kicst túlbecsülöd a kétkezi melósok szakmai hozzáértését. Pontosabban nem is ezzel lenne gond, mert valószínűleg korrektül megszerelik a dolgokat de ezen túl igen kevés információval rendelkeznek, és ez igaz úgy általában minden szakmára. Hogy egy meghökkentő dolgot is mondjak, például egy körzeti orvos szaki - mert ő is az - nagyon sok mindent nem ismer még a saját szakterületéről sem, de valahogy elgyógyítgatja a pacientúráját az összegyűjtött leletek alapján. Nagyon sok villamos szakembernek fogalma sincs pl. az áramütés konkrét élettani hatásairól, a vizeseknek a rézcső, a horganyzottcső ill. a műanyagcső bakterológiai szerepéről, meg sorolhatnám a végtelenségig az összes szakmát, amelynek közreműködői úgy végzik a munkájukat, hogy valójában nincsnek is tisztában az összefüggésekkel.
Kérdezd már meg a haverodat, hogy honnan az infója a klímainfekciókkal kapcsolatban. Érdekelne! Ha profi, akkor nem egy szaklapot végigtanulmányozott, beszélt valóban hozzáértő szakemberekkel és onnan a tudás, ha meg csak úgy benyögte, hogy _szerinte_ hülyeség, akkor sokat nem érdemes foglalkozni a véleményével.
Mert szerinted egy klímaszerelő nem lát elég szétszedett klímát, hogy lássa van-e benne takony vagy nincs? Nem kell ide mikrobiológia, csak egy kis tapasztalat.
Szerintem egy valamirevaló zöldkártyás klímás biztos látott már berohadt klímát is és egészségeset is.
Hogy neked van vízszerelőből átvedlett klímásod, az meg egy eset. Van ilyen is olyan is biztos.
Ha belegondolsz józanul: ha rendszeresen kiszárítod a klímádat, semmi baj nem keletkezhet a magyarországi éghajlati viszonyok között.
[b]Kár pánikot kelteni.[/b]
"...valaki onnan fontrol direkt intezi igy,hogy az embereknek minel tobb kiadasuk legyen..."
Arról nem is beszélve, hogy mennyire lehetetlen lenne az általad leírt módon elhelyezni akárcsak a lakosság töredékét is. Kicsit túl sűrűn vagyunk. Marad a légkondi.
A VALYOGHAZ a legjobb:)
Minden nyaron a szuleim egyik hazaban voltunk ami az a tipikus hosszukas haz,egyszerubb neven paraszthaz:)Amit csak ugyneveznek,hogy;
-NYARON HU"T:)
-TELEN FU"T:)
A haz hata mogott,van egy borpince,ami bemegy a hegyoldalba,kb;legalabb 30-meterre,na ott olyan hidegvan mindig,hogy meeg nyaron legnagyobb melegben is csak puloverben lehetoda bemenni,annyira huvos van ott:)
Szoval nem legkondit kell cserelni,hanem hazat:)))
Igaz aki panelbe lakik,az igy jart:(
A regi "VALYOG"-hazakba nincs szukseg legkondira,es ezaltal a villanyszamla lattan sem kell szivrohamot kapni ezeknek az embernek minden honapban,mert egyaltalan nincs szukseguk legkondira,szoval legkondit sem kell venniuk,es igy nagyon sok +10CENTest meglehet sporolni az aramszamlan is:)Es ugyebaar ha nem hasznalunk annyi aramot,a kornyezetunket sem szenyezzuk annyira:)
De szerintem ezt is valaki onnan fontrol direkt intezi igy,hogy az embereknek minel tobb kiadasuk legyen,ugy mint pl;ha a kocsi benzin nelkul mukodne,akkor az embereknek nem kene sok sok +10CENTet betankolni a kocsiba,de akkor nem lenne miert dolgozniuk,igy legalabb van miert dolgozni,hogy megvegyeek a legkondit,fizessek a villanyszamlat(rezsit),vagy eppen tankoljanak a kocsiba:)Es raadasul,sokkal konnyebben betegek lesznek azok akik legkondival eggyutt no"nek fel:(
Én nem fogok köhigcsélni, nem és nem.
Egyrészt bőségesen locsolom a torkom :) másrészt nem járatom ész nélkül a légkondit. Csak akkor nagy a vízkitermelés, amikor beindul az éjszakai szünet után.
Éjszaka nem járatom a klímát, a növénykéimre friss vizet porlasztok, szóval ellenőrzöm a páratartalmat.
Mellesleg ma Budapesten 58%-os volt a páratartalom...
Gratula a kicsihez!
:)
Milyen jó lehetett úgy hazavinni, hogy a légtér klimatizált...
Az én Panám se büdös hálistennek, és asszem, lesz dolga mostanában, mert a jövő hét elejére 35 fokos meleg + esőt, azaz szubtropikus időjárást jövendölnek. Literszám nyomja ki a levegőből a vizet...
Nálam automatára van állítva (AUTO), a "Lo" állásban, így a napközbeni 24-25 fok a default, csendes, nyugodt. A hűtőben pedig hűtött darabárut tartok :) jól lehűtött Waffino-t például, amire a jégkockával és hámozott citrom- és lime-szeletekkel telitömött nagy pohár ásványvíz remekül csúszik...
:))
Rég jártam erre, mert ugye a Pana hasít rendesen és meg vagyok elégdve, de látom érdemes visszatérni, mert ez a gombás dolog engem is aggaszt, főleg most, hogy beleolvastam az előzményekbe.
Ezzel az a bajom, hogy nem tudom mikor nem fogom járatni több napon keresztül, mert nem tudhatom mikor milyen idő lesz. Viszont nem szokott büdös lenni az jó?????
Azt is hallottam hogy érdemes egy fél órát a fűtés bekapcsolni, mert akkor fasszantosan kiszárad..
Ja és tegnap hoztam haza a kicsit a kórházból, végre megszültünk, nagy az öröm :D
Bent azt mondták, hogy nem para a klíma, csak legalább 24 en legyen, én 25 fokon szoktam járatni...
Üdv, a jég legyen veletek :D
A légtisztítók szinte mindig tartalmaznak ionizátort is, de sokféle önálló készülék is létezik. Érdemes tehát ezekről beszélni. Az ionizátorok a levegő negatív ionokkal (negatív elektromos töltésű részecskékkel) való dúsítására, a hiányzó negatív ionok pótlására szolgálnak. A tiszta vidéki (falusi) levegőben köbcentiméterenként kb. 1200 pozitív és 1000 negatív ion van. A városi levegőből, a légszennyezettség hatására, szinte eltűnnek a negatív ionok. Ez fáradékonyságot, idegességet, szellemi és fizikai teljesítménycsökkenést, továbbá rossz alvást okoz. A negatív ionok pótlásával ezek a tünetek jelentősen enyhülnek vagy eltűnnek. A jelenség azonban megfordítható: ha folyamatosan negatív ionokat juttatunk egy helyiségbe, azok állandóan lekötnek, semlegesítenek az ott lévő, lebegő szennyeződésből egy részt, vagyis tisztul a levegő. Ezáltal az ionizátorok a legegyszerűbb, legolcsóbb légtisztító készülékek (áruk általában 5-10 000 Ft). Arra azonban feltétlenül figyelni kell, hogy olyan ionizátort válasszunk, amely nem vagy csak minimális mértékben termel ózont. (Az ózon ugyanis - ezt sajnos, kevesen tudják - mérgező gáz.) Ezen a területen az Amcor cég jár az élen: olyan, különleges szénszálakból álló ionforrást fejlesztett ki, amely még az USA szigorú ózonszabványában megadottnak is csak a felét bocsátja ki."
Nem szedem atomjaira :)
Sajnos kisült, hogy létráról látni csak be fentről a beltéri aljába.
A szűrőket felemeltem, de a mögöttük lévő lamellákon semmiféle trutyi nem csöpögött.
A leírásban találtam ilyet:
"Hosszabb időre leállításnál járassa a készüléket HŰTŐ (COOL) üzemmódban, 30 FOKON, 2-3 ÓRÁT."
Ilyenkor persze a kompresszor nem fog bekapcsolni (ha csak a lakásban nem 40 fok van), és ettől ezek szerint jól kiszárad.
Kérdés, mit nevezünk hosszabb időnek.
Ha 3-4, esetleg 5 napig vagy még tovább nem kapcsoljuk be?
Vagy ha a téli szezonra leállítjuk?
Ha ránézel a lemezekre, és már alul sem látsz semmit, akkor nagyjából jó. Ha napokra leállítod, akkor érdemes tovább fújatni, hogy teljesen kiszáradjon.
Nekünk a leírásban benne van, hogy időnként (hosszabb leállások előtt) javasolt egy fél napig járatni a ventillátort.
A lenti cikkből kiderül, hogy azért nem annyira egyszerű ez a kérdés, ahogy a klímás szaki jólmegmondta. Nem beszélve arról, hogy nem csupán ez a kórokozó tud elszaporodni.
Magától pedig igen bajosan szárad ki a klíma, nekem egy óra ventillátor után (alapfokozaton) is látható volt a lemezek között folyadék.
----
Bőven elég, ha kiszárítod. Ha elkezdenek szaporodni az izék, úgy is megérzed, mert iszonyú dohos lesz.
Hát, nem lettem okosabb :)
Anteris jól megijesztett, de nálam csontszáraz minden, leállításkor 35 perc ventilációban járatom, és a lakás falai amúgy olyanok, hogy pillanatok alatt csonttá szikkad minden közöttük.
Hétvégén szétkapom a beltérit, és megnézem, tocsog-e a kondenzvíz, de nem hiszem. A szerelő sokat méricskélte vízmércével, amikor felrakta, az ejtőcsövet is sokat állítgatta. Reménykedem, hogy nem tette fel rosszul.
Dohszagot nekem még nem produkált a légkondi, de a fertőtlenítő spraynek is utánanézek.
Az idézett cikket már korábban olvastam, de vazz nem az orvosi rész a lényeges itt, hanem kifejezetten az OTTHONI, fali split klímák rizikófaktorai.
Én is hajlanék (önbiztatás) arra, amit Alfa Hold mondott, hogy a nagyobb, irodai rendszerekben van a veszély, de azért gyűjtsük az anyagokat.
Az én Panasonicom nem tud ionizálni stb., csak hűteni, így ehhez a részéhez nem tudok hozzászólni.
a klímások biztos tanulnak mikrobiológiát. Az egyik ismerősöm vízszerelő volt, gondolt egyet, aztán elkezdett klímákat telepíteni. Na ő vazeg qurvára nagy tudósa a baktériumoknak. Annyit tud, hogy van bifidus-essensis, azt kalap-kaabát! :)
Buziság az egész.
Azt mondta a mi klímaszerelőnk, (mert ugye rákérdeztem rögtön a legionellára) hogy hecckampány.
Veszélyt inkább a légcsatornás klímák jelentenek, ahol kialakulhatnak a csatornában pangó vizek.
Aztmondta, hogy ha be vagyok sózva, akkor félévente lespriccelhetem az elpárologtatót fertőtlenítővel (miközben mondta, elnézően mosolygott).
És tényleg: gondoljunk bele az elpárologtató lamellák között szerintem 1 nap alatt kiszárad magától is, ha maradna benne víz.
Egyedül a kondenzvíz gyűjtő edényben maradhat nagyobb mennyiségű víz, ha rosszul van feltéve a beltéri, de az sem érintkezik a légárammal úgy, hogy annak a felszínéről baktériumokat sodorna magával. A legionella amúgy is a húgymeleg vizet kedveli. A kondenzvíztartó meg szobahőmérsékletű.
Emeld fel azt a szűrőt és azonnal látni fogod, ahogy a víz csurdolál a lemezeken.
Neked pana klímád van, ugye? Nos, a jó minőségű (panasonic) klímáknak sokkal nagyobb a hőleadó felülete, mert egészen sűrűn vannak lemezelve. Így persze sokkal nagyobb felületen tudnak a gombák és bacik megtelepedni, és a víz is sokkal nehezebben folyik le a hajszálcsövesség miatt, ugye.
:))
Nem vagyok ugyan mikrobiológus, de a gond akkor indul el, amikor egyszer hosszabb időre (pár nap), így marad a klíma kiszárítlanul. Ekkor szaporodnak el ezek a kedveskék. Ezek után már az időnként újra megjelenő víz is elég, hogy életben maradjanak és szaporodjanak. Ezek az aranyoskák pedig a szép telepeket építenek, amelyek nyálkás kocsonyaként még jobban megnehezítik a víz gyors párolgását. S ha már egyszer jó vastagon megtelepedtek, szerintem nincs olyan gyilkos spricce, ami lehatol a trutyma mélyére, szóval az csak időleges megoldás. Ilyenkor egyszerre érezni a dohot és fertőtlenítőt. Hmmmmmmmmm. ;-)
A gombákról jut eszembe:
Egyszer egy amerikai kisvárosban sorban kerültek kórházba bevérzett tüdővel a kisgyermekek. Eltartott egy ideig, mire rájöttek, hogy ezekben a házakban a pincéből szívott levegővel szellőztették a szobákat, ahová pedig beköltözött vmi gomba, aminek a spórái kikeltek a tüdőben.
Egyáltalán: mi a kondenzvíz mechanizmus a mi klímáinkban?
1. meleg levegőt a beltéri beszívja (tele vízgőzzel)
2. a hideg belső részeken a pára kicsapódik (kondenzáció)
3. a kicsapódott víz lecsöpög a beltéri alján lévő gyűjtősínbe
4. a gyűjtőből (lévén ferde) a víz kiblöggyen, belefolyik az ejtőcsőbe
5. ejtőcső X méteren keresztül lejt vagy függőleges, szépen kivezeti a kondenzvizet a falon túlra
6. megállni a csőben nem tud, mert a cső lejtős vezetésű
7. a víz kifolyik a kertbe vagy a francba tökmindegy
Kérdés:
Marad-e kondenzvíz a rendszerben?
Ha igen, hol?
Mennyi?
Panghat-e?
"...A melegvíztároló rendszerek vizét minimum 550 fokon kell tartani..."
Érdekes víz lesz az, amit 550 fokon tartanak...
Tudtommal 100 fokon forr...
Még gőznek is brutális...
Ez is figyelemreméltó a cikkben:
"Az Angliában idén augusztusban fellépett tömeges fertőzést egy művészeti központ légkondicionáló berendezésében meghúzódott baktériumok okozták. Az elvégzett vizsgálatok a 30 éves berendezés vízkezelőjében mutatták ki a Legionella baktérium jelenlétét. "
Remélhetőleg azért mi nem ilyen ósdi cuccokat használunk, és talán ezekben jobb a vízelvezetés...
Minden ilyen szellőztetési és befújkálási praktikákat szívesne fogadok, részletesen.
Most kikapcsolás előtt járattam fél órát, automata ventiláción.
Mi az hogy nyissam fel a rácsot?
Nálam le lehet venni az előlapot, és akkor bámulhatom a 2 db szűrőbetétet.
Honnan látható, hogy "kiszellőzött"?
Mit kell látni?
Bocs, ha kissé nehézfejűnek mutatkozom, de inkább magyarázd el részletesen...
köszi.
Olvass index fórumot ;-)
Volt már szó róla. Jó alaposan ki kell szellőztetni ventillátorral a hosszabb leállás előtt. A szellőztetés közben időnként nyisd fel a rácsot, így látod majd mennyi ideig kell járatni adott fokozaton, hogy kiszellőzzön. Sztem alapfokozaton az több lesz, mint félóra, saccra.
Egyébként pedig lehet befújni félévenként mindenféle kellemes baktérium, vírus, gomba és emberölő szerekkel. Kellemes.
minden bizonnyal elütési hibának tudható be az 1015. Nagy valószínűséggel 10-15 esetre gondolt a szerző- lemaradt egy kötőjel - , mint amelyek klímaberendezéshez köthetőek. Így már korrekt szerintem.
Én meg elnézést kérek, hogy nem kontrolláltam eléggé a beídézett szöveget!
igen, erről most még nem nagyon dumálnak, hagyják, hogy hadd terjedjen a klimatizálás. Majd a védekezés - a sterilizálás - egy külön üzletág lesz, mint pl. az usában.
Ja és azokban az esetekben, amiket igazoltan a klímák okoztak:
vajon mekkora volt a házi és mekkora az irodai klímák aránya?
(az irodai klímák gyakran teljesen más rendszerűek, jóval több kondenzvíz van stb. stb.)