Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
majdnem*: a fegyveres topikokban továbbra sem javasolt (értsd: engedett) a politikai eszmék futtatása, agitálás, győzködés! Ilyenekre ott van a politika fórumcsoport. Köszönjük megértésed!
Köszönöm szépen a jókivánságot. Az első része nem annyira kellene nekem. A második és a harmadik része szerencsére megvan. De mondjuk ezek az idő folyamán úgyis változnak majd :(((
nálatok olcsón veszik az ólmot ! Nekem van csapdám a Pongi féle megoldású doboz . Én kiborítom beolvasztom és ha összejön egy pár kila akkor megyek a méh telepre ott elcserélem számomra hasznos anyagra Pl alumínium vagy vas rúd amiből cső sújt lehet esztergálni :-) . A vadászboltba ahol veszed a lövedéket ott tuti nem veszik vissza már én is próbáltam . :-(
Sajnos a hír igaz!:( Bemásolom a MDLSZ honlapján található törvén mellékletét! ***Semmilyen felelősséget nem vállalok a lenti "bemásolatban" esetlegesen található elírásokért, hibákért!*** Kérek szépen mindenkit, hogy ha akar erről véleményt írni valaki, akkor azt kulturáltan tegye. (nem mintha esetleg nem lenne jogos, de akár baja is származhat bárkinek egy-egy hirtelen haragú beírásból)
Versenyeken nyert érmék, trófeák adókötelezettsége
[Szja-törvény 7.§ (1) bekezdése w), 1. számú melléklet 3.3 és 8.18 pontjai] A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról szóló 2009. évi LXXVII. törvény 26.§-a és 1. számú mellékletének 5. pontja módosította személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: szja-törvény) 1. számú mellékletének 8.18. pontját. A módosítás eredményeképpen 2010. január 1-jétől nem minősül adómentes természetbeni juttatásnak összeghatártól függetlenül a versenyen vagy vetélkedőn nyert érem, trófea. A módosítás azonban nem eredményez minden esetben adókötelezettséget a sportérmek trófeák juttatása esetén.
Az szja-törvény 1. számú mellékletének 8.18. pontja szerint a társadalmi szervezettől, az egyháztól évente egy alkalommal kapott tárgyjutalom értékéből (ide sorolható az érem és a trófea is) az 5000 forintot meg nem haladó összeg adómentes természetbeni juttatásnak minősül. E rendelkezés alkalmazásában nem minősül tárgyjutalomnak az értékpapír.
Eszerint társadalmi szervezetnek minősülő egy-egy sportszervezet, egyesület által ugyanazon sportolónak évente egy versenyen kiosztott értékkel bíró érmek, trófeák (díjak) együttes értékéből (szokásos piaci értékéből, beszerzési árából) csak az 5000 forintot meghaladó rész lesz adóköteles természetbeni juttatás, amely után 54 százalék személyi jövedelemadót és 27 százalék egészségügyi hozzájárulást kell a szervezetnek fizetnie. Szintén adóköteles lesz a díj értéke teljes egészében, ha a juttató ugyanazon sportolónak egy alkalommal már adott az előzőekben említett módon díjat. E szabály alkalmazása esetén a juttató a versenyt kiíró sportszervezet, egyesület minden résztvevőre nézve nyilvántartja a kiosztott - értékkel bíró - díjakat.
A versenyen vagy a vetélkedőn nyert érmek, trófeák adójogi minősítése esetében az előzőekben foglaltaktól függetlenül alkalmazható az szja-törvény 7. § (1) bekezdésének w) pontja is, mely szerint a kifizető által kedvezményesen juttatott termék, szolgáltatás szokásos piaci értékéből nem minősül bevételnek a magánszemély által meg nem fizetett azon rész, amely nem haladja meg a termék, szolgáltatás független féltől történő megszerzésekor a kifizető által elért (elérhető) árengedmény összegét.
Ez azt is jelenti a gyakorlatban, ha a versenyeken megnyerhető érmeket, trófeákat a független szponzorok szerzik be, és ellenérték nélkül vagy kedvezményes áron adják át a versenyt kiíró szervezetnek, az utóbbinak csak a kedvezménnyel csökkentett érték után kell adóznia. E szabály alkalmazásakor nincs szükség a juttatás értékének személyenkénti nyilvántartására, elegendő a kiosztott díjak kedvezménnyel csökkentett együttes értékét figyelembe venni.
A versenyeken történő díjazással kapcsolatban az szja-törvény 1. számú mellékletének 3.3 alpontjának – a 3.4 alpont figyelembe vételével – történő alkalmazása is elfogadható. Eszerint adómentes természetbeni juttatás a közérdekű kötelezettségvállalásból, a közhasznú, kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezettől, alapítványtól, közalapítványtól származó, annak létesítő okiratában rögzített közhasznú céljával összhangban a közhasznú cél szerint címzett magánszemély által természetben megszerzett bevétel, ha a magánszemély a szervezettel nem áll munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban vagy más, a Ptk. szerinti szerződéses jogviszonyban.
Ennek megfelelően pl: a közhasznú szervezetekről szóló törvény szerint közhasznú szervezetnek minősülő országos sportági szakszövetségek által kiírt versenyeken a szövetséggel az említett jogviszonyban nem álló, és a sporttevékenységet nem munkaviszonyban vagy nem polgári jogi jogviszony keretében megbízás alapján folytató versenyző által elért helyezéssel járó bármilyen érem, trófea juttatása adómentes.
Akkor a faszikám hasonlatos az általad említett gyökérnepperre! Ilyen tételben már nem lehett ezekhez a dolgokhoz hozzájutni. Aki akarta és akkor és ott dolgozott, az bespájzolt(hatott) magának! Te is árulnád? Ha itteni, szolid árképzéssel dolgoznál, talán maradhatnál...
Akinek van lövedékfogója, mit csinál az összegyűlt elnyomorodott ólmokkal? Akarok majd csinálni egyet, de nem a kis tölcsért, hanem valami nagyobb fémdoboz-szerűt, aminek az aljába lepotyog a lövedék. Lőlaptartóval, meg vagy két polccal, ahova kisebb céltárgyakat lehet rakni. Szóval nem tudom, mi lenne az ólom sorsa. - horgászólmot öntsek belőle? - ha sok összegyűlik, vigyem a MÉH-be?
Lehetne betétdíjas is, pl. 30 deka használt lövedékért cserébe levonnának valamennyit az új lövedék árából. Mivel az ólom ára 200 forint körüli/kg, nemigen éri meg a macerát. Szóval van ötletetek?
"Elnézést,nem akartam senkit megbántani-sőt4A bégetők közé beálltam-aztán rászántam a skaccra egy napot-elolvastam a minősitéseit-és ráébredtem,hogy..tévedtem."
Akkor most mi ez a 180 fokos fordulat, miért véded megint ennyire odaadóan?
Jah! Amúgy igazad van! :-))) Most olvastam én is vissza! Asszem az adás-vételiből? tereltem ide a topiktársat, egy vakerás nepper árképzésén történt polémiánk miatt! Most és itt folytattuk!
(Szerencsésebb lett volna új hozzászólásban nevesíte megszólaltatnia.)
Nyugodtan tolmácsolhatod a jó kívánságaimat! Remélem tud nyugodtan aludni...!
Szóval az alkatrész árak. Ha itt az adás vételiben próbálkozna azokkal az árakkal, akkor nem lenne hosszúéletű az ittléte! Ha minden árat megfelezne, talán nem lenne semmi bajom vele! (LG. dug. töm. az kivétel.) Vette vette... Lótuszt vette akkoriban! Ép elméjű ember ennyi és különböző alkatrészt nem vesz meg! (Ráadásul van bontott, rozsdás és szétbarmolt "alkatrész" is.) Occsón lecsapott rájuk és mivel már nem nagyon találhatók fel, ezért vastagon lehúzza az esetleges gyanutlan vásárlót!
Nekem bárki jöhet a jegybanki alapkamattal, gazdasági regresszióval, továbbá a hányatott gyermekkorával meg az összes többi hülyeséggel! Ezekkel nem lehet megmagyarázni a "barátságos" árképzését!!!
"De azért a" jó kívánságaidat" tolmácsolom felé a vatera oldalon." Khmm, ez most hogy jön ide? Nézd már meg, mastersergeant mire válaszolt a 372-es hozzászólásában. Segítek: Előzmény: .psp (359). Vagyis .psp 359-es postjára reagálva írta, amit írt. Ne legyen már üldözési mániád. :)))
Ezek?bárhol,bármit!Egyébként az Egyesületek nyilván tartják a díjazásokat, díjazottakat,stb.Sajnos,elég szigorú elszámoltatás van minden téren,tudom. Az agyam annál a résznél szállt el,hogy "...5.000 ft feletti részére 54% szja+27% eü.hozzájárulást kell fizetni a szervezetnek....."-lásd-egyesület.Végső soron úgy is Te,mint tag szívod meg,mert a befizetett tagdíjadból ennyivel kevesebb pénz marad sörre,bográcsba való húsra a verseny után:-((((((Ha lehiggadok kicsit,átolvasom az egész sz@rt figyelmesen.De csak holnap,mert nekem már késő van......
Ha már off topic,ne csak negatív híreket olvasgasunk...Íme egy örömhír!Mi,sokan,sikertelen,és ügyetlen lövészek eddig irigykedve néztük a dobogós sporttátsakat,kupával,éremmel a kézben.Ennek vége!Hála a központi állami dézsmaszedő cégünknek,most már a sportolók "serlegét "is megadóztatják!!!!! Ajánlom azok figyelmébe,akit közvetlenül is érint:Szja-törvény 7.paragrafus 1 bekezdése,1.számú melléklet 3.3 és 8.18 pontjai.Így már nem is irigykedem rájuk annyira./Na jó,ez egy rossz vicc volt,de nem én kezdtem sajnos,hanem az Apeh :-(((/
Válaszboríték tegnap már elment/helyre kis pufi fajta/.A többi már a királyi postán múlik.Szerintem heteken belül megkapod,ahogy hogy őket ismerem......