Nekem Panasonicom van és ahogy figyeltem ha auto üzemmódban van a ventillátor, akkor ki szokott kapcsolni. Igazából fixre nem is nagyon szoktam állítani, úgyhogy azt nem tudom :D
Ajánlott levél helyett ilyen rázós esetben mindig tértivevényes levelet küldj, mert csak a visszaküldött "rózsaszín lappal tudod igazolni, hogy a leveledet átvették. Az ajánlott levél csak azt igazolja, hogy feladtad, de a kézbesítésre semmi garanciát nem nyújt.
Kösszi a tippet Holló!
A Flag Kft megadja a helyi szerelő elérhetőségét! Én felhívom az b***ik kijönni ürügyek a múlt héten minden nap beszéltünk szóval: Lerobbant az autó,túl sok munka volt későn végeztünk, elfelejtettük, nem írtuk be a füzetbe, beteg a kolléga aki ment volna, Jaj bocsi, de már ma végeztünk (nem szentesiek hanem 20kmrel aréb csongrádiak);miről is volt szó nem emlékszem. Szóval ezek a dumák. A Flagnek szintén naponta beszólva ők ezt mondták: nem tudják a helyiekkel beszéljek, már elmondtam nem tudunk mit tenni, jó majd utánna nézzük s vissza hívjuk (18-án volt azóta se hívtak!), alvállalkozó dolgozik beszéljek azzal mi csak felvesszük a munkát, kapcsolom a kollégát persze senki nem veszi fel a vonal visszamegy az előző emberkéhez sajnos a kolléga mással beszél hívom később ebédel, wc-n van már hazament el kellett mennie.A Flag Kfttől nekem is van pár termékem azzal 1x volt garis bajom azt korktűl intézték, de ez a töketlenkedés ez már nekem sok! Ha valamit vásárolok akkor ezentúl mindig elkérem a gari jegyet s ha a Flag van feltüntetve garis szolgáltatónak meg se vesze a cuccot.A klíma müködik csak éppen kra hangos s lóg az eleje! Szóval ez a story ezért írtam hogy SENKI NE VEGYEN WESTEL KLÍMÁT s egyéb westel cuccot mert a gép az jó csak a körítés egy nagy SZAR!Eu hurrá oda tartunk ilyen szolgáltatókkal ezt próbálnámeg valaki a tényleges eu ban másnap csődöt jelenthetne!
Ui: Ma feladtam ajánlottan a levelet jövő keddig várok ha semmi Fogyasztó Védelmet rájuk uszítom aztán hajrá!
Voltak már kint ( hosszas unszolásra, és ekkor annyit csináltak, hogy a konzol és a kültéri közé gumit tettek, és tettek még a rendszerbe gázt. Ezen túl nem szedtek szét semmit. Egyébként a hang alapján nekem is úgy t?nik, hogy valami rezonál benne, úgy néz ki, hogy kénytelen leszek még rájukszólni.
nekem úgy csinálták, hogy szétszedték a kültérit, abba belül vannak ilyen fém lemezek. Nekem ezek rezonáltak be, és ettől volt hangos. Van valami szigetelő anyaguk, amit a lemezekre ragasztottak, és az felfogta a rezonálást. Szerintem ha kimennek fogják hallani, hogy mi gond, és azt oldják meg.
Hogy lehet belülr?l leszigetelni egy kültéri egységet? ( csak azért kérdezem, hogyha felhívom ezzel a szerel?ket, akkor ne azonnal nézzenek hülyének ).
Szereltettem be a lakásba egy split légkondit ( LG). Egyetlen baja, hogy hangos a kültéri egység. Kihívtam azokat a szerel?ket,akik felrakták, akkor raktak a kültéri meg a konzol közé gumit, meg töltöttek még bele gázt. A hanger?sség gyakorlatilag nem változott. Milyen módon lehet a cuccost halkra varázsolni? ( a pontos típus: LG LM-1460H2L ).
Lehet, hogy kihívom a szakszervizet, hogy nézzék ( hallgassák ) meg, hogy ennek ilyen hangon kell-e mennie. ( mert szerintem nem - ezért az árért legalábbis szeretném, ha halk lenne )
Azért elég furcsa ellentmondás: a gép jó, de a szerviz rossz. Figyelj ha a gép jó, akkor minek szerviz? Ha hívni kell a szervizt, akkor mitől jó a gép?
Egyébként küldj egy faxot, vagy egy tértivevényes levelet a Flag-nak, hogy mi a problémád, ha 8 napon belül nem jelentkeznek illetve nem javítják ki a hibát, akkor egyszerűen küldj egy másik levelet a Fogyvédelemnek. ( Egyébként a Flag-nál egészen normálisak szoktak lenni, persze van kivétel.)
Egy fontos kérdésem lenne! Kihívtam a klíma szervízt kedden s azóta tájamra se néztek viszont naponta beszélünk s mindig megigérik ma du kijönnek mit lehet tenni ilyenkor? Hol lehet őket ki be le fel jelenteni stb fenyegetőzés semmit nem ér!
Ui.:Ja ne vegyetek WESTEL klímát a gép maga jó csak a szervíz s az egész forgalmazó cég egy nagy szar ők semmit nem tudnak nem ők a szerelők stb stb mindent le tagadnak úgyhogy nem javaslom őkjet senkinek sem!
nekem a héten szereltek be egy Dimarson klímát (59eFT), elvileg ez valamiféle Toshiba cuccokbol összerakott klíma... 2kW-os nekem elég is, mert a szoba csak 14m2, hűt - fűt :) elég yól hűt szerintem, aztán remélem semmi gond nem lesz vele, van rá 3év gari... :)
olcsón beszerelték, mert ismerős volt a szerelő :) szóval olyan 70-80bol megvolt a (klíma + szerelés)...
van ebbe is száraz üzemmód, ez nem tom mit takar :) de vki csak elmondja nekem :)
van benne éjszakai üzemmód, viszonylag halk, 31dB a beltéri hangja...
szóval eddig nincs gondom vele, ajánlani tudom, aki nem engedheti meg magának a márkásabb klímákat...
Mi meg mindig csak tervezzuk a legkondit.
Szoval megeri inverteres keszuleket venni?
Azt mondtak nekem, hogy hatekonyabban hasznalja fel az energiat (atalakitja az aramot stb.)igy kevesebbet fogyaszt. Lehetne szamolni megterulest, de fogalmam sincs nalunk mennyit fogyasztana egy inverteres es egy egyszeru keszulek.
Legyszi mondjatok valami okasat ha tudtok.
Hokiralyno: Akkor Te vagy a mi emberünk (asszonyunk?!) itt a fórumon. Végre valaki, aki szakmabeli. Tehát a kérdés ami mindenkiben felmerül, hogy a gagyi (50-70 eft-os) és a minőségi klimák között mi a különbség az áron kivül ?!
- Tartosság ?
- Fogyasztás ?!
- Zajterhelés ?!
Kapásból lenne is egy elég konkrát kérdésem: beszereléssel együtt van kb. 120-140ezer forintom klímára, ebből szeretném megoldani egy helyiség hűtését. Igények: 3,6kW (25m2 szoba, 2,70m magasság, D-NY fekvés), nem baj, ha fűt, de nem igénylem, lényeg, hogy hűtsön, de azt rendesen és megbízhatóan. Nem az örökkévalóságnak tervezem a klímát, kb. 5 év múlva elköltözünk.
A kültéri és a beltéri szinte a fal 2 oldalán van (lesz), számolhatunk max. 2-3 méterrel.
Az LG-vel csak egy baj van. Drága, ahhoz képest, hogy csak LG. Ennyiért már Panasonicot, vagy ami a legjobb Yorkot is kapsz. Tavaly mindent teliszort az LG (Metro,Tesco stb.) De már bejött a többi távol-keleti is, és kicsit odaverte az LG. Tavaly óta aránytalanul sokat emeltek az áron. Tavaly még én is forgalmaztam.
Azt én sem értem miért ködösít, de nem hinném,hogy bármitől is elesne a multik miatt. Nekem ugyanis tényleg klímacégem van, és semmi kiesést nem okoz a multik olcsó kacatja egy szezonnyi garanciával. Tekintve, hogy valamit magára adó klímacég nem ezt a kategóriát forgalmazza,hanem a klímaiparban -ami nem biztos, hogy az átlagpolgár számára is-nagynevű gépeket, így más a célközönség.De ha mégis tart ilyen kategóriájú gépet, a legolcsóbb távol-keletire is legalább 2 év garanciát vállal. Egyébként az én cégem be sem szereli az egy bizonyos márka alatti gépeket.
off.
ja és még azért, mert a canon nem gyárt klimát.:O)))
(full komolyan, nem miattad. fényképezőm, nyomtatóm, szkennerem van canon és imádom őket. főleg a fényképelőt.)