Az a név már nagyon gyakorlott ítélet végrehajtó. Mindenki pontosan tudta, hogy mi lesz a vég. Csak az időpont volt kérdéses. Így legalább nem csendben elkullogva és leszalámizva kellett elmenniük.
Amikor a csútkány a kamerák előtt fakenews portálnak nevezte és nem állt szóba velük, a golyó csőre lett töltve. Az elsütéshez is megvolt a végrehajtó.
Pontosan és jól mondta Winkler Robi is.
Lehet ezt maszatolni, mellébeszélni és hülyíteni a szekta hívőit. A lényegen nem változtat. Azok meg úgyis tapsikolnak bárminek ami a csútkányból kijön.
Ha még nyolcvanszor körbetekerged a sztorit, akkor se tudod kimosni a sz.rból az Indexet.:D A kórházban fel sem merült, hogy hazaadják, ápolási osztályra akarták tenni, de a hozzátartozó elzárkózott.
A kedvenced tehát hazudott, mellesleg nem először. Mehetsz vissza a faszbukra dolgozni.:D
Maradjunk a vita eredeti tárgyánál: te azt állítottad, hogy az indexes cikk címében hazugság volt.
Ez pedig nem igaz, de leírom másképp hogy könyebben felfogd miért:
Ha lett volna hely a rehabilitációs osztályban, akkor a beteg biztosan a korházban marad és nem áll elő az a helyzet, hogy gondolkodni kellene azon, hogy otthon vagy a korházban oldják meg az ápolását. De mivel nem volt hely, ezért álhatott elő ez a helyzet.
Az ápolási osztály pedig csak egy pofon a szarnak. Te mit tettél volna a nő helyében ha a korházban azt mondják nincs hely a rehabnál de hazamehet az élettársa mivel "elméletileg" olyan állapotban van, hogy maga is meg tudja ápolni, de ha nem szeretné akkor betehetjük az ápolási osztályba?
Nyílván az ember inkább otthon szeretné tudni a szeretett élettársát ha már azt mondták a kórházban az állapota ezt megengedi.
Ami még szomorú, hogy a történet tanúlságát sem sikerült levonni. Bár lehet, hogy ez a konkrét beteg nem szenvedett károsodást abban, hogy nem volt számára hely a rehabnál,(bár ezt sem tudjuk biztosan) de ez könnyen megeshetett volna egy másik beteggel.
Szóval amíg te hipokrata módon az indexet fikázod eme cikk miatt, addig a valóságban egyes betegek kárt szenvedhettek/szenvedtek a kórházi ágycsökkentés következtében. Ha pedig nem lenne olyan médium mint az index, akkor ezekről az eseményekről még csak nem is hallanánk.
A kérdésemre a választ pedig továbbra is kerülöd. Megértem én, biztos nagyon kellemetlen számodra.
Őszintén megmondom, engem cseppet sem érdekel, hogy lett az Index-vezérigazgató Vaszilyból - aki a cikkből kitűnően jó barátságban volt akkor még UP-vel és Kardos Gáborral is - afféle médiahentes.
De hogy az lett, az biztos (és a cikk is erről szólna, ha megérne nekem 360 Ft-ot, de nem ér meg).
A lényeg a lényeg: mindenki pontosan tudja, hogy Mészáros Lőrinc meghosszabbított karja, miközben egymás után nyírja ki a nem kormányhű és nem szolgalelkű médiumokat.
Nem igaz. Tusk nagyapja sosem volt náci, és Tusk is - meg most már Lengyelország is - pontosan ismeri, hol és mikor, hogyan vett részt a világháborúban.
A Prosti Srácok simán hazudott, de még mekkorát.
De legalább külföldön is bemutatkoztak, most már ott is tudják, hogy milyen hazug szennymédiáról van szó.
LOL. A kórház válasza is hivatalos, és semmiféle ellentmondásban nincs a záróval.:D Kifejtettem, próbáld meg felfogni, bár sok reményt nem fűzök hozzá.:D A hülyeségeid pedig nem érdekelnek, farhátkommandós, az új nickeddel is fölösleges a bokámnál csaholnod.
Zárójelentés szövege: "A jelenlegi járványügyi helyzetre tekintettel, időközben – a rehabilitációs és krónikus betegágyak átmeneti felszámolása miatt – a betegek áthelyezése jelen esetben nem kivitelezhető."
Hangsúlyozom, ez az írásos hivatalos orvosi zárójelentés.
Ha ez nem az ellenkezője akkor mi?
És az pedig egyértelmű, hogy ha nem számolják fel, akkor a rehabra küldik, nem pedig haza. Tehát még egyszer, a cikk címében nincsen hazugság.
"És továbbra is én döntöm el, hogy miről írok az adott témakörön belül."
Te döntöd el, csak lejáratod magad a válasz kerülésével (meg az ignoranciáddal).
Nézd kislány, először is az általad preferált kormánypropaganda médiumok háza táján kellene rohadt nagy rendet rakni. Ha ez megvan, akkor talán elérnek egy normális szintet, amit az index is képviselt. Ez után folytathatjuk a beszélgetést.
Mindaddig ez egy ordítóan nagy kettősmérce a részedről ilyenek miatt kritizálni az Indexet, miközben iszod a lakájmédia szavait - az újságírás pöcegödrét.
Dehogy szerepel az ellenkezője.:D Csak a rehabról van szó benne, egyebekben annyi, hogy egyeztettek a hozzátartozóval. Ezt egészítette ki a kórház a válaszában, a bentfekvés során szóba került az ápolási osztály (annak is vn átfutási ideje, amíg megszervezik, hogy legyen helye), de a hozzátartozó elzárkózott a megoldástól. A rehab és az ápolási osztály két különböző egység egyébként, különböző szakmai profillal.
Ez a topik amúgy az Indexről szól, és én egy Index-cikkről írtam. És továbbra is én döntöm el, hogy miről írok az adott témakörön belül. Viseld máltósággal, farhátkommandós.:-))
Megint csak vakon elfogadod a kórház válaszát. Ha igaz amit írsz, akkor a zárójelentésben és az orvos elmondása alapján miért az ellenkezője szerepel? Mert az alapján igenis qrvára szerepe volt a kórházkiürítésnek.
Ez nem csak a hozzátartozójának a bevallása, hanem az orvosi zárójelentés, ami írásos bizonyíték.
Különben pedig várom továbbra is a kérdésemre a választ.
Ne azt mondjad,amit a foxi maxi egyetemén tanítottak neked. Visszaadtad már a párttagsági könyvedet?
bolsevik – ‘a volt szovjet kommunista párthoz tartozó, vele kapcsolatos’. – bolsevista: ‘bolsevik’. – bolsevizmus ‘szovjet rendszerű kommunizmus’.Ma már történeti szakszavak az orosz bolse (‘több’) szó nyomán. Az orosz szociáldemokraták 1903-i brüsszeli kongresszusán a Lenin vezette forradalmi balszárny megszerezte a szavazatok többségét, s ettől fogva magát ~nak nevezte, a mérsékelt szárnyat pedig menseviknek a menyse (‘kevesebb’) szóból.
Fölösleges erőlködnöd, mint írtam, sem az aktív osztályról történt ebocsátásban, sem a hazaszállításban nem volt szerepe a kórházkiürítésnek. Alzheimeres beteggel amúgy nem sokat tudtak volna kezdeni a rehabon sem, a javuláshoz kell együttműködési képesség is. A hozzátartozó rábízhatta volna a beteget az ápolási osztályra, ahol szakszerűen ellátják, de nem tette.
A zárójelentés + az orvossal történő telefonos beszélgetés, ill. a kórház válasza között ellentmondás van, ezért az feltételezhető, hogy a kórháznál az ápolási és rehabilitációs osztály két külön osztály. Ha nem, akkor jó eséllyel az egyetlen fél aki itt hazudik (és védekezik) az a korház az indexnek küldött válaszlevelében.
És itt vált el a szar a májtól, mert az oknyomozó firkászt csak odáig érdekelte az ügy, ameddig a szart lehetett kenni, de még ezt az ellentmondást sem fedte fel, egy kis oknyomozásról nem is beszélve.
Odahányt -- felvette a pénzt -- hozzátoldott a cikkhez -- azért is felvette -- majd jóccakát, szerinte megvolt a független oknyomozás.
Tulajdonképpen egy olvasói panaszt bemásolt és azzal megvolt a penzum. A valósághoz köze nincs a "cikknek".
A sok millió fidesznáci sajnos létezik még mindig és nincsenek még börtönben és legyilkolva sincsenek. Talán majd ha Joe Biden lesz az amerikai elnök, akkor ez a vágyatok teljesül.