Hát én február óta olvaslak titeket. Május 19 én édesanyám elment. Én ápoltam itthon meló mellett. Férfi vagyok, bár mióta senkim nincs árva érzésem van.
Olyan kis vuk érzés :-( Nem túl biztató amit írsz. Ilyen lassan gyógyul a seb :-(
Nekem sem élénkek már a színek. Még ügy-intézek, óra átíratások stb.. Talán annyival könnyebb, hogy februártól én előgyászoltam, de így is a szívem szakad ketté..
Eltelt már 20 hónap, de még mindig nagyon nehéz nélküle. visszatérő álmom, hogy anyu már nagyon beteg, de talán van egy kis remény..mindig kérdezem álmomban tőle, hogy van... az egész napomra rányomja a bélyegét ez a hangulat :(
Egyszer majd nekem is ásít a hideg anyaföld, S kitátja előttem hatalmas, fekete ajkait. Bekebelez, beszippant engem jó mélyre, Hol megpihent édesanyám majd vár, s nekem megterít. Lesz majd az asztalon jó szó s őszinte szeretet, Melyből majd haraphatok én is egy keveset...
Asztalánál boldogan ülve majd két szemébe nézek, Személyesen, tiszta szívből, húsz éve elmaradt, Saját tollból fakadt anyák napi köszöntővel élek. De addig is, szálljon a hangom a csillagos éteren át, Érjenek el hozzá szavaim szeretet bársonyos szélfuvolán. Köszönöm, hogy életet adtál, szeretettel gondolok rád!
Légy áldott, s nyugodj békében, drága édesanyám...
Szomorúan olvastam a másik topikban, melyből ide jöttünk, hogy Alíz elment. Akik olvastuk, szorítottunk neki. S mi csak sejtjük a hozzátartozók fájdalmát.
Ez a másik, ez a világosabb suhanás nem adatik csak a nádszál-rengetegben s az ingatag erdőn, amikor az ember már madár és lemondott a külön pohárról túl az eszmélkedésen, a levegő tudása nélkül űrbe meríti szárnyait.
Jó zene, mostanában futás közben az Eye of the tigert hallgatom, na az arra az időre teljesen kikap a letargiából és a növeli a futósebességet is, hihetetlen, hogy egy pár perces zene mire képes.
Mostanában megy a hullámvasút nálam. Néha napokig tartom magam, aztán a semmiből padlóra kerülök és csak zokogva tudok elaludni, nagyon nehéz mindig talpraállni, ilyenkor kimegyek futni és úgy futok, mintha minden elől futnék.
Én a lelkem legmélyére eltemettem a legfájdalmasabb napokat, máshogy nem bírnám ki. A mai napon pluszban megviselt Rakaczki Bence tragédiája, sportőrültként nagyon szurkoltam a srácnak, 20 éves volt csak, leukémiában halt meg. Isten nyugosztalja.
Látom többen próbálják szeretetteik elvesztését versben kiírni.Én is próbáloztam,valamivel könnyebb lettem.Feleségem (már írtam)35 év után ment el ebből a világból. Teljesen összetörtem,gondolataimat rímben írtam ki.Ezt most közre adom,talán valakinek tetszik,s ihletet kap Ő is.Lehet,hogy már feltettem ezta videót,amiben feleségemre emlékeztem.
Nézd, András,
Nekem vagy 9 hónapja ment el az édesapám, és soxor ma is naponta eszembe jutnak az utolsó hetek, hónapok, amelyek megváltoztatták kettőnk kapcsolatát.
Mindig hiányozni fog az öregem, és nagyon nehéz, ahogy felidézem magamban, hogy vajon hogyan élte meg a betegségét, miként jutott el az utolsó stádiumba és hogy vajon mindent megtettem-e, hogy jó fia legyek.
Valszeg soha nem tudom meg a választ, de remélem, hogy egyszer majd talán. És ha eszembe jut, ahogyan és amikor elment, akkor nagyon pocsék még ma is, de az idő halad. És élvezni kell minden napot.
Először is jobb évet és sok sok lelkierőt kívánok mindenkinek az újesztendőre.
Az ünnepek alatt volt időm elgondolkodni a dolgokon és a következőkre jutottam:
A fájdalom, a pótolhatatlan hiány soha, de soha nem múlik el, az ember nem tud mást tenni mint a hétköznapokba menekül és ami régen nyűg vagy szenvedés volt, ami más embernek teher, értem ez alatt a plusz munkát, az nekem megváltás.
A névnapom után olyan még gödörbe kerültem, amilyenbe mostanában még nem voltam, a többnapos kialvatlanság miatt az egyik pénteken alig tudtam megállni a lábamon, még a kanál is kiesett a kezemből az egész hétvégét gyakorlatilag átaludtam, először fordult elő, hogy kihagytam a futást, vasárnap délután keltem fel.
Az ünnepek alatt teljes ürességet és néma fájdalmat éreztem, a karácsonyi hangulatból szinte semmi nem jött át, valahogy megpróbáltam magamban elnyelni a fájdalmat, de szenteste nem sikerült, így kimentem zokogni a ház elé, és akkor a semmiből előjött egy befogadott macskánk, akit csak terrormacskának neveztünk el, mert minden más macskát betámadott, de amióta etetjük teljesen megjavult és ez az elvetemült állat odajött és megvígasztalt, mintha megérezte volna, hogy mekkora bánatom van.
A szilveszterre meg csak annyit mondtam: mi ez, minek örülnek az emberek, nem értem?
Nincs igazság, nincs. Ennyi amit 100 % bizonyossággal állíthatok. Persze ezt ti is tudjátok.