Keresés

Részletes keresés

barabbas Creative Commons License 1998.07.09 0 0 63
Úgy gondolom, a nagy többség is az arany középutat, a megfelelő szülői kontrollt tartja a legfontosabbnak. A szélsőségek nem sok jót ígérnek. A legnagyobb veszélynek azok vannak kitéve, akik mindenféle szürő nélkül élvezhetik az öldöklés, a vér mámorát.
A televíziózás kezdetén az a nézet dívott, hogy a médiában látható, hallható, olvasható erőszak segít levezetni a bennünk felhalmozódott feszítő indulatokat. Aztán jött a ráeszmélés, hogy nem csak levezetésre jó, hanem príma mintául szolgál a beteg léleknek.
Én csak azt mondom, szükség van egyfajta szűrőre. Nem minden gyereknek adatik meg, hogy odaadó, gondos szülei legyenek. Ők vannak a legnagyobb veszélynek kitéve.
A legtöbb szülő úgy gondolja, hogy az anyagi biztonság a legfontosabb a csemetéje számára. Hogy az apróság mit csinál, míg ő fusizik, az egyre megy.
Tapasztalatból tudom, hogy a szülő az iskolától, az iskola a szülőtől várja, hogy megnevelje a gyereket. Ki irányítsa akkor a kicsike tévénézési szokásait?

??????Krisz

Laci Creative Commons License 1998.07.09 0 0 62
Piszok Alfréd,

Na jó, én pont az élmény, és az élethűség miatt gondolom, hogy a doomék brutkók. De akkor asszem nem egyezünk meg a szubjektív alapokban, így nem sok értelme tovább győzködni egymást.


Skorpió,

vizipisztoly rulez!


Laci

Piszkos Fred Creative Commons License 1998.07.08 0 0 61
Szerintem nincs. Én mind a kettővel jól szoktam szórakozni. Az egyikben látványosan fröcsög a vér, a másikban meg látványosan robbannak a hajók.
Egyébként a történet szerint ugye 1 db csillagromboló lelövése maga is többrendbeli gyilkosságnak számít, mint a doom minden szörnyének kinyírása.:-)
Piszkos Fred Creative Commons License 1998.07.08 0 0 60
Vizipuskat igen, mert azzal jol lehet frocskolni, es szerintem agreszivitasaban kozelebb all a locsolohoz mint a puskahoz, de mast nem.
(Ha megfigyeled a vizipisztolyal jatszo gyerekek nem is mondanak olyat, hogy:
"lelottelek, meghaltal, de nem is, mert te haltal meg stb."
Skorpió Creative Commons License 1998.07.08 0 0 59
Nem igazan idetartozik, de valamennyi atfedes van: Veszel-e (vennel-e) gyermekeidnek jatek fegyvert ?
Laci Creative Commons License 1998.07.08 0 0 58
Itt nem gonoszságról van szó, hanem ingerküszöb emelésről. És azért nyílván ne essünk túlzásba, én nem lövök le több tie fightert (bombert, interceptort, advanceded), assault gunbouatot, correlian corvettet, star destroyert, stb, mint te mindenféle katonákat, és szörnyeket. Nem?
És én azért elég keveset játszom azzal egyébként, de most ez mind1.

Szóval szerinted tényleg nincs különbség aggresszivitásban, ha egy X vs T-vel, vagy ha egy Quake-kel játszol? Lehet, hogy csak én vagyok ilyen szuperérzékeny.

Piszkos Fred Creative Commons License 1998.07.08 0 0 57
Most akkor mi a nagyobb gonoszság?
Megnyomni egy gombot egy bunker mélyén, amiről tudod, hogy 6 milliárd embert fog megölni, vagy késsel leszúrni egy embert?
Laci Creative Commons License 1998.07.08 0 0 56
Pontosan ;)

Egyébként brutálisssá szerintem az teszi, hogy neked olyan szubjektív élményt nyújt, hogy olyan mintha te beleznéd ki, nyúznád meg, erőszakolnád meg (képileg, és hangilag legalábbis), stb az adott ellenséget.
Egyébként ha megfigyeled, akkor szerintem az életben is, pl a repülősöknél sokkal kevesebb tűzparancs megtagadás van másik repülőre lövésnél, mint ha ott áll valaki face to face a delikvenssel. Na ezt a -szerintem egészséges- gátat rombolják le ezek a játékok.

Laci

Piszkos Fred Creative Commons License 1998.07.08 0 0 55
Az élmény az egy elég szubjektív dolog. Ez olyan, mint ha azt mondtad volna, hogy: "Brutális az a játék, amivel én nem szeretek játszani. Definíció szerint tehát én soha nem játszom brutális játékokkal."
Laci Creative Commons License 1998.07.08 0 0 54
Az élmény Fredi bátyám, az élmény.
Laci Creative Commons License 1998.07.08 0 0 53
Az émény Fredi bátyám, az élmény.
Piszkos Fred Creative Commons License 1998.07.07 0 0 52
Semmi agresszivitast, vagy eroszakot? Amikor a jatekban epiteni semmit sem tudsz, csak szetloni? Es az a cel, hogy minden szemet rohadekot, aki nem velunk van sz@rra kell loni? Tobb helyen ugyan hozzajon, hogy meg azelott mielott ok lonek szet a mi ilyen es ilyen bazisunkat, de a lenyeg mindig ugyanaz.
Egyebkent a DOOM is akkor az igazi, ha tobben jatszottok halozatbakotve. Egyszer 4-en olyan partit csaptunk, a baratommal mar tudtuk, hogy az ajtobol ugy ugrunk ki, hogy en jobbra O pedig balra nezve fedezi a masik hatat. Ugyesseg strategia pedig
ebben a jatekban is van. Meg itt is az a cel, hogy mindenkit aki nem velunk van ki kell nyirni. Mi teszi az egyik jatekot brutalissa, a masikat nem?
Laci Creative Commons License 1998.07.07 0 0 51
Fredi bátyó,

én semmilyen düh kiélésre nem használom a X vs. T-t hanem pont a stratégia, az ügyesség miatt játszom ezt, meg azért mert ez volt gyermekkorom egyik nagy álma, hogy ilyen játékokkal játszhassak ilyen minőségben (C64-en az egyik kedvencem az Ace volt, ill. az Ace2)
És azért jó, hogy többen lehet játszani, mert az egyszemélyesekben olyan uncsi volt, hogy egy vadászgép sem tudott egy pár percnél tovább elmenekülni előlem. És pont ezt a részét szeretem a legjobban, de az túl könnyű volt. Így viszont, vannak igazi profik is, akikkel már meg kell izzadni.
De én semmi agresszivitást, sőt semmi erőszakot nem érzek benne.

Laci

Kekec Kukac Creative Commons License 1998.07.07 0 0 50
Azt hiszem, tiltással hosszú távon ezzel sem mennénk semmire. A hangsúly a nevelésen, a
család, a társadalom által közvetített érté-
kek mibenlétén van. Hiába tiltom el (egyelőre
csak terveimben élő) kölyköcskémet az erő-
szakos filmektől/játékoktól, ha nem tanítom
helyette valami másra.

Gyerekkoromban hosszú nyári heteket töltöttem
egy gyárban, szünidős gyerekként. Lehetett ott verekedni és ablaküvegeket betörni avagy porcelánt festeni és agyagozni, kit mire ösz-
tönöztek a szülők és/vagy (?) mihez volt kedve. Engem szerencsére az utóbbira.

Piszkos Fred Creative Commons License 1998.07.07 0 0 49
Pedig a Tie + Xwing az egyik legbrutalisabb jatek amivel valaha jatszottam. Igaz ne frocsog a ver, csak a gepek robbannak, de voltak olyan kuldetesek, amiket csak olyankor tudtam megcsinalni ha tenyleg fel voltam valamiert huzva. Ezekben ki tudod adni minden duhodet,amikor a teljes
fegyverzettel nekiesel valaminek. Es kozben raadasul valahol hatul meg kell maradjon a jozan esz egy kis szikraja, aki strategiailag elemzi a helyzetet, hogy ki a legveszedelmesebb ellenfel, kit kel kicsinalni.
Laci Creative Commons License 1998.07.07 0 0 48
Kedves Piszok Alfréd,

hát most te ezt komolyan kérdezed?
Szóval én az Elitet nem tekintem egy súlycsopotnak a Doommal, sem a többi hasonszőrű játékkal. Egyébként Xwing vs Tie Fighterezni néha én is szoktam. Az nem brutális szerintem.

Egyébként láttad a HVG mellékletét? Vannak benne még érdekesebb variációk is. Olvasd el, ha még nem olvastad! Érdekes.

Laci

Skorpió Creative Commons License 1998.07.07 0 0 47
Visszaterve a TV-re, velemenyem szerint kette kell valasztani a valodi brutalitast a filmtöl. Igazi kemeny felvetelek nagyon ritkan lathatok. Azaz igazi halottat, igaz verekedest nem latni, legfeljebb egy baleset letakart aldozatat. Igazabol ket esetre emlekszem, ami megrazo volt, egyik amikor a Los Angelesi rendorok megrugdostak egy negert, ill. amikor Marosvasarhelyen egy fekvö embert egy tablaval fejbevertek. (Ez utobbit atvette az összes nemzetközi csatorna is. Erdekes, hogy nalunk ugy mutattak be, hogy egy roman üt egy magyart, aztan arrol szolt a hir, hogy egy magyart iteletek el, mert aki ütött az volt a magyar.) Neha annyit meg latni, hogy egy rohamrendör gumibottal hatba vag egy tuntetöt. Amikor az a foldre kerul, mar nem lathato.
Az viszont egesz mas, amikor Chuck Norris szetrug egy hadsereget. Szerintem, amikor egy gyerek mar felfogja, hogy mit jelent ez, mar meg tudja kölönboztetni a filmet a valosagtol. Ami szerintem igazan rombolja a gyerekek szemilyiseget, az a horror, a thriller. En meg a Belfegortol feltem, a fiam az E.T.-töl nem tudott aludni.
A Doomnak biztos van valami negativ hatasa, mert hetvegen a fiam lenyomott kb. 100:2-re, es attol annyira ideges lettem, hogy muszaj volt meginnom nehany sört. Azaz öl, butit es nyomorba dönt.
Piszkos Fred Creative Commons License 1998.07.07 0 0 46
Laci:
Pl a jo oreg commodore 64-es Elite, meg meg nehany kedvesebb jatek mar eleg meggyozo?
Laci Creative Commons License 1998.07.07 0 0 45
Na, úgy látom itt a törzsasztalon (legalábbis ebben a topicban) a statisztika 100%-osan ellentmond az én elméletemnek. Bár szabadjon megjegyeznem, hogy ti még gyerekkorotokban egyszerűen mégcsak nem is doomozhattatok, mert az kb 4-5 éve van csak. Vagy hány évesek is vagytok? Vagy ha mondjuk a green beret-et értitek itt az agresszív játékok alatt, akkor én nem erről meséltem, hanem a szubjektív és élethű ilyeneket.

Laci

ps: egyébként ilyen irányú statisztikára úgysem jó szerintem a törzsasztal, inkább meg kéne próbálni egy quake fórumot, vagy ilyesmit. Egyszerűen itt nem reprezentatív a minta.

korx Creative Commons License 1998.07.06 0 0 44
Én ált.isk. korom óta (régen volt) nyomom az ilyen gamékat meg már akkor néztem (horrort + XXX-et) stikában.
Isten bizony nem volt rám egyiknek sem negativ hatása. (Inkább pozitiv mert mindenáron rá akartam jönni, hogyan lö az emberke a programban - rá is jöttem, azért gépelek most itt ilyen lelkesen)
Azért nem volt rám rossz hatással mert egészséges családi körülmények között éltem.
Fogadok, hogy az én gyerekem nem fog Doom után rpg-vel lövöldözni az iskolában, persze az lehet, hogy a padtársa attól még lelövi.
Itt a bibi, nem a készülékeben a technikában van a hiba. Ezeket már megállítani, betiltani úgysem tudod. Az ember/szülö hozzáállásában van a hiba. Nem V-Chip kell ide (mellesleg szerintem nem lesz olyan 10 éves gyerek aki ne tudná megszerezni hozzá a kódot 1-hét alatt ha akarja), csak némi törödés.

korx

Piszkos Fred Creative Commons License 1998.07.06 0 0 43
De lehet, hogy úgy van ez mint a vörösbor: alkalomszerűen kevés jót tesz, a sok meg nagyon árt.
Piszkos Fred Creative Commons License 1998.07.06 0 0 42
Laci: Úgy tűnik ma mindenkinek csak ellent fogok mondani, de én már elég régóta szórakozom ilyesmivel alkalomszerüen. Már a szüleim is aggódtak miatta, mikor még gyereknek számítottam, és még mindíg nem lettem agresszív vadállat, sőt elég nyugodt természetűnek ismernek. Szóval még csak ez sem biztos. Tehát maradt a véleményem: NEKEM GŐZÖM SINCS engedélyezni vagy tiltani kellene. A játszma két esélyes.
Piszkos Fred Creative Commons License 1998.07.06 0 0 41
korx: Sajnos veled sem tudok teljesen egyet érteni, mert nincs rá semmi bizonyíték, hogy az a beteg, aki a született gyilkosoktól is bekattan, nem akkor lett végleg sérült, amikor 6 évesen végignézett a bátyjával egy horrorfilmet, majd aznap este bepisilt álmában úgy félt.
Annyit tudok, hogy én nem attól leszek vérengző vadállat, ha doom-ozok egy kicsit, hanem attól ha megpróbálják elvenni a sörömet ;-) De ez az infó kevés ahhoz, hogy ilyen dologban döntést hozzak.
(Aki nem hiszi, hogy a tiltás <-> engedélyezés kapcsán bármit meg lehet indokolni, annak hajlandó vagyok elmagyarázni miért lenne helyes az összes kábítószert engedélyezni. (Nem csak a füvet, mindet!))
Laci Creative Commons License 1998.07.06 0 0 40
Drága sztrovacsekok,

nézzétek már meg, hogy mit próbáltam elmondani az imént. Ti valószinűleg az egészséges ffelnőttek körébe tartoztok, akiknek ez nem árt (nagyon). De ha van gyereketek, akkor nem figyeltétek meg, hogy egy "jó kis" Duke-ozás, vagy Doom-ozás, vagy Quake-ezés után nem válik-e egy kicsit agresszívebbé. A HVG meg egyenesen azt mondta, hogy a statisaztikák szerint láthatóan csak egy idő után halmozottan ül ki a lurkóra a hatása. Szerintem azok a mai tinédzserek, akik majdnem minden nap akár órákat töltenek ilyenekkel, azok nem lesznek már olyan egészséges emberek, mint ti. De az is lehet, hogy nálatok is meg fog látszódni egy idő után, ha túl sokat csináljátok.
Egyszerűen felemelkedik az ember ingerküszöbe, az optimális ingerszintje, és mindig több izgalom kell ahhoz, hogy ne unatkozzék az ember, és ilyenkor csinálnak némelyek ilyen-olyan, hát mondjuk úgy: antiszociális dolgokat.

Na csak ezt próbáltam kifejtegetni.

Laci

korx Creative Commons License 1998.07.06 0 0 39
Hogy kire, mi, miként hat az az egyéntöl függ.

A hiradó az élet, a film, a játékprogram az _játék_.
Laci nem szereti az ilyesmit nem is nézi. Ha nézné akkor se lenne vérengzö vadálat :) szerintem. :)
Fred, korx szeret néha mondjuk Dukézni egyet. Nagy kaland mi sem vérengzünk, ugye Fred?

Ha valaki, mondjuk a Született gyilkosok megnézése után átmegy vérengzöbe, (ez megtörtént) az már amúgy is beteg és ez csak az utolsó csep volt. Viszont ha betiltják valahol a filemet (ez is megtörtént, persze a vérengzés után) azzal mit érnek el? Semmit.
Egy ökörböl akármi kiválthatja az akciót, ha mindent betiltunk és senki nem csinálhat semmit, én pl unatkozni fogok és elkezdek örültködni :).

korx

Piszkos Fred Creative Commons License 1998.07.06 0 0 38
Laci: Nem igaz, hogy a brutális számítógépes játékok brutálissá teszik az embert. Legalábbis nem mindenkit. Van, hogy az ember tök dühösen érkezik haza, mert sz@r napja volt, és mindenki vele szórakozott, még a buszsofőr is az orra előtt vágta be az ajtót. Ilyenkor valahogy mindenki le szokta ereszteni a gőzt. Szerintem még mindíg sokkal jobb, ha valami játékkal kiírt néhány adag virtuális főgonoszt, mint ha a legkissebb hangra képenteremti a gyermekét, vagy kisbaltával kergetné a családot. A kérdés csak az, hogy hányan vannak, akik pozitívan használják az ilyesmit, és hány emberre hat negatívan. Milyen mértékű ez a befolyásolás egyik, vagy másik irányba? Márpedig ez az, amiről nincs semmiféle infóm, és ezért nem mondok véleményt egyik irányba sem.
Laci Creative Commons License 1998.07.06 0 0 37
Banya,

amit te írsz, az lehet, hogy felnőtt, egészséges emberknél működik, de a gyerekekre, akik még nem igazán, és nem mindig tudják megkülönböztetni a jót a rossztól, a valóságot a mesétől, a követendőt az elrettentéstől. AKiknek a lekecskéjük még olyan, hogy mindenféle impulzust beszív, és elraktároz, általuk alakul, és fejlődik vagy jó, vagy rossz irányba. És ha tele van ilyen szeméttel a TV, a mozik, az újságok, a számítógépes játékok, és játéktermek, akkor nem is lesz belőlük olyan egészséges felnőtt, akiknek már lehetne elrettentésül ilyeneket mutogatni.
Én már úgy kb szét tudom válogatni, hogy nekem mi kell, mit nézzek, és milyen jeleneteknél kapcsoljam ki azonnal a tv-t, vagy álljak fel a moziban (ahova egyébként nem is szoktam járni, de most,m ha preno hazajön, és elfogadja a meghívásomat kivételt teszek), vagy milyen játékot ne tűrjek meg a gépemen. De nézd meg a mai fiatalokat, sőt egyes felnőtteket, ők nem ezt teszik, hanem méginkább fokozzák magukban az agressziót ilyenekkel. Na ezt köszi nem. Akkor már inkább erőszakmentes képernyőt!

Laci

Piszkos Fred Creative Commons License 1998.07.06 0 0 36
banya: Mint azt irtam is, én nem a tiltás melett állok, csak éppen arra akartam felhívni a figyelmet, hogy attól hogy valamire van kereslet, még lehet hogy jobb tiltani. Mint ahogy tiltják az utcai robbantásokat is, igaz az is van attól még hogy tiltják, (Bár szerintem azért kevesebb van, mint ha még tiltva sem lenne.) Még egyszer: NEM TUDOM KELLENE-E az erőszakot a képernyőkről tiltani. Azt hiszem ezt elég nehéz lehet eldönteni egy komplex hatástanulmány vizsgálat nélkül.
banya Creative Commons License 1998.07.06 0 0 35
Fred bátyám!
Kicsit sem állítottam, hogy helyes vagy etikus. De: kereslet van rá. Betiltani persze lehet, de minek? Attól csak feketén és még durvábban terjedne. Ez kicsit olyan, mint a prostitúció. Igény van, kereslet van, tehát müxik. Az más kérdés, hogy hogyan lehet mederben tartani.
És a Híradóval mi legyen? A háborúról, miegyéb borzalmakról történő tudósításokról? A Tv meg a film ugye vizuális műfaj. Ne mutassanak semmi vért? Némiképpen pedagógiai eszköznek érzem a _minőségi_ tudósítást az erőszakról. Számomra az üzenete: emberek ez kell nektek, ezt akarjátok?! Asszem az öncélú erőszak az, amitől mindannyian borzadunk.
De teljesen eltörölni nem lehet és nem is szabad.
korx Creative Commons License 1998.07.06 0 0 34
mosoly : Ez a svájci kisérlet jó :))))
50% jól hangzik, de mi a konkrét számadat?
A nyomasztóan öngyilkosságra ingerlö Svájcban a kisérlet elötti évben hárman lettek öngyilkosok a kisérlet alatt pedig 1,5-en? :) IMHO lehet, hogy Svájcban ez a módszer hatásos, ugyanis ott tényleg csak az lesz öngyilkos aki TV-ben azt látja, hogy ez jó dolog, és el is hiszi.

Mellesleg egyetértek HJM-mel bövebb véleményemet már leírtam alább.

Tegnap egyébként megnéztem az "Alkonyattól pirkadatig" cimü Tarantino dolgozatot. Jól szórakoztam és ennek ellenére ma még senkinek sem haraptam el a nyakát.

Üdv,
korx

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!