Keresés

Részletes keresés

T_Ilona Creative Commons License 2013.11.29 0 0 686

Aki egy Istenben, annak minden gondolata, szava, lehellete egy lesz Ővele.

Így szövi át Isten Lelke a világot, hogy eggyé legyünk minden szentben, angyalban, testvérben Ővele, hogy mi is részesedhessünk kegyelméből, hogy misztikus testének részei lehessünk, hogy valódi helyünkre kerülhessünk, ahol valódi a szeretet és örök a boldogság.

Az elvonatkoztatott Isten mindig önmagamhoz tér vissza, magamat veszem Hozzá, önszeretetemet tartom fenn hamiskásan.

Magamat nyugtatom, mert Nevét állandóan mondom, de helyzetem egészen más.

Mikor testvérem mellé állok, meglátja, én is láthatom, és ha engedem gúnyámat levetni, a szeretet felragyog közöttünk.

Előzmény: prszm (685)
prszm Creative Commons License 2013.11.29 0 0 685

A vallás nem üdvözit, ahogy az egyház sem üdvözit, hanem csak Jézus Krisztus üdvözit.

Egyetlen útvan Istenhez ez nem Mária, nem Szent Antal, és a többi ember, hanem Jézus Krisztus.

Azok akik nem Istenhez imádkoznak, és Jézus Krisztushoz, azok letértek a keskenyútról.

Nem teheti meg egyetlen hivő sem, hogy Istennen kivül máshoz imádkozzon.

Aki Isten gyermekei azok engedlemeskednek Istennek az Aytának, és futkosnak, mineden féle hamis közeben járók után, hanem számukra Jézus a közebnjáró a Szent Szellem által.

Aki ezt nem érti meg az ne csodálkozzon rajta, hogyha démonokkal, és ördögökkel komunikál.

 

 

Szeretetláng Creative Commons License 2013.11.28 0 0 684

„Ó, Jézus, készíts fel engem, hogy szégyen nélkül jöhessek Színed elé. Segíts nekem és szeretteimnek - itt nevezd meg őket -, hogy készek legyünk megvallani minden rossz cselekedetünket; hogy beismerjük hiányosságainkat. Hogy minden bűnért bocsánatot kérjünk. Hogy szeretetet mutassunk azok iránt, akiket megsértettünk. Hogy könyörögjünk az üdvösség Irgalmáért. Hogy megalázzuk magunkat Színed előtt, hogy a Nagy Megvilágosodás Napján lelkem és a - nevezd meg a személyeket - lelke is megtisztuljon, és hogy eláraszd lelkemet Isteni Irgalmasságoddal. Ámen.”

Szeretetláng Creative Commons License 2013.11.23 0 0 683

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok mindazokért, akiket sakkfiguraként fognak felhasználni abban az elkeseredett harcban, amellyel földi Egyházamat akarják lerombolni. Kérlek, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat ezen imáját, hogy tudjatok ellenállni a vallási üldöztetésnek.

 

„Drága Jézus, segíts nekem, hogy ellenálljak mindenféle üldöztetésnek, amelyet a Te Szent Nevedben tesznek.

Segíts azoknak, akik tévesen azt hiszik, hogy ez által a Te Munkádról tesznek tanúbizonyosságot.

Nyisd meg mindazok szemét, akik abba a kísértésbe eshetnek, hogy gonosz tetteik, cselekedeteik és gesztusaik által másokat elpusztítsanak.

Védj meg engem Isten ellenségeitől, akik fel fognak emelkedni, hogy megpróbálják elhallgattatni Szavadat, és akik megpróbálnak száműzni Téged.

Segíts nekem, hogy megbocsássak azoknak, akik elárulnak Téged, és add meg nekem azt a Kegyelmet, hogy továbbra is sziklaszilárd maradjak az Irántad való szeretetemben.

Segíts nekem azt az Igazságot élnem, amelyet Te nekünk tanítottál, és hogy Védelmed alatt maradjak, mindörökké. Ámen.” 

prszm Creative Commons License 2013.11.21 0 0 682

Kedves Ilona!

 

A bálványimádok, és hamis prófétáik is Istenhez kiálltotak, ha bajban voltak.

Astarte, és a pogány ég királynőjének imádói is ezt tették.

Az igaz imádók viszonz mindig Istent imádják, és csak és csak is Istenhez kiálltanak!

Előzmény: T_Ilona (681)
T_Ilona Creative Commons License 2013.11.21 0 0 681

Kiáltás - Ima a nemzetért kegyhelyekről

 

 

Ima a kegyhelyekről a nemzetért

 

A Szentírás beszámol arról, hogy ha egy ember, vagy egy közösség nagy bajban van, akkor teljes erejéből az Úrhoz kell kiáltania. Így kiáltott Istenhez az ellenségtől szorongatott nép, a babiloni fogságban sínylődő közösség, és így kiáltott Krisztushoz a vak Bartimeus is (vö. Bír 3,9; 1Kir 8,48-51; Mk 10,47). Isten ezt a mélyből feltörő kiáltást meghallgatja.

Nemzetünk, és az egész nyugati kultúrkör sok szempontból belső válságot él át. Sokakban eluralkodott az elkeseredés, a reménytelenség. Sok embernek nincsenek eszményei, amelyekért őszintén tudna lelkesedni. Sok embert kísért a belső üresség, sivatag érzése (vö. XVI. Benedek pápa: Ubicumque semper).

A Czestochowa-i pálos szerzetesek a kommunista diktatúra legkeményebb éveiben elindítottak egy esti imádságot, amelyet 'Apel'-nek (szólítás-nak, sorakozó-nak) neveztek. Az imádság szólt egészen konkrétan Wyszyński bíborosért, de az egész népért is. Az ima a hitet és az összetartozást kifejező énekekből, egy szentírási részből és annak magyarázatából, egy tized rózsafüzérből, és egy záró áldásból állt. Az imádság egyre terjedt, a rendszerváltozás után pedig a televízió is közvetíteni kezdte. Sok családi otthonban esténként a TV segítségével bekapcsolódva a Czestochowa-i Apel imádságba, az egész család együtt szólítja az Istent.

A magyar népnek is elemi szüksége lenne arra, hogy Istenhez kiáltson. A Mária Rádió ezért Hamvazószerdától (február 22.) minden este nyolc órától közös imádságot indít anyaországi és határon túli Mária-kegyhelyekről.

A közös ima jeleként, aki teheti, egy mécsest tegyen ki az ablakába, kifejezve ezzel, hogy abban az otthonban Krisztus, a Világ Világossága jelen van. 

http://www.mariaradio.hu/musorok/504

 

Szeretetláng Creative Commons License 2013.11.21 0 0 680

Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van te veled, áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre most és halálunk óráján. Amen

prszm Creative Commons License 2013.11.17 0 0 679

A keresztes háborúknak a középkorban kb. 1 millió áldozata volt.Azok az imák amelyek annak a kornak imái nem a valódi Isten országáért szólt, ahogy ma is sok ima földi hatalomért szól, és nem az Isten országáért. Isten országa nem István országa, nem is Nagy Károly országa, sem nem más országa, hanem Jézus Krisztus országa. Ezt soha senki ne flejtse el, és ne essen abba a bűnbe, hogy az Istenit összekeverje a földivel.

Szeretetláng Creative Commons License 2013.11.14 0 0 678
prszm Creative Commons License 2013.11.13 0 0 677

Az igazak csak és csak is Istenhez imádkoznak.

Köszönöm Atyám, hogy ezt elrejteted a világ elöl, de a gyermekeidnek kijelenteted.

Ámen.....

Szeretetláng Creative Commons License 2013.11.13 0 0 676

„Ó, Üdvösség Anyja, segíts nekem, Isten egy alázatos szolgájának, hogy megvédjem az Ő Legszentebb Szavát a gyötrelem idején. Drága Anyám, szentelj engem Fiadnak, hogy Drága Vérével beboríthasson engem. Add meg nekem, Fiad, Jézus Krisztus közbenjárására a kegyelmet, az erőt és az akaratot, hogy továbbra is hű maradjak Krisztus Tanításaihoz a Gyötrelem idején, mely fel fogja falni az Ő Legszentebb Egyházát a Földön. Ámen.” 

T_Ilona Creative Commons License 2013.11.12 0 0 675

Ima a papokért - Nagy Szent Leó pápától

Szaporítsd meg, ó Uram, Egyházadban a kegyelem lelkét, amelyet adtál, hogy a főpapi hivatal méltó munkálkodása által növekedjék híveid jámborsága.

Add meg, Atyánk, papjaidnak a méltó szolgálat kegyelmet. Újítsd meg szívükben a szentség szellemét, hogy példájukkal tegyék előttünk kézzelfoghatóvá a tanításokat, amelyekre meg kell bennünket tanítani. Adj nekik, Uram, Szentlelked ajándékai által okos szerénységet, bölcs szelídséget, önmérsékletet, gyengédséget, a szívnek tisztaságát és a szellemnek szabadságát! Töltsd el őket egészen szent Szereteteddel, hogy tökéletesen a tieid legyenek, dicséretesen járjanak útjukon és ne kapjanak a földi dicséreten. Add meg nekik a kegyelmet, hogy a lélek és a test tisztaságában dicsérjenek téged, szeretetedben éljenek és szeretetedben szolgáljanak.

Te légy az ő dicsőségük, te légy örömük, te légy akaratuk, a szenvedésben vigasztalásuk, a kétségben tanácsadójuk, igazságtalanság ellen védelmük, szorongattatásban türelmük, szegénységben gazdaságuk, betegségben orvosságuk. Add, hogy benned mindenük meglegyen, hiszen téged választottak minden felett.

A te közösséged, Uram, engedd, hogy békességben éljen pásztoraival, hogy mindnyájuknak része legyen az ő tisztességükben, mindnyájan örvendezzenek az ő szent életmódjukon, és egykor jó számadást adhassanak munkálkodásukról és elnyerjék velük együtt az örök boldogság jutalmát. Ámen. 

(Sík Sándor, Dicsőség, békesség, 610 o.)

Előzmény: Szeretetláng (665)
Szeretetláng Creative Commons License 2013.11.09 0 0 674

„Ó Istenem, Irgalmas Atyám, minden létezőnek a Teremtője, hallgasd meg a szabadságért Hozzád intézett kérésemet.

Szabadíts meg engem a rabszolgaság láncaitól, és védj meg engem a gonosz üldöztetéstől.

Segíts nekem, hogy felismerjem az Igazságot, és jöjj segítségemre még akkor is, ha össze lennék zavarodva, vagy ha kételkednék Szavadban. Bocsáss meg nekem, ha megbántalak, és vigyél engem Új Földi Paradicsomod menedékébe. Ámen.” 

prszm Creative Commons License 2013.11.08 0 0 673

Atyám e világ fűhöz, fához, bálványokhoz, emberekhez, halottakhoz, démonokhoz, és gonosz szellemekhez imádkoznak. Köszönöm a Fiad Jézus Krisztus nevében, hogy a Tiéidet megszabadítottad, és megváltottad e világ szellemétől, és megtanítotad őket imádkozni kizárólag Istenhez.

 

 Ámen.....

T_Ilona Creative Commons License 2013.11.07 0 0 672

Lisieux-i Szent Teréz imája papokért

Jézus örök főpap!

Tartsd meg papjaidat legszentebb Szíved oltalmában, ahol senki sem árthat nekik.
Őrizd meg szeplőtelenül fölkent kezüket, melyekkel naponta érintik szent testedet.
Őrizd meg tisztán ajkukat, melyeket szent véred pirosít. Őrizd meg tisztán és minden földi érdektől mentesen szívüket, melyeket dicsőséges papságod magasztos pecsétje ékesít.
Növeld bennük az irántad való szeretetet és hűséget, mentsd meg őket a világ mételyétől.
A kenyér és bor átváltoztatásának hatalmával együtt add nekik a lelkeket átváltoztató erőt is.
Áldd meg munkájukat bő terméssel és ajándékozd nekik egykor az örök élet koronáját.

Ámen.

T_Ilona Creative Commons License 2013.11.06 0 0 671

Litánia papok szombatjára

Uram, irgalmazz nekünk! - Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk! - Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk! - Uram, irgalmazz nekünk!

Mennyei Atyaisten - Irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten - Irgalmazz nekünk!
Szentlélek Úristen - Irgalmazz nekünk!
Szentháromság egy Isten - Irgalmazz nekünk!

Szentséges Szűz Mária - Könyörögj érettünk!
Istennek Szent Anyja - Könyörögj érettünk!
Szüzek Szent Szüze - Könyörögj érettünk!
Krisztusnak Anyja - Könyörögj érettünk!
Isteni kegyelem Anyja - Könyörögj érettünk!
Megváltónk Anyja - Könyörögj érettünk!
Örök Főpapunk Anyja - Könyörögj érettünk!
Közvetítőnk Anyja - Könyörögj érettünk!
Krisztus megváltói művének társa - Könyörögj érettünk!
A földkerekség visszaállítója - Könyörögj érettünk!
Minden kegyelem kiosztója - Könyörögj érettünk!
Apostolok Királynője - Könyörögj érettünk!
Egyháztanítók Királynője - Könyörögj érettünk!
Papok Királynője és Anyja - Könyörögj érettünk!
Világ Királynője - Könyörögj érettünk!
Élők Anyja - Könyörögj érettünk!

Szent József - Könyörögj érettünk!
A Szent Szűz tiszta jegyese - Könyörögj érettünk!
Krisztus szűzi őre és nevelő atyja - Könyörögj érettünk!
Az Egyház oltalmazója - Könyörögj érettünk!

Szent Péter apostol - Könyörögj érettünk!
Szent Pál apostol - Könyörögj érettünk!
Szent András apostol - Könyörögj érettünk!
Szent Jakab apostol - Könyörögj érettünk!
Szent János apostol - Könyörögj érettünk!
Szent Jakab apostol - Könyörögj érettünk!
Szent Fülöp apostol - Könyörögj érettünk!
Szent Bertalan apostol - Könyörögj érettünk!
Szent Máté apostol - Könyörögj érettünk!
Szent Simon apostol - Könyörögj érettünk!
Szent Tamás apostol - Könyörögj érettünk!
Szent Tádé apostol - Könyörögj érettünk!
Szent Mátyás apostol - Könyörögj érettünk!
Szent Barnabás apostol - Könyörögj érettünk!
Szent Lukács evangélista - Könyörögj érettünk!
Szent Márk evangélista Könyörögj érettünk!
Szent István vértanú diakónus - Könyörögj érettünk!
Szent Lőrinc diakónus - Könyörögj érettünk!
Szent Szilveszter pápa - Könyörögj érettünk!
Szent Gergely pápa - Könyörögj érettünk!
Szent Ambrus püspök - Könyörögj érettünk!
Szent Ágoston püspök - Könyörögj érettünk!
Szent Jeromos püspök - Könyörögj érettünk!
Szent Márton püspök - Könyörögj érettünk!
Szent Miklós püspök - Könyörögj érettünk!
Szent Benedek apát - Könyörögj érettünk!
Szent Bernát apát - Könyörögj érettünk!
Szent Domonkos hitvalló - Könyörögj érettünk!
Szent Ferenc hitvalló - Könyörögj érettünk!
Szent Ignác hitvalló - Könyörögj érettünk!
Xaviéri Szent Ferenc hitvalló - Könyörögj érettünk!
Vianney Szent János hitvalló - Könyörögj érettünk!
Bosco Szent János hitvalló - Könyörögj érettünk!
Kis Szent Teréz szűz - Könyörögj érettünk!

Uram, adj nekünk jó papokat - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, adj nekünk szent papokat - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, adj nekünk buzgó papokat - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, adj nekünk szent Szíved szerinti papokat - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, adj nekünk imádságos papokat - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, adj nekünk az oltáriszentség iránti szeretettől lángoló papokat - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, adj nekünk a Szent Szűz iránti áhítattal eltelt papokat - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, adj nekünk tiszta lelkű papokat - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, adj nekünk feddhetetlen életű papokat - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, adj nekünk szűzi lelkű papokat - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, adj nekünk okos és a test vágyait legyőző papokat - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, adj nekünk a kényelmet és élvezeteket megvető papokat - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, adj nekünk a lelkek üdvéért lángoló papokat - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, adj nekünk a lelkek üdvéért magukat feláldozó papokat - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, adj nekünk a felebaráti szeretet fényében tündöklő papokat - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, adj nekünk lelkileg felvilágosodott papokat - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, adj nekünk bátor és a világ kegyeit megvető papokat - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, adj nekünk erőslelkű és a szenvedésekben kitartó papokat - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, adj nekünk szerény és alázatos lelkű papokat - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, adj nekünk szelíd papokat - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, adj nekünk engedelmes és elöljáróikat tisztelő papokat - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, adj nekünk a földi javakat és kitüntetéseket megvető papokat - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, adj nekünk a szegényeket és a betegeket gyengéden szerető papokat - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, adj nekünk nagylelkű és irgalmas szívű papokat - Kérünk Téged, hallgass meg minket!

Uram, áldd meg papjaidat, amikor imádkoznak - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, áldd meg őket, mikor szentmiséjüket bemutatják - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, áldd meg őket, mikor szentbeszédeiket készítik és mondják - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, áldd meg őket, mikor a gyóntatószékben buzgólkodnak - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, áldd meg őket, mikor a keresztségben új életet öntenek a lelkekbe - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, áldd meg őket, mikor a betegeket és a szegényeket látogatják - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, áldd meg őket, mikor a keresztény házasságokat megáldják - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, áldd meg őket, mikor a halottakat eltemetik - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, áldd meg őket, mikor híveidért könyörögnek - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, áldd meg őket, mikor az Egyház hivatalos imáját elmondják - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, áldd meg őket, mikor szenvednek - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, áldd meg őket, mikor hálátlanságot tapasztalnak - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, áldd meg őket, mikor gyűlöletet és rágalmakat szórnak ellenük - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, áldd meg őket, mikor a börtönbe és a vérpadra hurcolják őket - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, áldd meg őket, örömben és szenvedésben - Kérünk Téged, hallgass meg minket!

Uram, adj sok munkást szőlődbe, és ne feledkezzél meg örökségedről, Egyházadról - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, adj sok keresztény családapát, aki neked szent fiakat és papokat nevel - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, adj sok keresztény családanyát, aki neked szent fiakat és papokat nevel - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, adj sok jó gyermeket, akinek lelkében a hivatás csírája megfogamzhat - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, adj sok tiszta ifjút, akiben a hivatás kegyelme jó talajra talál és kifejlődhetik - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, adj sok vallásos nevelőt, akinek szava és példája a hivatás magvát a lelkekben elhinti és növeli - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, adj sok imádkozó keresztényt, aki a hivatás nagy kegyét sokak számára kiesdekli - Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Uram, adj sok buzgó világi katolikus férfit és nőt, akik a papok munkáját elősegítik - Kérünk Téged, hallgass meg minket!

Uram, irgalmazz nekünk! - Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk! - Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk! - Uram, irgalmazz nekünk!


FORRÁS: Szerencsés Zsolt [szerk.]: Litániák külöböző alkalmakra.
Budapest, Kerekes Kegytárgy Nagykereskedés, 2000.

http://oratio.hu/l-litania04.php

Szeretetláng Creative Commons License 2013.11.05 0 0 670

Köszönöm.

Előzmény: T_Ilona (666)
Szeretetláng Creative Commons License 2013.11.05 0 0 669

Kérlek ne tagadd az Eucharisztia csodálatos teljességét 

Az átváltoztatott Kenyér, Jézus élő, valódi Teste

Az átváltoztatott Bor, Jézus élő, és valódi Vére

És ki mennyit veszi azokat a Földön magához, úgy egyre többet vihet magával az Égbe

Az angyalok vágya az égben, az átváltoztatott Kenyér és Bor, de ők nem vehetik magukhoz 

Előzmény: prszm (667)
prszm Creative Commons License 2013.11.04 0 0 668

Nem Jézusnak kellene vezetni a papokat, hiszen Ő a Jó pásztor, és nem a Mária.

Miért imádkozzol ilyeneket? ...... Jól imádkozzol? ......

Előzmény: T_Ilona (666)
prszm Creative Commons License 2013.11.04 0 0 667

Ilonácska.

 

A hittetek szerint a papok valóságosan átváltozatják az ostyát Krisztus testévé, és a bort vérévé.

Pedig nem változik át valóságosan Jézus testévé, és a vérévé, marad ostya, és bor. Különben nem innák meg, és nem ennék meg.

Előzmény: T_Ilona (666)
T_Ilona Creative Commons License 2013.11.04 0 0 666

Ima papokért

 

Drága, szerető Mennyei Atyánk! Eléd hozzuk egyházmegyénk felszentelt papságát (név szerint felsoroljuk a listáról). Arra kérünk téged, Mennyei Atyánk, hogy erősítsd meg fiaid lelkét arra a nagy küldetésre, amire meghívtad őket. Térítsd egészen magadhoz azokat, akiknek megadtad a szentmisében az átváltoztatás hatalmát. Tedd feddhetetlen tisztává lelküket, és add meg számukra, hogy mindvégig állhatatosan kitartsanak Szent Fiad tanítása mellett. Add, hogy a tisztánlátás és a megkülönböztetés ajándéka felerősödjön bennük, hogy a rájuk bízott nyájadat vezetni tudják az örök üdvösség útján. A Szűzanya biztos jel legyen életük lobogóján, Ő vezesse őket biztonságos kikötőbe és a legnagyobb vihar közepette is oltalomhely legyen Szeplőtelen Szíve. Szent Mihály, az angyali seregek vezére, és Istennek minden szentjei harcoljatok velük, és könyörögjetek értük minden küzdelmükben! Amen

Előzmény: Szeretetláng (665)
Szeretetláng Creative Commons License 2013.11.04 0 0 665

November 04-én kilenced kezdődik az egységért, az Egyházért, a papokért, az engesztelőkért, és az egység tanúiért, megújulásaikért.

T_Ilona Creative Commons License 2013.11.04 0 0 664

"Minden hétfőn, gondoljatok az Őrangyalaitokra, és kérjétek a segítségüket. Ők már a fogantatásotok szent pillanatában mellétek lettek rendelve! Ők vigyáznak a testetekre---,lelketekre a Szentháromság megbízásából. Ők szeretnek titeket és felerősítik a Szentháromság Hangját a ti számotokra. Ha kéritek az Őrangyalaitokat és az összes angyalokat, ők sok kísértéstől, bűntől, szerencsétlenségtől, szenvedéstől... képesek megvédeni titeket. Arra kérlek titeket,hogy értékeljétek, szeressétek és kérjétek minél gyakrabban az Őrangyalaitok védelmét. Adjatok nekik nevet, hallgassatok mindig rájuk, mert ők, a ti üdvösségeteket akarják. Ha körülöttetek bárki veszélyben van, küldjétek az Őrangyalaitokat azok megsegítésére. Legalább minden hétfőn gondoljatok az Őrangyalaitokra, kérjétek a segítségüket és emellett törekedjetek arra, hogy egymásra vigyázva legyetek ti is egymásnak az Őrangyalai."

/Nagyfalu 2012. április/

SZENT ŐRZŐANGYALOM a te gondviselésedre bízta Isten jósága az életemet. Te állsz mellettem minden szükségben: nyomorúságban vigasztalsz, csüggetegségemben bátorítasz és közbenjáró imáddal szüntelenül új és új kegyelmeket esdesz ki számomra Istentől. Gyermeki szívvel adok hálát minden eddigi jótéteményedért. Kérlek, nyújts védelmet a számomra a jövőben is. Őrizz meg ellenségeimtől, óvj meg a bűnrevezető alkalomtól, nyerd meg számomra a kegyelmet Istentől, hogy szent sugallataidat jó szívvel fogadjam és híven teljesítsem. Különösen kérlek, oltalmazz halálom óráján és el ne hagyj életem alkonyán, míg be nem vezettél az örök nyugalom és boldogság hajlékába.
Ámen.

T_Ilona Creative Commons License 2013.11.04 0 0 663

Szövetségkötés az őrangyallal és az összes szent angyallal

Szent Őrzőangyalom, hozzád fordulok: / Istennek angyala, akit a Mennyei Atya őrzőmmé, segítőmmé, tanítómmá, pásztorommá rendelt! / Te ezt a feladatot születésemtől fogva betöltöd mellettem / – óvtál és védelmeztél, / és újra, meg újra szóltál is lelkiismeretem hangján keresztül / – megköszönöm neked mindezeket a szolgálatokat. / Bár én sokszor tudomást sem vettem rólad, / te mégsem hagytál magamra, / hanem mindig segítségemre voltál. / Rádöbbenve az irántad való és a Mennyei Atya iránti hálátlanságomra, / Aki ily nagy és szent segítőt adott mellém, / a jövőben jobban akarok Rád figyelni, / és együtt akarok munkálkodni Veled! / Meg akarom mostantól szívlelni minden intésedet, / és követni akarom minden sugallatodat, / amellyel oktatsz, és tanácsot adsz. /
Te jól tudod, hogy az utolsó időkben élünk. / Te ismered a sátán terveit, hogy tönkre akarja tenni Isten művét ezen a Földön. / Te tudod, hogy meg akarja osztani, / el akarja pusztítani az egyházat és az emberiséget, / és hogy oly sokakat kárhozatba akar dönteni. / Tapasztaljuk magunkban és körülöttünk a megosztottságot, és az ellentéteket, / tudjuk, hogy az Antikrisztus át akarja venni az uralmat a Fölön. / Látjuk a gonoszság erőinek az elszabadulását. / Mi magunktól tehetetlenül állunk ezek előtt./
Segítsetek rajtunk nyomorúságunkban! /
Mi, a magunk erejéből képtelenek vagyunk megállítani a sátánt és angyalait, / de ti, Szent Angyalok, Istentől rendelt ellenfeleik vagytok. / Szent Őrzőangyalaink, kérünk titeket, / hogy léptessetek minket szövetségre az összes Szent Angyallal, azok minden karával: / az Angyalokkal, Arkangyalokkal, a szent Erők karának angyalaival, / a szent Fejedelmekkel, Hatalmakkal és Uralmakkal, / és az Isten közvetlen közelében lévő Trónokkal, Kerubokkal és Szeráfokkal. / Léptessetek velük szövetségre, és
teremtsetek köztünk személyes és állandó kapcsolatot! / Mind a kilenc kar szent angyalai, / hazánk, családunk, közösségeink védő szent angyalai, / és akiket a Szentírásból név szerint is ismerünk, / Szent Gábor, Szent Rafael és a mennyei seregek vezére, Szent Mihály, / figyelni akarunk rátok! / Rá akarunk hagyatkozni a ti vezetésetekre! / Veletek együtt akarunk küzdeni./Tanítsatok meg erényeitekre, hogy helyt tudjuk állni az utolsó idők harcaiban! / Tanítsatok meg a szeretetre, a szentségre, a tisztaságra! / Tanítsatok meg Isten helyes imádására, a bölcsességre, és a hallgatásra! / Tanítsatok meg az Istenre, a rátok, és az egymásra való figyelésre! / Tanítsatok meg az engedelmességre, hogy Isten minden parancsát kivétel nélkül teljesítsük! /
Tanítsatok meg az igazságosságra és a szolgálatra! / Tanítsatok meg az alázatra, a türelemre, a bátorságra, a fegyelemre, és a hűségre! / Tartsatok meg abban a szeretetegységben minket, amiért Jézus az Utolsó Vacsorán imádkozott! / De segítsetek, hogy, amikor szakadásokat, ellentéteket tapasztalunk, / akkor is tudjunk mindig Jézushoz hűségesek maradni, / ne veszítsük el hitünket, reményünket, / hogy mindvégig megmaradjunk az Isten és az egymás iránti szeretetben! /
Szeretnénk veletek együtt munkálkodni az anyagvilág átalakításán, / megszentelésén, / Istenhez való hazavitelén! / Segítsetek, hogy együtt tudjunk működni veletek és az összes szentekkel a Mennyei Atya tervében, / aki „Krisztusban mint Főben újra akar egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van.” /
Mi ugyan keveset tudunk nyújtani ebben a szövetségben, / de azt szeretnénk megtenni, ami rajtunk múlik! / Ezután jobban rátok akarunk figyelni és veletek jobban együtt munkálkodni! / Vállaljuk az engesztelő hivatást, / felajánlunk minden betegséget, szenvedést, gyengeséget és megpróbáltatást, / és mindenekelőtt saját akaratunkat ajánljuk Istennek. / Egyesíteni akarjuk minden cselekedetünket és szándékunkat, / mindent, amit teszünk, vagy elviselünk, / Jézus cselekedeteivel és szenvedéseivel, / hogy a velünk való kapcsolat révén / ti is részesülhessetek Jézus szent emberségének a megismerésében. / Segítsetek, hogy mi magunk
is átalakuljunk, átváltozzunk, / ahogyan átváltozik a kenyér és a bor a szentmisében Jézus testévé és vérévé. / Hintsétek meg Jézus Szent Vérével és Királynőtök szent könnyeivel az egész Földet, / hogy megtisztuljon a bűntől, / az Isten elleni lázadás
szellemétől, / és védve legyen a gonosz erők támadásaitól! / Szolgatársaitok akarunk lenni! / Védelmezzetek minket! / Vigyétek győzelemre a mi gyarló közreműködésünkkel Isten ügyét! /
Mostantól a Szentháromság, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek segítsége által / a szent angyalokkal való szövetségem tudatában akarok élni és meghalni. Amen./
(Összeállította: Bocsa József Sch.P.) - http://engesztelok.hu/angyszov.pdf

T_Ilona Creative Commons License 2013.10.30 0 0 662

2013. október 30., szerda - Évközi 30. hét - szerda

Róm 8,26-30

Hasonlóképpen a Lélek is segítségére van erőtlenségünknek, mert nem tudjuk, miképpen kell kérnünk, amit kérünk; de maga a Lélek jár közben értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal. Aki azonban vizsgálja a szíveket, tudja, hogy melyek a Lélek kívánságai, tudja, hogy közbenjár a szentekért Isten akarata szerint. Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden javukra válik, azoknak, akik az ő végzése értelmében arra hivatottak, hogy szentek legyenek. Mert akiket eleve ismert, azokat eleve arra is rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia képmásához, s így ő elsőszülött legyen a sok testvér között. Akiket pedig eleve elrendelt, azokat meg is hívta; és akiket meghívott, azokat megigazultakká is tette; akiket pedig megigazultakká tett, azokat meg is dicsőítette.

Lk 13,22-30

Ezután bejárta a városokat és falvakat, és tanított, Jeruzsálem felé haladva. Közben valaki megkérdezte tőle: ,,Uram! Kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?” Ő ezt felelte nekik: ,,Igyekezzetek a szűk kapun bemenni, mert mondom nektek: sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. Amikor a családapa már felkel és bezárja az ajtót, ti kívül állva zörgetni kezdtek az ajtón, és azt mondjátok: »Uram! Nyisd ki nekünk!« Ő ezt feleli majd nektek: »Nem tudom, honnan valók vagytok.« Akkor ti ezt kezditek majd mondogatni: »Előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál.« Ő erre azt feleli nektek: »Nem ismerlek titeket, hogy honnan valók vagytok! Távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők!« Lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látni fogjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot és az összes prófétát Isten országában, magatokat pedig kirekesztve. Jönnek majd napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és letelepszenek az Isten országában. Mert íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.”


Az Úr Jézus szavaiból kiviláglik, hogy kapcsolatunk ővele lehet annyira külsődleges és felszínes, hogy teljesen hiábavaló lesz hivatkoznunk rá az utolsó napon. A szív nélküli ismeret, a közösségvállalás nélküli együttlét a mi Urunkkal semmit sem ér.

A Szentlecke mutat rá arra a gyöngeségre, amely első pillantásra csupán jámbor lelkek túlzott önkritikájának tűnhet, valójában azonban az Istennel, Jézus Krisztussal való igazi üdvösségre vezető kapcsolatunk legfőbb akadálya: nem tudunk imádkozni. Nem a szavakat nem találjuk – azok önmagukban úgysem volnának elegendők, hiszen az Úr maga figyelmeztet: „A mennyek országába nem jut be mindenki, aki azt mondja nekem: »Uram! Uram!«” –, hanem többnyire azt az alapállást nem sikerül felvennünk, ami a hiteles és gyümölcsöző imádsághoz szükséges. Bűnre való hajlamunk gyökere éppen abban van, hogy képtelenek vagyunk megmaradni és kitartani az imádságban, az Úrra való figyelésben.

Az első lépés tehát, hogy ezt a nagy gyöngeséget elismerjük magunkban. A második, ami nagyon fontos, hogy megtanuljunk vágyakozni Isten után, úgy, ahogy a zsoltáros mondja: „Téged szomjazik az én lelkem, utánad sóvárog az én testem a puszta és úttalan és víz nélküli földön.” Ez a vágy már maga is Isten ajándéka bennünk, s ha esetleg nem tapasztaljuk magunkban, akkor legalább annak vágyát igyekezzünk feléleszteni, hogy tudjunk vágyakozni, s kérjük Istent, hogy ő adja szívünkbe az igazi vágyakozást. Az imádság ezen a szinten nem érzelem vagy hangulat kérdése, hanem szándéké és elhatározásé. Az imádság olyan, mint egy kiapadhatatlan vizű forrás, melyből azonban csak akkor tudunk meríteni, ha a mélybe ásunk, és felhozzuk a felszínre. Ha leásunk vágyaink mélyére, és akarunk vágyakozni, nem az imádságra, hanem magára az Úrra, segítségünkre siet a Lélek, és javunkra fordítja gyöngeségünket: ő maga lesz az imádság bennünk. Ő vezet el a teljes megismerésre és az Istennel való közösségre, mert ő maga a közösség, az Isten szeretete.

http://barsitelekmm.blogspot.hu/

Szeretetláng Creative Commons License 2013.10.25 0 0 661

.

T_Ilona Creative Commons License 2013.10.25 0 0 660

ÉGI ÜZENETEK - 2013.08.13

Szűzanya: A Szív-ima

Szűzanya: Édesanyai szeretetem összes melegével köszöntelek benneteket, kedves Engesztelőim. Felétek nyújtom tenyeremen élő, dobogó Szent Szívemet, melyet fehér virágkoszorú övez, és a tetején szeretetlángom lobog. A virágkoszorú a ti egymással összefonódott, imádságos, tiszta lelketeket jelképezi, az égő szeretetláng pedig azt a soha meg nem szűnő, válogatás nélküli, megbocsátó és feltétel nélküli szeretetet fejezi ki, melyet értetek és minden gyermekem iránt érzek. Azért mutatom így kiemelten a Szívemet nektek, mert ma a SZÍV-IMÁRÓL foglak titeket tanítani.

A katolikus Egyház híveinek gyakorlatában ma is leginkább elterjedt és használatos a kötött szövegekhez alkalmazkodó szóbeli ima. Ilyen a rózsafüzér, a litánia és a különböző előre megszerkesztett és leírt imák.

Mindezek nagyon szépek, fontosak, hasznosak, áldozatosságot igénylők és alkalmasak a lélekmentésre. Ezért szorgalmasan kell gyakorolni őket. De amint egyre magasabbra kerültök a lélek tökéletesedésének útján, ezek mellett a fontos imák mellett, el kell jutnotok a szív-imáig.

Első lépés ehhez az elmélkedés, a második a szemlélődés, a harmadik a spontán, bensőtökből fakadó fohászok és imák Isten felé.

Az elmélkedésről már beszéltem nektek. Pl. saját szavaitokkal megfogalmazzátok a Szentírás egyik mondatát: „Hát nem tudjátok, hogy Atyám házában kell lennem?” Ezt a kérdést nekem és Szent Józsefnek tette fel a 12 éves kis Jézus. Erről így elmélkedjetek: Ez a mondat aggódó szüleinek szólt, akik 3 napig félelemmel eltelve keresgélték, míg végre rátaláltak a jeruzsálemi templomban. Ezzel azt magyarázta meg nekik, hogy Ő elsősorban a Mennyei Atya gyermeke, és az Ő dolgaiban kell munkálkodnia. Azután hozzánk emberekhez is szól Jézus.

Figyelmeztet minket a következő értékrend betartására: első helyet foglalja el szívünkben Isten, utána a családunk, a munkánk és a szórakozás. Az ilyen elmélkedések ima vagy Szentírásolvasás közben felkeltik érdeklődéseteket a vallásos téma iránt, és mélyítik hiteteket. Nemcsak ima közben lehet elmélkedni, hanem valami mechanikus munka közben (pl mosogatás) vagy este elalvás előtt: felteszed magadban a kérdést, hogy minek élek? Mi a célom? Hogy meggazdagodjak? Nem, mert halálom után semmit se vihetek magammal. Hogy híres legyek? Nem, mert megöregszem, megbetegszem, meghalok és senki sem fog emlékezni rám. Hogy egészséges legyek?
Nem. Mert mit számít, ha a testem virul az egészségtől, de a lelkem belülről romlott, bűnös. Egyetlen értelmes célom lehet, amiért érdemes élni, az örök élet elnyerése. 

Az efféle elmélkedés is ima, ami jelentősen érleli az ember lelkét. Ezt követi egy még fejlettebb imaforma: a szemlélődés. Van, amikor ez hozzátapad a szóbeli imához. Ez már igazi szív-imának nevezhető. Mivel itt már a Szentlélek működik, ő irányítja, vezeti a lelket, természetfeletti imáról van szó. Mikor ebben a ti közösségetekben saját szavaitokkal engesztelitek Szent Fiam 5 szent Sebét, akkor nem egyszer látom, hogy alkalmazzátok ezt az imaformát. Pl. egyik testvéreteknek Jézus Szívsebét kell engesztelni. A Szentlélek segítségével ezt mondja: Testvéreim! Lelki szemeimmel látom magam előtt Jézus töviskoszorús, szeretettől lángoló, lándzsától megsebzett Szentséges Szívét. Nyújtom a kezem, és lassan leereszkedik a tenyerembe. Érzem, hogy él és dobog ez a drága szív. Eszembe jut, hogy életemben hány és hány tövist szúrtam bele saját bűneimmel. Egyenként húzom ki a töviseket és közben bocsánatot kérek Istenemtől. Irgalmáért hálából megcsókolom a nagy nyitott Szívsebét. Erre e sebből vér és vízsugár permetez le engem, a vér megtisztítja lelkemet, a víz, az örök élet vize mennyei boldogságomat ízlelteti velem. E vér és vízsugár elé tartom elhunyt hozzátartozóim lelkét.

Az ilyen és ehhez hasonló szemlélődő szív-imák nagyok kedvesek az Úr Jézus előtt. Ilyenkor az imádkozót kegyelme sugarával beborítja, és ettől fizikailag érzi végtagjain a finom, boldogító, bizsergő, isteni érintéseket.

Drága Kicsinyeim! Nagyon sok lehetőségetek van ezekre a bódító, édes, felemelő szemlélődő imákra, melyek csodálatos találkozások a Szentháromsággal. Otthon, mikor már alszik a család, csend van és elvonultál saját szobádban, gyertyát gyújtasz. Senki nem zavar, hívod a te Uradat, Istenedet, Jézusodat és Ő abban a pillanatban ott áll előtted láthatatlanul, hófehér ruhában, dicsfénnyel körülvéve, mosolyogva, bátorítóan. Lelkileg leomolsz a lábai elé, átöleled a térdeit, és könyörögve kéred a mai elkövetett bűneidért, mulasztásaidért, bocsánatát. Te ugyan nem láthatod, de Én, Édesanyád igen. Lehajol hozzád, megfogja a két kezedet, felemel, szívére szorít és visszaültet a helyedre. Itt így folytasd a szívbéli imát: „Uram! Köszönöm szeretetedet. Szent Véreddel töröld el vétkeimet, hogy tiszta lélekkel kezdhessek hozzád imádkozni!” Erre Ő jobb kezét áldólag a fejedre helyezi, sebes bal kezét pedig a szívedre simítja, hogy kézsebének Szent Vére behatoljon a lelkedbe. Ha nem is hallod, de hidd el Nekem, hogy közben e szavakat intézi hozzád: „Szent Vérem és a te bűnbánatod megtisztított téged. Kezdj imádkozni, Kicsi Lélek!” Miután lelkedről még a bűn árnyékát, a legkisebb porszemeket is eltávolította, a dicsőítéssel vezesd be imádat: „Dicsőítelek téged, Megváltó Istenem, hogy hívó szavamra eljössz hozzám, gyarló, esendő gyermekedhez. Dicsőítelek, hogy mindig újra megbocsátasz és megtisztítasz engem. Dicsőítelek, hogy életed adtad értem és minden emberért. Hogy kínszenvedéseddel és kínhaláloddal megmentettél a kárhozattól. Köszönöm neked a kegyelmeket, amivel elhalmoztál, egészen érdemtelenül. Köszönöm a lelki örömöket és szenvedéseket, melyekkel meglátogattál. Köszönöm családomat, egészségemet. Köszönöm jóakaróimat és ellenségeimet.” 

A dicsőítés és hálaszavak után tárd elé szándékaidat. Hiszen Ő szokta mondani, hogy zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek, kérjetek és kaptok. Még az is a szívbeli imához tartozik, hogy nagy szeretettel hívjátok meg a rózsafüzér előtt a Mennyei Atyát, a Szentlelket, Engem, Édesanyátokat, Őrangyalotokat, Szt. Mihály arkangyalt, a védőszenteket és az összes angyalokat és szenteket. Mire ilyen szépen összegyűltetek, neki lehet fogni a szóbeli imának. A keresztvetést és a Dicsőségeket ne hamarkodjátok el, hanem közben szívből kívánjátok az Atya, a Fiú és a Szentlélek dicsőségét. Mielőtt a Hiszekegyet és a Miatyánkot elkezdenétek, gondoljatok bele, hogy nem akárkivel beszélgettek, hanem Istennel, az égi Királlyal, aki hatalmasabb minden földi méltóságnál. Lassan mondjátok az imákat, mert ha elhadarjátok, elterelődik a figyelmetek. Istennel társalogtok, akinél nincs nagyobb vendég. Képzeljétek csak el, hogy érezné magát nálatok az a földi vendég, akit miután leültettetek, eldarálnátok neki egy hosszú verset, és közben rá se néztek, nem szóltok hozzá. Valahogy ez történik az Úr Jézussal, ha odafigyelés és szeretet nélkül, hadarva imádkoztok. Ha azt akarjátok, hogy nálatok örömben legyen része, akkor a rózsafüzér alatt, az Üdvözlégyek között álljatok megy egy-egy szóra, a titeket hallgató Jézust szólítsátok meg. Pl. így: „Uram! Köszönöm, hogy érezteted jelenlétedet. Nagyon szeretlek, de fokozd ezt a szeretetet.” Vagy a Világosság rózsafüzérnek annál a tizedénél, hogy aki Kánában megmutatta isteni erejét, kérd, ha már ilyen csodálatosan átváltoztatta a vizet a legnemesebb borrá, akkor változtassa át a te gyarló, hibákkal, bűnökkel teli szívedet áldozatossá, jóvá, tisztává. Bármikor megszakíthatod az Üdvözlégyeket, és szólhatsz Jézushoz vagy Hozzám szívből jövő, kedves, egyszerű, őszinte szavakkal. Ezek mind-mind úgynevezett szív-imák, amit mi nagyon, de nagyon szeretünk. Természetesen ezt akkor lehet, mikor egyedül vagy. Közösségben zavaró lenne.

Röpke szív-imákat bármikor küldhettek hozzánk, Égiekhez a nap folyamán. Gondolatban is történhet, azt is érzékeljük. Pl. mész az utcán, rekkenő hőség van, csorog rólad a víz. Ha jó keresztény vagy, nem méltatlankodsz, hogy jaj de szörnyű ez a meleg, hanem gondolataidon keresztül megköszönöd Istennek e lehetőséget az áldozatvállalásra és csekély kényelmetlenségedet felajánlod a hitetlen lelkek megmentéséért, vagy a tűzben égő tisztuló lelkek szabadulásáért. Vagy egy tömött buszon utazva így szólsz: „Jézusom irgalmasságod által kérlek, e sok ember közül, aki itt van körülöttem, egyet se engedj elkárhozni, mikor ítélőszéked elé kerül.” Kinézve a buszablakon, egy temető mellett robogtok el és te közben keresztet vetve ezt gondolod: „Ezt a sok-sok ezer lelket, akit ide temettek évszázadokon át, ha még nem üdvözült mind, szabadítsd ki a tisztítótűzből.” Kertedben kapálás közben megállsz egy pillanatra, rátámaszkodsz a kapanyélre és ezt mondod: „Nézd, Uram milyen nagy darabot megkapáltam már! Köszönöm, hogy erőt adsz hozzá, segíts, hogy ma még végezni tudjak vele!” Ilyenkor, ha nem is látod, az Én Szent Fiam ott terem veled szemben. Végignéz a kész munkán, majd letörli homlokodról a verítéket, és mosolyogva megsimogatja az arcodat.

Látjátok, Gyermekeim, ilyen egyszerű a Szív-ima. Nem kell hozzá idő, cikornyás virágnyelv, csak mély hit és Isten-szeretet. Nem az a fontos, hogy 24 órás engesztelő légy, hogy árkon-bokron keresztül elvégezd az imamennyiséget, amit kitűztél mára, hanem hogy nem múljon el egyetlen óra se anélkül, hogy Istenhez szólj egy-egy keresetlen, egyszerű szót. Aki így él, az nagy lépésekkel fog haladni a tökéletesedés felé.

Megáldalak benneteket a gyakori Szív-ima ajándékával az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Szeretetláng Creative Commons License 2013.10.21 0 0 659

Ima az Egyházért

Szűz Mária Szeplőtelen Szívével egyesülve köszöntöm és tisztelem jobb Kezed Szent Sebét, ó, Jézus, és e szent Sebbe helyezem az Egyház minden papját. Ahányszor legszentebb áldozatodat bemutatják, add nekik isteni szereteted tüzét, hogy tovább adhassák azt a rájuk bízott lelkeknek.
Dicsőség az Atyának, ...

Köszöntöm és tisztelem bal Kezed szent Sebét, és e szent Sebbe átadok neked minden tévhitűt és hitetlent, a legszegényebbeket, akik nem ismernek Téged. E lelkek érdekében küldj, ó, Jézus, sok munkást szőlődbe, hogy Ők mindannyian megtalálják a Szentséges Szívedhez vezető utat.
Dicsőség az Atyának, ...

Köszöntöm és tisztelem szent Lábad szent sebeit, és e szent Sebeidbe átadom neked a megátalkodott bűnösöket, akik jobban szeretik a világot, mint Téged, különösen azokat, akik a mai napon távoznak a földi életből. Ne engedd, ó, Jézus, hogy drága szent Véred hiába folyjék értük.
Dicsőség az Atyának, ...

Köszöntöm és tisztelem szent Fejed szent Sebeit, és e szent Sebekbe helyezem az Anyaszentegyház ellenségeit, mindazokat, akik még ma is üldöznek Téged, és véresre verik misztikus Testedet. Kérlek, ó, Jézus, térítsd meg és hívd meg őket, ahogyan Sault Pálként meghívtad, hogy mielőbb egy akol és egy pásztor legyen.
Dicsőség az Atyának, ...

Köszöntöm és tisztelem Szentséges Szíved Sebét, és e szent Sebbe helyezem, ó, Jézus, lelkemet és mindazokat, akikért akarod hogy imádkozzam, különösen a szenvedőket és a szorongatottakat, minden üldözöttet és elhagyottat. Add, ó, Jézus Szentséges Szíve, mindenkinek világosságodat és kegyelmedet. Tölts el mindnyájunkat szereteteddel és igazi békéddel.
Dicsőség az Atyának, ...

Mennyei Atya, Szűz Mária Szeplőtelen Szíve által felajánlom Neked nagyon szeretett Fiadat és Vele, benne és Általa magamat, egészen az Ő szándéka szerint minden teremtmény nevében. Amen.

Törölt nick Creative Commons License 2013.10.20 0 0 658

Mennyei Atyánk.

 

Legyen erőnk letenni az életünk neked.

 

Nélküled nem megy.

 

Ámen.

T_Ilona Creative Commons License 2013.10.20 0 0 657

Ámen.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!