ahol ilyen létszám mellett, ilyen rövid idő alatt meg tudják oldani úgy az elméleti oktatást, hogy a tanulóknak nem kell egyénileg készülni a KRESZ vizsgára...

 

A gyakorlati oktatásra ugyan tényleg kicsit többet kellett várnom, mint, amire számítottam, de számomra ez nem volt elfogadhatatlan! Ráadásul van néhány olyan ismerősöm, akik szintén mostanában tanultak más autósiskolánál, de a gyakorlati várólistát ott sem pörgették sokkal gyorsabban, ellenben magasabb árat kértek el érte.

Azért, hogy kicsit többet kellett várnom, kárpótolt az oktató, akihez kerültem. Talán csak szerencsém volt, nem tudom, de az biztos, hogy képes volt lelkiismeretesen és türelmesen felkészíteni a vizsgára. Sosem mentem szorongva, vagy idegesen az órákra. Mindig nyugodt hangon, de határozottan elmondta, ha valamit nem jól csináltam és azt is, hogy kell jól csinálni. Annyi tanuló mellett, mindig képben volt, hogy mi az, ami nekem személy szerint nehezebben megy, de még azzal is, hogy melyik útvonalon jártunk utoljára. 

Pót órákra nekem is szükségem volt, de ezt sem egyedül döntötte el, megkérdezte, én hogy érzem, aztán elmondta a véleményét, ami viszont egyezett az enyémmel. 

Nálam mind emberileg, mind oktatóként "ötösre vizsgázott"! Bátran merem ajánlani bárkinek (Oláh Tibor) és fogom is, ha ismerős kérdez a témában!

 

A forgalmi vizsga: az ég kék, a fű zöld, a vizsgáztatók... nos, ne legyünk naivak! Amióta az eszemet tudom, "divat" bevetni más "fegyvert" is a sikeres vizsga érdekében a tényleges tudás mellett! Lehet ezen vitatkozni, meg háborogni, de attól még tény marad, hogy ott nem feltétlenül az számít, hogy tudjuk-e az elvártnak megfelelően teljesíteni az útvonalat.

Viszont ez nem a Csigavér sajátossága, mint ahogy a vizsgáztatók sem a Csigavér sajátjai. Az, aki a Csigavéres tanulótól megkéri az árát a sikernek, az el fogja kérni az xyz iskolától is!

 

Összegzésként, a Csigavérnél semmi olyat nem tapasztaltam, ami ne lenne jellemző az élet más területén is. Ott is emberek dolgoznak, akik pénzből élnek és néha rossz napjuk van, kissé feszültebbek. Ők sem robotok.

 

Engem rajtuk keresztül egyenes út vitt a jogosítványhoz és nem utolsó sorban - pót órákkal és minden egyébbel együtt is - kevesebb pénzért, mint más iskolánál. 

Összegzésként én pontosan azt kaptam náluk, amit vártam! Én úgy érzem, hogy amit kifogásolhattam volna, az távolról sem a Csigavér számlájára írható! 

 

 

Bee87 Creative Commons License 2016.04.06 0 0 448

A Csigavér autósiskoláról sajnos én sem tudok jót mondani. 2015.december elején jelentkeztem a kresz tanfolyamra. A tanfolyam másfél hét alatt meg is volt, vizsgára 2016. január 15-én már mentem is, az volt  a legkorábbi időpont. Sikeres lett a vizsgám és még aznap visszamentem a Csigavérhez, hogy jelentkezzek a gyakorlati oktatásra. Itt már mondták, hogy eléggé sokan vannak, az is lehet, hogy 3 hónapot is kell várni. Gondoltam semmi gond, mire tavasz lesz, körülbelül már kezdhetek is. Szóltak, hogy majd érdeklődjek néha  telefonon, hogy hol állok a várólistán. Március közepén rákérdeztem, hogy mi a helyzet, ekkor azt mondták, hogy a 887 emberkéből én vagyok a 643. Vártam egészen eddig a hétig, és megérdeklődtem, hogy most hol állok, de még több mint 500-an vannak előttem, és meg sem tudták mondani, hogy kb mikor kerülök én sorra, hogy még hány hónap. Csak annyit mondtak, hogy egyre rosszabb a helyzet, kevés az oktató és az autó is. Ez a várakozási idő bőven túlmenne a 3-4 hónapon, így én nem várok tovább, felmondtam a szerződést. Inkorrekt dolognak tartom, hogy meghirdetnek valamit, hogy akciós, elég sokan is jelentkeznek rá, de valójában az akció csak a vezetésre szól, és nem tájékoztatnak hogy lehet hogy csak fél év múlva vagy még később jut autóhoz. Ők bőven jól járnak, ha ez a rengeteg ember befizeti a kresz tanfolyamot náluk, hogy akciós lesz majd a vezetés, de addig elég sokan megunják ezt a végtelen várakozást és átmennek máshova. Újabb beiratkozók meg vannak természetesen, mert most is hirdetnek az oldalukon mindenféle kedvezményt. Délután épp előttem bontott szerződést egy hölgy, ő is elég régóta volt már várólistás. Az asztalon meg halomra voltak  a friss beiratkozók papírjai, rengeteg áprilisi volt és még csak hó eleje van. Aki nem akar rengeteg időt várni és esetleg sürgős neki a jogosítvány, semmiképpen se a Csigavérhez menjen, mert csak ráfizetés lesz! Ha eleve nem itt kezdek, hanem máshol, már rég túl lennék az egészen. Arról nem beszélve, hogy itt se autót, se oktatót nem lehet választani, mivel annyira túl vannak zsúfolva, csak ezt elfelejtik mondani. Mert ha esetleg sorra is kerül az ember, és előfordulhat, hogy nincs megelégedve az oktatóval, akkor le se tudja cserélni, csak ha megint vár egy másikat, aki felszabadul.

Nagy csalódás volt a Csigavért választani! :(

Csúcsmenő Creative Commons License 2016.04.04 0 0 447

Köszi a reális véleményt .

Előzmény: A84 (397)
Csúcsmenő Creative Commons License 2016.04.04 0 0 446

Köszönöm a hasznos infót, akkor a Csiguszt kihagyom :) 

Előzmény: mindenoke (444)
pettya78 Creative Commons License 2016.04.03 0 0 445

Peches voltál a délutáni tanfolyammal, én hétvégén jártam a Sz.istvánba, egy női oktatóhoz, azt hiszem, valamilyen Katinak hívták. Ő tök jófej volt, rendesen leadta az anyagot, egyből le is vizsgáztam. Sajnos ezek a tanfolyamok sokszor elég lutri-szerűek, mások is hol panaszkodnak, hol nem, jó tanárt kell kifogni, elméletből és gyakorlatból is.

mindenoke Creative Commons License 2016.03.22 0 0 444

Részemről én a Csigavér Autósiskolát NEM ajánlanám! Hiába ez a legnépszerűbb, legnagyobb autósiskola, én sajnos megjártam velük, pedig még a vezetésig sem jutottam el. 


2015. októberében kezdtem el az elméleti oktatást. Sikeres KRESZ-vizsgát tettem december elején, így rögtön jelentkeztem is a vezetésre. Még a tanfolyam megkezdése előtt felhívták a figyelmem a 8-12 hetes várakozási időre, amiről úgy gondoltam, még beleférhet, tekintve, hogy ez valóban egy keresett, jó hírű iskola, megéri a várakozást.
Amikor jelentkeztem a vezetésre, ismételten előkerült a várólista, amire akkor is rábólintottam és megegyeztünk abban, hogy legkésőbb március elején keresni fognak. (Akkor én voltam a 897. a listán.) 

 

Ennek ellenére senki sem hívott, nekem kellett felkeresnem őket 14 hét elteltével, hogy mi a helyzet. Kiderült, hogy még több, mint 550-en vannak előttem, tehát épp, hogy lement a várakozók 1/3-a, 14 hét után! Persze ment a terelés a rendkívül rossz helyzetről, a gyakorlati oktatók telítettségéről, stb, bullshit... Másnap érkezett tőlük még egy levél, amelyben kifejtették, hogy a szerződés egyik pontja az, hogy az árváltoztatás jogát fenntartják és ők most élnének is ezzel a joggal. Ugyan nem akarják egyoldalúan rákényszeríteni a tanulókra a magasabb árakat, azonban leszögezné, hogy nagyban felgyorsíthatja a gyakorlati képzés megkezdésének várható időpontját, ha elfogadom és fizetek! Ez a pofátlanság erősített meg abban, hogy iskolát váltsak!

Elkezdtem keresgélni és találtam is olyat, amelyről szintén jók a visszajelzések és tudja is garantálni a maximum 3 hetet, sőt az elsősegély oktatás olcsóbb, mint a Csigavérnél (igaz a vezetés drágább, de a visszajelzések szerint a teljes idő a vezetésre koncentrálva megy el és nem az oktató személyes ügyeinek intézésre, kávézásra, pofázásra, stb - mint, ahogy azt a Csigavérről írták sokan).

Ja, és az oktatás maga. Én délutánonként jártam a Szent István körútra, ahol két oktatóval találkoztunk. Az egyik viszonylag korrekten leadta az anyagot és a tesztkérdéseket is megoldottuk az óra végén, viszont a másik (akit öntelt, arrogáns stílusáról lehet könnyen megismerni) konkrétan szart az egészbe. Az órák eleje azzal ment el, hogy hosszasan taglalta a KRESZ-vizsgát, majd elmesélt néhány szerinte vicces történetet, egy kis elmélet, majd mindenkit útjára bocsátott. Minden nap 1-1,5 órával hamarabb jöttünk el, mint az előre eltervezett. Ennek a ténynek a fontosságára akkor jöttem rá először, amikor belenéztem az ott megvásárolható kreszkönyvbe, ami egyenlő volt egy kupac.... Annak ellenére, hogy megtanultam belőle mindent, nem volt elég első alkalommal. Nem sikerült a vizsgám. Másodjára is csak azért mentem át a vizsgán, mert sikerült megszereznem egy gyakorló programot, ami annak ellenére, hogy nem a legfrissebb kérdéseket tartalmazta, rengeteg olyan információval szolgált, amiről sem az oktatáson, sem a könyvből nem hallottam! 

Egyébként ennél z iskolánál oktatót se lehet választani! Legalább is nem javasolják, mert akkor még hosszabb a várólista. Szóval kapod, amit a gép dob!

Ha valaki még mindig olvassa bejegyzésem, akkor annak figyelmét felhívnám a szerződésre is. Aki az egész tanfolyamot náluk szeretné megcsinálni, annak egy "remek" akcióval szolgála a Csigavér autósiskola. Fizess be első részletként harmincakárhány ezer forintot (ez valójában csak az oktatást tartalmazza, meg azt, hogy kijön helybe a doki alkalmassági vizsgálatra), majd a vezető oktatónak 3 részletben a vezetés díját. Külön fizetendő az orvos, a vizsgák és az elsősegély oktatás. Nos, a szerződés kitér arra, hogy a tanfolyam megkezdése előtt befizetett összeget foglalónak kell tekinteni. A foglalóról pedig azt kell tudni, hogy, ha a szerződés a tanuló akaratából, hibájából szűnik meg, akkor az marad az iskolánál. Hiába a közel 10.000 Ft-os különbözet, az bizony nem jár vissza. 

Nekem viszont megéri a tízezres "pénzkidobás", hogy ne kelljen összesen 6-7 hónapot várnom arra, hogy végre kormány mögé ülhessek!

mindenoke Creative Commons License 2016.03.21 0 0 443

Részemről én a Csigavér Autósiskolát NEM ajánlanám! Hiába ez a legnépszerűbb, legnagyobb autósiskola, én sajnos megjártam velük, pedig még a vezetésig sem jutottam el. 


2015. októberében kezdtem el az elméleti oktatást. Sikeres KRESZ-vizsgát tettem december elején, így rögtön jelentkeztem is a vezetésre. Még a tanfolyam megkezdése előtt felhívták a figyelmem a 8-12 hetes várakozási időre, amiről úgy gondoltam, még beleférhet, tekintve, hogy ez valóban egy keresett, jó hírű iskola, megéri a várakozást.
Amikor jelentkeztem a vezetésre, ismételten előkerült a várólista, amire akkor is rábólintottam és megegyeztünk abban, hogy legkésőbb március elején keresni fognak. (Akkor én voltam a 897. a listán.) 

 

Ennek ellenére senki sem hívott, nekem kellett felkeresnem őket 14 hét elteltével, hogy mi a helyzet. Kiderült, hogy még több, mint 550-en vannak előttem, tehát épp, hogy lement a várakozók 1/3-a, 14 hét után! Persze ment a terelés a rendkívül rossz helyzetről, a gyakorlati oktatók telítettségéről, stb, bullshit... Másnap érkezett tőlük még egy levél, amelyben kifejtették, hogy a szerződés egyik pontja az, hogy az árváltoztatás jogát fenntartják és ők most élnének is ezzel a joggal. Ugyan nem akarják egyoldalúan rákényszeríteni a tanulókra a magasabb árakat, azonban leszögezné, hogy nagyban felgyorsíthatja a gyakorlati képzés megkezdésének várható időpontját, ha elfogadom és fizetek! Ez a pofátlanság erősített meg abban, hogy iskolát váltsak!

Elkezdtem keresgélni és találtam is olyat, amelyről szintén jók a visszajelzések és tudja is garantálni a maximum 3 hetet, sőt az elsősegély oktatás olcsóbb, mint a Csigavérnél (igaz a vezetés drágább, de a visszajelzések szerint a teljes idő a vezetésre koncentrálva megy el és nem az oktató személyes ügyeinek intézésre, kávézásra, pofázásra, stb - mint, ahogy azt a Csigavérről írták sokan).

Ja, és az oktatás maga. Én délutánonként jártam a Szent István körútra, ahol két oktatóval találkoztunk. Az egyik viszonylag korrekten leadta az anyagot és a tesztkérdéseket is megoldottuk az óra végén, viszont a másik (akit öntelt, arrogáns stílusáról lehet könnyen megismerni) konkrétan szart az egészbe. Az órák eleje azzal ment el, hogy hosszasan taglalta a KRESZ-vizsgát, majd elmesélt néhány szerinte vicces történetet, egy kis elmélet, majd mindenkit útjára bocsátott. Minden nap 1-1,5 órával hamarabb jöttünk el, mint az előre eltervezett. Ennek a ténynek a fontosságára akkor jöttem rá először, amikor belenéztem az ott megvásárolható kreszkönyvbe, ami egyenlő volt egy kupac.... Annak ellenére, hogy megtanultam belőle mindent, nem volt elég első alkalommal. Nem sikerült a vizsgám. Másodjára is csak azért mentem át a vizsgán, mert sikerült megszereznem egy gyakorló programot, ami annak ellenére, hogy nem a legfrissebb kérdéseket tartalmazta, rengeteg olyan információval szolgált, amiről sem az oktatáson, sem a könyvből nem hallottam! 

Egyébként ennél z iskolánál oktatót se lehet választani! Legalább is nem javasolják, mert akkor még hosszabb a várólista. Szóval kapod, amit a gép dob!

Ha valaki még mindig olvassa bejegyzésem, akkor annak figyelmét felhívnám a szerződésre is. Aki az egész tanfolyamot náluk szeretné megcsinálni, annak egy "remek" akcióval szolgála a Csigavér autósiskola. Fizess be első részletként harmincakárhány ezer forintot (ez valójában csak az oktatást tartalmazza, meg azt, hogy kijön helybe a doki alkalmassági vizsgálatra), majd a vezető oktatónak 3 részletben a vezetés díját. Külön fizetendő az orvos, a vizsgák és az elsősegély oktatás. Nos, a szerződés kitér arra, hogy a tanfolyam megkezdése előtt befizetett összeget foglalónak kell tekinteni. A foglalóról pedig azt kell tudni, hogy, ha a szerződés a tanuló akaratából, hibájából szűnik meg, akkor az marad az iskolánál. Hiába a közel 10.000 Ft-os különbözet, az bizony nem jár vissza. 

Nekem viszont megéri a tízezres "pénzkidobás", hogy ne kelljen összesen 6-7 hónapot várnom arra, hogy végre kormány mögé ülhessek!


Hitman27 Creative Commons License 2016.03.06 0 0 442

A csigavér egy rakás szar.

kapitany11 Creative Commons License 2015.11.18 0 0 440

Sziasztok! Valaki tudna ajanlani a Csigaver autosiskolanal olyan oktatot, aki nem csíp le az orabol, jól oktat es nem azzal megy el az ora h az o ugyeit intezzuk (pl.postara jaras) ? ha tobbet tudtok, ne fogjatok magatokat vissza ! Nagy segitseg lenne, koszonom elore is !!:) 

hubie_ Creative Commons License 2015.09.19 0 0 439

Ja, a Padlógázzal én is megjártam. Illetve az oktatóval, de nyilván az iskola felelőssége is, hogy kit alkalmaz.

Előzmény: makec (436)
Mala85 Creative Commons License 2015.08.24 0 0 438

Ha Csepelen szeretnétek jogsit szerezni korrekt, megbízható helyen, akkor én a Stop Autósiskolát tudom javasolni. Itt éritek el őket: http://www.csepelistopautosiskola.hu/

TChriss80 Creative Commons License 2015.07.17 0 0 437

Szia!
Ha ráér napközben vagy délután 3ig, akkor el tudod kezdeni a vezetést 2 héten belül, iskola linkje:
http://www.carschool.hu/tanulo_athelyezesi_program.htm

facebook: https://www.facebook.com/pages/R-Kereszt%C3%BAr-Aut%C3%B3s-Motoros-Iskola/177219789070328

A mostani iskoládnak pedig 72 órán belül 3 példányos tanuló áthelyező papírt kell kiadni amiből 2db-ot te kapsz és azzal kell az új iskolához elmenni.

Előzmény: lvince (432)
makec Creative Commons License 2015.06.08 0 1 436

PADLÓGÁZ! Érdemes elolvasni annak aki náluk akarja letenni a jogsit.

Az elméleti oktatás aránylág válalható időben és ütemben megy. Igazábol nincs rá panasz.

A problémák innentöl kezdödtek. Mivel a fiam diák így csak leginkább késő délután vagy hétvégén volt jó a vezetési oktatás.

Másfél hónap után kapot lehetőséget oktatót választani.

Indoklás a padlógáz részéröl annyi volt,hogy túl sok a diák és a hétvégi oktatást nehéz kivitelezni. Persze a befizetésnél mindent megigértek és zökkenőmentes oktatást igértek.

Két lehetőség közül a Flórián téri oktatót választottuk mivel ez volt közelebb a lakhelyhez. Lassan elérkezett a vizsga ideje plusz tíz óra után. Sajnos megbukott a fiam. Mondom sebaj van ez így,majd a második sikerül. Veszi a plusz órákat,rajta van,hogy sikerüljön a következő vizsga. Természetesen a vizsga díj is be lett fizetve.Egyszer csak az oktatót nem lehet elérni.

Három telefonrol is lett probálkozva de sikertelenül. Természetesen reakcio nem volt az oktató részéröl. Mivel a második vizsga időpontott se tudtuk és el telt egy hónap így kénytelen voltam felhívni az iskolát. Elmondtam mi a problémám. Nem érjük el az oktatót és még a vizsga időpontott se tudjuk holott már rég be lett fizetve. Érdekes módon már másnap hivta is a fiam. Szinte még őt cseszte le,hogy miért kerssük ennyiszer és számára több idegen számrol. Ez ám a hozzá állás! Nagynehezen de eljött a vizsga idő. Meghuzták az első kanyarbevételkor. Mondom ez csodaszép mutatvány. Megkértem a rokonságot,hogy nézzük már meg,hogy vezet.

Ahogy elindult és bevette az első kanyart már egy percet se csodálkoztam,hogy meghuzták.

Nem,hogy a kanyar de még a parkolás se ment. Mondom akkor mit tanított idáig az oktató több mint ötven órán!! A privát oktatás megtanította azt amit az oktatónak kellett volna. A befizetéstöl számitva ismét másfél hónap mulva meg is kapta a vizsga időpontot. Na mondom most már sikerül hisz magán oktatásba is részt vett és nem kevesett. Eljött a várvavárt idő. 45 perc vizsga időböl már csak három perc maradt és a parkolás volt csak hátra. Még a vizsga biztos megis dicsérte,hogy figyelmesen vezet. A parkolóbol kikanyarodva az ojtató belekapott a kormányba,hogy majdnem levitte a visszapillantóját! Ez ám az oktatói hozzá állás! Mert ha valóban is így van akkor talán elég lett volna ha csak belefékez és nem félre rántani a kormányt és ezt szóvá is tenni az utolsó pillanatban. Sajnos a fiam más vérhömérsékletü mint én mert már rég eligazítottam volna. Ez a kálvária most már kicsivel több mint egy éva húzodik. Most már a fiam is belátta,hogy másik sulit kell nézni.

Senkinek nem ajánlom a padlógázt!!

Kerülendő ez az iskola de nagyon!

 

Erzsébet Újvári Creative Commons License 2015.06.07 0 0 435

Tudtok ajánlani egy jó oktatót a Csepeli Pappautósiskolába?Köszi!

andicska80 Creative Commons License 2015.05.11 0 0 434

Én a Dekmárnál tanultam, és nagyon meg voltam elégedve. Az elméleti oktatás nagyon profin oktatják, Marika néni nagyon lelkiismeretes, a tananyagot úgy adja elő, ahogy a kresz vizsgán lesz.

Gyakorlati oktatóm Szita László volt, csak ajánlani tudom! Az órák jó hangulatban teltek, Laci nagyon türelmes, mindig elmagyarázta, ha valamit nem értettem. Vettem ugyan néhány pótórát, mivel nem éreztem magam 30 óránál vizsga érettnek, de ahogy hallottam ismerőseimtől, akik másik iskolánál tanultak, még így is egész jó arányban lett meg a jogosítványom.

Én nem bántam meg, hogy a Dekmárékat választottam, ismerőseimnek is csak ajánlani tudom

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!