"Figyeltem a fogalmazásodra: nem a pénz visszaszerzése miatt indítottál volna kártérítési pert, hanem hogy jól megszívasd az illetőt. Erre írtam, hogy kár...
"
Hát a gondolatolvasást még gyakorold, mert nem nyert hangszórót.
Taki naná, hogy nem használná sőt a Taxify-t sem mert az már úri huncutság.
Taki nem értené ezeket az úri huncotságokat. A Taxis felvilágosítaná a droszton ezekről, közli vele hamarosan önvezető lesz...de Takit ez nem érdekli, szerinte a nyugodt, rutinos öreg rókákra akik ismerik a várost, mindig is szükség lesz.
Amit a lopásról írtál, azzal egyetértek. Lopni csúnya dolog, a meglopott jogosan van felháborodva.
Azonban illik helyén kezelni a dolgokat. Nekem is nagy pénz 30 ezer forint - épp annyira, mint neked és a szüleidnek. Ennek megfelelően én is dühös lettem volna. És kb. pont úgy reagáltam volna, mint ti: nem indítottam volna kártérítési pert, mert kb. többe kerül a leves, mint a hús, mire a pénzemhez jutottam volna.
Amiben mások vagyunk:
a., nem gondolom, hogy bárki jobban jár, ha a tolvaj még ül egy-két évet, mert mondjuk ezer forinttal többet lopott, mint amely a börtönbe kerülés küszöbértéke.
b., nem gondolom, hogy egy kedélyes sztorizgatás során az egyébként kilenc éve történt eset kapcsán érdemes és szimpatikus volna kifejteni, hogy kár, hogy nem szívattam meg a csókát egy kártérítési perrel. Nem tetted, hát nem tetted. Figyeltem a fogalmazásodra: nem a pénz visszaszerzése miatt indítottál volna kártérítési pert, hanem hogy jól megszívasd az illetőt. Erre írtam, hogy kár...
És a tolvajnak több joga van, mint neked felvetéshez: olyan a társadalmunk, hogy aki bekerül az örvénybe, az onnan ki nem szabadul soha. Hiába várod el attól, hogy ne lopjon, aki egyszer bekerült a börtönbe, s akinek a 20-30 ezres tolvajlását magad is újabb börtönnel büntetnéd - kárörvendően, visszataszítóan. Az az illető lehet, hogy két évig börtönben ül, de biztos lehetsz benne, hogy utána kiszabadulva nem 30 ezres stikliket fog elkövetni. Jogai pedig az ilyen körülmények között felnövő embernek kb. soha nem is voltak és nem is lesznek.
De hát tudom, hogy ennek belátása már túlmegy minden elképzelhető határon.
Kár bizony és hát igen, kárt okozott, lehet neked 30 ezer ft nem nagypénz, de másnak igen, meg eleve a enyém ne lopja el, és igen ha kárt okoz térítse meg. Nem azért dogozok meg azért a pénzért, hogy más ellopja elég baj az ,hogy lassan már több joga van a bűnözőnek mint az áldozatnak. Nehogy már panaszkodjon a tolvaj a lopott áru minőségére.
A konkrét jelenetre nem emlékszem, de már csak azért sem lehetett rendben ;-), mert
1. ahogy írod egy Stefi kaliberű nő nem fog kepeszteni egy pasi után, aki sokadjára is levakarja (persze, ez általános a Szomsza férfi főhőseivel szemben, de hogy se Mágen, se János női ne tudják őket elfelejteni, az kevéssé valószínű, lévén Mágen általában paraszt és nem is igazán adja tudtára a másiknak, hogy bármi esély lenne, hogy otthagyja az asszonyt, családot, János meg olyan szinten egy unalmas pasi, hogy csodálom, hogy enm alszik be bármelyik nő mellette)
2. megint csak általában Stefi és János találkozásain olyasmikről van szó "riport2 cimke alatt, ami kb. egy pár szavas, egyszerű kérdésből, János részéről meg egy három mondatos válaszból áll. Magyarán, ezért ma már még a telefont se veszi fel az ember, max. dob egy mailt, de akkoriban telefonon egészen biztosan el tudta volna intézni, nem bumlizik ki Budakeszire miatta (jó, ha onnan veszem, hogy ez gyakorlatilag egy fedősztori arra, hogy láthassa Jánost, akkor mondjuk ezt megbocsátom, de sajnos ekkor jön az első pont, amit írtam, hogy János nem egy Mick Jagger vagy Brad Pitt, és egy erős negyvenes, de még mindig dögös, határozott, karakán nő aligha fog előtte úgy pitizni, mint egy tizenéves csitri, ha meglátja élőben Brad Pittet... :-D
Bocs, hogy ilyen sokara valaszolok, meg akartam keresni, pontosan melyik reszben fejezetben volt, de nem volt ra idom, aztan el is felejtettem az egeszet.
Szoval amikor a Verestollu Stefi sokadszorra kimegy Janoshoz, hogy megbeszeljek a mindnekit lazban tarto csemetekert, vagy az ujulat alakulasat, es megbeszelik, hogy a tovabbiakban nem lesz koztuk semmi (Stefi termeszetesen tovabbra is megorul Janosert, de ez mar csak egyoldalu vonzalom), szoval az a jelenet szerintem teljesen rendben volt. Mivel nem volt idom megkeresni, mar nem emlekszem, hogy csak a szineszek miatt, vagy kivetelesen a parbeszed is rendben volt, de ugy remlik, az utobbirol volt szo.
És hát az is milyen kár, hogy ma már csak 50 ezer fölött vágnak börtönbe valakit. És micsoda hiba volt nem jól megszívatni és a 20 ezres börtönkeresményéből levonatni a veszteséget.
Még egy meta rész: a Jose Chung's From Outer Space, amelyikben Muldernek nagyon ízlik az édesburgonyás pite. (Szerintem ez Twin Peaks utalás akar lenni.)
Á, már megszoktam, hogy többnyire elrontják az ilyen apróságokat. Illetve a Brian életében még viccet csináltak belőle. :)
Viszont valami valamennyire hozzáértő ember mégis lehetett a környéken, mert az "I am the walrus" arámi fordítása zseniálisan pontos poén volt. :) (Egyetemen mi is szórakoztunk ilyenekkel.)
Köszi, gyorsan be is pótoltam, tényleg szellemes (haha!) volt. Az egyik kedvenc filmes közhelyem az "Is that a gun/flashlight/etc. in your pocket, or are you just happy to see me?" sor. :)
Nem is tudtam, hogy más sztoriban is megvan ez a "tárgy, mint hangfelvétel fizikai hordozója, kvázi hanglemez" ötlet, eddig csak ezt ismertem: https://en.wikipedia.org/wiki/The_Stone_Tape
Csak kár, hogy már a legelején lelőtték nekem a poént. Kikockáztam az apokrifet, és... rögtön láttam, hogy újgörögül van.
Pont most néztem meg a legújabb részt. Hát sajnos annyira nem vagyok már oda érte,mint amikor a kilencvenes években ment. Jó kis Gumiember és hasonlo epizódokkal. Különösen a monster of the week részeket szerettem.
Kellett volna annakidején, egy Szomszédok-X-akták crossover epizod, ahol Scully es Mulder gazdagréti paranormalis esemenyeknek jár utána. Természetesen segitsegukre lenne Feri és Mágen is.
Még (szokasos) be nem teljesulö szerelmi szal is szövödhetne pl Mulder es Juli vagy Scully és Mágen között.
az X-aktákban van egy rész, amit ő írt és rendezett. a sztorinak se füle, se farka, mondvacsinált, viszont marha szórakoztató az egész, milliószor megnéztem már
Igen, szerintem is. (Ugye a Zoolanderben is az ő improvizálása mentett meg egy jelenetet.)
Ez magyarázná azt is, hogy miért olyan kegyes, elnéző a forgatókönyv Hank karakteréhez.
Jut eszembe, a Kaliforgiában van egy metapoén is, amikor Hank a bíróságra megy, és azon viccelődnek az exével, hogy úgy néz ki, mint egy FBI-ügynök. :) De nekem az ügynökök közül is Denise a kedvencem.
Egyébként azt a szlogent is félrefordították az X-aktákból, the true is out there vagy ilyesmi volt, inkább úgy kellett volna, hogy az igazság odakint van, kint a nagyvilágban.
9 éve Békésen mikor még otthon laktam volt egy besurranó tolvajunk, csak anyám volt otthon, fent az emeleten dolgozott, és nem zárta be az ajtót, pedig mindig be szokta. Nyitott kertkapun bejött és a kazánházban hagyott táskából kivette a tárcáját, mást nem, pedig volt mellette 2 doboz cigi, meg kulcsok a kocsikulcs is, a kocsi ott állt a garázsban a ház mellett. 10 perc múlva kb. ment le valamiért és látta a padlón kiborított táskát. Mást nem vitt el. Pénz valami 20-30 ezer volt benne, de minden igazolvány meg vagy 12 ezernyi kajajegy. Rendőrök kijöttek 10 percen belül, helyszíneltek, vettek ujjlenyomatot. másnap elkapták, gondolom sejtették ki volt, egy piti kis rejtett erőforrás, aki pár napja szabadult a sittről, hasonlók miatt, nincs sok agya, nyitott ajtókon bemegy ha meglátják szalad, a pénz kivette a tárcából minden mást a közeli hídról bedobált a csatornába, és mivel zsilip volt és az egyik ága lezárva ott volt minden, faterral ketten mentünk ki horgászni, kért kölcsön egy horgászcsizmát valahonnan tökig érő fajtát abban gázolt a vízbe és dobálta ki a partra a dolgokat. Plasztiklapos igazolványok meglettek ,nem kellett újra csináltatni, már az tiszta haszon, de egy csomó kaajutalványt is kihorgásztunk, megszárítás után még fizettünk is vele gond nélkül. :) Nem volt sok esze, hogy ezt is eldobta, ebből hetekig ehetett volna. A rendőrségen kérdezték, hogy mennyi pénz volt a tárcában ,de pontosan nem tudtuk, de elég volt annyi ,hogy biztosan több mint 20 ezer, a rendőr mondta, hogy így már nem szabálysértés, visszaesőként így le tudják csukni ismét. Azóta már sajnos 50 ezerre emelték a szabálysértés felső határát. A pénzt még aznap eljátékgépezte, az nem lett meg, polgári perben lehetett volna visszakövetelni, de a rendőrségen azt mondták esélytelen, sosem dolgozott egy percet sem, jövedelme semmi, vagyona alig, most ismét pár évig ülni fog. Utólag belegondolva kellett volna perelni had szívjon mikor vonják a börtönkeresményéből, még ha csak filléreket is.
Másik mikor testvérem kosárlabda csapatát rabolták ki. Meccs közben feltörték az öltözőt, elkapták őket két fiatal 12-13 éves nem idén barnult volt, ők is megmondták hol dobálták el az igazolványokat, egy részük meglett, szerencséje a mobilja akkor nem volt nála az is az mp3 lejátszóját meg visszaadták, és még kártérítést is fizettek a szülők az övtáska és az iratok egy része miatt, gondolom az ügyvédjük tanácsolta, hogy ha legalább részben megtérítik a kárt az tevékeny megbánásnak számít és enyhítő körülmény lesz, de több ellopott mobilt ,amit nem tudtak használni összetörtek.
Nekem volt szerencsém élőben látni Duchovny-t, és találkozni vele a koncert előtt. A valóságban személyiségre Hank Moody-hoz közelebb áll, mint Mulderhez. :)
biztos az X-aktákra reflektáltak ezzel, ott többször is elmondták Duchovny karakterének, hogy milyen jó kiállású, és mégsem foglalkozik a nőkkel-csak telefonszex és pornó formájában, ezekre utaltak-csak a rögeszméivel, még részeket is építettek erre a szálra. ezt pótolta be "íróként". egyébként annyiban nem elrugaszkodott ez az elmélet, hogy Duchovny híresen jó improvizáló, rengeteg geget, poént ő talált ki a forgatások közben, amit aztán meghagytak.
Most jövök rá, hogy mindig röhögünk, hogy Gazdagrét közbiztonságilag rosszabb a legrosszabb new yorki harlemnél is, erre velem is mennyi bűneset megesett... :-D
Nálunk a gimibe (elit gimi!) az igazgatóhelyettes bukott le, hogy a szaktermekbe órára ment osztály üres osztálytermekben kipakolja az ott hagyott táskákat. Most komolyan, persze, elit gimi voltunk, de mennyi pénz van egy diáknál egy ig.helyettesi fizetéshez képest? Egy bérletre vagy heti ebédpénzre való? (ez még a 80-as évek vége volt, tényleg nem volt különösebb villogás gazdagsággal annak ellenére, hogy bőven voltak rózsadombi osztálytársaink) A mi osztályunk buktatta le, pár detektívkedvű osztálytársam elbújt a szekrénybe egy tornaórán, és megvárták, míg bejött megint, és turkálni kezdett.
Igazából annyira álmos voltam, hogy bebeszéltem magamnak, hogy képzelődöm (mondjuk csak addig, míg meg nem láttam, hogy a szélfogó ajtaja résnyire nyitva van, mert persze, kulcsra nem zárjuk, de kilincsre igen), illetve ezután, hogy ugyan inge, jól láttam, volt itt valaki, de még pont időben mentem ki, és nem vitt el semmit.
Aztán délelőtt, mikor a férjem elővette volna a laptopot, jöttünk rá, hogy lehet, hogy sok minden megvan, de speciel a táska a laptoppal nincs.
A férjem viszont teljesen átaludta az egészet, fel sem ébredt az egészre, azaz, valamit odamorgott nekem, de nem izgatta, hogy zsbelámpáról meg nyitott ajtóról beszélek neki, reggel azt hitte, álmondta az egészet.
Én meg délelőtt jöttem rá, mikor láttam, hogy igenis bent volt a lakásban a tolvaj, hogy igen, tkp. bármi lehetett volna (bár, a zsaruk azt mondták, hogy mivel más a büntetési tétele a sima besurranásnak meg annak, ha erőszakot is alkalmaznak, ezért inkább csak az alkalommal élnek, még zárat sem szeretnek feltörni, mert ott már keményebbek a zsaruk is meg ha elkapják őket, a büntetés is)
Persze azóta kutya ide, kutya oda, zárunk mindent, de hát hülye ember a maga kárán tanul :-D (illetve, ha azt veszem, hogy majdnem 20 éve lakunk itt, és ez volt ezalatt az egyetlen incidens, pedig korábban nem egyszer volt olyan, hogy tárva-nyitva felejtettem ablakot vagy teraszajtót és elmentünk itthonról, vagy a kánikulában minden ajtó-ablak kitárva, mert úgyis ugatnak a kutyák, ha jön valaki.... akkor végül is is nem rossz arány, de egyszer kellett kapni egy pofont)
Engem "csak" a nagykörúton zsebeltek ki (pénz, iratok, meg az első mobilom), hát az sem volt egy kellemes élmény. Aztán pár évre rá az egyetemi kollégiumban, ahol laktam, járt besurranó tolvaj, vitt el pénzt, parfümöt, karórát.
Most ha azt kérdezitek, ki az az idióta tolvaj, aki koleszba jár lopni... a portás nyilván aludt, de a biztonsági kamera felvétele ott volt, meg is lett a tolvaj. Persze a szajré nem, mehettem volna tanúskodni később a bíróságra (kaptam értesítőt), de minek.
A Kaliforgia (illetve írójának) javára legyen mondva, hogy erre reflektáltak egyszer: a főszereplő azzal kapacitálja másnap reggel az ágyban a hölgyet, hogy mit szólna egy kis reggeli, hónaljszagú (ha jól emlékszem) szexhez.
Az igaz, hogy ebben a sorozatban viszont ahhoz kell a hitetlenkedés felfüggesztése, hogy mit eszik minden nő ezen az állandóan másnapos, cigiszagú, borostás, kitudjaholtöltötteazéjszakát fickón. :)
uhh, az kemény lehetett! Még jó,hogy nem támadott meg titeket. Én olyan rosszul lettem volna, mint Lenke néni,miutan a gazdagréti gazfickók megpróbálták elrabolni töle a viragos aznapi bevételét.
Mikor par eve itt jartak szüleim Stockholmban nálam, anyukamat kiraboltak,fényes nappal a legforgalmasabb turista központban (egy kiülös helyen az ettermi szek szélén volt a táskája és a faszi lehuzta és elrohant vele) sajnos nem sikerult utolérni. Volt a táskában: bakkartya,telefon,kp,kamera es a papirok (amik kesöbb sem lettek meg) . Mehettunk a rendörségre feljelentést tenni, meg a követségre,egyszeri beutazasra alkalmas,ideiglenes utlevelet csinaltatni (kb 20 ezer forint volt,ha jol emlékszem). Sajnost en nem is láttam a tettest,mivel pont bent voltam az epuletben,es mire kijöttem mar elrohant a csavo.
Semmi, nem lett meg. Mondjuk nem is kecsegtettek vele, illetve hát helyszínelni nagy nehezen kijöttek (kellett a papír a biztosítóhoz, így feljelentést kellett tennünk, hiába akartak lebeszélni), de mondjuk ujjlenyomatot sem vettek, tehát nem is tudom, miből, mitől lettek volna meg.
A férjem melós táskáját vitték el az irataival, pénztárcával, laptoppal, meg mindennel, amit az ember magával hurcibál (szemüveg, toll ilyesmi) 5-6 hónap múlva egy kutyasétáltató ismerős megtalálta egy közeli erdőben egy sitthalom alján, persze az értékek nélkül.... csak addigra már mindenből kértünk újat (személyi, bankkártyák, szemüveg)
Amúgy nem volt egy észlény a tolvaj, mert a bejáratunk előtti szélfogón jól láthatóan van kutyaajtó, kint lógnak a pórázok, etetőtálak a polcon, de ennek ellenére bejött. Én is arra ébredtem, hogy a kutyák ugatnak és nem úgy, mint mikor csak macska jár a kertben. Csak sajnos mákja is volt, rögtön kétszer is, egyszer mert a férjem pont a bejárattól 1 méterre tette le a táskáját, és azt még pont fel tudta kapni (egyébként szerintem azt hitte a tolvaj, hogy fent alszunk, mert kintről emeletesnek néz ki a ház, de a mi hálónk lent van, fent meg csak a fiamnak egy szoba meg egy fsz), mikor nekirontottak a kutyák és engem is ébresztettek. Másrészt azért volt mákja,, mert amilyen jól el vagyunk látva kutyákkal, sose zártuk addig az ajtót kulcsra, mondván, hogy úgyis felébredünk (mert ki az a hülye, aki bejön kutya mellett?) Szóval, ha nincs pont ott a táska szem előtt, kartávolságra, akkor tényleg semmit nem tud elvinni (az én pénztárcám, kocsikulcsom ott volt a táskától 1 méterre, csak nem premierplánban, hanem oldalt, azt nem is látta meg, mert addigra kiértem, még a hátát is láttam az ajtóban)
Szóval, nem volt ideje keresgélni, csak felkapta vabankra a szeme előtt lévő táskát, amiről gondolta, hogy lehet benne valami. És volt, mert a harmadik mákja az volt, hogy a férjem visszatette bele a laptopját, pedig korábban kivette, mert ha ezt nem teszi, akkor kb. kemény 10 ezer forint lett volna a pénztárcájában (sosincs nálunk sok pénz, mert kártyát használunk), max. nekünk lett volna kellemetlen pótolni a pótlandókat, de a tolvaj azt a tízest zsákmányolta volna.
Na ja, azt se értem, hogy a filmben a reggeli ébredés után senkinek nincs se szájszaga, se nem csipás a szeme, kócos a haja, ami nem hogy a mésikat, de őt magát se zavarja. És mondjuk nem azzal indít, hogy durrant egy nagyot és kimegy pisilni, hanem az előző este megismert másik nemű (szintén nem szájszagú, kócos, csipás) egyént leveszi még egy menetre.
Sőt még bele is pofázott mindenbe, Virág doktoron kívül biztos mindenki elküldte melegebb éghajlatra.
Kíváncsi lettem volna azért olyan kérdésekre is pl. hogy vajon az miért volt példamutató nagymama ábrázolás mikor hónapokig hülyítette Julcsit egy nős ember, és bár ő tudott róla, de nem szólt Julcsinak sőt Mágenéket is lebeszélte róla, hogy szóljanak, mert csak, de még csak a Robit vagy kicsodát se kapta el 4szemközt, hogy akkor most vagy elmondod te neki ill. szakítasz vele, vagy megteszem én esetleg mondjuk megzsarolhatta volna, hogy különben elmondom a feleségednek a dolgot, még az is jobb lett volna.
A sok kéretlenül vett dolgok, amire vagy nincs is igazán szükség, vagy megvoltak eddig is nélküle és nem létszükséglet mint pl. a Trabant megkérdezés nélkül mennyire családbarát szemlélet. Ez a rájuk sózok kéretlenül egy roncsautót, vele együtt sok kiadást is meg veszek nekik kérés és kérdés nélkül egy autót és bónuszként had fizessék a részleteket féle megoldások. Szép lett volna beleírni olyat is, hogy lebasszák kölcsönösen, hogy de hát miért kellett ezt, nyaralni szerettünk volna végre egyszer úgy igazából rendesen, sok csillagos szállodában esetleg tengerparton arra spóroltunk, de most így már megette a fene a spórolt pénzből fizethetjük a részleteket. Avagy mikor odabassza nekik kb. szó szerint a nem épp jó állapotú Trabit, hogy nesze itt az ajándék, keress egy szerelőt és irasd át, Mágen visszaadta volna a kulcsot, hogy köszönjük nem kell ,eddigi s megvoltunk nélküle, miért nem vettél akkor már inkább mosógépet az tényleg kéne, Juli már nagyon nem bír kádban mosni, tizensok éve így csinálja, megérdemelne egy mosógépet.
Később Taki LAdája is lerobban és Veres úrnál csinálja meg ill. dolgozza le később az alkatrészek árát, majd mikor végzett és Veres úr kérné, hogy maradjon még humorosan megjegyzi, hogy Veres úr, ez nem a Rabszolgasors című sorozat, hanem egy másik. :)
Igen ,ezt el is felejtettem. Ha egy elhagyott helyen lerobban a kocsid vagy eltévedsz az erdőben az első házba, amit meglátsz sosem szabad bemenni, il. ha végre sikerült a szörnyet meg a gyilkost megölni nem szabad odamenni megnézni közelről, hogy tényleg meghalt-e. A Sikoly filmben még felvan sorolva több más is, pl. sose mond azt, hogy mindjárt visszajövök, mert nem fogsz. Na meg szintén a Sikoly film elején, de később is megvan, hogy nem akkor kell bezárkózni mikor már a gyilkos hív, telefonálás közben a film elején is nekiáll minden zárat bezárni a sok pontos biztonsági zárakat meg mire mind bezárja a gyilkos már a házban van, így nem tud kimenekülni.
A Mester azt sem tudja, hány részt csinaltak. Egyszer 312 reszt mond (masik 2006-os Zenthés riport) illetve 332-t a mokkas musorban.
Meg Csurös K. (Sajnos ez a mult-kor resz le lett törölve) de azt mondta, azert mentek sokan tudöszuresre, mert látták, hogy Etuska (ezzel a szóval) is megy. Etus kurva szar példa volt az orvosi vizsgalatokkal kapcsolatban, kb.mindent elutasitott.
Az Ördögűző folytatása ott indul, hogy Regant pszichológus vizsgálja a négy évvel korábbi sajnálatos események után. Az igaz, hogy ez a folytatás a valaha készült legrosszabb filmek egyike (állítólag)...
Amúgy a néger rendőrfőnök témában ott van a Beverly Hills-i zsaru, ahol a detroiti rendőrségen, a gettó és a bűn közepén még a rendőrfőnök is fekete, míg a puccos Beverly Hills-ben mindenki fehér.
Első kép: rendőrfőnök Detroitból, második kép: rendőrfőnök Beverly Hills-ből
Nekem is új volt, nekem egy olyan szintén Nap-Keltés, szintén Lakat T-s interjúra emlékszem, ahol a női szereplők voltak ott.
De ez az interjú is.... Lakat T. teljes homályban van a Szomszédokkal kapcsolatban , meghívják Kézdy Györgyöt, akivel tényleg egyetlenegy közös jelenete sem volt (itt mondjuk Koltai János lett volna a megfelelőbb)
És a szereplők sem emlékeznek pontosan minden részletre (Csűrös művésznő nemcsak az ünnepi közös jelenetben szerepelt együtt Zenthé-vel, hanem pl. amikor egyszer a sorozatban Taki felajánlotta Etusnak, aki bevásárlásból ment Mágenékhez, hogy elviszi őt, de a taxi lerobbant.
Amúgy nem azt mondom, hogy egy több száz részes sorozatból mindenre kell emlékezni, de kicsit nevetségesnek tartom, hogy ilyenekre nem emlékeznek.
Speciel ha zaj van éjszaka a lakásban, akkor az egyik legrosszabb ötlet a lámpa felkapcsolása, lehet, hogy ezzel hozza a lakó kényszer- és/vagy pánikhelyzetbe a tolvajt.
Ezeknek a főhőseknek a libidója is valami egészen káprázatosan irigylendő dolog: akár a tökébe is lőhetnek egy golyót, meg menekülhet két nap két éjjel, étlen-szomjan, de az első adandó alkalommal, az életveszély kellős közepén elkapja a legszebb ribancot a környéken - és a nőt sem zavarják se a test-, se a szájszagok, sem úgy általában az, hogy az orgazmus utáni pillanatot jó eséllyel egy géppuskasorozat fogja kissé megzavarni.
Nekem a legnagyobb filmes hülyeség, hogy a legijesztőbb horror-, legvéresebb zombi- vagy leggyilkolászósabb thriller után sincs egyik szereplőnek sem poszttraumás stressz szindrómája, nem kap idegösszeomlást, lesznek pszichiátriai problémái, hanem lazít szerettei körében és folytatja boldogan az életét ott, ahol a film -felelttébb véres- cselekménye abbahagyatta vele, és mondjuk nem kelt pánikot egy mallban csak azért, mert azt hiszi egy furán viselkedő vásárlóról, hogy megismétlődnek a korábbi dolgok.
(egyébként hozzánk jött be egy éjjel besurranó tolvaj, felébredtem, és hálóingben, lámpagyújtás nélkül indultam megnézni, mi az....amibe persze belejátszott, hogy "útközben" nem nincs villanykapcsoló sem, és nem vesztegettem azzal az időt, hogy lámpához menjek. Ja, amúgy meg volt a tolvajnak zseblámpája, aminek a fényét láttam. Szóval, ahogy a Mesternél is szoktam mondani, igenis van olyan, hogy a film megelőlegezi az életet)
A bombákon mindig van egy piros LCD kijelző, ami visszaszámol a robbanásig, de bárki képes pár perc alatt hatástalanítani akkor is ha a készítője évekig dolgozott rajta, ehhez pedig majdnem mindig elég csak a piros vagy kék vezetéket elvágni.
Zuhanyt én is csak akkor nyitom meg ha már alatta állok, mi értelme lenne előbb? Ajtót bezárom, mert a felső retesz magától záródik ha behajtom az ajtót.
Még a net és főleg az IRC aranykorában gyűjtöttünk össze filmes kliséket egy IRC csatornán netre is felkerült anno vicc oldalakra. Lásd. pl amire fejből most hirtelen emléskzem
A rendőrfőnök mindig néger
Egy nyomozó sosem tud egy ügyet megoldani ameddig fel nem függesztik vagy nem kap 48 vagy 24 órát rá.
Nyugodtan lehet ész nélkül lövöldözni tartalék tár mindig lesz a főhősnél akkor is ha egy szál farokban ugrasztják ki az ágyból.
Ha gyanús zajt hall valaki a házban, akkor mindig egy szál hálóingben indul el szétnézni és a villanyt sem fogja felkapcsolni, botorkál a sötétben. Max. a konyhában nyitja ki a hűtő ajtaját és úgy világít.
Ha egy várost katasztrófa fenyeget, természeti katasztrófa vagy pl. mutáns szörnyek, mérges kígyók, gyilkos darazsak stb. fenyegeti a polgármester csak és kizárólag a turisták elmaradása vagy a közeljövőben megrendezendő fesztivál miatt fog aggódni.
Minden háborút és katasztrófát túl lehet élni ha nem mutogatod a családi fényképeidet a társaidnak
A telefonszámok midig 555-el kezdődnek. Ez amúgy egy direkt Hollywood számára fenntartott körzet, csak filmekben használják, elvileg nem is szerepel ugyanaz a telefonszám ha már volt valamelyik filmben.
Ha egy városban kergetnek a központba kell szaladni ott biztosan karnevál vagy felvonulás van, ahol el lehet vegyülni a tömegben
Szexjeleneteknél L alakú takarók vannak, férfiaknak derékig nőknek nyakig ér.
Eiffel torony minden ablakból látható Párizsban.
A számítógépek soronként írják ki a szöveget fikazöld színnel és/vagy utánozzák közben a mátrixnyomtatók hangját. A felugró üzeneteknél sosincs ok gomb vagy x amivel be lehet zárni.
A bombákon mindig van egy piros LCD kijelző, ami visszaszámol a robbanásig, de bárki képes pár perc alatt hatástalanítani akkor is ha a készítője évekig dolgozott rajta, ehhez pedig majdnem mindig elég csak a piros vagy kék vezetéket elvágni.
Egy mezei laptoppal meg lehet fertőzni egy idegen civilizáció számítógépes rendszerét ehhez csak be kell írni, hogy upload vírus.
Utcai harcnál sem számít mekkoea túlerőben vannak a rosszfiúk, hiszen mindig egyszerre csak egy támad, a többiek türelmesen várnak a sorukra.
Minden zárt ajtót ki lehet nyitni másodpercek alatt egy műanyag kártyával kivéve ha az egy lángokban álló csecsemőotthon.
Létezik olyan nagyfeszültségű villanypásztor, amelyik képes agyonütni egy Veloci Raptort is, de ugyanakkor egy 8-10 éves gyereknek semmi baja sem lesz tőle. Ugyanitt az egész dínó parkban csak egyetlen egy informatikus létezik így miután őt megette a dínó, már senki sem tudja a rendszert újraindítani.
A gravitáció minden idegen bolygónál 1G és mindenhol ismerik a leszállási engedély fogalmát és beszélnek a földi nyelveken.
Minden ház előtt van parkolóhely. Az sem baj ha megbüntetnek tilosban parkolásért, csak szét kell tépni a büntetőcédulát.
- szerkezetileg úgy nézne ki, hogy van három család, akik valamilyen zavaros okból sohasem találkoztak még egymással, de elvileg nagyon közeli jó barátok (ezt úgy a 60-80. fejezet táján kezdené el a Mester kibontani, a maga módján persze - szóval teljesen logikátlan szálak kötnék össze a halmazt. Ennek nyomán új tudományos eredményekre sarkallná a hálózatkutatást)
- mindhárom családnak lenne egy-két nagyszerű ismerőse, csupa jóemberek - közülük egy magasan kiemelkedne jóságban, bölcsességben, humorosságban
- azt hiszem kevéssé lenne csodálható, ha ez a csupa jóemberből álló család-halmaz egyként fogadná egymástól függetlenül legbensőségesebb barátjukká ezt a világítótorony formátumú erkölcsi tisztaságot, akit nevezzünk most el véletlenül Mártinak
- mivel csupa jóemberből álló család-halmazban és csupa jóember ismerősökből áll a hálózatunk, s amely pókháló központjában maga a megnemesedett vitalitás helyezkedik el, könnyen elképzelhető, amint ebben az Opusban elérnénk az idealitás azon fokára, ahol már nincsenek rosszak és rossz gondolatok
- igen, a Főopus a megbocsátásról (minek a megbocsátásról is, ha nincsenek rosszak?), az életigenlésről, a magas kultúráról és a szépségről szólna minden
- egyetlen feszültséget teremtő kivételként azt engednénk bele, hogy minden jóságot féltenénk a jövőtől, a kulturálatlanságtól, az Életen kívüliségtől, illetve a jelen elmúlásától, a múlt múlékonyságától. Erről szólnának a párbeszédek.
- merthogy lennének benne párbeszédek. Igaz, a tökéletesség ezen fokán már nem lenne szükség a stáb nagy részére, színészegyeztetésre, világosítókra stb.
- szükség volna ellenben egy lakásra, lehetőleg kettőnél több berendezett szobára (a variációs lehetőségek miatt), khm jól megírt szövegekre és
- és szííííínészekre. Kizárólag a Nemzet Szííííínészei és Prima Primissimások szólalhatnának meg, a halott kitüntetetteket pedig tehetséges fiatalok (úgymint Kautzky Armand, Eszenyi Enikő etc.) szólaltatnák meg
- egyetlen kivételt Márti megformálója képezne: erre a központi szerepre a kiemelkedő állami és szakmai díjakat szerénységből legtöbbször elhárító, ugyanakkor tehetségével az egész magyar színi szakmát elvakító műűűűvésznő kapna felkérést. Reméljük, elfogadja.
- a szereplők a modern kor technológiáját felhasználva, SMS-ek segítségével kommunikálnának egymással: egy-egy szíííííínész kiválóan hangsúlyozva olvasná fel a szövegét, majd zökkenőmentes snittekkel egy másik SMS-sel folytatódna a jelenet
- mivel bizonyos szakmai szociális szempontokat is figyelembe venne a Mester, időnként új oldaláról mutatkozhatnának meg méltatlanul elfeledett művészek - az első adásnapon rögtön a Nagy Visszatérő Marton László bújna egy jószándékú úszóedző bőrébe.
Az Élet felvázolását előbb feltételes múltban kezdtem, aztán kijavítottam: legyünk bizakodók - lássuk be, amíg a Mester alkot, semmi nem zárja ki, hogy ez meg is valósuljon.
Én úgy sejtem, hogy ha a Mesti még kredithez jutott volna, akkor az már tényleg az übertökéletes mű lett volna, szintézise az eddigieknek.
A címe Élet (képek a Szomszédoktól) lett volna*, és már nem is telefonbeszélgetésekből állt volna, hanem FB Messenger** üzenetek formájában zajlott volna a cselekmény.
*mondjuk, stilisztikailag a Képek (élet a Szomszédokkal jobb lenne, de nem tudom, mennyire fejlett a nézőközönség logikai képességei, és veszik le, hogy akkor itt most az Életképek és a Szomszédok keresztezését fogják kapni)
**bár lehet, hogy ha mostanában ment volna, akkor a szinte kikopott Skype lenne a platform, a FB Messengerre csak akkor térne rá, amikor a FB napja is leáldozott már :-D (magyarul, meglenne a fáziskésés, ahogy ott is, ahogy még a Szomszédokban ábrázolta a tahó mobilozókat odáig, hogy ráébredt, hogy jé....)
Terrence Hill az ismert jelenetben. Pisztácia kifogyott csokoládé nem is volt. Akkor legyen egy kicsi mindből. Vanília tutti frutti karamell rumosdio és kávé..... Ja csak ne sporold ki a pisztáciát :)
Na jó, a nyersanyaggal is spórolni kellett, de közben ki is kellett tölteni az adásidőt, hogy csilingelhessen a kassza, s ráadásul semmi értelmes sem jutott az eszébe.
Azért azt tartsd szem előtt, hogy milyen nehéz fosbarna fürdőköpenyt hímezni a tornazsákra.... arról ne is beszéljek, hogy a párizsi vagy szivar mennyire hasonlíthat egy jó nagy bránerra, ami szintén érdekes lehet az oviban :-D
Az Életképek meg még jobb példa: ott meg lehetett volna spórol i a teljes nyersanyagot, elég lett volna a hangot rögzíteni, hiszen a Mester bevezette a telefonbeszélgetések dramatizálását, amikor csak egy embert láttunk, a másik a vonal másik végén volt, é csak az egyik mondataiból következtethettünk, mint mond a másik. Nos, ez tkp. tök felesleges volt, elég lett volna magnóra venni a beszélgetést (bár, ahhoz kétségtelen két ember kell, de telefonon is rögzíthető, nem kell személyesen odamennie a színésznek! :-D)
Egyébként tök érdekes, hogy írjátok, azért maradt benne a sok baki, félremondás stb., mert drága volt a nyersanyag, és nem engedhették meg, hogy újravegyenek valamit, de simán belefért, hogy az adásidőből az elején-végén percek mentek el tök indifferens dolgok mutatására (nyilván az image része volt? :-D): tényleg fontos volt, hogy még percekig nézzük a leevett, üres tényért, vagy a teli töltött poharat és a stáblista sem tudott volna a kép alján futni, míg még valami érdemi dolog meg a képernyőn (jó, ezen lehet vitatkozni, hogy érdemes, illik-e elterelni a figyelmet a stábról, mert még történés van a stáblista alatt... de ha spórolni kell a nyersanyaggal, akkor nincs mese :-D)
Mert nekünk ne mondja senki, hogy a Mesti nem fejlődik. Tudja ő, hogy nem tökéletes, de törekszik rá.... és valóban, ezzel a rész vége cliffhangerekkel ("tudod, mit csinálok én most??????", egyik rész vége, "elmegyek aludni", másik rész eleje) valóban el is érte a nirvánát, ahonnan nincs feljebb, nincs tovább, ez a non plus ultra, minden teleregények legtökéletesebbje)
Na, akkor most már ezt is tudjuk: ebből a szempontból határozott előrelépés volt az Újopus, amiben azért ennyire durva "filmes" "megoldások" sosem voltak. Azokat a jeleneteket kibaszták a francba, s lett a kimerevített stáblista helyett (inkább: mellett) a rohadt hosszú, de legalább értelmetlen epizódeleji visszajátszás az előző rész tartalmából.
Millásreggeliben szóba jött egy kis színes hír, miszerint állítólag az, hogy kinek mi volt az óvódai jele, befolyásolja a későbbi életútját. Sorra jöttek a hallgatói sms-sek és beírások (pl. kocka volt a jelem, és egyet találhattok, mi lett belőlem), de egy teljesen ide illik (és példázza, mennyire mélyen fészkel a sorozat a magyar néplélekben:
"Nekem alma volt a jelem, és szerintem ezért voltam mindig nagyon féltékeny Jánosra a Szomszédokból"
(egyébként, be lehet vallani, ha valamelyik tréfáskedvű topiktárs követte el a dolgot, mert neki legalább papírja van a Szomszédok dilijéről, azzal, hogy ide írogat :-D)
Hahah. Szerintem ezen a fórumon kívül az életben nem hasznaltam azt a szót, hogy" fagylalt"Remelem a kedves olvtársak nem ilyen léhák. :D nem olyan egyszerű szomsza-komformnak lenni :D Holnap vezeklesböl virslipörköltet vacsorázom. Mivel minusz 20 fok van odakint a fagyltat/fagyit inkabb kihagynám :-)
Nem vagy Szomsza-komform, az alábbi két hozzászólásodban többször leírtad a "fagyi" szót, mint ahányszor a kordokumentumban tizenvalahány év alatt elhangzott...:))
Viszont az olyan fagyi ízeket, mint: camembert meg gorgonzola egyáltalán nem ajanlom. A Blahahoz közeli Levendula fagyizóban (ahol szintén elég jo a fagyi) próbáltam és kifejezetten rossz volt, csak annyira kivancsi voltam, hogy vettem egy gombóccal. Soha többet! Damniczkiéknél is van, de ott már nem adtam neki esélyt. Nem tudom a Szomszaban mit szóltak volna egy gorgonzola-zödborsó-kovaszos uborka vegyesfagylalt kombóhoz soook habbal.
Ez a vegyesfagylalt maximum akkor lehetett valamennyire "értelmes" kérés, amikor kb 3 fele (csoki-eper-vaniliat)lehetett csak kapni, bar emlékeim szerint ennél mar a 80-as években is szélesebb volt a kínálat . Ma meg aztan siman 30 féle íz is lehet.
Off:
Tapasztalatom szerint az egyik legjobb fagylalt (nagyon sok féle, a "vegyes"kicsit sok lenne, ha az összesböl kérsz) a Damniczki cukraszdaban van.Ajánlom kipróbálásra! (Igaz nem Szomsza konformak az árak) A különlegesebb ízek közul a vörösboros málna volt a legjobb szerintem, illetve a bazsalikomos citrom. Zöldborso fagyi is volt (sajnos zöldbab virslivel nem ) de az speciel nem kifejezetten jött be. Ha nyaron otthon leszek meg akarok kostolni mas fura ízeket is.
De oké, szereti, de ha van nyolcféle, akkor nem ő akarja eldönteni, hogy ugyan a vaníliát, csokit, puncsot, epret, citromot, karamellt, banánt, meggyet is szereti, de hogy akkor épp most melyiket enné és melyiket kevésbé, meg egyáltalán, milyen kombinációban (mert mondjuk egy citrom-csoki vagy karamell-puncs elég furcsa pár, és mi van, ha pont azt kap?
Nekem akkor nem lenne mindegy, milyen fagyit kapok, ha nem enni akarnám, hanem mondjuk valaki arcába nyomni :-D
Vessetek a mókusok elé, de engem sem az időnként (ritkán) belógó mikrofon vagy bámuló járókelő sem zavarna, ha minden mást, amit ki lehet küszöbölni, kiküszöböltek volna, vagy legalább valami akarat látszana, hogy törődtek vele.
A sztorilájn... no azzal persze nem lehet mit kezdeni, arra csak egy gyógyír lett volna, ha nem a Mester írja. Mert az elején, Miskolcziék idején sem volt ugyan hibátlan, de azért határozottan életszagúbbak voltak, mint később.
A Szomszában az "egy sört"kérek mellett az "egy rostosat" is működik. A vicc az, hogy a kihozott ital sokszor nem is rostos, hanem valami szűrt szar (gagyi műnarancslé vagy szörp)
Én csak a bakikra gondoltam az újravétel kapcsán, pl. belógó mikrofon, névtévesztés, stb. A történetírás faszságaira ez sem lett volna megoldás, de a vágás sem, mert akkor nem lett volna sorozat...
De nem korrigálni kellett volna, hanem ami nem üti meg a mércét, mert akkora hülyeség, inkább kivágni. Aztán egy fél perccel tovább mutatták volna a végén a megtöltött poharat a stáblistával...
Különös tekintettel a hármas és négyes pontra... ezt biztos a BBC ösztöndíján tanulta a Mester is... :-D
(egyébként én is akkor nyitom a csapot, ha már a zuhanyban állok, minek előbb? Továbbá nem zárom magamra az ajtót, és van csúnya kötött kardigánom is :-D)
A lényeg kimaradt: ettől függetlenül én azt gondolom, hogy a McMester nem vett semmit újra fel, vagy mert szart bele, vagy mert nem vette észre a hibát, vagy mert annyira el volt alélva magától, hogy mindent tökéletesnek látott.
Utóbbi azért gáz, mert egy jó rendező nagyon ritkán elégedett, még a tökéletesnek tűnő dolgokon is csiszolni akar.
Az a baj, hogy hiába videó, az állami tévénél olyan szűkösen mérték ezt az alapanyog is, hogy gyakran korábbi műsorok kazettáira vették fel az újabb műsorokat, így el tudom képzelni, hogy azt mondták a McMesternek, hogy "kapsz egy betamaxot, ami ráfér, ráfér, ami nem, az nem", oszt valóban lehet, hogy nem volt hely a korrigálásra.
A film nyilván drága, de a Szomszédokat videora forgatták, az meg nem.
Szerintem egyszerűen észre sem vették, hogy belóg a mikrofon, hogy bámul a járókelő, mert tök mindegy, jó lesz az.
Vagy észre vették a vágásnál, de akkor már nem tudták újra venni, különben is lásd fenn.
Az anyagi okok amúgy is érdekesek lennének, mert autós üldözésre, robbantásokra, helikopteres felvételekre azért tellett.
Viszont az egész sorozat legabszurdabb jelenetére, konkrétan a faltól 10 centire pemzlit lóbáló mesteremberre semmiféle racionális magyarázatot nem tudok elképzelni. Ott sem időhiány, sem véletlen elnézés nem jöhet szóba, az maga a tömény őrület.
A térelrendezés is sokat mond. Például arról, hogy a Mester volt annyira visszafogott, hogy nem egyedül ült középre, hanem a műsorvezetőt is maga mellé engedte. Vagy hogy a Mesternének nem raktak be középre egy harmadik széket. Hiába no, az elegancia mindennél fontosabb.
Aztán meg szidná a MOL Limo-t, hogy tessék már megint itt egy helyünkre pályázó valaki, nem volt elég kicsinálni az Ubert? Vagyis hát ezt Sofőr vagy valamelyik másik taxis kolléga mondaná, Taki meg nyugtatná, hogy ő nem fél a Limotól se az Ubertől se félt sőt a GreenGo-tól sem hiszen mindig lesznek utasok, akiknek olyan jó modorú, udvarias és a várost jól ismerő taxisofőrrel fognak csak utazni, mint ő és nem is fognak hallani erről a Green micsodáról meg a Limoról. Eleve valami akármilyen kártyával kell fizetni, meg azon az intermicsodán kell regisztrálni hozzá még mobiltelefon is kell a használatához, ami maga az ördögtől való, neki biztos sose lesz és az ő utasainak se.
MOL-nál igen, ahol a pár éve először új dizájnnal jelentkező Rózsadombi kútra járna. Rácsodálkozott volna, milyen szép milyen modern lett, ugyanúgy mint annak idején amikor az ÁFOR-ból MOL lett.
Drága volt a nyersanyag. Ezért van nagyon sok sz.r magyar film/tv játék, sorozat.... sok interjúban elmondta számos színész, operatőr, rendező is. Sokszor elpróbálták a jeleneteket mielőtt forgott a kamera.... Nem volt olyan, hogy újra forgatjuk, 15-20x alkalommal. Sokszor elsőre, másodikra klappolnia kellett mindennek.
Lenkét és Takit inkább olyan helyszíni riportban tudnám elképzelni, mint egy véletlen mikrofon végre kapással.
János simán befér a Napkelte meghívott vendégei közé (ha a kamera elkalandozna*, akkor látnánk, hogy a riporter, stáb tagok szeme csukódik lefele, ahogy János lelkesülten beszél az újulatokról és az új erdőtörvényről)
*szvsz az operatőr szorítása is enged a kamerán, és ahogy megbicsaklik a kamera, úgy látnánk ezeket az árulkodó képeket
De mehet be Kutya (ügyelői emlékek a legendás Nemzetiből**), Sümeghy (egy gazdag énekesi karrierre emlékezni), Góliát (pályamódosításről), Feri (volt fóti gondozottak, hogyan lehet ilyen hátrányos helyzetből is teljes életet építeni), Julcsi (természenesen NEVI), Júlia (ő biztos a sztyúdijóval mutatna be új szépségtrendeket), Jutka (közoktatási problémák, nyilván Béla bát is vinné), Jutka és Feri (visszamaradott gyermek fejlesztése a családban), Drágazsuzsám (szemészeti szakorvosi tévés rendelés), DNS bácsi (német nemzetiségi színház), Mimike (nagykarácsonyi bélyegek Mikulásra, bár ez is inkább helyi riport a póóóóstán), A Taxis (ő Dengyel, ugye?, Szóval, ő lenne a stúdióban, Takit meg kintről, a drosztról kapcsolnák), Ernő bácsi (hajléktalanok a -20°C-ban (ez is helyszíni), Szépügyvédnő és Ügyvédbarátom gyakorlatilag bármilyen jogi és gazdasági kérdés, bármilyen jogszabályváltozás a gazdasági társaságok alapításától az új CSOK előírásokon keretesztül az új Munka Törvénykönyvig mindig mindenben isteni szakértők lennének)
A más szereppel kapcsolatban nyilván nem szóltak, akkor kapott valami epizódszerepet, aztán újra behívták, lásd. Mimike akkor mint igazgató egyetlen egy jelentben volt asszem csak egy epizódban. Mikor 10 évvel később ismét szerepet kapott már szerintem ő se tartotta a rendezők mellett problémásnak, mondván, ki emlékszik már arra, hogy már benne volt. Akkor biztos alig vette valaki észre, hogy jéé, Mimike korábban iskolaigazgató volt, csak most tűnik fel mikor napi több részt is meg tudunk nézni, akkor 2 hetente volt 25 perc belőle.
Az tényleg a rendező igénytelensége, hogy nem ismerte az "ezt most vegyük fel mégegyszer" mondatot. Van olyan jelenet is mikor valaki a kábelek alatt lehajolva megy el a háttérben a forgatási szünetben vagy mikor ugrálnak a gyerekek a kamera előtt. Az Eszter Veronika helyett ( akkor volt mikor az egyik diák felgyújtja a papírkosarat Jutka mondja, hogy "Eszter szólj Bujákinak" ) tipikus olyan baki, ami minden forgatáson még amatőrön is rendszeres, de épp ezért az ilyeneket felveszik még egyszer, max. pár perces munka. És igen akár azt a 2 mp-et ki is vághatták volna, még az is jobb lett volna.
A többi jelenet meg a megspórolt statiszták miatt van, ez a simán kimegyünk egy strandra forgatni, ahol amúgy is sok gyerek van a medencében, és nem kell fizetni senkinek szült olyan dolgokat, hogy fingjuk nem volt mit csinálnak ott a kamerákkal, mit forgatnak, így mikor látják ,hogy Batman ruhástól ugrik a vízbe ami derékig ér nekik is és kicibál egy gyereket naná ,hogy mindenki odanéz és röhög, de még a "fuldokló" gyerek is. Komolyabb stáb ha nem si saját embereket hoz a környékről összeterelte volna az embereket elmondva, hogy ezt és ezt forgatjuk, tessék komoly képet vágni ha véletlenül a kamerába néztek ,mert itt drámai jelenet jön mikor a hős Batman kiment a vízből egy fuldoklót. Vagy akár budafoki piacon ,hogy ne bámulj bele 2 centiről vigyorogva a kamerába, esetleg mikor a tanáriban forgatnak az ott dolgozó tanárokat sem csak biodíszletnek használta volna, hanem talált volna biztos pár olyat közöttük, akik el tudtak volna pár mondatot mondani a kamera előtt esetleg mikor pl. Jutka kávét főz és kínálgatja akkor a háttérben ülő két embertől is megkérdezné, hogy ti nem kértek? Ez a mintha ott se lennének dolog zavaró, meg talán nem kéne olyan hülyeségeket beírni ,hogy csak 4 főből áll a tanári kar, Vilma külföldön, Hável vidéken, Csaba meg rohant el az osztálytól, ezért Jutkánek kell este Trabanttal a vízpartra menni felügyelni. Lehetett volna olyasmi, hogy a Kata tanárnő vállalta, hogy lemegy, közel lakik, tudod, aki a múltkor is ott volt a tanáriban mikor bejöttél a kávéval, és törit tanít a 6. osztályosoknak. Esetleg mondjuk Pongi mondhatná Kutyának, hogy technika órán lebaxta Karesz bá, mert a kalapács használatakor nem figyelt oda és az ujjára csapott.
Jánossal riport a Pilisi Parkerdö kihívásairol (újulatok, fatolvajok, szemetelö turisták)
Takival (mint Budapest kedvenc taxisa) a taxis társadalom gondjairol.
Lenke nénivel a jóó kereskedö ismeréveiröl (vagyis sajat magáról) es a naponta megfigyelhetö társadalmi problemakrol es a problemak megoldasarol (pl 5 dekas parizsi a nyugdijasoknak)
Itt megint az az érdekes, hogy oké, a színész ne okoskodjon, hanem játszon (pontosabban nyilván vannak rendezők, akik az szeretik, ha gondolkodik, de vannak olyanok is, akik "zsarnokok", tehát oké)
Mert valahogy úgy gondolom, hogy az ilyen tévesztések benne vannak a buliban, minden produkcióban, minden színésszel előfordulhatnak.
A kérdés az, hogy a Mesternek volt egy stábja is, akik vágták, hangot javítottak, mit tudom én, mit csináltak a már kész anyagon, mégis gond nélkül benne maradtak oltári hibák, senki nem vágta ki mondjuk azt a teljesen felesleges két képkockát, amin látszik, hogy nem egy munkás, hanem egy gyengén felöltöztetett bábú zuhan az ablak előtt. Senki nem vágta ki a párbeszédből, hogy Eszter (nem emlékszem a kontextusra, de szvsz jobb lett volna megszólítás nélkül, mint Eszterrel a Veronika helyett), senki nem vágta ki a festők alibizését (csak mutatva őket messziről, meg Kutyáékat aztán közelről, beszélgetve)
Mert oké, a színész ne szóljon bele a szerepbe, forgatókönyvbe, de azért a csapatnak csak az a feladata, hogy észrevegyen egy csomó olyan dolgot, amit egyetlen ember képtelen, mert lehetetlen, hogy ennyi felé ossza meg a figyelmét....
A lá Mester nyilván lehetett volna egy tévériport, amiben Lakat T önmagát alakítja a Napkeltében, riportalanya meg Etus vagy a nagyszerű mentőorvos, Dr Mágenheim Ádám. A fontos témákról beszélgetve kicsit szóba jött volna és lehúzták volna a tévésorozatokat, amik előtt ott ülnek az emberek, ahelyett, hogy múzeumba mennének kiállításra vagy futni a Pepsi Testmozdító napon (mondjuk, akkor Julcsi lehetett volna a riportlalany)
Sőt, így olvasva, Lakat T-ben simán benne volt a visszatérő szereplő lehetősége, akár havonta meginterjúvolhatott volna valakit, hiszen annyi érdekes karakter volt ebben a sorozatban, hogy simán befértek volna mind egy fiktív tévéműsorba riportalanynak....
Ezt is sokszor leírtuk már: egyszerűen hihetetlen, hogy a Mester meg úgy általában a sorozat bármilyen készítője, szereplője nem tud kifogni egy olyan riportert, újságírót, aki érdemben kérdezi a Szomszédokról. Azaz, felteszi akár ezeket a kérdéseket is, mind amellett, hogy miért ne lehetne ettől még legendás a sorozat? Az kétségtelen, hogy egy kor életérzését adja vissza (vagy akár határozta is meg), meg hogy még most is sokan újrázzák, de miért kell úgy csinálni, mintha maga az Úristen küldte volna le az emberiségnek, mint a Bibliát, azaz, hogy hibátlan, jobbá tehetetlen műremek, ami sem addig, sem azóta nem született több?
De most komolyan, adott esetben simán el tudok képzelni egy olyan riportot, ahol elismeri még a korszakos géniusz Mesti is, hogy hm.... bizony néha akkora nyomás alatt voltak a gyártási idők/költségek által, hogy át-átcsúszott olyan hiba, mikor Veronikát Eszternek hívták, vagy hogy bizony ma már jobban oldaná meg az emeletről kizuhanó melós megtestesítését.
Mondjuk arra, hogy tizen éven keresztül miért nem történt szinte semmi és hogy miért tenyérbe mászóak azok a karakterek, akiket ő szerethetőnek írt bele és fordítva, miért imádnivaló Janka, úgy sincs magyarázat, de egy kicsit kevésbé váltana ki belőlem a Mester és a sorozat Tom és Jerrynél meg Coccolino macinál tapasztalt ellenagressziót (gondolom, nem kell magyarázni: az ember csak azért is szegény Tom, ill. a tarajos sül pártjára áll az istenített Jerryvel és Coccolino macival szemben :-D)
"Meg ha ilyen joban voltak a Mesterrel , akkor miert nem szolt soha senki, hogy pl hee az elözö reszben meg tegeztem/magaztam ezt vagy azt, illetve mas volt a karakterem neve/csaladi allapota stb."
Azért voltak jóban a Mesterrel, mert nem szóltak, szerintem ha szóltak volna ezekről, nem lettek volna olyan jóban....:)))
Lakat T. akár szerepelhetett volna a Szomszedokban, mint a műűűvésznő naaagy rajongója. Igazan pompásan tud benyalni. Amugy vicces amit a Mesti mond a musorban, hogy volt olyan, hogy ujra kellett venni. Akkor az Eszteres/ Alis részekkel ezt miert nem tették? Meg ha ilyen joban voltak a Mesterrel , akkor miert nem szolt soha senki, hogy pl hee az elözö reszben meg tegeztem/magaztam ezt vagy azt, illetve mas volt a karakterem neve/csaladi allapota stb. Vagy mindenki leszarta ezeket, csak elbohockodtak a gázsiert, azt szevasz? Szerintem amugy több közös jelenete volt Etusnak meg Takinak, illetve Takinak es Julinak, mint ahogyan itt mondják.
Előtte volt egy olyan is, amiben a Szomszédok női szereplőit nyalta körbe, az sem sikerült sokkal jobban, sajnos ami link ide a topikba be volt szúrva, ma már nem működik. 2006. november tizenakárhanyadika környékére tippelem azt az adást, ha valakinek van kedve keresgélni.
Felcseréled az okot és az okozatot: a Szomszédok mindig is aktuális volt és hiteles, továbbá a szereplők bátran és progresszíven foglaltak bármikor állást politikai és közéleti ügyekben, ezért lett már a vetítéskor legenda, mára pedig ezért lett hiteles kordokumentum, amit megnézve a mai kor nézője is korhű képet kap az aktuális történésekről, problémákról. Tehát azért jut eszébe még mindig az embereknek, mert ehhez szokott hozzá, és teljesen nyilvánvaló, hogy ha ma még menne, akkor a szereplők pont ugyanilyen aktuálisan, bátran és progresszíven reagálnának a napi dolgainkra, az emberek innen kapnának erkölcsi sorvezetőt az életükhöz és a véleményük kialakításához :-D
A Kádár-korszakban kommunikálták úgy, hogy az igaz kommunistáknak kétfrontos harcot kellett viselniük a "szektások" (= Rákosi-klikk) és a "revizionisták" (= Nagy Imre-csoport) ellen.
Természetesen előbbi nem vallásos, utóbbi nem Trianon-ellenes értelemben. :)
itt össze is szedik: "A harmadik kategóriába a különböző baloldali elhajló politikát követő személyeket és csoportokat sorolták, idetartoztak a baloldali opportunista, a szektás és dogmatikus, az anarchista és a maoista nézeteket vallók."
Sziasztok! Keresem a Megfelelő ember kényes feladatra című filmet, illetve A védelemé a szó című sorozatot! Ha valakinek megvan esetleg, jelezze kérem.
Ki tudja?Lehet, hogy vannak felduhödött, eredeti Szomszedok rajongok tömegek, akik követelik ezen topik letiltasat valamint a műröl gunyoros hangnemben nyilatkozo csoporttagok méltó büntetését. :)
Nekem a fb szomszas csoportoknal is ugy tűnt, akik kommentelnek a sorozattal kapcsolatban, tenyleg jónak (mitöbb..remekműnek) es kordokumentumnak tartjak az opuszt. Pontosan emiatt nyontam az unfollow gombra.
Itt a vég.bölcsben milyen szektasokrol beszél Julcsibe? En csak arra emlékszem, amikor mar közeposkolasok es Laszlo atya tart elöadast a sátánista fiatalokról. Ez a korai rész nem dereng.
És lehet, hogy az is zavaró mindkettőnél, hogy a dolgok nem kétirányúak? Mert ugye oké, hogy ha valaki zrikál, ironikus, gunyoros, de akkor ugyanez megengedhető vele szemben is, veszi a lapot.
Persze, lehet, hogy vennék a lapot, csak a Mesti EZT elfelejtette beleírni a szerepbe, azaz Kutyával, de pláne Etussal is csak az ájult tisztelet hangján lehet kommunikálni. (tessék csak arra gondolni, mikor Gyulárium lecserepezi azokat a cserepeket, amiket Etus maga is cserepeknek hív, erre Etus leosztja, hogy ha még egyszer cserepeknek hívja, akkor vége a barátságnak. Vagy jobban elhinném Kutyának, hogy nem sima kárörvend Sümi rigójancsis kalandján, ha Sümi is behúzná időnként a csőbe.
De egyik sem tud önmagán nevetni egy kicsit sem, úgy hogy marad, hogy csak nekik szabad kigúnyolni a másikat, visszafelé nem lehet velük viccelni, magyarán csendőr pertu a dolog....
Nem azt mondom, hogy nincs ilyen vagy olyan, mint Kutya, csak azt, hogy az akkor nem egy szeretetre méltó karakter.... vagy legalább is nagyon meg kell ismerni, hogy lásd a pozitív oldalát is :-D De itt annyi jön le, hogy a Mesti szerint ezek annyira jó emberek, hogy még ezt is megengedhetik maguknak... magyarán a karakternek azt a bizonyos oldalát, amiért a többiek elnézik nekik még a zrikálást is, nem sikerül egyik esetben sem bemutatni.
Mondjuk lehet, hogy sokan úgy vannak vele, hogy maga a sorozat neve a hívószó a csatorna teljesen mindegy. Csak számomra sokatmondóak ezek a sorozatátvándorlások a csatornák között.
"pedig ugye Etus sokszor "önfeláldoz" vagy "segít", csak hogy olyasmiben, ahol talán nem is kéne beavatkoznia és úgy, hogy hirdeti a saját nagyszerűségét, ami ha ő maga csinál áldozatot magából, már pont nem önzetlenség, csak mártírkodás...)"
Mondjuk ilyen IRL is van, de ugye ahogy te is írtad a karakter olyan szinten van elcseszve, hogy nem sokat lehet vele kezdeni.
"(ugye a kismajmozás meg Julcsi kövérséggel baszogatása"
Vagy pl. Kozma Jocónak vagy Sümeghy-nek is elég ordenáré módon szólt be neki.
Megyei napilapok....nem csak a hírgyár központi, de az archívum is közös (nyilván pusztán költséghatékonysági okok miatt):-D
(egyébként ezeket a zsebadókat ki nézi? Mert elhiszem, hogy a Dunának meg a TV2-nek megvan a közönsége, a kényelmesebb, idősebb nézők körében, akiknek nincs pénzük csak az alapcsatornákra, sőt, nekik talán még a csatornaváltás is gond, azaz, csak korlátozott számú csatornát tudnak kezelni. De ki nézi a többit? A fiataloknak ott a net, ahol azt néznek, amit akarnak, akár a legfrissebb cuccokat is, ráadásul ők azok, akik nem feltétlenül fognak lepetézni és a képernyőre tapadni a Klinika, Charly a majom, de akár a Szomszédok hívószavakra, még akkor sem, ha ezek a címek legalább mondanak nekik valamit.... de az sincs kizárva, hogy még csak ezt sem....)
Szerintem alapvetően Etus karaktere van elkefélve, tény, hogy ezen Csűrös Karola briliáns tehetsége nem tud segíteni, de szerintem egy tehetségesebb valaki sem sokat tudott volna. Arról nem is beszélve, hogy a Mester egyszerűen képtelen még a tehetséges színészeit is vezetni, a rosszul megírt karakterekként azt csinálnak, amit csak akarnak, túloznak vagy alibiznek, szinte mindegy, sika, kasza, léc....
Tényleg próbáljuk elképzelni, hogy mondjuk Pásztor Erzsi Etus. Mert hogy Jankaként imádjuk, pedig Jankát utálnunk kéne. Nos, szerintem ez sem segít sokat a karakteren, max. egy kicsit jobban elhinné az ember a szeretetet a gúny és az irónia mögött (ugye a kismajmozás meg Julcsi kövérséggel baszogatása.... ez ugyanaz, mint hogy Kutya Sümi iránti viselkedéséről sem az jut soha eszembe, hogy azért cseszteti, mert maga is szégyelli, hogy kedveli az öreg dalnokot, hanem süt belőle a rosszindulat és káröröm.... mindezt annak ellenére, hogy én is ilyen vagyok, de valahogy se Etus, se Kutya nem tudta azt az oldalát megmutatni a karakterüknek, akik szeretnek is, nem csak beszólogatnak..... pedig ugye Etus sokszor "önfeláldoz" vagy "segít", csak hogy olyasmiben, ahol talán nem is kéne beavatkoznia és úgy, hogy hirdeti a saját nagyszerűségét, ami ha ő maga csinál áldozatot magából, már pont nem önzetlenség, csak mártírkodás...)
Elkaptam egy Prime reklámot, ahol éppen azt hirdették, hogy leadják a Klinikát és a Charly, majom a családban a sorozatot. Ugye a Klinika az M3-on adták , a Charly is volt már a Duna TV-n (igaz jóval korábban a TV2 is adta)szóval érdekes, hogy a két társaság (MTVA TV2 Csoport) között hogyan vándorolnak át a sorozatok vetítési jogai. Még úgy is , hogy politikai értelemben mind a két társaság a kormánypárthoz tartozik.
Annyira vicces, hogy tényleg akadnak olyan rajongók, akik tényleg formabontó mesterműnek, igazi kordokumentumnak tartjak az Opuszt és minden hibajat csak a korabeli technikai lehetőségekkel, és szereny költségvetéssel magyarazzák.
Most akadtam erre a tavalyi hozzaszolasra (Gyanus, hogy a Mester vagy internethez értő megbizottja :D) lattam azert kapott válaszokat.
Természetesen arra mar nem erkezett reakcio :)
Ja! Az irl szlengen valo kiakadás nagyon szomsza konform.
Véletlenül akadtam rá erre az oldalra kb. két hónapja.Azóta figyelmesen olvastam az épületes eszmefuttatásokat
amelyek többségének a célja a sorozatban talált hibák, ellentmondások kigúnyolása volt. Nekem nagyon ellenszenves, hogy egyes hozzászólók, akár napi rendszerességgel fricskázzák azt filmet, amit több évtizeddel
ezelőtt készítettek, és igen, a hibáival, ellentmondásaival együtt máig is nézhető, sőt szerethető. Itt - többnyire-
igazi színészek szerepeltek, akiket jó megnézni utólag is. ( Akinek nem tetszik , nézze a Tóth Jánost meg az Egynyári kalandot... ! )
A 102756 sz. hozzászólónak minden szavával egyetértek, és köszönöm sokak nevében is.
Más. egyes akár 1,5 - 2 gépelt oldal terjedelmű dolgozataikban rendkívül bosszantók, és idegesítőek a gyakorta használt rövidítések ( IRL, :-D stb. )!
Egy kritikai megállapításom az utolsó részt illetően nekem is van: 1999. szilveszterén ezredfordulót ünnepelni,
emlegetni ostobaság. Az új évezred a 10-es számrendszer sajátosságainak megfeleően 2001. január 1-én kez-
dődött. Belátom, ez nem akkora probléma, mint a felvételen belógó mikrofon árnyéka...
Az említett hozzászóláshoz csatlakozva gratulálok. Az utolsó rész megható volt.
De tavaly volt is róla cikk valamelyik pletykalapban, hogy a Mesterné el is vált volna, hogy ha nem ő kapta volna Etus szerepét , szóval ezért került be ő. Kíváncsi lettem volna, hogy ha másik színésznő játszotta volna Etust, akkor is tyúkanyó (és a hozzátartozó tulajdonságokkal ) lett volna, mint ami lett belőle.
így belegondolva Csűrös Karola simán lehetett volna Mágen anyja is és , más kérdés persze, hogy Etus és Mágen kapcsolata is inkább anya-fia kapcsolat a jellemző, mint anyós-vej.
Sümi kifejezetten az a karakter, akit az ember pl. egy Andrássy úti (vagy valamilyen belvárosi) háromszobás polgári lakásban tud elképzelni, nem egy városszéli panelban. Valóban, hol élt addig, miért költözött oda?
Etuskó karakterét meg a Mester valószínűleg eredetileg nem is tervezte beleírni, csak aztán rájöhettek, hogy jobban bejön a sorozat, mint gondolták, ezért kellett benne egy főszerep Mesternének is.
Az olyan "apró" ellentmondásokat meg, amelyek ebből fakadtak (amit te is írsz, vagy hogy az elején úgy tűnik, hogy Juli anyja egy nem annyira kedvelt, a családdal szorosabb kapcsolatot nem is tartó anyós, pl. nem jelenik meg Julcsi születésnapján vagy Mágen "az anyád" szöveggel adja át a telefont Julinak, azaz itt még szó sincs arról, hogy imádott tyúkanyó lenne, vagy hogy Mágent ő nevelte volna fel) a Maestro pont leszarta.
Jóvanna, ahogy írtam, onnan jött az ötlet, hogy Hofi Takiékhoz csengetett be, ezért maradtak Takiék.
Egyébként, gondolom ilyen esetben amúgy is végig kell csengetni az egész lépcsőházat...
Nyilván Kutya is nemzeti zászlóval ékesítené a kutyaólat, ahová szintén lenézne a miniszterelnök úr, amitől ő meg el lenne ragadtatva, mint anno a Kossuth téri gyűléseken tette anno.
De pont az a lényeg, hogy nyilván attól függ, mi lenne a kimenetel (és hogy kihez csengetne be), hogy épp melyik adón dolgozzák fel az egészet.
Lehet, hogy Feri örülne egy ilyen latogatásnak. Még fociznának is együtt. Nemcsak tudtommal Fideszes (Pregitzer Fruzsi még jobban) lehet, hogy a fodraszatban ingyen frizurat rittyente neki, ha oda is benézne.
Az tényleg dermesztő, hogy Kutya személyében mennyire egy pozitív karaktert akart nekünk eladni a Mester, és mekkora egy perverz, tahó pasit sikerült bemutatni.
Mert Böhm legalább tkp. aranyos volt, meg jóindulatú, de Kutya egy tragédia. Nem csak Antónia miatt, de az is, ahogy Pongival viselkedik, is inkább egy pedofilre hajaz (mondjuk, talán nem aktívra, de hogy nem bánná, ha meglenne neki Pongi, az tuti), mint aranyos, gondoskodó, idős bácsira.
Valahogy Böhm és Julcsi viszonyában sose volt benne ez a felhang, szóval szvsz Raksányi is kellett hozzá.
Erről a hírről az jutott eszembe, hogy ha ma is menne a sorozat (pláne, ha a Dunán vagy a TV2-ön), nyilván annyira aktuális és közéleti lenne, hogy most Hofi helyett OV csöngetne be Takiékhoz. Gondolom, Lenke először megint eljátszaná a kopogócédula, nem értem, mi az, egyébként is, mi az, hogy választás dolgot (jó, az Julcsi volt, de talán pont ott lenne ő is), de aztán megkínálná a stábot zöldbabfőzelékkel és virslivel, amit a látogatók örömmel elfogyasztanának.
Ha a retekklubbon menne a sorozat, akkor meg OV és csapata Mágenékhez csöngetne be (akkor nyilván nem mutatnák őket, de mi tudnánk, hogy ők csöngetnek) Etus lenne csak otthon Flórával, aki a csöngetésre kinézni a kémlelőn és jelentené Etusnak, hogy "egy csomó bácsi áll ott öltönyben". Mire Etus csak úgy foghegyről, a zárt ajtón keresztül odavetné, hogy "nem veszünk semmit!" és visszaparancsolná Flórát tanulni :-D Kicsit később rohanna át Julcsi lélekszakadva Takácséktól, hogy OV és csapata csengetett Takiéknál, itt is voltak? Mire Etus flegmán előadná, hogy nem tudja, de ő senki politikust nem enged a lakásba, nehogy eltűnjön valami.
De ő is csak ritkán. En Kutya sztorijait egyebkent nem hiszem el. Biztos leskelödött meg fantazialt, és ilyen perverz bókokat is szórt, ápolatlan, taszito figura lehetett, és még csak az sem lehetett,hogy szerepekért vagy pénzért kamatyoljanak vele, hiszen soha nem töltött be olyan poziciot ahol ezt elérhette volna.
Ja, még annyi, hogy gyakorlatilag minden fura/hülye háttérre van teljesen normális magyarázat, de valahogy mégsem ezek születtek meg, hanem az, amit ismerünk... de miért és hogyan?
Olyan kíváncsi lennék (sose tudjuk meg, ma. a hivatalos álláspontot, ami nem feltétlen az igazság :-D), hogy mennyire ad hoc teremtődtek meg a karakterek és a hátterük?
Mert ha megnézi az ember, akkor nem csak Jutka háttere nem passzol, de ahogy már többször elhangzott, Mágenék Etussal sem (miért éltek albérletben Julcsival, ha Etus meg a saját lakásban, és ha később folyton segít, akkor miért nem segített?)
Meg hát Sümi, Böhm háttere sem oké: agglegények, akik elég normális állásokban végigdolgozták az életüket (és elismertek), mi a bánatnak költöznének ki a prérire?
Szóval, szépen összehajigáltak pár karaktert, de valahogy szerintem senki nem vette a fáradtságot, hogy kitalálja, hogyan is kerültek ezek oda? Aztán egy idő után persze többet kellett mondani róluk, el-elhangzik egy félmondat, történet, ami sehogy sem illik abba, amit addig bemutattak.
Tehát Jutka és Feri, oké, friss házasok, kilóg a seggük a gatyából, mert Feri fóti gyerek, Jutkát meg miatta kitagadták a szülők, de hogy kik azok a szülők, hogy ismerkedtek meg Jutka és Feri, nem tudjuk.
De Takácsék is ugyanez: jó, jó, eldózerolják a házukat az M0-ás miatt, költöznek be hárman. De mennyire gyakori, hogy az unokájuk lakik velük, akinek a szülei, Takácsék lánya és a férj élnek, mégsem esik róluk túl sok szó, de arról meg végképp semmi, hogy került Alma a szülőktől a nagyiékhoz? Mert még ha elvégezte volna kint a gimit, és itthon akar egyetemre járni, az pl. egy jó ok lehetett volna. De soha nem mondott Alma semmit, és a legmeglepőbb, hogy senki nem is kérdezi meg, mikor kiderül, hogy Takiék lánya az NDK-ban, német férjjel él, hogy és Alma hogy hogy itthon és magukkal?
Mágenékat írtam, de itt meg a legfájóbb az, ahogy az arcunkba tolták, hogy Mágent is Etus nevelte fel és így lettek egy pár (ami azért szerintem elég fura) holott Mágen szülei is simán élhetnének az NDK-ban ;-), de mivel a sorozat kezdetén Mágen már negyven körül van, még az sem lett volna lehetetlen, hogy Mágenék tényleg Etus jó barátai voltak, vagy akár az sem, de csak Mágen 18+ éves korában haltak meg, amikor már nagykorú volt, de Etus támogatásával fejezte be az egyetemet, és jé... ekkor szeretett bele Juliba is (azaz, nem éltek szinte testvérekként korábban).
És ráadásul szinte ugyanezt eljátszák Jánossal, akinek persze, hogy nem élnek már a szülei, ezen nem lepődünk meg, de semmi magyarázat arra, hogy nevelhette fel egy pap? Nála is simán elég lett volna, ha a szülei 18 éves kora után halnak meg, de hívők, és a közösség papja támogatja Jánost addig, míg el nem végzi az erdészetit, és el nem tudja magát tartani.
Értem persze, hogy anno esetleg a sorozatok írása még nem vált a vérükké, és a saját kárukon tanultak meg egy csomó mindent, de mondjuk számtalan írótól is olvastam olyat, azaz, nem kell hozzá tévésorozat, hogy kitalálja nem csak a karakter főbb tulajdonságait, vonásait, hanem részletesen a hátterét, hiszen általában azért leszünk azok, amik, mert onnan jövünk, ahonnan (vagy akár annak ellenére... de attól még meghatározó)
Ezek persze akár apróságok is lehetnének, a BK alapsztorija a társasházzá avanzsált néhai árvaházról, az abban akkor és most is együtt élő néhai árvákról sem túl valószínű, de ahogy sokszor mondom, a BK nem kordokumentum meg nem büszke arra, hogy mennyire valósághű benne minden :-D
Pont ezt akartam kifejteni. Jutka jöhetett volna proli csaladbol (attol azok még siman lenezhetik a lelenc Ferit) vagy pedig bele vihettek volna Jutka karakterebe olyan elemeket, ami utal arra, hogy úúúri környezetben nevelkedett. Attól meg lehetne pozitiv figura, hogy nem proli.
A tanárok nagy része csinálja, én is jártam külön matekórára érettségi előtt, nyugtát sosem adott mikor fizettem neki. angol nyelvvizsga előtt is jártam felkészítőre angoltanárhoz.
De amúgy ha már Heronak van vállalkozóira nem hiszem ,hogy ne tudnák megoldani úgy is ,hogy nme feketén hanem adózik a bevétel után akkor is több lenne mint a semmi.
Bejglinél ok, tudom a tölteléket variálni, a másikba nem látok bele... hát nem tudom. Ha a családból más süti, mindig ép marad. Ha én, pedig ugyanazt csinálom szétmegy... inkább közelebb engedek mást ha ez a kívánság.
Igen, és látszólag ez neki meg is felel, mert ő a kisujját se mozdítaná, hogy akár csak kicsit is jobban éljenek. Lásd. igazgatóhelyettesi pozíció se kell, több pénzért sem, naná könnyebb Hávelnek a partvonalról beugatni minden téren, de mikor felelősséget is kéne vállalnia érte az már nem. Nem vállal különórákat sem, pedig nem lenne az se nagy dolog, 1-2 gyereket pl. felkészítene munka után.
Az elején még Jutka se tudott sokat, lásd. jön Feri állítólagos apja és nem tudja mit kezdjen a nyershússal, Takiék segítettek, meg szilveszterkor a disznótoros, amit Taki csinál meg.
Jó hát persze úri vacsorát csinálnak mindig, de hát 2 hetente csak máskor csak üres kifli meg joghurt, mert " a szentek önmegtartóztatóak" ahogy Jutka mondta mikor tévét vett Ferinek, hogy hát most csak ez van színes tv után zöldbabos virslire se futja. :)
Meg hát ugye plebejus étel is max. virsli zöldbabbal vagy rakott krumpli esetleg jobb napokon fasírt, amit Janka néni levámol. :)
Az tuti, hogy korábban nem lázadt, az csak Ferivel kezdődött, hiszen akkor nem Feri miatt tagadták volna ki a szülők.
Tehát Feriig viszont anyuciék pici, elkényeztetett, rózsadombi kislánya volt. Szőllősyékkel meg a Mesternek sikerült pont azt a gazdag réteget bemutatni, amelyik kétségtelen létezett: a dizájnos nyugati telefontól a kis japán autóig Zsuzsánál. De ha Jutka ilyen közegben nevelkedett, akkor hihetetlen, hogy még csak igénye sincs egy kis gondtalan életre. Jó, a szerelem sötét verem, valamit valamiért, de azért elég nagy a különbség a lánykora anyagai körülményei és lehetőségei közt, meg aközött, ahogy élnek (hogy hordja a kaját az éjszakai műszakba Ferinek, mint valami parasztasszony az aratásra) Attól, hogy néha eszébe jutna (nem panaszkodna, csak eszébe jutna), hogy mondjuk otthon régen simán megengedhette magának a koncertre járást vagy hogy könyveket vegyen, még nem dőlne össze a világ, nem jelentené azt, hogy elárulja Ferit, de Jutka olyan proli, akinek igányei sincsenek, amit neháéz elhinni.
Tisztára olyan, mintha Jutka nem is Szőllősyék gyereke lenne.
Szerintem, arra nincs tuti módszer. Meg kell persze szurkálni, hogy kijöhessen a gőz, és ne feszítse szét, de ha eleve túl nedves a töltelék, akkor még úgy is szétreped, ha az ember bármit megcsinál, amit repedésre ajánlanak. Szóval, ez is olyan, mint a beigli, nem a sütésben van a titok, hanem olyannak kell lenni a tölteléknek, hogy ne repesszen.
De gondolom, nem azért járt zongora- és rajzórákra, hogy utána egy másfél szobás panelben rohadjon mindenféle zongora meg festőállvány nélkül. És egy gazdag budai úrilány, ha már eljut a magánórákra, a legritkábban esetben lesz általános iskolai tanár.
Pláne, ha olyan csúcsokos, mint a csúcsokos Jutka.
Mágen esetében a megoldás egyértelműen az, hogy Kulka irl nyelvtudása került a sorozatba. Jutka, pontosabban Ivancsics meg gondolom nem beszél nyelveket :-D
AMúgy Jutka esetében, aki zene-rajz szakos tanár, pont az a képzet lenne, hogy olyan kis gazdag kislány, aki mindenféle különórára járt, gondolom, zongorázott, meg tán rajzolt is, emellé különösen valószerűtlen, hogy egy német vagy francia ne fért volna bele (ha meg orvosnak szánták, akkor a latin)
Szerintem olyan többször volt, hogy először ezt meg azt nem tudott csinálni valamelyik szereplő, aztán sutty, legközelebb pitty-putty összedobott vm bonyolult kaját.
Mágen pl. ugye egyszer nem találta meg a közértben a rostosokat, Lenke segítségét kellett kérnie (jó, ez nem főzés, de aki a legközelebbi boltban sem ismeri ki magát, szvsz valóban nem vezet háztartást), máskor viszont gondol egyet, és töltött káposztát (húslevest?) csinál.
Ezek a dolgok két dolog miatt is viccesek: egyrészt, amikor ilyen van, sem vásárolnak be előtte, már pedig jól tudjuk, hogy sehol nincs otthon semmi, de olyan kajákat főznek, amik nem állíthatóak elő a konyha alsó polcán, hátul ott maradt két hozzávalóból.
A másik meg, hogy ezek SZEGÉNY emberek, mégis tök random módon csinálnak olyan kajákat, amit akkoriban egy átlag magyar család vasárnapi vagy ünnepi ebédnek csinált, egyrész hagyományból, másrészt, mert ezek azért kerültek is valamibe (ugye hús volt benne)
Ez alól kivétel lehet, mikor János csinál otthon vadvacsorát.... de akkor is kérdés, hogy miből, mert hát DNS bácsi nem vadász, hanem erdész, mióta van vadászengedélye? Illetve mikor vadvacsi készül, azt vajon János főzi? Mert róla sem hangzik el máskor, hogy lennének ilyen szuperképességei (ellenben talán még burgonyafánk is van a kaja mellé, ami szintén nem kezdőknek való kaja)
Nekem a hurka/kolbász kisütése előbb feladja a leckét, mint a rakott krumpli. Legalább 10-15 ember által elmondva, internetről is nem tudom én hány módszert kipróbálva is állandóan szétmegy sütés közben a hurka is meg a kóóóbáász is :D
A sorozat elején panaszkodik Julcsi Etusnak, hogy a szülők angolul ordítoznak ,hogy ne értse, őt meg mindig fát visz haza és csak amiatt tolják le amúgy hozzá se szólnak. (Hát még ha Szelényi elvtárs megtudná ,hogy fákat cipel haza az erdőből? :) )
Egyetemen egy idős professzor akart minket elvarázsolni régi szavakkal, amiket ma már nem használunk. Azt mondta: Maguk biztos nem tudják, mit jelent a köcsög. Mi nevetgéltünk, neki tetszett, hogy milyen jó kis ismeretlen szót mondott nekünk, így meg is ismételte.
"nem vagyok biztos,hogy a felejthetlen jelentben Both Bela tudta-e mi a zsebhoki."
Én biztos vagyok, hogy nem tudta.
De egyszer beszélgettünk arról is a topicban, a forgatókönyvben lehet, hogy "zsebfoci" volt - ami egy akkoriban valóban létező játék volt, általánosban mi is sokat játszottunk vele, különösen órák alatti unaloműzésből - , és Both csak belebakizta azt, hogy "zsebhoki", de emiatt a Szomszédok jó szokása szerint csesztek újravenni a jelenetet.
De az is lehet, hogy észre sem vették, aki meg esetleg észrevette a stábból, az magában jót röhögött rajta, hogy Both mit beszél.
Nekem még az is feltűnt velük kapcsolatban, hogy a gazdag és elökelö csaladbol szarmazo Jutka még sosem volt külföldön (ezt mondja egy yt-n is megtalalhato jelenetben, ahol Vilma a "négerekröl "beszel) illetve azt is mondja nem beszél idegennyelveket. Hogyhogy nem tanitatták? DragaZsuzsam tudott elvileg németül (ez akkor kiderul amikor Janka leveszi a polcrol az absztrakt műveszetekröl szolo könyvet)
Ugyanakkor Etus, aki elvileg takaritasbol élt járatta franciara meg angolra Julit (egyszer emliti GG-nak, hogy tanult)es Adamot(használja is egy ál-francia nővel). Miböl? Vagy vmi nyelvtanárbarátom segitségével, aki kerámiért cserébe órákat adott?
Egyszer volt valami, hogy Etus valamelyik rendrakás után a Mágenéknél főzőt valamit, de a főzést azt nem mutatták.
De így belegondolva: DrágaZs egyedül tartotta fen azt a nagyházat? (tehát főzött , mosott, takarított) Mert így a rendelés mellett eléggé megterhelő lett volna.(még úgy is, ha mondjuk később kevesebbet rendelt a későbbiekben) Mert ugye cselédet nem mutattak.
Szóval lehet, hogy ez a kákán is csomón való keresés, de nehezen hihető, hogy egy a Rózsadombon lakó orvosházaspár női tagja egyedül tartja fent a háztartást. (tehát a színészek IRL utalások helyett pl. erre is lehetett volna figyelni a Mesternek)
Ezt a szót nem értené Bélaba (igaz én sem) de hála a gyakori kérdések oldalnak és a VV 7 nem tudom melyik sztarjanak sikerült rájönni :D amugy abban nem vagyok biztos,hogy a felejthetlen jelentben Both Bela tudta-e mi a zsebhoki.
Juli meg Etus föztek amugy valamit? Nekem nem rémlik. Egyszer Etus sütött tököt a Szikszay emléknap alkalmából.Meg talan rántottát, amit Flora hamar befalt. Ja, meg kent zsíroskenyereket a művész-bulira. Juli viszont semmit, Mágen se. Akkor ki fözött? Etus bevasarolt nekik (csirkét, krumplit,almát, féldisznot Jozsitol), de szerintem a főzést már nem vállalta.
Ez tényleg így volt a vidéki ABC-ben meg a külső (lakótelepi) kerületekben Budpesten is. Marhahúsért úgy kellett "kajtatni", ha nem voltál jóban valami hentessel. Akkor is max. megrendelésre....
Vidéken a belvárosban lévő egy vagy kettő nagyobb ABC, ÁFÉSZ vagy később Julius Meinl-ben volt csak 1-1 cucc. VIdéken nagy áttörést okozott 1-1 nagyobb SPAR, vagy Plus megjelenése az ABC helyett/mellett, később Tesco. De még Budapesten is bemetróztunk a Csarnokba 1-1 cuccért. Emlékszem amikor anyám elküldött marhalábszárért, de addig ne menjek haza amíg nem találok. És bizony metróztam be a városba, át Budára. Amikor vidéken laktunk apám emlékszem haverja volt a hentesnek, pálinkával fizette "le".
Frajt Edit 13 éven keresztül hordta ugyanazt a pulóvert, mackó nadrágot és társait az otthon felvett jelenetben, és a Stúdióban is.. Valóban, ha Klarisszáékhoz mentek, vagy egyéb utcai jelenet volt normálisan öltözött, talán 1-2 alkalommal volt rajta ua. Szerintem saját gúnyája volt mind 1-től, 1-ig amiben a hétköznapokon is járt, pont aznap az volt rajta...
A Mindenki (Sing) föszereplö kiscsaja Gáspárfalvi Dorka is benne van. Szövege nincs. Egy magyar bevandorlo kislanyt alakit akit az anyja (szinten magyar szinesznö) visz Laszlohoz, mivel a kislany azt csinalta, amire Bela bacsi utalt a "zsebhokival". Ha jol latom van meg több magyar szinesz benne, de nem tul ismertek es szerintem szöveges szerepuk sincs.
Mindössze a kis focipálya elé húzták fel azt az alacsony deszka akármit, a suli téglaépülete az, ami....
A sorozatjunkie meg azt írta tavaly, hogy magyar helyszínekkel, talán magyar színészekkel is.... talán mások is lesznek, nem csak Kertész.
Az első rész alapján meg 8/10-et adtak a sorinak.... mondjuk nekem az olvasottakhoz képest valahogy nem úgy jelentek meg a szereplők amit ahogy a szereposztás megjeleníti őket, de attól még -ha jó. túl fogom tudni tenni magam.... (a másik Caleb Carr könyv viszont még ennél is jobban tetszett, ha valaki szereti az ilyen történelmi dolgokat -bár ez nem annyira régi, mint mondjuk a C.J. Sansom Shardlake történetei)
Nem tudja valaki véletlenül melyik részben volt az a jelent mikor Rezső és az akcentussal beszélő barátnője átmentek kémkedni a szomszéd kocsmába, ahol kidobtak egy részeget a kocsi elé?
Ki játszotta a részeget, akit kidobnak a kocsi elé? Ő volt az ezredes az Imperium Galactica játékban.
Szerintem Ő, meg talán Frajd Edit volt aki frizurában és talán ruházkodásban is haladt a korral anno amikor forgatták a sorozatot. Többiek még ebben a tekintetben a múltban éltek.
Tényleg lehet, hogy ő. Csak valahogy más hangszínen beszél, mint a Szomszaban. En nem tudtam, amugy, hogy itt forgatták, de aztan Kertesz Péterröl meg az Operházrol rájöttem. :)
A sorozatra valaki 1 csillagot adott imdb-n, mondván annyival rosszabb, mint a könyv.
Hát nem tudom..én nem olvastam, de szerintem eddig jó a sorozat. Jobb, mint a Szomsza ;-)
(további érdekesség, hogy a volt ált. sulimban forgatták. Amúgy a könyvet nagyon szerettem, majd megnézem a sorozatot is, bár ilyen esetekben mindig kicsit félek, mert ilyenkor nekem semmi nem éri fel a könyvet ;-) )
Amúgy kisebb szerepekre, ha itt forgott a film, sokszor visznek magyar szanyészeket, a Katedrálisban is volt ilyen, meg a Suszter, szabó, baka, kémben is)
Amúgy fent van az általad említett jelenet a Youtube-on, szerintem sem Kertész hangja, bár tónusában talán azért hasonlít.
melyet egyébként Budapesten forgattak,de New Yorkban jatszodik a történet szerint. Vajon ki bukkan fel benne,mint konzervativ szemleletu (magyar szarmazasu)pap?
Bujaki, vagyis Kertesz Peter!
Erdekesség,hogy a föszereplö Daniel Brühl egyszercsak magyarul beszel hozza,ö meg csak néz,viszont elötte ö angolul beszél Brühl-höz. Szvsz az nem a sajat hangja,de nem vagyok biztos benne.
De nem gyújtotta meg, sőt, egy dohányra rágyújtani akaró embernek el is magyarázta, miútán az hőbörgött, hogy GG-nak szabad, neki meg nem, hogy ő csak fogja a szivart, de nem szívja.
Magdi dohányzott egyszer, mikor Almával találkozott egy presszóban (nem a Laci félében), valami nagyon fontos semmit megbeszélni, amit csak és kizárólag személyesen és egy presszóba beülve lehet megbeszélni.
Biztos a Mester ezzel is példát akart mutatni a népnek, hogy a pozitív karakterek nem dohányoznak. Bár az alkholizalast, különösképpen a konyakozast-ök sem vetették meg.
A legelső részben a lépcsőházban bagózott és cigivel a szájában emelte át Jutkát is a küszöbön. ÉVekkel később ezért, már szó nélkül leütött volna valakit.
A jobb oldali képen nem "Jutka" karakter dohányzik, hanem Ivancsics Ica egy stábmegbeszélésen, a bal oldali kép meg kérdés, hogy a Szomszédokból van-e.
ez egyébként egy viszonylag bevett rendezői fogás, legutóbb a Coherence c. filmről olvastam, hogy nem mondták meg a színészeknek, mikor lesznek ijesztő zajok.
Arra már többen írták, Horváth Ádám is többek között, hogy tényleg valódi meglepetés volt, senki sem tudta ki fog csöngetni az ajtón. Még az is hihető, hogy az a sikoly őszinte és valódi volt nem megjátszott, és az is ,hogy tényleg valódi meglepetés volt, ebben nem lett volna sok értelme hazudnia senkinek, pláne nem évek után mikor rákérdeztek.
Igen. Egy Janderka néven iró topikolo szúrta be N.Karoly válaszát. Remélhetöleg nem sért személyiségi jogokat (gyakorlatilag semmilyen információt nem tartalmaz) az is lehetséges, hogy nem is ö kezeli a szinhazi mailcimre erkezö üzeneteket.
Most ujra megneztem a 197. fejezet végét, ahol elhangzik az ominozus "apa pisilni kell" mondat. Annyira furan artikulál aki mondja (nem biztos,hogy Matyi) meg Feri reakcioja "jihhii a fiatalúr".
Erdekes,hogy par honappal ezelött,pontosabban tavaly szeptemberben, valaki innen a topikbol irt Nemcsák Károlynak,es erdeklödött mit tud a Matyit alakito "színészröl". Nemcsák azt valaszolta semmit.
Sajnos Matyival kapcsolatosan semmilyen információval nem rendelkezem. Leváltására tudomásom szerint ,azért került sor,mert nem akart megszólalni. Lehet,hogy még akkor nem volt mondanivalója a világról! Ki tudja! Viszont a szerzők, szerettek volna már mondatokat hallani tőle. Üdvözlettel: Nemcsák Károly
Ehhez képest, Molnar Matyas facebook oldalan, egy okotberi közös kep van felrakva Nemcsákkal. Vajon Nemcsák hazudott? Vagy pont eszebe jutott felkeresni Matyit? Vagy Matyi kereste öt tök veletlenul? Vagy spontan összefutottak es készitettek egy közös képet?
Egyebkent tenyleg ledöbbentem,hogy Matyi normalis felnött lett,siman azt gondoltam volna,hogy valami otthonban él segitséggel. Pedig ugye boxol, sajat lakasfelujito cege van ,söt még gyereke is szuletett.
De előkerült, a sztyúdijóban pl. nem fogadtak el borravalót, ami nagyon hihető a pénzszerető Julitól... Pláne, hogy máig nem tudjuk, hogy akkor tulaj volt-e vagy alkalmazott
Szerintetek volt olyan jelenet az egesz Szomszaban, amire azt mondanatok, hogy igen, ez egeszen jo, hiteles volt? Nem veletlenul kerdezem, szerintem volt ilyen. Egy. Eppen ezert nagyon mely nyomot hagyott bennem :)
Nem csak a borravaló kérdése nem került elő soha, de az anyagi viszonyaik sem. (Azaz, hogy a leírt jövedelmi viszonyok mellett vajh miért nyomorgott mindenki?)
Én azt írtam, hogy IRL egy ilyen pultos állás vastagon jattos hely, de nyilván a Mester "nincspénz, mindenki nyomorog" koncepciójába nem illett volna bele, hogy Alma a vacsoránál előkotor a zsebéből több ezer forintnyi jattot, azzal, hogy "Nagyika, itt a mai borravalóm, vegyél már egy fél kila Pick szalámit, meg egy kiló bélszínt, együnk már valami normálisat is, ha megtehetjük."
Nem is értem, hogy Bajusz esetében hogyan eshetett szó olyan eretnek dologról, hogy felsővezetőként prémiumot kap?
Ez is olyan érdekes volt, hogy amikor megkerült Matyi 1.0., akkor elkezdtek aggódni, hogy nem beszél (azt az aggódós részt zárta le az ikonikus "Apu, pisilni kell!" megszólalás), viszont sem az eltűnés előtt, sem az "Apu, pisilni kell!" után baromira nem érdekelt, zavart senkit ez a kérdés.
Ha jól emlékszem, Mágen valami olyasmit mond nekik, ne aggódjanak, egy ilyen trauma után előfordulhat, hogy a gyerek nem szólal meg, mekkora poén lett volna, ha Kulka valami olyasmit mondott volna e helyett, hogy "Most miért zavar ez Ferikém? Az eltűnés előtt sem szólalt meg egyszer sem, akkor sem foglalkoztatok ezzel soha."
De aztán az "Apu, pisilni kell!" után is újra teljesen természetes lesz nekik, hogy a gyerek megint nem szól egy szót sem.
Vagy a Maestro így akarta volna elkenni a gyorsan felejtő nézők előtt a kérdést? (Ha most ennyire aggódnak a szótlansága miatt, biztosan korábban egy locsi-fecsi kisgyerek lehetett, de szegény, most a trauma miatt kussban van.)
Ha már szembejött vitte, hátha jó lesz valamire, aztán 2 hét után rájött ,hogy hát vele aztán nem sokra megy, mert szobadíszen kívül másra nem tudja használni.
Mondjuk Hero se semmi, beszólnak neki erre azonnal üt, mikor gyerekkel van, ha simán elengedi azt a beszólást a susogós mackós Mercistől akkor mi lett volna? Semmi dühöng kicsit otthon és nem kell Ma tyi tyi tyi-t keresni 2 hétig.
Az azért szintén rendkívül életszerű (sőt, kordokumentum), hogy itt hangsúlyozottan se a fodrász-kozmetikus, se pincér nem fogad el borravalót. (Takinál csak azért nem merül fel még a gondolata sem a borravaló elfogadásának, mert ő vagy ingyen visz valakit, vagy sehogy)
Szerintem itt egyszerű lehet a megfejtés. A nő igazából egy babagyűjtő volt, és azt hitte, Matyi is az, hiszen nem beszélt, semmiféle reakciót nem mutatott. Felvette a földről, hazavitte, betette a vitrinbe, és fel sem tűnt neki, hogy ez nem egy porcelánbaba, hanem élő gyerek. Így amikor Matyi megszólalt (mert igazából ekkor szólalt meg először, később, amit már a sorozatban is mutatnak csak ennek, a nagy sikerre való tekintettel megismétlése a részéről :-) ) kiejtette a kezéből a tollseprűt, amivel pont a babagyűjteményt porolta, és jött rá, hogy ez egy élő gyerek. Ekkor nagyon zavarba jött, hogy most mi legyen. Szerencsére ekkorra Matyi megint lemerevedett, így könnyedén el tudta vinni a gyerekotthon közelébe, ahol letámasztotta egy kresztábla tövébe, ahol megtalálták, és bevitték az otthonba. Mivel Matyi olyankor, amikor ilyen porcelánbabára merevedik, tulajdonképpen kikapcsolja a merevlemezét, ezért nem is tudott semmit mondani (rajzolni, mutatni stb.) az őt megtalálóknak arról, hogy hol volt az elmúlt hetekben. Az otthonban ezért sem tudták hamarabb, hogy kit találhattak meg, ők ugyan tudták, hogy keresnek egy Matyi nevű kisfiút, de hiába kérdezgették, hogy "Te Matyi vagy", az csak nézett a fejéből kifele, amit ők úgy értékeltek, hogy nem, mert egy ennyi idős gyerek, még ah értelmi fogyatékos is, szokta tudni legalább a nevét. Szerencse, hogy Mágen arra járt, mert talán soha nem jönnek rá, hogy de ő mégis Matyi, sőt, AZ a Matyi.
Az egyetlen, amire emlékezett erről az időről, az, amikor megszólalt, hogy pisilnie kell, ezt próbálta megosztani az anyjáékkal, akik azonban félreértették, mert igazából akkor nem is kellett neki, csak próbálta elmesélni, mi történt vele a hetek alatt, míg el volt veszve.
Volt, hogy kapott, és ő szépen megköszönte, de volt olyan is, hogy nem fogadta el, pl. a fizetés nélkül távozni próbáló, de Maki miatt mégis fizető párosnak szépen kiszámolta a visszajárót.
Vajon a nőnél aki elvitte őt a gyermekotthonba mit csinalhatott? Nyilván semmit..De ez a szál is elég non-szensz. A Feritöl elrohano Matyit megtalalja egy random nő , aki szinten a lakotelepen lakik (vagy mashol csak pont arra volt dolga) gondolom messze nem lehetett, mert Matyi annyira csak nem szaladt el. Es ez a nö nagyon szeretett volna egy gyereket, csakhát a saját nem jött össze , igy felszedte az utjaba akadó Matyi 1.0-t, gondolta majd felneveli. De ö nem ilyen gyerekre gondolt, aki 2 het mulva se mond annyit se, hogy bù, csak ugy "van". Mivel ennyi idö multan mar nem mert szolni a rendörsegnek, inkabb leadta a gyermekotthonban.
Vagy mi volt a háttér ennel a sztorinál?
Nekem volt egy olyan elmeletem, hogy humán kiserletekre akarták használni Matyit (azt tudták, hogy nem beszél es ez jol jött volna a kiserletekhez hiszen garantaltan nem fogja elmesélni senkinek) de mivel semmilyen egyéb reakciot sem mutatott, a kiserlet kudarcba fulladt és inkabb megszabadultak tőle.
Ennél a résznél Matyi 1.0 színészi teljesitménye (217. Fejezet) a saját átlagát is alulmulja. Janos meg elkezd hozza dumalni, es ugy tesz, mintha minden oké lenne a gyerekkel, aki gyakorlatilag csak idétlenul rángatózik az egesz jelenetben.
Etetés? Szerintem volt olyan, hogy hazaértek, és Matyit szó nélkül aludni zavarták, ők meg leültek vacsorázni...
Pedig az már a 2.0 volt..
Az 1.0 amolyan szobanövény fajta lehetett: tkp. nagy szerencse, hogy szinte (de csak szinte! ;-) )rögtön észrevették, mikor eltűnt, mert ahogy a szobanövénynél sem biztos, hogy rögtön észreveszed, ha elszáradt, úgy Matyi 1.0-nál sem tűnt volna fel, ha kevesebb életjelent mutat..
Nem véletlen, hogy az első szavait, hogy pisilni kell, akkora ováció fogadta.... szerintem addig nem is kellhetett neki még pisilni sem. (mint a viccben, mikor valakiről azt hiszik, hogy néma, aztán egyszer csak sót kér a kajához, és kérdezik, miért nem beszélt eddig, erre az volt a válasz, hogy azért, mert soha nem volt sótlan az étel: azaz Matyinak sem volt semmi olyan életfunkciója amit meg kellett volna vitatnia a szülőkkel, nem evett, nem ivott, nem pisilt, kakilt stb. A szobanövény sem beszél, csak fotoszintetizál...)
Még jo, hogy az eltunt Matyi 1.0-t észrevette. Az vicces lett volna, ha öt sem :D bar annyira keves vizet zavart a kiscsavo, hogy gyakorlati valtozast nem sokat hozott volna az életukbe. Legalabbis ami a napi beszelgetes mennyiseget illeti. De meg beszed nelkuli "babás"jatekokra sem volt alkalmas. Igy kb az ovodaba cipelés, öltöztetés es etetes az összes tevekenyseg vele kapcsolatban.
Amit a kezében tartott, az emlékeim szerint egy kimondottan nyugdíjasoknak szóló lap volt, abban az időben elég sokat reklámozták, Őszidő volt a címe.
Ez is egy termékelhelyezés volt, mint később az a hétvégi lap, aminek a neve most nem jut eszembe, de hét lapot tartalmazott az egy lap, és azt is Feri szedte, és ott is minden paramétere gondosan fel lett sorolva.
Nos, ha ezeket a Mestiék ingyen vagy ócsóért csinálták, akkor gratulálok nekik, nem csoda, ha be kellett csukni a boltot...
Milyen kiírás? Eltűnne a szürke ködben, mint Feri anyja vagy Ottlakán Géza (így leírva Feri örül amúgy is gyakoriak az ilyen semmiből sehová eltűnések :-D)
De nem is az a poén, hogy bélszín nincs (libamájat vagy friss tenger gyümölcseit vagy egyéb luxus alapanyagot se kapni akárhol, ma sem). Hanem hogy a macskának kell, mármint a citált paródiában.
Az kb. olyan szintű sztori, mint Caligula meg a kedvenc lova, Incitatus. :)
Egy jelenet volt mikor valaki bélszínt kért Lenkénél ő meg lekezelően mondta, hogy az itt nincs, mert úgyse tudná senki megvenni, de úgy ránézve, mintha a keresztény egyház könyvtárában kérte volna a Káma szutra 69. részét.
De sosem mondana meg nyiltan, hogy mit gondol csak célozgatna epésen. "Értem. Szóval a macsakának. ..."mint amikor a Ganxta delikatban flancos dolgokat kerestek a vevök.
Mi volt abban a Popcornban?-:) (Az kb. 10 liter tej ára - ami azt jelenti, hogy ma olyan 2100 Ft.)
Természetesen én is ki tudnám gazdálkodni a mostaniból kevesebb fizetésemből is a gyerekem számára havonta egyszer-kétszer a 2000-nél drágább újságot is, ha az volna a mániája, ezzel együtt a mostani fizetésemből sem veszek 2000 forintos magazint, s kb. azt is mondhatom, hogy azért is, mert drága (ár-érték arányban mindenképp). Egy hetilap van, amiért kiadnék ennyi pénzt, azt meg inkább csak a közérzetem további romlását megakadályozandó nem teszem.
Továbbgondolva a szituációt, szerintem előbb a többi vásárló lincseli meg verbálisan a macskatulajdonost. Még akkor is, ha kiderül, hogy "csak" tatárbifszteket akar csinálni az esti pártira.
Szerintem Eszet Lenke először felhúzta volna magát, utána meg szólt volna Bandee-nak, hogy rosszul érzi magát, ezért most hazamegy, amit Bandee elfogadott volna, miközben jól lebaszta volna Marikát.
Anno 1988-ban 108 forint volt a Popcorn című újság, ami akkor nagyon drágának számított, mégis "ki tudták gazdálkodni" a szüleim havonta, pedig csak két fizetésből éltünk, ami Szomsza mércével már maga az éhezés, koplalás, hiszen ott két fizetés és két nyugdj is kevés két embernek, felnevelni való gyermek nélkül. Mi pedig négyen voltunk a két jövedelemre.
Ilyen azért nem volt, mert emberfeletti, sőt egyenesen lehetetlen feladat lett volna Szomsza-konform módon érzékeltetni Lenke néni reakcióját arra, ha valaki a macskájának merészeli vinni a bélszínt. Még az is lehet, hogy szegény asszonyt ott vitte volna el a szíve a pult mögött, s akkor mi lesz a sorozattal? :)
Nyilván 500 ft sok egy újságért, de ha valaki nagyon szeret egy magazint és egyetlen szórakozása akkor 100 ezerből is össze tud rá spórolni havonta. Két lottószelvény vagy fél doboz cigiről ha annyira tetszik neki le tud mondani.
A 3500 Ft nyugdíj vs. 19 Ft újság úgy nézne ki, mint ma egy 100 ezres nyugdíjhoz egy 580 Ft-os újság. Ebben az árfekvésben ma sem vesznek újságot a nyugdíjasok.
Amit a mellékjövedelmekről írsz, az persze igaz. És épp a mellékjövedelmeik miatt teljes hülyeség is Feritől, hogy a nyugdíjhoz mérte az árat. Az meg, hogy egy taxis az okostelefonok előtt ne újsággal a kezében drosztoljon, teljes képtelenség. Egy taxis a sokszorosát elköltötte az akkor i19, ma 600 Ft-nak újságokra.
Pont nemrég került elő ismét a 45. részből az a jelenet mikor Hero tart egy újságot a kezébe a nyomdában Zenthe Ferenccel a címlapon és a főnökével beszél, hogy ezt hazaviszi Takácséknak az öreg szomszédaiknak, mert biztos érdekli őket ( kis kikacsintás mint mikor Zenthe Ferenc magát nézi a 2x2 néha 5 filmben). Elhangzik ,hogy 19 ft az újság csak, de nekik nem telik rá 3500 ft nyugdíjból. Azért 3500 ft-ból ki lehet gazdálkodni havonta 19 ft-ot ha nagyon akar az ember valamit sztem, na meg oké, 3500 a nyugdíjuk, de mellette mindketten dolgoznak is és ott él velük az unoka is, aki szintén kereső ember.
Mágenéknél a sorozat végén a 4 tagú családból hárman keresők, és nem tudnak részletre sem új autót venni az ellopott Peugeot helyett. Írtátok már ,hogy egy orvos-kozmetikus házaspár azért nem keresett rosszul, jó Julcsit nyilván nem veti fel a pénz kezdőként egy irodai munkánál, de mivel otthon lakik, még ha nem is tud hazaadni sokat, azért, amit magára költ az megkeresi ő, nem a szüleinek kell pénzelni. Így pedig azért ki lehet jönni.
De, hogy csak Etuskó segytségével tudnak mosógépet, internetet meg számítógépet venni, mert amúgy nem fussa az nonszensz.
Heroéknál meg mindketten dolgoznak és Hero vállal sok különmunkát is, keccsöl Góliáttal, meg keresztrejtvényt szerkeszt. És ott is megvan az, hogy néha Jutka megtiltja Heronak ,hogy dolgozzon, mert csak, persze folyamatosan sírva, hogy semmire sincs pénz, de ha annyira csórók, hogy maguknak már gyümölcsöt se tudnak venni, akkor miért nem engedi Jutka, hogy Feri elmenjen rakodni? Vagy miért nem vállal pl. magántanítványokat? Tanárként ezt sokan csinálják.
Az is érdekes, hogy bár a sorozat elején mikor Jutka apja kifizeti a tartozást még mondja Janka, hogy még több mint 110 ezer ft törlesztésük van az elején mondják is ,hogy nehéz lesz visszafizetni és nagyon sok. 80 ezret adott kamatra és 120 ezret kért vissza. De mikor Szőllősy doktor egyben kp-ban leszurkolja a tartozást és nem is kéri vissza, Hero azért is ragaszkodik hozzá, hogy kamat nélkül ugyan ,de ő ezt visszaadja. Hát igen, akinek fő életcélja, hogy végig csóró maradjon ugye. De ok ezt még el lehet fogadni, büszkeség meg velem ne jótékonykodjanak nem kérek könyöradományt stb. ilyen van azért a való életben is, nem sok értelme van, de ok, el lehet fogadni. Én a ha adnak fogadd el ha ütnek szaladj el párti vagyok, de nem vagyunk egyformák.
Pár résszel később meg lazán odavisz DrágaZsuzsámnak 70 ezret, hogy itt a tartozás nagyobbik része. Ha ennyire csórók meg ennyire semmire sincs pénz és ennyire sok pénz, hogy szedte össze pár hónap alatt? Ha meg ilyen könnyen összeszedi minek kellett Janka uzsorakölcsöne? Hiszen várnak még pár hónapot és összegyűjt 70 ezret akkor már csak 10 ezret kellett volna kérni vagy vár még egy kicsit és megvan a 80 is.
Etuskónál követhetetlen a dolog, mert hol visszautasít jól fizető megrendelést is, mert neki nem tetszik vagy, mert "ilyen szart" ő pénzért se csinál, mert hülye. Aztán random() időközönként ad el jó pénzért remekművet, amit azonnal el si szór. Rögtön az elején kéretlenül vesz egy roncs állapotú Trabit Mágenéknek, később meg minden mást.
Egyébként Ottlakánt is agglegény öregnek mutatta a Mester? Mintha az elején azt mondta volna özvegy es van egy felnött fia, aki talan külföldön él.Volt erröl emlités késöbb is?
Feltunöen sok egyedulállo, se kutyaja-se macskaja idös karaktert irt a Mester a Föööömüvébe.
Jutkat elég nehéz volna kiírni,nem olyan a szakmaja sem, amivel mondjuk külföldi ösztöndijat és pl egy evre elhuzhat aztan elfelejtödik. Esetleg elvalnak Ferivel és ö meg lelép Donhuánnal. Ez viszont nem illett volna a karakteréhez. Még egy opcio, a viselkedés zavaros Matyi 1.0-t (ha beleirta volna) viszi vidékre kezelésre és addig ö is ott tartozkodik. Aztan nem jönnek vissza..de ez sem jarhato ut, mert eleve nem irt volna Matyirol ilyet a Mester, illetve Vágásiéknak nem lenne pénze ilyen extra terápiákra.
Mondjuk, Vágásiékról elhiszem, hogy nem tudnak mondjuk egy nagyobb lakást venni, de hogy Ferinek még az ú Vindózra se teljen sose, sőt, később már csak Matyinak tudnak gyümölcsöt is venni... És ehhez képest Jutkának soha eszébe nem jut egy kis plusz pénzt keresni, mondjuk bébiszitterkedéssel vagy kis magán napközivel, netán szolfézsoktatással...
Meg az egész viszonyrendszer a karakterek közt.
Mindenki egyformán szegény, nincs soha senkinek semmire pénze, de Mágenéknek mégis van autója, Vágásiék nem is vágynak rá. Mágenéknek van egy három szobás lakásuk (már akkor is, amikor pont ugyanúgy egy gyerekük van, mint Vágásiéknak később, de Vágásiék nagyobb lakásra sem vágynak (az, hogy nincs erre pénzük, oké, de hogy soha fel sem vetődik, hogy de jó lenne egy háló, meg egy külön gyerekszoba???? Hát még Takiék is legalább beszélnek arról, hogy nagyobb lakás/két lakás kéne, de Vágásiéknak az a 40-45 nm olyan mennyország, ahonnan el sem vágyódnak egy kicsit sem???)
Itt a szegények soha semmivel nem spórolnak (ami persze lehet, ha nincs annyi, hogy legyen miből félrerakni), no de itt rendszertelen időközönként mindenkit feldob a pénz (még Vágásiéknak is van egyszer vagy kétszer államkötvénybe rakott pénzük, meg Ferinek dugipénze), amit akkor gyorsan el is csapnak valami nem túl fontos dologra (pl. Mágenék nyaralásra, kocsira, Vágásiék új Vindózra*)
És teljesen hullámzik, mikor van pénz, azaz, sokszor a semmiből köpi be valaki, hogy akkor neki most van (pl. Etus a bróker barátjával befektetett zséjével), de az is érdekes, hogy Vágásiék beköltöznek két kempingággyal a lakásba, pár hónapra rá ugyan összeüt Feri Géjzabával valami polcrendszert a nappaliba, de pár rész múlva már nem az van ott, hanem valami rendes gyári bútor.... amin aztán semmit nem változtatnak a további években, holott ugye egy idő után már hárman vannak. (Matyi pl. hol alszik? Ő alszik a nappaliban? De hol?)
*ahelyett, hogy ha már számítógéppel dolgozik, venne egy rendes íróasztalt egy rendes székkel, ahol nem szakad le a dereka, amíg szerkeszti a keresztrejtvényeket....
"**mondjuk ezt sem értem: nincs pénz, de halálos bűn a hiperbe menni, ahol mondjuk jó pár százassal olcsóbb a mosópor és az olaj, ha szegény is valaki, a helyi kisboltban kell vásárolni, drágán."
Tekintve, hogy a Szomszédok alcíme lehetett volna "Nincspénz, avagy itt mindenki csóró." is, a Mester számos ilyen dologgal nagyon mellélőtt.
Pl. a szereplők foglalkozásának, jövedelmi viszonyainak megválasztása totál melléfogás volt, érdekes, hogy azt sosem kérdezte meg senki a Mestertől, hogy az alábbi karakterek jövedelmi viszonyaikra figyelemmel vajon miért nyomorogtak állandóan?
Mágenheimék: maszek kozmetikus, főállása mellett maszek klinikán dolgozó orvos.
(Volt korábban IRL egy hasonló "felállású" házaspár ismerős, már a 80-as években budai villájuk, nyugati kocsijaik voltak, rendszeres külföldi utak, stb. - pedig nekik nem is volt egy világhírű kerámikus anyuka, aki rendszeresen támogatta is őket.)
Takácsák: 2 nyugdíj + mindkettőjüknek külön állás is, az egyik borravalós.
Az unoka mindíg pénzes állásokban (légikísérő, pultos, ami szintén jattos szakma)
Bajusz vezetői állásban, vezető fizetéssel, prémiummal (egyszer kivág az asztalra annyi prémiumot, ami nekem akkor az éves fizetésem volt).
Batmenék: Batmen főállásban kapott fizetése + folyamatos fusizás, Jutkának ugyan csak tanári fizetése volt, de neki meg ott vannak a dúsgazdag szülők.
Kutya/Böhm: nyugdíj + közös képviselői jövedelem
Sümi: nyugdíj + énekoktatás jövedelme + fellépések díjai (persze sokszor rinyál, hogy ingyen)
Batmennek jóideig az öreg nyomdász, Ottlakán volt a nagy haverja (persze alapvetően ő is inkább kolléga, de rendszeresen jártak együtt kocsmába és Feri gondoskodott is róla, amikor beteg lett), aztán egyszer csak ő is szó nélkül eltűnt, pont úgy mint Feri anyja vagy Gyulárium.
Nem tudom, ha a Mester Ivancsicsot akarta volna kiírni, az is úgy történt volna, hogy egyszer csak azt vesszük észre, hogy Jutka eltűnt, és többet szó sem esik róla?
A Mesterék szerintem bevasarolni se szoktak. Vagy jol bejaratott kisvendéglö vagy vmn bejáronö vagy lakáj vagy hasonlo elintézi. Ö meg ezt a kisközértes kvaterkalos kiszolgalast gondolom gyerekkori élményeiböl vette.
Nem tudom a fb-os oldalt, a Szomszedok:folytatást te szerkezted-e? Vagy valaki mas innen a topikbol?
De biztos ismered. Most kivancsisagbol belelovastam a követők hozzászólásiaba es ugy latom akadnak valós rajongók, akik a Mester szándéka szerint értelmezik az Opuszt. Nekik valoszinuleg Lenke, Béla bacsi es Kutya anekdotái is feletébb érdekfeszítőek. Pl az alabbi:
Sziasztok jaj de jó, hogy rátok találtam! :) napi szinten 10 rész amit megnézek, jelen pillanatban 172-nél mondtam jó éjt a szomszédoknak. Imádom, gyermekkorom idézi fel, olyan világot, és emlékeket hoz vissza bennem, hogy nem egyszer könnyeket csal ki szemeimből, elmondhatatlan hatást vált ki belőlem, ezeket a sorokat könnyes szemmel írom, mert nem tudom elégszer meghálálni, hogy voltak ők nekem, és mennyi szép dolgot adtak számomra így közel 30 év is! Mikor nézem, sokszor zokogva kérem a mindenhatót, hogy had mehessek vissza! Nem tudom miért, és hogyan, de ez a film rengeteget jelent számomra, és rengeteget köszönhetek neki!!! Köszönöm!!!!
Tegyük hozzá, hogy Lenke, aki baromi nagy kereskedőnek van beállítva, tipikusan az a fajta eladó, aki kurvára nem veszi észre, mikor akarnak vele beszélgetni és mikor tényleg csak arra kíváncsiak (mondjuk, mert sietnek vagy mert irreleváns, ami neki az adott dologról eszébe jut*), hogy hol van a közértben a nullás liszt. Hasonlóképpen szíveskedik nem minősíteni a vásárlót aszerint, hogy az valami olyat akar, ami ő vagy más vevők nem tudnának megfizetni. Ha ez gondot okoz, ne tartson drága árut, vagy szó nélkül szolgáljon ki mindenkit, akár egy rúd téliszalámit, akár francia konyakot, akár másfél kiló bélszínt kér (noch da zu: ők is vettek francia konyakot az évfordulóra, honnan tudja, hogy a rúd téliszalámi nem egy olyan dolog, amire az illető vevő 5 éve spórol, mert egyébként szegényebb, mint ő, csak épp nem jár taxival, nem ül be kisvendéglőbe és nem a drága kisboltban intézi a nagybevásárlásait, hanem elbumlizik valamelyik hiperbe**)
És ennek a hozzáállásnak ellenére elhívják elit boltokba, mint a drogéria vagy a delikátesz. És ő el is megy, holott pontosan tudja, hogy nap, mint nap drága cuccokat kell eladnia, gazdag embereknek. Nooormális?
*pont ahogy a cikkben írták, itt minden fiatal udvariasan végig hallgatja az öregek akármilyen régi történeteit, még ha nem is a nagyapjuk/nagyanyjuk, meg tkp. semmi köze az adott témához, csak úgy eszébe jutott a "nagy öregnek" Mert abból nyilván mindig lehet tanulni. Na nem. Lenke és Béla bácsi is sokszor inkább egy kissé demens szófosó idős embernek látszik, aki mindenfélével traktál mindenkit.
**mondjuk ezt sem értem: nincs pénz, de halálos bűn a hiperbe menni, ahol mondjuk jó pár százassal olcsóbb a mosópor és az olaj, ha szegény is valaki, a helyi kisboltban kell vásárolni, drágán.
Hogyha ilyen Yves Saint Laurent meg Givenchy féle termékeket kéne értékesitenie már a márkák kiejtése is gondot okozna neki. Amit el tudnék képzelni hozza, valami olyan bolt ahol háziszappant meg borotvakrémet, esetleg rózsavizet meg ilyen régi stilusu pácsulikat lehet kapni. De inkabb a nyugdíjas élelmiszer csomagok összeállítása a szakterülete.
"Ok..a Vaci utca környéke, Zserbo (Anna talán?)meg hasonlo helyek tényleg dragak, de vannak (voltak) mas kavezok Budapesten (nem ilyen ocska Alma féle presszora gondolok) ahol egyszer-egyszer még Takácsék jövedelméböl is futna egy kávéra (soook habbal)"
Mondjuk a drágább kávézókba is simán beülhettek volna Takiék. (két nyugdíj, két plusz kereset-még úgy is, hogy mondjuk Takinak voltak kiadásai a taxira)
(és arról se feledkezz el, hogy amikor volt az az idegenvezetős kisebb vállalkozásuk, akkor is szép summát tehettek zsebre)
Tényleg..(mar régen láttam ezt a ré..., szoval fejezetet)persze ez Mesteri logika. Lenkevel azert probalt jofej lenni, hogy melot ad neki. Bar baratnönek nem mondanam öket. A Szomsza figuraknak nincsenek baratai, csak kollegai. Kivétel talan Kuttya es Sumi illetve Bajusz es DNS. Alma es Magdi annyira nem nagy baratnök.
Julcsi es Panni meg Klaudia ugy vannak bemutatva mintha..de a beszelgetések alapjan inkabb csak pletyka es diszkopartnerek.
Mágen es Öreg sem azok, illetve ahogy mar ezerszer targyalva lett, Feri Duda nevu haverja is eltunt.
Julinal és Jutkanal senki nem jut eszembe.
Etus? Neki csak vágyakozó lovagjai vannak. Nönemu baratja pl egy sincs.
Mester azért igyekezett ellenszenvessé tenni. Például pont a kávézásnál, mikor ugye ki-ki alapon kávéztak, de Ganxta mama javasolta, hogy fizessenek együtt, mert akkor csak 1 borravalót kell adni. Amit akkor sem értettem, ez hogy van. Ha mondjuk 45 Ft a kávé, adok egy 50-est. A két kávé akkor 90 Ft, tehát egy százast adok. Vagyis ugyanúgy 5-5 Ft a jatt.
Szerintem a Gangxta mami nem volt különösebben ellenszenves karakter, es elvileg Lenke a baratnöje. Ennek ellenére Lenke mélyen lenezö ami kedvességbe burkolt viselkedest mutat irányába.
Pl mikor beülnek kávézni, ahogy mondja, hogy ö nem szokott habos kavét inni.
Ok..a Vaci utca környéke, Zserbo (Anna talán?)meg hasonlo helyek tényleg dragak, de vannak (voltak) mas kavezok Budapesten (nem ilyen ocska Alma féle presszora gondolok) ahol egyszer-egyszer még Takácsék jövedelméböl is futna egy kávéra (soook habbal)
Szó volt az előző hsz-ban Janka néni házáról. Megtekinthető az első részben fejezetben. Viszont itt még az is elhangzott, hogy jönnek az albérlők Vágási Feriék után. Tehát Janka néninek onnan is volt jövedelme. Rejtély, a Mester hogyan szegényítette és cselédesítette el a teljesen önálló és önellátó Janka nénit.
De ez is milyen, hogy Ganxta mami is mennyi üzletben volt része. Kicsit olyan, mint Deziré, aki mindig belefogott valamilyen vállalkozásba, de mindig csődbe ment.
Azt, hogy Lenkét szegényt ebben a korban, ezzel a megjelenéssel elvinnék egy parfümériába, na az is faszság. Vagy esetleg direkt azért alkalmaznák, hogy lám, én nem használtam soha semmi kencét, így nézek ki.... Tudom, ez nem PC, de nem gondolom annyira vészesen, mondjuk egy jól ápolt, jól öltözött ötvenes nő simán beférne eladónak, csak szegény Lenke is csúnyán öregedett, ráadásul a sorozatbeli karakter tényleg olyan falusi nénisre van véve, otthonkástul, mindenestül.
(egyébként Gangxsta mami a parfümériában is volt? Nem a delikátboltjába hívta csak az öreglányt, aki meg volt aztán sértődve, hogy ő nem gondolta, hogy karácsonykor, két ünnep közt dolgoznia kell, illetve hogy miért vett ki a kasszából pénzt a nőci (persze szólhatott volna, de Lenke is megmondhatta volna, hogy keres egy húszast, és nem tud-e róla)
Kutya színekkel kapcsolatos asszociácioi is faszságok. Eszembe nem jutna pl. Sarga falrol zsidokra gondolni vagy nemtudom milyen barnarol hitleri fasisztara (ezt mondja ha jol emlékszem, de nem 100%)
Persze lehet, hogy az átlagember Gazdagréten ennél sokkal konspirálóbb.
Jó hát ez igazi szomszás megvalósítás, gondolom, az a változat senkinek nem jutott eszébe, hogy száraz ecsetet húzkodjon a falon (mert akkor nem lett volna gáz, ha hozzáér, nem?)
Mert még ha belemártaná a vödörbe, és látni lehetne, hogy csöpög le az anyag róla, de a szaki bele se mártja.
És az is homályos, mit fest a másik azzal a kis ecsettel, amivel szegélyeket, ablakot szoktak festeni?
Illetve hát a legfőbb gond, hogy persze a festés jól láthatóan kész, egy kurva kihagyott folt sincs, hogy legalább azt fessék, ezek mégis ott pacsmagolnak rajta....
Nem is értem, az ilyen megoldásokat: nektek ez is jó lesz, pubik? És akkor ez az igényes remekmű, ami sokkal jobb, mint a fos amcsi sorozatok? (ahogy szvsz a zuhanó munkás jelenetet sem lehetett volna igénytelenebbül megcsinálni: miért nem volt elég, hogy csak a hangot halljuk, odarohannak az ablakhoz, és ott fekszik valaki -aki már nem bábú- a földön egy nagy piros tócsában? ):-O
A kedves kommentelők leragadnak a szereposztásnál, pedig azt hiszem, hogy a leglényegesebb, hogy maga a Mester rendezte volna-e az egészet:
Az MTV Gyűrűk ura adaptációt akart forgatni 1995-ben
(egyébként meg tudtam, csak nem sejtettem ;-), de az kafa, hogy a Mesti tévéelnökként is rendezte a Szomszédokat. Gondolom, akkor nem volt gond a költségekkel, futotta minden ötletre...)
Nekem ettől függetlenül az a non plusz ultra, hogy Lenke és Alma gyakorlatilag bármilyen foglalkozás űzésére élből alkalmas. Tehát Lenke simán elmegy virágboltba, holott bármilyen meglepő, az sem csak abból áll, hogy összekötök egy madzaggal három szegfűt meg valami zöldet. Megnézném az öreglányt, mikor esküvői csokrot vagy koszorút kérnek tőle. De Alma remek újságíró is, ahogy Julcsi is, pedig ehhez is több kell, mint hogy valaki két egyenes mondatot le tudjon írni... na jó, akkoriban még több kellett hozzá.
Csak a színházi szakmák, csak azok amikhez alig ér fel valaki, és ahol azért nem átjárhatóak a dolgok, pedig milyen remek lett volna, ha Hegyi urat, hatalmas színházi gyakorlatának köszönhetően elhívják mondjuk jelmezt tervezni valahová.... Vagy DNS bácsi is, mint német nemzetiségi színjátszó, simán mehetne rendezni valami jó kis műsort.
Egyébként aranyos, hogy csodálkozott, hogy Csűrös nyüvésznő nem ért a kerámiázáshoz: szerintem ezt a leghülyébb néző is eléggé levette arról, ahogy az agyagot bökdöste. (itt meg azt kell megismételnem, hogy ha ennyi fogalma volt a Mesternek a keramikusságról általában, valamint azt is elmondhatta volna neki valaki (ha más nem, az a létező keramikus nő, akitől Etus lakását bérelte a tévé), hogy elég nehéz imitálni az alkotást, valamint nem is lehetséges egy étkezőasztal egyik sarkában csinálni a nagy műveket, akkor mi a bánatos pékért nem írt inkább egy festőt a sorozatba? Ott elég lett volna egy festőállvány, bökdösés helyett ecsettel hadonászhatott volna a majdnem kész festmény felett fél centivel, és senki nem látta volna, hogy milyen vonalakat is tesz még oda.
Pont hogy nem jártak, ahogy korábban az olvtársnők már rámutattak. Valószínűleg csak a sminkszobát ismerték, ahol dolgozott fodrász és SMINKES is, és ezért Juli kozmetikusként csak sminkelt, és nem végzett olyan egyéb tevékenységet, amit kozmetikusok szoktak, és ahhoz szükséges gépei sem voltak.
Tehát Mester és Mesterné irl taxizott, kisvendéglőben ebédelt, patyolatban mosatott, bejárónő is lehetett, viszont fodrászra, kozmetikusra valószínűleg sokat nem költhettek. De a Mester a saját maga által megélt világra azt hitte, az a valós lét, amit egy lakótelepi közértes pontosan úgy él, ahogy ő. Na meg egy intézetis nyomdász, aki rendkívül művelt, és a komolyzene is érdekli.
Elvileg erre szolgált volna Drágazsuzsám vevő általi kirablása, mikor elvitte a pénz felét, de aztán úgy rémlik, hogy csak egy bukfencet vetett a történet, mert ugyan semmi nem bizonyította, csak sejtették, hogy mondjuk tippadóként benne volt a buliban, ugyanakkor visszaadta a pénzt, sőt, Zsuzsa még a villát is megtarthatta. (holott szerintem vagy egyik, vagy másik.... bár mondom, hogy miért ad vissza valaki olyan pénzt, amit nem ő lopott el, legalább csak sejtik, hogy esetleg, azt totál nem értem)
Egyébként az is érdekes, hogy inkább Jankával költöztetik össze Zsuzsát, Janka adja el a házat, mint hogy akár azt a fél villaárat is felhasználva, Vágásiék eladják a kis lakásukat, és vegyenek -akár a lakótelepen- egy olyat, amiben ők hárman, meg Zsuzsa elférnek. (ugye Mágenék is ilyenben laknak, biztos, hogy van ilyen lakás, ha a házban nem, a telepen biztos) De nem, Feriéknek jó az egy hálós lakás. Még akkor is, amikor Zsuzsa meghal, és legalább ugyan a környéken vesznek egy kis lakást, amibe berakják Jankát.... amiről már elmondtam, miért hülyeség: ha Janka házának ára tényleg benne volt abban a lakásban, akkor eladni sem kellene tudniuk (haszonélvezet vagy résztulajdon), vagy ha Janka annyira hülye volt -amit ugye nem nézünk ki belőle, a "karvalyból", hogy csak puszira odaadta a zsét, és Vágásiék tisztességesek, akkor hagyják a lakásban lakni vagy ha eladják a lakást, odaadják Janka házának az árát, hadd vegyen belőle, amit akar, de nem ők vesznek, és nem Matyi nevére valamit. (és a pénz ugye megint: eladnak egy zöldövezeti, budai társasházat, amiből PONT kijön egy kis, gazdagréti panel????)
Mondjuk, apróság, de Komlós Juciról nehezen tudom elképzelni, hogy otthon otthonkában nyomta, már csak azért is, mert egyszer azt nyilatkozta, hogy Lenke nénihez képest nem egy háziasszonyok gyöngye ;-) Az már lehet, hogy jelmez volt.
Viszont Julcsinak kizárt hogy engedték ÁA saját cuccait hordani, ahogy öltöztették egész kamasz korától, az egy horror volt (és ÁA is nyilatkozta, hogy bár beszélt a témában a Mesterrel, el lett utasítva)
Viszont arra is emlékszem, hogy a szegény, szerencsétlen Taki bácsin egyszer Lacoste póló van.... persze, lehetett 5 nyugatnémet márkába kerülő török koppintás is, de nem hiszem :-D
Olyan lehetett volna, hogy valamelyik hazbeli lako rosszul lesz es ugyan nincs szolgalatban, hanem otthon elmelkedik, hogy nincs penz, de aztan megy menteni (és lebaszni) de azt csak akkor ha pl Kerei lenne rosszul.
Szerintem csak azért nem fosbarna köpenyben szállt ki életet menteni (és közben lebaszni a körülötte lévőket) a Velencei tónál, mert nem jutott eszébe, vagy egyszerűen nem szeretett volna-:)
Illetve a szegény orvosok, akiknek csak 1-1 szürke öltönyük van és slussz. Mágennek amúgyis mindegy, az a barna köpenyébe menne még mentőzni is, ha tehetné.
Ez sajnos nem az a nagy zöld/barna mezei poloska. Ez az ágyi.... ez ember vérét szívja éjjel, alvás közben, ágyban és annak közelében tenyészik, 1-2 mm-től az 1 centiig... kis lapos sz.r, mindenhová bebújik.
Nálunk is a társasházi rovarírtó jött ki végignyomta az egész házat egy napon belül szerencsére a szomszédainkkal egyidőben volt írtás. Volt azóta egy parkettacsere is,akkor külön szóltam a munkásoknak ,hogy a fűtéscső áttöréseknél is alaposan szilózzák le a réseket, ott már semmi sem jöhet át. Alapos volt végigtolt mindent, se hangya se csótány se más nem volt. Poloska az mindig van az ablaknál ,de szúnyogháló van, nem tud bejönni, de ezek a zöld színű dögök csak rondák és ha lecsapod akkor büdös, más bajt eddig nem okoztak. Vidéken még több van, nyáron volt úgy ,hogy lapátolni tudtuk volna őket a teraszról. Tavaly volt ugye az a nagyon kemény hideg -20 fok napokig akkor mindenki azt mondta el fognak fagyni, és nem lesz idén annyi. Hát nem jött be, a poloskák nem olvasták a szakemberek írásait ,hogy a -20 fokot már nem bírják.
Csótányinvázió után én is volt mikor kifújtam pár flakon Chemotoxot a lakásban, mielőtt elmentem munkába Chemotoxal egy jófajta Auschwitzot rendeztem a szobában, ajtó rázár, estig úgyse jövök haza. Se szúnyog ,se légy, se bogár nem volt egy ideig.
Múltkor a buszon ült le mellém egy fiatal anyuka meg 2 gyerek a négyes ülésre, a nőnek a fején jól láthatóan hemzsegett a tetyű. Menekültem onnan, azonnal leszálltam a buszról mert pont megállt a megállóban és lesétáltam azt az 1 megállót ami hátra volt, ha esetleg összeszedtem nehogy tovább adjam. Hazaértem azonnal beraktam a gépbe a ruháimat, 60fokos mosás, azonnal lezuhanyoztam, lealább 5 alkalommal megmostam a hajam, többeközött ecetet is kevertem a tenyerembe a samponba.... utána pszichésen vakaróztam 3 napig.
Hajtetűnél voltak még ilyen problémák ismerősnél, elég ha egy valaki elkapja a közösségből, pillanatokon belül lesz mindenkinél. A kopaszra nyírás az egyetlen biztos működő módszer, sok tetűírtó samponra az immár immunisak, csak röhögnek rajta és élnek vígan tovább. De már arra is van hőkezelős megoldás, a meleget ők se bírják, és erre nem tudnak immunisok lenni. fiúk esetén ment a kopaszra nyírás még mehet, lányoknál azért brutális megoldás. És ott is ugyanez a probléma, csak a már kikelt bogarakat nyírja ki a sampont a még ki nem kelt petéket nem. Lehet locsolni a gyerek fejére minden nap a csípős tetűírtó sampont.
Csótány nálunk sincs, a gél hatékony. Sőt azt irtatjuk a közös költség alapon. Sőt szoktam adni 500-ast a gyereknek aki kijött, megkínáltam KV-val, üdítóvel körbe nyomta az egész lakást.
Volt még egy feltűnöen ronda Etus ruhadarab. Egy fekete alapon szines pöttyös bluz. Ezt viseli talan a Szersén Gyula féle "gazdagéknál"pártin. Illetve egyeb jelenetekben is.
Én 2016 októbere óta szenvedek ezekkel az ágyi poloskákkal panelban. Nálunk 3 cég volt, 8-9 írtás... volt amelyik olyan alapos volt, hogy fél napot szendevdett az 5nm-es hálóban, de maximum lecsökkent a számuk, volt pár hét nyugi. Más nem írtja, vagy ha írtja nem összehangolt és átkergeti hozzánk. Többet nem hívok ki céget, vettem gőztisztítót (kacsának mondják), meg gőzös takarítógépet, ez összesen volt 20 ezer az osanban, meg írtószert és egy 1 ezer Ft-os kézi permetezőt és 2 hetente permeteztem egy ideig, illetve minden reggel az ágy körül, egy szerrel amit a munkahelyemen ajánlottak. Ez sem öli meg a petéket, de a gőz igen. Sajnos nagyjából 2 hetente gőzölök... 1-1 csípés van csak rajtunk, de amint meglátom este gőzölök. Az ágyat kidobtam, hiába mondta mindegyik írtó nem kell, totálisan befészkelték magukat a matrac szivacsába, kuka... puruttya fém keretes ágyam van, olcsó szar matraccal amibe nem tud bemászni. A szomszédok szarnak rá, alattam, felettem igénytelen alkeszok laknak.
a Szőllősy családnál ott volt a bazinagy villa meg egy full berendezett magánrendelő, meg volt két autó is. Adó nem fizetés miatti bírság, és illeték után sem hiszem el, hogy teljesen elszegényedett volna DárgaZsuzsám, ja és még ott volt Janka háza is, ami végleg érthetetlen. Egy bazinagy villa+ 2 autó + egy magánrendelő eladásából nem telt egy kisebb házra? Simán kellett volna és még marad is.
Nálunk is ilyen géllel kentek be minden sarkot,szegőlécet, csempék közötti fugát stb. De működött és egy írtás elég volt szerencsére azóta se jöttek vissza.
A gázmester, aki nálunk volt, mondta is ,hogy annyi megrendelés van poloskaírtásra, hogy nem győzik, és nehéz írtani, pláne társasházakban ,ahol ablakon meg fűtéscsöveken át mászik végig mindenhol. DDT-vel lehetett hatékonyan írtani, a mai szerekre meg egyre inkább immunisak már. Sőt ami nagy hátránya a DDT-vel szemben, hogy a még ki nem kelt bogarakat nem írtja, nekünk is azt mondták lehet, hogy 2 héten belül ismét kell írtani, bár a csótány nem annyira ellenálló, de ágyi poloskás írtásnál ahogy mondta majdnem mindig legalább 2x kell írtani, van ,hogy többször is, mert a még ki nem kelt petéket nem öli meg az írtószer. Nálunk még csak kísérleti szakaszban van ,de külföldön már hőkezeléssel dolgoznak, szárazgőzzel működő hőlégfúvóval vagy 200 fokon fújnak le mindent erre nem tudnak rezisztensek lenni.
Szerintem sokszor a saját ruháikban játszottak. Lenke nénin is állandóan visszaköszöntek a kabátok, a otthonkák. Az a csikos, nyakkendős végig követte 13 éven át. Apropó kabát... emlékszem mekkora cirkusz volt, Lenkének nem volt kabátja, de ő szekond hendbe nem megy venni.
Nekem a színész volt pár évig a szomszédom, ők év közben saját elmondása szerint sem fiezett adót. Aztán januárban, február elején (vállalkozó annak februárig kell fizetni, vallani) mindig árúba bocsájtották az értékesebb műszaki tárgyaikat, autót... amit max. március-áprilisig bezárólag pótoltak is vissza.... 1 év múlva ugyanez.
Az Életképekben nagyon sok Szomszédokos ruhája felbukkan, pl. az a pulóvere, aminek olyan a mellrésze, mint a fáraóknak van, meg van egy nyaklánca is, ami mintha tigrisfogakból lenne felfűzve, azt is hordja még. Meg a csíkos sapit a Normafánál, mikor a szörnytrióval (Dezső, Laci) réteseznek.
Nyilván van olyan, hogy örököl valaki, és nincs egyben 1-2-5 millió forintja.
De Zsuzsának amúgy is baromi nagy lett volna a villa, még Jankával is, ugye a rendelő nem kell neki, nem olyan gond az eladás, mint amikor egy valóban szegény családban hal meg a lakástulajdonos szülő, és a vele lakó gyerekeknek kellett volna kipengetni az illetéket. De hát erre találták ki a részletfizetést, sőt, ugye sok család eleve így vette a lakást a gyerek nevére (aminek persze vannak hátrányai, de tény, hogy egy darabig nem kell az illetéken gondolkodni)
A Mester az öröklési illetéknél a személyi jövedelemadónál és pont az az ember volt, aki alig tudott valamit, de azt is rosszul. Viszont kétségtelen, hogy hallhatott olyan történetet, mint a Tiéd, ahol a családban riadalmat keltett az illeték. A személyi jövedelemadó meg nem fizetéséről meg valahogy az az érzésem, hogy művészberkekből szedte a történetet, de persze egy maszek fogorvos is trükközik, de nem úgy, hogy semmit nem fizet a rendelésből befolyó bevételei után, hanem hol ad számlát, hol nem, és mondjuk a harmada, fele után adózik. Valahogy az elvarázsolt művészekről tudom azt elképzelni, hogy nem foglalkoztak olyan földi és pórias dolgokkal, mint az adózás (ahogy ez egyébként sokszor meg is jelenik az opuszban)
Szerintem ezek az extravagáns szemüvegek Csűrös Karoláé és az ő stílusa. IRL állandóan sapkákban van. Volt neki egy világos (világos bézs, pezsgő, koszolódott idővel), ami soha nem rohadt le a fejéről, már bocsánat. Évekig hordta... keressetek rá, a google-ben képeknél Csűrös Karola meglátjátok a sapkákat, kendőket, és a hülye szemüvegeket.
Én az alábbiakra emlékszem, miért és honnan, nem tudom: TV2 tárgyalt a Mesterrel, inkább egy napi sorozat formájában tudták volna elképzelni, BK ellen, ami akkor már lassan 1,5 éve ment az RTL-en. Aztán utána a TV2 még 5 évet tökölt mire beindította a Jóban Rosszbant...
Én a 90-es évekre emlékszem amikor nagyanyám meghalt, apámék az illetéket csak úgy tudták kifizetni, vettek fel OTP-nél valami kölcsönt a lakásunkra. 2 szintes akkor kb. 20 éves családi ház volt, valami 15 milliót ért.
Utána meg petróleum alapú szerekkel irtották a csótányt, ami jó volt az ágyi poloskára is. Nemzetközileg átálltak a gél jellegű szerekre a csótányok esetén, ami kiváló hatásfokú, de csak a csótányokra. A petróleum alakú szerek kiválóak voltak az ágyi poloskára (is). Ezért okoz hatalmas gondot nemzetközileg az ágyi poloska.
Emlekszem egyszer régen itt a topikban, írtad, hogy Etus gyakran visel valami "fáraó" szerű felsörészt. Azota sem jöttem rá melyikre gondoltal :D (csak megmaradt, hogy írtad) de melyik felsöje az? Van rola képed?
Itt csak még pedofilabbnak, nez ki, mint sapka nélkul. A fogairol nem is beszélve. Ezt mar regen irtam egyszer, de ha a Mester igy ügyelt a szineszekre, meg törödött veluk (ahogy kiderul az altalam beszurt mokka-s interjukbol, )akkor szolhatott volna Raksanyinak, hogy csinaltassa meg a csonkszerü fogait. Jo, talan nem az ö dolga, de azért elvarhato a szineszektöl,hogy adjanak magukra igy összehozhatta volna Kutyat egy fogásszal.
Ezeket biztos kitárgyaltatok már, de ezt a Mestert és nejét, tényleg ilyen ajult tisztelet veszi körül és ök sajat magukat is nagy műűűvészként látják.
Masreszt tök rosszul emlékeznek a sorozat történéseire (pl 332 rész) de mar mas musorokban is eszrevettem, hogy téved (vagy kamuzik) a Mester.pl egy masik műsorban azt allitotta, hogy az elsö szilveszteri részben, mikor Julcsi felkiabal a lakoknak, azt mondja: "felnöttek, csinaljatok nekunk békét"holott "boldog új évet"mond.
Ugy latszik a taxi utan szaladast (kiabálva,hogy táxi) is a sajat életükböl vették.
Hegyi Bernát ízléses bugyisapijáról ne is beszéljünk... És mindkét helyen egy dolog maga a ruhadarab, de ami még kilóg alóla! Ott a hosszúra hagyott tincs, aminek kompenzálnia kéne a többi hely kopaszságát (ezt sose értettem, mert úgyis látszik, hogy ott csak ráfésüli, másrészt, viszont kit érdekel, ismerek tök jól kinéző kopasz pasikat, nem ezen múlik), Mágennél meg az a mellszőrzet... (jó, ilyenje van, mit csináljon, meg nyilván van, akinek bejön, csak a büszke mutogatására nem vágyom annyira, szóval legalább húzná össze egy kicsit.... meg érdekes, hogy mondjuk egy nőt megkritizálnak már három szál szőrért, de a pasi, az mutogathatja... (egyébként persze a beszúrt cikkben a hónaljszőr is túlzás kissé, de mondjuk, nem mutogatta, hanem direkt ráközelítve-nagyítva fotózták, és így lett belőle a világot bejáró hír...)
Ezt a napszemcsit Juli is hordta egyszer, nem tudom, kettő van-e a családban, vagy kölcsönkérte.
És úgy rémlik, az Életképekben is megvolt még, gondolom, mert már a hetvenes években kiment a divatból....
De modnjuk, Etus ilyet is hordott, ami azért vet fel kérdéseket, mert ez tök rendes szemüvegnek látszik, és soha máskor nem volt rajta szemüveg, szóval, akkor most miért? Lát vagy nem lát?
De nem, most nézem, hogy Julié mégsem ez, akkor csak több darabot vehettek a lengyel piacon a Keletinél még 78-ban.
No, de várj, az MTV megszüntette, de már a kertévéknél esett kútba a folytatás. Miért akarta volna az MTV ezek után kártalanítani a Mestit, ráadásul azzal, hogy egy Szomszédok II. -t indít, ráadásul a Családikör bőrében, mikor mindkettőt ők maguk szüntették meg? (és ha annyira kellett, akkor simán újraindíthatták volna az eredetit, hiszen a jogok náluk kettejüknél voltak állítólag, szóval, minek kellett ebbe a Családikör formája?)
Nem emlékszel, mennyi volt a mértéke? Nekem valamiért tényleg nem kevés, 15% rémlik, de az tuti, hogy sávosan volt, azaz nem az egész értékre vetítve fizetett valaki ennyit, hanem mondjuk egy 100 millás házra az első 10 millára 5%, 10-50 milla között (tehát 40 millió forintnak) 10%-ot, és csak az utolsó ötvenre fizetett 15%-ot.
Erre nyilván lehetett részletfizetést kérni (milyen érdekes, hogy pont erről nem kérdezték meg/nem tudta az ügyvédbarátja Ferinek, mikor azt minden szarról megkérdezik a részvényektől a gyerekelhelyezésig, de ha nekik van bajuk, akkor nem?)
A Mester elképzelése szerintem az volt, hogy van egyszer a baromi magas illeték, illetve Szőllősy hatalmas adótartozása, a kettő együtt meg már nagyon sok.
Ami akár lehet is, csak egészen biztosan nem annyi, hogy aztán ezek megfizetése után se tudjon megvenni Zsuzsa egy környékbeli, jóval kisebb lakást, fogorvosi rendelő nélkül.
Egyébként csak elgondolkodtam, mennyi adót csalhatott el Szőllőssy, és ez hogy derült ki a halálakor? Abból, amire emlékszem, hogy elhangzott, nekem kb. annyi jön le, hogy abban az évben nem adózhatott a magánrendelése után (a rendes állásában úgyis vonta a kórház vagy az sztk, ahol rendelt) Jó, erre jöhet mondjuk bírság, bár, ha önrevíziózik, és itt erősen az tűnik, hogy Feri vette észre, nem az adóhatóság jelentkezett be, akkor meg az sem vészes.
A Meztelen Ebédet mar tök régota tervezem megnézni. Még valaha a Puzsér féle Het mesterlövesze műsorban elemezték. Ez a rovairto,mint drog nagyon megmaradt az emlékezetemben, de addig még nem jutottam el, hogy meg is nézzem a filmet.
Tényleg? En azt hittem amugy nem magyar anyanyelvu illetö mondja. Legalabbis azt ami itt fel van téve, nem tipikus magyar akcentus. Annál inkabb a szentendrei héven. Eleg hunglish :)
Egy mérgekről szóló ismeretterjesztő könyvet olvasok épp, abban írják, hogy régen még a patkányméregben meg a légypapírban is arzén volt. (Legalábbis Angliában.) Meg is sokasodtak a Hukkle-féle esetek...
Egyébként azért akadtam meg a "betép" szón, mert a Meztelen ebéd főhőse egy hivatásos rovarirtó, aki egyúttal drognak is használja magának az irtószert. Az mondjuk pyrethrum volt.
Pedig ha tudták volna, hogy az illetéket utólag, gyakran egy évvel később vetik ki, úgy, hogy az részletekben is teljesíthető. De erről sajnos ügyvédbarátunk nem tájékoztatta őket.
Nem kell valaki javára lemondani, elég annyit mondani, hogy nem kell az örökség, és kész. Igaz viszont, hogy nem lehet válogatni, hogy ez kell az meg nem, vagy viszed az egészet, vagy nem viszel semmit.
Az illeték ki nem fizetése viszont nem járható út, azt "adók módjára" behajtják rajtad ha elfogadtad az örökséget, akár kimondva, akár hallgatólagosan.
Ami már csak azért is érdekes, mert az örökséget nem köteles senki elfogadni. Van az úgy a való életben is, hogy nem éri meg, mert pl. örököltél egy roncsautót, amire be kéne fizetni egy csomó illetéket és még sokkal többet, hogy egyáltalán a szervízig vagy a bontóig el tudjon gurulni. Ha nem fizeted ki az illetéket ill. úgy nyilatkozol, hogy valaki javára lemondasz az örökségről, szíved joga, megteheted.
"DrágaZsuzsám hogy szegényedett el úgy a végére, hogy a nyugdíja sem elég, érthetetlen."
Mert örökölt, és örökösödési illetéket kellett fizetnie, Jutkának is, így a Vágási családot is megviselte. Ugyanis a Mester Univerzumában az örökség értéke alacsonyabb, mint a rá kivetett illeték, tehát egy örökség kész anyagi csőd. A legszebb az egészben, hogy Janka néni háza is odalett, és drága Zsuzsám halála után (újabb örökség, és azt meghaladó illeték!!!) szinte földönfutóvá vált.
Ne rugózz ezen, Etus még hitelt is felvett a nevükre.... gondolom, az is bemondásra működik: bemegyek a bankba, mondom, hogy szeretnék pár millát, lássuk csak, kinek a nevére....ma kedd van, tehát Kiss Géza névre
Immunis lesz rá, a gyengébb mérgek egyes patkányfajoknál már mit sem ér, már immunis rá, befalja és meg se érzi. Erősebbnek lehet olyan hatása mint, amit írsz, hogy nem azonnal öli meg, mert már erősebb a szervezet, hanem csak később. De ha beviszi a mérget az oduba akkor kap belőle a többi is.
Csótányoknál is van ilyen probléma, hogy van mikor egyes szerekre már immunis szórhatod rá kilószám, semmi baja se lesz. Erősebb, drágább szer kell, a Tescoban akciósan vett rovarírtó spray meg por nem biztos, hogy elég ha már nagyon ellenállók, jöhetnek drága pénzen a hivatásos rágcsáló meg rovarírtók, akiknek erősebb engedélyköteles írtószerük van. nálunk befújtak mindent meg hidegködképzés is volt, 2 óráig minden kezelt szoba lezárva ( fürdő, konyha), tilos a bemenet. A háború után mikor gyakorlatilag az egész belváros rovar és rágcsálófertőzött volt minden lakás akkor ciánnal meg DDT-vel tettek rendet, nem is volt csótány szinte egyáltalán meg más élősködő rovar sem a 70-es évekre kb. ameddig nem volt betiltva a DDT. DDT az csótányra, poloskára meg kb. mindenre azonnal ölő volt ,csak emberre is veszélyes volt, azért tiltották be.
Ez történik. Nem betép tőle, hanem a méreg szétfeszíti a véredényeket, gyakorlatilag párhuzamosan több tucat apró belső vérzést okoz. És közben van ideje elbújva kimúlni.
Nálunk volt a panelban külön szárítószoba, ez gyakorlatilag egy földszinti 1,5 szobás lakás volt. Anya mesélte, amikor beköltöztek megígérték, hogy lesznek mosógépek. Soha nem lettek, sőt szárításra sem használták ezeket a helyiségeket, mert szárítókat sem szereltek fel. Csupán egy vízbekötés és egy lefolyó csonk volt beszerelve ezekbe a "lakásokba". A 90-es években ezeket a lakás szövetkezet kiadta üzleteknek, 8 lépcsőház mindegyikében volt valami vállalkozás, ügyvéd, kis csemege, fotós, virágos, fodrász, cipész, díszállat. Később ezeket kifestették, kaptak legolcsóbb fűrészporos tapétát és a vizes csonkra nyomtak egy mini konyhát és fürdőt ami eredetileg is ott lett volna, legolcsóbb OBI-s csempe és had szóljon... adták őket 6,5 Milkáért, 40nm... Akkor amikor 50-60nm ment 7-8ba... 3-4 évig üresen álltak, majd kiadták őket.
Vagy beadatatták a bejaronövel. Lehet, hogy ezt a 30-as evekbeli "naccságos asszony" mintat, mint ami Klarisszaeknal van, meg a Giro kft-s asszonynal sajat magukrol vették. Karola asszonyt is igy kellett megtisztelni.
Szerintem Csűrös Karola nem mosott otthon, hanem patyolatba hordták a cuccaikat, vagy beadták a színház, az MTV, Mafilm (akármi) mosodájába. Ez volt a természetes a mesternek. Meg sem fordult szerintem a fejében van aki otthon mos.
Vagy tényleg ha és kivérzik tőle, utána a dög ott büdösödik egy olyan lyukban, amit maximum az épület megbontásával érsz el, mert a kőalap alatt/mellett mélyen szeretnek lenni.
Emlékszem arra is szerencsétlen Palócz Laci bácsi az utolsó években gyakorlatilag csak székben ülve mondta a magáét az olvasóban. Néha sétáltak kutyával. Vagy amikor a Zöldséges Józsi... Szabó Ottót ki engedte úgy képernyőre főműsoridőben... nem volt az MTV-nél senki jó érzésű ember aki előre megnézte volna mi megy adásba....
Csak mesélték, valamikor a 80-as évek elejé történt, Szilveszterkor bűz jött ki az egyik 8. emeleti lakásból, holtan találtak rá mind2re a lakásban. Apa azt mondta és utána is sokszor, halálba itták magukat. Alkesz házaspár volt.
Az komolyan 5 évet ment? Atyaúristen... nekem 5 rész is sok volt, max annyit láttam. Hegyi Barbara mindig is egy idegesítő nagyképű ripacs volt, és nagyképű emberi mivoltált soha nem tudja levetkőzni egyik szerepében sem a televízióban. Színpadon kétszer láttam, egy komédiában és egy hát.. inkább tragédiának mondanám. Mind2 szerepben ugyanazok a gesztusok, ugyanaz az arc, hangszín stb...
Itt rengetegen marmint akik lakasban laknak (mi is) hasznalnak a sajat helyett, nagymeretu ipari mosogepet es szaritot ami az epulethez tartozik. Tenyleg hasznos, föleg ágynemu mosasra, pedig van otthon is mosogep, de szivesebben hasznalom a közöset ilyen celokra. A szaritas egy ora alatt megvan (igaz a ruha anyaganak nem tesz jot)
Egyebkent azert alakult igy, mert a regi lakasokban annyira kicsik a furföszobak, hogy el se fér a mosogép.
Ha igy lett volna a Szomszaban Pattogi remekul zsörtölödhetett volna, hogy elfoglalták a mosoidejét.
Ahol lakom, ott is van egy mosoda, ami felér egy időutazással, olyan, mintha a '70-es évekbe ugrana vissza az ember. Könnyen el tudom képzelni, hogy egy ilyet látva fel sem tűnik, hogy hivatalosan már nem a Patyolat, hanem Kovács Sándorné egyéni vállalkozó üzemelteti.
Most néztem, hogy a Patyolat intezmenye 95-ben szűnt meg. Mintha lett volna olyan, 95 utanai jelenet, ahol Takiek a patyolatba menesröl beszelnek. Lehet vmi maszek mosoda volt, csak egyszerubb volt patyolatnak hivni. Vagy a mester nem tudta, hogy megszunt.
pénzügyeket a Szomszában is elég érthetetlen módon kezelik, DrágaZsuzsám hogy szegényedett el úgy a végére, hogy a nyugdíja sem elég, érthetetlen. Mint a BK, ott is voltak ilyen érthetetlen dolgok, egyik nap lazán odavágnak 20-30 milliókat kp-ban igaz előtte meg kesergés ment, hogy nincs munka nincs pénz.
Érdekes valóban ,mert a pedagógia nagymosás mint Etuskó no.1 péklapát díjas cselekedete 1988-ban játszódik, egy 3 tagú család, akik ráadásul már tizenéve városban élnek lakótelepen nincs mosógépük. De a nagymosás után persze Etus vesz nekik egyet. Ha automata nem is, bár akkor már az sem volt luxuscikk, de egy sima keverőtárcsás sem.
A sorozat elején meg ugye kérés nélkül autót vesz nekik házassági évfordulóra, miért nem vett mosógépet, aminek nagyobb hasznát veszik? Autó nélkül elvoltak addig is és fel sem merült, hogy esetleg kéne, a mosógép meg nem generált volna sok extra kiadást, mint egy kérés nélkül odalökött roncsautó, nesze itt van menj irasd át, aztán vidd el szervizbe ha használni akarod.
Különösen érdekes, hogy pl. DisznóVágásiéknak volt mosógépük a kezdetektől, pedig ők aztán tényleg abszolút nulláról indultak, Janka nénitől két kempingszékkel egy kempingasztallal meg egy kempingággyal költöztek el kb. ja meg a komóddal, amit rájuk sózott Ms. Karvaly. :)
DragaZsuzsamek is patyolatba jartak, (ez is a feladatok között van mikor Zsuzsa sorolja Jankanak)de naluk érthetöbb, hiszen ök burzsojok, persze késöbb naluk sincs penz semmire.
Hát, csak az elején, mikor Juli terhes volt, mostak kézzel a kádban, mert nem volt, aztán szerintem vettek.
Ezt mondjuk sokszor elmondtam itt, de megint csak Mester és egyéb készítők életismeretét bizonyítja a dolog, hogy ha nem is tellett nekik automata mosógépre, akkor is kapható volt, tényleg olcsón keverőtárcsás mosógép, mellé esetleg centrifuga. E mellett ugyan ott kellett állni szinte végig, de azért nem kellett kézzel mosni. A másik, hogy KÁDBAN mosni, basszus, aki ezt kitalálta.... ugyanis kimondottan mutatják, hogy BEHAJOLVA a kádba mossák kézzel a ruhát. Nos, én elhiszem, hogy ott beáztatja, vagy mosás után ott öblíti, de hogy mosni miért nem mos valaki a mosdóban vagy legalább egy székre tett lavórban, azaz normális, derékmagasságban, azt egyszerűen képtelen vagyok megérteni.
De alapvetően nehezen hihető, hogy egy három tagú családban, ahol ugye Julcsi, mint gyerek már ott van, évek óta nincs mosógép, holott alapvetően jó körülmények között élnek, úgy értem, hogy nem egy putriban és munkanélküli segélyből tengődnek, hanem egy orvosról és egy kozmetikusról bezsélünk, plusz egy máskor kérés nélkül mindenféle drága ajándékokat vásárló művésznőről, akinek csak a második unokája születése előtt tűnik fel az ügy... (vajon neki sincs mosógépe, amit kölcsönadhatna? Mondjuk, azt még el tudom képzelni, hogy egyedül van, és magára kézzel kimos, az ágyneműt meg valóban tisztítóba adja, de akkor is)
Nekem az jutott eszembe, amit sokszor meséltem, hogy az Életképek nem is igazán sorozatnak indult, hanem a Családi kör reinkarnációjának, azaz, a dramatizált jelenetek olyan helyzeteket mutattak be, amit aztán szakemberekkel kibeszéltek, hogy jól reagálták-e le a szereplők, mit kellett, lehetett volna másképp tenni.
Na, ez annyira MTV-s: 2004-ben indítani megpróbálni visszahozni egy olyan formátumot, ami már teljesen anakronisztikus lehetett már akkor is, nem véletlen nem volt már évek óta (wiki szerint 10) Családi kör, de mondjuk szakértők nélkül a Mester célja a Szomszédokkal is egyfajta népnevelés volt, ami szintén nem ment közel öt éve, és nem tüntettek százezrek a visszahozataláért...
Eleve érdekes lenne tudni, hogy minek kellett az egészbe írónak, tótumfaktumnak a Mester? Talán nem volt sima kredit egy sorozat gyártására, és az eredeti forma már eleve csak átverés volt, hogy elinduljon, aztán majd átvegye sorozatként? Vagy eleve ő dobbantott és forgolódott addig, míg meg nem kapta az egészet, abban a formában, ahogy ő akarta (mondjuk, ez viszonylagos, mert szerintem nem akart semmit, csak sorozatot gyártani, mert ötlete, mondanivalója láthatólag nem sok volt, de legalább évről évre egyre kevesebb is lett belőle)
"egy reggel Juli be akarja tenni a nagymosást a gépbe, és nincs otthona gép"
Mágenéknek volt egyáltalán mosógépük? Ők nem a Patyolatba hordták az ágyneműt? Mert Lenke néni, aki példamutatóan vezette a háztartást, odahordta. Hiszen mi nem tipikusabb, mint hogy a panelek népe Patyolatba viszi a szennyest, taxival jár még a belvárosban is, bár nincs pénz, mégis van Erzsikéjük, aki bejárónő, és egyébként soha nincs otthon semmi.
Egyébként eszmefuttatásnak tényleg jó kérdés: maximum hány részbe lehetett volna összezsúfolni mindazt a sok jót, amit az Életképek adott nekünk? 3-x80 perces minisorozat kitelt volna belőle?
Wikin néztem, 2004-2009-iget mond, ha igaz, amit ír...és 114 rész ment le, tehát 109-cel több, mint öt :-D
(viszont, most látom, hogy a wiki oldal alján össze vannak szedve a forgatási helyszínek, pontos házszámmal, ha valaki érdeklődne iránta. Legalább is, odaát a szaktopikban volt téma, hogy hol lehetnek)
Nem tudom, de mintha Fehér Annáról is azt olvastam volna, hogy a párja, akivel anno a babát akarták és vállalták már nincs mellette.
De erre nem veszek mérget.
És persze, ahogy írod, lehet fizetett segítséget igénybe venni, ha telik rá, de alapvetően akkor is egyedül van, ha másban nem, akkor abban, hogy megossza valakivel a gondjait, gondolatait (akár a gyerek körül felmerülteket, akár az egyebeket), ezt mondjuk egy dadával nehezen tudom elképzelni (nagymonológot persze lehet tartani, amit a másik kényszeredetten végighallgat ugyan, de igazi beszélgetés nem lesz belőle, ergó nem is igazán hoz sem megoldást, sem megkönnyebbülést)
22 evesen valoban nagyon korai még elvesziteni egy edesanyát :( bar ez minden korban megviseli az embert (kiveve Almat)
Erröl az idöskori anyasagrol csak az jutott eszembe, hogy ha pl az embernek van egy párja jobban megtudom erteni, de ha nincs és mar 50-hez közelit akkor nehezebben. Ez csak egy itteni (sved) nö kapcsan jutott eszembe (baratnöm volt au pair nala,, vagy nörsz ahogy Feri mondana) , aki egy daniai spermabankol szerzett "anyagot" es 50 eves korara ketszeres anya lett.(ugyanattol a donortol). Azert Daniabol,mert Svedorszagban csak 1-2 eve van erre lehetöseg egyedulallo nök szamara. Csak (leszbikus vagy heteroszexualis) kapcsolatban lévöknek engedelyeztek.
A nönek semmilyen rokona, segitsege sincs, csak au pairekre szamithat, viszont a nagyobb gyerek ADHD szindromas (nem is enyhen) igy au pairt sem könnyu talalni.
Nyilvan a fiu gyerek magatartas zavarara nem szamitott (bar az ö csaladjabol örökölte) de azert ez igy nagyon nehez lehet. En biztos nem vallalnam.
Mi használunk élvefogó patkánycsapdát, egy vascső az egész, a patkány belemegy és középen mikor rálép a csapdára két oldalt lecsapódik a bejárat, esővizes viráglocsolós hordó felett kinyit és mehet az úszólecke aztán jön a szeneslapáttal agyonverés. Patkányméreg már nem sokat ér, nem olyan hülye, hogy megegye, vagy épp már immunis rá, és csak betép tőle.
Ezt annak idején kiveséztük itt, de nyilván nagyon akarta, tényleg full kétségbe esetten vágyott rá.
Erre én elmondhatom azt, hogy én mit gondolok róla (én is viszonylag késői gyerek vagyok, persze nem mai szemmel, mert azzal szinte normális, mert anyám 36 évesen szült engem, és volt egy 10 évvel idősebb bátyám-, de sokszor szerettem volna, ha fiatalabb, na nem azért, mert akkor feltűnt a kora, hanem mert 22 évesen veszettem el, ami nagyon korai volt. Persze, ehhez az is kellett, hogy nem volt idős, mikor beteg lett, és pár évre rá, el is vitte. A másik meg, hogy ugyan még most sem vagyok annyi, amennyi idősen Fehér szült, de ha belegondolok, hogy most kéne átélnem és csinálnom, amit 24 évesen csináltam a fiammal, akkor nem hiányzik, NAGYON nem.... bár, az is tény, hogy sokkal nyugodtabb s bölcsebb anyuka lennék, mint anno....)
De hát ő tudja a másik felét, hogy mennyire volt kétségbe esett a gyerek utáni vágya, ami felül írhatta a fentieket, mert szvsz alaposan végiggondolta ő ezeket.
Szegeny Nagyikaek lemataradtak volna a dédunokarol. De ha pl kicsit elöbb jön és meg elnek, tuti, hogy ugyanugy maradnak a kisszobában gyerekesetül (spermadonorostul) majd a visszaköltözö Janosostul.
Azert most fuggetlenul a sorozattol erdekes lehet 53 evesen anyává válni. Most 59 éves es egy kb elsö vagy masodik osztalyos gyereke van.
A Mesternek igazán nem kell semmi újat kitalálnia: anno Julcsi iskolájába ment Etus festeni, most nyilván Mágen mentőállomására menne...
Tudok olyan épületről, amire 16 millió forintot költöttek a 200-ból. A külseje valóban szép lett, aki arra sétál, azt láthatja, megújult az állomás. Belül azonban továbbra is penészesek maradtak a falak, potyog a vakolat.
Egy bajtársunk nem bírta tovább, saját pénzből, saját munkával hozta helyre a veszélyes hibákat."
Nyilván a mellékállások szükségessége is téma lenne:
A bajtársak többsége másod-, harmadállásokra kényszerül, sokan 24 órát dolgoznak egyhuzamban, csak így tudják eltartani a családjukat. Van, aki sürgősségi osztályokon segédápolóként egészíti keresetét, mások alternatív szolgáltatóknál kísérik a betegeket.
Többen szobafestőként tesznek hozzá valamit a családi kasszához,
de ismerek olyat, aki kútásóként dolgozik. Ilyen körülmények között, amikor azt mondja az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, hogy mentőnek lenni életérzés, az azért nagyon kiábrándító."
De simán beférne az is, hogy egy reggel Juli be akarja tenni a nagymosást a gépbe, és nincs otthona gép, mert Mágennek nagyszerű ötlete lett: bevitte a mentőkhöz, hogy ott helyben tudjanak mosni és ne csak ő, hanem a bajtársai is. Aztán persze leltárba venné a cég, és soha többet nem kapnák vissza, Juli örjöngene (és kézzel mosna a kádban), Etus meg felvenne egy 154%-os személyi hitelt a nevükben, amiből venne egy Miele vagy Smeg mosógépet, cirka 1 millió 562 ezer forintért.
"Sok állomásra a munkatársak maguk hordják be a használt bútorokat, az ajándék-mikrókat. Ezeket később az OMSZ leltárba veszi, ezzel is lehet kicsit szépíteni az adatokon mondta Kusper, hozzátéve, azt nem árulhatja el, melyik épületről van szó."
Már úgy érted, hogy amíg csak lehetett volna, baromi NEM befolyásolta volna a színészek irl öregedése.... hiszen már a Szomszédokban is látni, hogy a Mestit nem csak nem érdekli, de még igazi terve sincs, hogy mit kezd a szemmel láthatólag menni alig bíró Komlós Jucival, később meg -pedig ott már semmi nem kényszerítette rá!- simán beleírta az Életképekbe, hogy a közel ötvenes Kováts Adél, és a még ötvenesebb Rátóti kapcsolata ott tart, hogy legyen-e gyerek, vagy még várjanak-e. (hogy nem kényszerítette, úgy értem, hogy Zenthe és Komlós annyi idős volt a sorozat kezdetekor, amennyi, de nem gondolt rá, hogy annyi ideig fog menni, hogy gondja legyen belőle, de az Életképek egyrészt csak öt évet ment, Kováts és Rátóti már a kezdetekkor sem voltak annyi idősek, hogy hihető legyen, hogy ha gyereket akarnak, akkor bármelyiküknek az jusson eszébe, hogy még ráérnek ezen gondolkodni, illetve, hogy a kettejük között kitalált kapcsolatba sem igazán kellett ez a szál: egy összeveszés után egy amolyan se vele, se nélküle kapcsolat, Katinka elég karrierista, minden eszembe jut róla, csak az nem, hogy gyereket akar, és pont ebből a kapcsolatból...
Szóval, vissza az elejére: szerintem amennyire csak tudta volna, pont semmi változás nem lett volna a karakterekben, Lenke pl. véletlen sem adta volna fel az egész napos pultban állást és pakolást, és ült volna otthon, nehogy szegény Komlós Juci elhiggye, hogy nem számolnak már vele és csak szobadíszként, fotelben ülve lesz pármondatos szerepe.... Tán még elmenni is úgy ment volna, hogy Lenke lemegy Ózdra, nyit egy kisboltot, és csak telefonon érintkezik a családdal*, mint ahogy tette a már beteg Komlós Juci Zenthe halálakor pl.
(ezt a telefonozást amúgy is tökélyre fejlesztette a Mester az Életképekben, szóval, nem lett volna probléma, hogy mindig csak Almát halljuk beszélni)
Egyben biztos lehetsz, mint az Életképekben Katinka, az irl 52 (54?) éves Fehér karakteréről (ha még Jánossal van, róla is*) úgy beszéltek volna továbbra is, mint "FIATAL", senki nem aggódott volna, hogy ennyi idősen szül.
Amúgy, gondolom Fehér Annának nem lett volna kellemes a dolog, annyi sikertelen kihordás után már csak babonából is rossz lett volna mutatni, hogy kerekedik a hasa. (mondjuk, ez most jutott eszembe, vajon a Mesti nem azért beszél-e ennyire keveset a gyerek projektről, mert már akkoriban is volt neki egy-két vetélése, és ez érzékeny téma volt Fehérnél? Azt most hagyjuk, hogy ennek van-e értelme, úgy értem, hogy színésznőként nyilván fel kell rá lennie készülve, hogy a személyes problémái időnként pont megjelennek valami szerepében is -mondjuk egy szerette élet-halál között lebeg, mert balesete volt, és este meg azt kell játsza, hogy meghalt valaki közeli hozzátartozója- de az egész biztos, hogy amennyire a Mesternek nincs ötlete, meg amúgy is lopkod a színészek irl életéből, erre a vonalra akár fogékony is lehetett)
*Gondolom, az lett volna, hogy mástól esik teherbe, de János továbbra is ott sertepertél körülötte, így amikor az új pasi/apuka valamiért kikerül a képből -mondjuk Alma meglátja, ahogy kilép egy presszóból egy nővel, akiről hiába mondja, mondaná a pasi, hogy az csak egy kollégája volt, Alma már ki is költöztette volna a kisszobából az ürgét. János meg ott lenne rendületlen körülötte, a szülés után tisztára apukaként viselkedne, kivenné a részét a csecsemő gondozásából, így Alma megint szívébe és a kisszobába fogadja, és ha még akkor is megy a sorozat, 10 év múlva már mindenki úgy beszél a kiskölyökről, hogy János az igazi apja (lsd. Lenke néni kiskutyája a költözésnél)
"nem engedte be a rovarírtót ő maga se írtatta, úgy meg hiába irtják a szomszédai ha onnan mindig visszajönnek."
ennek az advanced versionje a patkányok feltűnése. persze nem a lakásban, de azért a fáskamrában vagy más melléképületben is kellemetlen tud lenni a szomszédok (!) nemtörődömsége.
Nekem nehéz volt ezt megszokni, hiszen vidékről származom ott meg kertvárosban laktunk kertes házban. Az, hogy a szomszédból áthallatszik minden szokatlan volt, wc lehúzás, kajaszag, csótányinvázió is volt fűtéscsövek mentén vándorol, azóta a csőáttörések sziloplaszttal lettek benyomva. Szerencsére mi megúsztuk ,de sok házban volt olyan ,hogy akadt 1-2 nemtörődöm lakó, aki nem engedte be a rovarírtót ő maga se írtatta, úgy meg hiába irtják a szomszédai ha onnan mindig visszajönnek.
Kivancsi vagyok, Feher Anna IRL terhességét, hogyan oldotta meg volna a Mester. Lombikprogram, spermabank, Janos megtaltosodik vagy egy masik, termékenyebb lovagtol jön össze a baba. Gondolom ez itt ki lett vesezve alaposan, de mar nem emlekszem rá hogyan.
Lehet, hogy a régi dolgok jöttek volna elő, de ezeket erősen befolyásolta volna a színészek öregedése, pl. Taki 90-hez közel is taxizik, János 70-hez közel is gyerekre vágyik. Lett volna miről csacsognunk.
Néha egy kicsit sajnalom, hogy mar nem megy vagy nem volt több resz meg az oridzsin szereplögárdával. De csakis azert, hogy itt elemezni lehessen a sok mesteri faszságot.Bar ugyse történt volna " elörelépés" csak ugyanazok a toposzok jöttek volna elö, mint az itt olvasható jelenetekben (by the way, remelem lesz majd megint jelenet)
Az Opuszt en kb 4 éve lattam utoljara (mikor munkanelkuli voltam akkor neztem) igy egyutt tudtam erezni Almaval meg Ferivel mikor melot keresnek. Kár, hogy utánam nem kapkodtak annyira, a munkaeröpiacon, mint utánuk.
Na mindegy, en mindenesetre keptelen lennék megegyszer végignézni az opusz-eposzt.
Az egyik exem egy győri panelben nőtt fel, a hálószobájának közös volt a fala a hőelosztó központtal (jól mondom?). Egyszercsak iszonyatos bűz kezdett terjengeni a hálószobában. Keresték, kutatták, mi lehet, honnan lehet. Végre nagy nehezen eljutottak a hőelosztóig: valaki ott akasztotta volt fel magát.
Én gyerek és korafelnőtt koromgi lehúztam, 16 évet panelban (előtte nagyon kicsiként tégla, de társasház) utána családi ház. Kijelentettem, panelba soha többet... aztán kutya ugat, pénz beszél és most 5 éve megint panelban lakom. A 16 év alatt nálunk is volt akinek mindig hétvégén jutott eszébe, havonta 1 barom... de itt ahol most 5. éve lakom hétvégén egyszer fúrtak, meg én szombaton egyszer. És ennyi... itt kicsit jobb a közösség. Itt inkább a kaja és a bagó meg sz.r szag, ami még betapasztott szellőző és eltömített csőáttörések esetén esetén is dől a lakásomba... meg a hangok a szomszédból, mintha papír vékonyak lennének a falak. Korábban ahol 16 évet lehúztam, soha semmit nem hallottam, nagyon ritkán dőlt be szag a lakásunkba is a szellőzőből... pedig ugyanaz a ruszki technológia, a lakások elrendezése is ugyanaz, ugyanabban az évebn adták át őket, helyileg egymástól 500-600 méterre.....
Igen, az volt. A kisfiú utóéletét nem ismertem, de Kepes pont azon élcelődött a visszafogott-fölényes stílusban, hogy csak egy kisgyerek. Akár az, akár nem, vendégségben volt. Hogy nézne ki, ha Vágási Feri vendégségben, Taki bácsiék asztalánál ülve gunyoros megjegyzéseket tenne Lenke nénire és főztjére.
Szerintem ilyes szivességet (persze nekik ingyen) csak a Lantos u.8 elsö emeleti lakóinak vallalt volna Taki. Najo, meg a "jofej" Suminek is es Kutynak is. Masnak nem. Pénzért sem.
Ez melyik musor volt? En csak arra emlekszem, amikor az ifju rinpoche-t latogatta (Kalu Rinpoche meditacios mester, láma), aki akkor meg kisfiu volt es egy szlovakiai (magyarul is tudo orvosnö) volt a dadája.
Azota a fiu felnött es sajat bevallasa szerint (amit a yt-n tett közzé) alkohol es drogfüggöve valt, valamint a szerzetesekröl azt allitotta szexualisan molesztaltak.
Igen, ez mindig furcsa is volt nekem. Volt egy majd' felnőtt lányuk akik velük élt, de mind2 csakis kizárólag nagyjából munkaidőben mentek-jöttek. Az ember 6 körül indult, de már 15órára legkésőbb otthon volt mindig a taxi, a nő meg még később, de már délbe otthon volt, majd elment megint 1-2 órára, de +/- félóra és 15 óra körül az is otthon volt. Hétvégén nem mentek sehova a taxikkal, sőt amikor én kérdeztem tőlük, hogy elvinnek-e szombaton egy esküvőre, onnan haza is hozna-e kikérte magának, hogy ő hétvégén és éjjel sem dolgozik....
"Nekem is csak az a bajom, hogy Kepestől többet vártam ;-)"
Régen szerettem a műsorait, de rá kellett jönnöm, túl modorosan mesterkélt az én ízlésemnek. Pont egyik nap láttam az M3 csatornán* egy műsort, amiben Kepes Tibetben járt, és a dalai lámát is interjúzta. Egyrészt gunyoros hangvételű volt a narrációja, enyhén lenéző, mintha valami középkori tanulatlan jobbágyok babonasága lenne mindaz, ami a buddhisták hitvilága, másrészt megkérdezte a dalai lámát, hogy ő (mármint a láma) XX. századi, felvilágosult ember létére TÉNYLEG ELHISZI mindezt? Mármint lélekvándorlás meg a többi. Hát tényleg szent ember a dalai láma, hogy nem vágta pofán. Bár mintha egy töredék másodpercre kissé meglepődött volna a kérdésen.
*Megszentelt hely, mely szakrálissá vált azáltal, hogy az Opuszokat újra és újra műsorra tűzheti. Vajon mikor láthatjuk újra, midőn Lenke néni szívtelenül ott hagyja annyira szeretné magával vinni a kutyulit az Opusz első fejezetében?
Ó igen. Viszont mindezek a az ötletek sehol nincsenek azoktól a pompás jelenetektől, amelyeket a Mester alkotna meg, ha ez a jelenet bekerülhetne az Opuszba.
Volt ilyen... amikor megkérdezte, hogy fúrhat-e vasárnap mert ő csak akkor ér rá. Megmondtam neki én meg akkor érek rá pihenni, heti 6 napot 8-10 órát dolgozom és rábasztam a bejárati ajtómat. Nem mert fúrni.
Annyi előnye van egy ilyen "szivességnek", hogy ezzel megvásárolod a jogot arra, hogy ha ő kér valamit, akkor vagy elküdheted a vérbe, vagy te is pénzt kérhetsz, pláne, hogy itt nem is te kértél, hanem ő ajánlott fel valamit.
"Természetesen Taki bácsi ingyen fuvarozta volna őket"
3 évig volt egy taxis pár a szomszédom. Fffi és asszony is taxizott, 2 külön autóval. Nem egyszer a ffi.-val reggel azonos időpontban indultunk el. Ő mindig ahhoz a droszthoz ment, ami a munkehyelyemtől 1 sarokra, 2p sétára volt. Egyszer egy esős tavaszi napon felajánlotta, elvisz, ne ázzak. Én balga úgy gondoltam, hogy ezt szomszédi alapon, jófejűségből, ingyen... beszálltunk, látom nyomja be az órát. Jó, hogy volt nálam bankkártya, kicsengettem.. nem volt sok, egy BKV jegy ára......
Hahah :DLenke emlitette volna, hogy ismeri Illest még ipari tanulo korabol es mivel igazi, fiiinom es nyugodt, békebeli fagylaltárusrol van szó, ezt a tevékenységet végezhetné a kisboltan is. Bandi elöször szkeptikusan fogadná az ötletet, végul belátná Lenke néninek megint igaza van. A kövekezö reszben azonban mely hallgayas es mar fel sem merul a fagylalt :D
Természetesen Taki bácsi ingyen fuvarozta volna őket a fagylaltozóhoz, ahová Lenke néni is elkísérte volna őket, hogy egy pompás délutánt töltsön ő is az öreggel és kedves szomszédjaival, aminek a Vágási család is nagyon örült volna, hiszen milyen családi ünnep az, ahol nincsenek jelen a más generációhoz tartozó szomszédok. Majd Lenke néni elszomorodva mondta volna kamerába a végbölcsességben, milyen kár, hogy a régi jó szakemberek, akik még tudták, mit jelent a kereskedelem, már nem kellenek a mai világban.De ha esetleg ő tudna tenni valamit, fejezi be elgondolkodva a monológot.
A következő részben fejezetben megemlíti Madaras(i) Bandinak, micsoda üzleti lehetőség lenne, ha a hentespult és a tartós tejek regálja között felállítanának egy fagylaltpultot, ahol a nyugdíjasoknak külön fél gombócos fagylaltot is árulnának, hogy ők is megtudják venni maguknak. Lenke néni lelkesen szervezi a dolgot, majd soha többé nem esik szó az egészről.
Viszont kedvenc irodalmi hőseink Ábel és Táncos Csuda Mózes, akik annak szentelték az életüket, hogy a lehető legkifinomultabb módon basszanak ki mindenkivel, aki szembe jön.
Arra pedig nemzetkarakterológiailag vagyunk kifejezetten büszkék, hogy más lúzer nemzetbeliek mögött megyünk be a forgóajtón, de előttük jövünk ki.
Az étel-neofóbia az újszerű, ismereten tápláléktól való tartózkodás - egy pszichológiai és viselkedéses tendencia, amely segít megóvni az egyedet a mérgező és fertőző anyagok elfogyasztásától. [...] Más mindenevő fajhoz hasonlóan az ember is vonakodik az ismeretlen táplálék elfogyasztásától.
Az a tragikus ebben, hogy a rendszerben a hagyományőrzés még értékes is lehetne, pl. az említett csokifagyi, párdon, csokoládéfagylalt finom volt, látszott, hogy nem spórolta ki, amit a recept ír. Mármint amit, gondolom, még ő tanult annak idején. Csak hát ugye, a többi, annak az egy csokoládéfagylaltnak a kontextusa...
A megyeszékhelyen, ahol élek, a legjobb cukrászdát olyan ember viszi, aki a szakképesítését Franciaországban szerezte meg. Aztán többször is ő sütötte meg Magyarország tortáját (most legutoljára a tökmagolajosat).
Kb. nincs olyan terület hazánkban, ahol önerőből - multik segítsége és igen jelentős részvétele nélkül - másra is futná. Ennyit tudunk, ennyit értünk a világból.
"Nekem ezek a jelenségek mind a magyar vendéglátós szakma lepusztulásáról szólnak: a szakik is, meg a képzés is őrzik, amíg tudják, az évtizedekkel ezelőtti szaktudás maradványait"
Ha nem akarunk teljesen off lenne, akkor eszembe jut Alma első munkanapja a presszóban, amikor Laci már arra tanítja, hogy hogyan lehet a vendéget átbarmolni.
Igen, az. Gondolom, az Illés bácsit viccnek szántad, de úgy rémlik, hogy még fagyiztam egyszer nála, és a csokifagyija nagyon rendben volt.
Nekem ezek a jelenségek mind a magyar vendéglátós szakma lepusztulásáról szólnak: a szakik is, meg a képzés is őrzik, amíg tudják, az évtizedekkel ezelőtti szaktudás maradványait. Miközben az egész rendszer mellett elszáguldott a világ, aki korszerű tudást akar, máshol szerzi meg. Az Illés bácsikat senki sem kényszeríti a HACCP-rendszer szabályainak elsajátítására és betartására, amíg nagy baj nincs. A szakképzésben magyar halfajták, bélszín és egyéb drága alapanyagok legfeljebb a tankönyv lapjain kerülnek elő, vaj helyett margarinnal tanítják az ételeket, stb.
Csak azért jegyeztem meg a reklámot, mert egy időben igen keményen reklámozta a Horvát Rozi féle fűszereket , gondoltam hát ha most is emiatt csinálja azt amit csinál (vagy már az időskori szenilitást miatt?)
ipari fagyitömböket hasznalt az édességhez,majd bevonta tojashabbal és betette a sutöbe. Az eredeti nincs mar fent, csak ez az eredetinél is ocskabb es abszolut nem vicces , paródiának szánt gagyiság a 888-tól. Nagyon idegesitö ez a csavo:
"Szerintem ez valami szponzorációs dolog miatt lehet."
A legborzasztóbb az, hogy nem, mert a honlapján is csak "ételízesítőt" ír, és a belinkelt felvételen is csak "ételízesítőt" mond.
Megjegyzem, nekem egy mesterszakácstól az sem lenne megbocsátható, ha pénzért okítja arra a népet, hogy még a bőrös malackarajt is ételízesítőzze, de úgy tűnik, ő ezt meggyőződésből teszi.
Laci bácsi ehető receptjei a Kádár-kori "magyar gasztronómia" klasszikusai, ma is ezeket tanítják szakmunkásképzésben. Sőt még az "omlett szürpríz" is az, amin a négynégynégyes cikk után röhögött a publikum: Pető Gyula: Ételkészítési ismeretek c. tankönyvében olvasható a recept.
Még Vágási Matyi kedvence sem az igazi: http://www.lacibacsi.hu/sajt/zoldbab%20fozelek.htm (tömbsajt kirantva) akkor mar inkabb trapista,vagy virsli. A zöldbabfözelék receptet én tök mashogy ismerem..persze lehet,hogy ez az igazi.
https://www.youtube.com/watch?v=fCXQm_yub4A&t=275s ez volt a malackaraj, és igazad van..szor rá vegetát, csak az elöbb ezt a reszt atugrottam. Azert ha valasztani kéne,inkabb ez mint a sonkas-paniros banan, vagy pulykamajas dinnye :) Benke Laci a gasztronomia Horvath Adamja.
"Most talaltam töle egy malackaraj ropogos parolt kaposztaval receptet. Az nem olyan szörnyu."
Amit én találtam a honlapján (nem tudom egyről beszélünk-e), az így kezdődik: "A karajt felszeleteljük, megkloffoljuk, a bőrét bemetsszük. Megsózzuk, ételízesítőt teszünk rá"
Ki a fenének jut eszébe (Laci bácsin kívül) a bőrös malackarajra a sózás után ételízesítőt tenni?
Én csak egy családra főzögető amatőr vagyok, de soha a büdös életben nem jutna eszembe a bőrös malacsültre ételízesítőt tenni, arra só, majoranna és fokhagyma kell, és kész.
Laci bácsi honnan a bánatból szed ilyeneket? Vagy a Delikát 10-zel nyerte a szakácsolimpiát?
Egyébként ma volt az a szakácsverseny, amelyikben a Krausz-Wolf-Vomberg hármas zsűrizett, és egy amatőr szakács valamibe tett egy kis ételízesítőt.
Vomberg (aki egyébként nem sokkal fiatalabb Laci bácsinál) ezt olyan fokon megbocsáthatatlannak tartotta, hogy nem is engedte volna tovább az ürgét, végül a másik kettő engedte tovább (reményüket fejezve ki, hogy nem profi szakács követte el a dolgot), azzal, hogy talán meg tudják neki tanítani, hogy az étel az ételízesítőtől nem lesz jobb, csak nem érezni rajta a valódi ízeket.
Pedig állitólag a Gundel étteremben volt föööszakacs. Hát talan ott nem ezeket a vegetas, ketchopos kotyvalékokat keszitette, illetve ha mar pl hust sutött,akkor azokat at is sütötte. A feltöltött videok közül szinte mindenhol (najo,nem neztem meg mind,de amit megnéztem azokban) nem suti at se husokat,se a krumplit. Szerintem,ha a legalapabb szakacsvizsgan igy késziti el valaki az ételeket,egyböl kivágják (ez gondolom még a szocialista vendéglátás idejében is igy volt) tehat nem magyarazhato azzal sem,hogy akkoriban "igy volt". Igy elég érthetetlen,hogy nyert szakacsolimpiát, illetve mi alapjan kapott müsort,meg kulönbözö szakacs kituntetéseket.
én azt nem értem, mitől mesterszakács az TV műsorral, aki mindenbe ételízesítőt, ketchupot meg konzervzöldséget rak. ezt egy random kollégista is hozza ingyen, illetve muszájból.
Egyébként is, ami otthon van, az innen nézve olyan, mint a Szomszédok teleregény. Böhm bácsi meg a Julcsi folyton panaszkodik, miközben éppen a saját panaszkodásuk miatt élnek olyan életet, ami miatt panaszkodni kell. Miért akarnék én egy ilyen megcsömörlött világban élni?
Azt gondolom, hogy a Szomsza csak még jobban felnagyította azt az állandó panaszkodást, ami mindig jellemző volt a magyar társdalomra (tehát, ha azt vesszük e tekintetben a Mester ezt kivételesen jól ábrázolta)
Etus uj lovag jelöltjeként is felbukkanhatott volna. Fejedelmi étkekekkel próbalta volna magát belopni a művesznö kegyeibe es "kéjbarlangjába" (utobbiba sikertelenul természetesen)
Ja, aztán kreálhatott volna olyan ételeket, mint joghurtos-vegatás konzervzöldbab 5 dekagramm rántott párizsival, ahogy Lenke néni szereti vagy Rigó Jancsi gatyába rottyantva Sümeghy módra.
Vagy az 50 másodperces rántotta két tojásból négy embernek Alma módra.
Akár Viragh /Taki/Sümi vagy Kutya egy " szakacsbaratom "haverjakent volna szerepet is kaphatott volna. Meghivna a tarsasagot egy jo kis pulykamaj salatara es sonkas rantott bananra.:D
Mikor par eve kirobbant egy kisebb kommenthaboru Laci bacsit szidalmazva, gondoltam vedelmembe veszem az öreget, mert miert is olyan nagy bűn kispenzu nyugdijas célközönségnek fözni. Háát miutam megneztem az azota leszedett fözös videoit, sajnos át kellett állnom a szidalmazok (vagyis inkabb kiröhögők) táborába. Ezek az ételnek sokszor nem is nevezhetö valamik, nem egyszerűséguk, meg az olcso hozzavalok miatt szarok, hanem a silany minöseg( ketchup, löncshus, vegeta orrba-szajba, pudingpor) ,a teljesen összeférhetetlen kombinaciok es a rettenetes tálalási mod miatt.
Ráadasul minden fogashoz kitalalt valami hulye kamunevet meg sztorit, mintha a mittudomén milyen francia uralkodonak vagy politikusnak ez lett volna a kedvence
Állítólag a gyilkos galóca finom (mondja, aki túlélte). Asszem, Böhm bácsi nejlonszatyros gombájáról mintha már lett volna itt szó, hogy még a gombamérgezés tünetei is, khm, el lettek baltázva a részben.
Az lehet :) Mesteri humor. Kepzelem, ha is menne a sorozat a föszereplök, mit elcelödnenek a modern (igényesebb fözömusorokon) vagy etkezesi szokasokon, pl vegán meg gluténmentes. Egyedul Benke Laci ételeit készitenék el.
Egy extra: Feri azt mondja az érkezö Jutkanak, hogy "ez nem neked valo latvany" tkp. nem vilagos mire gondol, mert Böhm csak jajong a fajdalomtol, de nem hány be vagy ilyesmi a közös helyiségbe amitöl mondjuk rosszul lehetne az akkor pont gyereket varo Jutka.
Gondolom, azért, mert már meg van főzve az alapanyag (konzerv). Habarni tejszínnel, joghurttal is lehet a tejföl helyett, de ez valami érdekesen diétás zöldbabfőzelék lesz, mert hiányzik belőle a rántás (+ hagyma, petrezselyemzöld, pirospaprika, ecet, cukor... viszont bazsalikom (!) meg kakukkfű (!) van benne :))
Most ebböl a kinalatbol válasszon az ember! Amugy zöldbab volt mégis (mi más is lehetett volna..) de mar "fözelékként" hivatkozik ra Lenke. Szerintem a fözelék maga a kész etel. De a zölbabfözelékben van rántás (vagy habarás?) is.
Pedig milyen jo is az!! Meg a lazacleves. Nyamm...viszont a vilag egyik legrosszabb étele a surströmming nevezetü rothasztott hering. Nagyon büdös. A vilag legbüdösebb eteleinek versenyén masodik lett :D izre sem jo.
A férjem rémálmaiban megint Finnországban van és rénszarvast szolgálnak fel az étteremben ;-)))
Szóval, persze, az embernek nem jön be minden, de azért érdemes kóstolni.
Én pl. nem ettem meg a bárányt, birkát meg tengeri herkentyűt, aztán Törökországban azt mondtam, nem kérdezem, mi van benne, miből van, csak kóstolok. Birkát mondjuk azóta sem eszek, de a többit igen. A kedvenc nagynéném mondása volt egy ázsiai útja után, hogy mindent megevett, aminek négy lába volt eredetileg, de nem asztal volt :-D
"Daniel Brewster közismert volt soha véget nem érő és feltűnően unalmas útifilm-sorozatáról, mely a Külföldön Brewsterrel címet viselte. Vastag tweedöltönyben és szarvasvadász sapkában érkezett. Kerek tésztaképén a talpnyalók nyúlós vigyora, a szeme vízszínű, a keze nagy és vörös. A pocakos operatőrnek, Stephen Blore-nak duzzadt, mogorva tekintetű szeme és sok rossz foga volt, melyeket gondolkodás közben hangosan és szenvedélyesen szuttyogtatott. Taszító külseje ellenére a nők bálványának tartotta magát. Egész helyre kis lotyók vannak ezen a szeméttelepen vetette oda Peternek Blore, miközben a Felkelő Hold felé autóztak. Igazán? kérdezte hûvösen Peter. Én mondom dörzsölte a kezét Blore , egész jó kis tyúkok nézze csak azt ott a kutyafáját! Tudnék kezdeni vele egyet s mást Tudja, én mindig azt mondom hogy van belőlük elég, és balfasz, aki fizet érte.
Steve nagy mókamester magyarázta kuncogva Dániel Brewster , az egész BBC a hasát fogja a tréfáitól, én mondom. Minden bulin õ a társaság középpontja, de a lányokra jobb vigyázni, igaz, Steve? Egén, mindenütt akad ismételte Steve, mintha csak a nátháról beszélne. Igazi mókamester mondta büszkén Brewster. Azt hiszem, jól fogják érezni magukat a szállodában változtatott témát Peter. Kicsi, de kényelmes. A személyzet kínai. Remélem, tiszta lesz mondta rosszkedvûen Blore , ismerem ezeket a kínaiakat. És nem kérek abból a szarból, amit õk esznek. A kínai konyha évszázadok óta világhírû mondta Peter. De nem nekem, öregem mondta Blore , csak egyék ők azt a szart. Nem, én aztán voltam egy-két helyen, én aztán tudom, hogy a tisztességes angol kajánál nincs jobb. Hal és sült krumpli szalonnás tojás bifsztek meg ilyesmi. Nekem éppen elég jó. És másoknak is, én mondom. Nem, én nem kísérletezem. Ki nem állom az idegen kaját. Steve vérbeli angol mondta csodálattal Brewster. Van elég külföldi, hogy megegyék azt a szart, hát miért ennénk mi is, nem igaz? mondta Blore."
A Hahagájban van, mikor felfedezik, hogy hahagáj nem halt ki, és elözönlik a szigetet a forgatócsoportok. A pasi talán a BBC természetfilmese (most emlékezetből mondom, és rég olvastam, de talán a "Külföldön Brewsterrel" sorozatból ő a Brewster?)
Lehet, hogy a keramikus vizsgan Szixay műveket kellene reprodukalni. Legalabbis, ha mindez a Szomszedokban történne, persze senki sem tudná ugy alkalmazni a bökdösös technikát .Talán Etust hívnak tiszteletbeli oktatónak. De nem hiszem, hogy vállalná.
"Azért nyilván van különbség a kvázi fazekas és a keramikus közt."
Ez természetesen így van, de Ambrus kifejezetten azt mondta, hogy ő keramikus tanfolyamot végzett, sőt főiskolára járt, és keramikusként dolgozik. Arról nem volt szó, hogy Etuskó nyomán a műűűűűűvész urazást elvárja-e...:))
Igen. Salmiakki volt Finnorszagban, itt meg ez az edeskes lakrits. A salmiakkibol keszult alkholos ital a koskenkorva (kossu) viszont nem olyan rossz. Janka neni is meginná :)
Az igazság az, hogy Skandinaviaba es Finnorszagba nem kifejezetten a kulinaris elvezetek miatt érdemes átköltözni :) azert vannak jo helyi kajak, söt egeszsegesek is, de a magyar izlesvilagnak annyira nem felelnek meg.
Állítólag a rendszerváltás előtti rudi más volt, még jobban hasonlított az eredeti orosz édességre, amiről lemásolták, mert savanykásabb, erjedtebb ízű volt. Aztán a privatizáció után az új gyártó megváltoztatta a technológiát.
Jahajj, a lakrits (meg a salmiakki?). Volt Finnországot járt barátom, ő hozott. De én a csak édes medvecukrot is szeretem.
A Turo Rudi ilyen lehet. Vittem en innen a finn, a luxemburgi es a sved kollegaknak, de senkinek nem jött be, 1-2 embert leszamitva, es ök is csak inkabb udvariassagbol mondtak, hogy jo. Azota nem is viszek senkinek. Biztos az en beidegzödesem, meg nincs is igazam, de tök sertönek ereztem, hogy nem izlik az amit en ugy szerettem. Igen, csak multidöben..nem tudom ez azert van mert megvaltozott az ize, vagy az en izlesem valtozott, de mar en sem vagyok ugy oda erte.
Itt eszakon amit viszont a helyiek imadnak az a lakrits ,vagy liquorice, edeskes-sós anizsos fekete cukor. Vittem haza kinalni, senkinek nem kellett, itt meg fagyiba..bocs fagylaltba, ragoba, csokiba, uditöbe, joghurtba..mindenbe belenyomjak. Na ez lesz az amihez soha nem fogok hozzaszokni, mint "ízvilág".
Ez nem rémlik Durrelltől, de elég vicces, ha ezt mondatja a szereplőjével, hiszen külön históriája van annak, hogy a gyarmatok konyhája hogyan alakította át a brit ízlést. A '98-as foci világkupa angol himnusza már egy Vindaloo című, a nemzetkarakterológiával viccelődő szám volt (az indiai ételről): https://youtu.be/va6nPu-1auE
Ez a svedeknel, finneknel is megvan, föleg Thaiföldön lattam ilyen ettermeket meg kavezot. Ahol kifejezetten az eszaki orszagokban kedvelt (szerintem szar) vizes hosszukavet szeretik. Bar egy csomoan , föleg nyugdijasok odaköltöznek es nekik nyitjak ezeket.
Csak hát sokan még a saját hazájukban sem akarnak mást megkóstolni, mint amin felnőttek, mint amit megszoktak. Én viszont mindig is kis kíváncsi voltam, de végülis, azt hiszem, mindkét viselkedésnek meglehettek az evolúciós előnyei. Állítólag az egyéni ízlés "beáll" kisgyerekkorban a biztonságot jelentő ízekre.
Ezt azért számos nemzet tudja.... nekem az volt pl. megrázó, ahogy spanyol nyaralóhelyeket (Mallorca, Kanári) germanizáltak: német kaja, német zene. Vagy ugyanez volt Korfun is, csak ott voltak német és angol helyek. De hallottam már cseheket is saját füllel hasonló stílusban (sőt, van egy dal is, amit ugyan viccből írtak egy új szöveget is az olasz dalra, ami arról szól, hogy szegény olaszok nem ismerik a párolt káposztás sertéssültet knédlivel, folyton csak spagettit esznek:
De még Gerald Durrell egyik könyvében is mond olyat egy nagyon angol szereplő, hogy kinek kell a szar kínai, indiai stb. kaja, ő angolt akar enni (épp egy Csendes óceáni szigeten vannak :-D)
Amúgy mondjuk alap, hogy ha az ember látogatóba megy szerencsétlen külföldre szakadt hazafiaihoz, túró rudit meg kolbászt visz, de hogy mondjuk EZÉRT nem szabad külföldre menni :-D
Ja, és ráadásul ugye kereslet-kínálat: egy csomó helyen egyszerűen bemegy a szerencsétlen külföldre szakadt a magyar vagy a lengyel boltba, és megveszi magának is, ami annyira hiányzik, hogy amiatt inkább neki se indult volna a nagy ismeretlennek. (a fiam pl. Antwerpenben is simán megvette magának, ott heti kétszer fordult a tulaj autóval, és vitte a friss cuccot, még magyar párizsit is, ha valaki olyan elvetemült, hogy pont az hiányozna neki :-D )
Egyébként meg ne csodálkozzunk az elven, hogy valaki pont úgy akar élni, mint itthon: én emlékszem számos kollégámra, ismerősre, akik úgy indultak külföldre nyaralni vagy síelni, hogy még a kenyeret, tejet is itthonról vitték. Jó, persze lehet, hogy itthon pont olcsóbb (bár már ez sem tuti), de én azért is szeretek menni, mert mást ehetek, ihatok. És ami ízlik, akkor azt hazahozom vagy igaziból, vagy csak virtuálisan, azaz itthon is rendszeresen étlapra kerül, meg használni kezdem. Emlékszem, 90-91-ben, mikor Törökországban idegenvezettünk, a csoportunk csomagjai arannyal meg bőrkabáttal voltak teli, a miénk okrával, padlizsánnal és pisztáciával, Toszkánából egy hete szüretelt olivaolajjal meg egy tésztagéppel jöttünk haza :-D. Ami nem azt jelenti, hogy nem főzök magyart, mert azt is, csak mást is. (ahogy Prágában pl. állandó túránk volt a ritkán kapható tejföl beszerzése, pedig ugye egy jó rakott krumpli vagy rakott kel nincs anélkül)
Ugyan ezt átéltem már Parndorfban a Merkur éttermében 2-3 éve amikor a határtól alig 15 km-re újgazdag családok olyan dumát levágtak mintha már Flachauba lennének és sí tudások is a régióra utaló színvonallal versenyezne...
Egyszer jöttünk haza valahonnan nyaralásból. Már majdnem tíz napja távol voltunk az otthontól. Útközben megálltunk Wels mellett egy Ikeában ebédelni, mellénk ültek ott dolgozó magyarok - két pár, egy-két gyerekkel. Néhány perc alatt kiderült, hogy nyelvet egyikük sem tud, viszont olyan hangulatot teremtettek, mintha az ózdi Tescoban lennénk. Megrázó volt.
Ami még elég nevetséges mikor az ideköltözö magyarok felhaborodva konstataljak, hogy nincs turo meg tejföl meg olyan magyaros feher kenyer(vagyis de, de nem ugyanolyan) igazabol mire szamitottak? Szerintem aki ezeken igy kiakad, meg nem is tajekozodik mielött költözne, jobban teszi, ha otthon marad. Persze lehet kritizalni a fogado orszagot (kajat, idöjaras, emberek, politika, burokracia) de ha csak arrol szol, a kulföldi lét, hogy MINDENT a vilagon szidunk, tenyleg nem erdemes belevagni.
Igen, hozzak a "tanyeros UPC"-t, es nezik tovabb az RTL-t, mint korabban is :) Ha ehhez meg raadasul esetleg egy shared house-ban laknak, mas magyarokkal, akkor aztan vegkepp semmit nem vesznek eszre az oket korulvevo vilagbol. Esetleg egymast tullicitalva szidjak a helyieket, es kitalalnak ilyen torteneteket, mint a lenti, hogy ha felsegitesz valakit az foldrol, akkor masnap mar bortonben fogsz ulni nemi eroszak miatt.
Azért nyilván van különbség a kvázi fazekas és a keramikus közt. Tehát, aki mondjuk vásárokra bögréket gyárt, meg a pápa látogatására pápa mellszobrokat sorozatban öntőformával, az inkább fazekas. Nem ismerem a Viszkis termékeit és a tehetségét, de nekem ő inkább ez.
A keramikus meg tényleg az, aki művész, egyedi szobrokat, térplasztikákat csinál. Persze, "lefelé" nyilván van átjárás, azaz egy valódi keramikus is választhatja a bögregyártást a megélhetésért (ahogy a férjem unokatestvére is ezt tette).
Ezért még nem is kövezném meg Etust, mert ez valóban lehet elv, hogy mindenre nem hajlandó a pénzért.... kicsit eltúlozva az olyan lenne, mint az Ember tragédiájában az utolsó színben Michelangelóval széklábat faragtatni. De Etus nem csak ezt utasította el, hanem azt is, hogy amit ő alkot, azt nem adja oda olyannak, aki nem méltó rá.... ami viszont nettó baromságnak tűnik...
Persze, már a Mesti is keverte a kettőt, mikor Etus munkáit a piacon árultatta volna Józsival, szóval... :-D
De még mindig hozzáférhetőbb, és olcsóbb, mint a személyes tapasztalat, így akinek az nem járható út, de tud olvasni és mondjuk legalább annyi pénze van, hogy fussa belőle egy könyvtári tagságira.... (de persze hülyeség, mert az emberek nem azért nem olvasnak, mert nincs erre sem pénzük)
Nem igy tanitotta Lenke néni Sümit? S :-) sajnos a "receptvideot" leszedték igy a pontos hozzávalókra és arányokra nem emlékszem. Lehet, hogy marad csak a tojaspörkölt, mondjuk zödbabbal (Matyi 1.0) adagja kislábosból.
Ez persze magyarázat is, hogy miért nem vagy kíváncsi másra. Tiszta lelkű honfitársainknak teljesen természetes, hogy hiányzik a magyar kultúra. Te megakadtál ezen, meg Jókain-:)
Tegnap volt egy beszélgetés Ambrus Attilával a rádióban, beszélt a keramikusságáról is, nekem rögtön a Szomszédok és Böködős Etuskó ugrott be.
Ambrus olyanokat mondott, hogyha olyan kerámiákat csinálna, amit a szíve szerint szeretne, abból nem élne meg, ezért olyanokat készít, amire van igény és megveszik tőle. Ja, meg hogy jár különböző vásárokba és ott árulja a kerámiáit.
Ha Etuskó ezt hallotta volna.....még hogy olyat csinálni, amire van igény, meg kiállni vele és eladni, jujj.
Csak azt nem értem, ha Etuskó ennyire finnyás volt, hogy ő nem szolgálta ki a közönségigényt és tőle egyszerű halandó nem vásárolhatott kerámiát, akkor vajon miből volt már a 80-as évek végén háza a budai villanegyedben? (Lehet, hogy korábban ő is kirámolt néhány OTP-t, csak nem bukott le, vagy lebukott, és ő is a börtönben tanulta ki a keramikusságot? Utóbbi magyarázat lenne arra is, hogy a sorozat legelején miért nem tűnt fel és miért nem akart tudni róla akkor még a családja....:) )
Talan egy adag joghurttal leöntött borsikafüves, fokhagymaporos konzerv zöldborso is jo lesz (a Sümeghy féle finom falatok közül) a konyakrol lemondok (itt túl drága az álkohol) a könyvet meg megrendelem online.
Ha már külföldi magyarok meg tapasztalat. Nekem annyira furcsa, ha valaki ideköltözik vagy mashova külföldre es minden vágya, hogy tovabbra is a magyar adokat nézze pl Ejjel-Nappal Budapest (ezt öszintén szolva abszolut nem ismerem, azt sem vilagos ez most sorozat vagy valosag show) na meg Baratok köztöt es filmeket csakis magyar szinkronnal. Csomoan elöfizetnek itt magyar csatornákra, csak azert, hogy ilyen fos musorokat nezzenek.
Ok, az en "bünöm" a Szomsza, de ebben a topikban talán felmentést nyerek :-) ha belegondolok riportműsorokon es a Munkaugyeken kivul, ez az egyetlen magyar televizios termek amit az elmult 10 evben rendszeresen néztem :D. Rémes!
Legközelebb szánd rá a pénzt a Tövispusztára. Legfeljebb eszel egy tojáspörköltet otthon, s nem mész el aznap este egy kiskocsmába. A Tövispusztát speciel kötelező olvasmánnyá emelném, mert kb. minden benne van abból, amit cipel ez a társadalom a lelkén a 20. századból.
Mikor legutobb a budapesti reptéren varakoztam, majdnem megvettem a Tövispusztát, de vegul szomsza konform"nincs pénz" ilyen draga könyvre alapon nem vettem meg. Pedig lehet, hogy jó lett volna :-) a Vilagfalu kapcsan kivancsi lennék mi van most a Magyarorszagon élö különbözö kulturakbol erkezett szereplökkel.
Hogy ON topic is legyek: A Szomszaban nem emlekszem, hogy barkit erdekelt volna barmilyen idegen kultura.
Nekem is csak az a bajom, hogy Kepestől többet vártam ;-)
Úgy éreztem, nem volt egységes a könyv, az elején tudományos kísérleteket, pszichológiai tanulmányokat is citált, később már "csak" adomázott, de sokszor nem igazán éreztem, hogy és miért ugrottunk át innen oda vagy erről arra, ott már nekem nem volt szervező erő, nem értelmezett (mint az elején). Persze, Kepes legtöbb olvasójának ez aligha gond, de hátha mégis elolvassák olyanok is, akiknek ki is kéne mondani a tanulságot, nem rájuk hagyni a megfejtést :-D
A Vilagfalut 2 nap alatt elolvastam. Nekem tetszett, bar eleve a TV műsor meg ugy általában amit Kepes kiad a kezei közül jo szokott lenni. Azert is kedvelem őt, mert nen az a leereszkedöen (ál)kedves értelmisegi figura, mint amilyenek peldaul a Szomszédok föhösei voltak. Etus vagy akár Mágen is (Erzsikével pl)
Vagy legalább olvassák el Kepestől a Világfalut.... (ami nem Kepes legjobb könyve, de speciel ettől még sok embernek el kéne olvasnia ;-) )
Nekem az első sokkoló élmény a cseh nyelviskola volt, első nap, ebéd, belépve az étkezőbe csupa sötétbarna szempár szegeződik ránk (ami érzéki csalódás volt, mert később kiderült, hogy vannak azért görög, ciprusi, finn, portugál, bolgár diáktársaink is, de tény, hogy kisebbségben voltunk)
De hamar megtanultunk együtt élni, megismertük egymást és egymás kultúráját (amihez beszélgetni kellett persze), és semmi bajunk nem lett. Persze, voltak azért érdekes helyzetek, míg összeszoktunk. Ráadásul volt olyan osztálytársunk is, aki katona volt Afganisztánban, és jutalmul kapta a tanulmányi lehetőséget a sebesüléseiért ....szóval, csak olyan közhelyeket tudok mondani, hogy amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten, meg hogy nem arabok meg feketék vannak, hanem jó meg rossz emberek.
Pont, mint itthon. Elég csak arra gondolni, mennyire volt jó érzés a Maria Hilfer strassen olvasni a "magyar ne lopj" feliratokat, csak mert pár honfitársunk valóban lopott.... És tragédia, hogy a már sok-sok éve nálunk élő arab vagy afrikai is megszenvedi ezt a hisztériát, holott mondjuk többet tett Magyarországért, mint az, aki lebüdösmigránsozza vagy csak szimplán retteg tőle... És sajnos, ez nem fog könnyen elmúlni akkor sem, ha egyszer majd valahogy elmúlik a hisztériakeltés (ellenben simán átterjedhet a barnább bőrről bárkire, az aktuális igény szerint keltve új félelmet.... akár arra is, aki ma simán migránsozik)