nem csak a helyzet bizonytalan, igény sincs rá különösebben. ha nagy igény lett volna rá, a maradék kettőt már a háború előtt összerakhatták volna ezek az "ügyfelek". ezt is leginkább azért használták, mert már megvolt (a Buran és az Enyergija miatt). olvastam cikket a német központú szállítmányozási cégről, amelyik logisztikázta, és nem volt egyszerű dolga, hogy folyamatosan legyen rá fuvar. persze párszor nagyon jól jött, amikor egy összeszerelt 200 tonnás fúrótorony darabot vagy erőmű generátort kellett elvinni, de ebből a fajta fuvarból azért nem volt sok. többnyire az AN-225 is palettákat szállított. ha manapság valami nagyot építenek, gyártanak, és feltétlenül légiszállítás kell rá, már eleve úgy tervezik, hogy a meglévő gépparkokba (akár szétszerelve) beférjen.
az Airbus is megcsinálta az A-380F-et és nulla darab megrendelés jött rá. még az UPS-nek meg a Cargoluxnak is túl nagy volt. a 747-8F gyártását is leállították.
gyanítom, hogy ezer más helyen most jobban van szükség arra a félmilliárd dollárra, mint feltámasztani a kettes prototípust... de persze, nagyon örülnék neki én is, mint sokan mások.
"A Wagnerhez köthető Grey Zone nevű Telegram-csatorna viszont cáfolta ezeket a híreket, és azt írta, hogy a bérelt Il–76-os repülőgépet a helyi erők használták teherszállítási feladatokra. Egy másik verzió szerint a gép az ENSZ békefenntartóihoz tartozott, írja a"
Lesz itt még minden, lehet nem is az volt és zuhant le.
1000 lábon ment még 60 mérföldet a katapultálás után. Szkurigyin ezredes MIG-23-asa katapultálás után még 36000 lábon bő 900 km-et elrepkedett pilóta nélkül, amikor is kifogyott a nafta. ebből is látszik, az oroszok mennyivel jobb robotpilótát gyártottak már 35 évvel ezelőtt. :)
>Nincs olyan, h az amerikai gépek nem szeretnek orsózni. Melyik? Melyik korból? A Mustang? Vagy az F-16? F-104? B-17? különösen igaz ez palástorsónál, aminél jól végrehajtva nem éri több terhelés a sárkányt, mint normál repülési helyzetben. azt nagyjából minden olyan járgány meg tudja csinálni, ami levegőbe tud emelkedni. a vezetett orsó viszont szerkezetgyilkos manőver, ott könnyen széteshet a vas, ha nem arra tervezték.
teljesen jogos volt Nancy Mace képviselő kérdése (akinek amúgy a volt férje vadászgép pilóta, ad abszurdum még az is lehet, hogy ért hozzá). minden katonai gépen van transponder. a lopakodó technikájúakon is. ezek tudják a polgári Mode S és ADS-B üzemmódokat és harcászati, passzív üzemmódokat is, amikor challenge–response módon titkosított kódsorral bekérdez a felderítő/műhold/torony az éterbe és a gép visszaküldi a koordinátáit meg a sebesség/irány vektorát, az újabbak meg az éppen aktív küldetési program azonosítót is, amit éppen repül. ezen alapul az ellenség/barát felismerő rendszer is. ezek eléggé bombabiztosak, pont az esetleges roncsok és az azokon hordozott töltetek megkeresése miatt. (annyira azért nem védett, mint a polgári gépek dobozai). mindemellett minden ülésben van egy ETL is, de azt a pilóta viszi magával, amikor repülés közben elhagyja a gépet. azzal csak a pilótát találod meg. passzív módban mindig működik a transponder, polgári légtérben a pilóta bekapcsolja az aktív módot is. vagy meghibásodott a transpondere vagy "nem élte túl" a becsapódást. ezt vizsgálják éppen.
> Lezuhant ma egy F-35 JSF lopakodó vadászgép az USA-ban, a pilóta megúszta és valószínűleg a gép is, mert két tóban akarják keresni...
Közben kiderült, hogy a US Marines F-35B gépe nem úszta meg, mert se a Moultrie-, se a Marion-tóban nem találták, hanem egy erdőben zuhant le. (A pontos helyét nem közlik, amíg minden darabkáját fel nem porszívózták.)
Pilóta kiléte körül nagy a csend - nem lennék meglepve, ha ismét egy nőnek sikerült volna gépvesztést összehoznia. Közben megy a mesedélután, hogy a gép/ülés esetleg magától lőtte ki a pilótát, pedig az csak VTOL módban lehetséges, normál repülési rezsimben nem.
1995-ben az ntsb egy baleset utan agyontesztelte a Trojant (Fennec) es a szbvanyos 180 csomo vizszintes 220 csomo fuggoleges manoverek kezdosebesseg helyett 120 csomoval vizszintesorsoztak magassagvesztes nelkul. Sza ez egy jo sarkany es jo motor.
De ebben az esetben ez egy emelkedo lassu vezetett orso volt?
1. Az vezetett orsó sztenderd manöver, amikyen magasságon beviszed azon is jön ki,
2. A palástorsó sztenderd manöver amilyen magasságon beviszed azon is jön ki - fetéve a megfelelö kivitelezés. (Ez melyik volt?) A sebesség jónak tünik a magasság szo-szo.
Nincs olyan, h az amerikai gépek nem szeretnek orsózni. Melyik? Melyik korból? A Mustang? Vagy az F-16? F-104? B-17? Ahány tervezöiroda annyi gép, annyi profil a naca-tol az epplerig...
Igen, bal oldali forgáshoz több oldalkormány kell kicsivel, aztán meg láb a tetején - ha jól tévedek- de semmiképp sem meghúzott magassági.
Valszeg azért volt benne sok benya, mert hazafelé mentek ez már nem a bemutató volt. (Ha a bemutató volt, akkor viszont gáz, mert az áthúzások alatt az egy pályáról ment minden ami mozgott, gerle stb.,)
Lezuhant ma egy F-35 JSF lopakodó vadászgép az USA-ban, a pilóta megúszta és valószínűleg a gép is, mert két tóban akarják keresni...
Közben Nancy Mace képviselőnő értetlenkedett, hogy miért nem találják, volt a gépen nyomkövető? Mondom lopakodó vadászgép... Értelemszerűen a hölgy republikánus politikus:
> Az utolsó T-6 futam amit láttam (tegnapelőtt, Heat 2C) egy irtó szoros befutóval ért véget
Az európaiaknak annyival több eszük volt, hogy a Red Bull Air Race-en csak virtuálisan versenyeztek egymás ellen a gépek - de végül azt is megszüntették, mert egyszerűen nem lehet biztonságossá tenni.