Bozsikzf 2018.12.10
0 44036
Létay Lajos
EMLÉK
Lassan lépek a pitvaron keresztül:
a görnyedező gerendák szakadt
pókhálójában száz parányi nesz ül
s mint selymes madár, puhán tátogat.
Rég jártam itt. Simul a tarka szőnyeg,
a vén küszöb kopottan hempereg,
a képek kék ajakkal rám köszönnek,
koccannak a befőttes üvegek.
Ó, mennyi-mennyi emlék! Messze-polcok,
bársonyos birs, száraz szőlő, aszalt;
a tornyos ágyon régi drága gyolcsok
hevernek s ájult levendulaszag...
Mintha látnám rég-halott nagyapámat:
a nyitott tűzhely padkáján mereng.
Megszólítanám, de kérdő gyerek-számat
ijedt kézzel szorítja le a csend.
Az év versei, 2008., 1942 [10.]
Bozsikzf 2018.12.10
0 44035
Lesznai Anna
SZAVAIM ANYJA
Furcsa szavak, szivembe merről nyilaztok
Mint ölelkeztek játszva pillangós ajkamon?
Miért mondom: „Rózsát és vágyat vérzik a dombunk.”
Hisz barna földből duzzadt a hűs halom
Rajta a virágok tőből teremnek
S kit összebogoz vélük kusza szóm.
A vér s a vágy, lüktetése eremnek.
Zöldnedvű zsenge májusi füvet tapodva
Mosolygok bolondos hervadt őszi szavaknak:
„Múltamnak magvát hintem búcsúzó daruhadaknak.”
S ha foglyot és nyulat rejtő csalitos parton
Érett szederrel telíti november a markom,
Fejem csóválom a szókra, kit májusi kedvem kevert el:
„Tavaszok tejét szíva szívem kacagva hevert el.”
Mert édes szóim szülője nem vagyok:
Életem varázskapuja alatt
Idegen vándor karaván halad.
Végtelen ősöknek bogárzó kedve
Nyerít soraim dobogó zenéjén,
S még eljövendő napsütések kéjén
Zsendülnek szóvá sallangos betűk.
Gyökérző ősök, csillagzó utódok
Testvéri párzás hangja zsong belém
S fák, füvek, felhők párás képzetén
Rovódik révült emberi beszéd.
Szószirmok hullnak halk lelkem havába
S daloló csőrét hajnalszín flamingó
Mártja meg vérem ringó hab tavába.
Zengést küld reám zengő Avalun
Hol szól a lomb és cseng a déli csend.
Szeretkezés kincseitől hasadva
Rózsazáport lövell a föld a napra
Hímporos lepkeszárnnyal szőtt az ég
Hívó hegyeknek színe kékkel ég
S keblébe ölel – vár reánk a kék.
Ott mennyen húznak megnyílott szemek
Énekes rögben szívek vérzenek,
És szó, szem, szív, mind áttetsző üveg:
Mögöttük ég az ég, mögöttük égek én
Én szóló mécs, fénylő ige az Úr kezén.
Innen és túl [104-105.]
Bozsikzf 2018.12.10
0 44034
Lesznai Anna
TÁRGYAK TESTE
Kinyújtom kezem a gyufáért
remegve gyújtok gyertyalángot.
Ez itt szobám, a bizton álló asztal,
nem csalhat meg amit szemem tapasztal:
ez a mosdó, a kályha. Jaj minden álomnál
jobb az élet földhöz ragadt szobája.
Mohón érintem a biztos tárgyak testét:
ez fa és nem más, ez itt az ecset meg a festék,
az ajtó a folyosóra nyílik mely kedvesemhez vezet,
kezét megfoghatja kezem ha már nem is szeret,
s ami most fáj az biztos való fájdalom!
Boldog vagyok hogy ezt a kínt még holnap is fájlalhatom.
Sárga ernyő [12-13.]
Bozsikzf 2018.12.10
0 44033
Lesznai Anna
ŐSZI FALU
Hidegül a zsombék, bámulnak a rétek,
búcsúzik a vadlúd, berzenkedve lépked,
meglibben a szárnya,
rásiklik az árnya
a ballagó nyájra.
Pirospozsgás képét harmatozó halmon
sírva pihenteti a duzzogó alkony.
Varjak népe gyűlik,
nagy éhséggel fűlik –
a szántást megülik.
Pelyvavirág csörög a fecsegő szélben,
kukorica-csövek a kerítés-szélen.
Mögöttük a kertek
már őszbe kevertek,
hűvös eső-vertek.
Zsúpfedeles kunyhók hunyorgatva bújnak,
csorba kéményükből csípős füstöt fújnak.
Ágról diót vernek,
telt zsákok hevernek,
kútból vizet mernek.
Fáradt lábbal ballag haza a vén ispán,
ásít a kocsmára, de betér mégis tán.
Nyitva áll a pajta,
vénasszony orsója
vénségét sóhajtja.
Támolygón terjed szét az estharang érce.
Kakas már a létrán, nyomában a jérce.
„Hancsa, hozd a tálkát!
tejet kérsz vagy kását?”
A répát kiásták.
A pitvarajtóban csupa jézusgyermek,
gödrös testecskékkel csecsemők hevernek,
anyjuk krumplit hámoz,
gazda jöhet már most.
A tehén is álmos.
A vándor üveges, portékája hátán,
nekidől a hídnak. Még vevőre vár tán?
Éhes esti óra –
nem les vásárlóra:
tál ennivalóra.
Zsidóné gyertyája a szombatot várja.
Siralmas rekrutát búcsúztat a párja.
Hull az ökrök járma,
nincsen munka már ma,
dagadoz a párna.
Felvakkant a puli, késett dongót kerget.
Hét szilvafa alatt kis csikó legelget.
Szegen lóg a ködmön.
Pillegető ködben
te se maradj ébren.
Fehér nagy udvaron setét sürgés járja,
három szüle hajlik fortyogó lekvárra,
kever-kavar bele,
fől a szilvák bele,
üst párával tele.
„Ha nem nagyanyónak szólítottál volna,
varangyos békává váltottalak volna.”
Mese mese mesd el...
rettegni ne restellj,
végit ne nevesd el.
Ott hol bölcsőd ringott olajmécs világán,
akaszd föl a gondod, száradjon a kályhán.
Vesd le a topánod,
szíved is, ha fáradt...
Jó melegség árad.
Ablakod verdesi tar juharfa gallya,
babonával tömött ágyad derékalja.
Mese mese mesd el...
Falu békéjébe
magadat temesd el.
Hatvani kalendárium, 2016.
(1938) [159-160.]
Bozsikzf 2018.12.10
0 44032
Lesznai Anna
ONDOVAPARTON
Zemplén napja fürösztött,
az Ondova vize mosott erőssé,
hol a rozs arany koronája koszorúzza a partot.
Itt lestem a csivittes szárnyú fecskemadár
gyors ki-beröptét éhes csőrü fiához.
Távolban kéklett a hegy...
hátáról vadak és álmok szálltak le éjjel:
a röfögő vadkan hozta fűszer szagát
s a szarvastehén hímért epedő nyögését.
A sasnak borongó árnya is onnan eredvén
súrolta iszapos tükrét a völgyi folyónak.
Túlnan tengeri lengeti bajszát a szélben,
burgonya tátja nedves ajkú virágit,
a kasza eljárja toborzó táncát s ütemre
boldogul rendre a betelt szemű kalász...
Szerelem itt lelt: kakukkfű kékjén, hűs avaron
s az Ondovapartnak ezüstöt szóró homokján;
elébe hulltam, mint kalász a kasza elé.
Most érett a tájék köröttem: imára kulcsolt ujjakkal
keresztbe épült a kéve, pihennek a fészkek
játszi fehér evezővel szelve a szellőt
s a láncfű bóbitája úszik a légben.
Őszülök immár, de mindenik estém kicsalja
az égi pástra a kövér csillagokat.
Köd előttem, köd utánam, (1923 1930) [282.]
Bozsikzf 2018.12.10
0 44031
Lesznai Anna
TAVASZI JÁTÉK
Mint a piros ünnep
a szürke betű közt,
bíborszín ibolya
búvik meg a fű közt.
Zöld a fűz tarkója,
barnul széthullóban
rügyek takarója.
Fenyő tobozából
akár ifjasszonyka
kecses dobozából
illatos por lebben.
Friss bimbók epednek,
haranggá repednek
kövér katicáknak
imbolygó terhétől.
A rózsatő épül
a nárcisz kitárul
arany násfát árul,
barack bálba készül,
kacér bojtok csüggnek
öreg diófárul.
Sombogyó levél közt
bokrétába fogva,
bogár szerelmével
zúg a vén törzs odva.
Almavirág keblén
mint kisded az emlőn
szomjas pille csámcsog,
füzértáncot járnak
az oroszlánláncok,
nefelejcs, százszorszép
is belép a körbe,
vizes árok partján
késlekedő írisz
tekint a tükörbe.
Halmok keble duzzad,
völgyek öle süpped,
gulya csülke alatt
a puha sár hüppög,
kecske gödölyével
juh a bárányával
a legelőt lépi,
hosszúlábú csikó
hol az anyját szopja
hol meg próbálgatva
az újfüvet tépi.
Napon napot lopva
ugrándoz a hörcsög,
tavasz kocsmájában
ízes rügybort szürcsöl.
Kémény körül rója
köreit a gólya,
meglebben a szárnya,
kíséri az árnya,
piros lába görbed,
kiköt fészke szélén,
négy langyos tojáson
hátravetett csőrrel
kelepel a párja.
Cikázik a fecske
kap a szalmafélén
s bogárért elejti,
kakukk fattyát rejti
s kacag a csaláson.
Rigófütty a hárson.
A nap pőrölyével
végzett a télévvel
s a fellegek súlyát
kis pihékre törte.
A patak megáradt
minden elsöpörve
ami lomha, fáradt.
Kacagós az égbolt...
Ez tavaly is így volt,
tíz éve is így volt,
húsz éve is így volt
meg negyvenöt éve,
jaj de régen tudom
kikelet nótáját
szószerint betéve!
Egy-egy gyenge hangját
fülem elfelejti,
szó színét veszejti,
apránként kiszorul
a tavasz belőlem,
csak odakint járja.
Betolódik lassan
a szívem závárja,
a vidám játékot
zordan kirekeszti.
Köd előttem, köd utánam,
(1931-1938) [278-281.]
Bozsikzf 2018.12.10
0 44030
Lesznai Anna
BÚCSÚZTATÓ
Nem ma, nem holnap, tán holnapután –
suta napokat számolok bután.
Hogy rámderültek a régi napok,
ágam közt dal és kék mennybolt lakott.
De bíbor nyárnak bús szüretje van.
Búcsúzon szállsz rám, kedves madaram,
száradó ágon szárnyad élni fél –
bolond nyarakon rideg tél ítél.
Erős az évad rendje: menni kell.
Gólya meg fecske tegnap mentek el,
lám, a vadkácsa holnap száll tova.
Fázós szívemen szíved tétova.
Mivel tartsalak, hisz öreg vagyok.
Esik az eső, jönnek a fagyok,
ha itt maradnál, hiába maradnál,
megtévedt madár, elhervadt nyaradnál.
Az évad rendje rendre menetel.
Ha te megmaradsz, úgy én megyek el.
Eljönnek értem, hűs földre tapodnak,
hullott árnyékát fenn égő napodnak.
Dérrel fedeznek, szórnak zúzmarával,
temetnek önnön díszem avarával,
rejtenek saját lombom aranyával,
elcsattant csókok piros zavarával.
Eljött az ősz – hát őszülni muszáj.
Csók helyett új csudát leljen a száj,
leljen búcsúszót, lelket felderítőt,
sebes szárnnyal kék egekre repítőt.
Lombom kalitja nyíljon meg neked:
láss meg hét határt, ismerj hét eget,
hét csókos évünk feledjed el hétszer –
hisz bárhová érsz, úgyis engem érsz el.
Mert ősibb a nyár minden madaránál,
ősibb az avar a nyár aranyánál,
ősibb és ifjabb a fészek az útnál
s ha hazajutnál, mindig hozzám jutnál.
Köd előttem, köd utánam, (1923-1930) [255-256.]
Bozsikzf 2018.12.10
0 44029
Lesznai Anna
ALTATÓ NÓTA
Künn március vad évszakán
tavasz sajkál az éj taván,
riadó felleg-karaván
üget a zúgó éjszakán.
Sírnak a felszakadt rügyek,
kedves, ne vess rájuk ügyet!
Te kedvesem, jer én babám
pihenj meg csókom vánkosán.
Bennem őszi derű dereng,
betelt mennybolt békén mereng,
dajkadalok danája leng,
anyai csók csengője cseng.
Itt fekszem búfeledten,
múltak csendje felettem.
Tavaszok viharában
tékozoltam az ágam,
leráztam a virágom,
lombom a nyárba öltem,
meztelen várt gyümölcsöm
mézét szívedbe töltöm.
Mosolygó alma keblem
teneked melengettem,
szóló szőlő az ajkam
szádba szűrni akartam,
csengő barack a csókom
érleltem édes módon.
Díszem magamra öltöm
hogy rád hajolva költsem,
szüretemet ne vesd meg,
múlt fájdalmát kövesd meg,
pillantásom keresd meg.
Feledjük a tavaszt
véres bimbót fakaszt,
feledjük el magunkat
elkésett csillagunkat,
arányló földi ölbe
csitultan hullik már le
fellegek puha leple,
lágyan az őszi ágyban
pólyaruhával lep be.
Köd előttem, köd utánam,
(1923-1930) [251-252.]
Bozsikzf 2018.12.10
0 44028
Lesznai Anna
TAVASZELŐ
Kis bimbó bontja szárnyait
s mint ha valakit várna itt
kitaszítja kócos fejét:
már kankalint virít a rét.
A sárgacsőrű fecskefi
fészke szélére lépne ki,
szárnyán még lágy pehely lobog,
kis szíve kíváncsin dobog.
Göndör bárány bég az akolban,
keresi, anyja csecse hol van.
Hosszat kortyint ha megtalálta,
kéjesen görbed puha háta.
Gyékénybölcsőben kis gyerek
langyos pelenkán hentereg,
rózsás talpát nyújtja az égnek
mint angyalkák, kik kékre lépnek.
A föld friss sugár tejét issza.
Dedó világ ez, játszi, tiszta!
A lágy sár is azért vagyon
ha elesel, ne sírj nagyon.
...Mindennek ma még híre sincsen.
Kezem ott fagy a rézkilincsen,
leheletem párállni látom,
vad szél kapdossa el kabátom.
S mégis ott lenn a föld ölében
varázsos bába-kemencében
pirítják új tavasz csodáit
s táltos vérem lelát odáig.
Ó vér, bölcsebb vagy, mint a lélek!
Mert a halál telétől félek,
s ha kókadnak a szenvedélyek,
feledem, hogy örökké élek.
A földnek szívéig lelátok,
de jaj, elér az emberátok:
a szívem mélyéig soha!
S mint akit gonosz mostoha
üldöz el a szülői háztól,
úgy rettegek az elmulástól.
Ott nincs, aki ölébe zárna...
Boldog a test. A lélek árva.
Köd előttem, köd utánam,
(1923-1930) [241-242.]
Bozsikzf 2018.12.10
0 44027
Lesznai Anna
TESTVÉRISÉG
Hogy lészen fák feltámadása
Holt virágok, mely mennybe tűztök?
Szitakötő, szíved hová száll
Pásztortüzek, hogy üdvözültök?
Vándorhabra hol vár feloldás
Rög, Messiásod merre késik
Izzó dél, illó páratested
Mely öröklét kövébe vésik?
Áldott ó házak ébredését
Mikor riadják harsonák?
Gyertyák boldogulttá hogy égtek,
Hol leli tűnt illat hónát?
Én testvéreim, néma dolgok
Tört tárgyak züllött, bús szeméten
Ki gyógyítja rátok kezét
Mondván: kelj föl életre készen.
Én testvéreim, látszat-lányok
Szín, szivárvány, tükör-kísértet,
Hang, szerelmes visszhang, madárfütty
A keresztfán ki hal meg érted?
Álom, te is, kit ágy ölében
Rezzent ágaskodó ideg,
Mely valóságok vérborával
Itatják szomjas sémened?
Ó néma dolgok, Látszat-lányok,
Ti emberlélektől szüzek,
Jertek, illatok, színek, álmok
Fák, virágok, párák, tüzek:
Veletek játszik kisded lelkem
Lakmároz dús anyag tején
Nélkületek útnak nem ébred
S a végítélet idején
Véletek száll az Úr elébe
Együtt konyulunk a kezébe:
Egy üdvösség-szomjas kehely...
Vagy könnyű, könytelen pehely
Együtt hullunk a semmiségbe.
Köd előttem, köd utánam, 1922 [166-167.]
Bozsikzf 2018.12.10
0 44026
Lesznai Anna
ESTI CSENDÉLET
Csillog a kert, mert
Gyökérkereső eső
Mosta zöldre képét
Csámcsogó fiatal földre
Frisset csapkodott.
S lám most
A fecskék sarlószárnyú népét
A tiszta lég
Könnyű magasra emeli.
Teli violaszőrű muskátliágyon
Hever az alkony:
Napot kérődző ősi arany barom, heves pirossal.
De táncol a tejszínű kecske,
Fekete szeme szapora lyukat ver
Égi kéken.
Régi fehér udvaron
Sugáros legelő-pásztot tereget
Honlelő, hősi zajjal térő kolomp.
Ott, hol jobban reszket a lomb
Lompos fürtű érő szilvák közt
Kenyeres párját hívó gerle bujdokol.
De barna karon, tenyeres juharon
Halkan kalimpál
Szárnyas karommal a magvas gyümölcs
Kirívó arany rigó ringó bölcs ütemén.
S a hársak sorban álló, napfaló társak
Csorba villás ága remeg, mert rajta
Remekfajta, tarkabarka harkálycsőr tőre villan.
Illan a pille szivárványszárnya
Hímporos bársony farka
Kövér rózsára hullva, illatba múlva ér.
Már vár
És hímes hírnöknek meghasadva nyit,
Márvány belit kitárva,
Ölet az öles rózsavár.
Alatta kölesszemre kukorékol
A karakán kakas
S lifegő nemre-gőgös tarajjal piroslik.
Szájtáti robajjal lihegő karaván,
Itókás libák, kerek kék leső szemre fogják:
„Mi leszen itt, mit teszen, mit eszen
A cafrangos, parókás, karmantyús kán
Ki nőstények hódolatán sarkantyús kéjjel gázol?”
De éjjelárnyú ereszen
Ösztövér szárnyú, bárgyú denevér
Körtéje csüggedve csüng
S köréje kört vonva
Széjjel-teregetett varázs-leve erejével,
Éhsége tudós szőttesével
A jós pók szövi be.
Tölgy tövibe, mélyes gyöpübe
Hangosló tücsökdal heve erjed.
Terjed a szürkület
Kéjes diadal díja csalogánydalt csattog a sűrűn.
S a völgy ölibe,
Arany csat a láthatár kék övibe,
Égő égi köpübe
Körösztül ezer égő gyűrűn
Pőrén gördül a nap. Izzó bőrén
Dőrén tépett szerelmes bíbor sebek.
S ki tegnaptól habfelleg szőrén hunyva holt;
A hold kilépett
Égi bált sejtve
Tengernyi rőt fényfátylat rejtve
Gyűrt képe alá.
S a nappal tűrt szolgái
Esti urak, a fura békák
Édes kuruttyolással, negédes nagy ugrással
Teremnek a hasadt tornác kövén
S az éji veremnek dongás vedreiből
Zsongás kél.
Félrebillen az árnyékbogrács-födél.
Fekete élő bogarak
Furcsa holt fények ömlenek egyre
S már bagolybegyre került
Az első félénk madárfiók.
Vonuló völgyre, hasaló hegyre
Egyre szorosabban szorul
A fekete rend varázsgyűrűje köröttem:
Sötétség, tövis, kő, örvény, kizmet, kétség.
Ismét messze a reggel s emberi arcom...
Csak egy puha lépés nesze az árnyak közé még
S lelkem levetkezé emberi bőrét.
Ragadozók csőrét, hüllők siklását
Esetlen csírák bomló nászát
Sírom serkedve magamban.
Nyakamba szívós szíjú, kerítő éji kéj kerül:
Külön hiú szeszély a lélek
Látásba révült lázadás,
Örök csak az édes éji láz
Bő, vak adás.
Testem falat falánk füvön,
Szem a földnek testén,
Boros kehely
Teremtő düh úrasztalán,
Élet-szülő szőlő,
Talán párzó pille
Isten mutatóujján megülő
Remegő hímpor.
Köd előttem, köd utá-
nam, 1922 [159-162.]
Bozsikzf 2018.12.10
0 44025
Lesznai Anna
MESE-MESE, MESD EL
Este van már, este, csend az estek teste
Szürkülő határba lóg az eső lába.
Már a nyár is őszt vár, künn a mezőn csősz jár
Szőlőtőke reszket, rejti a gerezdet.
Dézsmáló madárnak seregei szállnak
Lejjebb párás völgyben, odvas törzsű tölgyben
Mókus karikázik, farkával cicázik.
Kemény makk is koppan, túró disznó toppan
Gyep harmatban ázik, késő virág fázik.
Árny fordul avarra, kanász jobbrul balra
Subájában alszik, hortyogása hallszik.
Még lejjebb a réten, bujdosó setéten
Ugat jó kutyája küllős karikára.
„Jaj, de mély az árok! Kocsis, merre jártok?
Leszna arra vagyon, hova vágyom nagyon.”
„Ne szólíts hiába, lóg az eső lába
Sárga villám lobban, hadd sietek jobban!”
„Állj meg kocsis, állj meg, hazatérőt várj meg!”
„Dörög már az ég is, utasom elég is.
Benn ülnek az ősök, búsan nevetősök
Benn ülnek a holtak, mind kik Lesznán voltak.
Viszünk sok cókmókot, mosolyt, könnyet, csókot,
Hét kosár emléket, nótákat, meséket
Legelső kérődet, feledt szeretődet
Régvolt játszótársod, sok elhalt pajtásod.
Viszünk érett múltat, derültet és dúltat
Sok lehántott éved szekerembe téved.
Holló száll magasba, nincsen hely a kasba
Lóg az eső lába, ne szólíts hiába!”
Este van már, este, csend az estek teste
Elhallgat az eb is, beheged a seb is.
Kit oly szépen kértem, visszatér majd értem –
Lóg az eső lába... szemem könnybe lábad.
Köd előttem, köd utánam, 1922 [154-155.]
Bozsikzf 2018.12.10
0 44024
Lesznai Anna
GYERMEKREJTVÉNY
1
Gyönyörű gyömbérgyökér
Szívben terem, ajkig ér
Ajkon terem, szívbe nyit
Gondolkozz csak egy kicsit.
Ki lehetek? Ha kiejtesz
Többet tettél, mintsem sejtesz.
Vagyok dalos kalitka
Képeskönyv meg muzsika
Pergő orsó, cimbalom
Rejtő-tárna, szélmalom
Kilincs, bilincs, drága kincs
Szerem nincs, se számom nincs.
Mindenekké én válok
Mindenkit megtalálok.
Ki lehetek? Ha idézel
Feneketlen kútba nézel
Ha lefektetsz fehér ágyra
Megfelelek távol vágyra
Csengő utam illó pára
Mégis vagyok multak vára
Oldó, szerző, szerződő
Veszejtő és megőrző
Keltegető, igéző
Semmit be nem tetéző
Senki sebét nem érző
Mindennel együtt vérző.
Nem fért belém soha semmi
De belém kell mindent tenni
Nincsen ujjam, nincsen szemem
Mégis sorsodat szemezem.
Könny vagyok és nevetés
Börtön, halál, születés
Csók-zálog és csalogány
Tárt kapu és zárt magány
Koporsó és ébredés
Minden vagyok, de kevés.
Ki lehetek? Minden vagyok
Ha bennem más szíve ragyog
Ha mögöttem más nem áll
Vagyok hamvadt gyufaszál
Kevesebb a könnycseppnél
Melyet értem ejtettél
Kevesebb a fuvallatnál,
Mellyel engem fuvogattál
Szived nélkül kiaszó
Ki volnék, ha nem: a szó .
2
Arany béklyó, jegygyűrű
Játék labirintsűrű
Eltévedtek pántlikája
Ki nem ejtett szavak szája
Elkerítő kerítő
Párokat felderítő
Vers szegélyén drága hím –
Ki volnék ha nem: a rím .
3
Örök vándorút eredben
Tüzes pőröly kebeledben
Bölcsőd billenő ringása
Sárga lombok sóhajtása
Szellő fodros hullám felett
Hűséggel térő kikelet
Dolgos órák ketyegése
Kisdedeknek pötyögése
Vándorludak V-betűje
Halk misének csengettyűje
Hajnal pünkösd ébredése
Szívedben holt csókok kése
Csillapodás emlékezet
Kezemben a kedves kezed
Kezedben a jövő tettek
Ajkam imája felettek.
Teljesedő nem tervezett
Jövő-menő elérkezett
Gyűrűs folyam szerelem
Kiben fogom kegyesem
Kiben fogan kisdedem
Kiben szívem fürdetem
Benne békél tetemem
Mert befogad kegyesen
Isten vére: szent ütem .
4
Öletlen ölben ringani jó volt
Én voltam a föld, én voltam a mennybolt,
Alakom száz volt, dallamom egy volt
Névvel neveztek: Édenem megholt.
Ki az, ki nevem leveszi rólam?
Szárnyamat bontja gubózó szóban
Szivem celláját feltöri kézzel:
Ömöljék egybe mennyei mézzel?
Nevet az hamvaszt, ki lobbantja méccsé
Gubót az bomlaszt, ki megszövi késszé
Cellát az repeszt, ki formázza épre
Színig dús mézet hordván a lépre.
Te is, ha vágyad versbe keríted
Falatnyi szíved teljesíted
Leválik rólad, mint szilva a gallyról
Szabad elérés kötött sóhajról.
5
Ezer szónál kipróbálom
Valót melyik csókol számon.
Segítsetek, szavaljátok:
Oldó-e vagy kötő átok?
Mert ha tán én kiejtettem
Anélkül hogy megsejtettem
Köztetek van az, ki sejti
Szívének fészkébe rejti.
Nevemnek megtalálója
Néki leszek szolgálója
Ki sok útját véle rója
Termése takarítója
Barátsággal takarója
Üdvössége akarója
Ki magától is megóvja.
Te, ki nevem megtalálod
Megszépülök, majd meglátod.
Ha elkallott nevem kerül,
Orcám mosolygósra derül
Eszembe jut, merről jöttem
Ki parancsa, hogy küldettem
Ki királynak lánya vagyok
Csillagházam merre ragyog.
Szeretőm is megösmerem
Ölembe ölelni merem:
Mert magához hittel nevel
Igaz névvel ő nevez el.
Köd előttem, köd utá-
nam, 1922 [148-152.]
Bozsikzf 2018.12.10
0 44023
Lesznai Anna
PÁRÁS A DOMB...
Párás a domb,
Szomjas a lomb
A hegyhát fehér
Köd a berekben
Ernyedt erekben
Aludni tér
A vér.
A könnyem is
Könnyen
Rejtem szememben
Ringatom rengeteg
Emlékmagom.
Vajjon kikelnek?
Kehelybe kelnek?
Mézzel is telnek
Uj tavaszon?
Kedves kezedre
Hütlen szemedre
Vajjon még meddig
Szállok híven?
Vagy szállok a napnak
Hol fénydarazsaknak
Fiai laknak
Égmézt harapnak
Zizegve kapnak
Engem szíven?
Uj kelő nyáron
Bomló határon
Ne keress párom.
Rózsád szétszórva
Szerte virul.
S ki tudja majdan
Ki szedi egybe,
Csokorba kegybe
Örökös jegybe
Kinek pirul?
Nyugat, 1918.
18. szám
bajkálifóka 2018.11.30
0 44022
Váci Mihály-Végül.
Fél egyedül. Csak karolják! - s már eltűri, hogy a szíve
Jaj, nem! Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
Bozsikzf 2018.11.12
0 44020
Lesznai Anna
IMA
Isten, te mindenütt vagy, nincsenek utaid.
Nézz le miránk, kik vándorútra kelten
Nem tudjuk, mi az, biztosan megállni.
Isten, mindenttudó vagy, előtted nincs titok.
Nézz le miránk, kik titkok erdejében
Tétován járunk s nem tudjuk, miért.
Isten, te végtelen vagy, merő határtalanság.
Nézz le miránk, kik mindig végit érjük
Kinyújtott karunk koszorús körének.
Isten, te halhatatlan, tiéd minden öröklét.
Nézz le miránk, önvérünk lüktetése
Méri és mossa életünk határát.
Isten, te vagy a minden, kívüled semmi nincs.
Nézz le miránk. Minden kivül vagyon
Az emberszivek piros börtönén.
Isten, te önmagad vagy, azonos mély öröm.
Nézz le miránk, sok forrás fut belénk
S önmagunkhoz sohasem juthatunk.
Isten, egész vagy, tömör teljesülés.
Nézz le mi ránk, sebzett részek vagyunk
Egésszé nem érik életszemünk.
Isten, te szent szabad vagy, vétkezned nem lehet.
Nézz le miránk, minket gördít kezed
S ha hullva hajlunk, mégis vétkezünk.
Isten, Isten – feléd kérdve kiáltunk
Hadd igyuk válaszod áldott borát
„Miért”-ed balzsamát ontsad le ránk –
Ne tudjunk mást, csak hogy kellünk neked.
Köd előttem, köd utánam, 1918 [137-138.]
Bozsikzf 2018.11.12
0 44019
Lesznai Anna
ISTEN ASZTALÁT TERÍTEM
Mióta elejtett engem titkos ágom,
Mióta a buja barna földet hágom,
A tejízű álomburkot szívós ajkkal feltöröm,
S elindultam Isten felé,
Gyenge gyermekkorom óta
Ő volt szomjúm s örömöm...
Kerestem a napnak pengő lépte táján,
Égnek tülekedő bikkes lajtorjáján,
Tükrös kékjét mély kutakban,
Éj erdejét felkutattam.
Rám borult a déli réten,
Térdig tüzes lóherében,
Buzgó boldogságom.
Menny harangja zengte: „Hála, hála néked,
Ki öledben ringatsz tentermette néped,
Ki szent köldököddel ezer eget táplálsz,
Magot, szárnyat, lelket tenyeredben számlálsz.”
Tüzes lóherében ígyen énekeltem:
„Te, ki bennem reszketsz, pedig benned keltem,
A verőfény rajtam a te olvadt tested,
Benned fürdő orcám színörömre fested,
Tizenötesztendős nyári aranyalma,
Legyek asztalodon ujjongásba halva
Isten csemegéje.”
Kenyeret az Úrnak, mert az Isten éhes
Férfivágyódásra, asszonyszerelemre,
Ölelések malmán ő feléje ömlő
Áldozattá őrölt csók gerjedelemre.
Magját elhintettem utam barázdáján,
Első füve serkedt anyám csókja táján,
Hajnalt lestem, bimbók kelyhüket hogy oldják,
Madárfészek bújva tanultam meg módját:
Hogy telítsek fészket pici puha testtel,
Játszó szeretettel, ki fájni se restell;
Szökkenő mezőkön szemet szaporázzak
Hűlt csók hava alól új tavaszba fázzak.
És amiért magam alázattal adtam,
Ajándokul öröm őrlő tenyerének,
Bennem kalász keljen, életszemmel teljen
Örök arany mára Isten asztalára
Valóság-kenyérnek.
Hogy szüretre értem, szőlőhegyre tértem
A szívemet piros Kánaánban értem:
Néma tőke tövén szóló szőlőfürtöt.
Nedvemet facsartam felhők játékából;
Ereimbe bíbort arany égikürtök
Ontottak riadva, hol az alkony lábol.
Színem szegfüveknek színsujtásos leplén
Kisarjadzott vérem mindeneknek testén
Kezemnek nyomából mustot serkentettem
Ajakam szavából mámort merítettem
Dolgok öröméből, magam mélységéből
Édes boritalul a lelkemet mértem
Isten asztalára.
Melyik édenkertben gyűjtöttem a mézem,
Dolgok édes szívét sejtő méheimmel?
Mikor szomjuhozva önmagamba néztem
Láttam, hogy a szívem ezer szívet mímel.
Ember, állat, növény s a kövek, a holtak
Százszirmú szívemben egybefogva voltak.
Százszirmú szívemnek zengő rózsájában
Ezer harmatcseppben ezer képük úszott.
Bennem hazajártak, bennem hazagyűltek,
Csöppbe kerekedtek, eggyé édesültek.
És mert én is, én is mindenekben alszom
Íme, minden küldött, hogy feleljen rólam
Szívem trónusához egy-egy drága túszot.
...Létre riogatva ezer álomlepkét
Kibontom most szívem százszín rózsaleplét
Ajándékba virult nyílás örömében
Szívetrejtő szívem száz sziromra tépem,
Szívszirommal hintem az Úr asztalát én
Isten abroszául.
Még egy kicsit várok, a nap erre járjon
Aratás térdeljen megérett határon.
Még egy kicsit várok, delelőre érjek
Áldozatra édes teljességgel térjek,
Orcám kivirítson békés belátással,
Könnyem keljen egybe minden vágyódással,
Építsem önmagam szeretettel épre,
Akkor két kezemet mosom tiszta szépre
Bizalom tejével, tejjé olvadt vérrel
S felemelem őket áldó mozdulattal
Rakodt asztal felé, melyet terítettem,
Melyre lelkem adtam, melyre testem tettem
S ráolvasom halkan csekély imádságom:
„Isten, ki leszálltál, nékem testté váltál,
Testeddel etettél, véreddel itattál,
Ne tagadd meg tőlem áldott éhességed,
A szívemnél állj meg, asztalomhoz térjél,
Fogadd szolgálódat, aki szólít téged
Szerény lakomádul.”
Köd előttem, köd utánam, 1918 [133-136.]
Bozsikzf 2018.11.12
0 44018
Lesznai Anna
DARABOS IMÁDSÁG
Tudom Istenem, nem a te hibád...
Én voltam az, ki elbuktam előtted.
Volt hivatásom, de én elmaradtam,
A kérdezőnek tévedt szót feleltem
S egy cseppel mindig kevés volt a vér.
Bár érdemetlen vagyok, Istenem
Tudom, hogy van ut, mely célhoz vezet
És bűnös az, ki el nem érkezett.
Istenem, tudom, hogy van helyes válasz,
Mely úgy illik a kérdések sebére,
Mint konyult porzó ajka tárt bibére.
Istenem, vallom, vagyon teljes mérték
Igaz serleg, amelyet színig töltve,
Biztos kézzel feléd nyújtani, érték.
Hogy minden kín, csak: éretlen öröm.
Szűnnék minden kín, hogyha szűk szívembe
Világod beférne, mely mérhetlen nagy.
...S azért, hogy végesbe tört gyenge vágyam
Tudom és köszönöm, hogy végtelen vagy.
Köd előttem, köd utánam, 1918 [132.]
Bozsikzf 2018.11.12
0 44017
Lesznai Anna
ESTI ORGONA
Aludtak a kertek,
Gubózva a berkek
Ködszálú szövetbe kevertek.
Párás és piros dombok arcán
Tarka fellegek hevertek.
A naplemente izzó táján
Ott, hol a napgyümölcs felpattan
A harangok bágyadtan
Messziről hozott dalt vertek.
S fényes harmattal kivertek
Voltak a rétek és mezők.
Néma és feledt temetők
Közeledni látszottak az estben.
A bokrok megett lesben,
Mint rajzó méhek dúlt méhesben
Furcsa és ijedt rebbenések keltek.
A rigók éles füttyel énekeltek
S nagy árnyak fekete falatot szeltek
A gyepből. Kis céltalan fénypatakok eredtek.
Dermedt, könnyű ágon felettek
Bimbók csüggtek, rügyek meredtek.
S minden, mit hordott a gally
Jövőbe nyíló tavaly
Mag volt és terhes titok.
A hársfák körül kutató illatok
Kehelylebbentve jártak,
A fenyők felneszeltek
És vártak –
Várt, várt az egész köd-valóság,
Hogy eljöjjön valami rejtett Jóság,
Mi valódibb lesz mindeneknél
És megengedi, hogy a bokrok
És berkek és tornyok és hársfacsokrok
És bogyók és rigók és temetők és rétek
Elfeledjék, hogy éltek!
Köd előttem, köd utá-
nam, 1918 [125-126.]
Bozsikzf 2018.11.12
0 44016
Lesznai Anna
DOLGOK ÖRÖME
Megállok az éjben, hazatérő holdnak vizében:
Itt van a fák lúdbőrző ága, feslett csillagok nyílnak.
Burjánzó gazocska szálán fontoslik minden pihécske
És külön kerek fészkek kelnek örök jogon...
Nem kérdem gyökered miértjét, karcsú karú juhar
Utatok hováját nem kérdem, súlytalan csillagzatok,
Föld, kebles halmaidat illetem öblös tenyérrel
Televény, elér tehozzád, megpihen rajtad kezem.
Tér nincs köztetek s köztem: világ gyümölcsei, dolgok,
Tér nincs, viszony nincs, csak boldog egymáshoz érés.
Biztosan állunk helyünkön: játék-iskatulának
Kirakott házai, fái, barmai zöld fatalappal.
Egymás mellett a sorsunk, önnön talpunk a rend.
Ősokból célba feszített emberi élet
Sziszegő abroncsod íme szívemről lepattant.
Szivárvány íve a kéjnek, izzó arany íve a vágynak
Behorpant a testek édes terhe alatt.
Imák és csókok fátyla megtért ajakamról levásott,
Gyermekkor ugye ez ismét: a dolgok szűz öröme.
Köröttem oktalan béke, nem nyúl semmi belém,
Hogy kitépve engem magamból sodorna mások felé.
Ó! formák biztos világa, keményhéjú kerek:
Magamban épült templom, benned megállok.
Körülöttem a dolgok tartályai külön örömeknek
S mindenikünk kebelében mégis egy szív dobog.
Köd előttem, köd utánam, 1918 [121.]
Bozsikzf 2018.11.12
0 44015
Lesznai Anna
GYÜMÖLCS-CSENDÉLET
Fekete selymet gyűr most a körték
Mézszínű teste, tojásdad súlya
S lilaszín fürtök hervatag búja
Zuhog az árnyból.
Sokszemű ablak, homályos ajtó
A fehér napfényt százszínre törték
Lángoló pírral nyalták, gyötörték
Az öblös tálat.
Hátrább ó-kendő pompája hervad,
Bár rajzán rózsa s tulipán bomlik
Most egyre szürkül. Lankadtan omlik
Nehéz redőbe.
Áldott gyümölcsök lomhán hevernek
Meztelen arccal, semmit se rejtve.
Virágok nyílnak mézcseppet ejtve
Rózsás ajakról.
Lehullt ma mind, mi szent kegyes köddel
Fedte a tárgyak kívánatos testét.
Szerelmesként, ki várván a párját
Vágyteli kézzel oldja ruháját
Ma minden forma lehántja leplét
S fürdik a fényben.
Köd előttem, köd u-
tánam, 1918 [120.]
Bozsikzf 2018.11.12
0 44014
Lesznai Anna
FALUSI HARANG
Kéklő úton nyárvérű fű virít
Kökény habja kacag.
A tiszta légben eljövendő
Cseresznyék cseppje cseng.
Ring az áprili csend.
Harang nem ring, összetörték...
Néma máma, néma holnap,
Néma meddig, néma meddig?
Csend.
Kis soványka harang hangja.
Szűz, susogó selymes lepkék
Szólnának úgy, ha szólnának
Néma hímes lepke szárnyak
Dalt zizegő hímmel lepnék
El az égnek néma leplét
Csendülne a csend.
Kiskoromban, est’koromban
Hajnalt, terhes déli hőben,
Őszi, őszi friss időben
Mindig szólott reggel, este
Reggel, délben, este-este,
Néma máma, máma néma
Csend.
Kék útú, nyárvérű, kökénnyel habzó falu felett
– Kicsike békepihe, kit a harc közöttünk feledt –
Néma máma, máma néma,
Csend.
Régen kékben, lenge légben
Csendülve szökkent az égben,
Mennyei mag elvetőben
Isten felé sietőben
Reggel, este, reggel, este,
Reggel, este, déli hőben...
Csend.
Mielőtt belehullott a csendbe
Hamar hadarva sikoltott:
„Örvendjünk, örvendjünk, örvendjünk az Úrnak...
Övé a csend.”
Köd előttem,
köd utánam,
1918 [106-
107.]
Bozsikzf 2018.11.12
0 44013
Lesznai Anna
A KERT
I. Ajánlás a kertnek
Amit tőled kaptam: mások kérve kérik.
Amit másutt vetnek: mind tebenned érik.
Amit láttam, tettem, tanultam és adtam,
Mind körülém gyűlik a lesznai napban.
Ha kertem nem volnál, bizony én sem volnék,
Néma hullámokba nyomtalan omolnék,
Futó homok lennék – de te átöleltél,
Védtelen pusztából dús karámba szeltél...
Ha tükröm nem volnál, magam sose látnám
Vágyam záporára vagy színes szivárvány.
Csudáim és csókom mind tebenned termett
Ágaidról téptem a mézes szerelmet,
Bölcsőnkbe a bimbót is vágyadról szedtem
– Amiért ím híred hálás versbe szedtem.
II. Nyári bál
Illatok lihegve szállnak
Zsúfolt zsályák kiabálnak
Virágok gyümölcsbe válnak
Kering a nyári bál.
Rigó ring zengő ágon
Méh zizeg mézszirmú vágyon
Tücsök szól éber gyepágyon
Édeni élő a kert.
Úgy szomjazom gyönyörű kelyhét
Száz élet ajaka kell még,
Hogy kedvem véled beteljék
S kiszívja szíved borát.
Ha megérett pillám bezárul
S a tarka életbazárrul,
Mely annyi jó csemegét árul,
Csendesen eltávozom:
Tebenned, ragyogó kertem,
Kiben kacagva hevertem,
Itt marad lombodba keverten
Lelkemből egy falat.
Tudom, ha újra térek,
Ha új életre élek,
Egy leszek ismét véled,
Kedves örömkarám.
Talán rügyeddé válok
Tán árnyékos akácod állok
Tán lágy fészkedbe szállok
Rövid füttyű rigó.
Tán fű leszek a dombon
Rezgő hang halk kolompon
Vagy dús szellőddel ontom
Sóhajomnak dalát.
Tán rög leszek az úton
Tán csillag a tejúton,
Mely kilesve a mennyről
Édes mélyedbe lát.
III. De ha ismét...
De ha ismét vágytelt asszonyi öl örömében
Rakja lelkem a fészkét s létre szakadva
Létre szakadva mennyei álom szűz szövetéből
A földi rögre emberi sorssal kerülök:
Te leszel ismét kertem minden kertek közül!
Akkor is vajon, illatos dús indulásom,
Elűzöl-e engem, s kergetsz a kedves felé
Elűzöl-e engem, mint gyökér kergeti szárát?
„Rabszolgám, szökkenj, vidd vérem a napnak, viríts.”
Elűzöl-e engem, mint gubó küldi a pillét
Mint ahogy teljesedésbe űzi tettét a vágy?
Elűzöl-e engem, mint gyermekkor űzi az embert
Mondván: „Siess, feledj el, ölelj, teremjél!”
Mert elűz a bölcső, a tavasz, a kezdet, a forrás:
Idegen kedves tárja ki karját a szűznek
Idegen mennybe érik minden gyümölcs.
A tettek lehullnak a fáról, a csókok az ágról;
Ki hazulról indul: száműzött céljai házán...
Vagy ha ismét vágytelt asszonyi öl örömében
Rakja lelkem a fészkét s létre szakadva
A földi rögre emberi sorssal kerülök:
Idegen lészen talán bölcsőm helye?
Idegen úton szomjú terel feléd
Feléd én kertem, kit bízón sejtek enyémnek
S a kedvesre lelve, lelek boldog reád.
Benned piros gyümölcsöm ágára ébred
„Enyém vagy” mondja a magnak a békélt gyökér
Virágom repesve önnön szárára száll...
Mert áldott a szűz, ki száműzött sejtő, bolyongott
S asszonnyá érve kedvese kertjébe ér.
Kedvese keblén ébred lelke magára
Kedvese keblén ébred kertjére ő
...Kedvesem, kertem, egyek leszünk-e végre,
Teljesedettek minden kertek közül?
IV. Zápor előtt
Messzi mezőket süvöltve csapkod a szélvész,
Imbolygó hullámba hajolva zúg a vetés.
Zsúpok félve lapulnak, mint nyulak eb csaholásán.
A torony felveti csőrét. Cseng az ijedt harang.
Zokog a vihar, gomolyog lombja a fáknak
Jajongó tenyerük nyújtják kékellő vadgesztenyék
Tövük közt arany zsarátnok, küszködve száll le az alkony
– Ott messzi, ott messzi, ott messzi virít még a nap-palota.
– De a hegyek párába hulltak, borzong a völgyeknek bőre,
Felleg közt ferde holdat kerget már rohanva a szél.
Csecsforma dombunk csudálva mered ki a nyár viharából
Fenyői némán vonulnak, vándorok esti egen.
„Uram, itt vagyok” harsogják hangtalan dallal a törzsek
A dús televényből, s szívemből rózsákat vérzik a vágy.
Juharfánk rozsdás gyümölcse csörögve cseppen az ágról,
Súlyosló almák hullnak, rebben a szárnyas madár.
Most egy vércse visított, siető gesztenye koppan.
A lombok örvénylő árnya elnyeli őket... Setétlik.
Két felleg összecsapódott – csattan a mennyei csók.
Én kertem, kulcsolt kezekkel hullok gyepedre
Gyökered husomba markol. Szent esőd mossa a lelkem.
Földedhez sírva simulok: oldja fel könnyem folyása
Oldja fel záporod testem virítani vágyó rögét.
Üdvözlégy, kertem, dombom! áldott keble a földnek,
Kiből szívemre édes feloldozó szépség csurog.
Mesének mágnes hegye, iszonyú, boldog erővel
Vonzottad magadhoz eltévedt, tarka hajómat:
Már feledés habjával repesztéd sóhajos bordám;
Kitépted belőlem keservek acélszögét
Szétzúztad vázát szűkös emberi sorsnak:
Örömbe törve, kéjbe hullva halok beléd!
Köd előttem, köd utánam, 1918 [101-105.]
Bozsikzf 2018.11.12
0 44012
Lesznai Anna
HAZAVÁGYÁS
Miért nincs számomra kékebb, mint a Vihorlát kékje?
Mért nincs más zöld, mint a zizegő Ondova völgyé?
Hol suhogó sarló nyomában a darázs duruzsolva száll.
Ott örömet lihegő dombon kemény makk cseperedik tölggyé
Ütemre tavasszal az ember illatos méntát kaszál.
Játszódó gyermekek futnak, visongnak ciripelő gyepben
Gereblyés lányok inge, ingó fehér virág.
Meredek, harmatos úton nyikorog a kocsi fékje
A gazda csikaja torpan, fürjfi riadva rebben.
A föld zöld csipeje reszket, az ég kék sátora leng,
Völgyek citeráján feszülő sugarak húrja peng
Fellegek hátán tapodva a nap, magosra hág.
De szomjazom utad porát is lesznai megyei mezsgye,
Faluvég, forduló, kútgém, pocsolya, fürdő kacsák,
Akácok illatos árnya, nyújtózó topolyák...
Már pirkad, a templom tornya rőt csőrrel fúródik az égbe
Ó! mennyek lelketlen derűje, fekete lombú fák!
Dudvás kiskert kebelében kirívón kacag a mák!
Hunyorgó viskók lesnek, a fahíd dobogva reszket
Hazairamló szívem, gyermeki futásnak eresztlek...
Egyszerű formáknak háza, kertje egyszerű szónak
Egyszerű vágyak, rátok szomjazva vágyom:
„Friss vizet szeretnék inni” „Harapni foszlós kalácsot.”
„Heverni estvétől délig levendula illatos ágyon.”
„Este a fenyves alatt, hol fütyülnek vidám pirókok
Csókolni akarok váltig sok kerek jóllakott csókot.”
...Így volt ez rendjén: ősszel drágábbak a kertek
Ha bimbós kacajjal a nyárnak megtermő ölében hevertek.
Én régi magam – úton útfélen elémbe bukkansz
Jaj! szomjasan futnék feléd – de íme döbbenve megállok.
Ki a kurta rokolyás kövér gyermek? Kik a furcsa leányok,
Szép sorban virító varázsos fasorrá verődtek?
A kisebbek, csukott szemükkel (térdig gyökér még) a földbe nőttek,
S van, ki a testét már pompás vérző magányba tépte.
Ki az ifjasszony ottan, gyermeki álmot ringat ölében
Aluvó szemekkel ütemes rendre illeg a lépte?
Testvér ő fákkal, magával soha szembe nem nézett!...
S ki vagyok idegen, idegen mostani énem?
Múltam képébe búsan csodálva látok:
A visszatérés áldott útját elállom magamtól.
Köd előttem, köd utánam, 1918 [99-100.]
Bozsikzf 2018.11.12
0 44011
Lesznai Anna
HOSSZÚ ŐSZI VERS
Békébe burkolt az este, viseli őszi virágát.
Becézi kései kéjét a sokat szült asszony: az év.
Megérlelte sorra a magvát, zsenge szálú mezőit
Szúró kalászba szökötten küldte a kasza elé.
Gyümölcsöt osztott a gaznak, mely rejtezve útszéli sorban
Vándormadár szárnyára bízza a magzatait.
Almái kerekre forrtak, súlyosan csüggnek az ágon
S terhüket sorra elejti a terhes anyai gally.
Jól tudja, hogy bennük a kincs, a talizmán céljába érett,
Mely örök életet adhat s immár teljesek ők.
A fészkek új fészkekbe váltak, s telehintették dalukkal
A nyaraknak fáit és szárnnyal a vándor ősznek egét.
Anyja emlőit böködve szívja az idei bárány
Búzáját behordta az ember, s hitvesi ágyban pihen.
– – – – – – – – – – – – – – – – – –
Csak nékem nincs őszöm ez évben, mert tavaszos serkedt a vágyam
S éber tavaszi kínom nem érlelte csókká az év:
Úgy állok az őszülő kertben, mint az, akit itt feledtek
Szívem még meztelen május – nem öltözi teljesedés.
És szólok a kerthez, a fákhoz, a liliom őszi sorához,
Hogy jöjjenek vissza értem, s ne hagyjanak magtalanul!
De ők sietve csukódnak, magukban hordják a kincsük
Asszonyi szerrel és sorssal mit sem törődnek azok.
Jaj; rajtunk nincs rügyi kényszer. – Ajkamnak vágyát idén már
Nem sűríti csókká az év s nem bontja lelankadt karom.
Véletlen asszonyszerelmet nem vezérel védőn az évad,
S íme bezárta előttem gazdag magházát az ősz...
– Idegen, érett kertben, ittfeledt kikelet kedve,
Egyetlen tavasz az őszben, most fölemelem a fejem!
És vallom: hogy jönnek még évek és őszök, kik díszbe ruháznak,
Leszen még este, mikor csókokba öltözködöm,
S a percek szent fasorában elébe megyek az Úrnak,
Ki ölelő kedvre és magra énnekem rendeltetett.
Köd előttem, köd utánam, 1918 [89-90.]
Bozsikzf 2018.11.12
0 44010
Lesznai Anna
VÁRAKOZÁS
Jaj nékem, szedetlen hervad számos gyümölcsfám
Szőlőkertem tövén hány fonnyadó gerezd!
Nem jön, ki tépné rólam a könnyet, a csókot.
– Kedvesemért mennyit szenvednék még örömest.
Ne sirj, asszony, mert gazdátlan hervad a szőlőd:
Mindenik szemét számon tartja az Isten
Öblös tenyerében borrá erjed aszúja,
A sohasem sajtolt borban veszendő soha sincsen.
Elszórt magvukat Isten megkereste:
Feltámad majdan minden napod teste
És minden elsírt órád rügybe zsendül.
Mely áldozati szentelt borrá érett
Bízó kézzel kínáld szerelmetes véred
A kedvesnek ha útadon eléred
Csókodban ezer csóknak kelyhe csendül.
Köd előttem, köd utánam, 1918 [78.]
Bozsikzf 2018.11.12
0 44009
Lesznai Anna
NAPSZÁLLTÁN
Kedvesem, enyhítsd a csókot: ejtsd el a tőrt.
Nem látod, estbe borult a bíbor határ.
Nem látod te, ki szembekerültél velem:
Sok kicsi ránc gyűlt néző szemem köré,
Fáradt őszbe vegyül már gyűrűs hajam.
Kedvesem, enyhítsd a csókot, ejtsd el a tőrt.
Már eleget sírtam bódult hársfa-fasorban.
Már elegen téptek belőlem rezgő sikolyt.
Jobb lenne halkan ülni az ablak előtt
Gyermekek táncát lesve az alkonyaton.
Kedvesem, enyhítsd a csókot, ejtsd el a tőrt.
Jó lenne pihenni, bizton nyugodni már,
Mint testvér a testvér egy ölből fakadt ölén.
Bízni, hogy máma és holnap s örökkön-örökké
Kiváltja, megváltja hangod visszhangzó életemet.
Kedvesem, enyhítsd a csókot, ejtsd el a tőrt.
Ne higgyed, ne várjad, hogy sokfelé viszen az út.
Mert delelőt látott, aludni száll már a nap.
Hiába ösztöklöd, szítod érett szívünk:
Aranysúlyától telten csak hazahull.
Kedvesem, enyhítsd a csókot, ejtsd el a tőrt.
Most olvad mézbe a végső, véres sugár.
Hadd leljen karodban az édes alkonyi tűz,
S rögzitsen engem sorsod ércserlegére
Rózsás zománcként az izzó esti kohó.
Kedvesem, enyhítsd a csókot, ejtsd el a tőrt.
Köd előttem, köd utánam, 1918 [75-76.]
Bozsikzf 2018.11.12
0 44008
Lesznai Anna
EGYSZERŰ DAL
Hogy engem lássál nézd meg, kedves, a kertet,
A lombosat, árnyasat, rejtőst a domb ölén.
Bizony, mert én is lombos, rejtős vagyok.
Ha engem szólítsz, kedves, szólítsd a szellőt
A sietőt, suhogót, susogott titkok tudóját,
Mert bennem is vagyon sok suttogott kérdésre válasz.
Ha testem kívánod, úgy simítsd az illatos földet,
Ő alszik és hüvös, de viselős izzó kehellyel.
Aluszom én is, bennem is nyílnak virágok.
Ha ölelni óhajtsz, úgy öleljed hársaim törzsét.
Erősek, szívósak, égnek, tülekedők.
Köztük megállok, hajamban játszik a nap.
Ha bírni akarsz, úgy hintsd be maggal mezőnket,
Mert azé a föld, ki terméssel áldja meg őt.
Ki holnapom hordja, én is azé leszek.
Ha ismerni vágyol, úgy némán messzire nézzél,
Mert tágas a völgy, a szélén hegyek hevernek.
Tágas a lelkem, de valahol otthon vagyok.
Ha szeretni szeretnél, úgy tárd ki szomjas karod,
Borulj a fűbe a nyilazó napfény alatt,
Ott játszik csókom minden sugár nyomán.
Ha jó akarsz lenni hozzám, simogasd meg ebünket
Mert hű ő szegény, és nem tudja megmondani, mi fáj.
Jaj, tudni, szólni szemérmes szívnek nehéz.
Ha el akarsz hagyni, házunk kapuját tedd be,
Léptednek nyomán arannyal porzik az út.
Örökké nyílik a kert, de viszont sohase látod.
Köd előttem, köd utánam, 1918 [73-74.]
Bozsikzf 2018.11.12
0 44007
Lesznai Anna
SZÜRETI KIS NÓTA
Kedves a tavasz, jó a nyár,
Ki tárt kehellyel magra vár
S a szél, a szelídült betyár
Selyem topánban súgva jár.
De édesebb az őszi est:
Mint ért gerezd, úgy zsong a test.
Szüreti vért szűr a határ
Legérdesebb az esti pár.
Ó esti illat, őszi kéj,
Szívem zengő serleg, zenélj.
Búcsús örömmel szerteszét
Ontsad dalos nyarad delét.
A nyár már elég régen áll
A csattanó fürt kiabál:
,,Hamvadó piros lomb között
Vetkezd le, nyár, dús köntösöd.
Ringj bíbor égen meztelen
És lágyan, érten, nesztelen
Feletted, halk felleg halad,
A sors ölébe ejtsd magad.”
Halljad én mézem, kedvesem
Alkonyízű szerelmesem
Koccintsunk össze két szívet
Egy tüzeset, egy részeget.
Ért kérés, teljesült fohász
Magba szökkenő őszi nász
Zamatos, sűrű halk öröm...
Hörpintsd föl szívem, s eltöröm.
Köd előttem, köd utánam, 1918 [71-72.]
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
