Áll a ház ! Pesten, a Duna partján. Ritkán járok arra. Vidéken élek, nem sok dolgom Pesten. A többi színházban sem fordulok meg, ebben sem fogok, még ha Nemzetinek hívják is. Hanyadik színház ez Pesten ? Sokadik ! A többi nem a nemzeté ? Mivel jobb ez a többinél ? Olyan technikai lehetőségei vannak, ami nincs meg a többinek. El lehet térni a megszokott színházi előadásoktól. Még távolabb kerül egymástól a néző és a "művész elit". Az első előadás már ezt példázta.
Áll a ház ! Sokunktól távol. Földrajzilag is és művészileg is.
Azt még szokni kell, hogy az egyik főszereplő a kette metróval utazik, d emióta a vígben a lóvátett lovagok pannónia motor vonultak be már inkább nem csodálkozom semmin.
Ádám szerepében nagyon zavart, hogy a színés tekintete több mint talányos. Csak azt nem lehet tudni, hogy éppen hova néz. Ezt leszámítva éveztem.
A színpadtechniához nem értek, szerintem nem a virtuozitás adja az előadás értékét, hanem a szereplők.
Az épület is megszerethető. Szívbe úgyis majd a randik, az elcuppanó csókok ültetik - esetleg a jó előadások is ;-)
Értettem, akkor van péntekenként időd lesimítgatni a hátszőreidet,mivel Lovasék megnyugtatóan kedvesek, finomak és tárgyszerűek..., csak kokárda alatt az i/gazság!!
Szerintem te életedben nem hallgattál még Jusztot, csak pénteki Sajtóklubbot./A fröcsögés az utőbbiban van/
Brekegésileg meg ajánlom Kondor "elfogulatlan"
megállapításait.
Ezen szenzációs megállapításaidat már "éhesen" várja a sajtó levelezési fóruma/pl. MN, Demokrata, MFórum../, remélem ma még futárpostázod nekik. Ja nemcsak Szilinek van jó hallása, te csak örülj, hogy kicsit nagyot hallasz!...
1. Nagyon tetszik (már többször megnéztem az építés folyamán nappal, és legutóbb a nagy budapesti kereszténybálból, amit a BME új épületében
tartottak, éjjel - kiviligítva láttam).
Impozáns kívül, belül. Jó minőségű, maradandó anyagokból készült, bár stílusa eklektikus mégis kellemes benyomást kelt. (Az első választási forduló
után közvetlenül lesz módom belülről személyesen is élvezni az előadást, mivel az elhós szekérnél akkorra kaptam jegyet).
2. A TV-ből követtem az előadást.
1. A szinpadtechnika virtuóz, csodálatos, látványos szinházi előadásokra ad módot. A színpadképek gyorsan válthatóak, lenyűgöző, mozi szerű
látványok alakíthatóak ki.(lásd az eggyel korábbi cikkemet a paranoiás Magyar bálintról, a témával kapcsolatosan - egy szava sem volt igaz, úgy, hogy
nagyon savanyú a szölő, meg kellene talán örülni tanulni). És vonatcsattogást sem hallottam melyre Szili Katalin hívta fel a figyelmem, dögöljön a
szomszéd tehene stílusban, az ATV Juszt féle rendszeres "hörgök-fröcsögök a polgári kormány ellen, tegyen az bármit" műsorban).
3. A Szikora rendezés kifejezetten jó, modern és mégis visszaadja a madáchi zsenialitást, egyedül Ádám helyett kerestem volna minimum 10 más
sokkal jobb színészt! Nincs orgánuma, nem interpretálja a szövegét kellően. Alföldi jó volt, Papp Vera is. Hiányoltam az Úr hangját, ide is lehetett volna
megfelelő orgánumú színészt találni. De ezeken a dolgokon lehet még segíteni.
Cigány TV narrátorsága avitt, konform, felkészületlen és fantáziátlan volt sok fiatal riporter százszor jobban megoldotta volna ezt a hálás feladatot.
4. A lényeg gyönyörű új Nemzeti Színházunk van! Szép előadásokkal. A színház felhúzza az addig meglehetősen elhanyagolt területet (kerületet) is,
prosperitást fog generálni, emeli az ottlakók igényszintjét, világvárosiasítja a Petőfi híd alatti városrészt is, a szembenlévő egyetemi újvárossal együtt!
5. Megnézném a Vihart is, melynek zenéjét Schwajda számára és a magyarok iránti tisztelete kifejezéseképp Vangelis INGYEN komponálta, (erről a
sztoriról is mélyen hallgatott a szenzációra éhes sajtó).
Igen, eleg demagog vagy. Egyreszt ezeknek is elni kell valamibol. Ezzel a sok baromsaggal meg mar majdnem azt mondtad, hogy mindenfajta muveszeti forma elösködö az allam testen, le veluk! Eljen az anyagilag megfontolt kulturalatlan bunkosag. A Nemzeti meg a szinhaz egyelore ket kulon dolog. Ne verjuk mar el a port az egesz szinhazi szakman es muveszeten, csak azert mert politikusok baromsagokat beszelnek es tesznek!
Tegnap volt vm előzetes féle Az ember tragédiájából láttátok???
Valami borzalmasan sikerült feldolgozás lesz ez.
Mit fog kapni ez mű kritika gyanánt holnap után ?!?!
Huh kiváncsi leszek, már bánom, hogy jegyet vettem rá, max végig röhögöm de mit fog szólni aki nem tudja ill nem is akarja nem komolyan venni ezt a remek darabot?
Amikor megláttam hirtelen baromi kíváncsiság fogott el! Vajon milyen lett volna a másik?
Szerintem erre mondják azt, hogy "látod kisfiam ez a kapkodás eredménye!"
Ez maga a megvalósult (rém)álom!
Szürke Csacsi:
"Messze van oda a vasút, nehezen hiszem el, hogy behallatszana. A HÉV van közel, de az nem MÁV és a nagy vonatoknál sokkal halkabb."
A HÉV valóban közelebb van, de a vasúti híd sokkal-sokkal hangosabb (mondhatni kurvára hangos). A hídtól 2-300 méterre állva is majd meg lehet süketülni. Egyszer menj ki és hallgasd meg.
Messze van oda a vasút, nehezen hiszem el, hogy behallatszana. A HÉV van közel, de az nem MÁV és a nagy vonatoknál sokkal halkabb. Különben is, kizárt dolog, hogy az építkezés előtt/alatt ne gondoltak volna erre. A vonatok nem most kezdtek el zajosak lenni. Szerintem ez az egész csak rosszindulatú kacsa.
Szia Csokis,
a Lottóház nem 56 után épült? Aki acélszerkezeti táblázatok szerint méretezi otthoni faágyat, az az építészettörténetben is hasonló módon jár el? :))
1: Azért megnézni a tv-ben és ott lenni nem ua, főleg annak nem akit érdekel is a darab.
2: Én az árusítás harmadnapján vettem jegyet és akkor is csak ápr 10.-ikére kaptam szóval miért ne fogyhattak el a jegyek? Arról nem is beszélve alg 600 fős befogadóképességű és a nyitó előadásra boldog-boldogtalant meghívtak díszvendégnek. A hülye nép meg tévézhet vagy nyárra kap jegyet.
Nemzeti Színház vendégkönyve Érdemes bele olvasgatni.
Off: Mielott meg elkezdene valaki vedeni a szocrealt. A klasszikus szocrealban kb. olyan ritka volt a kvalitasos darab, mint parthazon a horogkereszt. :-) Revai epp azzal hirdette meg a szocrealt, hogy a "kozmopolita, moderneskedo, dekadens stilust" valtsa fel a magyar hagyomanyokbol epitkezo, es a kommunizmust epito nep akaratat es erejet demonstralo uj stilus. (Az idezet nem szo szerinti, de utana tudok nezni pontosan.) Ezert van, hogy a szocrealt sokszor neoklasszicizmusnak, Sztalin barokknak is hivjuk, es a robosztus dor oszlopok, timpanonok, frizek jellemzik. Nem hasznalja ki a korszeru anyagok (vasbeton, acel) adta lehetosegeket, ezert nem szellos, es kis kis nyilasok, szuk terek, folosleges zugok jellemzik. Szep peldaja tobb lakotelep (pl. az Ulloi uton, a Jozsef Attilaval szemben), ahova inkabb nem terveztek furdoszobakat, csak hogy keszen legyen terv szerint, vagy az egykori MOM, vagy Ganz szekhaz a csupa ko, kis nyilasos homlokzataval. Az epiteszet csak a hatvanas evekben kezdett magahoz terni, es visszaterni a 48-50 kozt elhagyott utra. Az, hogy elotte is epult nehany jo, korszeru, modern haz, az inkabb veletlen. (Margit krt. kanyarjaban az un. Lottohaz, a most lebontott egykori MOSZ szekhaz. Ez utobbi egyebkent epp a modernsege miatt parthatarozatban iteltek el!) Szoval a 60-as evekbol szarmazik pl. a Jozsef Attila lakotelep, a Vorosvari ut-Becsi ut kozotti, un. kiserleti lakotelep. Micsoda kulonbseg! (Aztan meg jott a panel. :-( )
A Nemzeti Szinhaz inkabb eklektikusnak tekintheto, es ha a szakma nem is tudja elfogadni -epp azert, mert nem modern, sot konzervativ, nem eloremutato-, attol meg lehet nepszeru, az embereknek tetszo. Egyszeruen azert, mert a "koznep" szerint emberi, ertheto, nem elvont, raadasul "ugy nez ki, mint egy szinaz".
Apró bibi: a vonatközlekedés zavarja az előadásokat, legalábbis ez a hír kapott lábra most, hogy folynak a próbák...egyes infók szerint a nyitóelőadás alatt forgalomkorlátozás várható..
Jartamban-keltemben belebotlottam a Nemzeti Szinhaz nyito eloadasanak plakatjaba... Az aljan nem tul feltunoen a kovetkezo szoveg olvashato: "Az eloadas elorelathatoan 23.30-ig tart, megtekinteset 16 even aluliaknak nem ajanljuk".
Konyorgom, este fel 8-tol fel 12-ig??? En tudom, hogy a Tragedia nem egy rovid darab....
Mikozben "belso" korokbol azt hallottam, hogy mind a kiralyi 1-es, mind a kiralyi 2-es es talan a duna is leadja elo egyenesbe marcius 15-en a megnyitot??? Most kepzeld el azt a szerencsetlent, aki februar 4-en elkezdett sorba allni, hogy bejuthasson egyszercsak A SZINHAZBA....
Mikozben a Blahan a szeker mar zarva van, allitolag elfogytak a jegyek... Ami nonszensz, hisz a tobbi szinhaz aprilisi musora meg csak mostanaban keszult el, a majusihoz meg hozza sem kezdtek. Tudom, majd "alkalmazkodnak" a tobbi szinhazak....Az egyik igazgato eleg nagy hanggal kardoskodott amellett, hogy na, o aztan nem, es igenis a nala tag szinesz nala fog jatszani, erre 3-5 nappal kesobb lehozzak az ujsagok, hogy o volt az elso, aki megvaltoztatta a musorat, es a Nemzetiehez igazodott????
A szegeny-szerencsetlen MAV meg teszi a hangszigetelot a sinek ala, hogy a vonatok tudjanak eloadas-idoben is kozlekedni? De mivel marcius 15-re nem lesznek kesz, igy aznap vonat este 7 es ejfel kozott nem jar....
De "felepult vegre a hazunk..." Es ez a lenyeg.
Bocs, ha off voltam.