Keresés

Részletes keresés

Mészáros_Laci Creative Commons License 1 napja 0 0 102020

Mindezt persze egy iciripiciri csűrő korrekcióval is el tudjuk érni. Ez utóbbi természetesen érvényes egy szimpla bedöntött fordulóban is vagy leszállás előtt különböző színű terepek határán való átrepülésnél.

Előzmény: Mészáros_Laci (102019)
Mészáros_Laci Creative Commons License 1 napja 0 0 102019

Arról az apróságról felejtkezünk el, hogy a sebesség mellett az állásszög egy nagyon fontos tényező. Termikben a sugárral a fügőleges áramlás sebessége is változik és minél erősebb a mag, annál inkább. Tehát az egyébként is leválási határon lévő szárny egy laza függőleges plusz megfúvás (sebességváltozás) miatt is azonnal átesik.

Előzmény: krizsi_l (102018)
krizsi_l Creative Commons License 4 napja -1 1 102018

A "kisvassal" az volt az egyik probléma, hogy kellemesen, jól vezethető repülő volt, és ez könnyelműségre csábított. Jól lehetett döntögetni, mi több kellett is, különben csak körbe rohangálta az ember a termiket. Aztán kissé nagyobb bedöntéssel, nem megfelelő sebességgel, vagy megcsúszva bele lehetett esni a fordulóba. Nem dugót írok, nagy bedöntésből induló bepördülésre már nem teljesen igazak a dugó megszüntetésére irányuló klasszikus kormánymozdulatok.

Előzmény: mpx (102013)
krizsi_l Creative Commons License 4 napja -1 1 102017

Nem teljesen tiszta nekem ez a történet. Második fordulóról beszélnek (8 oldal), az azért többé-kevésbé 90 fok. Ezt lerepülni 70 fok környéki bedöntéssel már erősen műrepülő feladat. Nagyokat és pontosakat kell lapátolni a kormányokkal, mindezt megfelelő sebességből indítva. Vagy megpróbáltak élvezkedni nagy bedöntésű fordulókkal, vagy olyan gépvezetési hibát vétettek aminek a következménye nem várt túl nagy bedöntés lett. Mindkettő azt jelenti, hogy olyanra vállalkoztak amire nem voltak képesek. Pontosabban az aki vezette a repülőgépet. Olyan gyors az események lefolyása ilyen estben, hogy abba belenyúlni, bele szólni nincs idő. Vagy előre megbeszélték, és az még rosszabb.

Előzmény: Surda39 (102016)
Surda39 Creative Commons License 5 napja -1 0 102016

Értem. A Zárójelentés a 26. oldalon hivatkozik az említett mellékletre mint a vízszintes szárnyakkal történő repülési tulajdonságok vizsgálatára, mert a baleset napján még csak ott tartott a berepülési program. Egy mondattal előtte a légiüzemeltetési utasítást is idézi a Zárójelentés, ami szerint minden műrepülő manőver végrehajtása tilos volt akkor még, így a 70-80 fokos bedöntésű, 2.7-2.8-as túlterheléssel húzott forduló is (nyilván, egy gyári berepülés során az utasítás is és a program is minden leszállás után változik vagy változhat).

Előzmény: mpx (102015)
mpx Creative Commons License 5 napja 0 0 102015

102000 -ban van egy link a jelentésre. Annak a végén egyetlen lap a berepülési jegyzőkönyvből. Ha mégis vizsgálták, akkor bocs. Csak akkor miért nem az a lap a melléklet?

Előzmény: Surda39 (102014)
Surda39 Creative Commons License 5 napja 0 0 102014

Csak nem értem, hogy egy berepülés során hogy nem vizsgálják pl. egy húzott fordulóban a dugóhajlamot.

Bocsáss meg, tényleg érdekelne: ezt hol hallottad, olvastad, láttad, hogy nem vizsgálták, nem vizsgálják?

Előzmény: mpx (102013)
mpx Creative Commons License 5 napja 0 0 102013

Persze hogy egyértelmű a pilótahiba, nem is ezzel van gondom...

Csak nem értem, hogy egy berepülés során hogy nem vizsgálják pl. egy húzott fordulóban a dugóhajlamot.

Boldogult kisvas, imádtam.  Átesési sebessége valahol 65 körül volt vízszintes szárnnyal. Remegett , jelzett, sőt benn is lehetett tartani átesésben, liftelt, nem akart az beborulni semerre.

Ellenben akár 120-al, megszűkített fordulóban lazán be lehetett dugózni. Sokan meg is haltak vele.

 

 

Előzmény: Kront (102011)
XANTIi Creative Commons License 5 napja 0 0 102012

Pilóta barátom szerint többen könyörögtek nekik, hogy ilyen hétköznapi célra ne egy szimmetrikus szárnyprofilt válasszanak. Hajthatatlanok voltak.

Előzmény: Kront (102011)
Kront Creative Commons License 5 napja 0 0 102011

azért ez ránézésre sem egy Cessna, ami "magától repül". experimental is, jó nehéz is, alsószárnyas, eredendően nem is villanyosra tervezték. biztosan nagy odafigyelést igényel még tapasztalt pilótáktól is és kevésbé megbocsátó. lehet, hogy a legtöbb gép kijött volna abból a szituból, amiből ez nem, de ettől még nekem hihető a pilótahiba. Besenyei szerint jól repülhetők a gyártó gépei (bár, bizonyára ő egy vasalóval is tudna repülni), olvastam a mérnöki negatív kritikákat is a Corvusokról (meg azt is, hogy nem teljesen független, aki írta).

 

az ilyen agilis (amúgy kifejezetten szép) gépeket kívülről szívesebben nézem, mint az első sorból. pl. a turbo Cirrus is ilyen élmény volt nekem. egyáltalán nem barátságos határhelyzetekben. aki beül vezetni, az ennek tudatában teszi, és nem a gép hibája lesz, ha hamar(abb) elcsuklik.

Előzmény: mpx (102010)
mpx Creative Commons License 6 napja -2 0 102010

A légiüzemben meg benne van a jószándékú átesési tulajdonság, amit vízszintes repülésben vizsgáltak... S ott azt tapasztalták, hogy nincsen dugóhúzóba esési hajlam... De a 45 csomó az benne van, mintha egy ilyen esetnél nem lenne ez eléggé irreleváns.

Anyám...

Előzmény: Kront (102000)
mpx Creative Commons License 6 napja -2 0 102009

Miután van egy elmélkedés a szimmetrikus szárnyprofil kellemetlen átesési tulajdonságairól...

Ez így azért elég érdekes.

Előzmény: Kront (102000)
Kront Creative Commons License 2021.04.06 -1 0 102000

"...a pilóták elvesztették helyzeti tudatosságukat.": link

Előzmény: XANTIi (101998)
Jahno Creative Commons License 2021.04.06 -2 0 101999

Én úgy emlékszem ember volt.

Előzmény: XANTIi (101998)
XANTIi Creative Commons License 2021.04.06 -1 0 101998

A korább itthoni Magnus katasztrófáról van valami vizsgálati jelentés? Gép vagy ember hibázott-e?

martinaxe7 Creative Commons License 2021.04.06 -1 0 101997

:(

Előzmény: -Jeszy- (101995)
XANTIi Creative Commons License 2021.04.06 -1 0 101996

Igen szomorú eset.

Előzmény: -Jeszy- (101995)
-Jeszy- Creative Commons License 2021.04.06 -1 0 101995
Kront Creative Commons License 2021.03.31 -1 1 101994

csak meglett a CVR, bár én korábbra számítottam: link

Előzmény: Kront (101884)
Töck Jenő Creative Commons License 2021.03.29 -1 0 101993

" mert nekik nincs arra fejenként 225kg-juk,"

Nagy hazudozók az oroszok, de jelentősen le vannak maradva ezen a téren az USA mögött.

Előzmény: nifewanderstahl (101983)
martinaxe7 Creative Commons License 2021.03.29 -1 0 101992
Kront Creative Commons License 2021.03.28 -1 0 101991

típuspilóták egy olasz meg egy amerikai fórumon is pilótahibát emlegetnek. későn kiengedett orrfutófék után túlkompenzáció. kb. (elég gyér az olasz tudásom és nem is értek hozzá)

Előzmény: XANTIi (101990)
XANTIi Creative Commons License 2021.03.28 -2 0 101990

Egy heliönpödröny lezúzta magát. Személyi sérülés szerencsére nincs.

 

https://index.hu/kulfold/2021/03/28/olaszorszag-helikopter-penzugyorseg-felszallas-baleset-penzugyorseg/

 

Farokrotor hiba?

Kront Creative Commons License 2021.03.24 -1 2 101989

>Ha egy gépet nem a K36-hoz terveztek, abba hogy lehet beletenni utólag

ezt kérdezd a MiG-25 mérnökeitől. megoldották. utólag.

K-36 nem kicsi, de ezt a 225 kg-t nem tudom honnan veszed. beleszámolsz egy McDonald's törzsvendéget is? A K-26D legnehezebb változata (oxigénestül, mentőtutajostul) 120 kg. csak az űrrepülőre szánt változat volt ennél nehezebb. az általad említett K-36-3.5A némi kompozit és félvezetőre cserélt elektronika miatt ennél 26 kg-vel kevesebb. egy Martin-Baker MK10 90 kg. a legújabb 18-asukról nem igen van ilyen adat, de hasonló lehet. az a 4-5 kg-s orosz hátrány nem hiszem, hogy egy 20 tonnás vadászgépen sokat számítana. (a KM-1 amúgy 135 kiló volt. nehezebb a K-36-nál.)

 

a Tu-22 eredetileg lefelé működő K-22-es székekkel volt szerelve. ez 350 méter alatt belelőtte a személyzetet a talajba, így áttervezték (a fülkével együtt) és megkapta a MiG-21 némileg módosított üléseit. nyilván (sokkal) több pénz lett volna, de az újabb szék is lehetett volna. (akkor már megvolt)

 

ez a K-36 átvétele az amerikai légierőbe egy kicsit túl volt/van fújva a firkászok által. ami ismert tény, hogy a Boeing vásárolt néhány darabot, kipróbálta Mexikóban és elismerően nyilatkozott róla. ettől függetlenül elég valószerűtlen lenne, hogy az amerikai tábornokok benézve egy F–35 Lightning II fülkéjébe, mosolyra fakadnának egy сделано в Содружество Независимых Государств feliraton.

Előzmény: nifewanderstahl (101983)
Kront Creative Commons License 2021.03.24 -1 1 101988

optikai csalás ide vagy oda, ez ránézésre sok. a radar szerinti 195-ös földhöz viszonyított approach speed szerintem papíron is sok, nem csak ránézésre (és ez biztos kilóg a 30-40 fokos fékszárnyból is). még ha mellette 1-2 csomós hátszél komponens is volt (90 fokról volt 3 csomós szél).

Előzmény: BJani (101986)
még1MbR Creative Commons License 2021.03.24 0 0 101987

Szerintem is gyorsak. A légibemutatókon a nagy sebességű áthúzáskor látni ilyen bejöveteleket.
Szerintem :)

Előzmény: BJani (101986)
BJani Creative Commons License 2021.03.24 0 0 101986

Nekem is az az érzésem, hogy az elején nagyon gyorsak, másodpercenként vagy háromszor megteszik a saját hosszukat.

A szél, meg a konfiguráció ebből a szempontból csak egy dolog, mert megállni azt bizony a földhöz képest kell. ;)

 

Magyarán lehet, hogy a tömeghez és konfigurációhoz képest az IAS rendben volt, de hogy a GS az kifejezetten nagyon magas, abban eléggé biztos vagyok.

 

Most perpill nem tudom pontosan kikockázni alkalmas lejátszó hiányában, de a videó 15. másodperce körül is még kb 2x megteszi a hosszát másodpercenként... az vagy 70m/s (135kts), 15 másodperccel földet érés (és fékezés) után...

A 24. másodperc körül már le is futnak a pályáról.

 

A pálya amúgy 3km-es... ha az első kilométert nem is látjuk, akkor is 2000 métert tesz meg 24 másodperc alatt, az 162 csomós átlag...

Ha netán csak 1500 métert látnánk a pályából (amit azért kétlek), akkor is 121 csomós átlagsebesség jön ki.

Előzmény: wadam (101984)
wadam Creative Commons License 2021.03.24 0 0 101985

a TD-től számított 1 perc 40 másodperc egy előre riportált problémás gép érkezése esetén nem nagyon nevezném gyorsnak. inkább rosszul szervezettnek.

Előzmény: heted7 (101978)
wadam Creative Commons License 2021.03.24 0 0 101984

"Látszólag picinyt túl gyorsak és laposak."

 

ezeket mind nem lehet megállapítani.

 

mihez képest gyorsak? tudjuk, hogy milyen konfigban volt a megközelítés? tudjuk  a videóból, hogy mekkora volt a szél pályairányú komponense? szóval a sebességről így nyilatkozni nem érdemes.

 

laposak: a videó 0. másodperce előtt már a földön voltak a főfutók, a fűst-csóvával indul az első képkocka --> fogalmunk sem lehet ezen videó alapján, hogy mekkora (mi is lapos?) állásszögben értek földet, vagy mekkora siklópálya szöggel csinálták a megközelítés végső szakaszát.

 

szóval.... :)

Előzmény: Syracusa (101979)
nifewanderstahl Creative Commons License 2021.03.24 0 0 101983

> sajnos még nem a K-36-os ülésekkel

Ha egy gépet nem a K36-hoz terveztek, abba hogy lehet beletenni utólag - tekintve, hogy a pilótafülke eleve a legszűkebbre van tervezve az orr aerodinamikája miatt? K-36 nagy böszme szerkezet, jóval nagyobbak a befoglaló méretei és a súlya, mint pl. a KM-1 vagy a Martin-Baker esetén! (Amcsik azért nem fogadták el az amúgy tesztgyőztes digitálizált K-36-3.5-öst, mert nekik nincs arra fejenként 225kg-juk, inkább kapjon a gép +1 AMRAAM-ot vagy zavaró adó blokkot.)

Előzmény: Kront (101982)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!