Mi az hogy lényeg? És mi az, hogy igazság? És mi az hogy hamis hit? Ki dönti el, hogy mi az igaz vagy a hamis? Eldöntheti-e bárki is, hogy valaki másnak a hite hamis, vagy igaz? És mi az, hogy igazi hit? Van bizonyíték? Ha van, akkor micsoda?
Kedves freeze flash!
Én úgy ismerem: "Jobb a borzasztó vég, mint a végtelen borzalom."
Drága Maminti és (don)juan JT !
Bár azt írtam /keki álnéven?/, hogy hitelesebb egy fésületlen vélemény, mint egy tekintélyre hivatkozás, most meghazudtolva magam idézek:
"Nem azért vagyunk a földön, hogy boldogok legyünk. De boldogok csak belső békénktől lehetünk." BUDDHA
/Na, hol itt az igazság?:))))/
Az igazság mindig valakinek az igazsága. A tiéd az enyém vagy az övé. Attól függ, kit kérsz fel a döntésre. Így az igazságot keresni nincs értelme, mert mindenki mást fog annak nevezni. Így hát nem is lényeges. Hát ez az igazság. Vagy szerinted nem?
csakhogy a sajátságnak is vannak fokozatai... ha jobban belegondolsz egyik-másik "saját" igazságodba, rádöbbenhetsz, hogy nem is a tiéd. Aztán meg kiderülhet, hogy ez a belegondolás se volt saját, ésígytov
Egyaltalan nem biztos, hogy egyaltlan letezik az az igazsag, aminek az elethelyezet megfelel vagy nem.
Biztosan letezik relativ igazsag, tudom, mikor akarom becsapni magam, mikor vagyok sajat magamon belul nem-igaz. Eppen ezert az igazsag fontos, a sajat igazsagom, fontosnak talalom, hogy soha ne tevesszem szem elol mik a sajat inditekaim, akkor sem, ha nem tetszenek sajat magamnak, es mindig tudjam, hogy mit cselekszem.
De senkinek sincs joga ahhoz, hogy a sajat igazsagat, es akar legtokeletesebb meggyozodeset es sajat maganak biztos tudasat masra eroszakolja.
Ha van is valamifele abszolut letezo, amire az igazsag a legmegfelelobb szo, akkor azt hiszem, az legfeljeb megtapasztalhato, erezheto, hatarozottan tortenes, es nem valamifele statikus letezo, es nem tovabbadhato, legfeljebb sejtetheto.
Szerintem az, aki a sajat igazsagat teljes biztonsaggal az abszolutnak es minden felettinek tartja, arrol csak egy banyomasom van : hogy otromban banik valamivel, ami erzekeny es finom. Nem tudom jobban kifejezni (ezt csak azert irtam, hogy allast foglaljak Vadkacsa-ugyben)
Ez persze most kérdés, hogy akarnád-e tudni, de igazából nem választhatunk.
At Igazság a kellő időben úgyis szembejön velünk. Letagadhatatlanul, visszafordíthatatlanul. És ha megtudtál valami olyat, amit eddig nem, onnan nincs visszaút a régi énedbe. Én már csak tudom.
Idézek egy Feldmár András-szöveget (olvassátok el a Tudatállapotok szivárványa c. könyvét!!!nagyon jó! Művész moziban kapni.)
"Kérdés: Mi az igazság jutalma?
Sok szenvedés. De az ember végre otthon érzi magát.
Ha tudod, mi az igaz, akkor nem érzed elkülönülve magad önmagadtól. Akkor nincs elidegenedés, ami attól van, hogy
az ember hazudik magának. Ha a fájdalmat hazugsággal csillapítjuk, ennek elidegenedés lesz az ára. Ez után pedig csak nőhet a fájdalom.
Inkább együtt vagyok önmagammal, és hagyom, hogy fájjon, minthogy ne fájjon, de ne tudjam, ki vagyok. Az
elidegenedés elszigetel befelé és kifelé is. Az önmagammal való sírásban van jó."
Hamvas Béla számomra nem tekintély, hanem egy prizma, ami szétteríti a gondolataimat egy harmonikus színskálán. Ezekből válogatok, ha az élettapasztalataimat írom, a becsapásról és becsapottságról, hazugságról és igazságról.
Számomra csak egy tekintély létezik egyébként, és az nem Hamvas Béla, sem nem egy guru.
"Számomra hitelesebb egy (autonóm ember) fésületlen VÉLEMÉNYE, mint száz nagy nevű tekintély idézete!"
Köszönöm, ha ezt bóknak szántad, s bizonnyal annak szántad, mert rám igaz, amit írsz.
Igazság márpedig nincs, úgyhogy nincs miről beszélnünk. Ha van, senkit sem érdekel és akkor azzal együtt fulladsz bele a mocsokba. Uff, én beszéltem (jó nagy hülyeségeket :).
- etikai, erkölcsi (abszolut jó - rossz),
- tudományos (igaz - hamis),
- jogi (igazságos - nem igazságos),
- technokrata (megéri a befektetést - vagy nem)
megítéléséről?
JT !
Számomra hitelesebb egy (autonóm ember) fésületlen VÉLEMÉNYE, mint száz nagy nevű tekintély idézete!
Bolond vagy te Zaturek, épp csak nem forogsz. A neduddgi nick egy kesztyűbáb kéz nélkül. Számomra a nick nem szent csak azért, mert volt egy afférom egykori tulajdonosával. Hogy megnyugtassalak: amit írtam, annak köze nincs hozzá. Halálos beteg apámhoz köze van, meg nemrég elhalt apósomhoz, meg a kegyes hazugság topichoz, meg a frissen olvasott Hamvas Béla esszéhez. Részletezzem jobban, vagy elhiszed? Amit írtam, arról is van valami véleményed, vagy csak óvóbácsiskodsz? Lazíts egy kicsit, nem kell mindig "arra" gondolni.
(Egyébként azért írtam, hogy teoretikusan, mert a személyes dolgokat félretéve sincs igaza egy egykori hozzászólónak. Ahogy Mr. Spock mondta: nem a hozzászólót, hanem a hozzászólást kell venni - ezt tettem.)
Tisztára teoretikusan, de praktikusan sem értek egyet azzal, hogy olyanokat idézel meg és olyanokra hívatkozol folytonosan és visszatérően, akik már rég nincsenek itt és módjuk sincs válaszolni. Ha valami saját problémád van, akkor találhatnál annak rendezésére másoktól független módot is - teoretikusan és praktikusan is.
Szia Pucros Mackó bácsi! Engedj meg néhány gondolat-forgácsot, bő lére eresztve.
***
Megmérgezi? Úgy érted, hogy lelkileg/szellemileg előbb-utóbb halottak lesznek? Vagy csak kedvetlenek? Vagy rossz hatással lesznek másokra? Bármelyik is, lehet benne valami. Csak egy kérdés motoszkál emögött: éltek ezek egyáltalán valaha?
Rossz hatás? Szörnyű látni, de a cinizmus a legragályosabb (mikoris érzékeli az ember a dolgok fonák voltát, mégis epés megjegyzéssel legyint és átlép a szigorú tényeken, ezzel is mélyítve a léthazugság posványát).
***
Visszafordíthatatlanság? Ördögi kör? Valahol azt olvastam, hogy nem az a baj, ha elhisszük a hazugságot, hanem az, ha nem hisszük el az igazságot. Azért nem hisszük/akarjuk elhinni az igazságot, mert a hazugságot _jobban_ _szeretjük_ hallgatni sőt mondani. Kezdetben ott vannak a kegyes hazugságok. Szerintem komoly szituációkban ezerszer jobb a szomorú igazság, mint a kellemes hazugság. (Ugyanis olyankor az embert nem húzza semmi vissza, ha megbánta a hamisítást, és túl akar lépni a hibákon)
***
Múltkor együtt utaztam a vonaton egy koszovói muszlimmal. A srác szexlapot olvasgatott, meg iszogatott időnként. Mivel jó kis nemzetközi társaság volt, és beszédes hangulat, megkérdeztük: hogyhogy...? Aszonta az iszlámban ez nem is olyan fontos... na ezt nevezik kognitív disszonanciának. Mikor szőnyeg alá söpröm a tényt, hogy hazudok magamnak, a környezetemnek.
Ilyen a W.A.S.P.-stílus is. Kemény cicitartók (hisz erkölcstelen aki anélkül jár) és belső züllöttség. Hogy is mondta Jézus Krisztus? Meszelt sírok vagytok, belül bűzös rothadással telve, de kívül szép sima fehérek... mintha nem is a farizeusokhoz szólna, hanem a ma emberéhez, aki kompromisszumot köt és csak hogy elfogadják, szembeköpi lényének legbelső aranyló igazságérzetét, csak hogy meghamisítsa magát, s hogy elfogadtassa arra érdemtelenekkel. Jézus Krisztus meghalt kétezer éve, keresztre feszítették azzal a váddal, hogy királynak kiáltatta ki magát. Nem védekezett. Ismerte a koholmányok természetét: mind belső indítékból fakadnak.
***
Hamvas Béla szerint az, amit az ember másoknak hazudik, elhanyagolható ahhoz képest, amit önmagának hazudik.
Volt "szerencsém" olyan embereket ismerni, akiknek az igazságérzéke olyan volt mint a szélkakas: attól függően, hogy mikor épp kivel társalgott, képes volt homlokegyenest ellenkező dolgokat állítani. Mindegyik a maga módján. Ez elképesztő és siralmas. Nem sportból csinálta egyik sem, hanem ez volt a természetes lételemük. Nem bírtak meglenni nélküle.
Sportból szoktam hazudozni a virtuális világban, bár egyre fájóbb szívvel teszem. Magamnak mégsem bírok már hazudni, csak másnak. Bocsáttassék meg nekem.
***
Valaki valahol azt írta, hogy az embernek ott van a lelke, ahol észreveszi, hogy nem működik jól az agya. Azt hiszem Vonnegut volt, de itt ez most nem is fontos. Szóval, ha a kis agyunk rááll a folyamatos egzisztenciális hazudozásra (lételemmé válik), akkor ez éppúgy részünkké lesz, mint a táplálék, amit elfogyasztunk. És a végére nem lesz bennünk semmi, ami szólna, hogy nem jó ez így. Nevezhetjük ezt megmérgeződésnek?
***
Ezúttal tisztán teoretikusan nem értek egyet neduddgival (10 hónappal később megjegyzését önámításnak nyilvánítom).
A pszeudoegzisztens lények _nem_ az elmekórtani osztályokon vannak, hanem kint rontják a levegőt a nagyvilágban, elsődlegesen azért, hogy aztán maguk belélegezhessék, s környezetükkel is lélegeztessék. Gázos ügy. Ők azok, akik még kényszertől sem riadnak vissza, csak hogy olyasmit elhitessenek mással, ami sosem volt igaz, de ők úgy hiszik, hogy igaz is _lehetett_volna_. Ez az első lépés az inkvizíció sötétsége felé. 1999-et írunk. Ezek a mindnnapi élet zsebcézár főnökei, az elembertelenedett fogaskerék-lények, akikben fel sem merül: létük csak ál-létezés, amit saját maguk hazudnak - maguknak. S aki el nem akarja fogadni, azt eltapossák, mindenáron. S utána marad bennük a diadalérzet, hogy lám, ez így működik. Hol késik már a végítélet, Uram?
***
Gúlába rakom a dobozos gyömbérsört a munkahelyeimen (legyen mit magyarázni a kollégáknak, ha megrettennek a sör szótól), és teszem a szépet a néha nem is szép asszonyoknak, és megdícsérem a barbirózsaszín rúzst is: hogy érezzük: emberi lények vagyunk, nem pedig felületileg fémnyesre keményített fogaskerekek. S ha a projektmenedzser elkezdi a frissen nyomtatott vonalkódokat ráragasztgatni az emberek mellényére, és megjelenik az első mosoly, akkor tudható: jó úton vagyunk, nem lépek le nyomtalanul.
Nekem az a gyanúm, hogy az emberek sokkal több úton-módon érzékelik az igazságot, mint gondolnák - tehát tudtukon kívül. Valahol belül tisztában vannak a nem kívánt igazságok súlyos tömegeivel is, de tudatosan nem érzékelik ezeket. Csak a világ nyomasztó diszharmóniája az, ami lecsapódik bennük, és megmérgezi őket akkor is, ha tudatosan elhazudják maguk elől az igazságot.
Valentine! Nem semmi ez az önbizalom... Miért gondolod azt, hogy Te egy kapcsolatban mindig mindent tökéletesen csinálsz? Esetleg a lány rontja el? (Csak egy ici-pici feminizmus, ne is foglalkozz vele... ) :))))
Az igazság szerintem mégiscsak fontosabb
mint az előre kiszámitható
véletlen
jövő.
Szoktál te magadnak hazudni?
Mert akkor már mindent tudsz arról amit kifelé akarsz láttatni.
Egy kapcsolatnál szerintem ilyen kérdések
is felmerűlhetnek.
soltika/nagyhazug kiskácsa/ + /Dr./Finci Kutya Fóigazságosztó
A mai Kurirban van egy nagyon jó
fantáziarajz mirólúnkról.
Amúgy a cikk talán nem rólunk szól,
de ránk jellemző.
Bocsánat ha valakinek megzavartam volna a
kisköreit.
Belepofázói azután meg bocsánatkérői tisztelettel:
soltika/kácsa/ + /Dr./Finci nagyhangú kiskutya aki nagyon okos
Ó, hát hagyjuk már békibe' nyugodtan szenvedni és örülni szegény ismerőseinket!
Privát példa: hány barátom szólt jóindulatúan, hogy az a lány "nem hozzám való"! Igazuk is volt, fél évig sem tartott. De a fél év alatt - saját tudatlanságom sötét melegében - annyira, de annyira sokszor boldog voltam.
A vége persze rossz volt. De nem ugyanilyen rossz lett volna akkor is, ha barátaim tanácsára előbb szakítok?
Mi hát az egyenleg? A szakításból fakadó bánat így is, úgy is közel azonos, de veszítettem volna egy csomó örömet.
Moralité: ha már annyira-annyira okos vagyok, hogy látom, hogy a barátom egy szerelmi ügyben a vesztébe rohan, a legkevesebb, amit megtehetek, hogy "felkészülten" várok, hogy amikor bajba jut, akkor a legjobban segíthessek.
Akkor ugyanaz a bajunk. Szerintem sincs abszolút igazság. Csak lokális igazságok vannak. Amelyek ráadásul változank.
Az offtopichoz. Nem is mondtam, hogy a lány volt a hibás. Csak azt, nem illettek össze! De ezt a haverunk sajna csak az esküvő után fél évvel látta be.
Pont ezzel a kérdéssel van bajom. Illetve ezzel is. Mi az igazság? Ami neked igaz, vagy ami úgy egyébként igaz? A Te példádnál a barátodnak az volt az igazság, hogy a lány szereti őt, és összeillenek. Nektek, mint baráti körnek, pedig az, hogy nem.
Viszont, ha tudod valakiről, hogy soha nem ártana neked, soha nem bántana téged, és az égvilágon semmi oka hazudni, akkor tőle igazságként fogadhatod el a dolgot. Persze más kérdés az, hogy tévedésként minősíted.
Offtopicként a példádhoz: kevéske tapasztalatom azt mutatja, hogy egy kapcsolat elrontásához két ember kell...
Igazad van, én sem szoktam általában beleszólni mások életébe, rontsa csak el mindenki a sajátját. De vannak olyan esetek, amikor valamit meg kell próbálni tenni. Egyébként mi a fenének vagyok valakinek a barátja/férje/apja/fia stb. Általában azoknak szoktam beleszólni az életébe, akiket jól és régóta ismerek már, ezért 90%-os valószínűséggel tudhatom, hogy mi lesz neki a jó
(Egyébként az említett esetben a fiú és a lány már fél éve együtt volt. Ennyi idő alatt a srác barátainak nagyon világosan kiderült, hogy a lány nem a sráchoz való. Többek között azért, mert közben mindannyiunkkal megpróbált lefeküdni :(((((
