Azt az információt kaptam, hogy ugyan ezek a törvények így vannak a „90 napról beszélve”, de kizárólag a magyar határőrök megtehetik, hogy nem így alkalmazzák. Azt nem tudni miért, csak annyit, hogy Magyarország ezt megengedi. Tehát a törvény az igaz, csak a magyar határőrök nem úgy értelmezik, ahogy szól. Tehát az első 90 nap itt, majd fél év otthon, majd megint 90 nap itt mo.-n. Mert ők visszaszámolnak fél évet, és azt a fél évet elemzik, még akkor is, ha ez nem így van. Ez ellen mit lehet tenni???
Annyit lehet tenni, hogy felhívjátok a budapesti román konzulátust ( +36 1 3840271 ) és elpanaszoljátok, hogy nem tartják be a két ország közötti egyezményt.
Tudod kiknek utasítják el a vízumkérelmüket? Például azoknak, akik Magyarországot ugródeszkának használják. Tanulmányi vízumot kérnek és miután megkapják elmennek nyugatra.
Érdekességként bemásolok ide egy vízum kiadását megtagadó határozatot:
IDEGENRENDÉSZETI IGAZGATÓSÁG
Vízum Osztály
Szám: xxxxxx
Tárgy: xxxxx Állampolgár tartózkodása
HATÁROZAT
XXXXXX állampolgár által kérelmezett vízum kiadását megtagadom.
A határozat ellen további fellebbezésnek nincsen helye.
A határozat bírósági felülvizsgálatát a közléstől számított 30 napon belül (jogsértésre hivatkozással) a Fővárosi Bíróságnál kérheti. Keresetét a fenti bíróságon (1055 Budapest, Markó u. 27.) illetve a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Idegenrendészeti Igazgatóságán (Budapest, XI. Budafoki út 60.) nyújthatja be.
INDOKOLÁS
XXXX az xxxx magyar külképviseleten többszöri beutazásra és 365 napos tartózkodásra jogosító tanulmányi célú tartózkodási vízumot kérelmezett.
A külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX törvény (innen Idtv) 4. § (1) bek. Szerint a beutazás és tartózkodás akkor engedélyezhető, ha a külföldi:
a) rendelkezik érvényes úti okmánnyal vagy a 7.§ (2) bekezdésben meghatározott tartózkodásra jogosító engedéllyel;
b) rendelkezik – a (4) és (5) bekezdésben meghatározottak kivételével - a beutazáshoz szükséges érvényes vízummal;
c) tovább – vagy visszautazáshoz szükséges érvényes vízuma van;
d) a beutazáshoz, tartózkodáshoz - beleértve az egészségügyi ellátást is – és a kiutazáshoz szükséges, külön jogszabályban meghatározott mértékű anyagi fedezettel rendelkezik;
e) nem áll kiutasítás, illetőleg beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt, és beutazása nem veszélyezteti a Magyar Köztársaság közbiztonságát, nemzetbiztonsági vagy közegészségügyi érdekeit;
Fenti körülmények mindegyikének meglétét köteles a kérelmező igazolni.
A kérelem szerint nevezett a Miskolci Egyetemre jönne felsőfokú tanulmányokat folytatni. Anyagi fedezetként nagybátyjának közjegyző előtt tett nyilatkozatát csatolta, valamint egy bankszámla-kivonatot. Nevezett viszont nem csatolt sem kollégiumi elhelyezésről szóló igazolást, sem pedig bármilyen más, lakhatásra vonatkozó igazolást. A kérelem szerint „érkezése után szállást keresnek neki”. Mindez ismeretlen állam ismeretlen városában, meg nem nevezett szervezeti háttérrel nem tekinthető hiteles nyilatkozatnak. Alapos okkal feltételezhető, hogy a nevezett szándékosan titkolja jövőbeni tartózkodási helyét. Ezzel a tartózkodási célja is megkérdőjelezhető. A cél valósságát a kérelmező kora is kétségessé teszi. Megállapítom tehát, hogy a kérelmező szavahihetősége több szempontból is kétséges.
Alapos okkal feltételezhető, hogy a nevezett szándékosan titkolja jövőbeni tartózkodási helyét. Ezzel a kérelmező szavahihetősége és beutazásának valós célja egyaránt kétségessé vált.
A 170/2001 Kormányrendelet 13.§ (4) szerint „a vízum kiadása a Tv. 4.§-a(1) bekezdésének e) pontja alapján nem engedélyezhető, ha kétség merül fel a vízumkérelemhez csatolt dokumentumok hitelessége, valóságtartalma vagy a kérelmező szavahihetősége tekintetében.”
Fentiek alapján megállapítom, hogy xxxxx részére az Idtv. 9. § (1) d) pontban foglalt vízum nem adható ki, mert kérelme az Idtv. 4 § (1) e) pontot nem teljesíti. A vízum kiadását megtagadom.
A határozat az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. Tv. (Áe.) 43. § (1) bekezdés alapján lett meghozva.
A jogorvoslati lehetőséget a Hivatal Idegenrendészeti Igazgatósága az Idtv. 8. § (4) bekezdés, valamint az Áe. 72. § (1) bek. szerint határozta meg.
Budapest, 2005, július „ „
Xxxxxxx
-Mit lehet tenni az ügyben, hogy a vízum még mindig nem jött meg. A beadás az január 20.-a. Azt olvastam, hogy 60 nap az elbírálás, de az akkortól számít, amikor megérkezik mo.-ra a vízumkérelem. De mikor érkezik meg átlagban mo.-ra??? Meg azt is mondták, hogy még 60 nap fölé is mehet, max. majd elnézést kérnek. De hát itt a munkaadó az várná, de mit tudunk mondani, hogy nem jöhet, mert nincs meg a vízum.
Annyit lehet tenni, hogy érdeklődsz BMBÁH idegenrendészeti osztályától, hogy mi a helyzet a vízummal. A http://www.bmbah.hu/forum.php fórumán már panaszkodott valaki, hogy lejárt a 60 nap de még nem kapott választ. Van ez így, de ne izgulj, mert ha van munkavállalási engedély, akkor általában megadják. Szerintem egy héten belül megérkezik Kolozsvárról Budapestre a kérelem. Az a baj a BM-BÁH fórumával, hogy kb. 3 hét is lejár míg válaszolnak. Esetleg ha személyesen bemennél a BMBÁH-ba érdeklődni, de nem tudom, hogy szóbaállnak-e. Azt tudom, hogy letelepedési engedély ügyekben lehet kérni fogadóórát az igazgatótól, vízum ügyekben nem tudom.
- Ha nem adják meg a vízumot, akkor milyen más megoldás van arra, hogy itt lehessen velem legálisan? Lakás, ellátás, minden biztosított. Csak lehessen itt és innen tudja intézni a további ügyeit, mondjuk, hogy tudjon dolgozni is majd.
Olyant még nem hallottam, hogy magyar embertől megtagadták volna a vízumot, de ez persze nem jelenti azt, hogy lehetetlen. Ha elutasítják a vízumkérelmet, lehet kérni felülvizsgálatot a bíróságtól. Ha nem jár sikerrel, akkor még mindig be lehet adni még egyszer a vízumkérelmet. Ha még egyszer elutasítják akkor a megoldás a házasság.
- Milyen indokokkal nem adhatják meg a munkavállalási vízumot? Miért húzzák eddig. Én arra gondoltam, ha válasz nem, azt is kellett volna már közölniük, vagy nem?
Kikérik az NBH véleményét is, hogy nem terror szervezet tagja-e, nem veszélyezteti a nemzetbiztonságot. Volt-e már kiutasítva Magyarországról vagy EU tagállamokból, mert akkor hosszabb időbe telik a vízumeljárás. Azt is nézik, hogy volt-e szabálysértése külföldön. Ha elutasítják a kérelmet, kaptok egy írásos határozatot
Sziasztok!
Azt az információt kaptam, hogy ugyan ezek a törvények így vannak a „90 napról beszélve”, de kizárólag a magyar határőrök megtehetik, hogy nem így alkalmazzák. Azt nem tudni miért, csak annyit, hogy Magyarország ezt megengedi. Tehát a törvény az igaz, csak a magyar határőrök nem úgy értelmezik, ahogy szól. Tehát az első 90 nap itt, majd fél év otthon, majd megint 90 nap itt mo.-n. Mert ők visszaszámolnak fél évet, és azt a fél évet elemzik, még akkor is, ha ez nem így van.
Ez ellen mit lehet tenni???
Üdv: Ray
Köszönöm a válaszokat!
Ha többi kérdéseimre is tudnátok valamit hozzászólni annak is nagyon örülnék. Az eddigieket is nagyon köszönöm!!!
- Mit lehet tenni az ügyben, hogy a vízum még mindig nem jött meg. A beadás az január 20.-a. Azt olvastam, hogy 60 nap az elbírálás, de az akkortól számít, amikor megérkezik mo.-ra a vízumkérelem. De mikor érkezik meg átlagban mo.-ra??? Meg azt is mondták, hogy még 60 nap fölé is mehet, max. majd elnézést kérnek. De hát itt a munkaadó az várná, de mit tudunk mondani, hogy nem jöhet, mert nincs meg a vízum.
- Ha nem adják meg a vízumot, akkor milyen más megoldás van arra, hogy itt lehessen velem legálisan? Lakás, ellátás, minden biztosított. Csak lehessen itt és innen tudja intézni a további ügyeit, mondjuk, hogy tudjon dolgozni is majd.
- Milyen indokokkal nem adhatják meg a munkavállalási vízumot? Miért húzzák eddig. Én arra gondoltam, ha válasz nem, azt is kellett volna már közölniük, vagy nem?
Üdv: Mindenkinek
Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusának közleménye
a magyar-román határátlépési szabályokról
A Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusa tájékoztatja a magyar-román határ átlépésével járó utasforgalomban részt vevő személyeket, a két ország állampolgárait, hogy a 171/2003. (X.27) Korm. rendelet, amely kihirdeti a "Megállapodás a Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között a vízumkötelezettség kölcsönös megszüntetéséről" című dokumentumot — kimondja: "2. § 1. cikk: Az egyik Szerződő Fél államának a jelen Megállapodás szerves részét képező Mellékletben felsorolt, érvényes úti okmánnyal rendelkező állampolgárai a másik Szerződő Fél államának területére/területéről a kijelölt nemzetközi határátkelőhelyeken vízum nélkül többször be- és kiutazhatnak és a másik Szerződő Fél államának területén az első beutazás időpontjától számított 6 (hat) hónapon belül legfeljebb 90 (kilencven) napig tartózkodhatnak." "2. § 3. cikk (1): Az egyik Szerződő Fél állama azon állampolgárainak, akik a másik Szerződő Fél államának területére 90 (kilencven) napnál hosszabb idejű tartózkodás, munkavállalás vagy egyéb jövedelemszerző tevékenység céljából kívánnak beutazni, előzetesen beszerzett vízummal kell rendelkezniük." "3. § (1). Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2003. október 23. napjától kell alkalmazni." A fentiek értelmében bármely utas a 2003. október 23-át követő első határátlépésével elkezdi igénybe venni összességében 90 napos külföldön tartózkodási jogosultságát a megkezdett féléven belül. E 90 napot az utas jogosult akárhány részletben igénybe venni. A minden utasnál egyénileg jellemző adott félév lejárta után új féléves periódusra nyílik lehetőség, amely - természetesen - a következő beutazással veszi kezdetét, és e megkezdett új féléven belül ismét összesen 90 nap külföldön tartózkodásra van törvényes lehetőség. A főkonzulátus nyomatékosan felhívja az utazók - mindenekelőtt a román állampolgárok - figyelmét, hogy az összességében 90 napot meghaladó tartózkodás ("túltartózkodás") a másik ország területén - megfelelő tartós vízum hiányában - kiutasítást, pénzbüntetést (akár 100.000 Ft-ig terjedően) és 2 (kettő) évre szóló kitiltást von(hat) maga után. Amennyiben az állampolgár a rendelkezésére álló összesen 90 napos tartózkodási jogosultságát a másik állam területén már felhasználta és rendben hazatért, úgy az adott 180 napon belüli újabb határátlépési kísérlete során mindkét állam határőrizeti szervei feltartóztat(hat)ják és a másik állam területére való belépését jogosan megtagad(hat)ják. Bár a fent említett jogszabály külön nem tér ki rá, minden bepecsételéssel igazolt megkezdett nap (24 óra) egész napnak számít, akkor is, ha az utazó csak néhány órát töltött a másik ország területén (úgynevezett schengeni államok gyakorlata).
Ha jól emlékszem akkor én január 25.-én adtam be a vízumkérelmet és február 21.-én megkaptam a vízumot. Nem tudom elképzelni hogy miért ülnek annyit a barátnőd kérelmén.
Köszönöm az információkat Marosi Pálnak!
„A 90 napos dolog:
Bármely vizsgált intervallumban max. 90 napot lehet tölteni Mo.-n.”
Nem akarok kavarni, de ez a mondat számomra megint azt jelenti, hogy ha ő most otthon leüli a 90 napot, akkor sem jöhet vissza utána, mert azt megelőző 90 napban itt volt mo.-n. Tehát a határőr amikor most bejönne az országba, azt fogja mondani, hogy ez elmúlt 6 hónapban ő már itt töltött 90 napot. Tehát még be sem teheti a lábát. Legelőször mo.-ra 2005.09.24 –én jött. Tehát a fél éves ciklus az én felfogásom szerint kb. most márc.24 le fog telni. És utána jöhet vissza. De a határőr nem így látja, legalábbis az akivel beszéltem telefonon.
Mit lehet tenni az ügyben, hogy a vízum még mindig nem jött meg. A beadás az január 20.-a. Azt olvastam, hogy 60 nap az elbírálás, de az akkortól számít, amikor megérkezik mo.-ra a vízumkérelem. De mikor érkezik meg átlagban mo.-ra??? Meg azt is mondták, hogy még 60 nap fölé is mehet, max. majd elnézést kérnek. De hát itt a munkaadó az várná, de mit tudunk mondani, hogy nem jöhet, mert nincs meg a vízum.
Köszi a Román nyelvű oldalt, én nem, de a barátnőm el tudja olvasni.
Egy másik kérdés, mert egyfolytában csak gondolkodik az ember:
Ha nem adják meg a vízumot, akkor milyen más megoldás van arra, hogy itt lehessen velem legálisan? Lakás, ellátás, minden biztosított. Csak lehessen itt és innen tudja intézni a további ügyeit, mondjuk, hogy tudjon dolgozni is majd.
Üdv: Ray
Cetatenii romani pot calatori pentru o perioada determinata (30 - 90 de zile) intr-un interval prestabilit (6 luni - 1 an), in tarile pentru care nu este necesara viza de intrare, iar durata sederii, de regula, poate fi realizata doar intr-un singur stat.
Astfel: - in tarile membre ale Spatiului Schengen:Austria, Belgia, Franta, Germania, Grecia, Finlanda, Italia, Norvegia, Olanda, Portugalia, Spania, Suedia, Luxemburg, Islanda, Danemarcasi in Elvetia,cetatenii romani au dreptul legal de sedere o perioada de 90 zile intr-un interval de 6 luni, potrivit articolul 20, paragraful 1, din Conventia de aplicare a Acordului Schengen. Pot fi facute mai multe calatorii in acest interval, dar totalul zilelor de sedere nu trebuie sa depaseasca 90, de la data primei intrari in Spatiul Schengen. Dupa consumarea celor 90 zile, cetateanul roman are obligatia de a parasi Spatiul Schengen, putand reintra, la finalul perioadei celor 6 luni, calculate de la data primei intrari;
Exemplu:</P>Calcularea perioadelor de legale de sedere in Spatiul Schengen pentru cetatenii romani care au calatorit, fara a avea nevoie de viza de intrare:
1. se cauta in documentul de calatorie stampila primei intrari in Spatiul Schengen. Se vor lua in calcul doar calatoriile efectuate in statele apartinand Spatiului Schengen, exceptandu-se dintre acestea, calatoriile efectuate in baza vizelor eliberate de reprezentantele diplomatice a statelor din Spatiul Schengen. Aceasta data este importanta, deoarece constituie baza calcularii termenului de 6 luni.
- cetateanul roman a efectuat o calatorie in Spatiul Schengen, in baza unei vize, in intervalul 1 februarie 2002 - 20 iunie 2002, iar o alta calatorie, tot in Spatiul Schengen in perioada 15 iulie 2002 - 1 august 2002.
Astfel, prima intrare in Spatiul Schengen, fara a avea nevoie de viza, a efectuat-o in data de 15 iulie 2002, data ce va constitui baza de calcul a termenului de 6 luni.
Termenul de 6 luni: 15 iulie 2002 - 14 ianuarie 2003 15 ianuarie 2003 - 14 iulie 2003 15 iulie 2003 - 14 ianuarie 2004 15 ianuarie 2004 - 14 iulie 2004 15 iulie 2004 - 14 ianuarie 2005 15 ianuarie 2005 - 14 iulie 2005 15 iulie 2005 - 14 ianuarie 2006
2. se extrag din documentul de calatorie datele deplasarilor in Spatiul Schengen, exceptandu-se dintre acestea, calatoriile efectuate in baza vizelor eliberate de reprezentantele diplomatice a statelor din Spatiul Schengen.
- cetateanul roman a efectuat urmatoarele calatorii in Spatiul Schengen, pentru care nu a avut nevoie de elibererea unei vize de calatorie de intrare pe teritoriul vreunui stat apartinand Spatiul Schengen:
Durata deplasarilor: 15 iulie 2002 - 1 august 2002 = 18 zile 1 octombrie 2002 - 15 noiembrie 2002 = 46 zile Intervalul 15 iulie 2002 - 14 ianuarie 2003 Total zile efectuate: 64 zile din 90 zile permise
Durata deplasarilor: 20 ianuarie 2003 - 10 februarie 2003 = 22 zile 1 martie 2003 - 10 martie 2003 = 10 zile 29 aprilie 2003 - 11 mai 2003 = 13 zile 20 mai 2003 - 3 iulie 2003 = 45 zile Intervalul 15 ianuarie 2003 - 14 iulie 2003 Total zile efectuate: 90 zile din 90 zile permise
Durata deplasarilor: 15 iulie 2003 - 1 august 2003 = 18 zile 1 octombrie 2003 - 20 noiembrie 2003 = 51 zile Intervalul 15 iulie 2003 - 14 ianuarie 2004 Total zile efectuate: 69 zile din 90 zile permise
Durata deplasarilor: 20 ianuarie 2004 - 20 februarie 2004 = 32 zile 29 aprilie 2004 - 11 mai 2004 = 13 zile 20 mai 2004 - 3 iulie 2004 = 45 zile Intervalul 15 ianuarie 2004 - 14 iulie 2004 Total zile efectuate: 90 zile din 90 zile permise
Durata deplasarilor: 15 iulie 2004 - 1 august 2004 = 18 zile 1 octombrie 2004 - 15 noiembrie 2004 = 46 zile Intervalul 15 iulie 2004 - 14 ianuarie 2005 Total zile efectuate: 64 zile din 90 zile permise
Durata deplasarilor: 20 ianuarie 2005 - 10 februarie 2005 = 22 zile 1 martie 2005 - 10 martie 2005 = 10 zile 29 aprilie 2005 - 11 mai 2005 = 13 zile 20 mai 2005 - 3 iulie 2005 = 45 zile Intervalul 15 ianuarie 2005 - 14 iulie 2005 Total zile efectuate: 90 zile din 90 zile permise
Durata deplasarilor: 15 iulie 2005 - 4 august 2005 = 17 zile Intervalul 15 iulie 2005 - 14 ianuarie 2006 Total zile efectuate: 17 zile din 90 zile permise
In intervalul 15 iulie 2005 - 14 ianuarie 2006, cetateanul roman va mai avea de efectuat diferenta de pana la 90 de zile, adica 73 de zile in oricare dintre statele apartinand Spatiului Schengen.
- in tarile pentru care nu este necesara viza de intrare, cetatenii romani au dreptul legal de sedere, in fiecare stat in parte, o perioada de 30 - 90 de zile, intr-un interval de 6 luni. Pot fi facute mai multe calatorii in acest interval, dar totalul zilelor de sedere efectuate nu trebuie sa depaseasca 30 - 90 zile, de la data primei intrari in statul respectiv. Dupa consumarea perioadei legale de sedere, cetateanul roman are obligatia de a parasi teritoriul statului respectiv, putand reintra, la finalul perioadei celor 6 luni, calculate de la data primei intrari.
Bármely vizsgált 6 hónapos intervallumban max. 90 napot lehet tölteni Magyarországon.
171/2003. (X. 27.) Korm. rendeleta Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között a vízumkötelezettség kölcsönös megszüntetéséről szóló, Budapesten, 2003. április 9. napján aláírt Megállapodás kihirdetéséről(A Megállapodás jóváhagyásáról szóló jegyzékváltás 2003. szeptember 22. napján megtörtént. A Megállapodás 2003. október 23. napján hatályba lépett.)1. § A Kormány a Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között a vízumkötelezettség kölcsönös megszüntetéséről szóló, Budapesten, 2003. április 9. napján aláírt Megállapodást e rendelettel kihirdeti.
2. § A Megállapodás hivatalos magyar nyelvű szövege a következő:
„Megállapodás a Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között a vízumkötelezettség kölcsönös megszüntetéséről
A Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya (a továbbiakban: Szerződő Felek)
szem előtt tartva a Magyar Köztársaság és Románia között Temesvárott, 1996. szeptember 16-án aláírt, a megértésről, az együttműködésről és a jószomszédságról szóló Szerződésben foglalt célkitűzéseket,
azon óhajtól vezérelve, hogy a továbbiakban minden területen fejlesszék és erősítsék a kétoldalú kapcsolataikat,
figyelembe véve a két állam kapcsolatainak jelenlegi helyzetét és ennek fejlődését,
a vízumkötelezettség kölcsönös megszüntetéséről az alábbiakban állapodtak meg:
1. Cikk
Az egyik Szerződő Fél államának a jelen Megállapodás szerves részét képező Mellékletben felsorolt, érvényes úti okmánnyal rendelkező állampolgárai a másik Szerződő Fél államának területére/területéről a kijelölt nemzetközi határátkelőhelyeken vízum nélkül többször be- és kiutazhatnak és a másik Szerződő Fél államának területén az első beutazás időpontjától számított 6 (hat) hónapon belül legfeljebb 90 (kilencven) napig tartózkodhatnak.
2. Cikk
Az egyik Szerződő Fél államának érvényes diplomata vagy szolgálati útlevéllel rendelkező azon állampolgárai, akik a másik Szerződő Fél államának területén működő diplomáciai vagy konzuli képviseleten teljesítenek szolgálatot vagy az egyik Szerződő Fél képviselői olyan nemzetközi szervezeteknél, amelyeknek székhelye a másik Szerződő Fél államának területén van, szolgálatuk teljes időtartama alatt a másik Szerződő Fél államának területére vízum vagy egyéb külön engedély nélkül beutazhatnak, tartózkodhatnak és kiutazhatnak. Ezen jogosultságok megilletik a velük közös háztartásban élő házastársukat és gyermeküket is, amennyiben érvényes magyar vagy román diplomata vagy szolgálati útlevéllel rendelkeznek.
3. Cikk
(1) Az egyik Szerződő Fél államának azon állampolgárainak, akik a másik Szerződő Fél államának területére 90 (kilencven) napnál hosszabb idejű tartózkodás, munkavállalás vagy egyéb jövedelemszerző tevékenység céljából kívánnak beutazni, előzetesen beszerzett vízummal kell rendelkezniük.
(2) A tartózkodási engedély kiadása és a letelepedés engedélyezése a Szerződő Felek államának belső jogi szabályozása szerint történik.
4. Cikk
Az egyik Szerződő Fél államának állampolgárai a másik Szerződő Fél államának területén való tartózkodásuk során kötelesek annak jogszabályait betartani.
5. Cikk
A jelen Megállapodás nem érinti a Szerződő Felek azon jogát, hogy megtagadják azoknak a személyeknek a beléptetését vagy államuk területén való tartózkodását, akik nemkívánatosak, illetőleg akik a beutazásra vagy tartózkodásra vonatkozó előírásoknak nem tesznek eleget.
6. Cikk
Az egyik Szerződő Fél államának azon állampolgárai, akiknek úti okmányai a másik Szerződő Fél államának területén elvesztek, megrongálódtak, megsemmisültek, vagy eltűntek, kötelesek azt ezen állam illetékes hatóságánál bejelenteni, amely erről igazolást állít ki, mely alapján az érintett személy honossága szerinti állam diplomáciai vagy konzuli képviselete új úti okmányt állít ki. A másik Szerződő Fél államának területéről történő kiutazás feltétele az új úti okmány és az illetékes hatóság által kiállított igazolás, egyéb engedély nem szükséges.
7. Cikk
A jelen Megállapodás alkalmazását közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okból bármelyik Szerződő Fél egészben vagy részben, átmenetileg felfüggesztheti. A felfüggesztést, illetve a felfüggesztés megszüntetését kezdeményező Szerződő Fél a másik Szerződő Felet diplomáciai úton, írásban haladéktalanul értesíti. A felfüggesztés, illetve a megszüntetés a szóbeli jegyzéknek a másik Szerződő Fél általi kézhezvétele napján lép hatályba.
8. Cikk
(1) A Szerződő Felek legkésőbb a jelen Megállapodás aláírását követő 30 (harminc) napon belül, diplomáciai úton megküldik egymásnak a jelen Megállapodás Mellékletében felsorolt úti okmányok mintapéldányait, valamint azok leírását.
(2) Ha az egyik Szerződő Fél a jelen Megállapodás hatálybalépése után a jelen Megállapodás Mellékletében felsorolt úti okmányait megváltoztatja vagy új úti okmányt vezet be, azok érvénybelépése előtt legalább 30 (harminc) nappal, diplomáciai úton, a mintapéldányok, valamint azok leírásának csatolásával értesíti a másik Szerződő Felet.
9. Cikk
(1) A Szerződő Felek kölcsönösen, diplomáciai jegyzékváltás útján értesítik egymást arról, hogy a jelen Megállapodás hatálybalépéséhez szükséges belső jogi feltételeknek eleget tettek. A jelen Megállapodás a későbbi szóbeli jegyzék kézhezvételétől számított 30. (harmincadik) napon lép hatályba.
(2) A jelen Megállapodás hatálybalépésével egyidejűleg a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Román Szocialista Köztársaság Kormánya között, a hivatalos és magáncélú utazásokra vonatkozó be- és kiutazási, valamint átutazási vízumkötelezettség megszüntetéséről szóló, Budapesten, 1967. november 1-jén aláírt Egyezmény hatályát veszti.
10. Cikk
A jelen Megállapodás határozatlan időre szól, és azt bármelyik Szerződő Fél a másik Szerződő Félhez intézett szóbeli jegyzékkel felmondhatja. Ez esetben a Megállapodás a szóbeli jegyzék kézhezvételét követő 30. (harmincadik) napon veszti hatályát.
Készült Budapesten, 2003. április 9. napján, két eredeti példányban, magyar és román nyelven, mindkét nyelvű szöveg egyaránt hiteles.
AláírásokMelléklet a Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között a vízumkötelezettség kölcsönös megszüntetéséről szóló Megállapodáshoz
1. A jelen Megállapodás 1. Cikkében meghatározott úti okmányok a magyar állampolgárok esetében a következők:
1. magánútlevél,
2. diplomata útlevél,
3. külügyi szolgálati útlevél,
4. szolgálati útlevél,
5. hajós szolgálati útlevél,
6. hazatérési igazolvány (csak a Magyar Köztársaságba történő hazatérésre szolgál).
2. A jelen Megállapodás 1. Cikkében meghatározott úti okmányok a román állampolgárok esetében a következők:
1. magánútlevél,
2. diplomata útlevél,
3. szolgálati útlevél,
4. konzuli útlevél.”
3. § (1) Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2003. október 23. napjától kell alkalmazni.
(2) E rendelet végrehajtásáról a belügyminiszter gondoskodik.
Tehát bunkó a határőr, 90 nap itt utána 90 nap otthon! Ha nem engedi be, akkor ezt adja írásba a határőr, ugyanis visszaírányítani a magyar határról valakit csak irásos határozattal lehet, amit meg lehet fellebezni. Utána pedig fel kell jelenteni a határőrt hivatali visszaélés miatt.
Öcsi 24 –nél olvastam, hogy neten nézett utána a vízumának, hogy-hogy áll, de nem sikerült neki írnom! Ha olvasod, akkor légyszi add meg azt a web címet, ahol utána lehet olvasni, hogy meg van-e a vízum, vagy nincs. Mert én nem találok ilyen oldalt, pedig nem vagyok hozzá túl buta, bár okos sem. Előre is köszi.
Ha bárki tudja a Konzulátus weblapját, ahol érdeklődni lehet neten keresztül a vízum meglétéről, azt nagyon örülnék.
Köszi minden segítőnek!!!
Üdv: Ray
Itt olvastam ezt a neten lévő utánanézést, majd visszakeresem, de köszi.
Jan. 20-án lett beadva a kérelem, azóta hívjuk őket telefonon, de azt mondják, hogy a gép azt jelzi ki, hogy mo.-n van elbírálás alatt. Amit átélünk azt senkinek nem kívánom. Én Budapesti srác vagyok és a Barátnőmről van szó. Teljesen hivatalos úton ment minden, nem értem ezt, hogy még mindig nincs semmi. Tehát Kolozsvárt hívtuk és nincs semmi.
A 90 napokat én is így gondoltam, de a határőr nem, állandóan csak a visszafelé számolásról beszélt, és ezt nem nagyon értem. Tudomásom szerint egy fél éven belül 90 napot itt, majd otthon 90 nap. Én az első beutazástól számítva, úgy gondoltam, hogy fél év elteltével újra visszajöhet mo.-ra.
De a határőr szerint ez nem így működik, büntetést, kiutasítást pedig nem szeretnénk, ha nem kapja meg a vízumot és átjönne a megadott időponttól.
a főváros
A munkavállalási engedélyt, hogy lehet meghosszabítani majd, ha arra kerül a sor?
Mert ugye első lépésként az volt, hogy a kerület 1 hónapig ült a dolgon, majd a főváros is 2-3 hetet. Utána lett meg a munkavállalási papír. Sajnos nem volt olyan lehetőségünk, hogy egy nagyobb cég intézte volna helyettünk. Bár úgy lett volna, mert állítólag gyorsan elintéznek mindent. De ebből is az látszik, hogy egy normál ember nem sokra jut 3 hónap alatt, sőt a hivatalos szerv mindig az ilyen tisztességes emberekkel tól ki, tisztelet a kivételeknek.
Sajnos azért kérdezek alapvető dolgokat is meg, mert mindenhol mást mondanak.
Pl.: határőrség. Két egymás mellette ülő ember teljesen két különböző dolgot mondott, és egyik csodálkozott a másikon. És ezért nem mindegy a 90nap. De, ha az orruk alá tudok dugni egy törvényt ami ki van nyomtatva és azon az áll, hogy 90 nap itt, majd otthon 90 nap és így tovább, akkor nem félek és nem fogom hagyni magam. Csak hát az baj, hogy még is csak fél az ember.
Nem tudom, ezt ki írta, de ahol olvastad ott ki van írva a neve is, tudsz neki írni e-mailt, ha nem reagál.
Nem, a 60 nap nem normális, hívtad őket telefonon, vagy honnan tudod, hogy nem készült el a vízum?
A D típusú munkavállalási vízum, amit nagy valószínüséggel te is kapsz, tartózkodásra is jogosít, de az egyáltalán nem biztos, hogy 1 évre kapod meg. (én 5 hónapra kaptam)
90 napot lehet tölteni itt vízum nélkül, majd 90napig (nem 180) nem jöhetsz, utána 90 nap és így tovább
Amennyiben az ittartózkodásod jogcíme nem változik (pl munkavállalásról tanulmányira) akkor nincs szükséged több vízumra, ennek lejárta előtt először a munkavállalási engedélyedet kell meghosszabítanod, majd annak alapján a lakcímed szerinti bevándorlási hivatal tartózkodási engedélyt bocsájt ki (ez egy matrica az útleveledbe manapság). Tehát nem kell menned megint Kolozsvárra.
Ha visszaolvasol akkor a TAJ számról találsz elég részeletes leírást, a lényege, hogy a munkáltató cégnek székhelye szerinti illetékes TB-hez kell fordulni, ahol munkáltatói igazolás, tartózkodási engedély, stb (lásd visszaolvasás) egy taj számot generálnak neked. Amennyiben a munkaadó cégnek van egy bérszámfejtője, egy talpraesetteb titkárnője ajánlatos átpasszolni neki:)
Lenne egy pár kérdésem, nagyon örülnék, ha tudna valaki segíteni! Előre is köszi!
- Olvastam itt, hogy interneten nézett valaki utána, hogy megjött-e a vízuma, ezt a címet, ha megtudnátok adni, örülnék neki.
- Munkavállalási vízumot adtunk be jan. 20-án, azóta semmi válasz nem jött, ez normális-e vagy nem?
- Azt olvastam, hogy a nem a beadás napjától számítódik a 60 napos elbírálási idő, hanem, ahogy felkerül Magyarországra. Tudjátok-e, hogy mennyi időn belül érkezik meg Magyarországra.
Ha megvan a válasz, az neten keresztül megy le Kolozsvárra, majd levélen? Vagy levélen megy le, és ott viszik be a választ a gépbe? Már most fog eltelni a 8-ik hét!
- A munkavállalási vízumot, ha megkapja az ember, akkor kell mo.-n tartózkodási engedélyt intézni? Maga a vízum nem jogosít fel 1 éves tartózkodásra?
Ha be kell szerezni, akkor ezt hol kell megtenni?
- El tudná nekem valaki mondani, hogy - hogy van ez a 90napos tartózkodás vízum nélkül. Mert ahogy a határőrséggel beszéltem számomra az jött ki az egészből, hogy amikor bejöttél először az országba, akkor itt tölthetsz akár 90 napot is. Utána fél évig nem jöhetsz be az országba, ha azt szeretnéd, hogy megint 90 napot itt tölthess. Mert, hogy a határőrök a dátumokat elkezdik visszafelé nézni fél évre visszamenőleg, ebből az jön ki, hogy hiába ültél otthon 90 napot, akkor se jöhetsz vissza, mert az előtte lévő 90 napban pedig itt voltál, és ők az utolsó belépéshez számítják vissza a fél évet. Tehát, hogy újra itt lehess 90 napot, ahhoz az utolsó kilépésedhez képest el kell telni fél évnek. Ezt azért nem értem, mint egy átlag ember, mert azt mondták, hogy 180 napban tölthetsz itt 90 napot, majd aztán a következő 180 napban megint 90napot. Bocsi, ha ez olyan összevisszaság volt, de nem értem már az egészet.
- Ha teszem azt meglesz a vízumunk, akkor az lenne a kérdésem, hogy a következő vízumkérelemhez, hosszabbításhoz milyen procedúra tartozik? Ki kell-e megint menni Kolozsvárra, vagy nem? Innen Pestről is lehet-e intézni?
- Ha tudnátok segíteni, hogy a TAJ-t hol kell intézni?
A közjegyzők március 1-től állíthatnak ki hiteles tulajdonilap-másolatokat.
Az ingatlan-nyilvántartási törvény múlt év végi módosított szabályai ez év elején léptek hatályba, egy bekezdést leszámítva. Ez - március 1-től - lehetővé teszi a közjegyzőknek, hogy az ingatlanok tulajdoni lapjairól tanúsítványokat állítsanak ki.
Ezek a tanúsítványok azonos hatályúak a földhivatalok által kiállított hiteles tulajdonilap-másolattal.
"Egy tapasztalatlan munkaügyi osztályos dolgozó könnyen elcseszheti az ügyet egy rosz "X"-el valamelyik űrlapon."
Ezzel egyetértek én is.
Csak annyit tennék hozzá, hogy egyes ügyintézők bármit elcseszhetnek és mégis megkapják a munkavállalási engedélyt. Miért? Azért mert már ismerik egymást az ügyintéző és a munkaügyi hivatalban dolgozó hivatalnok ;-)
Én úgy tudtam, hogy a születési anyakönyvi kivonatok 3 hónapig érvényesek, de akkor úgy látszik ez csak nálunk Vajdaságban szokás? :) Épp ma tudtam meg, hogy már nem kell csináltatni hatósági orvosi vizsgálatot és ennek nagyon örülök .... Már volt szerencsém egy ilyen ÁNTSZ vizsgálaton részt venni és nem volt kellemes dolog! Ezzel a fordítási procedurával meg mindenki ijesztget ....és már nem tudom, hogy kinek higgyek. Barátnőm egy név miatt beadta az Offi -hoz (pedig neki is kétnyelvű volt az anyakönyvi kivonata), ma pedig már a második ember mondja, hogy ha két nyelven van akkor nehogy beadjam .......... szóval lehet, hogy ez a dolog csak akkor fog kiderülni, amikor majd beadom a papírokat?
Köszönöm a segítséget! Valószínű, hogy még jelentkezek egy két kérdéssel.
1. Elég az útlevél és annak minden oldalának fénymásolata.
2. A születési anyakönyvi kivonat nem veszti érvényességét, nincs érvényességi ideje.
3. A kétnyelvű, szerb és magyar nyelven kiállított anyakönyvi okmányok lefordítása felesleges, ezt a magyar Belügyminisztérium letelepedési ügyekben eljáró szerve nem kéri. A neved (amit a letelepedési matricára írnak) az lesz ami az útlevélben van. (Majd a honosítási eljárás során lehet ezen változtatni "névmódosítási kérelem" csatolásával.)
4. 2006 január 1-től a letelepedési engedélyhez nem kell érettségi bizonyítvány, sem diploma sem azok fordítása. ÁNTSZ igazolás sem kell.
Asszony esetébe ~20 helyre adtuk be a CV-t + kísérőlevelet. Volt aki vissza se jelzett, volt aki visszajelzett hogy nem alkalmas egyébként hülye kifogások miatt, volt aki nyíltan közölte hogy nem alkalmaz külföldieket.
Szerencse dolga volt, hogy sikerült időbe találnia egy jó helyet, különösebb bonyadalmak nélkül.
Egy kis segítségre lenne szükségem. Nagyon megköszönném, ha valaki választ adna pár kérdésemre! Szóval most szedem össze a papírokat a letelepedési engedélyhez.
1. az állampolgárgárság igazolásánál elég ha csak az útlevelet mutatom fel (fénymásolattal együtt) vagy kell állampolgársági papír is? 2. a felmenők születési anyakönyvi kivonata (nekem két nyelven van meg - csak a neveket nem tudták lefordítani külföldön, mivel így lettek anyakönyvezve) hány hónapig érvényes és ha pl. a dédanyámnak a szül. anyak. kivonatát Mo.- n adták ki, akkor annak is van érvényességi ideje? 3. Mivel kétnyelvűek az Anyak. Kiv.-ok, de a neveket csak eredeti formában írták be (tehát azokat nem fordították le) akkor is el kell vinnem az OFFI -ba? 4. az éretségi bizonyítványról is kell fordítás?
Most csak ennyi jut eszembe, de várható, hogy még felbukkanok a kérdéseimmel! :) Előre is köszi a segítségeteket!
A Strabag egy jó nagy komoly cég, és mégis az alkalmazott intézte a dolgát...
Van amikor jobb, ha az ember saját magának intézi az ügyeket - a saját érdekében. Egy tapasztalatlan munkaügyi osztályos dolgozó könnyen elcseszheti az ügyet egy rosz "X"-el valamelyik űrlapon.
Én ügyemet a cég rendezte, asszonyét mi rendeztük.
"...a tervezett lakásvásárlásuknál a magyar állampolgárokat megillető, a jelzett rendelet szerinti támogatások igénybevételét engedéleyezem." (12/2001. (I.31) sz. k.r.)
Már elkeztük a lakásnézést, ma is megyünk egyhez. Remélem minél hamarább elkezdünk tárgyalni.