Szeretném, ha ide mindenki szabadon leírhatná, mit gondol a Bibliában szereplő állításokról. Lehet ellenvélemény, beszélgetés, vita, bármi. Senkit nem szeretnék kitiltani, letiltani, dirigálni egyet nem értés esetén, durvább vélemények is beférnek. Egymás személyét viszont kérném tiszteletben tartani.
Nem releváns egy kulturális előítélettől súlyosan megterhelt fordítás.
"napjainkban sem olyan mindennapos esemény az esküvő, mint az evés-ivás."
De ugyanolyan mindennapos dolog: ahogy az evés-ivás sem egy szűk elit kiváltsága, úgy a házasság sem volt az Jézus szerint az Özönvíz előtt - hát még mai napság...
Jézus korában az izraeli köznyelv annak ellenére is az arám volt, hogy a művelt izraeliták tudtak görögül. Ezért megnéztem, hogy a Peshita-ban hogyan szól a Máté 24,38 vers, és a következőt találtam: Mert amint a vízözön előtti napokban ettek-ittak, feleséget vettek és feleséget adtak egészen addig a napig, amelyen Noé bement a bárkába
A Peshita szövegéből jobban látszik, hogy a patriarchális társadalomban a feleséget az értékes jószágokhoz hasonlóan adták-vették; amire magától értetődő módon csak a gazdagoknak volt lehetőségük. Egyébként még napjainkban sem olyan mindennapos esemény az esküvő, mint az evés-ivás.
A Máté 24,38 vers arról szól, hogy Noé napjaiban az emberek úgy élték az életüket, hogy nem vették észre a közelgő veszélyt. Azzal kapcsolatban viszont semmit sem mond, hogy milyen gyakran étkeztek, vagy házasodtak.
A patriarchális társadalomban a házasság az a jellemzően gazdag férfi és szegény nő közötti megállapodás volt, amelyben a gazdag férfi vállalta, hogy gondoskodik a szegény nő szükségleteinek a kielégítéséről, és cserébe a nő vállalta, hogy csak a férjétől fog gyermeket foganni. (Ebben az esetben a házasságtörés a férfi esetében az volt, ha nem gondoskodott a nő szükségleteinek a kielégítéséről, a nő esetében pedig az volt, ha mástól fogant gyermeket.) Tehát a házasság nagyon régóta jelen van; de sokáig csak a gazdagok házasodtak, és ezzel összhangban a lakodalmi mulatságnak is az volt a célja, hogy a vőlegény gazdagságát érzékeltesse a meghívottakkal. Jézus is azért vonakodott a Kánai menyegzőn elhárítani a botrányt, mert nem értett egyet azzal, hogy a vőlegényt a valóságosnál gazdagabbnak láttassa. Vagyis ebben a korban még messze nem volt a házasság társadalmi norma.
Aztán telt-múlt az idő, és a házasság társadalmi normává vált; de észrevehető, hogy azok szorgalmazzák a házasság társadalmi normává válását, akik közvetlenül vagy közvetve érdekeltek a házasság-business-ben.
...mert a miképen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, a melyen Noé a bárkába méne...
Az 1Móz 14,7 és az 1Móz 18,19 versek még csak igazságszolgáltatásról szólnak, majd megjelenik a kollektív erkölcsi normák követésének az igénye. Ezt követően a kollektív erkölcsi normák megismerhetőségének az igényével együtt elindult egy folyamat, amely kérdésessé tette azt, hogy egyáltalán létezhetnek-e kollektív erkölcsi normák (lásd: 2Kor 3,6). Ez a folyamat Mózes idejében még nem tartott ott, hogy Mózes nyíltan megkérdőjelezhette volna a kollektív erkölcsi normák létezését; de szerintem már Mózes sem volt biztos a kollektív erkölcsi normák szerinti igazságszolgáltatás megvalósíthatóságában, és ezért maradt ki ezt a parancs a Tízparancsolatból. Mi erről a véleményetek?
A Szentírás tanításában fellelhető erkölcsi fejlődéssel kapcsolatban (a következő 263 hozzászólásban) az alábbi példákról volt szó:
a melegvérű állatok kínzásának kerülésétől a vérevés tilalmáig
a pogány vallási kultusz (az anyja tejében főzött gidának) kerülésétől a tejes és húsos edények elkülönítésig
a gazdagokra jellemző házasság védelmétől a házasság társadalmi normává tételéig
Nyitott kérdésnek tűnhet egyrészt az, hogy ezeket a változásokat miért tekinti a teológia erkölcsi fejlődésnek; másrészt az, hogy miként illeszthető az Örökkévaló örök-érvényű iránymutatásához az időben változó etikai iránymutatás. Ezekre a kérdésekre azt a választ találtam, hogy a törvények betartása a társadalmi elfogadottsághoz kell. Az Örökkévaló tiszteletben tartja azt, hogy az emberek különféle törvények betartásához kötik a társadalmi elfogadottságot (hiszen a társadalmi normák írásos rögzítése is az akarat szabadságának a megnyilvánulása); de az Örökkévaló nem a társadalmi normák betartása alapján ítéli meg az embert (Máté 25,31-46).
a paráznaság (alkalmi szexuális kapcsolat) tilalma a házasságtörés kockázata miatt került be a tíz legfontosabb törvény közé.
Az 1Kor 7,2 vers pedig a paráznaság veszélye miatt javasolja mindenkinek a házasságot. Pál apostol (az izraelita gondolkodásra jellemzően) csak azt tartja helyesnek, ami még a helytelenség kockázatától is mentes.
A #1884. hozzászólásban egy olyan tanításról írtam, amely magyarázatot ad a választott nép királyságának története által felvetett pedagógiai kérdésre. Ezzel a válasszal kapcsolatban az egyetlen (talán túlságosan is kritikus) észrevételem az volt, hogy még az 1Móz 5,3 vers figyelembe vételével sem egyeztethető a Sōla Scriptūra elvvel. Egyébként már máskor is észrevettem, hogy az önmagukat a Sōla Scriptūra elvet követő, és a deuterokanonikus iratokat elutasító felekezetek is terjesztenek olyan tanításokat, amelyek nem egyeztethetőek össze a Sōla Scriptūra elvvel és forrásmegjelölés nélkül idéznek a deuterokanonikus írásokból. Mindez teljesen elfogadható lenne akkor, ha közben nem ítélnék el azokat, akik hozzájuk hasonlóan értelmezik a Szentírást, de nem állítják magukról azt, hogy a Sōla Scriptūra elvet követik, és elutasítják a deuterokanonikus írásokat. Vagyis egy kreált ellenségkép alapján ítélik el azokat, akikhez hasonlóan értelmezik a Szentírást. Azt kellene észrevenni, hogy az Örökkévaló végtelen bölcsességének megértésében mindannyian kezdők vagyunk, és egyik felekezet sem áltathatja magát azzal, hogy ő helyesebben értelmezi a Szentírást.
"Köszönöm, hogy felhívtad az 1Móz 5,3 versre a figyelmemet. "
Mivelhogy arról beszéltél. A 4:1-re tévesen hivatkoztál. Az 5:3 pedig arról szól, hogy Ádám a saját (bukott) képére és hasonlatosságára - így a kételyekkel terhelődött személyiségére nézvést is - nemzette gyermekeit - nemcsak Séth-et...
Felhívnám a figyelmeteket arra, hogy pont ugyanaz a genetika bizonyította, hogy soha nem létezett Ádám és Éva, amit te magad is az érvelésedben megemlítettél.
Ha pedig Ádám és Éva nemlétező személyek, akkor a történetben szereplő események sem történtek meg.
A meg nem történt események leírása viszont nem a valóságot tükrözi, hanem a történet kitalálójának a gondolatait. Az meg bármilyen lehet. Azaz hiábavalóság a teremtés-meséből a valóságunkra vonatkozó megállapításokat levonni, mivel nincs közvetlen köze a valóságunkhoz. A történet kitalálójának a világképéhez van köze.
Köszönöm, hogy felhívtad az 1Móz 5,3 versre a figyelmemet. Ez a vers nemcsak arról szól, hogy Káinnál és Ábelnél jobban hasonlított Ádámra Séth, hanem arról szól, hogy Séthnek a megjelenése és a személyisége is hasonlított Ádám megjelenésére és személyiségére. Az 1Móz 3,1 vers után az első emberpár mindkét tagjának kételyekkel terhelődött a személyisége; ezért annak kiemelése, hogy Ádám személyiségére és megjelenésére hasonlított Séthnek a személyisége és megjelenése, az Séth személyiségének és megjelenésének olyan jegyeire utal, ami csak Ádámra volt jellemző, és nem volt jellemző Évára. Vagyis az 1Móz 5,3 vers nem arra utal, hogy Séthnek is kételyekkel terhelődött a személyisége. Ettől persze még megtörténhetett az, hogy Séthnek kételyekkel terhelődött a személyisége, csak ez a szövegből nem következik.
"1Móz 4,1 vers csupán arról szól, hogy az első emberpárnak először az apjukhoz hasonló nemű gyermekei születtek"
Talán 1Móz 5:3-at akartál mondani. De az sem arról szól, hogy csak nemi értelemben volt Ádámhoz hasonlatos konkretice Séth - ezt csak te erőszakolod a szövegbe...
Az 1Móz 1,27 vers szerint az első emberpár Isten képére és hasonlatosságára lett megteremtve; de amikor 1Móz 3,1 vers szerint az első emberpár szóba állt a gonosszal, akkor megjelent az életükben a kétely. Ezt követően, amikor az 1Móz 4,1 vers szerint az első emberpárnak gyermekei lettek, akkor azok örökölték a szüleik kételyekkel terhelt személyiségét.
Ez a tanítás azért nehezen egyeztethető a Sōla Scriptūra elvével, mert a Sōla Scriptūra elve szerint értelmezve a Szentírást, az Örökkévaló csak a tiltott fa gyümölcsének a fogyasztását tiltotta meg, és nem a gonosszal való szóba-állást. Továbbá az 1Móz 4,1 vers csupán arról szól, hogy az első emberpárnak először az apjukhoz hasonló nemű gyermekei születtek, vagyis az eredeti szöveg csakis a nemi hasonlóságról szól, és nem a kételyekkel terhelt személyiség hasonlóságáról.
Meghívást kaptam arra, hogy vegyek részt a múlt vasárnap tartott csendes nap tanításának a meghallgatásán, ahol többek között a következő hangzott el: Az 1Móz 1,27 vers szerint az első emberpár Isten képére és hasonlatosságára lett megteremtve; de amikor 1Móz 3,1 vers szerint az első emberpár szóba állt a gonosszal, akkor megjelent az életükben a kétely. Ezt követően, amikor az 1Móz 4,1 vers szerint az első emberpárnak gyermekei lettek, akkor azok örökölték a szüleik kételyekkel terhelt személyiségét.
Első hallásra is feltűnt, hogy az elhangzott tanítás nehezen egyeztethető a Sōla Scriptūra elvével, másrészt az a feltételezés is logikusnak tűnt, hogy a gyermekek öröklik a szüleik génjeit is és mémjeit is; amiből levezethető a kételyek örökítése. Mindebből számomra az következett, hogy a gyermekek látják a szüleiket foglalkoztató kérdéseket, és azt is látják, hogy a szüleik ezekre a kérdésekre milyen válaszokat adnak, és azt is látják, hogy milyen eredményre (gyümölcsökre) vezetnek a szüleik válaszai. Ezek után megtörténhet az, hogy a gyermekek a szüleik gyümölcseitől eltérő gyümölcsökre vágynak, és ezért az örökölt kételyekre a szüleiktől eltérő válaszokat adnak. (Ha ugyanazokat a válaszokat adnák, akkor nem várhatnák azt, hogy más eredményre jussanak.) Mindez egyrészt magyarázatot ad arra, hogy miért követik váltakozva egymást a jó és a rossz királyok, másrészt figyelmen kívül hagyja azt fölülről kapott erőt, amit a szülők azért kaptak, hogy el tudják viselni a döntéseik következményeit.
Az említett pedagógiai kérdések valójában már Sámuel próféta életében is felmerültek, mert az 1Sám 8,3 vers szerint Sámuel fiai sem követték az apjuk jó példáját.
Ez olyan, mint a válás: szomorúan, de "áldását" adta az Úr a válásra. Megengedte a válást. Ám kezdetben nem így volt. Az Isten megengedte, hogy királyt válasszanak...
Az 1Sám 8,7 vers a saját fordításomban: Ekkor szólt az Örökkévaló Sámuelnek: Hallgass a szavukra, és válassz nekik királyt! Sámuel ezt mondta az izraelieknek: Menjen mindenki a maga városába!
Ezzel a verssel összhangban az a meglátás alakult ki bennem, hogy a királyságot az emberek akarták, de az Örökkévaló áldását adta az emberek akaratára, és Sámuelt megbízta a király kiválasztásával és (a felkenés által) a kijelölésével. Aztán a választott nép történetében elkezdődik a királyság kora; amiben talán az a legnagyobb tanulság, hogy váltakozva követik egymást a jó és a rossz királyok. Azért tartom nagy tanulságnak azt, hogy váltakozva követik egymást a jó és a rossz királyok, mert elsőre azt gondolnám, hogy ha valaki beleszületik egy olyan családba, amelyben egy jó király a családfő, akkor lehetősége van arra, hogy eltanulja az apjától, hogy miként lehet ő is jó király. Ott van előtte a jó példa, amit ha nem ért, akkor lehetősége van arra, hogy kérdezzen; és ráadásul az apja haláláig egy védett környezetben tanulhat. Aztán valamiért mégsem sikerül eltanulnia azt, hogy miként lehet jó király. Ezzel együtt az is különös, amikor valaki egy rossz király családjába születik, és úgy nő fel, hogy senkitől sem tudja eltanulni azt, hogy miként lehet jó király, de a hátrányos helyzete ellenére mégis jó király lesz belőle. Mindezt összegezve: a választott nép királyságának a története komoly pedagógiai kérdéseket vet fel.
Elismerem, hogy csak elgondolkodtatónak és nem zavarónak tartom azt, hogy az 1Sám 31,4 vers szerint Saul a filiszteusoktól félve lett öngyilkos. Ezért is utaltam erre a #1877. hozzászólásban.
Talán nektek is feltűnt, hogy az 1Sám 31,4 vers másként írja le Saul halálát, ami kérdésessé teszi a 2Sám 1,10 versben említett amalekita szavainak az igazságát. Könnyen lehet, hogy az amalekita csak egy hullarabló volt, aki valamiért úgy gondolta, hogy jobban jár akkor, ha azt hazudja, hogy ő ölte meg Sault. A történet folytatásából tudható, hogy tévedett.
Az 1Sám 15. fejezettel kapcsolatban úgy tűnik, hogy Sámuel egy vissza nem térő alkalomnak látta az Agág táborába összegyűlt amalekiták kiirtását. Agág halála után ugyanis az amalekiták szétszóródva okoztak sok gondot a választott népnek. Dávid is harcolt ellenük. Vannak, akik szerint az amalekitáknak a berberekkel keveredő leszármazottai mind a mai napig élnek; amely vélekedésnek csak azt feltételezve lehet hitelt adni, hogy a választott nép elöl Egyiptomba menekülő amalekitákat az egyiptomi uralkodó arra kényszerítette, hogy keveredjenek a berberekkel. Mindez az egyiptomi uralkodó részéről egy logikus lépés lett volna (mert így egy irányíthatóbb keverék nép jött volna létre), de erre vonatkozó bizonyítékok nincsenek.
Sámuel az emberek szavára hallgatva királlyá kente Sault, akiről az 1Sám 15,24 vers saját fordításomban a következőt írja: Saul így szólt Sámuelnek: Vétkeztem, mert a néptől félve megszegtem az Örökkévaló tőled hallott parancsát.
Ez a parancs az amalekiták kiirtására vonatkozott, amit Saul nem hajtott végre, és aminek az lett a későbbi következménye, hogy a 2Sám 1,8-10 versek szerint az egyik amalekitának Saul halálában is szerepe volt.
"Mindez annak volt a következménye, hogy Izrael népe már túl volt azokon a veszélyes időszakokon, amelyeket csak az Örökkévaló rendkívüli segítségével tudott átvészelni"
Egyáltalán nem volt túl: ekkor jött csak a haddelhadd...
