Nem tudtam. Mennyire szellemes:)
Olyasmi, mint Boddhiszatvának lenni:)
Ezt pontosan láttam, mert a boddhiszatva fogalmát ő is használja-
Olvassuk csak!:
Hamvas Béla
MESSIANIZMUS ÉS DIKTATÚRA
(Utóirat Szabó Lajoshoz)
A létezésről szóló hiteles információ a szentkönyvekben megvan, de nincs realizálva.
A messiási magatartás nem pihen meg, amíg nem szerezte meg azt a fokot, amelyen a földön elveti az élvezeteket, a hírt, a vagyont, a hatalmat, a kényelmet, a nyugalmat, a túlvilágon pedig elveti a boldogságot és az üdvöt, de ekkor sem pihen meg, csak egyetlen becsvágya van, az embert szolgálni, és megvalósítani azt, amit a szellem birodalmának neveznek. Mert az élet, ha magára hagyják, elkurvásodik, és ez ellen az egyetlen védelem a szellem. Ez a magatartás, amit a mahájána boddhiszattvának mond, és a legelső keresztények is körülbelül ezt akarták realizálni. Elutasítani, ami nem az ember és a világ végső rendjét emeli, elutasítani a földi gyönyört, a mennyei üdvöt, és bár a megszabadulást elérte, nem él vele, nem tartja meg magának, mindig újra és újra visszatér, vállal mindig újabb kudarcot és vereséget, szenvedést és összetöretést. Minden élőlény üdvéért felelőssé tette magát, és megértette, hogy mindenki „mindenkiért ténylegesen felelős — mindenki az egész világ vétkeit hordja".
A messiási magatartás kisiklott és fals alakja, ha valaki gondolatot talál, és elhatározza, hogy ennek nevében az emberiséget egyszerre megváltja, azonnal és az egészet, ha szóval nem megy, parancsra, ha arra sem megy, börtönnel és kényszermunkával és géppisztollyal, mert a diktátor is messiás, csak a legalsó szinten. Ami a boddhiszattvában értelem, az a diktátorban eszelősség, ami a boddhiszattvában tudás és tisztaság, akarat és bizonyosság és erő, az a diktátorban mánia és zűrzavar, rögeszme és bőszültség és erőszak. Ami a boddhiszattvában szolgálat, az a diktátorban a hatalom.
A modern kor a messianizmus és a diktatúra feszültségének jegyében áll. Ez az egyetlen hely, ahonnan lényünk egyetlen pillantással belátható. Ez nagyságunk. nietzsche írja, hogy az emberi nagyság egyetlen mértéke, hogy ki milyen ellentéteket bír ki. „Amiről szó van, teret biztosítani az ellentmondásoknak, még akkor is, ha ezek az emberi ész számára elviselhetetlenek, sőt éppen azért, mert elviselhetetlenek" (Saint-Exupéry).
Mindnyájan magunkban hordjuk a gondolatot és a tetteket, amelyekkel minden embert meg tudunk váltani, és mindnyájan meg vagyunk tévesztve a diktatórikus rögeszméktől és fanatizmustól, és a kizárólagosság dühétől. Ha a boddhiszattva pillanatnyilag a legmagasabb rang, a világtörténet kétségtelen legalacsonyabb rangja a diktátor, alacsonyabb, mint az áruló, a hazug, mint az orgyilkos.
Nem igaz, hogy mindenkinek önmagán kell kezdeni, és nem igaz, hogy a közösség megváltoztatásán kell kezdeni. Az egyik az individualizmus és a pszichológia, a másik a kollektivizmus és a szociológia labirintusába vezet.
A helyes ez: van rövid- és hosszúlejáratú életterv. A rövidlejáratú az, hogy most mindjárt és azonnal, mindenki, egyszerre és vezényszóra. Ez a diktatúra. Van hosszúlejáratú, amely nem szab időt, mert feladata súlyát nem látja, nem törődik az idővel, tart, ameddig tart, de meg kell tenni. Van végtelen lejáratú életterv, az egyszersmindenkori áldozat. (Szabó Lajos f-systemje).
Csak legutóbb vették észre, hogy az európai ember követelményeit századokon át folyamatosan emelte, de ennek következményeit önmagára vonatkozólag eszébe sem jutott levonni. A szellemi megnyilatkozások elbűvölő magasrendűségről beszéltek, közben az ember pont olyan gyatra maradt, mint amilyen volt. A gondolkodás a más iránt támasztott követelés alakjában megállt. Nem teljesítettek belőle semmit. Egészségtelen és hazug helyzet, amely éber és nyílt emberekről beszél, amikor ezek az emberek nem voltak sehol. Az európai gondolkozás a nem realizált eszmék története volt.
Újabban egész sereg olyan módszert dolgoztak ki, amely a fennen hirdetett eszméket leleplezi, s az embert hamis magasrendűségétől megfosztja. Ilyen módszer elsősorban Nietzschéé és Kierkegaardé, nyomukban a többi közt a pszichoanalízisé, a mélylélektané, az ismeretszociológiáé, az egzisztencializmusé. A nehézségeket azonban ezekkel az elméletekkel nem hogy nem sikerült kiküszöbölni, hanem a helyzet rendkívüli módon súlyosbodott. A modern létmegnyitó módszerekről kiderült, hogy azok a korrupt ember védelmére fokozottan alkalmas búvóhelyek. A rejtőzködő sehol sem tud olyan biztonságba helyezkedni, mint abba az elméletbe, amely a nyíltságot követeli és hirdeti. A XX. század közepén az ember kénytelen megállapítani, hogy léttisztító módszerei kétértelműek, és elméletei ugyanakkor, amikor léttisztítónak látszanak, létromboló hazugságszisztémák is. A világtörténet fordulata, amelyről mindnyájan tudomást szereztünk, hogy látjuk, a szabadságeszmével éppen azok a társadalmak dicsekszenek a leghangosabban, amelyekben az elnyomatás a legnagyobb, a nyíltságot azok követelik a legerélyesebben, akik hazugságaiba a legmélyebben elrejtőztek.
Pillanatnyilag a társadalomban a legnehezebb azt megérteni, hogy a terrort miképpen lehet szabadságnak értelmezni, illetve, hogy a terror miképpen hazudható át szabadsággá, a személyes életben pedig megérteni azt, hogy az elhazudott élet miképpen nevezi magát dicsőségteljesen igaznak és milyen elméletek azok, amelyek ebben a műveletben az embernek segítséget nyújtanak. Tény, hogy ma Európában egyetlen olyan elmélet sincs, amely igen magasrendű eszméket ne tudna elvetemült elnyomatásra használni és nincs elmélet, amely feltárás és megnyilatkozás helyett az ember személyes életébe ne lenne a korrupció rejtekhelye. Nincs olyan igazságelmélet, amely ne lenne hazugságszisztéma, nincs olyan messiási aktus, amely ugyanakkor ne lenne diktatórikus.
A kettőt mégis meg kell különböztetni, és a kettő meg is megkülönböztethető. Az igazságon kívül való élet abszolút jegye a megszólíthatatlanság. A diktátor, aki a hozzá intézett kérdésre nem személyes lényével, hanem ideológiájának begyakorlott szólamaival válaszol. A diktátor nem hallja, amit mondanak neki, sőt rögeszméinek szüntelen zakatolásán kívül semmi egyebet nem hall és hazugságformuláinak automatikus ismétléseiben él, ezért emberi voltában nem megszólítható.
A boddhiszattva viszont tudja, hogy legelső követelménye önmaga iránt a másik ember megmentése. Ez az, amit áldozatnak hívnak. Minden ember megváltásához egy teljes egész másik emberre van szükség. Ez a teljes egész emberi élet felajánlása és nyújtása és odaadása az áldozat. Az áldozat az, amely még bukásában is győzelem, és ha kudarc, akkor is dicsőség. Kényelmes felfogás, hogy az ember merő gondolkozással az igazság részese lehet. Az embernek lényével bele kell magát vetnie. Lényét oda kell adnia. Ha az embert a tiszta élet, vagy legalábbis a tisztaságra való erőfeszítés nem tartja, okvetlenül hazugságban él.
A diktátori és a boddhiszattvai magatartás az ember hangjában lehallgatható. A lehallgatás Szabó Lajos szava, amelyet Ferdinand ebner nyomán fogalmazott meg. Jelentése ez: ha ténylegesen odahallgatok arra, amit valaki mond, abból, hogy lényemet mi érinti meg, holtbiztosan meg tudom állapítani az ideológiai automata hazugságszisztémája beszél-e, vagy pedig az élő emberi lélek.
Emmanuel mounier azt írja:
ha a tevékenységnek sikere van, tisztátalan, ha kudarcot vall, tiszta, ezt a konfliktust magamra venni annyi, mint autentikusan cselekedni.
Íme, milyen nehéz autentikusan beszélni. Hát még írni.
A diktátort arról ismerem fel, hogy nem tud autentikus lenni. Arról ismerem fel, hogy nem tudja önmagát adni, vagyis az áldozatra képtelen. Képtelenség arra, hogy jót tegyen. Tevékenysége, hogy az embert valamely mindig újabb követelésével megijeszti, és nem kedveli, ha a követelést teljesítik, inkább, ha nem-teljesítése miatt az emberben alacsonyrendűség és félelem ébred, és ez az embert megalázza.
A boddhiszattva viszont: „nem tudom elviselni, hogy az embert megrontsák".
A boddhiszattva a szabad életvállalkozás jegyében áll (présence en moi). Nem művelődés, nem szellemi nívóemelés, hanem önmaga iránt való követelés.
Legnagyobb részben tanítással nem helyettesíthető, és itt az írás csak szekunder jelenség. Ebben az életben semmi sem kedvtelés vagy dísz vagy tanulmány vagy elmélet. Csak annak van jelentősége, ami az ínségben és egzisztenciális kényszer alatt született, nem íróasztal mellett és fotelben vagy kávéházban. A legelső lépés a biztonságérzetet és annak védelmét feladni.
Ahol a biztonságérzet megalapozásáról van szó, ott mindig fennáll az a veszély, hogy az ember életét az igazságon kívül, a hatalmi ösztönben alapozza meg. Nem autentikus élet többé, hanem az agresszivitás és a védekezés szüntelen bonyodalma. Egzisztenciája nem hiteles, és így a hiteles mondanivalóhoz való jogát elvesztette.
A világtörténet láthatárán belül senki sincs, aki a hatalmat kibírta volna. A legtöbbre még Periklész vitte, aki iparkodott minél kevesebb ember szeméből könnyet fakasztani. A hatalom következménye annak a desperát extraverziónak, amely, miután az ember saját sorsával nem megy semmire és saját lényének feladataival nem bír, a másikat akarja arra kényszeríteni, amit ő maga nem tudott megtenni. A kifelé való követelés alapja, hogy saját életében zátonyra futott. Hatalom, vagyon, hír, a kétségbeesett extraverzió beláthatatlan területe, nem hazugság, nem egyszeri és kényszerű hazugság, hanem súlyosabb: elhazudott egzisztencia, a hazudozások határtalansága és szövevénye, a tisztátalan és a korrupt élet rendszere, aminél csak egy rosszabb van, ebben a világban élni és mástól tisztaságot követelni azon az alapon, hogy a követelményt ő már teljesítette. A diktátor nem tud egyensúlyt teremteni az aktivitás és a kontempláció között. Külvilág-mohóság, amely benne esemény-mohósággá lesz, az utolsó pillanat izgalmának gyönyörében él, ebben szóródik szét, a mindennap-elméletekben, amelyeknek másnap semmi értelmük többé.
Mivel nincs ember, aki a hatalmat kibírta volna, az élet dicsősége éppen a hatalomról való lemondás lett. A hatalom alatt mindenki összetört, nem tragikusan hanem tisztátalanul, nem dráma lett belőle, hanem skandalum, mert a hatalom demoralizál, és minél kizárólagosabb, annál inkább: power always corrupts, absolute power corrupts absolutely. Hatalom, vagyon, hír emelkedése lépést tart az életértékek sorvadásával, és ami a legvigasztalanabb, mivel hatalom, vagyon, hír nem jelent valódi komolyságot, a bukás itt mindig komikus.
Mindehhez járul az alacsonyrendű társadalom által támasztott nehézség, amelyben a nagyság fals és groteszk, a becsvágy színvonala komolytalan és realitása csak a korrupciónak van. Körülbelül egész Európában, de Kelet-Európában kizárólagosan. Diktatúra csak alacsonyrendű társadalmakban valósulhatott meg, amelyekben a valóság és a hazugság-szisztémák között nem tudtak különbséget tenni.
Hamvas Béla: Patmosz I.
Bejegyezte: moggetina dátum: 8:47 |
