Keresés

Részletes keresés

ikercsillag Creative Commons License 2007.03.04 0 0 328

Tengeritörők


Izzik a sárga
tengeri-tábla
tűzpiros hajnali fényben.
Jön a szél, jár-kel,
ijesztő zajt ver
a rendek rengetegében.


Jönnek a lányok,
jól szaporáznak,
fujkálnak párafelhőket.
Szélverte parton,
cimbalomhangon
sürgönydrót sürgeti őket.


Kezükben vessző-
kosárban szöllő,
kenyérrel ebédre lenne -
hintázik, fordul,
bő leve csordul,
elvérzik tömzsi kis teste.


Levelek ezre,
ezerszer ezre
csattogat sárga seregben.
Megjön a lányhad,
nagyobb zaj támad,
egyszerre húsz tő is reccsen.


Húsz tőnek drága
aranybabája
vesszőkosárba hanyatlik.
Fönn jeges szárnyak,
vadludak szállnak,
vad riogásuk lehallik.

ikercsillag Creative Commons License 2007.03.04 0 0 327

     Hullócsillag

 

Tündököl a csillagtábor,
nézem, hosszan nézem.
Ott egy csillag alig mozdult
s máris eltünőben.

 

Fényét veszti, csak a vakság
lehet a sajátja.
Testét is a zengő kékség
semmivé sikálja.

 

Megfáradt, vagy önfejű volt?
Pusztul mindenképpen.
Lehulltával nincs hiány a
csillagok rendjében.

 

Hazám, de sok csillag adja
múlhatatlan fényed!
Velük mindig fényt lobogni
kívánok teérted.

 

Ha én téged elhagynálak
keserves harcokban,
tündökölnél tovább, de én
vesznék nyomorúltan.

ikercsillag Creative Commons License 2007.02.26 0 0 326

Te sem vagy fehérebb


Érzem halántékom
kék ütőerének
ugrálását, belső
dörgését a vérnek.

Kint levél se csattan,
a világ elhallgat,
vadmadár a szívem,
valakiért jajgat.

Bolygó szemeimmel
keseredek érted,
ideszívlak hozzám,
gyújtva megidézlek.

Én lélekzek benned,
élsz bennem, te bátor,
vagyunk mi egymásnak
fölvirágzott sátor.

Te sem vagy fehérebb,
te sem vagy ártatlan,
édes elszánásban
nem vagyok páratlan.

Szerelem, arannyal
befújt hársfa-teknő,
rengess minket, födj be
tüzes bárányfelhő!

ikercsillag Creative Commons License 2007.02.26 0 0 325

Elzengett a zápor


Elzengett a zápor,
csatorna cseveg,
felgyöngyözött ágon
madár pityereg.

Napnyugati lángnál
kertem gőzt nevel,
egy arany virágszál
vízben térdepel.

Fönn vizes a csillag,
lenn a fű, moha,
hemperegni hívlak,
de hova, hova?

ikercsillag Creative Commons License 2007.02.26 0 0 324

Bíztam a tavaszban


Bíztam a tavaszban
én fagyos szegény,
s míg fölmagasodtam
kést dobott belém.

Vérpermet elsikló
szürke ég alatt,
letűnt az erő és
le a pirkadat.

Rozsvetés hullámzik,
én se nyughatom,
hánykódok ájultan
ezüst habokon.

ikercsillag Creative Commons License 2007.02.24 0 0 323

bolgár hősi ének:


SZÉKELY GYERKŐC ÉS A TÜNDÉREK


Álmot látott Jankula vajdáné,
Hajnalra az ágyat telesírta.
Észrevette Jankula hős vajda:
Aj, te ifju Jankula vajdáné,
Mily álom az, ami így megríkat?
- Olyan álom, Jankula hős vajda,
Hogy a Duna kifutott a partra,
Elragadta magas divánunkat,
Székely Gyerkőc vesztét megálmodtam! -
Fölkelt akkor Jankula hős vajda,
Vívó lovát hamar fölnyergelte,
Futtatott a leveles erdőbe.
Fönn volt még a kis hajnali csillag,
Fölszólt néki Jankula hős vajda:
- Hallod-e te, kis hajnali csillag!
Téged kérlek, mondjál bizonyosat,
Ismered-e a mi Gyerkőcünket?
Leszólott a kis hajnali csillag:
- Aj, te vajda, Jankula hős vajda,
Minden gyerkőc, mondhatom egyforma!
Ily magasról nehéz fölismernem.
Akkor így szólt Jankula hős vajda:
- Hallod-e te, kis hajnali csillag,
Gyerkőcünknek szép jegyei vannak:
Széles övén két aranycsatt fémlik,
Ruháján meg sok-sok apró csillag,
Akár a nap, égnek, világolnak. -
Menj a hegyre, Jankula hős vajda,
Sztojna tündér leveles sátrába!
Ott a gyerkőc éktelen sebekkel,
Ott kínlódik immár három éve.
Három tündér jött segítésére:
Egyik tündér hűs vízzel itatja,
Másik tündér almát hámoz néki,
Harmadik meg sebét mosogatja.

ikercsillag Creative Commons License 2007.02.24 0 0 322

bolgár bájoló:

 

SZEMVERÉSRE


Miasszonyunk, Mária nevében!
Távozzon oda ez a baj,
Hol a kakasok se szólnak,
Ebek se tutolnak,
Madarak se szólnak,
Ahol a fák se bimbóznak,
Vizek se buzdulnak,
Ahol a nap meg a hold nem süt,
Puszta hegyekbe,
Puszta helyekre,
Puszta kövekre.

ikercsillag Creative Commons License 2007.02.24 0 0 321

bolgár bájoló:


BETEGSÉGRE


Segíts meg, Úristen,
Segítsetek meg, szentek,
Mennybéli szent lelkek!
Távoztassam el a bajt
E fáradt lélekből
Kaláccsal, kulaccsal,
Inggel, nagy úti pénzzel.
Távozzon innen idegen idegenbe,
Kilenc tengerek tájékára,
Kilencvenkilenc kősziklára,
Távozzon innen Tilmiszába
Házat magának ott építsen,
Lakja örökké.
Eleget sanyarta ezt a szegényt,
Ne bántsa többé!

ikercsillag Creative Commons License 2007.02.24 0 0 320

Képzeld, ez a vers sincs benne az én "összesen"emben. Mintha a Darázskirály kötet kimaradt volna, legalább is már volt abból beírásod, ami nekem nincs meg.

 

Az alábbi szerző nem elírás, csak egy betű a különbség :)

 

 

 

Hriszto Fotev


                        ELŐÉRZET 


Megölsz egy esős fekete éjben. Majd az eső kinálja
      tünemény vállát, megölelem - és lépve ötöt
      zuhanok szörnyű emlékezetedbe, bezár ez a
      sohase-várt mauzóleum.
Megölsz, bár nem akarod. Majd hallom, hogyan
      nyugtatod meg ősi lelkiismereted. Ősi
      gyakorlatod van ebben, szomorú gyakorlat.
      Elmondod egymásután sokszor, hogy én
      voltaképpen élek.
      ...S én mint engedelmes hulla, utánozom az
      elevenek gyönyörű éetét. Te szomorú,
      ügyetlen kozmetikus kikészítesz engem,
      lerajzolsz könyvről könyvre és megőrzöl
      hallatlan kiáltásodban.
      Bevallod-e, hogy féltékeny voltál? És
miféle nyelven vallod, hogy félelmed sötét volt,
      mikor elhagytalak iszonyodva?
      Azt mondod, megmentettél - és igazad lesz.
      Azt mondod, a tiéd vagyok és élek... De én
      halott leszek, halott, halott - holtabb a holt-
      tetemnnél.
Megölsz, de addig ünneplem különös ünnepem,
      városról városra, szemektől szemekig.
      Én a tébolyodott, a nagy tér közepén
      megcsókolom nevetésed, a vörös ruhásat,
      a gyöngy-riadalmút... Kiejtem nevedet
      félelem nélkül minden fokán a hangnak.
          A tél állomásán, az éj büféjében
csókdosom köszörült arcéledet, a holtfáradtat, az
      alvót.
      És megérzem hatalmad súlyát, szerelmed,
      gyászod, panaszod... Kihívlak, akaratlanul
      megsebezlek, én, a kicsi és irgalmatlan,
      de te rám figyelsz, hallgatsz engem,
      Majd sajnálsz, majd örülsz nekem
      a távoli pillanatig, mikor megérzed, hogyan
      csúszom ki kezedből. És magadra hogyan
      maradsz.
Megölsz egy esős fekete éjben. Egy esős és fullasztó
      éjben elorzol végleg szörnyű emlékezetedbe,
      fölveszel magadba erről a pikkelyes, lucskos,
      burgaszi járdakőről.

 

fordította: Nagy László

Előzmény: Páduai01 (318)
Páduai01 Creative Commons License 2007.02.23 0 0 319

-

Tűz-szivárvány


Mintha a tavasz jönne,
ébredek jó örömre,
ámulva körülnézek:
honnan szállsz, édes ének?

Fehér a fenyő tornya,
zuzmara szitál róla,
szárnyát kicsit kitárva
itt szól a víg madárka.

Madárka, víg madárka,
baljósan mord a Mátra,
mégis te szépen, bátran
zengesz a zuzmarában.

Én is már olyan dalra
sóvárgok: aki hallja,
ujjongva vele éljen,
zord időben se féljen.

Fejemmel dér-mezősen,
ha lennék elmenőben
s vágyam csak vágy maradna,
lúgkőnél jobban marna.

Én ellenségem könnyén
verssel is gyönyörködném,
mert konokságra késztet,
kezébe most is kést vett.

Lehet, bevégzi sorsom,
elvágja dalos torkom
s torkomból vérszivárvány
suhog fel, víg madárkám!

Ha dalban nem, csak vérben
fizetnék méltóképpen,
szívem egynéhány társa
dícsérne, talán szánna.

Véren s dicső sugáron
átütne sápadtságom,
nekem nem lenne mentség
halál és hősi szentség.

Élve, remélve több fényt,
hívjunk tavaszi örvényt
zuzmarás téli fákra,
s erre a nagyvilágra.

A legszebb dal felszálljon,
emberben vérré váljon,
legyen a szívek táján
örökös tűzszivárvány.

Páduai01 Creative Commons License 2007.02.23 0 0 318

-

HRISZTO BOTEV

Az én imádságom



Én Istenem, igaz isten!
Nem te, ki a magasságban,
hanem te, ki itt laksz bennem,
szívem buzgó áramában...

Nem kinek csuhás barátok,
zsíros papok esnek térdre,
s akit barom pravoszlávok
kerítenek gyertyafénybe.

Nem te, aki férfit és nőt
sárból csináltál, te Isten,
s cserbenhagytad mind a kettőt,
tengjenek csak rab-bilincsben.

Nem te, ki a rabot inted,
hogy tűrjön csak, s könyörögjön,
aki rongyos híveidnek
reményt tálalsz csak a földön.

Nem te, kinek örvén lopnak,
te üldözők üdvössége,
bálványa a bolondoknak,
elnyomóknak erőssége!

De te, Istene az észnek,
annak vértje, aki árva,
kinek napját mind a népek
megünneplik nemsokára.

A szabadság szent szerelmét
mindnyájunknak szítsd fel, Isten,
együtt küzdünk, vagy egyenként:
erőd mindig megsegítsen!

Karjaimat erősítsd meg,
s ha a népem talpra áll majd,
soraiban seregemnek
síromra is rátaláljak!

Ne akard, hogy idegenben
hunyjon el a szívem lángja,
hangom ne itt csendesedjen,
mintha hullna pusztaságba!

fordította: Nagy László

 

-

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagy László

Darázskirály

Válogatott műfordítások 1958-1968

Versek, eposzok

Magvető kiadó

Budapest

1968

Vászon kötés

510 oldal

 

  -

 

 

 

 

ikercsillag Creative Commons License 2007.02.22 0 0 317

Egy csillag halála


Egy csillag halálba fut
világok a farka alatt
égbeli pávakakas
tördeli a holdsugarat
zuhanását csak ez a szív
hallotta jaj csillagok
élek gyönyörűn a halál
ragyogó fia vagyok

ikercsillag Creative Commons License 2007.02.22 0 0 316

bolgár ballada:


BALKÁNI JÓVÓ


- Adod-e tüstént, balkáni Jóvó,
Szépséges Jánát török vallásra? -
- Tudd meg, te vajda, fejemet adom,
Jánát nem adom török vallásra! -
Levágták akkor mind a két karját,
Újra kérdezték, újra faggatták:
- Adod-e tüstént balkáni Jóvó,
Szépséges Jánát török vallásra? -
- Tudd meg te vajda, fejemet adom,
Jánát nem adom török vallásra! -
Levágták akkor mind a két lábát,
Újra kérdeztés, újra faggatták:
- Adod-e tüstént, balkáni Jóvó,
Szépséges Jánát török vallásra? -
- Tudd meg, te vajda, fejemet adom,
Jánát nem adom török vallásra! -
Elvették akkor szeme világát.
Nem is kérdezték, nem is faggatták,
Szépséges Jánát összekötözték,
Gyorsinu lóra magukhoz vették.
Indultak volna által a réten,
Által a réten tatár vidékre.
Szépséges Jána megszólalt csendben:
- Most visznek engem, jó bátyám, Jóvó! -
- Jó egészséget, szépséges Jána!
Nincs már szemem, hogy megnézhetnélek,
Karom sincs már, hogy megölelnélek,
Lábam sincs már, hogy  elkisérnélek! -

ikercsillag Creative Commons License 2007.02.22 0 0 315

Dombon


Botom a gyenge földbe leszúrtam
Állomásom most ez a domb
Szederfákra horgos szelek úsznak
S göndör felleg-csorda tolong
Engemet e dombra szelek húztak
Most ébred a télből a táj
Itt még hó fodrozza a sáncot
Ide bujt a fehér király
Kis kökényfa mímeli a táncot
Érzi a tavasz megérkezett
Mint a kisgyerekeknek a bálban
Válla csak a válla rezeg
Rozoga kocsik harmonikálnak
A tégla nehéz rakomány
Megépülnek az öblös magtárak
Pirulva ha itt lesz a nyár
Szemeim a születő csodának
Nyílnak enyém e vidék
Nem hiába hasogatták ősszel
A földet az éles ekék
A vetés izgul haragot zöldel
Tüzérezredekkel felér
A vetés megnő érik arannyá
Lesz a halál ellen kenyér.

ikercsillag Creative Commons License 2007.02.22 0 0 314

Télvégi mozaik


Hócsorda torkát déli sugár
késelte, gyorsan dagad az ár,


indul habosan lejtő iránt,
ugrat farsangos öreg cigányt.


Barackfa ágát nyomja a hold,
bagoly kinyitja szemét, rikolt.


Szelek pengetnek léckapukat,
vörhenyes rókát kutya ugat.


Újszülött csikó szalmán zihál,
szivárvány-burkot rugdos, feláll.


Hívja, vezeti anyás delej,
bársonyorrára spriccel a tej.


Kivilágított ablakon túl
csipkés menyasszony irul-pirul.


Elsiratja a síp, hegedű,
füstpáva röpdös, lila begyű.


Násznépre mámor száll, a fehér
asszony szívére férfi-tenyér.


Síp, dob, hegedű, mulassatok,
zúgnak teremtő sugallatok.

ikercsillag Creative Commons License 2007.02.22 0 0 313

Kinek fáj, emberek


Csontkráterekkel a hold,
hófuvatokkal a föld
fény-förtelemben ragyog,
mindennél nagyobb
a csönd.


Ki old meg téged, dráma,
te fehér-fekete?
Megoldhatatlan a lét,
mint a jegenyék csupa-jég,
csupa-lánc lakzis menete.


Mozdulatlanná remekít
mindent a hideg,
betábláz a fagy üvege.
E leltárból nem menekül
se anyag, se alak.
Ordas csillagok virrasztanak.


Ki hozta ezt az időt,
hogy átfagy a pille bábja,
benne a nyár,
s hogy az ólban szörnyed lerágva
az egyetlen kecske gerince,
s feltűzve a tél szuronyára
a krumpli,
mit a föld ős-melegében
őrzött a pince!


Ki hozta ezt az időt,
hogy fenn függ a csontkráteres
holdon az utolsó bölcső,
benne a szerelem
csupa-könny, csupa-gyöngy kincse!


Ó, míg a lelkek és elmék
tanakodtak,
míg zsugorodtak,
a két pólus közé kiterpedt
szárnya e martalóc frontnak.


Kinek fáj, emberek,
ha az élet ér-fala átfagy
s dörrenve megreped?
Emberek, ki örül annak,
ha a végzet önnemző szavai


hirtelen megtorpannak,
s nem fut ki a végső mondat? -
A hó-mezőre, hol ír a halál,
ki teszi ki a szívét
nagy tüzes pontnak!

Páduai01 Creative Commons License 2007.02.21 0 0 312

-

Te csak pihenj szépen


        Sok drága gyógyszer, jó asszonyi öl
        nem zár el téged csömörök elől -
s más tájra vonja testedet a lélek;
hű paripája a csont-bőr-szekérnek.

         Nyugtat e völgy, e bölcső-óriás,
         mozdulatlanság, mégis ringatás,
édesség torka, - akik idebújnak -
múlásukat sem hiszik iszonyúnak.

         Ha megáll szíved, az ég sugara
         melléd lefekszik, nem ragyog soha,
sirató nőd lesz a kipirult somfa,
madár-koporsód föllebeg suhogva.

         Sebzett ősember zöld levél alatt
          így feküdt hajdan, veszni így akart.
Rádkényszerített ábránd miatt szégyen
nem téged illet, te csak pihenj szépen.

-

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szécsi Margit

Nagy László

-

ikercsillag Creative Commons License 2007.02.21 0 0 311

       A HÉJA ÉS A SÁRMÁNY


Héja a sármányt öli az égen,
      levegő-örvényben forog a toll,
széjjel a vérgyöngy bokorra koppan,
rejtőző retten, hallom: kidobban
      szíve a megütött levél alól.


Marad a szárny és marad a fehér
      csipke-mell, megroppant picike vár.
Sírhat az özvegy: vissza sosem jön,
szélben porlad e törvényes földön --
      Már nyomorúltabb egy hanggal a nyár.

ikercsillag Creative Commons License 2007.02.21 0 0 310

SÚGOTT SZAVAKKAL


Elhagyta üvegcsarnokát,
duhog a sebesvonat,
teremt a füstből kerteket,
ejti a tűzbokrokat.


Bádog zeng, csap sír, konganak
tartályok, lehűlt egek --
ne hallgasd ezt a zeneszót,
napkelet megfenyeget.


Füstkertjeiden ne tünődj,
napkelet megfenyeget,
ne ásíts annyit -- tárd ki már
csikorgó műhelyedet!


Cifrán esztergált vágyaid
esettek, oly ostobák,
mint kuglipályán eltalált,
rakásradöntött babák.


Hozzád szalad a nyurga nő,
a csókja kenyeret ér.
Súgott szavakkal hajladoz
s mint inge, olyan fehér!

ikercsillag Creative Commons License 2007.02.21 0 0 309

SZERETŐK


Halántékuknál óra: fémvirág,
ketyegve hullik mérges harmata.
Csillaghullásos most az éjszaka,
az ég suhog, mint óriási ág.


Ha már az ember kisded nem lehet,
mint föld a ködben forog, hánytorog,
a percek verik, mint meteorok
a tengert, mint a Krisztust a szögek.


Ha már a férfi gond füvén legel,
csak így szól: Csillag szakad, hallod-e?
Hogy elsüllyedünk végül, vallod-e?
Az asszony vár és vágyakban delel.


És ingecskéje lágyan fönnakad
a csípején, már nem tudsz ártani
idő, halál, már alvó lábai
megébredtek és világítanak.

ikercsillag Creative Commons License 2007.02.19 0 0 308

Arnulf Överland


RECITATIVO


Még a halál is
jól jöhet olykor,
szégyenkezéstől
megmenekít.


Lánca nyomornak
mélyre lehúzott,
sírással sóztad
kenyeredet.


Rút nagy erőkre
tétlenül néztél,
vette vagyonnal
mind a jogát.


Társad ma egy sincs,
elfordul ő is,
kit szerelemmel
szólítanál.


Nőd, kivel éltél,
nem ismerősöd,
idegen voltál
kölyködnek is.


Mindig elárvult
szívü az ember,
mint a hajó, ha
csillagtalan.


Ádáz megváltó
az, kinek síri
fúvára kell, hogy
szünjön a gond.


Vérvesztes, halvány
mind, ki az ember
bánatát, kínját
vállalja föl.


De a sötétben
álomi tenger
tükrén adódik
enyhület is.


És gyönyörűek
zölden a völgyek,
újra bejárnád
útjaikat.


S még ha boldognak
érzed is élted,
élvezve munkát
s tiszta sikert,


akkor is egyszer
torkig vagy tőle,
merthogy a méz is
végül csömör.


Nincs örökéltig
csók, se enyelgés.
Kell csak a vágy, a
célbavivő.


Majd ha sötétbe
fordulsz, megérted:
fénynek értéket
ád a sötét.


/Nagy László fordítása/

ikercsillag Creative Commons License 2007.02.19 0 0 307

PÜNKÖSDI HAJNAL


Lángszalagos aranykerék
a hajnali égen,
én fölfelé vágyakoztam
s csak lent lehet élnem.


Föllebeg vérpettyes vércse,
soha nem rak fészket,
gyönge madárt lehóhérol,
nevel kis vércséket.


Vércsét látok, mégse vágyok
dühök csillagára,
homlokomra holdat karcolt
a gilice lába.


Pünkösd jeles napja eljött,
ne lázadozz nyelvem,
bűnösöknek szót se szólok,
nem értenek engem.


Piros a pünkösdi rózsa
s nehéz mint a szívem,
lehull a pünkösdi rózsa,
hitem elveszítem.

ikercsillag Creative Commons License 2007.02.19 0 0 306

NEM APAD EL AZ ISTEN TEHENE


Dagad a répa, magos kender ázik,
csillog a szántás,
kerek akác lengő zöld esernyő,
hidak szája vékonyan csicsergő,
meghígul a világ mint a rántás.


Alkonyatra a csöbör teli,
s nem apad el az Isten tehene,
fehér szent Péter nem akkor feji,
amikor ide eső kellene.


Ez a vidék az égtől csömört kap,
napsömörös volt, most lucskos állig,
megutálta a bűnös játékot,
pörlekedve az égtől elválik.

ikercsillag Creative Commons License 2007.02.18 0 0 305

Szécsi Margit:

 

         Kóborak voltak
 

    Kóborak voltak őseim,
    kis, fehér cigánylovakon,
    jártak csupa-tűz csontokon.
    Fekete vállperecükön 
    nem sírt aranyos hegedü,
    szájuk volt piros citera,
    zenekar voltak egyedül,
    a bőrös, sátoros szekér
    vadszagú, guggolós színházuk,
    s fönn és körül a végtelen
    puszta s a dőzsölő világ,
    ahol deres lélekkel is 
    pénzért komédiázni kell.

ikercsillag Creative Commons License 2007.02.18 0 0 304

No, én időközben elvoltam a balladák begépelésével.

 

Igazad van, kedves tőled, hogy figyeltél időközben :) tényleg nagyon szeretem Szécsi Margit verseit is.

Gondolkodtam is, hogy ő is igazán megérdemelne egy topikot, de többet vinni nincs elég időm, és SzM könnyen kikereshető több helyen is. Nem rossz ötlet a közös topik, de a'szem egyenlőre a címen nem változtatok. Az valahogy egész más hangot, hangsúlyt adna. Nagyon összetartoztak, de nagyon szuverének is voltak. Nem fogja senki kimoderáltatni, ha néha írogatunk ide SzM verset is :)

Érzem persze, hogy így meg tiszteletlenség vele szemben az oldalborda szerep....

 

**

 

Jóéjszakát neked is Páduai!

Előzmény: Páduai01 (302)
ikercsillag Creative Commons License 2007.02.18 0 0 303

/bolgár ballada/

 

SZÁRAZ FÁBÓL FIÚ


Sír egy anya szép kilenc leánya,
Sírnak-rínak: nincsen édes öccsük,
Sírnak-rínak, ahogyan csak bírnak,
Szép csendesen így szól édesanyjuk:
- Ej, ti lányok, édes kilenc lányom,
Menjetek a vásárba azonnal,
Vegyetek ott szép selyenruhácskát,
Vegyetek egy csomó selyemcérnát,
Párosával tengeri piócát,
Párosával fekete cseresznyét,
Párosával hófehér cipócskát,
Vegyetek egy kicsi dobozocskát.
Két füzérrel apró fehér gyöngyöt,
S menjetek a zöld erdőbe, lányok,
Ráleltek egy kicsi száraz fára,
Bontsátok a csomó selyemcérnát,
Selyemcérna szőke hajaszála,
Nyomjátok rá a fehér cipókat,
Fehér cipó hófehér orcája,
Szemöldöke tengeri pióca,
Szemecskéje fekete cseresznye,
Szájacskája kicsi dobozocska,
Fogacskái apró fehér gyöngyök. -
Szót fogad a kilenc édes lánya,
El is megy a vásárba azonnal,
Megveszi a szép selyemruhácskát.
Megveszi a csomó selyemcérnát,
Párosával tengeri piócát,
Párosával fekete cseresznyét,
Párosával hófehér cipócskát,
Megveszi a kicsi dobozocskát.
A két füzér apró fehér gyöngyöt.
Zöld erdőbe indulnak azonnal,
Rálelnek a kicsi száraz fára,
Virágokkal föl is cicomázzák,
Öltöztetik szép selyemruhába,
Kibontják a csomó selyemcérnát,
Selyemcérna szőke haja szála,
Rányomják a hófehér cipókat,
Fehér cipó hófehér orcája,
Ráteszik a tengeri piócát,
Pióca a szemöldöke-párja,
Ráteszik a kicsi dobozocskát,
Dobozocska a kicsike szája,
Berakják az apró fehér gyöngyöt,
Fehér gyöngyök apró fogacskái,
Adnak neki szót is, hogy beszélne,
Kenyeret is, hogy kenyeret enne,
Szót se szól a kicsi száraz fácska,
Szót se szól, a kenyeret se rágja.
Fölkiált a kilenc leány sírva:
- Aj, te Isten, aj, te édes Isten,
Soha nem lesz nekünk édes öccsünk! -
Meghall az irgalmas Uristen,
Irgalmasan megsajnálja őket,
Parancsot ad két gyors angyalának:
- Két gyors angyal, szálljatok a földre,
Lássatok a csoda csodájára! -
Két gyors angyal szót fogad urának,
Száll a földre, száll a zöld erdőbe,
Látására csoda csodájának.
Kilenc leány sír ott keserűen,
Sírnak-rínak: nincsen édes öccsük.
Száraz fára raktak cicomákat,
Adtak neki szót is, hogy beszélne,
Kenyeret is, hogy kenyeret enne.
Szót se szól a kicsi száraz fácska,
Szót se szól, a kenyeret se rágja.
Megszólal az égből az Uristen:
- Ej, angyalok, ej, te két gyors angyal,
Lehelljetek a szájába lelket! -
Lehellnek is a szájába lelket,
Adnak neki szót is, hogy beszélne,
Kenyeret is, hogy kenyeret enne.
Elvezetik öccsüket a lányok,
Hadd lássa meg öreg édesanyjuk.

Páduai01 Creative Commons License 2007.02.18 0 0 302

-

Szia ikercsillag!

 

Ha valaki évvégén elújságolja a hírt topiknyitásodról, és rákérdez a költőre, kapásból Szécsi Margitot tippeltem volna.

Azóta többször eszembe jutott, egy közös topik is sok szép versel örvendeztetne meg mindannyiunkat.

 

Ha nem jössz, már elmentem volna.

El is köszönök

 

Jó éjszakát!

-

 

ikercsillag Creative Commons License 2007.02.18 0 0 301

/bolgár ballada/


SZŐKE DRAGÁNA


Nagy volt a dúlás Bolgárországban,
Futott, ki tudott Oláhországba.
Fökerekedett egész Dobrudzsa,
Ádáz töröktűl, szörnyű magyartól
futott, ki tudott, futott északra.
Ádáz törökök széjjelnyargalta,
Véneket öltek, ifjakat fogtak.
Sok szép szüzeket összefogdostak,
Megtették őket rableányoknak.
Gyönge fiakból tábort csináltak,
Megtették őket janicsároknak.
Amerre mentek, öltek, égettek,
Szegény népek csak jajveszékeltek.
Megálottak a Duna vizénél,
Megtelepedtek Etropolénél.
Sok égszín sátort vontak a réten,
Osztályt tettek a sok gyenge szűzön,
Sok gyenge szűzön, gyermeknépségen.
Volt, kinek jutott kettő vagy három,
Egyiküknek csak egy szál leányka,
Egy szál leányka, szőke Dragána.
Szőke Dragánát ölébe kapta,
Vitte, bezárta fehér sátrába.
Amikor pedig leszállt az este,
Jött a janicsár, sátra elé ült.
Nézett az égre, nézett a földre,
A földről kék láng röpült az égre,
Az égből pedig vércseppek estek,
Janicsárnak az arcába estek.
Kétségbeesve kérte Dragánát:
- Én rableányom, szőke Dragána,
Mondd bizonyosat, szőke Dragána!
Mondd, van-e bátyád, mondd van-e nénéd,
Apád és anyád, mondd van-e néked? -
Akkor így szólott szőke Dragána:
- Bizony van bátyám, bizony van néném,
Apám, anyám is bizony, van nékem! -
- Hol a te bátyád, talán rabságban? -
Ráfelelt ekkor szőke Dragána:
- Amikor hozzánk törökök jöttek,
Amikor Oláhországba mentek,
Bolgár hadunknak felét levágták,
Abban a hadban szolgált a bátyám.
Nem láttam immár tizenöt éve.
Küldene hírt a bátyám, ha élne. -
- Én rableányom, szőke Dragána,
Ráismernél, ha élne, ha látnád?
- Ráismernék, ha élne, ha látnám,
Göndör fejéről, szép mellkasáról! -
Szőke Dragánát ismét kérdezte:
- Bátyádnak fején milyen a bélyeg? -
- Bátyámnak fején szablyavágás van,
Megvágták ádáz tusakodásban!
Szőke Dragánát ismét kérdezte:
- Bátyádnak mellén milyen a bélyeg? -
- Bátyámnak mellén keskeny sértés van,
Ádáz tusában megsérték nyillal! -
Janicsár akkor mutatta fejét,
Szép göndör fejét, szép erős mellét.
Azután pedig sírva ezt mondta:
- Kelj fel, hugocskám, szőke Dragána,
Induljunk haza, édes anyánkhoz! -

ikercsillag Creative Commons License 2007.02.18 0 0 300

/bolgár ballada/


MANOIL MESTER


Manoil mester nagy hidat épít,
Mit nappal épít, éjjel leomlik,
Mit éjjel épít, nappal leomlik,
Manoil mester akkor megszólal:
- Aj, ti hű társak, drága testvérek,
Keljünk testvérek véráldozatra,
Véráldozatra, engesztelésre
Engesztelésre, fogadalomra:
Amelyik asszony legelőbb fölkel,
Legelőbb eljön meleg ebéddel,
Mink azt az asszonyt falba falazzuk. -
Eljön a hajnal, jó kora reggel,
Manoilica legelőbb fölkel,
Legelőbb eljön meleg ebéddel.
Mikor meglátja Manoil mester,
Kalpagját húzza fekete szemére,
Könnyeket hullat fekete földre.
Méri zsinórra asszonya árnyát,
Asszonya árnyát falba falazzák.
Hídjuk megépül, erősül attól.
Manoilica hazamegy akkor,
Mihelyt az asszony belép a házba,
Szörnyű betegség torkát elállja,
Torkát elállja, hideg kirázza.
Bajába meghal Manoilica,
Kisfiát, Pávelt akkor elhagyja,
Akkor a hídba rejtőzik lelke.
Sír a kis Pável, tejet cicizne,
Nénjei Pávelt békítik, intik,
Hogy a nagy hídból kijön az anyja,
Kijön az anyja, meg is szoptatja.
El is elmennek a nagy kőhídhoz,
Hívják a hídból Manoilicát:
- Manoilica sír a fiacskád! -
Akkor a hídból tejecske csordul,
Pável kislegény szájába csordul.
Fehér tejecske annyiszor csordul,
Ahányszor Pável kislegény fölsír,
Ahányszor hallja Manoilica,
Hogy a nénjei jajgatnak érte.

ikercsillag Creative Commons License 2007.02.18 0 0 299

Szia Páduai, jóestét! :)

 

Szép pár volt Nagy László és Szécsi Margit. Sok szép verset is írtak egymásnak. Nekem egyik legkedvesebb ez a Ballada.

Előzmény: Páduai01 (295)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!