Még több érdekes cikk a totalcar.hu-n!
Balra Jobbra

Keresés

Részletes keresés

Dotita Creative Commons License 2016.10.04 0 0 80585

Üdv mindenkinek!

 

Van valakinek biztos infója arról, hogy a facelift utáni 2005-ös gyártású Mazda 6 Sport 1.8 CE gyári hifi fejegységének van-e CD váltó csatlakozója, amelyre mp3/USB illesztő csatlakoztatható?

 

A válaszokat előre is köszönöm.

robba Creative Commons License 2016.10.04 0 0 80584

Már bánom hogy nem csináltam fényképet..

 

A vízhűtő és a klímahűtő között. Le kell szedni lökhárítót, lámpákat, meg pár apróságot, és kiszedhető a hűtő. A szerelővel mikor csináltuk, pont bejött egy Mazda szervizes haverja, és mondta hogy ez gyerekbetegsége.

 

Úgy voltam vele, hogy kap egy új hűtőt, de mondta haverom, hogy előbb finoman távolról sterivel megtakarítja, aztán ha túlélik a lamellák, akkor rendben lesz. Nos, takarítás előtt át sem lehetett rajta látni, illetve vastagon belepte a dzsuva, takarítás után át lehetett rajta látni, és szép tiszta lett.

 

Sok sikert hozzá!

Előzmény: bandita (80582)
keytrapp Creative Commons License 2016.10.04 0 0 80583

Sziasztok!

Gondoltam elmesélem ezt a storyt!!!

Kb március környéken műszaki előtt szólt a szerelőm h két első lengescsillapitot kell cserélni. Rendben semmi gond megvettem két monroe lengescsillapitot, beszerelte. Mar hazafele furcsa volt mintha kopogna. Nyugtattak h valószínű valamelyik szilent. addig addig idegesitett gondoltam megy Karosszeriáshoz akkor megkérem őket nézzek meg, hát minkét jómadárból konkrétan folyt az olaj.  Na akkor irány lengéscsillapító mérés kiderül h 70 % mindkettő ami nem is lenne rossz ha nem lenne az egész rugós tag olajos végig. Próba szerencse megmutatom azoknak akitől vettem (itt le kell szögeznem h a veszprémi Láng autó előtt minden tiszteletem mert rendkivul segitokeszek voltak, vagyis a telephely vezető )Mivel jól szerepeltek a merésen  első körben az nem nagyon tetszett nekik a reklamáció de amikor megláttak h orrán száján folyik az olaj rábólintottak h csere. Jelzem kicserélték azóta nem kell szilentet cserélném egyáltalán nem kopog a futómű elől!!!!

 

lenyeg a lényeg ma hív édesapám h a januárban cserélt hátsó lengéscsillapítójaból ami szinten monroe

folyik az olaj. Úgyhogy most neki is ugyanez a procedúra. Pedig másik beszállító és szerelő raadasul másik típusú autó. 

🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁

 

Azért ezt monroeéktól elég nagy szégyennek érzem. Sőt nem ez az első amit olvasok mostanabAn!

 

bandita Creative Commons License 2016.10.04 0 0 80582

Szia robba,

 

en voltam az aki melegedesre panaszkodott. Koszi, hogy leirtad a tapasztalataidat. En oktober vegen megyek szervizbe (SCV szelep csere), megprobalom majd egy fust alatt a hutotisztitast is megoldani.

Hol volt a dzsuva pontosan? 

 

bandita

Előzmény: robba (80546)
sopika76 Creative Commons License 2016.10.03 0 0 80581

Sziasztok! valaki tudna segiteni? mazda 6 diesel  kivillan a  sárga motor vissza jelzö! hibakod p0401 kevés kipufogógáz átáramlás! kiszereltem az egr-t kitisztitottam! a kérdés: a szivócsonk és az egr közötti tömités egy 10 ft nagyságu a közepén egy pici lyuk!! lehet az lessz a ludas? kell az bele? válaszotokat elöre is köszönöm!!!

Mr.Rain86 Creative Commons License 2016.10.03 0 0 80580

Olcsóbb lett. :)))

Előzmény: Del Tomaso (80579)
Del Tomaso Creative Commons License 2016.10.03 0 0 80579

Rakerdeztem, ez a valasz jott:

 

A legfrissebb térkép hozzá 2014-2015 teljes Europa. Az ára 15000ft.

Előzmény: Mr.Rain86 (80551)
GEBRIEL323 Creative Commons License 2016.10.03 0 0 80578

1. Total olaj a gyári olaj

2. A HP jelőli a erősebbik kivitelt hivatalosan és a HP nélküli a gyengébbik de sok helyen írnak össze vissza mindent. HP=high power

3. Nem tiltja semmi a chipelést csak tisztábban kell lenni, hogy  nagyobb teljesítmény és nyomaték jobban terheli az alkatrészeket ami csökkentheti az élettartamukat. Tehát számolni kell vele, hogy hamarabb is tönkremehetnek mint chipelés nélkül.

4. Az olajból nem tudja kiégetni onnan csak kienni tudja turbó hiba vagy porlasztó alátét hiba vagy kopott motor miatt. Vagy valamilyen tömítésnél elszivárog.

Előzmény: E61bumer (80577)
E61bumer Creative Commons License 2016.10.03 0 0 80577

Sziasztok!

 

Kérdéseim!

 

1. Jó olaj ez a Mazda Dexelia DPF?! Ez igaz hogy Valvoline vagy Total termék?!
2. Mi különbség egyes listákon a 2.0 CITD DPF és a 2.0 CITD HP DPF között, ha mind a kettő esetében a 105 kw-os motort nézzük?

3. Van köztetek vagy bármilyen körből a tudatotokban lévő ember aki ezt a 143 lovas motort megchippeltette már, szabad-e egyáltalán?!

4. Bekerült egy kis gázolaj a motorolajba a DPF miatt, elérte a max. jelzés feletti pontot ami kb.3 centire van tőle.

    Létezik hogy autópályán mentem 400 km-et és távozott onnan?!?! Most a max jelzés alatt van az olaj és kb. 2 mm-rel alatta?!

    Kiégett belőle vagy mi?! Miért csökkent a motorolaj mennyisége?! Pontosan néztem a szinteket, minden 2 hétben, de most a pályázás

    után is megnéztem mert kiváncsi voltam és meg is lepődtem!

 

 Köszi a válaszokat!

rezgaras Creative Commons License 2016.10.03 0 0 80576

Azt hiszem nekem ugyanez van. Részletes elektronika diagnózis után azt mondták, ki kell cserélni az egész elektronikai blokkot. Újonnan legalább egy fél milkó (+ a szerelés, újra programozás). 3/4 éve így járok, messze is voltam vele.

Előzmény: Lezli46 (80553)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.10.03 0 0 80575

És ez okozhatja hogy nem fut le a kalibráció?

Előzmény: mica-r (80574)
mica-r Creative Commons License 2016.10.03 0 0 80574

Jó eséllyel az lesz a ludas

Előzmény: FunTom74656 (80573)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.10.03 0 0 80573

Hogy van ez a tűzkarika srácok? Ha pöfög a füst az olajbeöntőnél az már az? Vagy csak ha sziszeg? Mert pöfög, és szépen bubog mint egy sportkipufogó, de nem sziszeg.

Atibiza Creative Commons License 2016.10.03 0 0 80572

Üdv!

Szerinted az lesz a ludas?

Hogy tudok a végére járni a hibának?

Egyelőre onnan zárom a kocsit kulccsal!

Előzmény: OsziM6MPS (80533)
kllzslt Creative Commons License 2016.10.02 0 0 80571

Köszönöm az olajos infót. 

Olyannal találkozott már valaki, hogy kb 3 havonta fogja magát a klíma és miután beindítottam az autót beáll 22 fokra és beindítja a klímát? Már többször csinálta, de csak ilyen ritkán. Eddig semmi rendszerességet sem sikerült felfedeznem benne. 

sopika76 Creative Commons License 2016.10.02 0 0 80570

Köszönöm!

Előzmény: GEBRIEL323 (80563)
golybli Creative Commons License 2016.10.02 0 0 80569

alsóhangon :)

Előzmény: SzaboZE (80568)
SzaboZE Creative Commons License 2016.10.02 0 0 80568

Jó öreg apád lehet, ha már 100 millió km-t levezetett :D

Előzmény: golybli (80567)
golybli Creative Commons License 2016.10.02 0 0 80567

peu 407 1,6 hdibe beletett 400.000et... 1,5 dci kangooba 150ezret merci w123(ezzel taxizott) meg 100milliót.. szerintem nem az a gond

Előzmény: mica-r (80566)
mica-r Creative Commons License 2016.10.02 0 0 80566

Az az öregemberes vezetés lehet gond!

 

Előzmény: golybli (80565)
golybli Creative Commons License 2016.10.02 0 0 80565

köszönöm a választ :) a lényeg lemaradt 2012 2.2 dizel 163 LE.

 

én már szedtem ki a régi hatosból motort ugyanúgy főtnegely miatt a ház előtt 2 felnin :) de ennek nem emrnék nekiállni... mindig is öregemberesen vezetett tehát azzal nem lehet gond...lehet az előző tulaj hajtotta szét mert kb 6000km után lett csapágyas...

Előzmény: GEBRIEL323 (80562)
Peti779 Creative Commons License 2016.10.02 0 0 80564

Szia!

 

Nagyon szépen köszönöm a segítséged, holnap hívom őket :)

 

Üdv.

 

Előzmény: Mr.Rain86 (80551)
GEBRIEL323 Creative Commons License 2016.10.02 0 0 80563

Igen tudsz belerakni.

 

Venni meg ott tudsz ahol árulnak. Bontókat és apróhirdetéseket kell nézni és hívogatni de ha új kell akkor azt meg bármely Mazda szervizben rendelésre meghozzák.

Előzmény: sopika76 (80560)
GEBRIEL323 Creative Commons License 2016.10.02 0 0 80562

Ha segítenél egy kicsit akkor tudnánk helyes választ adni.

 

"apám vaduúj mazdaja" ez mikori Mazdát takar, mert mi felénk a vadi új az a 0 kilométeres ami még bőségesen garanciális.

 

"árban és típusban ez jó lehet e bele?"  ha első kérdésre kapunk pontos választ akkor erre is tudunk válaszolni de amúgy ott van az oldalon mely autók mely motorjaiba kompatibilis a hirdetett főtengely.

 

"rossz olajpumpa?" lehet akár az is , lehet az olaj is, lehet a porlasztó alátét miatt is, lehet a turbótól is és a vezetési stílustól is lehet akár. Meg kell nézni mindet.

 

"a motort ki kell venni a főtengely cseréhez?" egyszerűbb kivenni de bent is lehet hagyni és egyéb más mindent leszedni róla de azzal csak magadat szívatod.

 

 

Előzmény: golybli (80561)
golybli Creative Commons License 2016.10.02 0 0 80561

sziasztok...apám vaduúj mazdaja hajtókar csapágyas lett....felköszörültette( mert akkor még nem bonottt senki és újonnan sem lehet kapni főtengelyt) és pár 1000km után lendkerekes lett most meg megint kerepel...tehát megint csapágyas lett...

 

http://www.ebay.co.uk/itm/182156571007?clk_rvr_id=1103726856151&rmvSB=true

 

ezt találtam...árban és típusban ez jó lehet e bele? meg mi lehet az oka a folyamatos csapágyságnak :) ?

 

rossz olajpumpa?

 

válaszokat előre is köszönöm...

 

a motort ki kell venni a főtengely cseréhez? a régi mazda6nál ki kellett venni sajnos :(

sopika76 Creative Commons License 2016.10.02 0 0 80560

sziasztok! segitséget szeretnék kérni!!2004 es mazda 6ba tudok tenni ködlámpát a fényszoróba? a helye benne van csak foglalat nincs amibe be raknám az izzót!! ha igen hol tudok szerezni?? választ elöre is köszönöm!!!!

solyom76 Creative Commons License 2016.10.02 0 0 80559

Nagyon köszi mindenkinek...

OsziM6MPS Creative Commons License 2016.10.02 0 0 80558

can rendszerű mindegyik gyári xenon-os

Előzmény: solyom76 (80556)
mica-r Creative Commons License 2016.10.02 0 0 80557

Ja, annak semmi köze a can-bushoz, az izzófigyelés valójában

Előzmény: solyom76 (80556)
solyom76 Creative Commons License 2016.10.02 0 0 80556

Gyárilag xenonox... Vettem projektoros lámpákat amik nem azok ,de akarok bele venni hid xenont,csak nem tudom milyen kell can bus is vagy sem... 

Előzmény: mica-r (80555)
mica-r Creative Commons License 2016.10.02 0 0 80555

Szerintem valamilyen szinten már van benne can hálózat.

Előzmény: solyom76 (80554)
solyom76 Creative Commons License 2016.10.02 0 0 80554

Sziasztok .

Bocs a hülye kérdésért, van egy 2005 ös 136 le dizel kombi mazda 6 om.

Ezek can- bus rendrerüek?

Köszi.

Lezli46 Creative Commons License 2016.10.02 0 0 80553

Mazda 6 2.0 TD 2003 Szivőcső vezérlőmotor Hiba P2010 Állandó!

 

Hello!

 

Üdvözlök minden Kedves Forumtársat….,nagyon remélem hogy valaki szakértő segitséget tud nyujtani , amit előre is köszönök.., erről volna szó:

Mazda 6 .2003. 2.0 Td , Minden elözmény nélkül sárga motorellenőrző lámpa kigyulladt---vészfutásüzemmód---Hibakód P2010 (szivócső VRC szelep hiba)..,, törölhető ,de de néhány km után mindig visszajön,

1.Mágnesszelepen a +12V mindig megvan.

2.Több mágneszelep is lett már cserélve—semmi változást nem hozott.3..Mágnes szelepről motor ECU 101 pinre menő vezeték szakadást mutatott ,ezért uj vezeték lett behuzva az ECU és Mágnes szelep közé!!! Változást nem hozott ez sem.

 

4.Vezetékelés-csatlakozási hiba , az uj vezeték miatt is..,valószinüleg kizárható.5.Lehetséges esetlegMotor ECU hiba??? A P2010-es hibakódhoz felsorolt okok közül a motor ECU csere kivételével minden ki lett “javitva-cserélve”..,ezek szerint még más hibák is lehetnek…

köszöm válaszotok és segitségteket

Lezli46 Creative Commons License 2016.10.02 0 0 80552

Mazda 6 2.0 TD 2003 Szivőcső vezérlőmotor Hiba P2010 Állandó!

 

Hello!

 

Üdvözlök minden Kedves Forumtársat….,nagyon remélem hogy valaki szakértő segitséget tud nyujtani , amit előre is köszönök.., erről volna szó:

Mazda 6 .2003. 2.0 Td , Minden elözmény nélkül sárga motorellenőrző lámpa kigyulladt---vészfutásüzemmód---Hibakód P2010 (szivócső VRC szelep hiba)..,, törölhető ,de de néhány km után mindig visszajön,

1.Mágnesszelepen a +12V mindig megvan.

2.Több mágneszelep is lett már cserélve—semmi változást nem hozott.

3..Mágnes szelepről motor ECU 101 pinre menő vezeték szakadást mutatott ,ezért uj vezeték lett behuzva az ECU és Mágnes szelep közé!!! Változást nem hozott ez sem.

4.Vezetékelés-csatlakozási hiba , az uj vezeték miatt is..,valószinüleg kizárható.

5.Lehetséges esetlegMotor ECU hiba??? A P2010-es hibakódhoz felsorolt okok közül a motor ECU csere kivételével minden ki lett “javitva-cserélve”..,ezek szerint még más hibák is lehetnek…

köszöm válaszotok és segitségteket

Mr.Rain86 Creative Commons License 2016.10.01 0 0 80551

Szia!

 

Itt találsz hozzá: http://navishop.5mp.eu/web.php?a=navishop&o=_svWpjU16y

 

A legfrissebb, ami a GH-hoz van nekik az 14/15-ös és 20 ezer forintba kerül. Persze lehet van már frissebb is, én pár hónappal ezelőtt érdeklődtem náluk.

 

Írj emailt nekik és minden kiderül! :)

Előzmény: Peti779 (80547)
VANESSZA 1 Creative Commons License 2016.10.01 0 0 80550

Sziasztok !

 

Tudtok ajánlani jó minőségben dolgozó és árban megfizethető szakit akire rábízhatom mazda 6 2011-es kocsimat alváz és üregvédelem ügyében?

OsziM6MPS Creative Commons License 2016.10.01 0 0 80549

inkább a befecskendező alatti tömítés hibája miatt szokott gyengülni

 

Előzmény: istrab (80540)
Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.10.01 0 0 80548

Köszönöm a bókot :)

 

Ez amolyan foglalkozási ártalom nálam :)

 

Volt egy főnököm, akinek az egyik kedvenc szólása volt, hogy "hülyékkel vagyok körülvéve" no meg voltak a kedves ismerős ügyfelei. Az komoly iskola volt toleranciából :)))

Előzmény: gsis (80545)
Peti779 Creative Commons License 2016.10.01 0 0 80547

Sziasztok!

 

Most vettem egy 2008-as Mazda 6 (gh) autót gyári navigációval németországból. Sajnos mint ahogy több helyen is olvastam, nincs hozzá magyarországi térkép mint ahogy nekem sem. 

Meg próbáltam, de nem tudom visszaolvasni 2009-ig a hozzászólásokat... 

 

Valaki tudna nekem abban segíteni, hogy van-e bármi megoldás, hogy a gyári navin bámilyen magyar térkép fusson?

 

Köszönöm előre is a segítséget!

 

Üdv.

Peti

 

robba Creative Commons License 2016.10.01 0 0 80546

Üdv Srácok,

 

Valaki panaszkodott melegedésre enyhe emelkedőn illetve autópályán, valamint beszéltük is, hogy a lehetséges megoldás a hűtő tisztítása kívülről.

 

Nos, ma nekem ki lett takarítva, szét lett szedve az eleje. Elég koszos volt, át sem lehetett rajta látni, valamint vastagon belepte a kosz.

 

Tisztítás után teszteltem, nem sikerült melegítenem emelkedőn bekapcsolt klímával :)

gsis Creative Commons License 2016.10.01 0 0 80545

Nagyon jól tolerálod a tömény hülyeséget , irigyellek érte !

Előzmény: Balthazor Hellman (80542)
SzaboZE Creative Commons License 2016.10.01 0 0 80544

Azoknak a német mpv-knek az alja is már elporladt sajnos az a legnagyobb gond, hiába rakod rendbe a motort, a karosszéria javító elemek akár a milliót is elérhetik.

Előzmény: istrab (80540)
MazdasNorbi Creative Commons License 2016.10.01 0 0 80543

Sziasztok!

Csináltatta már valaki egy bizonyos Zolinál az autója alvázvédelmét, Jászberényben? Én sajnos nem emlékszem, hogy honnan, ki által jutottam ehhez az infóhoz, hónapokkal ezelőtt, nem találok rá a fonalra, vagy a javaslatra.

Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.10.01 0 0 80542

 

Aha... értem én... de akkor se látom a teljesen egyértelmű és minden mást kizáró összefüggést.

Előzmény: istrab (80540)
nyíregyi1 Creative Commons License 2016.10.01 0 0 80541

Sziasztok! Segítséget szeretnék kérni,Nyíregyháza és környékén tudtok megbízható autószerelőt,vagy Mazda Szervizt ahol értenek is a Mazda6 hoz? köszönöm.

 

istrab Creative Commons License 2016.10.01 0 0 80540

http://www.vezess.hu/hasznaltauto-tesztek/2016/09/16/hasznalt-auto-mazda-mpv-1999-2005/

 

"

Olaj híján előbb a feltöltő megy szét, majd jönnek a főtengely és a hajtókarcsapágyak, elsőként a negyedik hengerben. Elég sok motorhibás Mazda MPV-t hirdetnek német használtautó-portálokon, többnyire ez a bajuk, ami 400 000 Ft körüli költséggel orvosolható.

Ezt a hibát a fék gyengülő szervohatásáról lehet felismerni. A megkérdezett mesterszerelő szerint a próbaúti ellenőrzéséhez 80-ról kell 3-4-et fékezni és ha a végén már felkeményedik a pedál, akkor a fékszervó vákuumszivattyúja kevés olajat kap, tehát eltömődött a szita. Aki így jár vele tovább, annál várható a turbóbaj és a motorhiba."

Előzmény: Balthazor Hellman (80537)
Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.10.01 0 0 80539

Oké, de azok az ökrök, akik ezt kitalálták, nem ebből akarnak megélni... Ha valaki viszont a videó alapján kisvállalkozást nyit, azt szerintem simán felakasztják...

 

Visszatérve az eredeti "problémára":

Van olyan,hogy egy elmés szerelő rájön, mit szúrtak el a gyárban, vagy mire nem gondoltak. Ilyenkor a szakember ezt beépíti a tudásbázisába, és ennek megfelelően tesz javaslatot az ügyfeleinek, ismerőseinek stb.

 

De a belever az index a karterba duma az kicsit kiborít, főleg, ha komolyan gondolja az illető...

 

A motor kopottságát hengerteljesítmény méréssel, kompresszióméréssel, és hengerveszteség méréssel lehet megállapítani, nem a fék keménységéből...

 

Egy kopott benzines is tud akkora szívócső depressziót előállítani, hogy megfelelő vákuum keletkezzen a devander számára. Szóval nem értem az érvelést, akárhogy is gondolkozok ezen...

 

 

Előzmény: robba (80538)
robba Creative Commons License 2016.10.01 0 1 80538

Én már meg sem lepődök egy ilyenen, egy olyan világban, ahol Ájfonokat kifúrnak Jack csatlakozó reményében....

Előzmény: Balthazor Hellman (80537)
Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.10.01 0 0 80537

Hát izé... Szerintem keress másik szakembert... mondjuk olyat, aki ért is valamihez. (esetleg félreértettél valamit...)

 

A vákuumpumpa ugye  úgymond kiszívja a levegőt a fékrásegítő membrán alatti teréből, így a pedál lenyomásakor (amíg az mozgásban van) rásegít a láb által végzett munkára. Ha nem jár a motor, akkor 2-3 pedálmozgás után az említett térben légköri nyomás alakul ki, azaz a lábunknak nincs ami segítsen, keményebb a fék. Ha jár a motor, de hasonlóan "felkeményedik" a fék, akkor a rendszernek nincs elég kapacitása. ennek oka lehet, kopott vákuumpumpa, a vezetékek illetve csatlakozások sérülése, az egyenirányító szelep(ek) helytelen működése, esetleg magával a rásegítővel van gond.

 

De hogy jön ide a motor kopása egy turbós dízel motor esetén, azt nem értem...

Előzmény: istrab (80536)
istrab Creative Commons License 2016.10.01 0 0 80536

Autószerelőm egy felvetést ültetett a fülembe, amit szeretnék tisztázni. Egy RF5C motoros GG-m van (136 LE – 210e km).

Szerelő szerint, az alapjáraton 2-3 pumpálásra felkeményedő fék az első jele annak, hogy a motor kezd elhasználódni. Szerinte a vákuumpumpa miatt a hengerek felső részén már elégtelen lehet a kenés. Szerinte ez a túl kis keresztmetszetű olajzó furatokra vezethető vissza.

Lehet ezekben igazság?

(Tűzkarikákat kicseréltük, karter szűrőt tisztítottuk; működési problémát nem tapasztalok)

OsziM6MPS Creative Commons License 2016.10.01 0 0 80535

jól értetted ,bőr ,máshol is drága és ebből is van olcsóbb és drágább is.

Előzmény: patu200 (80527)
OsziM6MPS Creative Commons License 2016.10.01 0 0 80534

biztonsági eszköz ,minden autóhoz drága ,van olcsóbb és drágább is ezen nem kell meglepődni

Előzmény: Bigwhte (80531)
OsziM6MPS Creative Commons License 2016.10.01 0 0 80533

cserélj vezető oldali zárszerkezetet és újra fog működni.

Előzmény: Atibiza (80523)
arde Creative Commons License 2016.09.30 0 0 80532

Szia!

Nekem is ilyen van,Én is agyaltam hónapokat,mit lehetne beépíteni,de oda pont nem engedi a magyar törvény,mert túl alacsonyan van.Egyébként 170 dollár körül lehet oda rendelni,de mondom,nem szabályos,ezért letettem róla.Elég h.lye alakú a löklap,máshol nem mutatna jól.

Előzmény: Kidnem Nicol-e (80520)
Bigwhte Creative Commons License 2016.09.30 0 0 80531

A 2012-es 6-osban a vezető ülés kicsit kotyog. Megkérdeztem. Nem kellett volna... Alsó ülésváz 710.000. Ft! Az milyen nemesfémből lehet??!!

 

Előzmény: MazdasNorbi (80530)
MazdasNorbi Creative Commons License 2016.09.30 0 0 80530

Ennyiért illene valami komolyabb nemesfémből önteniük kb.

Előzmény: patu200 (80527)
patu200 Creative Commons License 2016.09.30 0 0 80529

6 sebesseges, azt hittem a serviz elirta a valaszban es csak 5700 az ara, na nem baj, most hulyenek nez legalabb:-)

Előzmény: SzaboZE (80528)
SzaboZE Creative Commons License 2016.09.30 0 0 80528

Egy vadiúj annyi, még használtan is van hogy tizenezret kérnek érte. Ne kérdezd miért :) Ha 5 sebességes 2002-2005 közti hatosod van, arra van ebayen olcsó utángyártott.

Előzmény: patu200 (80527)
patu200 Creative Commons License 2016.09.30 0 0 80527

Sziasztok, tenyleg 57 000 ft- ba kerul a sebvalto gomb a mazdanal, vagy en ertettem felre?

Atibiza Creative Commons License 2016.09.30 0 0 80526

Kicseréltettem a PCV szelepet is!

Sajna maradt a némileg ingadozó alapjárat, és hidegen kis fordulaton jelentkező néhány torpanás, rántás!

 

Szitu1970 Creative Commons License 2016.09.30 0 0 80525

Igaz az enyém 2003-as, de abba 4.5 litert teszünk. Abból marad 0.5 liter, aztán a következőnél ami kb 17-18.000 km-enként esedékes, már csak 4 litert veszek. Aztán megint 5 és megint 4. Egy csepp nem sok annyi nem hiányzik belőle olajcserekor. :) Na jó, nyilván valami láthatatlan mennyiség elfogy, de az is lehet hogy nem.. :)

Előzmény: Atibiza (80524)
Atibiza Creative Commons License 2016.09.30 0 0 80524

Szia!

Ha jól tudom 4.4 vagy 4.6 liter a normája!
Én is 5 literes kannával vettem Mazda ultra 5W30-at, de többet nem veszek!

Nekem megeszi a kocsi!

Előzmény: kllzslt (80517)
Atibiza Creative Commons License 2016.09.30 0 0 80523

Sziasztok!

2006-os Mazda 6-osom van!

Egy ideje a távirányitó már hol nyitotta csukta a központi zárat, hol nem!

Gondoltam az elem lesz a ludas, vettem bele újat!

Azóta egyáltalán nem működik!

Próbáltam egy trükkel működésre bírni: Vezető oldali ajtó nyitva, 10mp-en belül gyújtás 3-szor ráad, majd az ajtó 3-szor becsuk kinyit!

A központi zár az ajtózárakat ki-be zárta jelezve készen áll a távirányító jelének fogadására!

Tehát az műxik!

Utána azt olvastam kétszer egymás után meg kell nyomni a távirányítón a ki, vagy a bezárás gombot, amikor is a zárak megint ki be záródnak, és onnantól működnie kell!

Na az a baj a műveletsor után mikor a távirányítón egyik vagy másik gombot kétszer megnyomom nem történik semmi!

A távirányítóban ment el valami?

Sajna volt már leesve!

Koko85 Creative Commons License 2016.09.30 0 0 80522

Szeged, Hódmezővásárhely környékén ismer valaki olyan szakit aki csinál üreg és alvázvédelmet?

Kidnem Nicol-e Creative Commons License 2016.09.30 0 0 80521

Kidnem Nicol-e Creative Commons License 2016.09.30 0 0 80520

Kedves Forumozok!

 

Hatha tud vki segiteni nekem...

 

Van egy 2011-es 6-osom, amibe szeretnek berakatni NEM gyari menetfenyt, elore-alulra a lokharitoba (kepen jelolve). Sajnos szakemberek csak vakargatjak a fejuket, idaig led szalag es az asszimetrikus-ivelt lampa jott szoba. 

 

Olyan megoldas erdekele, ami kitolti a reszt es nem vakitja a szembejovot.

 

Valakinek tapasztalata?

 

Koszi,

 

Sz.A.

Nemecsekern Creative Commons License 2016.09.29 0 0 80519

Eladó

 

Koko85 Creative Commons License 2016.09.29 0 0 80518

Akkor ez lehet a titok nyitja, mert Észt országi a kocsi.

Előzmény: SzaboZE (80516)
kllzslt Creative Commons License 2016.09.29 0 0 80517

Sziasztok, 2007 GG 2.0 benzin. Mennyi olaj kell bele olajcserenel? Az 5 literers gyari mazda olaj eleg bele, vagy rendelnem kell hozza meg 1 litert?

SzaboZE Creative Commons License 2016.09.28 0 0 80516

Mert miért ne. Nem a xenonnal jött találmány. Főleg skandináv országokban "divat", de még a suzuki swiftből is volt valami winter fantázianevű felszereltség, amihez ez is járt.

Előzmény: Roli! (80515)
Roli! Creative Commons License 2016.09.28 0 0 80515

Ez fura. Minek kapott a halogénes változat lámpamosót?

Előzmény: Zavi2424 (80508)
Koko85 Creative Commons License 2016.09.28 0 0 80514

Bocsi itt a kép :)

Előzmény: Koko85 (80513)
Koko85 Creative Commons License 2016.09.28 0 0 80513

Erről a képről megtudjátok mondani ? :)

Előzmény: FunTom74656 (80512)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.09.28 0 0 80512

Azt hogy mozog, beszintez, meg nincs meg azonnal a teljes fénye.

Előzmény: Koko85 (80511)
Koko85 Creative Commons License 2016.09.28 0 0 80511

nem volt xenonom nem tudom mit kellene látnom, uh nekem nem adja magát :)

Előzmény: robba (80510)
robba Creative Commons License 2016.09.28 0 0 80510

Amikor felkapcsolódik egyértelműen adja magát :D

Előzmény: Roli! (80507)
Koko85 Creative Commons License 2016.09.28 0 0 80509

Van fenyszoro magasság allitasom és mosom is.

Előzmény: Zavi2424 (80508)
Zavi2424 Creative Commons License 2016.09.27 0 0 80508

Nem, a GH-nál nem csak a Xenon kapott fényszórómosót, sima halogénnél is lehet. Legegyszerűbb ellenőrizni hogy ha van fényszóró magasság állításod akkor nincs Xenon. A Xenonhoz kötelező az automata szintszabályozás.

Előzmény: Roli! (80507)
Roli! Creative Commons License 2016.09.27 0 0 80507

Nemá, hogy nem veszed észre, hogy normál halogén van benne amivel csak az orrodig látsz, vagy xenon, amivel a szomszéd utcába is? 😊 Amúgy igen. Van mosód, tehát xenon-os a lámpád.

Előzmény: Koko85 (80506)
Koko85 Creative Commons License 2016.09.27 0 0 80506

Most mi az? :D

Előzmény: SzaboZE (80504)
SzaboZE Creative Commons License 2016.09.27 0 0 80505

Egy tipp :) "Csapágycsere előtt nem volt ilyen gondom."

 

 

Előzmény: 22szabi (80503)
SzaboZE Creative Commons License 2016.09.27 0 1 80504

Nemá. :)

Előzmény: Koko85 (80502)
22szabi Creative Commons License 2016.09.27 0 0 80503

Hello. Ki találkozott már ilyen jelenséggel? Első kerékcsapágy csere után, bemelegedett féknél surlódás hallatszik a bal elejéből. Fék szét, majd össze de a zaj nem szűnik. Féktárcsa hibára gyanakodva féktárcsa csere, de akkor is marad a bal oldal felől a zaj, fékezéskor, inkább nyöszörgő. Ötlet? Mi okozhatja? Csapágycsere előtt nem volt ilyen gondom. (SKF csapágy ment bele, 2006 Mazda 6 kombi) Köszi

Koko85 Creative Commons License 2016.09.27 0 0 80502

Akkor ezek szerintem nekem Xenon lehet ?

Előzmény: Roli! (80501)
Roli! Creative Commons License 2016.09.27 0 0 80501

Csak a xenon-os verzióknál van.

Előzmény: Koko85 (80500)
Koko85 Creative Commons License 2016.09.27 0 0 80500

Minden fenyszoro tipushoz van fenyszoro moso? 2009. GH

alázógyík Creative Commons License 2016.09.27 0 0 80499

Mail ment.

 

Előzmény: Nemecsekern (80498)
Nemecsekern Creative Commons License 2016.09.27 0 0 80498

szucsistvankukacicloudpontcom

Előzmény: alázógyík (80497)
alázógyík Creative Commons License 2016.09.27 0 0 80497

Egy email címet tudnál adni, hogy ott beszéljünk?

Okt. 12-től leszek Bogácson, akár az autót is megnéznénk. ;)

 

 

 

Előzmény: Nemecsekern (80492)
Koko85 Creative Commons License 2016.09.27 0 0 80496

Szép a gép! :)Engem is érdekelne, hogy valahonnan le lehet e tölteni Magyar kézikönyvet?

Előzmény: patu200 (80494)
patu200 Creative Commons License 2016.09.27 0 0 80495

rola van szo.

Előzmény: patu200 (80494)
patu200 Creative Commons License 2016.09.27 0 0 80494

Sziasztok,

 

2008 Mazda 6 diesel tulajdonosa lettem, azt szeretnem megkerdezni, hogy a kezikönyv magyar nyelven letölthetö-e a netröl valahonnan?

 

Köszönettel!

hauptinspector Creative Commons License 2016.09.27 0 0 80493

Köszi, az enyém nem pont ilyen, de a látottak alapján menni fog.

Előzmény: Koko85 (80489)
Nemecsekern Creative Commons License 2016.09.26 0 0 80492

Nem lenne rossz, ha megtalalnám az alternatívát...:-) de ha komoly az érdeklődő, muszáj meg válnom tőle mert nem fogom tudni kihasználni. Az auto Miskolctól 20km-re megtekinthető.

Előzmény: alázógyík (80491)
alázógyík Creative Commons License 2016.09.26 0 0 80491

Szia!

 

Ez a hamarosan ez mit jelent? 

Nálunk is váltás lenne, és benzines 6-os lenne a kiszemelt. ;)

 

 

Előzmény: Nemecsekern (80484)
Nemecsekern Creative Commons License 2016.09.26 0 0 80490

Köszi a matekot :-)  Tisztában vagyok vele,h nem lesz egyszerű, ez már mikor megvettem is megfordult a fejemben,h mi lesz majd ha pár év múlva elszeretném adni (mivel en is 10ezer alatt autozom évente) ki fogja nekem ezt elhinni... Úgy gondolom, h hozza értő ember szamara rengeteg árulkodó jel van ezzel kapcsolatban. Egyébként facelift előtti.

Előzmény: SzaboZE (80486)
Koko85 Creative Commons License 2016.09.26 0 0 80489

így tudod kicserélni.

Előzmény: hauptinspector (80487)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.09.26 0 0 80488

Sziasztok!

 

Talán kezd valami körvonalazódni a remegős hangos járás körül. Mégiscsak injektor lesz az. Amint már mondtam az a sejtésem, hogy mechanikailag jók az injektorok csak a kalibráció helytelen, mondjuk egy korábbi injektorfelújítás miatt. Ebben megerősített amit ma láttam. Forscannel élő adatot rögzítve laptopot rádugva közlekedtem. Mikor megálltam valamiért elkezdett magától kalibrálni, pedig már jó ideje nem csinálta. Aki ismeri a Forscant tudja, hogy élő adat közben nem tudsz injektorkalibrációt indítani, és fordítva, de mivel az autó magától csinálta lehetőségem volt látni a kalibrációs értékeket miközben kalibrált. A felső 4 jelet kell nézni az a 4 injektor kalibrációs értéke, illetve a legalsó a railnyomás:

Tehát ami látszik: A két középső injektornak, amelyeknek mindig 0 volt az értéke hirtelen felment 18 illetve 14 fölé, ami baromi magas érték. A két szélső 0-1 illetve 0-3 közt mozgott eddig is.

Ebből azt sejtem hogy a két középsőnek olyan magas lenne a kalibrációs értéke, ahova már nem tudja felemelni, ezért kilép a kalibrációból és nullán hagyja.

Valaki tudna erről véleményt mondani? Jól látom, vagy épp ellenkezőleg?

hauptinspector Creative Commons License 2016.09.26 0 0 80487

Sziasztok, lemerült az elem a GH kulcs nélküli távirányítójában. Hogyan tudom kicserélni, illetve kell-e utána újraprogramozni (ha igen, hogyan)?

SzaboZE Creative Commons License 2016.09.25 0 0 80486

Hát ezzel a km óra állással nem lesz egyszerű az élet :) 11 év alatt az nincs 9e/év. És facelift előtti vagy utáni? Az is jelenthet némi árkülönbözetet, mert a faceliftes már 6 sebességes.

Előzmény: Nemecsekern (80484)
Zavi2424 Creative Commons License 2016.09.25 0 0 80485

1,8-ast nem próbáltam igazából azt teljesen ki is zártam a keresésből azoknak az árát nem tudom. Ellenben 2.5-öst azt néztem. A 2000-esnél én nem találtam semmilyen problémát a fórumokon. Amit megnézem itt a Stuttgartban 2.5-öst ott a kuplung az nem volt jó. Azt mondta a Mazda kereskedés eladója hogy azt ők még javítják ha komolyan érdekel 2 nap múlva kipróbálhatom új kuplunggal ez benne van az árban. Az autóban azt hiszem 90000 km körül volt. Szerintem ez egy egyedi eset lehet. Viszont ha megnézed a 2.5-ösök árban eléggé szórnak és van jó pár olcsóbb is belőle.

Esetleg a rozsdára itt is oda lehet jobban figyelni, nem tudom mennyire hajlamos erre a 2. generáció. Majd idővel kiderül..

Alkudni érdekes dolog amit megvettem autót ott semmit se engedtek de az autót jó pár hónapig drágábban árulták egy ezrest lejjebb vitték akkor vettem meg én. Viszont minden ügyintézést átvállaltak és ez benne volt az árban. Egyébként a hirdetés képei nagyon bénák voltak, nem is értem hogy erre miért nem szánnak több időt egyesek. Szóval úgy fogtuk fel a családdal hogy elmegyünk arra kirándulni, úgy is olyan környék ahova sohase mentünk volna. Viszont amikor a barátomnak vettük az autót tök nyilvánvaló volt az árból hogy kb mennyit fog engedni az eladó (14690 volt az ár 14500-ért adta oda) és telefonban is hasonlóra célozgatott. Mindenesetre azt nem nagyon díjazzák ha már azzal kezded hogy mi a végső ár :-) Magánszemélyeknél szerintem kicsit nagyobb a szórás hogy ki milyen típus és mennyit enged. Mindenesetre meg lehet próbálni de ne túl pofátlanul.

 

1. Igen online rendelsz, szerintem magyar címre is kiviszik (esetleg kérdezz utána olyan fórumon ahol ez a téma) de nem érdemes 15 naposat venni azt tudom, mert pár euro csak a különbség a 30 naposhoz képest.

2. igen bár ebben nincs tapasztalatom

4. itt ketté lehetőség van. Ha magánszemély (ilyet még nem csináltam de azt hiszem így van) akkor együtt elmentek a Zulassungsstelle-be ő kijelenti az autóját (ha még nem tette meg) te átiratod a nevedre, kell hozzá már a biztosítás. Az autót megnézik szóval ott kell lennie. Kerestek egy rendszámost, ő nyom egy rendszámot (általában a közelben található) Vissza az ügyintézőhöz ő odaad minden papírt és boldogan távozol, az autó a te neveden van. Szerintem 1 órán belül intézhető. Ha kereskedő akkor szerintem ő ezt az egészet megcsinálja de amúgy  ugyan ezek a lépések. Ja még annyi hogy bankszámlaszámodat (ezért az legyen nálad IBAN, BIC stb.) meg kell majd adni mert gépjárműadót erre a 15-30 napra meg kell majd fizetned

5. Az hogy mikor fizetsz az megegyezés kérdése de ha ő intéz mindent szerintem egy összegben a végén.

Kétnyelvű adásvételivel készülj mert azt kérik Magyarországon, Erre is igaz hogy murvás kereskedő már lehet találkozott ilyennel és érti miért kell,  egy márkakereskedésben ahol kevesebb a használt autó eladás azért el kell magyaráznod hogy Magyarországon hogy mennek a dolgok...

Konkrétan én csak egy számlát kaptam az autóról, szerintem otthon az egy kicsit kevés lenne :-)

 

Miután lejár a rendszám gyakorlatilag dísz/szemét lesz belőle....

Előzmény: Miros (80481)
Nemecsekern Creative Commons License 2016.09.25 0 0 80484

Üdv! Úgy néz ki,h sajnos eladó lesz a 6-osom... 2005 (GY) 2.0 benzin,automata. Nem nagyon szeretnék rola ódákat zengeni, de en nagyon szeretem, igaz h csak fel éve használom,de hibátlan.

Az autóban még nincs 100ezer km, de ezt nem szeretném bizonygatni ha valakit erdekel majd, akkor megnézi. Nemetorszagbol hoztam, saját magam (nem kereskedőtől). Nem vettem olcsón, és nem is fogom elkótyavetyélni, de terepjáróra lesz szükségem, ket autót pedig nem engedhetek meg magamnak...

SzaboZE Creative Commons License 2016.09.25 0 0 80483

Az 1.8 elközlekedgetni elég, másra nem. Ha nyugis vezető vagy akkor elég. De a 2.0 kb ugyanannyit eszik és rugalmasabb tőle az autó. Ha már külföldön nézel autót, akkor szerintem inkább nézd a nagyobbat, mert ott van belőle választék is, itthon nemigazán.

Előzmény: Miros (80481)
Miros Creative Commons License 2016.09.25 0 0 80482

Köszönöm. Egy pár hét múlva indul a project, megpróbálom majd a fórumot. Üdv.

Előzmény: Mr.Rain86 (80475)
Miros Creative Commons License 2016.09.25 0 0 80481

Szia Zavi2424, 

 

Köszönöm a részletes választ, rendeteget segítettél. 

 

Az ár egy sarkallatos pont, kb 11.500 - 12.000 környékén húztam meg a határt. Magas felszereltség jó lenne (Aktiv mondjuk) Van egy pár ennyiért, még nem döntöttem el hogy beérem e egy 1.8-assla mert azokból esélyesebb a keretemen belül. Próbáltál 1.8-ast? Gyenge volt? Gondolom az élvezet a 2.0-val kezdődik. Alku szokott lenni a kiírt árakban? Kereskedő szokott alkudni, vagy csak magánszemély?

 

Jól értem hogy a következő lépések vannak:

1. Onilne rendelek 15 napos biztosítást piros rendszámra, (magyar címemre?) (~75EUR) Miután megérkezzett

2. Kinézek egy párat, bekérem az adatokat, itthon megpróbálom lekérdezni a service history-t

3. Kimegyek, megnézem, döntök, megalkudunk. 

4. Elballagok az okmány irodába az autó adataival, beszerzem a piros rendszámot

5. Felpattintom az autóra, fizetek a kereskedőnél

6. Eszek egy kolbászt, és padlógáz

 

Mit kezdek az ideiglenes rendszámmal ha itthon vagyok? Kuka?

Bármi típushibát láttál ezen a generáción amire érdemes figyelni?

 

Nagyon köszönöm, Üdv Miros

 

 

Előzmény: Zavi2424 (80480)
Zavi2424 Creative Commons License 2016.09.25 0 0 80480

Szia Miros,

 

Nekem egy kis tapasztalatom most összegyűlt Mazda 6 nézegetése majd vásárlása  közben, plusz két haveromnak segítettem már használt autót venni itt.

Sajnos a Mazda nem egy VW, BMW, Audi, stb amiből egy kisebb környéken is rengeteget találsz.

Én is 2010 utániakat kerestem, benzinest, lehetőleg magas felszereltséggel. Nekem annyival egyszerűbb a dolgom hogy itt élek (Stuttgart). Jó pár autót megnéztem a környéken (kb 300 km-es körben nézelődtem). Óratekeréssel nem találkoztam (vagy nem tűnt fel) legtöbb autóhoz ott volt a digitális szerízkönyv és nagyon sokhoz a szervizszámlák illetve az utolsó TÜV vizsga papírja is. Ennek ellenére láttam pár olyan autót ami belül elég lelakott állapotban volt, belső tisztítást mostanában nem látott pedig kívülről azért elfogadható lett volna ja és a kormányukon pont semmi használati nyom nem látszott.... Volt ami valóban törésmentes volt de azt nem mondta a kereskedő hogy az autó oldala végig van húzva, nagyon örültem 600 km volt oda vissza az út.

Aztán volt olyan hogy az eladó csak azt felejtett el közölni hogy az autója még a banké és a vásárlás után küldené el a törzskönyvet majd ha kifizette a banknál az autót. Nem is értettem hogy ezt hogy gondolta, mivel Németországban akinél a forgalmi és a törzskönyv azé az autó. Tehát kifizetem az autót elviszem de papírokat nem kapok hozzá, ott is hagytam (pedig az autó nagyon jó volt).... Német kollégáim is csak néztek hülyén hogy ezt hogy gondolta.

Most úgy látom, elég kockázatos csak egy autót kinézni és azért jönni, inkább egy környéken nézz meg több autót mert ha nem tetszik az az egy ott állsz majd hülyén :-), gondolom a kiút meg nem lesz ingyen. Utazás előtte nagyon érdeklődd körbe az autót mindenre kérdezz rá, (nagy előny a német tudás de sok helyen tudnak angolul is), esetleg kérjél plusz képeket (lehetőleg jó nagy félbontásúakat), mert sokszor kereskedők is jó szarokat raknak fel. Sajnos ezt nem mindig fogják teljesíteni. Jó ha van rétegvastagság mérőd.

A legtöbb autót itt téligumi garnitúrával adják le a németek ha normális a kereskedő azt nem adja el külön hanem hozzá adja (sokszor nem tüntetik fel a hirdetésben de ott van az autó csomagtartójában)

12 hónapos garancia kötelesek adni a kereskedők az autóra, ahol 24 hónappal vagy többel hírdetik ott tudsz alkudni mert ha Magyarországon akarod forgalomba helyeztetni az úgy se érvényesíthető.

Próbaút úgy működik hogy kb 1 órára megkapod az autót oda mész vele ahova akarsz (valamekkora kilométer megkötés van) Casco tartozik a próbarendszámhoz, 1000 Euros önrésszel volt mindenhol ahol én vezettem Magánszemélynél kérdezz rá hogy lehetséges-e mert ha kijelentette már az autóját akkor elméletben nem tudod kipróbálni.

Biztosítási kötvényt az ideiglenes rendszámhoz online tudsz előre venni sokkal olcsóbb mintha a Zulassungsstelle-én vennél. Márkakereskedések sokszor nincsenek tisztában hogy hogyan kell a kiviteli rendszámot intézni ezért nem biztos hogy mindig akarnak segíteni, a murvás kereskedők ezt általában intézik valamekkora összegért esetleg ingyen. Nézd meg hogy Zulassungsstelle (okmányiroda) az adott környéken mikor van nyitva mert kocsi papírokat csak ott tudsz intézni. Szerencsés esetben esetleg szombaton is lehet találni nyitva tartót de nem ez a jellemző.

Még annyi észrevétel hogy ha Xenonos magas felszereltségű autót szeretnél, kb 12000 környékén már lehet jobbat találni viszont a 13000 Euro környékiek nagyobb biztonsággal lesznek jobb állapotúak.

Ha találsz olyat akiben megbízol és használt autók behozatalával keresésével foglalkozik, összességében lehet olcsóbban jössz ki, illetve pár lyukra futás megelőzhető vele.

Előzmény: Miros (80470)
Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.09.25 0 0 80479

Hát a tulajnak akkor a kemény melótól kérges a tenyere no...

 

Előzmény: Miros (80476)
bacsiszabolcs Creative Commons License 2016.09.24 0 0 80478

2009 as Mazda 6 nál ami tud BT telefonhívást kezelni, hogyan tudok Zenét lejátszani? Nekem alapból telefon ikon világít viszont az alábbi videón hangjegy ikon világít. Ez az eszköztől függ, vagy valahogy rá lehet eröltetni?

Mr.Rain86 Creative Commons License 2016.09.24 0 0 80477

Egy benzinessel évi 10 ezer km nem ritka dolog kinn. Ha meg nincs lelakva, maximum kb. dupla annyi lehet benne és az még mindig csak 120 ezer. :D :D

Előzmény: Miros (80476)
Miros Creative Commons License 2016.09.24 0 0 80476

Na jó de a hirdetésben 62e Km van...

Előzmény: Balthazor Hellman (80474)
Mr.Rain86 Creative Commons License 2016.09.24 0 0 80475
Előzmény: Miros (80471)
Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.09.24 0 0 80474

hát... sajnos ez sem egészen támpont.... az 5-ösömben 182.xxx km van, és az igaz, hogy nem így néz ki, de eléggé ramaty az enyém is.

 

Előzmény: Miros (80471)
MazdasNorbi Creative Commons License 2016.09.24 0 0 80473

Én úgy vettem észre, ez kizárólag szimpátia- és kedv függő.

 

Tavaly, amikor én érdeklődtem a saját autóm szerviz adatai felől egy márkaszerviz nyitott fórumán, mielőtt megvettem volna a vasat, azt a választ kaptam, hogy csak tulajdonosoknak adnak ki adatokat (holott azt nem adtam meg nekik egy szóval sem, hogy én az vagyok-e vagy sem). Ellenben a saját kérésem előtt pár nappal, héttel, illetve azóta is többeknek adtak ki adatokat, alvázszám alapján, ugyanott. Tehát, mikor milyen kedve van a fórumozgató mazdás emberkéknek. Sőt, egy másik helyről utána is próbáltam érdeklődni ugyanerről, telefonon keresztül, ott is szó szerint ugyanezt említették, nem mondtak egy árva szót sem a kocsiról. Én azt mondom, ez inkább szerencse kérdése... nem vagyok egy bunkó típus, mégse adtak semmi infót előre sehol...

Előzmény: Miros (80470)
Mr.Rain86 Creative Commons License 2016.09.24 0 0 80472

 Az itthoni szervízek is látják természetesen a szervíz adatokat. A kérdés, hogy kiadják-e. 

 

Írj ide a fórumra, itt alvázszám alapján megnézik. Írd le a privát emailedet is nekik, néha csak oda küldik a választ!

 

 

Előzmény: Miros (80470)
Miros Creative Commons License 2016.09.24 0 0 80471
Miros Creative Commons License 2016.09.24 0 0 80470

Sziasztok, 

 

2010 utáni 2.0 155LE-s benzines 6-ost szeretnék hozni németországból. Meglepődve láttam hogy szinte alig vannak 100e km feletti példányok mindegyik 50-80e km körüli. Ha bárki itt tapasztalt a német behozatalban, meg tudnátok mondani hogy ott is divat lett-e a tekergetés? A Mazda digit szervízkönyvben mennyire lehet bízni? Hogyan tudom ezt ellenőrizni? Sok helyen ki van nyomtatva a mazda fejléces papír, de hát ilyet én is csinálok... Magyar szervíz hozzáfér a német adatokhoz? Próbáltam visszakeresni hogy mit szokás ennél  a motornál alaposan megnézni de nem sokat találtam (de lehet én bénázok). Tudnátok segíteni, hogy hogyan szűrjem ki a selejt/tekergetett példányokat? Köszönöm a segítséget.

OsziM6MPS Creative Commons License 2016.09.24 0 0 80469

a turbóhiba mindig valaminek a következménye, de egy tiszteséges turbós szétszerelés után pontosan tudja hogy mitől ment tönkre a turbó.

 

 

 

 

Előzmény: yosefff (80464)
OsziM6MPS Creative Commons License 2016.09.24 0 0 80468

keress egy tiszteséges turbós céget ,van egy pár megbízható 20-30 vagy akár még régebb óta működő cég aki minőségi és pontos munkát végez.

 

 

Előzmény: OsziM6MPS (80467)
OsziM6MPS Creative Commons License 2016.09.24 0 0 80467

wizard turbó???? olcsó FOS ,több ügyfelünk és szerelő is megégette magát velük

messzire kerülendő hely!!!

 

Előzmény: yosefff (80456)
yosefff Creative Commons License 2016.09.24 0 0 80466

Hát ez az, hogy én sem vagyok biztos abban, hogy az EGR a probléma forrása.

Ezért is kérdezlek titeket, mint nálam tapasztaltabbakat, hogy mi a véleményetek a megoldásról, van-e más javaslat inkább?

Előzmény: SzaboZE (80463)
SzaboZE Creative Commons License 2016.09.24 0 0 80465

Nyilván borsosabb áron, de van olyan, aki együtt dolgozik a turbóssal és lemeccselik egymást közt, ha gond van. Ha más nem, akkor a turbóst kell megkérdezni mely szakműhelyt ajánlja.

Előzmény: mica-r (80462)
yosefff Creative Commons License 2016.09.24 0 0 80464

A turbós is hibázhatott (én sajnos nem tudom megállapítani), de utólag két egymástól független forrás szerint is óriási hiba volt a wizard turbót választani.

Ettől függetlenül az eredeti turbó is szétment valamiért közvetlen a hengerfej felújítás után, tehát a turbós érvelésének is lehet alapja, miszerint valami okozta a turbó hibát, ami lehet nem lett elhárítva (szintén nem tudom ellenőrizni, hogy mit csináltak a szerelők vele).

 

A gond az, hogy már kiadtam 110 ezret a turbófelújításra, nem tudok kiszállni belőle és átvinni olyanhoz, aki mindkettőt vállalja, tehát marad a ping-pong...

Előzmény: SzaboZE (80461)
SzaboZE Creative Commons License 2016.09.24 0 0 80463

És azzal, hogy kiiktatjuk az EGR-t, meg van javítva az autó???

Előzmény: yosefff (80456)
mica-r Creative Commons License 2016.09.24 0 0 80462

Szerelő nem fogja vállalni a turbó garanciáját. Nem nagyon van köze hozzá, csak beszereli.

Előzmény: SzaboZE (80461)
SzaboZE Creative Commons License 2016.09.24 0 0 80461

Hát a turbós nem hibázhatott? Vajon miért csinálta meg gariban? ;) Minden szűrőt cserélni kell az új turbóhoz. Nem tudom a mazdánál hogy van, de pl a kollegám fordjánál valami pici szűrőről beszélt a turbós, hogy azt nem szokták kicserélni és az fogja meg az olajat, ezért hal be a turbó. Lehet, h olyan helyre kellene vinni, ahol a szerelő a turbóra is vállalja a garit, így nem fognak egymásra mutogatni a "szakemberek".

Előzmény: yosefff (80456)
mica-r Creative Commons License 2016.09.24 0 0 80460

Tipp lehet néhány, azzal nem mész sokra.

Előzmény: yosefff (80459)
yosefff Creative Commons License 2016.09.24 0 0 80459

A helyzet már adott sajnos, utólag persze sok helyen másképp csináltam volna, de most ez van.

 

Esetleg valami tipp, hogy:

- okozhatja ezt az EGR szelep?

- vagy megint nem lett jó a felújított turbó?

Előzmény: mica-r (80458)
mica-r Creative Commons License 2016.09.24 0 0 80458

Esetleg jobb képességű szerelőt kerestem volna.

Előzmény: Roli! (80457)
Roli! Creative Commons License 2016.09.24 0 0 80457

Én már a felénél eladtam volna és vettem volna egy benzinest.

Előzmény: yosefff (80456)
yosefff Creative Commons License 2016.09.24 0 0 80456

Sziasztok!

 

Van egy 2002-es Mazda 6 2.0-es turbó dízelem, amit eddig nagyon szerettem, de 2 és fél hónapja...

 

- hengerfejes lett, víz került a motortérbe és megrepedt a hengerfej

- javították a hengerfejet (másodjára) + vezérműszíj csere, ha már szét volt szedve

- összerakták és elindultam vele haza

- 30 km után gyorsításkor elkezdett hangja lenni olyan, mintha egy műanyag szíj beleérne valamibe, nem sípoló hang volt

- a hang folyamatosan erősödött, a motor egyre erőtlenebb lett és füstölt

- 50 km után elszállt a turbó, tengelytörést szenvedett

- jött egy wizard turbós felújítás (középrész csere)

- belerakták, de a szerelő állítása szerint "azonnal sípolni kezdett", tehát nem jó a turbó

- visszaküldtük, a turbósok állítása szerint "idegen test került a turbóba, ezért sérült a geometriája", a szerelő szerint ez ki van zárva...

- a wizard turbó garanciában megcsinálta, én pedig közben szerelőt cseréltem

- összerakta a másik szerelő, kitisztította az olajteknőt, ahogy az egyik turbós javasolta, de megint nem lett jó

- jelenleg feketén füstöl / kormol és nagyon erőtlen

 

Szerelőm javaslata: iktassuk ki az EGR szelepet.

 

Mi a véleményetek?

 

Köszönöm előre is a segítséget!

robba Creative Commons License 2016.09.23 0 0 80455

De, a szívó asszony :)

Előzmény: Koko85 (80444)
Debilon Creative Commons License 2016.09.23 0 0 80454

mondjuk ha 15 féle hibakód volt, én tuti a legegyszerűbben csekkolhatóval kezdeném nem mindjárt azokkal amit írsz.

 

amúgy bármelyik autó-alkatrészes oldalon ott van, hogy mennyibe kerül a katalizátor és ami még kell

Előzmény: Torrente1971 (80453)
Torrente1971 Creative Commons License 2016.09.23 0 0 80453

Igen. Felsorolt vagy 15 lehetséges hibát, köztük az említett bajokat. (mivel füstölt mint a mozdony, így valószínű az említettek a hiba okai)

 

De leegyszerűsítem a kérdésem:

Valaki tudja mennyibe kerül a katalizátor és a lambdaszonda csere munkadíjjal külön-külön?

(valami ilyen választ várok: újan a csere katalizátorra : kb 80.000 a SZONDA kb 40.000 ezer munkadíjjal.) teljesen tippeltem, nem kell kinevetni :-)

Tudom, hogy bontott katalizátort nem szabad, de szerízben mondtak olyan összegeket hogy leesett az állam.

 

Ha valaki tud válaszolni...köszönöm!

 

Előzmény: SzaboZE (80452)
SzaboZE Creative Commons License 2016.09.23 0 0 80452

Kiolvastátok a hibakódot is? Mert az a lámpa csak tájékoztatás, hogy VALAMI hiba van.

Előzmény: Torrente1971 (80447)
Torrente1971 Creative Commons License 2016.09.23 0 0 80451

Könyörgöm...ne legyél már ennyire......

Mint írtam nyilván nem esek neki kicseréltetni, de nagy valószínűség szerint az egyik a hiba oka... És egy hozzávetőleges költséget kérdeztem.

És ha nem a kérdésre válaszolsz inkább ne írj semmit.

Köszöntem

Előzmény: mica-r (80450)
mica-r Creative Commons License 2016.09.23 0 0 80450

Ha hiszed, ha nem, így kezdődik a javítás!

Előzmény: Torrente1971 (80449)
Torrente1971 Creative Commons License 2016.09.23 0 0 80449

k9öszi...sokat segítettél.

(feltehetően valamelyik amit írtam.-és a kérdésem, hogy mennyi lehet külön-külön kb....) Nyilván nem fogok neki ugrani kicserélni....

Előzmény: mica-r (80448)
mica-r Creative Commons License 2016.09.23 0 0 80448

Érdemes lenne megtudni, hogy mi a hiba!

Előzmény: Torrente1971 (80447)
Torrente1971 Creative Commons License 2016.09.23 0 0 80447

Sziasztok!

 

Segítséget kérek tanácsadásban. 2006-os Mazda 6 1.8 benzines.

Teljes motorfelújítás után kigyulladt a motor check lámpa. (egyébként nagy olajfogyasztás miatt vált szükségessé a felújítás, füstölt nagyon)

Kérdésem az lenne, hogy mennyibe kerül a katalizátor és a lambda szonda csere, munkadíjjal együtt hozzávetőlegesen. (külön-külön) Hogy lehet eldönteni hogy mi a hiba?

Tanácsoltak egy adalékot, ami kifejezetten ezek tisztítására való, most beleöntöttem az üzemanyagba. (Pro-tec cucc), és ha használ akkor elaszik a lámpa, mennyi idő után, vagy ki kell "ütni" a hibakódot?

Köszönöm előre is!

 

prototype90 Creative Commons License 2016.09.23 0 0 80446

Évi 15-20.000km-hez nem fogja megérni egy ennyi idős dízel. Ahogy néztem ráadásul ebben a korban van a legtöbb tekert órás (német/svájci professzor orvos feleségétől, max. 190.000km-rel, csak most, csak neked mindössze 600.000Ft-ért). Aztán utána meg a gatyádat is ráköltöd.

Előzmény: Pyromaster (80442)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.09.23 0 0 80445

Ja még egy infó: Üresben felengedett kuplunggal sem csinálja, ha nem nyomom a gázt pedig gyengébben de remeg, emiatt gondoltam hogy nem injektor.

Előzmény: mica-r (80440)
Koko85 Creative Commons License 2016.09.23 0 0 80444

szerintem a szívó benzinnél nincs jobb! :)

Előzmény: Pyromaster (80442)
Szitu1970 Creative Commons License 2016.09.23 0 0 80443

Ennyi idős autónál már sok mindenre oda kell figyelni. A legfontosabb amit nézzél meg, hogy nehogy dízel legyen.. És ezzel elmondtam mindent..

Előzmény: Pyromaster (80442)
Pyromaster Creative Commons License 2016.09.23 0 0 80442

Sziasztok!

 

 

Jelenleg egy 97-es Toyota Carina E 2.0 GLI benzinest vezetek automata váltoval.

Viszont szeretnék venni helyette egy 2002-2004 közötti 6-ost kéziváltoval.

 

Nem tudom eldönteni hogy az éves 15-20 ezer kilométeres futáshoz ami (30% város 70% országút) melett a benzinest vagy inkább dizelest vegyek.

 

Milyen buktatói vannak ezeknek a motoroknak? Mire kell figyeli váráslás elött?

 

Köszönöm elöre is. 

Lester75 Creative Commons License 2016.09.23 0 0 80441

Az előző hideg motoros zaj után itt egy üzemmeleg motoros hanghatás.

Olyan hidrotőkés hangja van,de azzal ellentétben hidegen nincs ilyen kelepelés,csak ha már bemelegedett.

 

Előzmény: Lester75 (80387)
mica-r Creative Commons License 2016.09.22 0 0 80440

Így látatlanban hajtás alkatrész, motor/váltóbak

Előzmény: FunTom74656 (80437)
saldatore Creative Commons License 2016.09.22 0 0 80439

Üdv!

 

2012-es hatosba a hátsó lámpa nekem nem ledes!

Esetleg kilehetne e cserélni ledes-re,vagy más esetleg a vezetékelése?

És kb mennyibe fáj 1 pár?

 

FriTTz Creative Commons License 2016.09.22 0 0 80438

Üdv mindenkinek!

Először is köszi a csomagtérrolóval kapcsolatos segítséget, megjött az alkatrész is a minap, megköszöntem volna előbb is, de a fiacskám 2 héttel előrébb hozta a születésnapját így egy kicsit el voltam havazva a nyár közepén! :)

FunTom74656 Creative Commons License 2016.09.22 0 0 80437

Ha már remegés. Nekem olyan mintha valami rezonálna. Egészen idáig biztos voltam benne hogy injektor, de kezdem azt hinni hogy inkább emiatt nem fut le a kalibráció. 2000-nél már hangos. 150-nél ijesztő, remeg a kasztni. Kinyomom a kuplungot és semmi, teljesen megszűnik és siklik az úton mióta beállíttattam a futóművet. Főleg a pedálok ráznak, mind a 3, a kormány, a kézifékkar, meg némi hátmasszázs. Gyorsításnál remeg a motor, mintha nem egy kör mentén hanem egy körfűrészlapon pörögne fel. Nem tudom hova kéne vinni kideríteni mi okozza. Gondoltam már kettőstömegűre, főtengelycsapágyra, vezérműtengelyre, valamilyen segédberendezésre, akár szervoszivattyúra is, utóbbi azért mert volt már hogy pont egy adott fordulaton adott szögből adott szögbe fordítva a kormányt is csinálta. Nem lehet megmagyarázni, mintha egy lemez rezegne de erősen.

János Hézsai Creative Commons License 2016.09.22 0 0 80436

rf7j motornál, a dpf szűrőn van 2 lamdaszonda és 3 másik érzékelő. a 3 másik érzékelőre tudna valaki nekem gyári cikkszámot mondani vagy hogy honnan tudnék egyet beszerezni? köszönöm

gsis Creative Commons License 2016.09.22 0 0 80435

Még mielőtt százezres kiadásokba bocsátkoznál , próbáld keresni Gebriel 323 fórumtársat , aki Csepelen a Mag utcai

volt Mazda mühelyben dolgozik , sokat látott szerelőként , ő tudni fogja a megoldást . Emlékezetem szerint , itt a

fórumon évekkel ezelött is téma volt ez a jobbra húzásos betegség , és ő mondta is a megoldást , csak pontosan

 már a konktrétumra nem emlékszem .

Előzmény: samatagrav (80432)
TGabor_ Creative Commons License 2016.09.22 0 0 80434

Hasznàltan a kormànymű olyan 100ezer-töl indul + szerelés+futómű állítás.

Előzmény: samatagrav (80432)
TGabor_ Creative Commons License 2016.09.22 0 0 80433

Igen ezen màr tul vagyok. A téli gumik 0km-esk és a téli felni màs mint a nyàri, a remegés ill a kormänykerék hiba pedig ugyan az :S.

Előzmény: MazdasNorbi (80431)
samatagrav Creative Commons License 2016.09.22 0 0 80432

Egyébként én is gondoltam a kormányműre, mert a futómű értékeivel minden oké. Hondolom egy ilyen kormánymű felújítás/nyomatékszenzor csere nem olcsó mutatvány...

Előzmény: TGabor_ (80428)
MazdasNorbi Creative Commons License 2016.09.22 0 0 80431

Szia!

 

Nem ismerem a kerekeidet, a felnijeidet, sem a gumik kopottságát a kocsidon, de ha meg tudod oldani, hogy cseredarabként felrakj tesztelés idejére, akár pár napra egy új kerékszettet, próbáld meg. Felnivel, gumikkal, mindennel együtt, új legyen, egy teljes szett. Nem vadi új, de más autóról, máshonnan származzon, ez a lényeg. Egy próbát megérhet, csak a teszt kedvéért, ha el tudod intézni.

Előzmény: samatagrav (80425)
mica-r Creative Commons License 2016.09.22 0 0 80430

ilyen előfordulhat, más autótipusoknál találkoztam ezzel a gonddal.

Előzmény: TGabor_ (80428)
Rhydian01 Creative Commons License 2016.09.22 0 0 80429
Előzmény: hauptinspector (80423)
TGabor_ Creative Commons License 2016.09.22 0 0 80428

Egy másik mazda6 forumon most kaptam egy  hihetőnek tűnő megoldást. Bemásolom ide, remélem a gazdája nem haragszik meg érte de szerintem ez lehet a megoldás:

 

""A GH Mazda elektronikus kormányrendszerrel van ellátva. Ez először a FE Mazda RX8 al jött ki először. Valószínű hogy a kormányműveddel van a baj. Ha a kerekek kaptak ütést akkor a nyomaték érzékelő szenzor megsérülhetett. Ez a szenzor érzékeli a kerekek tapadási ellenállását amit az EPS nek küld mint jel, amit az EPS a megoldó szenzornak utalja ki ami az elektro motor besegítési nyomatékát állítja az adott helyzetnek megfelelően. Szóval ha a nyomaték szenzor sérült akkor az alap egyenes kormány állás a kormányszög szenszor és a  nyomaték szenzor érték nem fog egyezni. Általában ha jobbra tekered a kormányt nem nagyon akar balra vissza állni, néha teljesen kihagy pár mp re vagy elkezdi magát jobbra tekerni mindezt remegéssel. Az FE XR8 nak a nyomatékszenzora kívül volt szerelve a tiéd már belül van a pinion fogaskeréknél. Szóval ha ez az ábra akkor te tehetsz bármilyen olyan féket nem fog megoldani semmit. """

TGabor_ Creative Commons License 2016.09.22 0 0 80427

A toronycsapágyak ki lettek cserélve.(lengéscsillapító nem)

Előzmény: mica-r (80422)
TGabor_ Creative Commons License 2016.09.22 0 0 80426

Az autó nem volt balesetes és a futómű is jol van beállítva.( egy profi helyen lett utoljára megcsinálva ahol versenyautokat is állítanak). 

Előzmény: IMGM6 (80419)
samatagrav Creative Commons License 2016.09.22 0 0 80425

Sziasztok! 

 

Ma voltam futóműállításon (ismét), ami nem hozott eredményt :( Az értékek jók elvileg. Az autó mégis szerelmes az út jobb oldalába. Mondtak toronycsapágyat is, bölcsőt is, de nem tudom, mihez kezdjek vele. Esetleg más is járt ilyen cipőben? Kapaszkodni kell a kormányba, hogy ne menjen le az útról, ezáltal a kormányközép sem a legjobb. Sőt... Egyébként egy 2008-as GH GT-ről van szó.

Köszönöm

Koko85 Creative Commons License 2016.09.22 0 0 80424

Legalább diszkrét:)

 

Előzmény: SzaboZE (80421)
hauptinspector Creative Commons License 2016.09.22 0 0 80423

Sziasztok, a 2011-es GH hatosomban (2,2 d, 185 Le) még a gyári aksi van, de a terheléses mérés szerint már elég gatya. Cserélni szeretném, de a gyárin a Panasonic feliraton kívül semmilyen azonosítót nem találtam. Tudtok segíteni, hogy milyen aksit rendeljek?

mica-r Creative Commons License 2016.09.22 0 0 80422

Esetleg lengéscsillapító tornyok be vannak állva?

Előzmény: IMGM6 (80419)
SzaboZE Creative Commons License 2016.09.22 0 0 80421

Érdekes gyári megoldás :)

Előzmény: Koko85 (80417)
IMGM6 Creative Commons License 2016.09.22 0 0 80420

Egy olyan Mazda szervizt kell keresni, amelyik ismeri a problémát. Elvileg futómű feszítéssel lehet enyhíteni, vagy orvosolni.

Előzmény: kagyló89 (80402)
IMGM6 Creative Commons License 2016.09.22 0 0 80419

Az nem lehet, hogy egy baleset után nem pontosan lett visszaállítva a futómű/karosszéria geometria?

Az hogy a kormány nem áll vissza egyenesre, arra utal, hogy valamilyen módon torzult vagy a futómű valamelyik eleme, vagy a bekötési pontok elmozdultak egymáshoz képest.

 

Előzmény: TGabor_ (80415)
BokiLaca Creative Commons License 2016.09.21 0 0 80418

 

Sziasztok!

 

A képen látható  felniből van 4 db eladóm, újak, szerintem még valamelyik mazda 3-asom után maradt meg. A pincében állnak már pár éve.

Ha valakit esetleg érdekel, akkor írjon.

Koko85 Creative Commons License 2016.09.21 0 0 80417

 Itt van a led.

Előzmény: SzaboZE (80405)
SzaboZE Creative Commons License 2016.09.21 0 0 80416

Hasonló rendszernek néz ki, akkor még valószínűbb, hogy nem a fékkel van gond...

Előzmény: TGabor_ (80415)
TGabor_ Creative Commons License 2016.09.21 0 1 80415

Nekem utoljára Pesten a Pátkai Autónál így csinálták:

Előzmény: SzaboZE (80414)
SzaboZE Creative Commons License 2016.09.21 0 0 80414

Hát akkor passz :) Én egy ilyen procut szabályzáson gondolkoztam, mielőtt kiderült a valós ok. Viszont ez a művelet nem olcsó. Sajnos reklámot nyom az oldal, de itt a lényeg: http://www.fekmester.hu/pro_cut_esztergalas/

 

Nekem anno Szlovákiában volt a legközelebbi műhely, ahol meg tudták volna csinálni.

Előzmény: TGabor_ (80412)
TGabor_ Creative Commons License 2016.09.21 0 0 80413

Ill ez még szerintem nem fogja azt a problémámat megoldani hogy a kormány nem áll vissz az eredeti helyébe kanyarodás után.

Előzmény: SzaboZE (80410)
TGabor_ Creative Commons License 2016.09.21 0 0 80412

Igen. Sajnos ki lettek mérve  és az egyik ki is lett cserélve mint ahogy írtam.

Előzmény: SzaboZE (80410)
SzaboZE Creative Commons License 2016.09.21 0 0 80411

Azzal fékezni is alig lehetne, ha annyira görbe a tárcsa. Nem utolsó sorban szemet is szúrna azonnal a szervizben.

Előzmény: TGabor_ (80408)
SzaboZE Creative Commons License 2016.09.21 0 0 80410

Ha csak fékezésnél csinálja és tárcsa cserénél egy időre megjavul, akkor lehet hogy neked is kerékagy probléma, mint nekem volt. Viszont nekem GG-m van, nem tudom ugyanolyan felépítésű-e a fék. Nekem az agy volt elgörbülve és ezért ütött a tárcsa is egy idő után (párszáz km az előző tulaj elmondása alapján). A korábbi gazda a tárcsákat és a betéteket kétszer kicseréltette emiatt mielőtt eladta az autót. Aztán meglett a hiba, egy orosz weboldal világított rá a dologra és a szervizben be is igazolódott. Csonkállvány csere (olcsóbb volt egyben bontva :) ), tárcsák felszabályzása és megoldódott. Szóval rendesen át kellene nézni egyszer.

Előzmény: TGabor_ (80406)
mica-r Creative Commons License 2016.09.21 0 0 80409

Akkora deformációval már alig tudsz fékezni.

Persze meg kellene csinálni először a féket!

Előzmény: TGabor_ (80408)
TGabor_ Creative Commons License 2016.09.21 0 0 80408

Ezzel nem teljesen értek egyet mert ha belegondolsz, hogyha el van deformálodva a tárcsa akkor az bizony bele-bele érhet a betétbe és ez okozhat remegést ill ugyan ez a betéttel is lehet.

Előzmény: SzaboZE (80407)
SzaboZE Creative Commons License 2016.09.21 0 0 80407

Ha menet közben is ráz, az nem lehet fék (hacsak nem nyomod a féket is a gáz mellé :).

Előzmény: TGabor_ (80403)
TGabor_ Creative Commons License 2016.09.21 0 0 80406

Elképzelhető hogy vminek a következménye de 1 tény most fékezésnél remeg a kormány ill. ha megyek vele hosszabb távon (1000km) akkor 2-300km után már érezhető főleg ausztriában Bécs után ahol jobban kell az emelkedők ill lejtők miatt használni a féket hogy nem 100%-os. Múlt héten Bp-n a Mazda Mesternél azt cserélték volna .... igen én se vagyok biztos benne hogy ez a fő probléma okozója.

Előzmény: OsziM6MPS (80404)
SzaboZE Creative Commons License 2016.09.21 0 0 80405

A 2x lenyomás a reteszt mozgatja (nem csak zárja, hanem reteszeli is az ajtót). Akkor valószínűleg erre a funkcióra van "akasztva" a riasztó. Nincs egy fénykép erről a ledről?

Előzmény: Koko85 (80401)
OsziM6MPS Creative Commons License 2016.09.21 0 0 80404

és ki mondta neked hogy ez tárcsa probléma??? mást nem nézet senki? a féktárcsa miatt csak fékezésnél jelentkezik ha gond van.

 

Előzmény: TGabor_ (80403)
TGabor_ Creative Commons License 2016.09.21 0 0 80403

Sziasztok, 

  Régóta húzódó problémákkal fordulok hozzátok mert eddig még nem sikerült megfelelő szerelőt találnom ezekre.

Egy 2008 -as Mazda 6 Gh-nak vagyok a tulaja.

   Egy ideje kormány remegéssel küzdök menet közben nagyobb-állandó temponál és fékezésnél is .ill a kormány nem áll vissza a helyére ha egy bizonyos fukú kitekerés után ( nagyobb kitekerésnél visszaáll de akkor se teljesen) ill. visszaállás közben kicsit remegve áll vissza.

   Eddig 2xcseréltem féktárcsát először Brembora aztán pedig ATE-ra váltottam majd a az ATE tárcsa szabályozva lett a kerékagyon. A betétek Brembok maradtak a második cserénél. Közben ki lett cserélve az első alsó-felső lengőkarok a kormányösszekötők a kutyacsontok az első toronycsapágyak. Meg lettek nézve a féltengelyek(szét lettek szedve és semmi bajuk) A kerékagy ütés ki lett mérva a tárcsák felrakásakor és a jobb oldalon cserélve is volt azegyik. A hiba mind a téli mind a nyári gumiknál előjön más-más felnivel vannak szerelve ( a téli gumi új )Utoljára a gumik az Armos Gumimaxnál centírozva egy Hunter géppel amivel az autógyárak is centíroznak. A futómű is be lett állítva Pesten a Pátkai autónál egy profi géppel. Ök szabályozták a tárcsát is mert fékpadon a fék ütését kimérték (annak a féknek az ütését ami egy 5000km-el korábban lett felrakva újjonnan kiórázva). A hétvégén voltam a Mazda Mesternél Pesten ő azt mondta hogy cseréljem ki a tárcsákat...valószínű hogy valami egyszerűre cserélte volna ki....megköszöntem a lehetőséget és otthagytam.

Most egy EBC féken gondolkozok ami a fék problémát lehet meg is oldaná, de a kormány eredeti helyzetbe való visszaállását valószínűleg nem .

 Előre is köszönöm mindenkinek az építő jellegű ötletét hogy mi lehet a megoldás ezekre a gondokra. 

kagyló89 Creative Commons License 2016.09.21 0 0 80402

Hellosztok! Tudnatok valami tanacsot adni 2002 es mazda 6 2.0 benzines autom van es jobbra huz a kormany. Elvittem futomubeallitasra utana se lett jo. Minden szilentet gombfejet lengescsillapitot... lwellenoriztek minden jo. Kerekeket megcsereltek es meg mindig jobbra huz de az okat nem tudjak megmondani. Van valami tippetek? Elore is koszi!

Koko85 Creative Commons License 2016.09.21 0 1 80401

Teljesen véletlen, de sikerült rájönni a megoldásra. :) 2x nyomtam meg a lezáró gombot és rögtön tette a dolgát és adta kifelé a hangokat magából. :)

Előzmény: SzaboZE (80399)
Koko85 Creative Commons License 2016.09.21 0 0 80400

Bal A oszlopba lett rakva. Természetesen belülről :)

Előzmény: SzaboZE (80399)
SzaboZE Creative Commons License 2016.09.21 0 0 80399

Hát passz, így képernyő mögül nem igazán tudok segíteni :) A kézikönyv egy dolog, a user manualban is benne van az összes extra leírása, azé is ami nincs az autóban :) A ledről van fényképed, hogy hol van?

Előzmény: Koko85 (80398)
Koko85 Creative Commons License 2016.09.21 0 0 80398

Irja a kézikönyv, hogy zarasnal, nyitasnal stb behatasoknal hogy mint szirenazik vagy hangjelzest csinál. Van egy külön visszajelzo led is a kocsiban. Ha meg hangot se adna ki akkor mi értelme lenne? De mondom irja a kezikonyv a hanghatasokat.

Előzmény: SzaboZE (80397)
SzaboZE Creative Commons License 2016.09.20 0 0 80397

A gyáriak nem is szoktak pittyegni :) Biztos vagy benne, hogy van riasztó a kocsiban? Zárd be mondjuk nyitott ablakkal és nyisd ki a belső kilinccsel, hogy megszólal-e valami.

Előzmény: Koko85 (80396)
Koko85 Creative Commons License 2016.09.20 0 0 80396

Köszi! Igazából eddig csak az volt a gondom vele, hogy nem add ki hangjelzest. Hiába zárom le a tavkapcsoloval ha kulcsal kezdem el nyitni semmi.ha lezarom vagy kinyitom semmi hang.

Előzmény: SzaboZE (80395)
SzaboZE Creative Commons License 2016.09.20 0 0 80395

Az, hogy a gyári távval indul nem egyedi dolog. Nekem is a gyári távval záródik az autó és arra a jelre aktivizálódik az elektronika, ami nem "gyári". Amúgy meg gyári riasztót nem érdemes használni, mert az nyitott könyv a lopóembereknek.

Előzmény: Koko85 (80394)
Koko85 Creative Commons License 2016.09.20 0 0 80394

Bocsi itt a kép. :)

Koko85 Creative Commons License 2016.09.20 0 0 80393

Sziasztok!

Másnak is van ilyen "gyári" riasztó a kocsijában? 

Lester75 Creative Commons License 2016.09.20 0 0 80392

mica-r:

Erre mondom mindig,hogy ha Gyurcsók Józsefnek lett volna távoli asztal elérése már mind egészségesek lennénk.Vagy halottak. :)

 

Természetesen nem gondoltam,hogy egy yt video alapján bárki megmondja a tutit.Mondjuk úgy,hogy csak kíváncsi voltam.

robba Creative Commons License 2016.09.20 0 0 80391

Vagy a távszerelés :D

 

Előzmény: mica-r (80389)
Mr.Rain86 Creative Commons License 2016.09.20 0 0 80390

Sziasztok!

 

Egy GH-ra 5x114.3 17 -ben rá lehet tenni ET35-ös felnit? Mert ugy tudom ebben a méretben 17x7 ET 40-45, vagy 17x7.5 ET 42 a helyes méret. Mit gondoltok?

mica-r Creative Commons License 2016.09.20 0 0 80389

Erre lehet megoldás a mesebeli "kézrátétellel gyógyítás".

Tapintással általában lehet érezni melyik meghajtott egység zúg.

Előzmény: Lester75 (80387)
Lester75 Creative Commons License 2016.09.20 0 0 80388

A szervíz helyett szerviz.

Azt még hozzátenném,hogy klíma ki-be kapcsolásra nem változik a hang.

(hozzászólás szerkesztés gombot nem találtam,talán a kevés kávé hatása)

Lester75 Creative Commons License 2016.09.20 0 0 80387

Jó reggelt (ill. napot)!

 

Van egy videóm a reggeli indításról.Így,kávé mellé. :)

Talán megér egy eszmecserét itt mielőtt szervízbe megy.Nálamokosabbak a szervópumpát mondják.Szervo folyadék most volt cserélve,de már előtte is ilyen "lendkerekes" hangja volt.Bemelegedés után elhalkul,de nem szűnik meg.Hoszb.szíj,vízpumpa,görgők csrélve egy hete.

 

Nem cseréltetnék generátort,szervópumpát meg bármit,csak azt ami szól.

 

Nansen Creative Commons License 2016.09.19 0 0 80386

Kösz, megnézetem. 2004 óta miénk az autó és tényleg csak 180e km van benne.

Előzmény: mica-r (80381)
samatagrav Creative Commons License 2016.09.19 0 0 80385

Sosem voltam jó matekból :)

Előzmény: robba (80382)
mica-r Creative Commons License 2016.09.19 0 0 80384

Igen, max 199x

:-)

Előzmény: robba (80383)
robba Creative Commons License 2016.09.19 0 0 80383

Minden 2004-es dízelben 100x ezer km  van? :)

robba Creative Commons License 2016.09.19 0 0 80382

Jöttek a srácok a Kagylóval, én meg viccesen akartam írni az OMV-t, amilyen diszkrét logójuk van :)

Előzmény: samatagrav (80378)
mica-r Creative Commons License 2016.09.19 0 0 80381

Lehetsz ideges, de inkább vidd el hozzáértőhöz, az segít a dolgon. 

Aztán még ráérsz idegeskedni :-)

Előzmény: Nansen (80379)
mica-r Creative Commons License 2016.09.19 0 0 80380

dízel?

Előzmény: Nansen (80379)
Nansen Creative Commons License 2016.09.19 0 0 80379

Sziasztok. Tegnap a frász jött rám. Autóm: 2004 Mazda 6 2.0 180e km-el. Autópályán külső sávban haladtam 110 km/h-val 5. sebességben,  majd enyhe emelkedőn előzni szándékoztam, gázt adtam, de az autó nem indult el, teljesen erőtlen lett, a fordulatszámmérő 2600 fordulaton maradt, pedált hiába nyomom. Mintha kékes füst szállt volna fel. Ez kétszer is előjött.  Első fura jel indulás előtt volt, alapjáraton hagytam melegedni a motort és magától leállt 3 perc után. Ezt 3x eljátszotta újraindítás után. Kezdjek ideges lenni?

samatagrav Creative Commons License 2016.09.19 0 0 80378

Te melyik kúton szoktál tölteni, ha nem indiszkrét a kérdés :)

Előzmény: robba (80376)
samatagrav Creative Commons License 2016.09.19 0 0 80377

Hát, azt én sem tudom, hogy mi a bajuk a geometriával. Én eddig mindig az Avantinál (OMV) tankoltam. Ma reggel bementem a JET-hez, meglátjuk. Mellettem van egy BP is, ha a JET sem válik be, megpróbálom azt. Ha az sem, akkor szerelő...

Előzmény: robba (80376)
robba Creative Commons License 2016.09.19 0 0 80376

Mi baj lenne Osztrákban a kör négyzet háromszöggel? Én csak azoknál tankolok  szinte.

Előzmény: samatagrav (80375)
samatagrav Creative Commons License 2016.09.19 0 0 80375

Ezen én is elgondolkodtam, elvégre csak kiszerelve lehet pontosat mondani, a többi csak találgatás... Mindenesetre köszi a tippet, kipróbálom az osztrák kagylós simát, hátha lesz valami változás.

Előzmény: Balthazor Hellman (80374)
Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.09.19 0 0 80374

Egy rf7-es motornál hogyan tudják megmondani a résolaj mennyiségét? Ki voltak szerelve?

 

 

Amúgy hasonó jelenséget nálam a Makszmósön gázolaj idézett elő. Amikor sima kagylósra váltottam, rendbe jött a dolog...

Előzmény: samatagrav (80370)
Koko85 Creative Commons License 2016.09.19 0 0 80373

Egyébként ki milyen motorolajat javasolna vagy használ?

Előzmény: mica-r (80372)
mica-r Creative Commons License 2016.09.19 0 0 80372

Szerintem jó

Előzmény: Koko85 (80371)
Koko85 Creative Commons License 2016.09.19 0 0 80371
samatagrav Creative Commons License 2016.09.19 0 0 80370

Sziasztok!

 

A közelmúltban lettem rá figyelmes, hogy a 2008-as 2,0 D GH GT-m enyhén rángatózva halad. Egyenletes haladáskor, főleg a 3. fokozatban olyan 1500-1600-as fordulaton tartva, mintha kicsit szögletes lenne a gázolaj. 2-ban, ha gyenge gázzal gyorsítok, még jobban érezhető a rángatás. Most voltam szerelőnél, EGR, légtömegmérő kitakarítva, olyan, mint az új, üzemanyagszűrő cserélve. Tankolások kb egy éve csak Ausztriában voltak, szóval az üzemanyag rovására sem írnám a dolgot. Esetleg kezdjek a porlasztók környékén kutatni? Az egyik résolajvesztesége kicsit magasabb a kelleténél, de nem horribilis. A szerelőm szerint rájuk férne egy próbapad, de egyelőre nem tudom lerakni az autót 2-3napra. Esetleg valami más ötlet, hogy mi okozhatja a dolgot? A kettőstömegűnek semmi hanga, szépen működik, szerintem az is kizárható.

 

Köszönöm a válaszokat

Üdv

 

SzaboZE Creative Commons License 2016.09.18 0 0 80369

Egyébként ha jól tudom, nem is egyesben kell tesztelni, hanem magasabb (3-4-5) fokozatban, hogy lefullad-e az autó a pedál felengedésekor :)

Előzmény: Koko85 (80367)
SzaboZE Creative Commons License 2016.09.18 0 0 80368

Nálam is elindult az autó 1-esben. A hatosnál automatikusan utánállít a kuplung, így csak akkor veszed észre hogy elkopott, amikor végleg elkopott. Nem akarlak győzkődni, hogy cseréld ki, csak említettem hogy nálam ez megoldotta a nehéz pedál esetét. Sőt, azt is írtam, hogy lehet hogy inkább érdemes megvárni a tárcsa elhasználódását, ha nem okoz amúgy problémát a lábmunka :)

Előzmény: Koko85 (80367)
Koko85 Creative Commons License 2016.09.18 0 0 80367

Nekem semmilyen remegés nincs.Sőt teszteltem úgy is, hogy 1esbwn gázadás nélkül csak a kuplung felengedesevel simán elindult az autó.

Előzmény: SzaboZE (80366)
SzaboZE Creative Commons License 2016.09.18 0 0 80366

Igen, könnyebb a pedál és az erőteljes remegés is megszűnt.

Előzmény: Koko85 (80365)
Koko85 Creative Commons License 2016.09.18 0 0 80365

történt a csere óta komolyabban érezhető változás?

Előzmény: SzaboZE (80364)
SzaboZE Creative Commons License 2016.09.18 0 0 80364

De volt, nehéz volt benyomni a pedált :D

Előzmény: Koko85 (80362)
tote20 Creative Commons License 2016.09.18 0 0 80363

Szinte minden része javítható az önindítónak, szétszedés után kiderül árban mi a jobb, javítás vagy komplett csere. Szénkefe cserét aránylag olcsón meg lehet úszni.

 

Előzmény: Akiboy86 (80354)
Koko85 Creative Commons License 2016.09.18 0 0 80362

akkor annak se volt baja :)

Előzmény: SzaboZE (80361)
SzaboZE Creative Commons License 2016.09.18 0 0 80361

Nekem is kb annyi volt benne :)

Előzmény: Koko85 (80360)
Koko85 Creative Commons License 2016.09.18 0 0 80360

köszi, de szerintem nem lesz még baja, 160k km van benne. Kétlem, hogy rossz lenne.Inkább ez, hogy előző német kocsim volt és ott puhább a kuplung.

Előzmény: SzaboZE (80357)
tomasz100 Creative Commons License 2016.09.18 0 0 80359

Ez talán segít. 

 

line LF+ ___ LF+

line LF- ___ LF-

line RF+ ___RF+

line RF- ___ RF-

 

Így az első ajtó hangszórók szólni fognak. Hangerőt ne várj.

Előzmény: soos9460 (80358)
soos9460 Creative Commons License 2016.09.18 0 0 80358

Köszönöm a válaszokat, ki szereltem de amíg nem tudom megjavíttatni addig szeretnék benne zenét hallgatni láttam egy videót ahol össze kötötte a srác a kábeleket abba tudtok segíteni mit hova kell dugni? Én ehhez nem értek egyáltalán. 

Köszönöm

https://m.youtube.com/watch?v=co2zI5Foh28

SzaboZE Creative Commons License 2016.09.18 0 0 80357

Ha kemény, akkor a csere ezen a dolgon segíthet, de maga a tárcsa még lehet jó. Nekem is nehezebb volt már kinyomni, kicseréltettem a kuplungot, de mint kiderült a tárcsa még bírta volna. Szóval szerintem ha zavar, akkor cseréltesd, ha nem, akkor várd meg míg cserés lesz a tárcsa. Nekem az alkatrész az eggyel korábbi hatosba 65-70e ft volt, szóval nem vészes (gyári).

Előzmény: Koko85 (80355)
gulb80 Creative Commons License 2016.09.18 0 0 80356

Kezdem ezeket a parametereket megerteni;) de a motor jelzes furcsa mert van hogy egesz 10-15merfoldon keresztul nem aktivalodik es ezert az. Istop ieloop se mukodik.. Valahol azt olvastam ilyenkor a DPF et regeneralja talan? 

Ennel a dpf szuronel is szamit hogy 2-3ezer fordulat kozott legyen a terheles egy 4-5km tavon? Az elozo dpf es kocsimnal ( skoda rs) ez segitett eletbentartani... Csak itt meg nem vettem eszre mikor is akar regeneralni..

Előzmény: SzaboZE (80351)
Koko85 Creative Commons License 2016.09.18 0 0 80355

Sziasztok!

 

Pár napja vásároltam egy Mazda 6 2008.11. Benzin. 2.0i TE típusú gépet. Ez az első japán kocsim eddig német volt. Olyan kérdésem lenne, hogy esélyes, hogy kuplung cserés a gép ha nem puha hanem inkább feszes a kuplung? Az előző német autómmal szemben már lehetne akár keménynek is mondani. Köszi a válaszokat!

Akiboy86 Creative Commons License 2016.09.18 0 0 80354

szerintem elkoptak a szénkefék! egyszer indít egyszer nem! ha indít akkor rendesen ha nem akkor meg tök kuka az egész!

Előzmény: Balthazor Hellman (80353)
Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.09.18 0 0 80353

Szerintem ez a hibától függ.

 

- Ha csak beragad, akkor lehet egy alapos tisztítás is segít, ha más gondja van, akkor lehet alkatrészcserével javítható...

 

Több helyen is úgy működik a csere, hogy leadod a használt hibásat, és kapsz egy felújított darabot, generátor, vagy önindító esetében is.

Előzmény: Akiboy86 (80352)
Akiboy86 Creative Commons License 2016.09.18 0 0 80352

Sziasztok! 2003-as benzinnes öninidítójának lehetséges a felújítás, vagy cserélni kell?

SzaboZE Creative Commons License 2016.09.17 0 0 80351

Nagyon sok minden befolyásolja az istop működést, pontos leírást pont ezért nem is fogsz találni róla. Akkor fog leállni a motor, ha az akku megfelelően töltött, ha minden üzemi paraméter éppen olyan, pont akkora áramfelhasználás van, ami álló motorral is fedezhető stb stb.

Előzmény: gulb80 (80350)
gulb80 Creative Commons License 2016.09.17 0 0 80350

Sziasztok, 

 

Juliusota van a tulajdonomba egy 2016os Mazda 6 2.2dizel.  Van benne Istop meg IEloop technika. De semmi pontos leirast nem talalok rola.

 

Valaki tudja,hogy mitol fugg mikor ready az Istop es ha nem az de a motor ikon korul nincs meg az a kis kek arnyekolas ( klima es aksi korul van)..ekkor altalaba az Ieloop se tolt..

 

Tud valaki errol pontos leirast? Koszi

tomasz100 Creative Commons License 2016.09.17 0 0 80349

A BOSE erősítőd feladta a harcot. Ugyanez volt nekem is. Az anyósülés alatt találod. Szlovéniában találtam egy kis céget, ahova kiküldtem és megjavították. Nem olcsó mulatság, 300 € volt az induló ár, de lejjebb lehet tornászni. Az új ára a Mazdánál kb félmillió.

http://www.avtoelektronika.si/en/2015/11/repair-bose-amplifiers-on-vehicles-mazda-3-and-mazda-6/

Előzmény: soos9460 (80344)
OsziM6MPS Creative Commons License 2016.09.17 0 0 80348

behalt az erősítő és ha jól tudom elég gyakori a GH szériában

Előzmény: soos9460 (80344)
kimre28 Creative Commons License 2016.09.17 0 0 80347

Hát lehet:)
Köszi!

Előzmény: prototype90 (80346)
prototype90 Creative Commons License 2016.09.17 0 0 80346

Úgy tűnik már a kínai is másolja a kínait :) Én kb 2 éve Aliexpress-ről vettem valami 3$ körüli összegért ilyet.

Előzmény: kimre28 (80345)
kimre28 Creative Commons License 2016.09.17 0 0 80345

Sziasztok!

Valaki tud küldeni egy ebay-es linket olyan bluetoothos obd-s cuccról ami neki működik androidos forscannel?

Én rendeltem egyet,de azt írja ki a forscan, hogy neki teljes kompatibilitású ELM327 kell és hogy ez nem az, vagy valami ilyesmi...:(

soos9460 Creative Commons License 2016.09.16 0 0 80344

Sziasztok.
Tegnapi nap óta valamitől nem szól a rádió amikor beindítom fura kattogások jönnek a hangszórókból kB 10 másodpercig utána semmi,se a rádió se Bluetooth semmi nem szól ez egy Bose hangrendszer valaki tud valami tippet mi a szent sz.. lehet vele? Vagy valami hozzá értő szerelőt?

2011 és 2.2 cdgta
Köszönöm

Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.09.16 0 0 80343

Hozzáértő ember sok mindent meg tud javítani. Az Octavián egy jól elhelyezett ütés eltüntette a horpadást az ajtóról majdnem teljesen...

Előzmény: ali53 (80342)
ali53 Creative Commons License 2016.09.15 0 0 80342

Köszi a tippet, holnap felhívom őket. Nem akarom elkapkodni, mert tökéletesen záródik, csak csúnya lett a szemem fénye. Egy helyen már találtam az enyém színében, de horror árat mondtak. Van fele annyiért itt a közelemben, de annak az alsó éle 1-2 mm-es csíkban korrodált. Háááát, nem tudom, kijavítható-e teljes újrafényezés nélkül, mert akkor már inkább a hibátlan...

Előzmény: Balthazor Hellman (80341)
Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.09.15 0 0 80341

Bocs a duplázásért, először nem küldte el, aztán meg de...

Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.09.15 0 0 80340

http://www.mazdaalkatresz.hu/autok-bontasra

 

Mintha itt lenne hasonló...

Előzmény: ali53 (80338)
Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.09.15 0 0 80339

 

bár nem biztos, hogy stimmel a szín, de hátha... A Dél utcai bontósokat kérdezd meg :)

Előzmény: ali53 (80338)
ali53 Creative Commons License 2016.09.15 0 0 80338

Rosszul indult a tegnapi napom. Hiába, 13-ika. Egy tűzcsap orvul megtámadta a 2004-es kombim csomagtérajtaját. Tud-e valaki jó áron egy bontottat, ha lehet, 29Y színben?

samatagrav Creative Commons License 2016.09.15 0 0 80337

Sziasztok!

 

Az alábbi képet tudná nekem valaki értelmezni, hogy melyik érték pontosan mit is jelent, valamint hogy gázos-e valamelyik?

 

http://kepfeltoltes.hu/view/160915/14738927236691115170766_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Köszönöm

solyomszem77 Creative Commons License 2016.09.14 0 0 80336

Koszonom szepen a gyors segitseget!

FunTom74656 Creative Commons License 2016.09.14 0 0 80335

Ötajtósom van. Már csak egy 16-os felni kéne ócsón.

Előzmény: SzaboZE (80331)
mica-r Creative Commons License 2016.09.14 0 1 80334

RF7-nél 55Nm-re emlékszem

Előzmény: solyomszem77 (80332)
OsziM6MPS Creative Commons License 2016.09.14 0 1 80333

erősen ajánlott a nyomaték kulcs használata mert ha túl húzod a következő kiszerelésnél szinte garantált hogy eltörik a csavar.

nyomatékot pontosan nem tudom arra majd valaki más válaszol.

Előzmény: solyomszem77 (80332)
solyomszem77 Creative Commons License 2016.09.14 0 0 80332

Sziasztok!Mazda 6 porlasztokat visszaszerelesnel nyomatek kulcsal kell meghuzni,vagy csak ugy simàn?És ha igen akkor mekkora nyomatekkal,nem tudja valaki?

SzaboZE Creative Commons License 2016.09.14 0 0 80331

Facebookon beszélgettünk róla, a kombisok azt mondták nem, nekem viszont simán (5 ajtós). Milyen kiviteled van?

Előzmény: FunTom74656 (80330)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.09.14 0 0 80330

Érdeklődnék, GG-be befér-e 205/55 R16 a pótkerékbölcsőbe?

Igen régi már a pótkerekem, kb az autóval egy idős, és mivel úgyis legyalogoltam a jobb szélét az első gumijaimnak futóműbeállítási hiba miatt, gondoltam jó lesz pótkeréknek.

robba Creative Commons License 2016.09.13 0 0 80329

Meglátjuk az én szerelőm mit mond. :)

 

Azért köszi az infót :) Ha túlesel a takarításon mond el mi az eredmény :) Nekem már a klíma bekapcsolása is melegíti egy idő után....

Előzmény: bandita (80328)
bandita Creative Commons License 2016.09.13 0 0 80328

Bemásolom a békéscsabai mazda szervíz válaszát a kérdéseimre, hogy más is megtalálja majd:

 

  1. Ki kell szedni a hűtőt, (löklap le, lámpák ki) és a két hűtő közötti részt kell kitakarítani. Kívülről nem lehet látni, de szinte biztos, hogy emiatt melegszik.
  2. Igen a nagynyomású szivattyú szelepének hibája okozhatja.
Előzmény: robba (80326)
Mr.Rain86 Creative Commons License 2016.09.13 0 0 80327

Sziasztok! 

 

Van esetleg valakinek eladó lemezfelni szettje? 16-os, esetleg 17-es érdekelne. M6 GH

 

Üdv.

 

robba Creative Commons License 2016.09.13 0 0 80326

Oks, Október elején meglesz, majd megírom. De ahogy elnézem nem lesz egy egyszerű menet.

Előzmény: bandita (80325)
bandita Creative Commons License 2016.09.13 0 0 80325

Ha sikerult megjavitani, ird meg legyszives a ide forumba, hogy mi volt a gond. Termeszetesen ha tul leszek a javitason en is megirom majd, hogy mi okozta.

Előzmény: robba (80321)
Morgott Creative Commons License 2016.09.12 0 0 80324

Köszi a segítséget. Már fel is vettem a kapcsolatot egy ügyesnek mondható műszerésszel, elküldtem neki a linket amit adtatok azt mondta megcsinálja ha kiszerelem. 

Előzmény: SzaboZE (80323)
SzaboZE Creative Commons License 2016.09.12 0 0 80323

Tudsz vele menni, de a szellőzés beállításait sem fogod látni.

Előzmény: Morgott (80318)
SzaboZE Creative Commons License 2016.09.12 0 0 80322
Előzmény: Morgott (80310)
robba Creative Commons License 2016.09.12 0 0 80321

A melegedés probléma nálam is pont most jött elő, ugyanúgy ahogy neked.... Ha túleszek a költözésen szerelő lesz belőle. Hűtőcsere vagy valami remélem megoldja. Ami idegesítő kicsit, hogy a víz tökéletesen tiszta, és 50 ezerrel ezelőtt volt cserélve.

Előzmény: bandita (80314)
robba Creative Commons License 2016.09.12 0 0 80320
Előzmény: Morgott (80318)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.09.12 0 0 80319

Valaki tudna segíteni a résolaj mérés eredmény értelmezésében? Annyi módosult hogy előtte volt 2 perc alapjárat, az is benne van, tehát több löket alatt jött össze, így 19-27 közt van az érték.

Morgott Creative Commons License 2016.09.12 0 1 80318

Remek! Köszi! Még egyet had kérdezzek,lehet butaság lesz de hát sebaj. Ha kiszerelem a kijelzőt, indul az autó, tudok vele közlekedni? 

Előzmény: FunTom74656 (80317)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.09.12 0 0 80317
Előzmény: Morgott (80316)
Morgott Creative Commons License 2016.09.12 0 0 80316

Köszi szépen a válaszod! A kiszerelés az nem gond, nem ez lesz az első:-).  Ám a többi nem hangzik így elsőre olyan sima ügynek :O. A hajlítgatás alatt mit értesz? Nem hallottam erről a módszerről, elég barbár megoldásnak tűnik így elsőre, de ki tudja.

Előzmény: FunTom74656 (80313)
mica-r Creative Commons License 2016.09.12 0 0 80315

Ha nem tűnik hengerfejesnek (levegősödés, túlnyomás a vízrendszerben), akkor még néhány oka lehet. Hőleadási probléma termosztáttól, vízpumpától, hűtő hatékonyságtól, ventillátortól (stb) lehet.

Előzmény: bandita (80314)
bandita Creative Commons License 2016.09.12 0 0 80314

Sziasztok,

 

elso tulaja vagyok egy 250 ezret futott 2007-es Mazda 6-osnak. Az utobbi idoben ket problemam is jelentkezett es amire szervizek nem tudtak megoldast kinalni. Kivancsi lennek a velemenyetekre, tapasztalatokra:

1. terheles hatasara az auto egyre gyakrabban melegszik az uzemi homerseklet fele

 - autopalyan emelkedon, megpakolva elkezd melegedni a viz es komolyan vissza kell venni a tempot (akar 80-90-re is), hogy ne melegedjen tul

 - lejtore erve fel perc mulva ismet a normal (vizszintes mutato) erteken all

 - a hutofolyadek 235-nel volt cserelve, a huton kivulrol nem latok jelentos szennyezodest

 - a jelenseg mar tavaly nyaron is jelentkezett (egyszer-egyszer), de iden mar gyakorlatilag minden combosabb autopalyaemelkedon (Ausztriaban jarok vele) figyelnem kell a vizjomersekletre

 - mi lehet a gond? tudtok ajanlani valakit? a szakszerviznek nem volt hasznalhato otlete a megoldasra

 

2. alapjarati ingadozas hidegen

 - inditas utan 5-10 masodpercccel kezdodik, eltart kb 20-30 masodpercig, aztan elmulik

 - utana (amig megel az auto) tobbet mar nem jelentkezik

 - egyebkent egyenletes az alapjarat

 - itt a nagynyomasu szivattyu szelepenek a hibajara tippel a szerviz, azt kellene cserelni szerintuk

 

bandita

FunTom74656 Creative Commons License 2016.09.12 0 0 80313

Én megcsináltam, akkor találtam egy weboldalt ahol le volt írva, de most nem találom. A kiszerelés nem lehet gond, ki kell venni a hifit, aztán 2 csavart, a kábelt és annyi. A műanyag keret is könnyen lejön.

A kijelzőt le kell szedni, az üvegre nagyon vigyázva. Nekem is lepattant egy pici belőle de szerencsére a keret pont takarja. A kijelzőnek van egy fém kerete, azt furatszerelve forrasztás tartja, ezt ki kell forrasztani. A kijelző és a logika nyákját szét kell forrasztani, vagy ügyes vagy és bízol a hajlítgatásban.

A logikai nyákon van egy nagyobbacska IC, azt újraforrasztotam, meg a tűsort és meggyógyult.

 

Előzmény: Morgott (80310)
Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.09.12 0 0 80312

Szia! Első körben szerintem cserélj üza szűrőt, tegyél rá egy erős mágnest, illetve egy tisztító adalékot önts bele. Esetleg válts benzinkutat is. Érdemes megnézni az izzítógyertyákat is.

 

Addig próbálj meg bejutni Gebriel-hez (Mazda szerviz csepelen). Gúglin keress rá!

 

A műszeres diagnosztika lehetőségei elég korlátozottak, így komoly tapasztalat kell az autóhoz.

Előzmény: vnyóc (80311)
vnyóc Creative Commons License 2016.09.12 0 0 80311

Sziasztok,Mazda 5-el diesel diagra hová menjek Budapesten(vagy környék) ahol értenek hozzá ,sok rosszat olvastam lefelé görgetve:))

Kicsit remeg ,ill talán mintha még kopogna is néha néha,költök rá természetesen de szeretnék olyan szakit találni aki sok ilyet látott már.

Köszöntem

Morgott Creative Commons License 2016.09.12 0 0 80310

Sziasztok!

 

A 2004-es évjáratú diesel hatosomban sajnos nekem is elkezdett rosszalkodni a kijelző, egészen pontosan az óránál, hol látható hol nem. Korábban olvastam itt, hogy valamelyikőtök újra forrasztotta a problémás részeket, ha esetleg tudna valaki egy képet adni, hogy mit kell átforrasztani, vagy Pécs környékén ismer valakit aki megcsinálná és esetleg megosztaná velem azt nagyon megköszönném. 

2xlion Creative Commons License 2016.09.11 0 0 80309

Ha elérte az X -et, akkor nagyon sürgősen olajcsere, mert az X feletti szintnél fel tudja kapni az olajat és elpörögheti magát a motor. Utána meg kell nézetni, hogy miért akar ennyire gyakran kiégetni. Csak a sok városi használat miatt, vagy valamelyik szenzor betegeskedik, és ezért. Persze eleve ez azt is jelenti, hogy a koromszűrő elrakódott (hiszen ezért akar kiégetni).

Előzmény: E61bumer (80300)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.09.11 0 0 80308

Számolgattam, (3800+800)/2-t fordult percenként, 3 perc alatt 3450 befecskendezési üteme volt minden injektornak. Tehát 23 és 31 közt van az ezer löketenkénti résolaj milliliter. Jól számoltam?

Előzmény: FunTom74656 (80307)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.09.10 0 1 80307

Résolaj mérésre mi a sztenderd eljárás illetve mi az elvárt érték? Megnézte ma szerelő, 30mp alapjárat, 30mp 3800rpm ez 3-szor megismételve.

A legnagyobb 110ml, a legkisebb 80ml, a másik kettő 90 és 95ml.

Milyen következtetést lehet levonni? Ha a 110 mellett a másik 3 30 lenne akkor tudnám, melyik rossz, de ezek közt nincs olyan nagy eltérés.

Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.09.10 0 0 80306

nem... gúgli a barátod, nézz rá mi a különbség.

 

Előzmény: samatagrav (80305)
samatagrav Creative Commons License 2016.09.10 0 0 80305

Ez nem okes?

Előzmény: GEBRIEL323 (80304)
GEBRIEL323 Creative Commons License 2016.09.10 0 0 80304

C1 olaj kell bele.

Előzmény: samatagrav (80302)
Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.09.10 0 1 80303

A DPF regenerálása úgy történik,hogy gázolajat porlaszt kipufogó ütemben a hengerbe, mely meggyullad és megemeli a kipufogógáz hőmérsékletét, ezáltal ki tud égni a szűrő. Nos, a hengerfalra jutó gázolaj nem tud elégni, azt a dugattyúgyűrűk lehúzzák a forgattyúházba. Ha rövid távon használod az autót, akkor ez a gázolaj mennyiség folyamatosan nő az olajban, mert állandóan regenerál, azaz csak akar, mert a szűrő nem tud annyira átforrósodni, hogy kitisztuljon...

 

Megoldás:

- megtalálni a regenerálások okát, van e valami rendellenes dolog, vagy csak 5 km-t megy az autó reggel és este,

- kényszer regenerálás, olajcsere, hétvégente fél-egy óra autópálya...

Előzmény: E61bumer (80300)
samatagrav Creative Commons License 2016.09.10 0 0 80302
samatagrav Creative Commons License 2016.09.10 0 0 80301

Sziasztok!

 

Ez jó lesz 2.0 d 140lovas GH-ba?

 

https://www.google.hu/search

 

Köszi

E61bumer Creative Commons License 2016.09.10 0 0 80300

 

 Szaisztok!

 

 2007-es, 2.0 diesel 143 ló!

2 hete néztem az olajszintet, maximumon volt, ma ránéztem és felette van  - jóval felette 

Több centiméterrel, 3-4 kb.

Van a max jelzés felett is több centire egy jelzőpont, pont ott van

Reggel néztem hideg motornál!

 

Mi miatt lehet?

 

 Köszi a válaszokat

OsziM6MPS Creative Commons License 2016.09.09 0 0 80299

Free (bárki hozzáférhet csak meg kell felelni néhány dolognak és fel kell venni a kapcsolatot velük):

 

  • DSR - Digital Service Record [contact your national Mazda organization]
  • List of homologated Euro5 vehicles
  • Webshop of Mazda's official provider of
    • Special Service Tools (SST)
    • Euro5 Module Programming Software
  • List of National Training Center Contacts
  • Bluetooth Hands-Free Support Site
  • EPC - Electronic Parts Catalogue

Pay:

 

  • MESI - Mazda Electronic Service Information:
    • Workshop Literature
    • Wiring Diagrams
    • Bodyshop Manual
    • Technical Data
    • Trouble Shooting
    • Diagnostics, DTCs
  • ePSS - electronic Product Support System
    • Technical Service Bulletins
    • Technical Service Campaigns
  • SRT - Suggested Repair Times
  • eCSG - electronic Check Sheet Generator
    • scheduled maintenance
  • National Technical Hotlines

Price Information * 1 hour €5.00 2 hours €10.00 3 hours €15.00 1 Day €30.00 2 Days €58.00 1 Week €138.00 1 Month €276.00 1 Year €1660.00

 

 

Előzmény: Jónás György (80297)
Roli! Creative Commons License 2016.09.09 0 0 80298

Egy garaciális szervizelést Mazda szakszervizbrn kellene csináltatni, nem olyan helyen ahol ehhez IS értenek. Olajcseréhez nem kell tehetség, max ott állsz.

Előzmény: szteff (80294)
Jónás György Creative Commons License 2016.09.09 0 0 80297

Szerintem nem tudnak digitális szervízkönyvet tölteni, mert már nem hivatalos szervíz, csak mezei.

GH Mazdához megvolt mindenük, mert a géppark gondolom megmaradt, de az újabb generációs 6-oshoz nem tudom van-e cuccuk.

Szerintem keresd fel őket ezzel kapcsolatban, egy telefont megér.

Előzmény: szteff (80294)
samatagrav Creative Commons License 2016.09.09 0 0 80296

Sziasztok!

Tapasztalta már valaki, hogy az autója fékezés után kb 80-100as tempótól rázza a kormányt? Ha újra fékezek, a rázkódás erősödik. Aztán mint a nyári zápor, menet közben minden szépen lassan megszűnik. Mitől lehet ez? Jövő héten mindenképp generál lesz, de nagyon idegesít, hogy nem egy konstans hibajelenség van, hanem egyszer előjön, tart 10percig, majd utána semmi. 

 

Köszi

 

Amúgy egy 2008-as 2.0 d az autó

Szilcsó75 Creative Commons License 2016.09.09 0 0 80295

Eddig azt használtam, de abból két olajcsere közt jó 5dl-t megevett. Ebből nem hiányzik egy szem se 8000km után. Maradok ennél. Bár lehet egyszer megpróbálom még a Valvoline Max Life olajat is bele, az előző autómnál az nagyon bejött.

Előzmény: FunTom74656 (80291)
szteff Creative Commons License 2016.09.09 0 0 80294

Köszi. Olvastam annak idején én is a sztoridat. A Sy-Ta mennyire van benne a Mazda jelenlegi rendszerében (gondolok itt gyári infókra, szoftver, műszerek, MES kártya, stb.)? Mert itt egy 3 éves benzines kocsi garanciális szervizéről lenne szó.

Előzmény: Jónás György (80285)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.09.09 0 0 80293

Nekem is tett bele a szerelő egyszer 10W-40-et, nem nagyon vettem észre semmit, nem 1-2 hanem 3-4 deci fogyott el cseréig belőle. Tudod a szokásos kopott lehet már az a motor duma, aztán informálódtam és felvilágosítottam. Azóta is vele cseréltetem, csak én mondom meg mit tegyen bele.

Előzmény: mica-r (80292)
mica-r Creative Commons License 2016.09.09 0 0 80292

Elmegy 5w-40-nel is, csak legyen legalább SL minősítése.

Előzmény: FunTom74656 (80291)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.09.09 0 0 80291

5W-30 kéne abba...

Előzmény: Szilcsó75 (80290)
Szilcsó75 Creative Commons License 2016.09.09 0 0 80290

Szia! Én Total Quartz 9000 Energy 5W40-et használok az enyémbe, finom hangja van tőle és nem is eszik belőle. Ha jól tudom a mazda olaj is Total.

Előzmény: Nemecsekern (80284)
Jónás György Creative Commons License 2016.09.09 0 0 80289

Végül 2 150 000 ért vitte el egy kereskedő,  úgy enyhén kopogó kuplunngal.

2,4-2,5 körül ki lehetett volna belőle szálni, ha nincs az említett hibajelenség. Egyébként valószínű hogy nem cseréltette ki a kuplung dmf párost a kereskedő eladás előtt. Később 2.6 ért hírdette meg a kereskedő, és egy héten belül el is adta szerintem olyan 2.5 körül. Én 2.5 ért hírdettem meg 1 hónap alatt 3-an hívtak, és senki el se jött megnézni. Ennyit a magánszemélytől kell venni dumáról. A kereskedő drágábban hírdette meg, és drágábban is adta el. Én odaadtam volna kevesebbért is. Mivel az új autó már a gyártósorokon volt. A KIA szalon, meg 2,1-ért számította volna be, ha amennyiben nem kel el az új autó megérkezéséig. Ezt minden telefonon érdeklődőnek el is mondtam. Mármint hogy van hangja a kuplungnak felengedéskor, és hogy 2.1 alatt biztos nem adom oda, mert annyiért egyébként is beszámítanák. Lehet azzal volt a gond, hogy túl korrekt voltam, és ettől megilyedtek a leendő vevők. Máshol még ennyit se adtak volna érte. Opel szalonba 2 misi. Mazda/Suzukiba 1,9 Nissan/Renault 2 misi.

 

Végeredmény: 2015 agusztusban 2,7 ért vettem. 100 000 átírás + 140 000 új téligumi szett + 30 000 új akksi + 90 000 nagyszervízre + műszaki vizsgáztatás + méretpontos csomagtértálca, és gumiszőnyeg, stb. kb. 3.1 millióba állt meg.

Fél évvel, és 5000 kilóméterrel később pedig 2,150 ért ment el. Tiszta haszon nem:) Ráadásul ebből a fél évből 2 hónapot Németországban voltam céges autóval, tehát effektíve 4 hónapot használtam....

 

Csak számolgattam, hogy ha megtartom mennyit kellene még ráköltenem, mert végre találtam rendes szerelőt aki ért hozzá.

Vezérléscsere, és hosszbordásszíj feszítővel 120 000. A tél végén elkezdett füstölni az állófűtésem, annak a felújítása 80 000 forint.

Hátsó fékek, és a tárcsa is lassan csereérett lett volna. Kuplung kettőstömegű csere kb 400 000 forint. Ez durván 600+ ha úgy döntök hogy megtartom még pár évig akkor ki kellett volna heréltetni a részecskeszűrőt, kb 100 000. Turbócső is ki volt már kopva.

Ha esetleg behal tényleg egy befecskendező, vagy a turbó, amire azért 3 éven belül volt sannsz bőven, mivel abban a korban volt a kocsi, az megint egy vagyon.

 

Na úgy voltam vele, akkor inkább veszek egy egyel kissebb kategóriásat, de újat ugyanebből a pénzből, és azt simán üthetem 10 éves koráig.

Előzmény: prototype90 (80287)
Mr.Rain86 Creative Commons License 2016.09.09 0 0 80288

Köszi, ezek hasznos infók voltak!

Előzmény: Roli! (80274)
prototype90 Creative Commons License 2016.09.09 0 0 80287

Nekem még rémlik a sztorid, bár meglepett hogy végül eladtad. Mennyiért kelt el ha szabad tudni? 

Előzmény: Jónás György (80285)
Jónás György Creative Commons License 2016.09.08 0 0 80286

Bocs.

Most látom, hogy benzines.

Olajcsere, meg gyertyacsere talán még megy nekik. :)

Előzmény: Jónás György (80285)
Jónás György Creative Commons License 2016.09.08 0 0 80285

Szia!

 

Nekem pont az ellenkezője a véleményem Szabóékról.

Nehogy odavidd a kocsid, főleg ha dízel!

 

Én hozzájuk vittem többször is a GH-m at. Miután mondtam szervíz előtt hogy "összes olaj összes szűrő legyen cserélve", már átvétel után kellett visszaállni vele, mert nekik a gázolajszűrő nem tartozott közé, meg a levegőszűrő se. Másnap mentem még váltóolajat cseréltetni, mert az se tartozott bele nekik az összes olaj összes szűrő cserébe...

 

2000 Km-el a nagyszervíz után elkezdett furán járni az autó motorja, remegett az egész karosszéria.

Egyből mentem hozzájuk. (Közben már a DPF lámpa is kigyulladt)

 

Kb. egy óra után hozzámvágták, hogy a 4 befecskendezőből 3 csere. 600 000 ft lesz a javítás.

Persze nem hagytam ott. Mikor rákérdeztem a szerelőnél, hogy levették-e egyáltalán a motorburkolatot, vagy csak a szoftveres diagnózis után állapították ezt meg, azt mondták "ők csak ennyit tudnak" a diag ezt dobta ez van. De mondom lehet hogy alátéthiba scv szelep akármi. " Nem tudom, amúgy is műszak vége van"

 

Úgyhogy a rossz autómmal haza, másnap dízel szakműhelyben bevizsgáltattam a kocsit ahol azt mondták, hogy töltésem nincs a "diag szerint" úgyhogy az a baj menjek elektromos szakihoz, stb.

 

Jópár átidegeskeskedett nap, és után jutottam el a SY-TA kft-hez. Ők voltak régen a hivatalos Mazda szervíz Miskolcon. Na ők értene is hozzá, amit csinálnak.

Néztek résolajveszteséget, stb. Mondanom se kell, hogy a befecskendezők hibátlanok voltak.

 

A problémát egy szenzor kontakthiba okozta a részecskeszűrőben, amire a Szabós vadparasztok, még rá is tanítottak, szóval összevissza fecskendezett be szerencsétlen.

 

A kontakthiba megszüntetése után szépen lefutott a kalibráció, de mivel remegő, összevissza befecskendező motorral jártam vele egy darabig (Kb. 150Km-t) adott a kettőstömegű lendkeréknek is, ami miatt kuplung felengedés közben már bekopogott. Előtte hibátlan volt.

 

Végeredmény: Az autó vásárlása után fél évvel túl adtam az autón, úgy hibás lendkerékkel 1000 000 forint bukóval a vételár+ plusz a ráfordítások (Nagyszervíz, téligumi, új akksi stb.) minusz az eladási ár. azóta boldog tulajdonosa vagyok egy 0 kilóméteres 1.6 benzines KIA ceed-nek.

Kevesebbet eszik, mint a Mazdám evett (6.2 a 6.4 helyett), nincs benne kettősőstömegű, nincs benne részecskeszűrő, stb, stb.

De ez már egy másik téma.

 

Visszatérve Szabó Suzuki-ra, amennyiben benzines Suzukid van bátran ajánlom őket, amennyiben Mazda, és ráadásul dízel is messziről kerüld őket. Nem ért hozzá egyik szerelőjük sem.

 

Nekem fő szerepet játszott abban, hogy eladjam a gyönyörű mazdámat, amire annyit gyűjtöttem (Bár többet gyűjtöttem volna, és benzinest vettem volna.), de az a 2 hét, amit átéltem szerelőtől szerelőhöz járva, senkinek nem kívánom.

 

Szóval ez csak egy vélemény, nem kötelező megfogadni, viheted hozzájuk, de én inkább Miskolcon a Futó utca felé venném az irányt a helyedben. :)

 

 

Előzmény: szteff (80265)
Nemecsekern Creative Commons License 2016.09.08 0 0 80284

Üdv! GY benziesbe ki melyik olaj mellett teszi le a voksot? Eneos, Castrol, vagy Dexelia?

szteff Creative Commons License 2016.09.08 0 0 80283

Köszi!

Előzmény: Roli! (80266)
solyomszem77 Creative Commons License 2016.09.08 0 0 80282

Neem,persze,hogy halàlra tekerte a szar.s 2000eu s autò òràjàt az osztràk paraszt,mondok jobbat a szervìzkonyvet meg eladàs elott 2percel toltotte ki nagymami a spajzban.30eu ert ÖAMTC leellenörzi ,de gondolom a rendszeruk meg hekkelt....:(

Előzmény: Roli! (80281)
Roli! Creative Commons License 2016.09.08 0 1 80281

Egy 12 éves dízel autótól mit vársz? Ezekkel már folyamatosan lesz baj... Főleg, ha "jól" bántak velük. Nyilván a 166 ezer km is valós...

Előzmény: solyomszem77 (80280)
solyomszem77 Creative Commons License 2016.09.08 0 0 80280

Uhh az kemény:( Kicsit kezdek màr besokallni a sok apròsàgtòl ami kijon rajta,nem reg vettem a kocsit,nagyon szeretem,idegesitö mar kicsit szamomra...:) Ha erdekel valakit eladò:) Osztràk papiros,ezust,2004.10.,120le diesel 166ezer km :)

Előzmény: GEBRIEL323 (80273)
robba Creative Commons License 2016.09.07 0 0 80279

Off: CX5-ről vélemény? Lehet áruló leszek.

SzaboZE Creative Commons License 2016.09.07 0 1 80278

Ne a gázt, hanem a kuplungot nyomd indítózásnál :D Valszeg akku lesz az.

Előzmény: Tibor2281 (80275)
robba Creative Commons License 2016.09.07 0 0 80277

Nekem akkor csinálta ezt, amikor az akkumulátor elvesztette az életkedvét.

Előzmény: Tibor2281 (80275)
mica-r Creative Commons License 2016.09.07 0 1 80276

Ha eddig nem csinálta, akkor ez egy vírus :-)

 

...vagy feszültségcsökkenés

Előzmény: Tibor2281 (80275)
Tibor2281 Creative Commons License 2016.09.07 0 0 80275

Üdv mindenkinek kellene egy kis segítség tudja-e valaki hogy inditáskor miért lendül ki az összes mutató 2,0 dizel vagy járt már valaki így

Roli! Creative Commons License 2016.09.07 0 0 80274

Ha jol emlekszem, ki van kopva a sinszerkezet amiben az üles rögzül. Darabjaira szedtek az egeszet, majd ujra összeraktak, mindent jol meghuzva es eleg volt ennyi. Ettöl függetlenül elmondtak, hogy cserés az egesz ami munkadijjal valami 150-160 ezret kostalt volna es igencsak kis resze ebböl a munkadij. Viszont igy nem erdekel, mert olyan jol raktak ujbol össze, hogy megszünt. :) Itt kint is szetszedtek, de semmi nem valtozott. Sokat nem is akartak tökölni, egyböl mondtak, hogy cserealkatresz valami 270€-ert. De mivel 3 alkatreszt kellene kicserelni az üles alatt, igy ez sem oldotta volna meg a gondot. Ha ujra elöjönne, max bontoban szetnezek, de 150 ezret tuti nem adok erte...

Előzmény: Mr.Rain86 (80269)
GEBRIEL323 Creative Commons License 2016.09.07 0 1 80273

Az hogy nem biztos, hogy kijön a porlasztó a helyéről. Nekünk eddig a csucs 3.5-4 óra 1 porlasztó kiszedése, hogy épségbe maradt a porlasztó.

Előzmény: solyomszem77 (80272)
solyomszem77 Creative Commons License 2016.09.07 0 0 80272

Mi benne a zsàkbamacska?

Előzmény: GEBRIEL323 (80271)
GEBRIEL323 Creative Commons License 2016.09.07 0 1 80271

Szerencse kell hozzá nem speciális szerszám, mert elégé meg is tud szivatni ha úgy alakul. 

Előzmény: solyomszem77 (80270)
solyomszem77 Creative Commons License 2016.09.07 0 0 80270

Még egy kérdésem lenne.Mennyire igényel speciàlis szerszàmokat esetleg szaktudast ez a porlasztò alatét csere,mert nem nagyon vàllaljàk el.Egy mezei autoszerelo képes megoldani?

Mr.Rain86 Creative Commons License 2016.09.06 0 0 80269

Nekem is lötyög kicsit, csak innen gondoltam. :) 

Esetleg tudod, hogy konkrétan mi volt a lötyögés oka?

Előzmény: Roli! (80268)
Roli! Creative Commons License 2016.09.06 0 0 80268

Igen

Előzmény: Mr.Rain86 (80267)
Mr.Rain86 Creative Commons License 2016.09.06 0 0 80267

GH-d van?

Előzmény: Roli! (80266)
Roli! Creative Commons License 2016.09.06 0 0 80266

Szia!

Nekem a miskolci szabo mazdaval es a szabo suzukival is csak jo tapasztalatom van. Mindket automnal keszsegesen segitettek es korrektül megcsinaltak amit kertem. A kotyogo ülesemet fel ora munkadijbol (4000 ft) megoldottak, Nemetorszagban meg be akartak huzni közel 300 euroval. Tudtak, hogy külföldröl megyek hozzajuk es mondtak, hogy barmikor ha tudom mikor erek ra, hivjam öket es beszoritanak valahova. :) Csak jokat tudok roluk elmondani. Raadasul lathatod is miközben szerelik az autot az üvegen keresztül.

Előzmény: szteff (80265)
szteff Creative Commons License 2016.09.06 0 0 80265

Üdv!

 

Miskolc - Eger - Nyíregyháza térségében milyen Mazda szervizt tudtok ajánlani, ahol azért a még garanciális autóhoz megfelelő tudással és felszereltséggel állnak hozzá? Szokásos garanciális szerviz lenne egy 2 éves benzinesen. Mazda Szabó-ról van valakinek tapasztalata?

FunTom74656 Creative Commons License 2016.09.06 0 0 80264

Ja, bocs nem neked akarta válaszolni szőri, hanem magamnak.

Előzmény: FunTom74656 (80263)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.09.06 0 0 80263

Na úgy néz ki igencsak jót tett a centrírozás és nem is volt drága, 3600Ft volt a 4 db, acélfelnit pedig 550-ért csinálják.

Előzmény: szőri (80256)
keytrapp Creative Commons License 2016.09.06 0 0 80262

Köszönöm.  Megnezetem a kerek agyat is. Jelzek h mi lett a vége a storynak!!😀

Előzmény: SzaboZE (80247)
Newbmazdaowner Creative Commons License 2016.09.06 0 0 80261

Budapesten belül bármi megfelel 

Előzmény: mica-r (80260)
mica-r Creative Commons License 2016.09.06 0 0 80260

Sok helyre lehet menni, szerintem egy környéket jelölj ki. Aki tud diagnosztikát használni és látott már ilyen autókat, az fog tudni segíteni

Előzmény: Newbmazdaowner (80259)
Newbmazdaowner Creative Commons License 2016.09.05 0 0 80259

Bocsi egy kicsit félreérthetően fogalmaztam :) A megvezetést nem rátok értettem, hanem a kérdés afelé irányult, hogy melyik szervízt ajánlanátok ahova eltudnám vinni és nem vezetnek meg. Remélem így már nem félreérthető amit írtam :))

Előzmény: mica-r (80258)
mica-r Creative Commons License 2016.09.05 0 0 80258

Nem fogunk megvezetni, magadat hamarabb megvezeted!

Már rég diagnosztikára kellett volna vinni  (szeritnem)

Előzmény: Newbmazdaowner (80257)
Newbmazdaowner Creative Commons License 2016.09.05 0 0 80257

Sziasztok!

 

Olvastam, hogy többeknek is volt már hasonló problémája azonban teljesen egyértelmű választ (valszeg az én hibámból) még nem találtam ezért feltenném a kérdést én is.

 

Az autó amiről szó van egy 2006os mazda6 89kw 2.0 sportkombi.

Nagyjából 1 hete egyszerre felgyulladt a motorhiba, kiporgésgátló, dpf lámpa. A motorhiba és kipörgés gátló nagyjából 10km és motorleállítás után eltűnt. Azóta  nagyjából 600km út meg lett téve a autóval autópályán ahol már csak a DPF lámpa villogása jött elő a motorhiba és kipörgésgátló nem. Pihenőknél megállás után egy ideig nem jött elő, de aztán végül mindig megjelent a villogó jelzés.

 

Kérdésem az lenne, hogy akkor ez most mindenképp szervíz? Ott csak olajcsere, vagy ennél komolyabb is a történet? Valamint ha szervízt igényel a dolog akkor mit ajánlanátok? Örülnék ha nem vezetnének meg =/

Előre is köszi a válaszokat!

szőri Creative Commons License 2016.09.05 0 0 80256

Sziasztok!

 

Két dologban szeretnék tanácsot kérni:

 

1, Kopott kerékcsapágy tud olyat, hogy gyorsításkor, enyhe lassuláskor (jellemzőek motorfék) fémes kattogó hangot hallat-egy-két kattanás mindig? Huppanókon nem hallom a hangot.

 

2, távirányítót hol érdemes javíttatni? (Mazda 6 GH, márkaszervíz azt mondta, hogy ők nem). Nyilván megbízható kellene...

 

Köszi!

 

 

FunTom74656 Creative Commons License 2016.09.05 0 0 80255

Egy ideje nem nagyon mentem pályán, ma megzavartam a gépet úgy 150-nel, és iszonyatosan rázott. Ugyanazon a fordulaton 4-esben és 3masban nem csinálja.

Kezdjek egy kerékcentírral?

SzaboZE Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80254

Na akkor méginkább nem biztos, hogy a tárcsák szarok, ugye ;) Azóta mentem már párezret és nincs gond ;)

Előzmény: GEBRIEL323 (80248)
dudie^hun Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80253

ez kb. minden hasonlo koru hasznalt autora igaz szerintem :)

Előzmény: Balthazor Hellman (80250)
OsziM6MPS Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80252

igen, a 4db kerül annyiba

Előzmény: keytrapp (80238)
mica-r Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80251

Annyiból biztos kijön?

Előzmény: Balthazor Hellman (80250)
Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.09.04 -1 0 80250

Mondjuk, hogy a pénztárcádban van-e kb fél milla az elkövetkező évekre...

 

 

 

Előzmény: dudie^hun (80249)
dudie^hun Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80249

holnap megyek megnezni egy 2004-es mazda 6 2.0 disel-t, mire erdemesfigyelni nagyon a rozsdasodason kivul, miket teszteljek le?

GEBRIEL323 Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80248

ZE öregszel vedd fel az olvasószemüvegedet. :D

 

"Fél éve cserélt első hátsó fék tárcsákat betettel együtt"

Előzmény: SzaboZE (80247)
SzaboZE Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80247

A madzagost felejtsd el, az egy gányolás. Rendesen meg kell forrasztani az IC-t benne (annak engedtek el a lábai). Ahogy lent írták.

 

keytrapp: Nem igazán értem, ha a hátsó fékeket cserélték, akkor az elsőre miért kellene garanciát vállalni? Ha a kormány ráz, az nem a hátsó fék hibája. Mellesleg nekem a rázást a kerékagy görbesége okozta, ami egy hanyag csapágycsere eredménye volt, szóval ne ugorj bele alapos vizsgálat nélkül. Fék munkahengerek, tárcsák, kerékagy...

Előzmény: Törölt nick (80243)
robba Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80246

Nekem annó Debrecenben egy volt kollégám megcsinálta 5 Mátyás királyért. :)

Előzmény: Törölt nick (80243)
Törölt nick Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80245

Koszonom ;)

Előzmény: robba (80244)
robba Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80244

szedd ki, vidd el egy "tv" szerelőhöz, vagy valaki olyanhoz aki jobban ért az elektronikához, és add neki oda a linket :)

 

Így kell kiszedni:

 

http://mazda6.gportal.hu/gindex.php?pg=33395773&gid=2734562

Előzmény: Törölt nick (80243)
Törölt nick Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80243

Koszi a linket.

De ez mi akar lenni ;)

Tegyembe a sutobe???

Eddig egy linket talaltam ,egy db madzagal osszehuza a srac a burkolati panelt.

Előzmény: robba (80242)
robba Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80242
Előzmény: Törölt nick (80240)
solyomszem77 Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80241

Koszi szepen,legalabb viszonyitani tudok:(

Előzmény: OsziM6MPS (80236)
Törölt nick Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80240

Sziasztok

Mazda6 pixel hibas neha.

Hogy lehetne orvosolni ?

Koszi .

keytrapp Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80239

Ezeket nálad be lehet szerezni?

Előzmény: keytrapp (80238)
keytrapp Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80238

Hello! Oszi ezek az árak a befecskendező alatetek Árai? 

Előzmény: OsziM6MPS (80235)
keytrapp Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80237

Köszi Az Infót. Akkor nem lesz rossz választás. Biztos h a tarcsa mert amint berázott 130 ról autópályán megijedtem es elmentem egy futomuVeshez. Bevizsgaltak az egész elejét. semmit nem találtak.  A futomuvon sem kellett állítani. ők kerdeztek rá a tarcsara. a kerekek is rendben voltak. Köszönöm. 

Előzmény: Balthazor Hellman (80232)
OsziM6MPS Creative Commons License 2016.09.04 0 1 80236

ja és egy olajcsere sem árt utána ,meg a kartert sem árt levenni ha mondjuk 200ekm-hez közel jársz.

Előzmény: OsziM6MPS (80235)
OsziM6MPS Creative Commons License 2016.09.04 0 1 80235

4db alátét kb 1200ft

szelepfedél tömítés 2100ft

paszta 2000ft

munkadíj 10000-20000eft

de kint sajnos ennél bőven többe fog kerülni.

Előzmény: solyomszem77 (80233)
OsziM6MPS Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80234

na ,akkor hiszel még az ilyen katalógusoknak ? :)

Előzmény: FunTom74656 (80229)
solyomszem77 Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80233

Köszi szépen,elég valòszínü h ott nyomja,azt mondjàk itt,egy kérdés még lenne.Otthon ennek a javìtàsa kb mibe kerül,csak hogy tudjak viszonyitani milyen ajànlatot kapok itt.

Előzmény: OsziM6MPS (80228)
Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80232

Igaz, az enyém 5-ös, de az első Textar szett 50.000 km-t futott, a hátsó szintén Textar kb 15.000 km-t... Nekem semmi bajom velük.

 

Én azért javaslom, hogy megfelelő szerelővel meg kéne nézetni, nem szorul-e a munkahenger, nincs-e más baja a féknek.

 

Az isigaz, hogy lehet pl csapágy, vagy kormányösszekötő lógás miatt rázza a kormányt fékezéskor. Szóval ne csak cserélj a vakvilágba, hanem keressétek meg a hiba valódi okát.

Előzmény: keytrapp (80231)
keytrapp Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80231

Hello! Naiv voltam! Elmesélem hogy jártam. Fél éve cserélt első hátsó fék tárcsákat betettel együtt a szerelőm 110000 pénz Műszakival együtt. most pedig remeg a kormány a kezemben. Kur.va jó. Hívom a szerelőt aki csak annyit mond h nem én vagyok az első aki reklamál de a gyártó figyeljetek 500 km garanciát vállal a tárcsákra. Pedig ő prémium minőséget rakott bele.( japanparts) anyád a prémium.... Úgyhogy cseréljék első tárcsákat betettel együtt természetesen a saját kontomra. De baráti áron beszerelni nekem. Véletlenül sem garanciával ingyen ezek után. Mivel műszaki elott voltam ezért bíztam rá h milyen legyen. Soha többe.

 

A kerdesem az lenne h most textar tárcsákat és beteteket néztem, szerintetek jó lesz? M6 Diesel kombi hoz lenne. 

Vélemény valakinek? Köszönöm es üdv!

 

Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.09.04 0 1 80230

Naná, hogy nem volt vita. Oszival nem lehet vitatkozni, velem meg csak az eszmecsere jöhet szóba... :)

Előzmény: OsziM6MPS (80223)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80229

Az autombile-catalogról nem lehet linkelni, mert cookieban tárolja épp melyik autót kerested ki.

Utánanéztem, nem ugyanaz a kettő, az 1000rpm-hez tartozó sebességek egyeznek meg nagyjából 1-4ig.

Előzmény: OsziM6MPS (80227)
OsziM6MPS Creative Commons License 2016.09.04 0 1 80228

befecskendező alatti tömítés miatt tudja kinyomni rendesen az olajat főleg autópályán

Előzmény: solyomszem77 (80226)
OsziM6MPS Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80227

ez csak a facelift előtti 5 sebességes váltó.Nem látom a hasonlóságot :P

Előzmény: FunTom74656 (80224)
solyomszem77 Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80226

Felnyitottam de sajna nem tudom,az aljàtòl a tetejéig olajos minden :( Szerencsére megint osztràkba jott ki rajta,igy talàn az autò àràért belenéznek :(

Előzmény: SzaboZE (80221)
kiggyo Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80225

LPG! :-)

Előzmény: robba (80216)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80224

Gondolom ilyen forrásokból dolgoznak, ami persze nem tévedhetetlen, de mégiscsak a gyártótól származik:

http://mazda6.gportal.hu/picview.php?prt=656073&gid=2670485&index=21

Hozzáteszem a kettőt még nem hasonlítottam össze.

Előzmény: OsziM6MPS (80211)
OsziM6MPS Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80223

nem a váltóolajról szólt a dolog és főleg nem volt vita.

Előzmény: samatagrav (80213)
OsziM6MPS Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80222

speciel fordokba ha nem a gyári olajat töltöd szinte biztos hogy nehezen fogsz váltani amíg be nem melegszik.

Előzmény: samatagrav (80213)
SzaboZE Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80221

Hát ha már ilyen látványos, talán csak nem ártana felnyitni a motorháztetőt és megnézni honnan jön, nem? Lehet többet ér, mint egy fórumon ötletelni :)

Előzmény: solyomszem77 (80204)
SzaboZE Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80220

Erős disszonancia az hogy nem akarod hogy komolyabb baja legyen, ehhez képest még 15000-et mennél vele. Azalatt minimum egy olajcserére el kéne menni... Nem németországban drága a szerviz, hanem itthon olcsó. De a legdrágább szerviz az lesz, ha így jársz vele.

Előzmény: etyi1987 (80185)
samatagrav Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80219

Ígyvan, postával együtt 9.780 jó Magyar Forint :)

Előzmény: Balthazor Hellman (80218)
Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80218

A Syntrans cseréjét elvileg 10.000 huf alatt megúszod

 

http://www.argep.hu/main.aspx?suche=syntrans%20transaxle%2075w-90

Előzmény: samatagrav (80215)
samatagrav Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80217

A fogyasztásról én speciel nem nyitnék vitát, mert az elég erősen egyén, méginkább vezetési stílus függő (amúgy az én 2.0d GH-m átlaga konstans 6.1). Azonban a  benzin vs. dízel már évtizedes vitatéma minden autótípusnál, ez alól a Mazda sem lehet kivétel :)

Előzmény: robba (80216)
robba Creative Commons License 2016.09.04 0 1 80216

Itt mindenről elég kemény vita tud kialakulni, csak írd be a fogyasztás dolgot, vagy esetleg kérdezd meg hogy dízel vagy benzin? :)

Előzmény: samatagrav (80213)
samatagrav Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80215

Nekem is az 1-es fokozattal van bajom, meg hidegen a kettessel. Pár km után teljesen megszűnik a 2-es gondja, megy, mint a vaj, oda-vissza, az egyes viszont nehézkes marad. Meglátjuk :)

Előzmény: kiggyo (80214)
kiggyo Creative Commons License 2016.09.04 0 0 80214

A békéscsabai szerviz is castrolt tesz az aisinba, kollégáimnak is sokkal jobb lett tőle, ahogy írod csak néha nem lehet egyesbe tolni. De ez a váltó sajátossága már.

Előzmény: Balthazor Hellman (80197)
samatagrav Creative Commons License 2016.09.04 0 1 80213

Aztamindenit micsoda "váltóolaj-vitát" indítottam el... Jelentem megrendeltem a Castrol gyártotta Syntrans Transaxle 75w90-et. Meglátjuk, jobb lesz-e a hidegen kapcsolás. Ha nem javul, akkor vagy beruházok még egy cserére és kipróbálom az istenített Motult (persze tudom, hogy így drágábban jövök ki, mintha kapásból Motult vettem volna), aztán ha nem válik be, akkor szerintem inkább szinkrongyűrű, mintsem az olaj a probléma okozója. Köszönöm még egyszer mindenkinek a segítséget!

Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.09.03 0 0 80212

Küldtem egy mailt...

 

 

Előzmény: OsziM6MPS (80207)
OsziM6MPS Creative Commons License 2016.09.03 0 0 80211

és te hiszel az ilyen katalógusoknak amik sokszor még meg sem különböztetik a GG/GY szériát 2002-2008ig?

 

Előzmény: FunTom74656 (80209)
OsziM6MPS Creative Commons License 2016.09.03 0 0 80210

de csak hogy ne tudj belekötni a 6-osba ahol az 5/1-es váltó szerepel csak

 

Előzmény: OsziM6MPS (80207)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.09.03 0 0 80209

Automobile-catalog.com

Előzmény: OsziM6MPS (80208)
OsziM6MPS Creative Commons License 2016.09.03 0 0 80208

miből gondolod hogy megegyeznek?

Előzmény: FunTom74656 (80203)
OsziM6MPS Creative Commons License 2016.09.03 0 0 80207

nos ,tisztázuk a dolgot :) nem tudot elfogyni mivel NEM TARTJUK ÉS MINDENKINEK RENDELEM AKI KÉRI A NAGYKERBŐL AHHOL TONNA SZÁM ÁLL RENDELKEZÉSRE! És ha nem cserélik össze mint SzaboZE-nek akkor időben meg is szokott érkezni.

mindenkinek a gear300 amit elsőre ajánlok a mazda 6-hoz és elmondom hogy nem olcsó ,és mivel a motul katalogus másodlagos lehetőségnek megjelőli a motyl 75w90 mertem mondani hogy van olcsóbb is.

te azt mondta hogy jó lesz.

 

mindegy hogy megnevezel vagy sem ,már nem bírtam tovább szó nélkül,mert nem szokásom átvágni és kiszúrni az ügyfelekkel soha semmilyen körülmények közt sem!

 

ÉS MINT AZ AUTÜSBOLTOS AKIT NEM NEVEZEL MEG ,DE NEM ÉRT HOZZÁ ,

TISZTÁBAN VAGYOK A 2 olaj KÖZTI KÜLÖNBSÉGGEL MELYET MÉG AZ ÁRA IS TÜKRÖZ

Előzmény: Balthazor Hellman (80202)
kiggyo Creative Commons License 2016.09.03 0 1 80206

Na belekavarodtunk rendesen.

 

Amit közölni akartam ezen a szép magyar nyelven hogy az 5 sebességes BENZINES váltó és a Baltazor féle 6 sebességes DÍZEL váltó nem azonos. 

 

Mivel a kolléga a BENZINESBE keresett olajat, erre írtam hogy LEHET hogy jó abba is a DÍZELnél (sok pénzen) kitapasztalt olaj, de inkább JÁRJON utána hogy mi az ami abba az igazi.

 

És valóban azt is írtam hogy a dízelé válogatósabb olajban és más gyártmány, blablabla....

 

Szóval ne ragozzuk, mert a végén én leszek lebaszva hogy félretájékoztatom a népet, úgy ki lesz forgatva a téma...

 

Az 5 sebességes dízel mazda6 váltóról nincs infóm, az elődjéé (626) még mazda volt.

 

Sőt, a mai váltók (égaktív) is mazda feljesztésűek ismét. Nyilván annó a 6-osnál hirtelen kellett a dízelmotorjukhoz váltó, nem volt saját, vettek egyet. 

Előzmény: FunTom74656 (80203)
Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.09.03 0 0 80205

Miben lenne jobb?

Előzmény: FunTom74656 (80203)
solyomszem77 Creative Commons License 2016.09.03 0 0 80204

Sziasztok!Szeretném kérdezni igy làtatlanba tudtok e tippelni valamire.2004 es 120le diesel 6os 165eze km.A kocsi alatt egyik naprol a masikra brutàlis olajfoltok,a hatoso lokosom is tiszta olajpötty.Mi mehetett szét ugyan benne ami ezt okozhatja igy egyik naprol a masikra?Ahogy néztem a kipufogòn is szokatlanul nagy füst jön gyorsìtàsnàl.

FunTom74656 Creative Commons License 2016.09.03 0 0 80203

Nem teljesen értem. Akkor az 5 sebességes facelift előtti 5 sebességes dízel váltója saját Mazda gyártmány, de a 6 sebességes faceliftesé már Aisin beszállítós, és jobb az 5-ös? A fokozatok pl 1-4ig teljesen megegyeznek,

Előzmény: kiggyo (80201)
Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.09.03 0 0 80202

Oszi!

 

Ha jól megnézted, nem neveztelek meg, de... rosszul emlékszel.

 

Te mondtad, hogy elfogyott a Gera 300, de jó lesz ez is... sokalltam, de kifizettem volna. Egy szóval nem támadtalak itt. Elhoztam, ez van...

 

Bolondság volt ebbe most beszállnod...

 

Előzmény: OsziM6MPS (80200)
kiggyo Creative Commons License 2016.09.03 0 0 80201

Az aisin millióféle váltót gyárt, legtöbbször jókat.

A mazda leginkább maga gyártja a váltókat (elég jókat), néha vásárol Fordtól, Aisintől.

 

A dízel 6-osok (és 5-ösök) Aisin váltója is jó, de az 5 sebességes mazda jobb volt szerintem.

 

De nem is erről szólt a kérdés, hanem arról hogy amit az Aisinbe kitapasztaltak a kollégák, nem biztos hogy a te 5 sebességesedbe is a legjobb lesz, mivel nem ugyanaz a gyártmányú, felépítésű váltó.

Ennyit akartam csak jelezni, nem vitát indítani.

 

Előzmény: FunTom74656 (80199)
OsziM6MPS Creative Commons License 2016.09.03 0 0 80200

bocsánat ,de nem tudom tovább hallgatni!

 

Én a gear 300 javasoltam ,de te drágáltad a közel 5000/literes árat! és ezek után említettem hogy a motylgear olcsóbb és az után kaptad azt.

én a gear 300-at mondtam hogy jó és mi azt is használjuk a 6-osokba.

 

a motylgear fele annyiba kerül mint a GEAR300 és nem egy kategória a 2.

Előzmény: Balthazor Hellman (80197)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.09.03 0 0 80199

Wow ez újdonság. Én azt hittem minden Mazda váltó Aisin. És az 5 sebességes dízeleké? De az Aisin az híresen jó tudtommal, pl régi Toyota Camry 4 sebességes automatája nagyon jó.

Előzmény: kiggyo (80198)
kiggyo Creative Commons License 2016.09.03 0 0 80198

A két váltó nem ugyanaz. 

A benzines 5 sebességes még mazda váltó, a 6 sebességes dízel aisin. A kapcsolási érzete is kicsit rosszabb, és olajra is érzékenyebb (sajnos) az aisin.

 

 

Előzmény: Szilcsó75 (80196)
Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.09.03 0 0 80197

A Motylgear rész-szintetikus olaj, valószínűleg ezért viszkózusabb hidegen. Télen a feleségem enyhén megijedt, mert piros lámpa előtt csorogva nem tudott sávváltás előtt visszakapcsolni... Én már megszoktam, hogy reggeli indulás után hogyan kell 1-ből kettőbe váltani. Nos ez a Castrol-lal eltűnt. Néha van érezhető akadása a váltónak, de az nem "megakadás", hanem csak egy kicsit idegen váltási érzet. Nagyon ritkán előfordul, hogy az egyes nem csusszan be lámpánál állva, de egyszeri kuplung felengedés - kinyomás után ez eltűnik.

A benzines váltót ismerni nincs szerencsém, de valószínűsítem, hogy ez jó lesz abba is.

 

A táblázatot azért csináltam, hogy szemléltessem a hideg és meleg viszkozitás különbségeket. A legtöbbször egy gyártó weboldalán megtalálhatóak az ilyen értékek. Kicsit furcsálltam, hogy a 75W-90 meghatározás ennyire tág lehetőségeket takar, de ez van...

 

A Motul Gear 300 75W-90 olaj adatlapja szerint az adatok a Syntrans-hoz hasonlítanak, az is jó lehet pl... Szóval a Motul gyárt jó olajat, csak rosszat javasolt az eladó, én meg elhoztam...

 

adatlap:

 

https://www.motul.com/system/product_descriptions/technical_data_sheets/106/original/Gear%20300%2075W90_GB.pdf?1290086772

 

Szilcsó75 Creative Commons License 2016.09.03 0 0 80196

Nekem 2003-as benzines van és én úgy veszem észre, hogy nekem meg inkább melegen akad jobban. Gondoltam olajat cserélek benne próbaképp. Akkor Castrol 75W90-et tegyek bele, azzal jobb lesz?

Előzmény: Balthazor Hellman (80194)
samatagrav Creative Commons License 2016.09.03 0 0 80195

Köszönöm szépen a válaszokat. ezek szerint teljesen megszűnt az akadás a Castrollal? Ki kell próbálnom, mert hidegen nekem is akad, mióta Q8 75w)0 van benne. 

Köszi mégegyszer!

Üdv

Előzmény: Balthazor Hellman (80194)
Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.09.02 0 0 80194

Az alábbi hozzászólásomban még csak kérdeztem:

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=139988893&t=9079007

 

... azóta tudom, hogy ez kell bele. a 75W-90 az nagyon tág meghatározás a mi esetünkben. Hasonló adatokkal kell rendelkeznie a kiszemelt olajnak, int a táblázatban a Castrolnak, mert a Motul-lal hidegen az1-es fokozat nagyon akadt...

Előzmény: samatagrav (80192)
gsis Creative Commons License 2016.09.02 0 1 80193

Viszkozitás : 75w-90 , API szint : GL-4/ GL-5 , feltöltési mennyiség : 2. 55 liter

Előzmény: samatagrav (80192)
samatagrav Creative Commons License 2016.09.02 0 0 80192

Sziasztok! 

Milyen váltóolajat használtok/ajánlotok egy 2008-as 140le 2.0 GH GT dieselbe? Esetleg egy feltöltési mennyiség is nagy segítség lenne...

Köszi

OsziM6MPS Creative Commons License 2016.09.02 0 0 80191

sajnos sok az "okos"

Előzmény: prototype90 (80188)
OsziM6MPS Creative Commons License 2016.09.02 0 0 80190

vagy inkább szerelő hiba miatt vagy épp miattad ,ez az IHI turbó az IHI turbós szerint egy piszkos megbízható darab ha cserélsz benne olajat és betartod a szabályokat a leállításra vonatkozóan.

az meg hogy az esetleges hiba után NEM végeztek el mindent vagy wizard-os kínai szart tettek bele NEM AZ AUTÓ HIBÁLYA!

 

Előzmény: bacsiszabolcs (80187)
Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.09.02 0 0 80189

Nem történt semmi :) Vigyázza vasra, gondoskodj róla. Elöljáróban, meg készülj fel a vezérműlánc cserére... keress egy forrást ahol jó ár-érték arányban meg lehet oldani a kérdést.

Előzmény: szilaga (80181)
prototype90 Creative Commons License 2016.09.02 0 0 80188

Míg nem tudni semmit szerintem tök feleslegesen szopatjátok turbóhibával. Mikor kilyukadt egy vákuumcsövem nekem is egyből turbóhibával jöttek, én meg már gondolatban felgyújtottam az egészet. Amikor befecskendezők alatt tömítést kellett cserélni, akkor meg "kopott a motor, fel kell újítani".

bacsiszabolcs Creative Commons License 2016.09.02 0 0 80187

Nem irigyellek, nekem is pont ez a típus volt én is kint élek Németországban és én 2 xer hozattam haza trélerrel :( turbóhiba miatt.

Előzmény: etyi1987 (80185)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.09.02 0 0 80186

Oké, köszi. Mindenesetre az jó, hogy 14-ért szerzi az INA-t míg a szerelőm 18-ért tudja.

Előzmény: Bigwhte (80184)
etyi1987 Creative Commons License 2016.09.02 0 0 80185

Köszönöm a segitseget, az nehezíti a dolgomat hogy kint vagyok Németben ( Budapest 1500 km ) és itt elkérik egy komplett autó árát a javításért.... Decemberben jövök haza legközelebb, az itthoni javittatasig szeretnem ha kihúzná. a nagyobbik probléma hogy körülbelül 100km/ nap amit közlekedek vele. Tehát míg elérek hazáig körülbelül kap még szegény 14.000 et. Az olajcsere pont esedékes az nem gond kint is megcsinálják aránylag jo arban a mazdasok (220 euró) de ha motorba kell nyúlni akkor az csúnya baleset. Az mit jelent hogy neked is hasonló volt? A füstölés csak egy dolog, nincs nagy gyorsítás elvan vele az ember, de nem szeretném hogy nagyobb baja legyen. Akkor ugy gondoljatok hogy turbo hiba nem nagyon lehet? Ez a halk szívó sziszegés mitől jött elő? Előre is köszi :)

Előzmény: jumbo21 (80182)
Bigwhte Creative Commons License 2016.09.02 0 2 80184

Biztosan nem kell. Nekem cserélték a szabadonfutót és kb. 1 óra volt.

Előzmény: FunTom74656 (80175)
jumbo21 Creative Commons License 2016.09.02 0 0 80183

Füstölés, erővesztés nálam nem volt (kettőstömegűt biztos észrevetted volna, talán egérszelep?)

Előzmény: jumbo21 (80182)
jumbo21 Creative Commons License 2016.09.02 0 0 80182

Ahogy oszi is írta lehet a tömítés. Nekem is hasonló volt, a gyári réz nagyon vékony, az lett cserélve, azóta minden oké. A sziszegő hang nekem is megvan - nagyon halk, szinte alig hallható -, épp ma viszem gépre tenni másodszor. Elsőre teljesen tökéletesnek adta, azért megnézzük még egyszer.

Előzmény: etyi1987 (80170)
szilaga Creative Commons License 2016.09.02 0 0 80181

Akkor bocs, 4 nap alatt 40 óra munka után félremennek az ilyenek.

Előzmény: Balthazor Hellman (80180)
Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.09.02 0 0 80180

Félreértesz. Nem oltás... :) Az általam írt szövegben semmilyen rád (személyedre) utaló rész nincs. A javasolható szűrőtípusokat nem ismerem, így ebben az irányban javaslatot sem tudok tenni.

Előzmény: szilaga (80179)
szilaga Creative Commons License 2016.09.02 0 0 80179

Erős oltás, mivel nem mindenki foglalkozik annyira a kocsijával, mint te (mármint alkatrész, és olajtípus szinten), de azért köszi a tippet. Pont azért kérdezek, mert itt várnék arra választ, amit a szervizben nem mondanak el, vagy amitől többet tudhatok a kocsimról. Nem azt mondtam, hogy én szerelném, hanem hogy én akarok alkatrészt beszerezni.

Előzmény: Balthazor Hellman (80176)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.09.02 0 0 80178

2003-mas tulaj kollégám mondta, lehet hogy azon még szét kellett a 2004-esen már nem?

Előzmény: mica-r (80177)
mica-r Creative Commons License 2016.09.02 0 0 80177

Rég volt hogy ilyet csináltam, de úgy emlékszem nem kell ennyire szétszedni.

Előzmény: FunTom74656 (80175)
Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.09.02 0 0 80176

A 2.0 D esetében az autóval "közölni kell" az olajcsere meglétét, a DPF-t nullázni kell. Nem ismerem a 2.2-est ilyen téren, de gyanítom, megfelelő eszköz ide is kelleni fog. Akinek van ilyenje, az pontosan tudnia illik milyen szűrő és olaj kell bele.

 

Egy megfelelő szerviz ez esetben nem biztos, hogy sokkal drágább, mint az útszéli, vagy az otthoni barkácsolás.

(mondom ezt úgy, hogy magam szerelem az autómat, de a 20.000-es szervizre egyelőre inkább márkaszervizbe viszem)

Előzmény: szilaga (80174)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.09.02 0 0 80175

Érdeklődnék, igaz-e hogy 2004-es dízelen a generátor szabadonfutó cseréhez a klímát le kell ereszteni, szétszedni majd visszatölteni?

szilaga Creative Commons License 2016.09.02 0 0 80174

Sziasztok! 

 

Esedékes lenne egy olajcsere a kocsimon. Mazda 6 2.2 MZCDR 163 LE (2009). Kérdésem a következő lenne, mivel csak pár hónapja vagyok boldog tulajdonosan ennek a csodás dögnek.

 

- Olajszűrő esetén melyik a gyári márka?

- Milyen olaj lenne a legjobb: MAZDA Dexelia Ultra 5w30 5 L motorolaj , esetleg ENEOS Sustina 5w30, neadjisten valamilyen más?

 

Köszi a segítséget!

 

OsziM6MPS Creative Commons License 2016.09.01 0 0 80173

befecskendező alatti tömítést nézném meg először.

Előzmény: etyi1987 (80170)
inifini Creative Commons License 2016.09.01 0 0 80172

2011-es Mazda 6 kombihoz kellene jobb hátsó lámpa. Van esetleg valakinek bontós ismerőse, akinél lenne ilyen?

Köszi

Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.09.01 0 0 80171

Megoldás:

Elvinni, egy Mazdáshoz értő szerelőhöz, és megjavíttatni.

 

Túl sok a lehetséges probléma...

 

Előzmény: etyi1987 (80170)
etyi1987 Creative Commons License 2016.09.01 0 0 80170

Sziasztok!

 

 2004-es Diesel 2.0 es 136 lovas Mazda 6 om van. Olyan problémám lenne amire nem talalok egyértelmű választ. A segítségeteket szeretnén kérni. A problémám a következő: 1500 km / 1l olaj az aktualis fogyasztás. körülbelül 2 hónapja a turbóm elkezdett szívó, sziszegő hangot hallatni magából majd megemelkedett az olajfogyasztás is. Csöpögés nincs, a motortér patyolat. Teljesítmény vesztés minimális de észrevehető, es ami meg plusz informacio lehet hozzaertonek az az hogy általában üzemi hőmérséklet elérése után van teljesítmény csökkenés. Természetesen nagyobb gázadásra kormol feketén (110 rol 140 re erős gyorsításnál az autópályán a mögöttem kozlekedő autó eltűnik a füstben)

A kérdésem az lenne hogy ez egy turbo meghibásodás vagy esetleg valami dugulás, szennyezodéslerakodás lehet a probléma? Mi rá a megoldás ? 

Valaszotokat előre is köszönöm :)

Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.08.31 0 0 80169

Két volt munkatársam is ott dolgozik. Amikor nem ismerős nyúlt az autóhoz, abból némi nézeteltérésem lett, de azt is korrektül rendezték.

Ha a fórumtárs 80.000-s szervire megy, akkor ragaszkodjon Robi-hoz. Beszélje meg vele a dolgokat. Mivel garanciás problémája van, illetve lehet, így jobb, "nagy" szervizbe megy vele.

 

Mindenhol van pozitív, negatív tapasztalat. Én oda viszem az ötöst, apósom a hatost.

Előzmény: Jhonyka2 (80166)
mica-r Creative Commons License 2016.08.31 0 0 80168

Nem feltétlen saját mérésre gondoltam :-)

Előzmény: Balthazor Hellman (80165)
Jhonyka2 Creative Commons License 2016.08.31 0 0 80167

Amit tudok ajánlani az a szerviz kakasd on van. Vagy Pesten az autó focus vagy Egerben az unicar szerviz. Ez utóbbi kettő a kis forgalom  miatt már nem hivatalos mazda szerviz viszont értenek hozzá és a Mazda rendszerbe is fel tudják vinni a kötelező szerviz javitasokat tudnak írni a digitális szervizkönyvbe is.

Előzmény: Bigwhte (80163)
Jhonyka2 Creative Commons License 2016.08.31 0 0 80166

A Pécsen nincs Mazda szerviz ahol ügyfél barát a hozzá állás. Én nem dolgoztattam velük pusztán egy hibakod kiolvasast kértem és olyan mértékű bánásmódot alkalmaztak amivel régóta nem találkoztam szóval a munka amit végeznek ezek után ez is erősen megkèrdőjelezhető....

Előzmény: Balthazor Hellman (80164)
Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.08.31 0 0 80165

Hát sajnos az épp nincs... teljesítménymérő padon átfolyásmérővel esetleg mérni lehetne. Pontosabban átfolyásmérőkkel lehetne mérni.

 

 

Előzmény: mica-r (80162)
Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.08.31 0 0 80164

A pécsi Mazda.

 

 

Előzmény: Bigwhte (80163)
Bigwhte Creative Commons License 2016.08.31 0 0 80163

Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy melyik volt az a szerviz ahol ilyen korrekt szerelők vannak és a hozzáállás is ilyen jó?

Időnként "darabos" a kormány amikor forgatom. Aztán hirtelen elmúlik, de az a baj, hogy azért hetente egyszer-kétszer jelentkezik. Lehet, hogy ez is halódik? Még jövő áprilisig garanciális, azért kérdeztem hová vigyem, mert nemsokára aktuális lesz a 80.000-es szerviz.

Köszi szépen!

 

Előzmény: Balthazor Hellman (80046)
mica-r Creative Commons License 2016.08.31 0 0 80162

Rendben.

Véletlenül nincs adatod a Mazda RF5 vagy RF7 fajlagos fogyasztási adatáról? 

Előzmény: Balthazor Hellman (80161)
Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.08.30 0 0 80161

Az égés az égéstérben zajlik le, de a terjeszkedés azzal még nem áll le. A nyomásnövekedés fázisa után az égésgázok hőmérséklete a nyomással együtt munkaütemben folyamatosan csökken. Ezt a változást erősíti a relatív hideg hengerfal növekvő szabad felülete (ez a hosszú löketű motoroknál ugye nagyobb). A égésgázok nyomása hat a dugattyúra egészen addig amíg a kipufogó szelep nem nyit. Onnantól a dugattyút gyakorlatilag már a forgattyú-tengely energiája mozgatja.

 

Ezzel csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy fórumtársunk következtetései nem éppen megalapozottak...

 

 

Előzmény: mica-r (80160)
mica-r Creative Commons License 2016.08.30 0 0 80160

A hosszú löket DI motorok esetében szerintem valamivel kevésbé befolyásoló tényező, hiszen a dugattyúkamrában történnek nagyrészt az evvel kapcsolatos dolgok.

Előzmény: Balthazor Hellman (80158)
GEBRIEL323 Creative Commons License 2016.08.30 0 0 80159

Tuning mentes RF7 hajtókar is el tud görbülni kis szelep segítséggel.

 

Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.08.30 0 0 80158

A felületi érdességet inkább az esetleges törések lehetősége miatt csökkentik. Bármilyen anyagfolytonossági hiba a feszültségvonalak útjában lehet. Természetesen pár %-ot a tömegből is le lehet venni.

 

A hosszú löketű motorok hátulütője, hogy túl nagy a hengerfal hőelvonása.

Előzmény: FunTom74656 (80157)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.08.30 0 0 80157

Egyébként tudtommal nem nagyon csinálnak sima öntött hajtókart, mert gyenge lenne. A tuningost lehet, más technológiával kovácsolják, és ami inkább különbség hogy pl simára csiszolják, kiálló sarkokat lecsökkentik hogy csökkenjen a tömege. Meg persze nyilván lehet nehezebb és erősebb is ha kell.

Előzmény: mica-r (80152)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.08.30 0 0 80156

Valamiért azt feltételeztem, hogy ha hosszabb a hajtókar, nagyobb a löket. 

Előzmény: mica-r (80155)
mica-r Creative Commons License 2016.08.30 0 0 80155

Nem jó a gondolatmeneted. A VW sokkal hosszabb löketű. A motorhangolástól függ leginkább, hogy milyen fordulaton vannak a max adatok. 

Előzmény: FunTom74656 (80154)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.08.30 0 0 80154

:D Akkor pont a hosszabb löket miatt van a Mazdának 3500-on, míg a VAG dízeleknek 4000-ren a csúcsteljesítménye, és az RF7 360Nm míg az 1.9TDI gyárilag még a Cuprában is 330Nm? Tehát a VAG pörgősebb motor.

Előzmény: mica-r (80152)
robba Creative Commons License 2016.08.30 0 0 80153

Pedig ott van a sarkában a w :)

Előzmény: mica-r (80152)
mica-r Creative Commons License 2016.08.30 0 0 80152

Jól beugrattalak ám :-)

A kisebb hajtókar a PDTdi és a nagyobb a Mazda. A VW kovácsolt, a Mazda sima öntött lehet. VW általában nagyon bírja, 500-600Nm-rel is. Mazdának nem tudom hol a határa, de nem feszegetném nagyon. 

Előzmény: FunTom74656 (80151)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.08.30 0 0 80151

Jó hát ez így elég konkrét, tény hogy 100% hogy a nagyobb jobban tuningolható. De ez nem jelenti azt, hogy egy Mazda dízel ne bírna ki 450Nm/200HP-t.

Egyébként mi a másik 1.9TDI? És az mennyit bír? Persze hallani 300 lovas víz/nitró/lpg-s befecskendezéses tuningokról, de abból már bőven lehetne venni egy 3.0 V6-ot, annak nem látom értelmét.

Előzmény: mica-r (80150)
mica-r Creative Commons License 2016.08.29 0 0 80150

Nem tudom miért tűnik feltételezésnek. Kb ismerem belülről ezeket a motorokat.

Te miből gyűjtötted a számításaidat ? Égési csúcsnyomás mennyit emelkedne? Minden kibírná ezt? (stb...)

Itt egy kép, amin két ahjtókar látható. Az egyik az rf7 motoré, a másik egy hosszab löketű és jobban tuningolható motoré. Tippelj melyik-melyik. (és ez csak egy alkatrész)

Előzmény: FunTom74656 (80140)
Szitu1970 Creative Commons License 2016.08.29 0 0 80149

Teljesen kocsi és előélet függő szerintem ez az olaj meg benzin fogyasztás. Nem lehet általánosítani, és nem lehet tipus hibának betudni ezeket a dolgokat. Mint ahogy már többször írtam, nekem a 6-osom immár a 17. autóm, de most nyúltam bele szerintem először egy olyan kocsiba, amit még piaci ár felett sem adnék el. 15-17.000 km környékén cserélek olajat, egy gramm nem hiányzik belőle. Most jöttem meg Horvátországból, és az itteni korábbi eszmefuttatások hatására kíváncsiságból először és utoljára megmértem a fogyasztást is. egy hét alatt mentem 2100 km-t, ez alatt 8.2-re jött ki végig klímával. Az átlagsebesség 123 km/h volt, zöme pálya, de nyilván lassú menet is. Max amit mentem vele pályán 150 volt. Hogy ez most jó vagy sem, az nyilván mindegy, nekem ennyit eszik. Nyilván az olaj nem mindegy, azzal szerencsém van úgy hiszem. Ja, és 2003-as 2.0 benzin.

Gép-ész Creative Commons License 2016.08.29 0 0 80148

RF7J, nekem is az van.

Előzmény: prototype90 (80145)
Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.08.29 0 0 80147

A gyártóknál bevett szokás már egy ideje, hogy felszereltség függően van több teljesítményű, de ugyanolyan motorja...

 

Mondjuk az 5-ös esetében talán nem ok nélkül van az erősebb motorral szerelt autóban nagyobb fék...

Előzmény: prototype90 (80145)
Deutsch88 Creative Commons License 2016.08.29 0 0 80146

Üdv! Nekem 2.3 - as benzines 6-osom van, szinte biztos 147000 km- rel. 10000 km alatt 3 dl olaj fogyott el kimondottan sportos használat mellett. Én is egy 2.0 Honda motoros 21 éves Roverből ültem át, ami 280000 km futás után nem fogyasztott egy csepp olajat sem!!! Többen megnyugtattak, hogy ez a 3 el elhanyagolható ezeknél a motoroknál. Amennyiben 2005 utánI példányt szeretnél, érdemes egy ráncfelvarrottat keresni! Abban 6-os váltó van, egy kicsit modernebb a középkonzol is, illetve egy cikk szerint több mint 170 ponton fejlesztettek a modellfrissítés előtti szériához képest!

Előzmény: Cop107 (80143)
prototype90 Creative Commons License 2016.08.29 0 0 80145

Tök hülye kérdés lesz, viszont elbizonytalanodtam az itt olvasottak alapján. Az FL utáni 121 lovas motor akkor most RF5C vagy RF7J? Nekem a forgalmiban csak motorszám van, a szelepfedélen RF5C, viszont ForScan szerint RF7J. Most akkor ennél ez miként van? Ha tényleg RF7J, akkor gondolom probléma nélkül kihozható belőle a 143LE. Javítsatok ki ha tévedek. 

Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.08.29 0 0 80144

Chip tuning esetén az rf7-es motorból 410 Nm-t és 170 Le-t (+/- pár) a kihozható tudomásom szerint.

 

Én legfeljebb egy hangolást csináltatnék, de ugye az a baj, hogy az alacsony fordulaton hirtelen megnövekvő nyomaték nem tesz jót a kettőstömegű lendkeréknek.

 

Amit még nem illik elfelejteni, hogy nem csak mechanikailag illik méretezni egy motort. Ha a hűtő vagy a kenőrendszer nem bírja, akkor mechanikusan károsodik a motor...

 

Láttam egy Rover-be beépített T72-es (39 literes V12-es) motort... szóval mindent meg lehet csinálni... de visszatérve  a Mazdához, nem szívesen cserélnék benne kábelköteget...

Előzmény: FunTom74656 (80140)
Cop107 Creative Commons License 2016.08.29 0 0 80143

Tisztelt Fórumozók!

 

Jelenleg egy 2003-as 1.8-as Ford Mondeo tulajdonosa vagyok. Szeretem, nekem bőven elég a teljesítménye is, a korával sincs problémám, mert szép állapotban tartom és költök rá, viszont!!! az olajfogyasztást nem tudom megszokni. Hondáról váltottam 3 éve, abból a 2 olajcsere között 1 csepp sem fogyott, a Fordból viszont ezer km-ként 2,5 deci sajnos elmegy. Ezt valahogy nem tudom megszokni. Nyilván bizonyos határokon belül még elfogadható, töltögetni kell utána, viszont engem zavar. Pl. a hét végén megyek vele Olaszországba, 670 km-es út, szinte végig autópálya. Nem akarok azon aggódni még egyszer, hogy vajon mennyi olaj lehet még benne, és előbb-utóbb nyilván rosszabb is lehet. Szelepszár szimmering csere megvolt.

 

Szóval eljött a csere ideje. Benzines Mazda 6-ba szeretném beszámíttatni, nyilván az értéke ennek az autónak már nem túlzottan magas. Az 1.8-as, vagy 2.0-ás motorral szerelten gondolkodom, minimum 2005-ös évjáratút. Mennyire jellemző ezekre az olajfogyasztás? Ha ugyanez a helyzet velük, akkor inkább egy teljes motorfelújításra költök, 340 ezerre kaptam árajánlatot. Amiket a neten találok, ahol autóbeszámítás is lehetséges, azok egyértelműen kintről behozottak és visszatekerték rendesen a km-t.

 

http://www.hasznaltauto.hu/auto/mazda/6/mazda_6_sport_2.0_evolution_i-10310485

 

Nyilván ebben sem 173 ezer a valós km, viszont belülről szép állapotban van, a kormány sem kopott, a váltó sem leharcolt. Van olyan tipp, amivel esetleg ellenőrizni tudom a motor állapotát? Pl. miután megvettem a Mondeo-t és észrevettem az olajfogyasztást, akkor utána olvastam. Az alapján alapjáraton a motorolaj kupakot letekerve nem szabadna kartergáznak távoznia, youtube-os videokon a szétnyitott papírzsebkendőt inkább ráhúzza. Az enyémből kartergáz jön azért. Nem vagyok autószerelő, nem értek ilyen dolgokhoz, viszont ez valóban utalhat a motor kopottságára?

Klevi99 Creative Commons License 2016.08.29 0 0 80142

Sziasztok valaki kiszerelte már a webasto kályhát egy kis tanács kellene alulról vagy fölülről egyszerübb kiszerelni ?

FunTom74656 Creative Commons License 2016.08.29 0 0 80141

Nektek a hátsó doblemeznél filc vagy műanyag dobbetét van bent? Nem lenne érdemes kicserélni műanyagra a rozsda szempontjából? Bárdiban kedvezmény nélkül 5270 darabja (Klokkerholm)

FunTom74656 Creative Commons License 2016.08.29 0 0 80140

Az a baj, hogy ez mind feltételezésnek tűnik. Egyrészt egyáltalán bármilyen commonrail esetén szoktak külön csúcsot cserélni mint a PD-k esetén? Minek kellene annyira túlméretezettnek lennie? Magának a blokknak? Az RF7 csúcsnyomatéka gyári esetben 360Nm, nyilván úgy van méretezve, hogy legyen benne tartalék, tehát 400-at gond nélkül elbír mechanikailag. A mechanika pedig a 626-ban is ugyan ez. Ha ezt leadod 4000 fordulaton az 220 lóerő. Már "csak" be kéne valahogy juttatni a többlet üzemanyagot és levegőt. Szóval Oszival egyetértek abban, hogy az egyik legjelentősebb oka annak, hogy az 1.9 PD annyira jól tuningolható az, hogy sokan foglalkoznak vele. De pl. annak nem látom értelmét, hogy beraksz egy bazinagy wastegate-es turbót a csúcsteljesítmény érdekében, de alul meg halott a motor.

De az összes mazdás fórumtárs közül itt TE vagy a tuningguru, aki VAG dízeleket húz, de mégis Mazdával jár. Te megtehetnéd hogy nekifogsz foglalkozni, játszani vele. Nyilván jó esélyjel költséges móka lenne.

Előzmény: mica-r (80112)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.08.29 0 0 80139

Ezek szerint az eljárás már 3 éve ismert, csak lehet, hogy akkor még az RF8 injektorok is drágák voltak ezért senkit nem érdekelt.

Előzmény: quaresz (80134)
Gép-ész Creative Commons License 2016.08.29 0 0 80138

Neked is köszi.

Előzmény: FunTom74656 (80136)
Gép-ész Creative Commons License 2016.08.29 0 0 80137

Köszi! Ezt megjegyzem :)

Előzmény: quaresz (80134)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.08.29 0 0 80136

Én a múltkor felhívtam a békéscsabai szervizt, és így van, DE mind a 4-et erre a típusúra kell cserélni, nem lehet egyesével.

Előzmény: quaresz (80134)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.08.29 0 0 80135

Nyilván elvetemült ötlet, de ha belegondolsz minden csak mechanikai és elektromos interfészek kérdése. Csupán elméletileg vetettem fel, eszem ágában sincs ilyet csinálni.

Egyik kollégámnak van egy padlizsán 2006-os kombija, bőszen gyűjti a kilométereket és 300 ezer alatt el akarja adni. Ha nagyon RF7 hatost szeretnék megbeszélném vele hogy eladom az enyémet és megveszem az övét.

Előzmény: Balthazor Hellman (80132)
quaresz Creative Commons License 2016.08.29 0 0 80134

A szervízek többsége nem tud róla (nem akar?), csak annyit hogy igen valamit mintha hallottunk volna.
Konkrét cseréről személyesen nem tudok.:))

 

A békéscsabai fórumon írták le konkrétan:

http://www.mazda-auto.hu/mazda-dpf-forum_fmpPg-11.html

 

De olvasható itt a sorok között is.:)

http://www.ebay.de/itm/Einspritzduse-Injektor-DENSO-Mazda-3-5-6-2-0-Diesel-ORIGINAL-NEUTEIL-/191774525170?hash=item2ca6a706f2:g:PGAAAOSwoydWihlF

 

 

Előzmény: Gép-ész (80127)
Törölt nick Creative Commons License 2016.08.29 0 0 80133

Semmilyen szempontból nincs igaza, a Mazda6 középkategóriás autó. (A 3-as pedig alsó-közép, vagy másnéven kompakt).

Előzmény: mica-r (80051)
Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.08.28 0 0 80132

jujj... b.meg...

 

ez így sok volt egyszerre... értem én, hogy mindent chippelni szeretnél, de ez nem így működik...

 

 

Előzmény: FunTom74656 (80129)
OsziM6MPS Creative Commons License 2016.08.28 0 0 80131

miért nem veszel inkább egy GH-s 6ost?

Előzmény: FunTom74656 (80129)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.08.28 0 0 80130

Ja, a turbó sem pont ugyanolyan, tehát ezt is, vagy legalábbis hozzá kéne "csippelni" ha nem cserélem.

Előzmény: FunTom74656 (80129)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.08.28 0 0 80129

De már, igaz. Illetve nem tudtam, hogy az RF8J-t teszik be, csak azt, hogy van olcsón, 62 ezer forintos új porlasztó RF7 motorhoz.

Az RF5 porlasztó helyére fizikailag be lehet tenni az RF7-est, mechanikailag beillik, én legalábbis úgy tudom. Mit kéne még kicserélni, hogy Működjön? PCM-et nyilván, hiszen fel kell tanítani az injektorokat.

Tudom, RF7 már DPF-es, de azt ki lehet csippelni.

Halál komolyan kérdezem, ha kicseréltetném az injektorszettet de ezt az olcsóbbat akarnám betenni RF7-ként, a PCM-en kívül mit kéne még kicserélni?

Elvileg nagyon nagy százalékban megegyezik a 2 motor, 1-2 szenzor, kábelkorbács lehet még eltérő szerintem az injektorokon, a PCN-en és a DPF-en kívül. És akkor nem is beszéltünk arról, hogy az 360Nm 143LE, több befecskendezés ütemenként, finomabb járás.

Biztos nagyon körülményes és drága, de nem hiszem, hogy ne jönne ki a 4 darab RF5 injektor árából.

Előzmény: Gép-ész (80127)
Gép-ész Creative Commons License 2016.08.28 0 0 80128

Bocs, ha senkit nem érdekel :) Nézelődtem még kicsit. Találtam egy képet a vezérműtengely végéről:

 

Ide jön a fogaskerék, ami a szervószivattyút és a vákuumszivattyút hajtja. Az alkatrészkatalógus vonatkozó oldalán ( http://mazdaepc.com/parts/MAZDA%206/AEGA09/K1/1040C/2G41461/ ) van ott egy kis fémcsap (dowel pin), gondolom az megy a tengelyen levő furatba és az viszi át a nyomatékot a fogaskerékről a tengelyre. Létezik az, hogy annyira katasztrofálisan megy tönkre valamelyik szivattyú, hogy megszorul és ez a kis csap egyszerűen eltörik, ezzel leáll a másik szivattyú is, eltűnik a jele a CMP szenzornak, de a motor simán megy tovább? Végül is gondolom nem véletlen, hogy ezt a megoldást választották, mégis csak szívás lenne, ha a vezérműtengelyt állítaná meg és a szíjat szakítaná el :)

 

Kábé ennyire tudom összerakni magamban ezt a dolgot. Mindenesetre azt nem hinném, hogy magától tört el az a kis csap, valami csak tönkrement, lélekben készülök a néhány százezres számlára.

 

A vákuumszivattyú és a szervószivattyú is potom százhúsz-százötven rugó körül van, plusz ugye munkadíj, de ehhez talán nem kell lebontani a fél autót, ez is valami.

 

Gondolom javítani nem lehet egyiket se, érdemes ilyesmit bontottan venni? Már nem az árra, hanem a várható élettartamra gondolok.

 

A vákuumszivattyúnál elég nyilvánvaló, de azt ugye jól gondolom, hogy olyan a kormányszervó esetében se lehet, hogy a szivattyút valami utána levő hiba állítja meg?

Előzmény: Gép-ész (80113)
Gép-ész Creative Commons License 2016.08.28 0 0 80127

Ne már, ez tényleg igaz? Van erre valami forrás? Én nem találok semmit.

Előzmény: quaresz (80126)
quaresz Creative Commons License 2016.08.28 0 0 80126

Elvileg nem kell olyan drágán bevásárolni, bár ez csak a 2006 utáni modellre (FL) igaz.

Ha mind a 4 porlasztó cserére kerülne, akkor új RF8G-s is betehető, ami jóval olcsóbb az új RF7J-nél, de nem sokkal drágáb utóbbi felújított változatánál.

Előzmény: pepe911 (80097)
-ikszipszilonze- Creative Commons License 2016.08.28 0 0 80125

Erohatasokkal tisztaban vagyok, viszont a video elegge alma vs korte, keremszepen. :)

 

A videon az isofixes megoldas egy hordozo, ami menetirannyal szembe van beallitva, igy abban a dummy nem repked, a hordozo felfogja a dummy testet, elmarad a dramai hatas a masikkal szemben, ami egy nagyobb gyereknek szant gyerekules es menetiranynak megfeleloen van bekotve, utkozesnel annak megfeleloen is mukodik.

Illetve, bar lehet ezt nem jol latom, de a kepen jobb oldali gyerekulesnel mintha a gyerekulesnek nem lenne sajat biztonsagi ove, hanem a gyerekkel egyutt az auto sajat biztonsagi ove rogzitene. Mindenesetre egy tobbpontos ov nem engedne igy lengeni. Azt is lassuk, hogy nem kardinalis az elmozdulasa az isofixhez kepest. Ehhez lazan kapcsolodva: par honapja neztem vegig ahogy emberunk a tengelye korul porgo autoban oda van "ragasztva" az uleshez es csak a keze es laba repkedett a szelrozsa minden iranyaba. Szep sebet is hagyott az ov, ahogy rafeszitett. Cserebe karcolasokkal tulelte, bar ez nyilvan nem csak az ov erdeme volt.

 

Azt tudom elmondani, hogy amit vegul mi valasztottunk nem isofixes gyerekules 4 ponton fogja a gyerekulest, illetve a gyerekules sajat biztonsagi ove pedig 3 pontos. Ezzel nem onigazolni akarok, hogy termeszetesen ez a valasztas a legjobb, de anno es most sem latom be az isofix - biztonsagosabb - elonyet. Azt el kell ismerni, hogy a helytelen rogzitest kizarja az isofix es ha valami kulonos oknal fogva napi szinten kell ki/be legozni akkor egyszerubb az isofix. Az oves megoldasnal oda kell figyelni es feszesre huzni. Ha pedig baj van, az ovfeszito megtartja, ami egyebkent mint az isofix elemei is az autohoz kapcsolodik.

Előzmény: SzaboZE (80124)
SzaboZE Creative Commons License 2016.08.27 0 0 80124

Pár G hat azért rájuk ütközéskor, hidd el van különbség ;)

 

Előzmény: -ikszipszilonze- (80108)
mica-r Creative Commons License 2016.08.27 0 0 80123

Relativ komoly. Jó alapok kellenek hozzá mindenképpen. A perifériák cseréje szokott kelleni általában.

Előzmény: OsziM6MPS (80121)
mica-r Creative Commons License 2016.08.27 0 0 80122

Ez cáfolatnak elég kevés.

Bármikor lehetet volna egy régebbi RF motort tuningolni. Akár adagolóst is. 

Egyébként kár felháborodni ezen, ez a valóság. Egy régebbi (akár még 626-ban lévő motor) is nagyon jól elmuzsikált, de messze nincs annyira túlméretezve, hogy jó tuningalap legyen.

Előzmény: OsziM6MPS (80120)
OsziM6MPS Creative Commons License 2016.08.27 0 0 80121

és azért az európai modellek is komoly módosításokon szoktak átesni 1,5-2x teljesítmény tartós elviseléséhez.

Előzmény: OsziM6MPS (80120)
OsziM6MPS Creative Commons License 2016.08.27 0 0 80120

nem a hengerfej vagy a befecskendező rögzítés az akadálya a dolognak hanem az hogy NEM foglalkozik vele senki mert a Denso rendszerhez senki sem ért igazán és a PCM írási is gondot okozott.

gondolom nem titok hogy 80évek óta van üzemben a mazda-kban ez a dízel motor és nem sokat változott.

Előzmény: mica-r (80119)
mica-r Creative Commons License 2016.08.27 0 0 80119

Lehet. Várom a példákat akár RF5 akár RF7 1.5-2-szeres teljesítményre.

Előzmény: OsziM6MPS (80117)
robba Creative Commons License 2016.08.27 0 0 80118

Imádom a dízelfikát :D

Előzmény: OsziM6MPS (80117)
OsziM6MPS Creative Commons License 2016.08.27 0 0 80117

akkor ........ beszélsz hogy az már fáj ,csak tudnám hogy miért nem a "jobb európai" topikokat járod a rossz dumáddal :P

Előzmény: mica-r (80112)
Gép-ész Creative Commons License 2016.08.27 0 0 80116

Ja, az autó 2006 GG kétliteres dízel. Bár a vákuumszivattyúból és a szervószivattyúból valamilyen szinten következik, gondolom :)

Előzmény: Gép-ész (80113)
mica-r Creative Commons License 2016.08.27 0 0 80115

Közben én is mosolyogtam :-)

Előzmény: mica-r (80112)
mica-r Creative Commons License 2016.08.27 0 0 80114

Most megtaláltam a leveledet. Nem tudok jó válaszokat írni szerintem. 

Előzmény: FunTom74656 (80079)
Gép-ész Creative Commons License 2016.08.27 0 0 80113

Üdv! Mentem vagy 60-70 ezret az autóval a legutóbbi nagyobb gebasz óta, már kezdtem volna jól érezni magam, erre tegnap az M3 közepén egyik pillanatról a másikra elment egyszerre a fékrásegítés és a kormányszervó, egy check engine és egy dsc off lámpával kísérve :) Egyéb nem történt, a motoron semmi változást nem éreztem, csak ugye teljes testsúllyal kell kormányozni és fékezni. Pont ott volt egy benzinkút 500 méterre, oda kiálltam, aztán hazatrélereztettem az autót, mert azért úgy éreztem, talán nem kéne saját lábon :)

 

Azóta próbálom megérteni, mi történt, hogy legalább értsem, mit mond a szerelő, de nehezen megy. Az alkatrészkatalógus robbantott ábrái alapján már sikerült felfognom, hogy a vezérműtengely végén van egy fogaskerék, ami a vezérműtengely szögjeladó fogazott kerekével van egybeépítve és ez a fogaskerék hajtja a kormányszervó olajszivattyúját és a vákuumszivattyú is ehhez csatlakozik valami körmös kapcsolóelemmel. Csak azt nem értem, hogy én a fék- és kormányszervó között egyéb kapcsolatot ezen kívül nemigen látok (tévedek?), szóval csak itt lehet a kutya elásva, azt viszont nem vágom, mi az isten történhetett itt. Leesett a fogaskerék a vezérműtengelyről? CMP jeladó nélkül elmegy egyáltalán egy motor? Látszólag normálisan járt, csak két-három másodperccel tovább kellett indítózni.

mica-r Creative Commons License 2016.08.27 0 0 80112

Azt mondanám, hogy ez a halálos ítélet lehetne. Ne keverd össze ezt a motort az európai jobb dízelekkel. Egy sima chip bőven elég, így is határon lehet pár alkotóelem. Porlasztólefogatás gyenge, hengerfej gyenge, meg mittudomén...

Előzmény: FunTom74656 (80078)
robba Creative Commons License 2016.08.27 0 0 80111

Bocsi de szerintem az ultrangos mosó semmit nem tesz vele. Ahol előzőnek dolgoztam, a gyártásban volt ultrahangos mosó, egy renault porlasztót egy éjszakán át benne hagyták, de semmit nem csinált vele, pedig az a mosó nyomdai kliséket?! Tisztított.

Előzmény: FunTom74656 (80105)
robba Creative Commons License 2016.08.27 0 0 80110

Mióta megvettem megspóroltam vele 4 kilót. Nem ugy néz ki mint ami mostanában tönkre fog menni, de ha ez bekövetkezik, veszek 7 kilóért 4 újat és használom még 100e km-t, vagy eladom, és veszek egy 3 - 4 éves 6ost vagy cx5-t. Ez az én véleményem. 

Előzmény: FunTom74656 (80104)
kiggyo Creative Commons License 2016.08.27 0 0 80109

UK-ben azért olcsóbb valószínű a felújítás mert olcsóbbak a célgépek és a munkaerő. Csak én érzek átbaszást a dologban?

Előzmény: prototype90 (80100)
-ikszipszilonze- Creative Commons License 2016.08.27 0 0 80108

Ezt a nyulast, nyeklest nem latom be miert lenne igy. Ugyanugy viselkedik mint elol az ovek, az is tart tokeletesen es rafeszit ha kell. Nem hiszem hogy mas mashogyan csinalna, en minden befuzesi ponton szorosra huzom a gyerekulest. Az utana nem moccan ha tepem se...

Előzmény: SzaboZE (80101)
OsziM6MPS Creative Commons License 2016.08.27 0 0 80107

sok sikert hozzá ;)

Előzmény: FunTom74656 (80105)
OsziM6MPS Creative Commons License 2016.08.27 0 0 80106

én vettem mert az amit csinálnak vele az paraszt vakítás.

Előzmény: pepe911 (80097)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.08.27 0 0 80105

Én úgy sejtem, hogy a 2 jobbikat csak ultrahanggal kitisztítják, jó esetben kicsit szétszerelve, míg a 2 szarnak kicserélik a csúcsot.

Előzmény: OsziM6MPS (80090)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.08.27 0 0 80104

Tény, hogy a kutya nem fogja az egy milliós kocsijába megvenni 600-700 ezer forintért a gyári 4 új porlasztót, akkor sem ha 100 ezer kilométer alatt behozza az árát. Ha van megoldás 1-200 ezerért amivel elmegy még vagy százezer kilométert nem éri meg.

Előzmény: MazdasNorbi (80095)
FunTom74656 Creative Commons License 2016.08.27 0 0 80103

Én azt a kampót sokszor nem kapcsolom be, most sincs, csak a 2 isofix felfogatási ponton. Hihetetlen, hogy ezért be kell másszak a csomagtartóba. Baromi kényelmetlen, ráadásul ami nekünk van a kapcsa is nehezen old. Az lenne jó ha valahol a fejtámlánál kéne beakasztani, az úgy kényelmes lenne.

Előzmény: kiggyo (80099)
Balthazor Hellman Creative Commons License 2016.08.27 0 0 80102

Láttam kettőstömegű lendkereket is angol hirdetésben... hát izé... szóval vannak kétségeim.

Előzmény: prototype90 (80100)
SzaboZE Creative Commons License 2016.08.27 0 0 80101

Volt rendes gyerekülésem (römer), két gyerekem nőtt fel bennünk és bizony ott is simán mellé lehetett fogni a rögzítéssel. Annál stabilabban nem fogja egy öv az ülést, mint az a fém bogyó. Ütközésnél az öv nyúlik, nyeklik, a fém nem ereszt.

Előzmény: kiggyo (80099)
prototype90 Creative Commons License 2016.08.27 0 0 80100

30-40.000Ft között veszel felújítottat 1 év garanciával (UK) . 

Előzmény: kiggyo (80098)
kiggyo Creative Commons License 2016.08.27 0 1 80099

"Az isofixnek nem az az előnye, hogy gyorsan tudod betenni, hanem, hogy a karosszériához rögzíti az ülést... Százszor jobb, mint egy biztonsági övvel rögzített."

 

Ez így tévedés, egy rakás autóban nem a karosszériához rögzül hanem az ülésvázhoz a rögzítési pont. Az öv viszont legtöbb esetben (A felső, húzási pontja) a karosszériához. De ez a része nem is érdekes, mert elbírja az erőhatásokat az a 6mm-es gömbvas amibe bepattintod.

 

Az ok inkább az felhasználói oldalról hogy gyorsabban berakható az ülés. Biztonsági oldalról pedig hogy kevesebb az elkötési lehetőség mint az öves esetben. Mert egy komoly, biztonságos öves ülést elég kacifántos bekötni, mondjuk utána sokkal stabilabb is mint isofixben (nézz meg egy rendes ülést (Besafe, Römer, stb) bekötve, lehúzva).

 

VISZONT, ha már beszélünk róla, sokaknak hasznos infó lehet:

sokan nem tudják hogy hogyan kell az isofixet használni! Nem elég a 2 pöcök, mert attól le-fel lifeg még az ülés, boruláskor, nagyobb ütközéskor összeveri a gyereket.

Emiatt le kell rögzíteni még valahogyan, van ami kampós (a háttámlára húzatós), van aminek lába van.

Aminek lába van, ott sem elég a láb, mivel az csak lefelé állítja meg.

 

A helyes bekötést érdemes elolvasni!

 

Az enyém olyan hogy bepattintás után az üléstámlát rá kell hajtani (függőlegesbe amennyire lehet, és amennyiben állítható), majd addig tekerni a lábat míg bele nem feszül az ülésbe.

 

Én azért vettem amúgy isofixes ülést mert az autómban (mazda5) tologatható a középső üléssor előre-hátra, függően hogy ülnek-e leghátul vagy sem. Ha be van kötve az övvel az ülés akkor ezt nem lehet megtenni, csak ha kifűzöm az övet (visszaengedem) és újra bekötöm az ülést. Ebből lett elegem.

Előzmény: SzaboZE (80093)
kiggyo Creative Commons License 2016.08.27 0 0 80098

100-ért nem csinálják meg. Olyan 50/db az ára normálisabb helyeken (Benedeczky) és az sem teljes felújítás, nem lesz tőle új a porlasztó. Sajnos ez van.

Előzmény: pepe911 (80097)
pepe911 Creative Commons License 2016.08.27 0 0 80097

Most oszinten ki az aki vesz 4 ujjat 6-700 ezerert egy 1 millas kocsiba mikor 100-t megcsinaljak? :)

Előzmény: Roli! (80088)
MazdasNorbi Creative Commons License 2016.08.26 0 0 80096

Ez volt pepe911 hibája:

 

"Sziasztok,2004es Mazda 6 kombim van. Olyan gondom van hogy inditasnal nincs alapjarat..a kocsi beindulmajd leall. Elvittem szerelohoz,ugy nez ki hogy porlasztoval van valami gond. Most kiszedtek mindet es elkuldtek vizsgalatra. Ha valakinek volt hasonlo leirhatna. Vajon mennyibe fog ez nekem fajni? Vélemény? Elore is koszi"

Előzmény: OsziM6MPS (80091)
MazdasNorbi Creative Commons License 2016.08.26 0 0 80095

A múltkor kíváncsiságból kiszámoltam saccra, hogy 25 ezer km alatt 150-200 ezer Ft-ot lehetett spórolni, ha az elmúlt egy-két évben dízel volt tankolva a kocsiba. Számításba vettem a kis árkülönbözetet is, valamint, hogy benzinből kicsit több szokott lenni a fogyasztás.

 

Szóval eszerint nagyjából 100 ezer km alatt jöhet vissza az új porlasztók ára.

 

Gondolatébresztő.

Előzmény: Roli! (80088)
SzaboZE Creative Commons License 2016.08.26 0 0 80094

Mindig az fáj, amit ki kell fizetni ;)

Előzmény: Roli! (80088)
SzaboZE Creative Commons License 2016.08.26 0 0 80093

Az isofixnek nem az az előnye, hogy gyorsan tudod betenni, hanem, hogy a karosszériához rögzíti az ülést... Százszor jobb, mint egy biztonsági övvel rögzített.

Előzmény: FunTom74656 (80075)
SzaboZE Creative Commons License 2016.08.26 0 0 80092

Nem építhető be utólag, mert van benne :P

Előzmény: Csiga Eladás (80074)
OsziM6MPS Creative Commons License 2016.08.26 0 0 80091

mellesleg mi a hiba jelenség ami miatt piszkálni kell a befecskendezőket?

Előzmény: OsziM6MPS (80090)
OsziM6MPS Creative Commons License 2016.08.26 0 0 80090

ha nincs olyan "rossz állapotba" akkor ahhoz minek nyúlnak???? ezt a parasztvakítást ami ebbe az országba zajlik ,te jó ég

Előzmény: pepe911 (80087)
robba Creative Commons License 2016.08.26 0 0 80089

Dehogynem. 

Előzmény: Roli! (80088)
Roli! Creative Commons License 2016.08.26 0 1 80088

Minden vita nélkül. A dízelesek nem azt mondják mindig, hogy nem drága a dízelek javíttatása, mert ezeknek az árát simán megspórolják a fogyasztáson? Akkor most ez hogy van? Nem zsebből kellene 4 új porlasztót venni a cigánykodás helyett? :)))

pepe911 Creative Commons License 2016.08.26 0 0 80087

Azokat is felujitjak ..de azok nincsenek olyan rossz allapotba!  Amugy lovesem nincs hogy melyiknek mi a baja...nekem full kinai az egesz..

Előzmény: OsziM6MPS (80086)
OsziM6MPS Creative Commons License 2016.08.26 0 0 80086

orosz rulett is jó móka ;)  

 

"nem annyira gaz" ezt nem tudom  értelmezni :) most rossz és kell javítani vagy nem rossz és még jobban lehúznak mint kellene :P

 

 

Előzmény: pepe911 (80083)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!