Kazinczy 200 (203,3 km - 7400 m szinttel) sikeresen teljesítve 48 óra 54 perc alatt, + másnap még 35 km leszalagozás is megtörtént.
Immár tizenkétszeres teljesítője lettem a 200-asnak, és negyedik éve zsinórba, hogy tudtam segíteni a leszalagozásban is, bár sok reményt nem fűztem hozzá a túra utolsó 50 km-én még. Nagyon megszedálta a mezőnyt a kánikula, és a vihar, a résztvevők mindössze 40 %-a ért célba, így kiemelten fontosnak éreztem ezt a teljesítést (is).
Most nagyobb beszámolót nem írok, mert igazából az előzők hűen fedik az útvonalat, és úgy mindent, csak a legfontosabb dolgokat emelem ki. A túrát egész végig Nagy Orsi -val csináltuk végig. Orsi nagyon erős, szuper jól jött végig velem, a tavalyihoz képest a felfeléket is sokkal ügyesebben abszolválta, sőt a Hársas-hegyre fölfele úgy loholt felfele mint aki akkor indult el. 9 órakor indult a mezőny. Az időjósok most végre tényleg mindent eltaláltak, így tudtuk hogy péntek nappal borzasztó meleg lesz, majd késő délután érkezik a vihar. Nem is erőltettem meg 100%-osan magam, a belekocogások is óvatosban mentek, illetve nagyon figyeltem hogy a sapkát mindig időben vegyem fel, és a közkutaknál hűtsem magam. Fájó pont volt hogy Mikóházán a kisbolt nem volt nyitva, pedig egy jéghideg üdítőt vizionáltam már a gyomromban, de ezt akkor el kellett engedni. Felsőregmec után szoktak sokan megrogyni a Mátyás-hegy nyílt, kitett emelkedőjén. Ez ahogy hallottam idén sem volt másképp. Itt kiemelten figyeltem testem minden jelzésére. Ha kicsit is megszomjaztam azonnal megálltam. 9 óra 27 perc alatt tettük meg az első 55 km-t. A vége fele már láttuk hogy kezd összeállni egy nagyobb esőfelhő. Beérvén Füzérre gyorsan megnéztem a telefonon mi várható, és ledöbbentem, hatalmas vihar érkezik. Nem telt bele 20 perc, és óriási szélvihar kerekedett villámlással és dörgéssel, az eső pedig vízszintesen szakadt. Tudtam hogy most nem szabad tovább indulni, közben érkeztek a szétázott résztvevők. Én addig ettem-ittam, és folyamatosan figyeltem a radarképet. Végül 2 és fél óra pihenés után este 21 órakor tovább álltunk, mert éppen elvonult az első nagyobb adag zuhé. Szerencsére a lábam nem merevedett le. A füzéri vár irányából jöttek szép számmal lefele akik már előrébb jártak, és pont az északi zöld gerincén kapta el őket a vihar. Nekik ennyi elég is volt, megértem őket valamennyire. Én nem tudom hogy cselekedtem volna. Pusztafalu előtt megint jött a második felvonás, hatalmas villámokkal, és egyre jobban rákezdő esővel, így a fedett buszmegállóban töltöttünk ismét 20 percet. Sajnos térerő híján nem tudtam megnézni hogy meddig fog ez tartani, de nem tűnt sajnos gyors kimenetelűnek, így tovább álltunk. A Tolvaj-hegy felfeléjétől rendesen paráztunk, de meglepetésre jól abszolváltuk mindketten, nem volt az a poros, csúszós útvonal, de az erdő zártsága miatt nem is volt borzasztóan sáros. A villámok bár nem gyakran, de csapkodtak. Mire a gerincre értünk, egy utolsó csapott be elég közel hozzánk óriási robajjal, megspékelve a szívlüktetésünket. Ez után szerencsére nem volt több villámlás, aminek nagyon örültünk, és az eső is alább hagyott. A Nagy-Milictől is tartottunk, mert a feladók beharangozták hogy szinte járhatatlan lesz az utunk, de meglepetésre nem szembesültünk különösebb gonddal, persze sár azért akadt. A Szurok-hegyre fölérve megkönnyebbülés, az Északi Zöld kipipálva. Pányok és Telkibánya között a Z+ évek óta az idegeimmel játszik. Benőtt, sáros, alig járható és borzasztó hosszúúú! El is álmosodtam rendesen mire Telkibányára értünk. A pontnál nutellás kenyeret kérek, de a kezemben tartva kicsit el is szenderülök, vicces látvány lehettem. Itt már kivilágosodott, és a máskor oly fárasztó P- jelzést Hollóházáig egész jól bírtam holtpont nélkül. Végül reggel 8:14-re érkezünk újra Füzérre, 103 km-hez. Evés, lábmosás, majd pakolászás után neki is vágunk a harmadik etapnak. Szerencsére felhős az ég, így a kitett K+ emelkedőjén is kellemes a hőfok. Szaláncra lefele bele-belekocogunk a hosszú aszfaltba, így legalább gyorsabban telnek a km-ek. A vár után Szaláncon, Gabi és Béla mindig üde színfoltja a túrának, megörülök nekik! Sajnos mindkét lábamon a kis lábujjamnál borzasztóan fáj, leragasztom leukoplasttal, és tűnődök hogy még nagyon messze van a vége. A Kalsára menő szántóföld borzasztó volt, hatalmas sárgöröngyök akadtak fel a cipőmre minden egyes lépésnél. Az Izra-tóhoz a S- jelzést jól ismertem, tudtam hogy itt türelemjáték kell, hosszú, és nagyon saras. Felérvén Gyuriék csinálnak sült szalonnát, és kolbászt. A gyomrom rendben van, jóízűen lakmározok vagy 20 percen át. Egyre nehezebb a tovább indulás, de jópár fura lépés után mindig sikerül bemelegedni. A Nagy-Hársasra felfele Orsi brutál tempóban nyomja, de szerencsére nekem is jól megy. Ilyen gyorsan szerintem még sosem abszolváltam ezt a felfelét. Lefele viszont már annál kevésbé megy, a Köves-hegy mindig borzasztó, sajognak a lábujjaim és a talpam. A messzeségből ismét égdörgést hallunk, nagyon nem örülök. A Bába-hegyre felérve körbenézünk, és szerencsére az Alföldön tombol most a vihar. Kocogni már nem tudok, marad a gyaloglás, de az legalább fix. 145 km-nél ismét Pusztafalu. A fellegek ismét hamar összeállnak, és úgy látszik ezt már nem ússzuk meg. Szerencsére a Vaskapura fölfele a réten még pont megússzuk, de az erdőben rákezd az eső. Minket most nem zavar, zárt erdőben vagyunk, villámlás pedig nincs. A Füzéri-vár után teljesen az utolsókat rúgjuk, szerencsére csak azzal hogy ne kapcsoljunk lámpát most már dacból sem. Így leóvatoskodunk lámpa nélkül Füzérre, ahol már 156 km-nél járunk. Kicsit elhúzzuk az időt, de tudjuk mindketten hogy megyünk tovább. Bele a második éjszakába, ismét alvás nélkül. A Füzérkomlós-Bózsva rész iszonyú hosszú, és benőtt, de a változatosság kedvéért 2 km-re Bózsvától rendesen rákezd a zuhé ismét, teljesen eláztatva cipőinket és a zoknit. Fejben már teljesen át vagyok szellemülve, robot üzemmódban vagyok. Zoli a pontőr Bózsván, megörülünk, majd Nagyhutáig megint totál robot üzemmód. A hosszú aszfalt borzasztó ingerszegény, minden energiámat mozgósítanom kell már. Éva szuper pontja után Dávid és Zsuzska várnak Eszkálánál, ahol zoknit cserélek, de nem sokat ér már, mert a talpbetét totál elázott. Makkoshotykára a szokásos lassú gyaloglás megy már. A Zsidó-rét és Makkoshotyka között viszont akkora dagonya volt hogy ilyenben nem sűrűn volt eddig részem. Eddig bírtam szellemileg, most eléggé elpöccenek, és elegem lett az egészből. Szintidőben bőven benne vagyunk, bánom is én már hogy sikerül.. A faluig tartó 2,5 km-t dühből megfutom, Orsi jön velem, láthatóan nála kevesebb a probléma. Azt érzem hogy a bal kislábujjamon a vízhólyag pillanatok alatt ki fog durranni. Szerencsére a pontig kibírtam, de ott muszáj volt kiszúrni, pár társával együtt, majd leragasztani. Piszkosul csípett, sziszegtem vagy 10 percig, de aztán elmúlt. A faluból kifele a PT jelzésen folytatódott a szántóföldön az éktelen dagonya. Mondtam Orsinak a szemben levő erdőig kell eljutnunk, onnan nem lesz gond. Addig gyök kettő, és beletörődés sanyarú sorsunkba. Óriási kő esett le a szívemről amikor végre beértünk az erdőbe, és ismét tudtunk úgy-ahogy haladni. A Megyer-hegy mindig iszonyú hosszú most sem volt másképp. Innen még 12 km a cél.. Hosszú, nagyon hosszú a P- jelzés amíg beleér a K-be.. Innen viszont még vár ránk 6 km, amiben még vannak hébe-hóba emelkedők. A Nagy-Nyugodó megmászása után óriási megkönnyebbülés, le a K+-en, és vasárnap reggel 9:54-kor beérkezünk. Sikerült ismét! Nagyon nem volt könnyű, de hát mikor az egy ekkora táv? Ez után elmegyek tusolni, és szörnyülködök a lábujjaimon. Alszom egy jót, díjátadó megtörténik, és eldöntöm hogy ismét szalagozok másnap. Ez így is történt. Hétfő reggel Zolival leszalagoztuk a Tolvaj hegy - Kis-Milic - Nagy-Milic - Szurok-hegy - Kéked részét a túrának ami az egyik legnehezebb. 20 km - 1200 m szinttel. Gézával pöccre jókor találkozunk a kékedi műúton. Felvesz minket, irány a szállás és a megérdemelt pihenés. Vagy mégsem? Géza mondja hogy sajnos páran kidőltek, így ha esetleg még bírjuk, nagyon megköszönné ha leszalagoznánk a Mikóházától a Fekete-hegyen át, a Nagy-Nyugodón keresztül egészen a Kovács villáig tartó részt is, ami még + 15 km. Uhh, erre nagyon nem számoltunk, ráadásul valószínű lámpázni is kell, de amennyi segítséget és élményt kaptunk Gézáéktól, végül bevállaljuk. 18:10-kor indulunk a Mikóházai pincéktől fölfele a piszkosul meredek emelkedőn. Igazából ha ez meg van, onnantól nyugi lesz sokáig, mivel végül magára a Fekete-hegyi kilátóra nem kellett felmennünk. Sikerül is, a pihenőnél eszegetünk, mert már azért igen csak pótolni kell az energiát. Innentől viszont megtáltosodtunk, és nagyon jó gyalogló tempóval haladunk. A P-K- (Cseréptói elágazás) után alig 1 km-re a K-en, észreveszek egy igen érdekes lábnyomot, Zolinak meg is mutatom. Tanakodunk, és ez bizony medve lesz (képeim között a nyom). A nyom alapján nem régen járhatott előttünk. Tyűha!! A gyalogtempót is megemeljük, így érkezünk a Nagy-Nyugodó alá az aszfalthoz ahol a túrán frissítőpont volt. Szép lassan sötétedik, de még látunk. Nem tudom honnan, de piszok jó tempóban sikerült abszolválnom a felfelét, szalagszedéssel együtt is, így még pont lámpa nélkül érünk fel a K-K+ elágazásba. Innen elvileg le van szedve a szalag, de egy komoly szalagszedő nem hisz a pletykáknak, utolsó pillanatig figyeljük a fákat, de tényleg nem lelünk rajta már szalagokat. Az aszfaltra pöccre még épphogy lámpa nélkül érünk ki, azt hiszem 2-3 perc múlva már nem bírtuk volna e nélkül, de így kerek a történet hogy még ezt is ügyesen abszolváltuk. 21:30-kor érkezünk vissza a Kovács-Villába, és ismét egy hatalmas kő esik le a szívemről. Sikerült ez is! Most már lehet pihenni, beszélgetni, sztorizgatni, enni-inni. Juhúú!
Pochod Krajem Severočeských Jednotek 100 km - 3178 m szinttel sikeresen teljesítve 23 óra 00 perc alatt.
Nyakamon a Kazinczy 200, és elég erős volt mostanában a sorozatterhelés. Úgy voltam vele ezt a túrát most nyugodtan szeretném megcsinálni, nézelődni, megpihenni. Amúgy is ez a tájegység, Ústi nad Labem környéke igen közel áll a szívemhez látnivalók terén.
Péntek reggel 10 órakor Tatabányára levonatoztam, majd ott Tóth Feri és Mariann várt, hogy megkezdjük jó 7 órás kocsikázásunkat Terezínbe. Közben Szél Laci is megérkezett, így teljes volt a csapatunk. Szerencsére gond nélkül odaértünk már 17:15-re. 17 órától lehetett lefoglalni a szállást, de még senki sem volt ott. Kb negyed óra várakozás után megjelent a főszervező, és gyakorlatilag egy kaszárnya belsejében volt a szállásunk, igen érdekes volt. Maga a város is egy nagy erődítmény kellős közepén van, fura is volt ezt megszemlélni. Körbenéztünk a városban és egy pizzériánál lyukadtunk ki, ahol letartóztattunk egy 40 cm-es pizzát, majd kellően jóllakottan indultunk vissza rápihenni a másnapra.
Reggel 4-kor már felvérteztük magunkat, és végül 5:05-kor nekiindultunk a hosszú túrának. Előző este még futólag találkoztunk Márkkal és Tamással. Végül velük indulok én is neki a menetnek. Az első 11 km teljesen szint nélküli volt, így erősebb gyaloglással tudtunk haladni. Filóztam rajta hogy egyedül menjek és akkor lámpa nélkül egy 6-os átlaggal beérhetek, de nem láttam értelmét a sietségnek, Feriéket így is-úgy is meg kell várni. Közben felsejlenek a megmászandó nagy hegyeink, a Lovos, illetve a Milesovka. Lovosice település előtt Tamás elkocog, én maradok Márkkal. 8 km-nél még Szél Laci utolér minket, így hármasban érkezünk meg az első frissítőponthoz, ami Lovosice vasútállomása előtt található. Olaf, és egy fiatal srác a pontőr. Még szinte semmi sincs felbontva, mi teszünk róla hogy ne így legyen. Meglepetésre egy hatalmas csabai kolbász is leledzik itt, magyar felirattal, gyorsan rá is rabolunk :) A csehek híres százas ölőjét Blankát kerülgetjük egy darabig. Laci kicsit lemarad, én meg előre húzok a Lovos hegyre fölfele. Mondtam Márknak majd a tetején megvárom. Szerencsére végig szerpentinben kellett fölmenni, így nem volt annyira megerőltető a fölfele az 570 m-es hegyre. A panoráma mesebeli, nem győzök gyönyörködni. Márk is megérkezik, majd végigpásztázva a kilátást kis oda-vissza jön. Picit kocogunk a völgyig, csak szolidan. Malé Zernosekybe érkezvén ismét filctollas EP, amiből a túrán összesen 36 (!) volt. Pár volt csak közöttük emberes, így nagyon figyelni kellett. A Z- jelzésen haladunk fölfele a Porta Bohemica kilátópontja felé. Hamarosan megpillantjuk az Elba folyót, és megleljük a kitérőt is a csodás kilátóponthoz, ahol ismét tátott szájjal gyönyörködünk. Márk mutatja hogy majd a folyó túloldalán is fogunk járni. Szépen lecsorgunk Litochovicébe ahol a saját jelzést nem találva kis kerülővel érkezünk meg a frissítőponthoz, ahol Egon szolgál fel mindenféle finomságot. 23 km-nél járunk, és már a második szuper frissítőpont. Jól esik leülni. Közben megérkezik Michaela aki egy órával később indult mint mi. A ponttól elindulva felfele az aszfalton utolérem, és kicsit beszélgetünk, jól esik a társasága, rég találkoztunk. Ahogy sík terepre érünk elkocog, mi Márkkal maradunk a gyaloglásnál. Egyre jobban közeledik a Milesovka tekintélyt parancsoló hegye, tetején a kilátótoronnyal. Előtte viszont rákészülünk, és Velemínbe érve beülünk az itinerben is jelzett motorestbe, és elfogyasztunk egy jó korsó sört. A K- jelzésen érünk fel a hegy aljához, majd egy kis erdei pihenőnél megleljük filctollas pontunkat. Utolér egy cseh futócsaj. Jön a túra legmagasabb hegye. Eldöntöttem hogy a csaj nem fog engem megelőzni fölfele, így Márknak mondtam hogy majd fent megvárom, és tempósan meggyalogoltam végig a fölfelét, ami szintén szerpentinesen vitt végig, szintúgy mint a Lovosra. Jó 5 perccel mögöttem is ért fel mindenki, így addig volt időm gyönyörködni a kilátóteraszon a panorámában. A csaj felért, ikszelt egyet a filctollal, és már ott sem volt. Végül 2. helyezett lett. Nekünk nem volt ilyen tervünk Márkkal, így beültünk a 837 m magas hegy turistaházába, és Márk meghívott egy sörre, amit utólag is köszönök. Mondtam hogy bent üljünk le, mert a házból varázslatos a panoráma. Ilyenkor jön az elő, hogy de jó lenne csak úgy kirándulni, időtől, mindentől függetlenül. De ezt most nem engedhettük meg magunknak. Feltöltekezvén a házból kijövet megdörren az ég, nem jó előjel, de végül ez csak olyan ijesztgetés volt, semmi nem történt. Kellemes úton haladunk a S- jelzésen a Paska pole elágazásig. Már előtte jót nevetünk hogy az itinerben le van írva hogy CODE 151. Minek írják le? Na de amikor odaértünk leesett az állunk. Egy összeeszkábált hűtőszekrény volt csak úgy odahelyezve, ami számzáras lakattal volt lezárva. Nekünk kellett 151-re állítani, majd nyílt is a lakat. Hihetetlen! Kinyitva szörpök, víz, és nápolyiszeletek voltak benne. Fel is töltekeztünk, mert már kezdett eléggé forróság lenni. Ez után bezártuk a szekrényt, egyet állítottunk a számzáron, majd örömködve haladtunk tovább. Én főleg, mert hamarosan egy valakitől kiesett nápolyit is leltem a földön, amit persze egyből meg is ettem. Kletecnára érkezve hosszabb aszfaltosabb rész következett. Itt elmentek mellettünk a gyors futók, közte Hanka is, aki végül a teljes mezőnyt lealázta. Hivatalosan 8-ig volt rajt, így sejtettük hogy akkor indultak, de végül megnézve 8:30-kor. Az eddig 40 km-ig majdnem 9-es átlag. Kemény, de aztán a végén végül nem születtek annyira űridők. 43 km-nél érkezünk meg a Radejcín kilátóhoz, aminek természetesen a legtetején volt a filces pont. Nyilván Olaf tette föl :) Körbenézünk, és lefele Blankát vesszük észre előttünk. Érdekes hogy nem előzött meg minket, és 15 km-nél a Lovos hegycsúcsán még pont mögöttünk volt. Nem izgat, mi becsületesen mentünk ez a lényeg. 3 km után ismét egy mesebeli kilátáshoz térünk ki, a Mlynáruv kríz csúcsán gyönyörködünk az Elba völgyébe. Következik a túra első olyan pontja ahol meleg étel vár ránk, az itiner jelzi is ezt, így hamarabb tudtuk már ezt. Palacinkárna Bohemikus a hely neve, ez által palacsintára gyanakodtunk. Olaf volt a pontőr, és mondta nekünk hogy 100 koronáig ingyenes a fogyasztás. Márkkal kinéztünk egy palacsintát, 105 korona volt, így pici rásegítéssel ugyan, de lett kaja. Magamban kicsit drágálltam ezt az árat egy palacsintáért, de amikor kész lett, csak lestünk, szó szerint majdnem egy gyros méretű palacsinta fogadott minket, mindenféle sajttal, sonkával töltve. Na ez már döfi! Tömtük is rendesen magunkat. Feri pont indulásunk előtt telefonált, hogy sajnos kiszállt a gyomra miatt, de így Olafnak egyből át is tudtam adni az infót. Tovább indulván 15 óra körül lehetett, de most lett a legmelegebb a nap folyamán. Blanka is mögöttünk halad, és jó darabig így is megyünk. Márknak sajnos itt kijött egy nagyobb holtpont, ami majdnem sötétedésig kísérte, így a tempó is eléggé visszaesett, de a lényeg az volt hogy haladunk, a szintidővel biztos hogy nem lesz gondunk. 52 km-nél jött a túra legtechnikásabb kimászása, illetve utána lemászása. A Josefínka kilátóponthoz tértünk ki a K-háromszögön. Nem gondoltuk volna hogy ilyen kemény lesz, de szó szerint sziklákon mászva tudtuk csak megközelíteni a filces pontot. Ez után visszaóvatoskodva saját jelzésen kellett lemenni Vanov településre. Na ez tényleg nem viccelt. Szó szerint toronyiránt, csalánok és sziklák között (vagy át rajtuk) kellett a távvezeték mentén leereszkedni. Nagyon óvatosan mentünk, nehogy probléma legyen, de végül baleset nélkül leértünk. 3 km alatt vagy 300 m szintet dobtunk el pikk-pakk, és leérünk közvetlen az Elba folyóhoz. A kellemes sík aszfalt nem tartott sokáig, ugyanis hamarosan vissza kellett mászni a Vrkoc kilátópontjához. Nekem is már nagyon melegem volt, így megfontolt tempóval értem fel a pontra. Leülvén egy kőből épült padra ismét égdörgés nem túl messze. Ránézek a telefonon, egy erősebb vihar kerül el minket szerencsére. Kicsit kezdek ijedezni jó 10 perc múlva hogy Márk észre vette-e a Z3-ög leágazást, de végül igen, csak rossz helyre tette le a hátizsákját az oda-vissza előtt, így vissza kellett mennie érte hogy immár jó helyen hagyja a Z3-Z- elágazásba. Ez után tényleg nagyon kényelmes tempóval haladunk a K19-es pontig, ahol sajnos a filc le volt tépve, így fotóval igazoljuk ottjártunkat. Innentől jó sokáig a tavaly novemberi Loucení 113 km-es túrával szemben haladunk, nekem ismerős részeken. Leóvatoskodunk Ústi nad Labem leges-legszéléhez, majd a víztározó hídján kelünk át a S- jelzésen az Elba túloldalára. Felküzdjük magunkat a már messziről is látható gyönyörű Strekov várához, ahol kereken 60 km-nél járunk, és frissítőpont következik ismét. Petr Maly, és társa a pontőr. Minden van itt, ami egy ponton csak lehet. Kenyerek, sós-édes, sütemények, kóla, stb stb.. Egy jó darabig meg is pihenünk itt, most kell az energia nagyon, főleg Márknak. Közben megérkezik Blanka is, aki pár perccel hamarabb tovább indul mint mi, de hadd menjen. Rendesen bekajálunk, majd jó 20 perc után a P- jelzésen indulunk tovább, ismét számomra ismerős úton. Igen ám, de alig hogy elindultunk, máris elkezdett esni az eső. Na ez nagyon hiányzik a múlt heti Tanúhegyekről.. Szerencsénk volt, mert sűrű erdőben haladtunk, így minimálisat éreztünk az esőből. Mire nyílt részre értünk pont elállt, ezt kívánni sem lehetett volna másként. Egy saját jelzéses erős emelkedő következett fel az Ostry vrch 587 m-es csúcsára. Tempósan megtoltam, és a végén Blankát is utolértem, aki aztán hamarabb elindult, mert én fent megvártam Márkot, közben pedig a csodás kilátásban gyönyörködtem. Ez után hosszasan haladunk lefele a Z-tanösvényen Brná település széléhez, ahol ismét egy összetákolt hűtőszekrényt leltünk amiben szintén szörpök és nápolyik akadtak. Az itiner szépen jelezte ezt ábrával, így nem lepődtünk meg rajta. Blankát itt elhagyjuk, és sokáig nem is látjuk már. Márkkal filózunk hátha kihúzhatjuk lámpa nélkül a 75 km-es nagy frissítőpontig. A Rytina völgyben a K- jelzésen kicsit megtempózom fölfele, és végül sikeresen elérem lámpa nélkül a pontot. Márk is hamarosan érkezik ő neki is sikerült. Itt két nagyon kedves pontőr volt, és angolul is beszéltek. Szó szerint lesték a kívánságainkat. Gulyáslevest kaptam, és az asztalon roskadoztak a finomabbnál-finomabb dolgok. Zöldségmix kukoricával-répával, sós-édes dolgok, banán, kóla, meggyes süti, kenyerek, cukrok, és még ki tudja mit felejtettem ki. Márk kap kávét is, és mintha innentől újjászületett volna, egész éjjel sikerült egy haladósabb tempóra ráállnunk. Jó ideig itt is ragadunk, ez volt a kedvenc pontom, és a kedves pontőrök is hozzátettek sokat ehhez. Blanka megérkezik, mi pedig indulunk tovább, bele az éjszakába. Kimenvén hamar megcsap a hideg, és felveszem pulóveremet. Innentől sokáig saját jelölésen haladunk. Eddig tökéletesek voltak a jelzések, viszont innentől pont az éjszakai etapon sok elágazásba nem voltak, és ha voltak is, fordítva, menetiránnyal szemben lettek felhelyezve, amit hatalmas bakinak könyvelek el. A Lysá horára is Márk GPS-ével haladtunk, mert egyszerűen se itt, se utána nem voltak jelek kihelyezve. Érthetetlen.. Alig vártam végre rendes turistajelzésen haladjunk. A K- jelzést elérve a Plesivec átlagos emelkedőjén volt egy filces pont, na de innen lefele brutális sziklagörgetegeken kellett lemenni, nem akartuk elhinni.. Nagyon óvatosan haladtunk, mert egy pillanat alatt lezuhanhattunk volna. A következő pont Kamyk vára volt. Jelzés egy darab se, ráadásul a filces pont nem oda volt elhelyezve ahova a térkép mutatta, így körbe kellett kerülni a várat.. Kicsit dühös voltam hogy pont az éjszakai etap lett így elrontva. Ez után rémesen hosszan haladunk a Z- jelzésen a Kalvárie Tri kríze (kálvária három keresztel) pontunkig. Szerencsére megleljük a Z3-ög kiágazását, és a csúcson gyönyörű kilátás fogad a kivilágított Lovosice városra. Engem elkapott egy holtpont, így leültünk a padra, és megbontottam energiaitalomat. Ez után el is múlt szerencsére a holtpont. Egy meredek szerpentinúton ereszkedünk le az Elba folyó mellé közvetlenül, és egy jó 3 km-t haladunk a kerékpárúton. Pontunkat megtalálva, 2 km múlva megérkezünk túránk utolsó frissítőpontjához, Malíc településre, ami 90 km-nél volt. Egy katona úr volt a pontőr, legmélyebb álmából vertük fel, ezáltal rájöttünk hogy jó ideje elmentek már előttünk. Különféle snackekkel tömtük magunkat, és 10 perc után indultunk is tovább túránk utolsó hegyét megmászni, ami a Radobyl nevet viselte. Nem volt meredek, végig szerpentinben értünk fel a csúcskereszthez, ahonnan meseszép éjszakai panoráma tárulkozott ki Lovosicére. Azt viszont láttuk hogy a köd elég gyorsan jön fel, így hamar leléptünk, és pár km gyaloglás után Litomerice városába érkeztünk. Az itinerben volt egy térképféleség, de ez alapján nem nagyon boldogultunk, így ismét Márk eszközére hagyatkoztunk. Jobban örültem volna ha saját jelzések lettek volna feltéve.. A városon belül ráadásul három Mini kontrollát kellett felkeresni, amiknek a pontos helyeit színes ábra jelezte az itinerben. Az elsőt kapásból rossz helyre mutatta, de megleltük. Mini szúróbélyegzők lettek kihelyezve. A második egy szobor mellett kellett volna lennie a kerítésen, de nem leltük, így lőttünk egy szelfit amit a célban meg is mutattunk. Kiderült hogy a kerítés túloldalán volt, ez is rosszul volt jelölve.. A harmadikat a főtéren a szökőkútnál hamar megleltük. Megmondom őszintén erre az össze-vissza mászkálásra a városon belül már egyáltalán nem voltam kíváncsi. Nagyon szép volt, de nem 96 km-nél.. Végül elérjük a Z- jelzést, és az Elba fölött megyünk át hosszan egy hídon, majd egy kurflival a híd alatt haladunk már az Ohre folyó mellett. A köd miatt alig láttunk valamit, és fáztam is eléggé. Már nagyon a célban akartam lenni. A cél előtt 1 km-el megleljük utolsó filces pontunkat, majd az utolsó 600 m-en saját jelzést kellett volna követni, ami megint nem volt. Én simán mentem volna tovább a Z-ön, ami elvitt volna a francba. 600 m-el a cél előtt, nem lettem volna ideges kicsit sem.. Szerencsére Márk GPS-e jó irányba terelt, így hamar meg is leltük a célt. Az a baj, hogy egyre kevésbé merek innentől egyedül elindulni, mert ha előjönnek ilyen bakik akkor meg vagyok lőve, bár térkép alapján lehet valahogy elnavigálnék.. Sajnos a GPS-es túrázás itt is már nagy divat lett, és félő hogy ezért a jelölések is hanyagabbak lettek. Na sebaj, Hajnal 4 órakor pont pirkadatkor megérkezünk a célba, és a főszervezőt felébresztve átvesszük csodás díjazásainkat, és egy meseszép pólót is. Megérte eljönni, gyönyörű helyeken vitt a túra, sok szép emlék kavarog továbbra is a fejemben! Márknak köszönöm a társaságot!
Tanúhegyek 100 (105 km - 3200 m szinttel) sikeresen teljesítve 17 óra 43 perc alatt.
Kalandban nem volt hiány.. Újra megrendezésre került a 100 km-es táv sok év után. Mint régebben, most is tiszteletemet tettem ezen a rendezvényen.
Andrásnak és Nórának hála már kora reggel 5:40-kor Badacsonytördemicen voltunk a rajtban, így kapkodás nélkül nyugodtan be tudtunk nevezni. Végül 6:15-kor indultunk Orsival. Kapásból megtörtént a bemelegítés, a Bujdosók lépcsője felmenetelen már erősen szakadt rólunk a víz. A pontőröknek sem sikerült még a Ranolder-kereszthez felérni, így futtában kaptunk igazolást. András és Nóra is köreinkben mozgott, hol előreszaladtak, hol mi értük őket utol. Badacsonytomajon egy pohár sör benne volt a nevezési díjban, köszönjük utólag is. Vicces volt a szitu, mert kifele véletlenül rossz ajtón mentem majdnem ki, így az 5.-ös számú lakosztály ajtaját próbáltam kinyitni, szerencsére sikertelenül, de megnéztem volna ha épp kinyitom és egy pár meredt volna rám árgus szemekkel :)) A jókedv megvolt, irány a Varga Pincészet a következő pont. Itt Tamás pontőrködött, de lendületbe voltunk, és a rágcsákon kívül most mást nem is fogyasztottunk. Ez után ért utol minket Toperczer András, aki sokáig társunk is maradt. A Káli túrákról ismerős Salföldi kolostorrom következett, ahol dinnye is volt az ellátás, ez most nagyon jól esett. 15 km-nél várt minket a Borbély családi pincészet, ahol Éva és Egon pontőrködött. Ha ők itt vannak akkor garantált a jókedv, és a sok finomság. Tepertőkrémes kenyeret majszoltunk uborkával, és jókat beszélgettünk. A pont után egy fiatal futósrác előz meg minket erős tempóval, azt gondoltuk többet nem látjuk, nem így lett. A következő etapon egy téves szalagozás vezet meg majdnem minket a Tóti-hegy előtt, szerencsére sikerül korrigálni erdőn-mezőn át. A Tóti-hegyre erős kaptató visz fel, szépen óvatosan abszolváljuk, nem keménykedünk. A kilátás pazar mint mindig, egyik kedvenc hegyem ez! A pontőröktől még szódát is kaptunk a csúcson. Egy picit jellegtelenebb része jön a túrának, a Sabari templomromnál kódot jegyzetelünk, majd intenzív mászás veszi kezdetét ötösfogatunknak. A Kopasz-hegyen szépen jobbra fordulunk a szalagozáson, de nekem gyanús lesz, hogy toronyirántos lefele következik, a kódnak meg a csúcson kellene lenni. Visszafordulunk, és végül a másik irányba menve megleljük feljebb a kódot. A szalagozás most sem volt barátunk. Amúgy pár bakitól eltekintve le a kalappal, sok szalagozott rész volt, ügyesen megoldották a szervezők, de a legnagyobb "hiba" még hátra volt. Lefutunk Mindszentkállára, ami még 26 km-nél van, de 50 km múlva majd újból ide érkezünk meg. Az ellátás elsőosztályú, le is ragadunk picit itt enni-inni. Ez után egy hosszú réten haladunk síkban sokáig, az Idő ösvénye (?) tanösvényen. Szinte végig kocogjuk, de csak úgy óvatosan. Közben kezdenek összeállni a felhők, félő hogy zuhé következhet. A hosszú rét után Kővágóőrs következik, 32 km-nél. Látunk egy közkutat, rendesen lecsapatjuk magunkat. E közben utolér minket Rebeka és párja, aztán Jucus is. A Fülöp-hegyi kilátóhoz érkezünk meg, de előtte egy nagyon rövid eső lemossa rólunk az út porát. Orsival eszünkbe jut a tavaly decemberi Balatoni Kilátók 100, amikor éjjel akkora köd volt, hogy majdnem szó szerint nekimentünk a kilátónak. Itt is frissítőpont van, jól esik kicsit megpihenni. Ez után jó hosszú 10 km-es szakasz következik szalagozáson. Rebekáék elfutnak, Kovács Andris is velük tart. Mi Orsival, Toperczer Andrással és Jucussal sztorizgatunk kocogás közben, Nóra pedig mögöttünk jön, bár hiába mondja hogy erős a tempó, egyáltalán nem látszik rajta bármiféle probléma :) A K- jelzést elérve Jucust tovaengedjük, mi maradunk a tempósabb gyaloglásnál és a hébe-hóba belekocogásnál. Végre elérjük a Hegyestűt, már nagyon vártam. Jucus már sehol, Rebekáék és András még itt majszolják a sok finomságot ami az ellenőrzőponton járt. Ismét tepertőkrémes kenyeret majszolok, és van sajt is. Na ebből nem szégyellek venni. Indulás előtt kapok egy dobozos sört is, amit már útközben fogyasztok el. Rebekáék ismét elfutnak, A két András, Orsi, és Nóra megyünk most együtt ismét. Megint egy 10-es a következő pont. Szentantalfa előtt utolér minket futva Kreiter Balázs, majd a faluban egy közkutat letartóztatunk, és Balázs tova is fut. Pillanatok alatt jókora eső keletkezik, és rendesen szétázunk, de ami még rosszabb hogy az út minősége is egyre jobban adja meg magát. Szentantalfáról kifele hatalmas dagonya, majd a kerítés mellett a balkanyarnál a hely ismerettségem ami kihúz minket a nagyobb eltévedéstől. Embermagasságú fűben küzdünk, a cipő totál beázott mindenkinek. Az eső közben eláll, de így is széjjel ázva érkezünk meg a Halom-hegyi kilátóhoz, ami már 54 km-nél volt. Itt is volt dinnye, sajt, alma, banán, és kóla! Végre kóla, le is cseréltem a vizet hamar.. Az időjárás bolondját járatja velünk. Mencshely felé közeledve Toperczer Andrissal latolgatjuk hogy a ronda fekete felhő vajon újra elkap-e minket. A túra légvonalban legtávolabbi pontjára érkezünk, de a faluban eljön a balkanyar, hamar konstatáljuk hogy innen már csak közelebb leszünk a célunkhoz. Egy aszfaltos részen kocogunk, de ahogy a P- jelzés jobbra megy egy sorompónál, kezdődik a túra nemulass' része. Az eddigi eső kutyafüle volt ahhoz képest amit most kaptunk. Pillanatok alatt szakadni kezd, én meg elfelejtettem genothermet hozni amibe el tudnám pakolni a dolgokat a hátizsákban, így minden széjjel ázott, közte az itiner is. A változatosság kedvéért Balatonhenyéig ami még vagy jó 5 km, végig nyílt részen haladunk. Ez már nagyon nem tréfa, szedjük a lábunkat ahogy tudjuk. K.Andris elrohan, mi Orsival, Nórával, és T.Andrissal szintén futunk, minél hamarabb jussunk Henyére. Rommá ázva érkezünk be a faluba. Az itiner kocsmát ír, a valóságban semmi ilyen sincs, kicsit morci is lettem. Egy buszmegálló viszont volt, meglepetésre itt ültek Rebekáék, és Kreiter Balázs. A gyors futósrác aki még az eleje fele lehagyott, pedig a telefonfülkében állt. Tamás és Annamari voltak a pontőrök, az itinerrel annyit sikerült elérnem hogy legalább a pecséteket még tudtam gyűjteni. Társasági élet következik a buszmegállóban, közben az itt lévő sós krékert pusztítjuk ezerrel. Balázs nézi hogy még fél óra és elvonul az eső elvileg. K.András és Nóra brutálisak, egyből mennek is tovább az esőben, elkönyveltük hogy velük már csak a célban fogunk találkozni. Nekünk nagyon jól esik most ez a jó 20 perc amit itt töltünk, közben ömlik az eső, a falu lassan teljesen elúszik. Aztán egyszer csak elállt. Mindenki tovaindult. Az igazán futó szekciónak a kedve kicsit alább hagyott, mi megyünk most elől Orsival és T. Andrással. Az emelkedőt is megtempózzuk, de a változatosság kedvéért egy jó negyed óráig ismét kapunk egy égi áldást. Végül ez is eláll, és az Eötvös-Károly kilátó után az erdőből kiérve egy csodaszép szivárvány tárulkozik ki. Innen már szuper túraidő keletkezett, persze ezt még nem tudhattuk, mert ma nagyon szeszélyes volt őkelme. Szentbékkálla előtt utolérnek Balázsék futva, és a túra úgy gondolom legnagyobb bakija következett. Egy szalagozás mutatott egyértelműen jobbra a P-rom jelzésen. Mi el is indulunk rajta egy darabig, de valamiért rossz megérzésem támadt, mert a falu a másik irányba van. Balázsnak van trackje, így megkérdezem hogy biztos jófele megyünk-e? Határozott nem a válasz, így futás vissza. Közben egy szalag csonkot is felfedezek a fán, és visszaérve az elágazásba még egyszer megnézem azt a jobbra mutató szalagot. Nem értem... Valaki átköthette? Most Balázs a navigátor, közben balról bejön a K- jelzés, arra is egy szalag, de nekünk mégsem arra, hanem jobbra a másik ágán.. Most már tényleg nem értem mi volt ez.. Elérjük a szentbékkállai kőtengert, itt meg kódnak kellene lennie, de nincsen, hiába keressük. No ez a bermuda háromszög rész nem volt a kedvencem.. Végül futva megérkezünk Mindszentkállára 76 km-hez, ahol már ma egyszer jártunk. Most viszont zöldséglevest kapunk. K.Andrisék is itt vannak Nórával, ők sem leltek kódot a kőtengernél. Ők hamar tova is indulnak, mi leülünk, és jóízűen elmajszoljuk a levest. Most nagyon jól esik pihenni, elképzelem de jó lenne ha itt lenne a cél. Aztán nem képzelődök tovább, kiadom Orsinak az ukázt hogy gyerünk. Toperczer Andrist kérdezzük hogy jön-e, azt mondja mindjárt. Innen nem láttuk többet a túrán, de végül Annáékkal ért be a célba. Balázs és Rebekáék még a ponton maradtak, mi Orsival most kettesfogatban haladunk tovább. A Csobánc következik, de előtte még meglepően erős emelkedők következnek amikre nem számítottam, csak akkor rémlik be hogy erre én már jártam anno. A Csobánc aljánál Rebekáék utolérnek, Balázzsal már csak a célban találkoztunk, jó 40 perccel utánunk ért be. Bejön a K-, rutinosan megálljt parancsolok Orsinak, inni kell, most jön a durvulás fölfele. Majdnem a tetején meglepetésre Kovács Andrist és Nórát érjük utol, akik épp gyönyörködnek a pazar panorámában. Nekem sajnos most ehhez nincs elég ingerenciám, marad a küzdés fölfele. Végül elérjük a Csobánc csúcsát, ahol a szokásos pontőrök vannak, Andi és Tomi. Folyadék híján vagyunk, nagyon köszönjük az ide felhozott ásványvizeket, és a rágcsákat. 20:20 perc van, ha ügyesek vagyunk, még a Szent-György-hegyre felérhetünk lámpa nélkül. A köves meredeken óvatosan kocogunk lefele, majd meg sem állunk Gyulakesziig. Ismét Orsival ketten vagyunk, a többiek kicsit mögöttünk, illetve Kovács Ádám gyalogol utánunk, aki amúgy megelőzött már minket 75-nél, aztán később jól ott is hagyott ismét minket. A Szent-György hegyre iszonyú hosszú a fölfele, alig vártam a turistaházhoz érjünk. Végül épphogy lámpa nélkül odaérünk, hurrá. Lerogyok, hú, ez a fölfele kicsit megviselt. Az EP az egészséges étrend mintájára van berendezve, saláta, kis paradicsom, és uborka az ellátás. Jó negyed órát ücsörgünk, addig előveszem a fejlámpát, majd tényleg gyök kettővel mászunk fel a bazaltorgonák mellett a lépcsősoron. A csúcsot elérve a P- jelzés bokaszaggató lefeléjén óvatoskodunk Orsival és Nórával, András már megint valahol elől, nagyon jól nyomja. Végre kiérünk egy műútra, csodálkozok hogy az útvonal nem az mint régen, de közben kiépült egy vadi új kerékpárút ami jóval biztonságosabb. Csipi ér minket utol. Kicsit együtt haladunk, gratulálok neki a rettenet lengyel 240 km-es második helyezéséhez, majd hallgatjuk a sztorikat róla. A kerékpárúton tovafut, nekem nincs kedvem, marad a gyaloglás, de picit abból is vissza veszek, mert most nem esik jól az erősebb menet már. Végre elérjük a Szigligeti várat, megörülök hogy nem kell fölmenni. Bevetem magam az itt levő nyugágyba, de hamarosan fölpattanok, mert a kényelem túl nagy luxus lenne itt a cél előtt nem sokkal. Egy feladat van még, megmászni a Kamon-követ. Kiadom Orsinak az ukázt. Come on! Meglepően jó tempóban hasítunk fölfele, és megleljük a szúróbélyegzőt. Ez után lekocogunk a műútra. Innen a célig nincs kedvünk futni, erős gyaloglótempót veszünk föl. A vége fele Rebeka fut el a párjával, nagyon ügyesek voltak! Már Szigligettől elengedtem az aznapi beérkezést, de a cél előtt egy km-el megkérdezem Nórát mennyi az idő. Hoppáá. Na akkor toljuk csak meg, még van esély. Rebekáék után lódulunk, és végül 23:58-kor beérkezünk a célba. Na ezt nem gondoltam volna, bár olyan mint a halott matektanár, nem oszt, nem szoroz. Huhh, ez erős menet volt. A célban hatalmas adag bolognait kapok Évától, és van csapolt kofola is. Minden jó ha a vége jó. Sok-sok szép emlékkel köszönök el a szervezőktől. Andráséknak nagy köszönet a hazaútért is!
Trnavska Stovka 169 km - 5695 m szinttel, sikeresen teljesítve 28 óra 40 perc alatt.
Ez tényleg jól ment, de lássuk a lényeget!
2014-ben már egyszer megcsináltuk ezt Őrsi Annával. A túrának az a nehézsége, hogy az első 100 km mindössze 5 euróba került , de ellátás is szinte semmi nem volt. A maradék majd 70 km-en pedig egyetlen egy emberes pont sem volt, csak fotókat készítettünk, és büszkén pózoltunk a Trencsény táblánál.
Idén 50 éves lett a túra, és most először történt meg az, hogy a jubileum miatt a maradék 70 km-en 3 emberes frissítőpont lesz. Az első 100-ról azt hittem továbbra is puritán szervezés lesz, de szerencsére hatalmasat tévedtem.
Szombat kora reggel vesz föl a Sasadinál Attila, Máté és Vári Gabi társaságában. Gond nélkül Pozsonyba vagyunk. A kocsit itt hagyjuk, de a parkolásra nagyon figyelni kell, mert szinte mindenhol fizetős. Tanácsomra átmentünk a vasút túloldalára, és ott találtunk egy szuper jó helyet. Attila odaadta a kulcsot nekem, és bíztunk benne ha visszaérek, nem fog büntetőcédula lobogni a szélvédőn. Hamar neki is indultunk túránknak. Az még az érdekes, hogy az első 3 km-t fel a Kamzík tetejéig itiner nélkül tesszük meg, és a nevezés csak ott történik. A táv viszont benne van rendesen a vasútállomástól. Gáborral ütjük el az időt felfele, majd felérve a nagy TV-toronyhoz, Jaro, Stanko, és a főszervező Jozef az akivel kölcsönösen megörülünk egymásnak. Pár látásból ismerős túratárssal biccentünk egymásnak, aztán regisztráció. Jé, itt van Szél Laci, és Tamás is. A többiek nekiiramodnak, én még pár szót váltok velük.
Hamar üzemi hőfokra kapcsolom magam, és kocogással indítok, azzal az óvatosabb fajtával. A többieket utolérve mindenkinek jó utat kívánok, bízzunk a 100%-os magyar teljesítésben. Az itinert böngészve 100 km-ig jó kis informatív, 90%-ban a P- jelzést kell követni. Nagyon jól ismerem az utat, sok 100-ason megfordultam erre. A Kis-Kárpátokban azt szeretem hogy jól futható utak vannak, és az emelkedők is viszonylag szolidabbak (tisztelet a jó néhány kivételnek ami eszembe van éppen). Hepe-hupás úton érem utol Gábort és Dávidot 10 km-nél akik a 100-as távon vannak. Dumcsizunk egy jót, majd majdnem elvitt a tömeg az aszfalton. Szerencsére figyeltem hogy a P- jelzés a Biely Krízig az erdőbe megy, nem is sok spori ment erre :( Amit fontos tudni, hogy rengetegen voltak, nekik ez olyan mint nekünk a Kinizsi Százas. Nagyon sok embernek a hátizsákján ott ficegett a túra kitűzője. Én akkor azt hittem ők már mind ezt megcsinálták, de később kiderült hogy csak a rajtban kapták, én pedig ebből kimaradtam. Pedig vissza-vissza nézegettem a vélt teljesítőkre :) A sok "dobrí" köszönéstől már kiszáradt a szám, de úgy voltam vele hogy a tisztelet mindenkinek jár, főleg hogy most nem is itthon vagyok.
Ferit és Mariannt is utolértem, velük is dumcsizok kicsit. Folyamatosan előzöm az embertömeget, majd a 26 km-es EP-hez a Pezinská Babához érek. A büfénél tömegnyomor, mindenki fogyasztja a megérdemelt sörét, üdítőjét. Ellátás itt nincs, hamar tovarobogok. Furcsaság következett, épp a főút kereszteződésénél aszfaltozta az úthenger az utat, így jó 500 m-t kellett kerülni, hogy az út túloldalára visszajussunk :) Innen már a tempósabb gyalogosokat, és az óvatosan belekocogókat előzöm, kicsit szellősebb is lett a mezőny. Jön pár erősebb mászás, majd 37 km-nél érem utol a nagyobb magyar delegációt, Bálint, Anna, Dóri, Laci mennek most együtt. A Cermáková lukánál kis kitérővel szuper jó forrás található. Van valami szirup féle a ponton, Bálinttal megörülünk, még hogy nincs ellátás :) Nyomjuk bele a flakonba, majd rá a forrásvíz. Hm, így finomabb, tény és való. Tovább haladok, a Hubálová nyeregig végig kocogok, közben jönnek föl az emlékképek a sok MKMK-ról (szlovák 200 km-es). Itt már tényleg csak a kocogókat előzgetem. Nagyon jól érzem magam, valamiért a Kis-Kárpátokat én nagyon szeretem! 45 km-nél a Solosnicka Dolinához érek. Kerek 7-es átlaggal toltam idáig, ez elég erős, főleg hogy még hátravan 124 km. Itt viszont várt Slavo a pontőr, és ismerőse, akik nagyon megörültek nekem, részemről szintén. Nagyon meglepődtem, mert elképesztően finom ellátás volt itt, pedig nem volt beharangozva semmi az első 100-on. Sütemények, sós, édes, virsli, kóla, izó. Jó negyed óráig frissítek, tudom hogy a következő hegy az egész 169 km legkeményebbje lesz. Magamhoz veszek még egy jó adag kekszet, majd megkezdem hosszú mászásomat a 747 m-es Vápenná csúcsára. Eléggé áll a levegő, szakad rólam a víz. A lassan járj, tovább élsz elvet vallom és megállás nélkül felérek a csúcsra. Ez egy jó 3 km-es mászás volt, vagy 500 szinttel. Felérvén kicsit megmacskásodik a vádlim, az izmok önálló életre keltek. Húha, erre oda kell figyelni, a folyadékbevitelt magasabb szintre kell helyezni. Gyönyörködök a csúcsról, mesevilág. Petrklín, Vysoká, Velká Homolá, stb.
Lefele nagyon sziklás az út, itt óvatoskodom, meg kicsit visszább kell venni a tempót amúgyis, úgy érzem. Az emelkedők mászása sem ért még véget, mert még a Klokoc 661 m-es csúcsa előtt is elhaladtunk. Itt is sokszor jártam már, az érdekes szegecselt kereszthez most nem térek ki. Innen sokáig kellemes kocogásra csábít az út, kisebb emelkedőkkel mindössze. 53 km-nél az Amonova lúkánál egy pici oda-vissza volt az EP-hez. Az ásványvíz mellett zsíroskenyerek sorakoztak, amiket a gyomrom most nem kívánt. Viszont ezek mellett sonkás, kukoricás hatalmas tekercsek sorakoztak, amit persze nyomban megkívántam. Repetázni nem mertem, mert a mezőny nagy része még mögöttem van, nyilván nem 2000 adaggal sütöttek :) Lefele kocogva nyammogom el a finomságot. Közben két futót érek utol, hm, őket már megelőztem. Gyanúsan megkérdezem hogy jártak-e az EP-nél, szomorúan közlik hogy nem találták. Én meg szomorúan közlöm hogy lemaradtak a sonkás-kukoricás tekercsről. Az információért cserébe sós-mogyorót kapok tőlük, de már nem mennek vissza a pontig, én meg megköszönöm a "jótett helyébe jót várj kaját". A Mon Repos jellegzetes épülete mellett elhaladva érek később a Brezinky elágazásba. Jujj mennyi emlék az MKMK-ról. A tó, a büfé, a szélkerekek. Itt figyelni kellett, mert a P- jelzésről át kellett térni a Z-re, ami egy hosszú aszfalton bevitt Buková településre. Itt végig gyalogoltam, rendesen befűtöttek, ráadásul árnyék sem volt. Végre a 65 km-es ponton. Itt még 2014-ből tudtam hogy van meleg kaja, de pénzért. Nem érdekelt, most már vágytam a meleg ételre. Van gulyás, illetve cigánypecsenye. Az utóbbit választottam, ami végül úgy lett hogy egy jókora hamburger zsemlébe raktak bele egy még nagyobb húst. Igazán emberes adag lett, le is öblítettem egy jó csapolt Gambrinussal. Közben egy helyi házaspár érdeklődik merre kirándulok, mikor elmondom majd hanyatt estek :) Jól esik a pihi, eddig 10 óra alatt tettem meg 65 km-t, most fél óra evés-ivás. Közben Katkát a pontőrt kérdezem meg merre tovább. P-kerékpárút a követendő, nekem is ez rémlett még itthonról megnézve, de jobb a megerősítés. Már csak azért is, mert később utolérek egy sporit a Z- P-kerékpár elágazásnál aki épp tanakodik hogy merre. Nagy magabiztossággal erősítem meg merre az arra. Meredeken mászunk fölfele, a spori hozzám szegődik, angolul kommunikálgatunk. Jó erőben tűnik, és az a durva hogy az első 100-asa volt ez, gőze nem volt az egészről, a cseh túranaptárat, és pl az őszi Teslácka Stovkát is nekem kellett mondanom, pedig ő pozsonyi. (Magamban jókat kuncogtam, és belegondoltam milyen lenne ha nálunk egy külföldi mondaná épp nekem mi az a ttt, meg mondjuk a Kinizsi Százas). Én kicsit csöndesebb voltam, inkább ő kérdezgetett, meséltem neki sok szlovák-cseh 100-asról. Visszatérünk a P-jelzésre, és ismét azon tovább sokáig. 70 km-nél ismét büfénél van az EP. Ő sörözik, én most csak egy kis csapolt kofolát veszek, és haladunk is tovább. Alig megyünk ismét 5 km-t, a Raková dolina (Raková völgy) következik. Fiatal diákok a pontőrök, de nagyon szívélyesek. Kérünk-e levest? Naná! Ráadásul egy hatalmas bögre Kofola is odakerült elém. Később Mátéék mondták hogy nekik ez mind fizetős lett volna, nekem egy vasamba nem került :) Így lehet időt rombolni. Amúgy sem érdekel mennyi az idő és hogy állok, a fontos az hogy beérjek szintidőn belül a célba.
Hosszú aszfalt jön a völgybe, megint nosztalgiázok, eszembe jut tavaly amikor Olgával mentünk az MKMK-n és mellettünk csapkodtak a villámok. Akkor a pillanat töredéke alatt szétáztunk. 85 km-hez érünk, legalább 5 km-t futottunk előtte, jól megy továbbra is. Dobrá Vodá település, a pont a büfénél. Társam bemegy ismét sörözni (náluk ez olyan mint a víz), én most nem kívánok semmit, megbeszéltük hogy majd utolér ha tud. Innentől jött Brezováig a rövidítők "mekkája". A következő 8 km-en egyetlen emberrel sem találkoztam. Én végig a P- jelzésen mentem, amiben azért szint is akadt. Mindenki más akarattal-akaratlanul (mint kiderült a futótársam is) a P-kerékpárutat részesítette előnyben, ami itthon lemérve csak 6,5 km. Annyira nem izgat, 100 km-nél úgyis mindenki abbahagyja. Kicsit erősebben meghúzom a tempót, és végül csak 97 km-nél kellett lámpát kapcsolni. Innen 3 km jelzetlen úton a Matejková Dolinán át a 100 km-es ponthoz. 22:15 van, az időm eddig 15 óra 15 perc. A táv nincs meg teljes 100 km, de ezzel én nem akarok foglalkozni most. Azzal viszont annál inkább hogy Jozef a főszervező egyből borovicskával és sörrel kínálna, neee, most kihagyom :) Vizet kérek, és van magnéziumos plussz tabletta. Ráadásul volt pörkölt is, annak sem lehet nemet mondani. Kicsit nehezen csúszik, de leerőszakolom. Közben már itt volt futótársam, ő is a rövidítésen jött, bár mondta hogy tudta nélkül, mert mindenki arra ment :) Nem orrolok meg rá, sőt gratulálok hogy első százasán milyen jól ment, ő pedig nagyon izgult értem a folytatásban. Jó fél óra után gondolkozás nélkül tovahaladok, immár egyedül. A hideg csontig mar, egy póló, és egy rövidgatya volt rajtam egész végig. Brezová pod Bradlomon áthaladva még fázom, de aztán a Bradlo combos emelkedője tesz róla hogy visszaszerezzem az üzemi hőfokot. Erre a maradék 70 km-re mindössze egy sajtcédulás papírt kaptam, amin az igazolásokat kellett gyűjteni. Hogy hány kilométernél járok, gőzöm sincs, majd talán a pontőröktől informálódok. Elkönyveltem hogy innentől egy teremtett lélekkel nem fogok találkozni, de Poliankára bekocogva két fejlámpás alakot érek utol. Lydia az, és a túratársa. Kicsit megállok, épp pihennek, pár szót váltunk. Jól esett végre találkozni valakivel. Azon kacagok magamban hogy a túra első 40 km-ében emberiszonyunk lehet, majd 100 után meg már görcsösen örül az ember ha egyáltalán valakivel találkozik :) Egyedül folytatom továbbra is, és jó tempóban lekocogok végig Myjavába. Itt megint borzasztó hideg van. Az útvonal még így sötétben is a "zsebemben"van, ismerem jól az utat. A Billa mellett elhaladva a Spacincei Százas rémlik fel amikor dögmelegben bementünk venni kész hamburgereket, és vagy 2 liter üdítőt amit a bolt előtt ülve a cigánysorral szemben fogyasztottunk el :) Tudom hogy most piszok hosszú aszfaltos rész jön, de legalább tudok szépen haladni rajta. Meglátom a turistatáblát, Velká Javoriná 5:10. Tudtam hogy a hegytető az óriási toronnyal nincs nagyon közel, de hogy ilyen messze? Na itt volt egy olyan pillanat hogy kicsit kiment az erő belőlem, de igyekeztem pozitívra átformálni mindent magamban, és hamarosan megint jó tempóban haladtam. Erről tett egy hatalmas kutya is ami majd kiugrott a kerítésen úgy csaholt. Rémesen hosszú 16 km következett a 970 m-es Velká Javorina csúcsáig. Az út fokozatosan emelkedett. Szerencsére nem durván, csak hosszan. Volt nálam egy energiaital, de még nem éreztem azt a totális zombulást, pedig hajnal 2 körül járt az idő immár vasárnap. Nem taglalom, megváltás volt felérni a toronyhoz, és onnan lekocogni az alatta levő Holubyho chatához, ahol már 132 km-nél jártam, és frissítőpontként funkcionált. Azon viszont meglepődtem hogy utolértem Majka Balsinkovát, és Branislav Zigót, meg még egy srácot. Na ők már az elit futó kategóriába vannak. Ez most nagyon jó érzéssel töltött el. Ők is meglepődnek rajtam, főleg hogy egy rövid gatya és póló van csak rajtam, ők meg már széldzsekiben majd megfagytak. Itt is volt meleg leves, azóta is érzem a nyelvem olyan éhes voltam :) Üdítővel is feltöltekeztem. Szóval 132 km-nél járok, kerek 21 órás menettel. Itt megint elvagyok egy fél órát, meglepő de nem fázom annyira mint vártam előre. A többiek elindulnak, én pedig utánuk. Lefele tempósabb futást vesznek föl. Le tudnám követni, de nem biztos hogy jól esne. Elkönyveltem hogy őket sem látom többet, de nem így lett. Egy pihenőnél leültek, én pedig kocogtam tovább immár sík terepen. Hamarosan utolérnek, váltunk pár szót, szurkolunk egymásnak. A végtelen hosszú síkba belegyaloglok, ők futnak. De a messziségből látom hogy ők is gyalogolnak egy idő után. Na én ilyenkor kezdtem el kocogni :) Ezt játszottam, és igazából folyamatosan ott voltam mögöttük picit lemaradva. Közben figyelni kellett mert a matricás kódok is megjelentek, a figyelem nem lankadhatott. Egy hatalmas rétre felérve gyönyörű panoráma fogadott, nem győztem betelni a hegyek látványától. Közben egy ideje már kivilágosodott. Szerencsére még nem tűző napon értem ide, korán volt. A Mikulcín vrch előtt felfele egy tempósabb gyaloglással utolértem a többieket, majd kicsit el is léptem tőlük. A Penzion Patrik soha nem akart eljönni, már eléggé kezdtem morci lenni.. Végül csodák-csodájára ideérek. A pontőr megismer valami másik stovkáról, mondtam neki, elég sok van már :) Kijelenthetem hogy a túrán itt volt a legjobb ellátás! Leves, banán, sütik, kolbász, sajtok, sós-édes, energiaital, kofola, minden (is)! A többiekkel leülünk a padra, nagyon jól esik mindenkinek a leves. Legszívesebben leheverednék a fűben, de helyette inkább megkérdezem hány km van még. Kb 22-23. Elsőként én "pattanok" fel, és megköszönöm a szuper ellátást. A többiek még maradnak, most már én megyek végig elől, és nem is látom őket a célig. A hosszú lejtős aszfaltot megkocogom, majd a Kykula elágazásba érek, ami egyben a szlovák-cseh határ. Hosszasan haladok rajta, közben egy kódot is lefotózok a legszebb kilátóponton. Megtalálom a Z- jelzést, ezen kellett balra menni Brúsne fele, a smerovnik jól tájékoztat. Az út minősége viszont a vállalhatatlan kategória. Bele se merek gondolni mi lenne ha itt sár volna. Göröngyös, fakidőléses, de legalább lejt jó meredeken, ami a térdemnek egyre kevésbé tesz jót érzésre. Elérek egy tanyához, tehenek legelnek, az elektromos kis drót alig észrevehető, ezen kellett átlépni, a jelzett úton... Bele sem merek gondolni itt sötétben mi lenne, erről tartott felvilágosítást telefonon Szél Laci nem rég, a hideg is átment rajtam... Brúsne településre beérve felrémlett hogy ugyanott volt valamelyik szlovák túrán az önfrissítő pont, ahol most lesz a rendes. Hamar meglelem, benyitok, a fiatal pontőr névről ismer, kedves. Levessel kínál, én most kofolát iszom csak, és finom mandarint eszek ami szintén az ellátás része volt. Lenne a leveshez is kedvem, de picit elkap a versenyszellem. 11 km van csak, a többiek nem értek utol. Hamar tova is állok, és végig kocogom az aszfaltot az egész falun át, hogy utána felemelkedjek a nem könnyen járható Z-ön. Kiérek egy rétre, jelzés sehol, nehogy itt rontsam már el a végén. A mapy sem jelzi jól az utat, méteres fűben megyek a vélt úton a szemben levő erdőig. Szerencsére ott már láttam jelet. Itt már biztos voltam benne hogy nem érnek utol, de azért még rátettem egy lapáttal, és Zlatovce-ig végig futottam 3 km-t. Innen megint jött a kánikula, iszonyú melegem lett, és a célig még várt 5 km aszfalt Trencsény belvárosában. Itt már örültem hogy gyalogolni tudtam. Ez az utolsó 5-ös fájt, nem kicsit. Azért a vár előtt még egy kódot megleltem, és végül egy kis parkon keresztül értem be a célba a vasútállomáshoz. Mit írtam, célba?? Kívül-belül bejártam az állomást, a sörözőket, sehol senki.. Basszus, eddig olyan jó volt minden, pont itt rontják el a szervezők? Lövök egy szelfit Trencsény felirattal. Beletörődök hogy 2014 után megint nem vár itt senki, de most pedig számítottam rá :( Állítólag 14 óra körül értek ide csak, én pedig már 11:40-re itt voltam. Mátééknak már voltak itt. Persze a vonat is most megy el, 1 óra múlva jön a következő vissza Pozsonyba. Így viszont látom 45 perccel később beérkezni a többieket, kölcsönösen gratulálunk egymásnak cél hiányában. Szerencsés voltam, mert 100 km-nél elvettem egy kitűzőt és egy hűtőmágnest, akkor nem gondoltam volna hogy magamat díjaztam meg :)
Az 50. szervezésen igazán kitettek magukért a szervezők. Az útvonalat továbbra is szeretem, az ellátás pedig szuper volt, de úgy tényleg, hatalmas respekt érte! Majd még lehet hogy jövök ;)
Sajnos továbbra sincs komp, és bár a remény hal meg utoljára, de ha nem lesz záros határidőn belül kompra megoldás,
akkor B tervnek Esztergom lesz a cél, illetve a zarándokoknak és aki még igényli, lesz busz transzfer Szobra, hogy a megszokott módon fejezhessék be az utat.
Communitas Fidelissima 103,6 km - 2649 m szinttel sikeresen teljesítve 19 óra 26 perc alatt.
Erre az első, és egyben egyszeri szervezésű túrára tudtam hogy mindenképpen menni kell, mert nagyrészt ismeretlen útvonalakat fedezhetek fel, és az egyik számomra legszebb hegységben, a Kőszegiben is fogok túrázni.
Hajnal 2-kor csörög az óra. Fájdalmasan korán érkezek ki Kelenföldre, ahonnan a 3:17-es vonattal mentem Herceghalomra, ahol egy kis gyaloglás után Andrással és Nórával találkoztam. Zolit is fölvesszük Budaörsön. A menetrend szerencsére nem bomlik meg Szombathelyig végül, van fél óránk, így a piacon egy szuper lángost fogyaszthatunk el. Legyaloglunk a buszhoz, és már ismerősökkel futhattunk össze. Szentpéterfára érkezvén, közvetlenül a megállóba vártak minket a szervezők. Nagyon igényes itinert kapunk, csak az első feladat hogy precízen össze kell állítani, ami elsőre nem is olyan egyszerű. 33 ellenőrzőpont lesz. Ez rengetegnek tűnik, de menet közben aztán rájöttünk hogy miért. A beszámolómból ki is fog derülni.
Végül saját idő terhére 8:04-kor vágtunk neki a túrának. Alig 100 m után az első pont. Matricás pontok is voltak, ahol a települések címerét kellett felragasztani. Nagyon jó ötlet volt ez! Összeáll a csapatunk. Andrással, Nórival, és Zolival gyalogolunk tempósan a sokáig sík szakaszon. Kiérünk az osztrák-magyar határsávba, ahol intenzíven figyelünk maradt-e valami a régmúltból, és bizony veszünk észre tárgyakat, táblákat. 16 km-nél érjük el azt a települést ahol még sosem jártam, de már jópárszor hallottam róla. Most ez is orvoslásra kerül, és büszkén pózolok Pornóapáti táblájánál :) Bent a faluban van egy élő EP, itt vizet, illetve ropit lehet vételezni. A faluról eszembe jut egy vicc közben a többiek nagy megelégedettségére. "Mi a takarítónő kedvenc mondata?" - Por-no! :)
Alig 100 m múlva ismét pont, elérjük a Hűség-emlékművet, ahol szintén a falu címerét kell felragasztani. Kezdem érteni miért lesz ennyi ellenőrzőpont. A matricás pontokon kívül még szúróbélyegzősek is voltak, amik szintén nagyon szuperül voltak elhelyezve. Erős tempóban haladunk, de igazából szinte végig sík a terep. Az érdekes nevű Bárnevolna-majornál van a következő "szúrás". Én is kaptam egyet az éppen már bennem megbújó kullancstól, még szerencse hogy pont észrevettem és kivettem. Elbúcsúzunk az eddig is nagyon foghíjas Z- jelzéstől , majd szalagozáson érünk le Horvátlövőre ahol a frissítőpontnál utolérjük a 100-asok végét. Jó sokan vagyunk, teli ismerőssel. Megörülünk egymásnak, a ponton pedig finom vajas-lilahagymás kenyereket majszolhatok a szervezők jóvoltából. Tovább indulván 100 m múlva a visszacsatolási emlékműnél volt a következő matrica. Tök jó ötlet volt hogy a falvakon belül egy frissítőpont, majd egyből utána az emlékműveknél, amit el is olvastam mindig, egy matrica a falucímerrel. Tovább indulván alig megyünk 3 km-t és elérkezünk az Alpesi Fogadóhoz, ahol a rajtban kapott 700 Ft-os bónt lehetett beváltani. Leülünk, megpihenünk, eddig mindenkinek nagyon tetszik a túra. Megjönnek a megelőzött ismerősök is, megint örülünk egymásnak, a kedvem töretlen. 24 km-nél járunk. Alig 500 m után Vaskeresztes településre érkezünk, ahol szintén a visszacsatolási emlékműnél ragasztjuk be a címert, majd 1 km múlva már megint frissítőpont. Itt a 400 Ft-os bónt lehetett beváltani a Judit borozónál. Egy jó hideg kisfröccs ebben a melegben kiülve a teraszra szuperül esett. Mintha nem is egy 100-ason lennék.. Ilyen rövid időn belül ennyi élményt szinte egy túránál sem láttam. András és Nóra tovább haladnak, mi Zolival pár percre utánuk megyünk, de sokáig nem találkozunk velük. Túránk első komolyabb emelkedője ez után következett, a már Pornóapátiból is észrevehető Vas-hegyet másztuk meg. A hegy tetején egy kápolna áll, illetve a Vasfüggöny Múzeumhoz érkezünk. Itt szó szerint csak ámultam-bámultam. Elképesztő milyen informatív volt ez a múzeum. Nem sűrűn fotózok, de itt bizony nem bírtam megállni. A galériámban is nagyrészt ezek a képek szerepelnek. Fel is mászunk az egykori őrtoronyba és az odakészített távcsővel révedünk mindenfele. Jól megnézem a pontőröket is a távcsővel :) Meg is kapjuk a pecsétünket ez után, egy sport szelettel együtt, amit a melegre való tekintettel egyből meg is dézsmálok. A Z3-ög jelzés emelkedik tovább egészen fel a Nagyvilágos geodéziai mérőtornyához. Ez is meglepetés, nem gondoltam hogy ilyen is lesz, ráadásul a lépcsői is megvoltak, így semmi nem akadályozott meg benne hogy felmásszunk, és ismét lőjek pár fotót innen. Ez után lekocogunk a gyönyörű Pinka-szurdokba, ami szintén egy csodavilág, balról mellettünk a patakkal. Elképesztően tetszik eddig a túra! Teljesen lényegtelen mennyi idő alatt fog sikerülni, csak attól félek hogy a fejlámpa elemei megadják majd egyszer magukat éjjel, mert már eléggé elhasználódtak. A szurdokból kiérvén Felsőcsatár településre érkezünk, ahol a feladat a "szokásos" matrica + élő EP. Almát kapunk, illetve vizet töltünk, mert kezdenek rendesen befűteni odafentről. Alig megyünk 4 km-t, és 40,5 km-nél megérkezünk Narda településre. Kis aszfaltkoptatás után megint élő pont van. Az előző pontőrök valahogy átteleportálódtak ide, de ez nagyon jó, mert megint megörülhetünk egymásnak :) Ráadásul gulyásleves vár itt minket kenyérrel, és hideg citromlével. Ez a gulyás olyan szinten el lett találva hogy elképesztő! Két pofára esszük Zolival, minden második szavunk dícséret a séfek felé. Egy ici-pici Haragos Pistával meg még finomabb lett. (még jó hogy csak egy nagyon picit tettem bele, mert utólag az ábra alapján háromszor olyan erős mint az Erős Pista, így is megéreztem). A pontőrök is igen kedvesek, én már most érzem hogy nagyon kösse fel a gatyát aki ennél a túránál jobbat akar szervezni idén. (úgysem lesz olyan). A Béke-tó szúróbélyegzője után gyérülnek az ellenőrzőpontok. Persze ez csak azt jelenti hogy kettő között már több km-t kell megtenni. Eddig 41,5 km-re volt kerek 20 db ellenőrzés :) Zoli kicsit lemarad, a következő 15 km-t Bozsokig egyedül teszem meg. Ez a 15 km volt talán az, ami elég unalmas volt, már tűkön ülve vártam mikor jön el végre a falu. Közvetlen előtte értem utol Évit, Julit, Feriéket, és Istvánt. Célzott támadást hajtunk végre a boltban, én egy jó lime-meggy sörrel távozok. Odakint leülvén megvárom Zolit, nem jó hírekkel szolgál, a combja nagyon megfájdult. Gondolom a rengeteg síktól :( Ő is vesz egy sört, leülünk, megpihenünk. Közben a cukrászdából jött ki András és Nóra. Azt hittem már hetedhét országon túl vannak, de most tökre örülök hogy mégsem :) Pár száz méterre meg is leljük az élő EP-t, ahol Kálmán az egyik főszervező tüsténkedik. Finomságból itt sem volt hiány. Házi pogácsa, cukrok, plussz tabletta. A pogácsa is olyan volt mint a gulyás, hogy ilyen finomat nem sűrűn ettem eddig. Bozsokba mindennel együtt szerintem túl sok időt töltöttünk, de annyira nem izgat. Tovább indulván Zoli nagyon sántikál, amúgy is úgy beszéltük meg ameddig tud jön velem. Ez most 56 km-ig tartott. Andrással és Nórival haladunk, és csodáljuk meg a Sibrik-kastélyon át vezető mesés ösvényt. Következik az igazi Kőszegi-hegység, amire már nagyon vártam, mert egyik kedvenc részem az országban. A már jó sokszor járt K+-en érünk le Velem település széléhez, majd kezdődik a túra legnagyobb kihívása, a P- jelzésen föl a 884 m-es Írott-kőhöz. A Péterics-forrásig még nyugi van, de onnan 4,5 km-re 468 m intenzív emelkedő következik. Nem tudom mi történt Andrásékkal de valami piszkosul erős gyaloglótempót vettek föl, sorban érjük utol a még Bozsokon utolért ismerősöket. Nóra is elképesztő erővel tud gyalogolni. Nem is tudom mikor láttam utoljára ilyen erős túrázó lányt. A K- becsatlakozása előtt megmutatom a világ legértelmetlenebb P+ jelzését, ahol út sincs. Ahogy bejött a K-, még erősebbre vált az emelkedő, na most én tempózok elől fölfele, érzem is hogy feszül mindenem, de nincs gond. Csodálkozok hogy senkit sem értünk utol még magán a csúcson sem. Felérvén nagy levegő, a bélyegző kiszáradt, de irány föl a toronyba. Elsőre máris a Schneeberg 2000 feletti csúcsát csodálom meg, majd minden más egyebet. Innen a K- jelzés a követendő a Hörmann-forrás parkolójáig. Eléggé elkezdtem fázni, a depós hosszú cuccot meg Kőszegre, 77 km-hez depóztattam. Az még 13 km. Erősebb futótempót vettem fel, és Andrásék is elmaradtak ez által. Hamar a forráshoz érkezek, ahol most nem sok minden kell, pedig a frissítés itt is első osztályú volt. Következik a mindig nagyon szeles Kendig csúcs a K3-ön. A rövid ruhámban már rémeket látok előre hogy szét fogok fagyni, de szerencsére nem volt olyan vészes a szél, meg a tempó is adott okot a nem fázásra. Utolérem Áront, végre ismerős. Nincs túl jó bőrben, így pár szó után tovasietek. Mondta hogy kb negyed órával van előtte Átol Csabi. A Kendig csúcson a toronynál viszont megállok, mert a naplementét a lehető legszebb helyen értem el. A Schneeberg mögött nyugszik le végleg. A kedvem remek, a tempót is majdnem 8 km/h-ra fölemelem, és zúgok le a Vörös-kereszten át fel az Óház-tetőre. Csabi sehol, meglepődök. Normál esetben már egy ideje lámpát kellene kapcsolni, de az ember szeme olyan szinten tud alkalmazkodni a sötéthez, hogy egy darabig a K3-ön még mindig lámpa nélkül futok. A durva az, hogy csak a Pintér-tető tetején kapcsoltam be. Direkt megnéztem az időt, 21:30 volt. Ezt sem gondoltam volna. Innen is gyönyörű panoráma volt, megálltam egy pillanatra. Rombolás tovább a Kálvária-hegyre. A Trianoni keresztnél érem utol Orsit, Dórit, Gábort, és még egy túrázót. Innen pikk-pakk egy emelkedőt megtempózva megérkezek 77 km-hez a Királyvölgyi büféhez. Előtte még a Szulejmán-kilátót is érintette utunk, ahol kitérve egész Kőszeg pompázott éjszakai arcában. Érdekes módon most nagyon melegem van, de ahogy az itt kapott finom virslit eszegetem a kenyérrel, jó negyed óra múlva már ismét fázom. Át is öltözöm hosszúba, a depós cuccomat könnyen megleltem. Csabit is végül itt érem utol, amit Áron mondott negyed órát a Kendigen, az volt több mint egy óra is :) Veszek egy citromos sört is, rákészülök a 26 km-es betétkörre. Azt mondják nem lesz túl izgalmas (nem tévedtek). Én még ezt nem tudom akkor. Mikor pont elindulnék megjön András és Nóra is. Áhh, most nincs kedvem egyedül menni, főleg hogy beharangozták uncsi lesz, így megvárom őket amíg jóízűen megeszik ők is a virslit és összekészülnek.
Kőszeg belvárosában csavargunk, a Jurisics-várnál a Hősök-kapuján visz tovább utunk. Kőszeg meseszép város, mindig örömmel tölt el ha itt lehetek, csak ne lenne ilyen messze.. A 28-as szúróbélyegző után kezdődik az unalom. Ami feltűnt hogy a szalagok szuper jó fényvisszaverősök, illetve volt olyan is köztük ami teljes fényvisszaverős, így akár 2 km messzire is látszódott. Hatalmas elismerés a profi jelölésért. A K- jelzésre rátérve jó 3 km-en át nyílegyenesen visz az út. Andrásék bontanak egy energia italt, én nekem most amúgy sincs, de nincs is jelenleg rá szükség. Nagyon uncsi ez a rész, ráadásul utána balra a P- is iszonyú hosszú. Ettől függetlenül nagyon erős tempóban gyalogolunk. Soha véget nem érő úton érjük el a Peruska Mária-kápolnát, ahol a szervezők elrejtettek nekünk egy egész láda banánt, illetve vizet. Mekkora királyság, önfrissítés :) Itt érjük utol Petit, és Ritát. A tempónk hasonló, így 7 km-en át közösen haladunk tovább. Ólmod-emlékműnél ellopták a címeres matricát, amin meglepődök, mert ez itt nyugaton nem divat, gondolnám én :( Szerencsére már előre beharangozták, így nem ért minket meglepetésül. Alig 100 m múlva a tóparton fagyoskodnak pontőreink. Az ellátás vagy 8 (!) féle süti ipari mennyiségben, és kóla. Hihetetlen mennyire profi szervezés! Nekem szerencsére semmi baj a gyomrommal, így sorra kóstolom a pogácsától kezdve a meggyes pitéig. Nehezen esik tovább indulni. A vádlijaim a sok síktól elkezdtek nagyon fájni, de tudtam hogy ez a jobbik eset, mert be fognak hamar járatódni. Ha már beállnának, onnan már nehezebben jönnék ki jól. Egy meglepően meredek emelkedő alján könnyítek magamon. András és Nóra ennyi idő alatt úgy elléptek fölfele, hogy igen nagy erőfeszítésembe telt mire később utolértem őket. Végül egy kicsit nehezen járt úton megleljük az utolsó egyben 33. ellenőrzőpontunkat az Őz-kutat, ahol lyukasztunk. Innen még 5,2 km a cél. Nem túl ingergazdag az út, már mindenki álmos, de András és Nóra úgy tolják mint akik most indultak el éppen a 100-ason, nem hogy épp befejezték :) Beérünk végül Kőszegre. Az aszfalton lévő nyilak, a motivációs üzenetek rajta, és a szalagok tökéletesen mutatják az utat a célig. Én ettől függetlenül egész éjjel olvastam az itinert, mert azzal mentem, na meg térképpel. Végül vasárnap reggel 3:30-kor célba érkezünk. Szerencsére a büfé zárt helyen van, így nem kell kint fagyoskodni. A slussz poén hogy a célban egy hatalmas adag bolognai spagettit is kaptunk :) Azt hiszem nekem meg van az év túrája, ezt most fixre ki tudom jelenteni!! Egy jó darabig még itt voltam, mert végül Feri vitt el Tatabányáig minket Zolival, amiért hatalmas köszönet neki! A célban szuperül éreztem magamat, bár néha bebóbiskoltam, de azt hiszem ez nem meglepő ennyi km után :)
Köszönet illeti meg Andrást és Nórát a fuvarért, és a jó társaságért!
Zolit, aki hősiesen jött velünk egészen Bozsokig.
Ferit, hogy elvitt minket Tatabányára a célból.
Illetve a Vasi Vándorok egyesületet, akik egy olyan túrát állítottak össze ami számomra 10/10 volt. A miértet nem írom le még egyszer, aki elolvasta a beszámolómat annak könnyen feltűnik.
Szombat: Horthy Miklós Emléktúra 33 km - 954 m szinttel - 5 óra 22 perc alatt
Vasárnap: Buda Bércein 38 km - 1207 m szinttel - 5 óra 38 perc alatt
Horthy Miklós Emléktúra
Többen, sőt még én magam is meglepődtem hogy csak először járok ezen a túrán. Valószínű mindig egybeesett valamivel, de most elhárult minden akadály. Sokan mondták hogy a szervezés, illetve a szolgáltatás szuper, no lássuk..
Szombat reggel Timivel, Krisztával, Dáviddal, és Lacival autókázunk Drégelypalánk fele. Az időjárás morcos, az eső intenzíven esik.. Egészen Nagyorosziig így is marad, majd szó szerint varázsütés szerűen elállt a manna, és mire leparkoltunk már nyoma sem volt a zuhénak nagy szerencsénkre. 8:07-es indulást kapunk a rajtoltató személyzettől Balázstól és Vikitől.
Felveszem a saját erősebb gyaloglótempómat, és egyedül indulok neki az ismeretlennek. A szalagozás jól irányít, hamarosan elérek Ipolyhídvég széléhez ahol egy kis hídon átkelve a későbbi cél mellett gyalogolok el. A falun keresztül érek egy hosszú szántóföldhöz, ami csodák-csodájára szinte egyáltalán nem sáros, amin meglepődök. Jó darabon át gyaloglok ezen át, visszapillantva a Börzsöny csúcsaira ahol még ránézésre rendesen esik. A Berincek patak kis szurdokába vezet le a szalagozás, kifejezetten tetszik ez a rész. Kikapaszkodva innen erős mászás következik fel a szőlőhegyre egy házikóhoz, ahol pár résztvevő pihen. Először azt hiszem ők a pont, de nem, a mászásnak még messze nincs vége. Jó erős szuszogtató emelkedőn érek fel egy csodás kilátópontra, ahol éppen Attila és Edit réved a messzeségbe. Én is így teszek, és az ellenőrzőpontig együtt gyaloglunk, jókat trécselve. 10,6 km-nél megvan az első pont, a pecsét után pálinkával kínálnak, élek is vele most. Ez után kényelmesen lekocogok Kelenye szélére, ahol egy élelmiszerboltban van a következő pecsét. Andi párja Tomi is itt pihen, egy üveges sörike társaságában, nosza rendeljünk egyet, ráérünk. Kérdeztem a nénit lehet-e forinttal fizetni, mondta lehet. Lóbálom az 500-ast, kb ennyi lehet, gondoltam. Számológépbe átváltotta a hölgy az eurót, és kérem szépen 228 Ft-ot mondott. Elsőre nem akartam elhinni. Ez a nem semmi. Tomiék továbbmennek, de hamarosan utolérem őket, és egy kicsit beszélgetünk a Kazinczy túráról, meg egyéb rettenet hosszúakról :) Ebből az állapotból a hamarosan minket utolérő Csipi, és futótársa zökkent ki. Legyen egy kis futás nekem is? Nosza.. Utánuk eredek. Mint kiderült Csipi futótársa Erős Tibor, aki a tavalyi Ultrabalatonon második lett 16:50-nel Bódis Tamás mögött (210 km). Ezen kívül tavaly negyedik lett a Spartathlonon, és 7:13-as 100 km-e van... Első teljesítménytúrája, Csipi elcibálta, azon röhögünk ennyi terepet talán még sosem látott :) Teljesen elcsodálkozok, bár ismertem az eredményeit, de hogy most itt személyesen vele és Csipivel együtt futhatok.. Közben Csipi is mesél kicsit rólam Tibinek, ő is hüledezik, de én azért jobban :) Jól megy a futás, hamar emelkedik az eddigi km/h átlagom elég rendesen fölfele :) A következő EP-n frissítőpont. Töltök egy kis vizet, borral kínálgatnak, majd néhány pogácsát elmajszolva futunk is tovább. Faljuk a kilométereket, és én is sokat kíváncsiskodom, hiszen nem akár mikor mehet együtt az ember ilyen elittel. A Kopasz-hegyre erős emelkedő visz föl út nélkül, de a szalagok nagyon jól vannak kihelyezve, ez az egész túráról elmondható volt. Elérünk egy kis házikóhoz, frissítőpont, de még milyen!! Gulyásleves, medvehagymás pogácsa, túrós rétes, kenyerek, sör, pálinka, üdítők. Na ez az a pont ahonnan én elengedem a fiúkat, na nem azért mert nem bírnám még a tempót, de én ezért jöttem most, nézelődni és zabálni :) Hamar belevetem magamat a jóba, és úgy vagyok vele hadd menjen az idő, szuper jó pont ez. Főleg hogy sok ismerős is leledzik itt, így jókat beszélgetünk közben. Majdnem egy órát elücsörögtem itt, aztán megjelent Sulyok Andi. Jujj, de megörültem. Akkor innen együtt tovább, nincs mese! Ő nem sokat frissít, én már lassan fáztam is. Kicsit gyaloglunk, mesés kilátásokban gyönyörködünk, majd kocogásba váltunk, a cél még kb 6 km. Ugyanazon a szántóföldön kellett visszamenni mint amin reggel indultunk. Meglepetésre most sem volt sáros. Reggel nem gondoltam volna hogy ezt visszafele végig futva teszem meg, de azt sem hogy Andi itt lesz :) Így végül együtt kocogunk be a célba, ahol pörkölt, sütemények, korlátlan csapolt sör, és a hangulat, zenével fűszerezve várt minket. Nagyon jól érzem magam, a többiek gyalogolnak, így tudom hogy rengeteg időm lesz még. Ez így is volt, végül ők is persze beértek, és visszagyalogolva a kocsihoz, elkönyveltem hogy tényleg egy nagyon szupi túrán vehettem részt, remélem lesz még rá alkalmam máskor is.
Buda Bércein 38
Ez komoly volt :) Tudtam hogy nagy eső várható vasárnap, de inkább délután fele. 8:30-kor indultam a túrán, előttem mindössze egyetlen résztvevő indult el ezen a távon. A bemelegítés markáns, a Tábor-hegyi barlang után egyből a Hármashatár-hegy volt az első EP. Itt két idős hölgy didereg, és ossza a pecsétet. Nem irigylem őket, kitartást kívánok nekik. A Határ-nyereg meredek S- jelzésén érem utol az előttem fél órával induló kis fiatal hölgyet. Egyedül nyomja, nagy bíztatást adok neki, sajnos aztán a célban megtudakoltam, Fekete-fejről lefele kiment a bokája így hamar véget ért neki a túra. Hűvösvölgyre lekocogva a S-n érem utol a Budai-hegységben elmaradhatatlan Ottót, aki az időjárás viszontagsága miatt most a 25-ösre nevezett. Abszolút megértem. A Nagy-rét után a P+-en lassítom le egy picit az éppen kb 15 km/h-val edző Józsa Gabit, akivel pár percet eldumcsizunk. A Fekete-fej mászása könnyen megy, 10 km pipa, az eső még csak szemerkél, kibírható. Egy futó akivel a rajttól kerülgettük egymást (sőt még a rajtba is együtt mentünk) lefordul a 25-ös táv irányába, én tovább a P-on. Meglepő, de számomra új rész következik egész hosszan. A P- lemegy ugye a kerékpárútra a lovaspark után, majd jobbra vissza is kanyarodik. Én viszont a K-kerékpárúton haladtam tovább egészen a Cserkésztábor bejáratáig, ahol mint első résztvevőt üdvözölnek a pontőrök. Innen hosszasan K-kerékpárút tovább. Erre még nem jártam, tök fura.. Jó helyeken visz a jel, tetszik az útvonal. Végül belecsatlakozok a Z+ K+ kombóba, na innen ismét ismerős az út. Tarnai-pihenő következik, tejkaramell-t választhatok, markolok is bele jócskán. Innen a Z3-ön föl a Csergezán-kilátóhoz, ahova a pontőrök 5 perccel érkezésem előtt jöttek. Ez is pipa. Na de innen nagyon begorombult az időjárás, mocskosul elkezdett esni, hamar ronggyá áztam, a tempót viszont ezáltal tekertem fölfele. Olyannyira, hogy a következő EP még nyitva sem volt. Természetesen lőttem egy fotót, amivel a célban igazolom itt jártamat. Elkönyveltem hogy innen valószínű végig semmi sem lesz nyitva de nem így lett. A P+-en lefele Remeteszőlős irányába látom hogy hamarosan a jelzés P-négyzetre változik, szépen tájékoztatták a turistákat, és a fehér jelzésalap is már fent van. Lehet majd átírni millió egy túra itinerjét ami erre kering :) Remetekertvároson a K-négyzeten már ronggyá áztam, gyalogolnék, de hőt kell termelni, így inkább kocogok. A Polgármesteri Hivatalnál volt a kövi EP. Szerencsémre a rövid táv is itt már becsatlakozott (bár egy léleket nem láttam ebben az időben), így a pontok már nyitva lesznek, lehet hasítani. Megtöltöm flakonjaimat, kapok még tejkaramellát, majd a Remete-szurdokon átsietve érek fel a Kegytemplomhoz. Km jelzés végig az Alsó-Jegenye-völgyig. Nosztalgia Sárga 70, a lábfejem itt kezdett el nagyon fájni, szerencsére most nem érzem végre.. Itt is pecsétet kapok, majd hosszan S- a Kötők-padjára felemelkedve egészen a Csúcs-hegyi nyeregig, ahol jobbra K-Z-. Egy bácsi áll az erdő közepén, ő a pontőr szakadó esőbe. Szegény, őt sem irigylem. Z-ön le Virágos-nyeregbe, ahol már rendesen lejött a köd is. Innen K+ majd S-kerékpárút visz le az immár szakadó esőbe. Megnézem térképemet, mert nem tudom hogy kell a célba menni, de végül a S-kerékpár jelen. A legvégén még ismét utolérem Ottót a röviden, aki nem túl boldog mert egy kis ideje már kevergett. Erős tempóval érek be a célba, 14:08 perckor, ahol nagyon megörülnek hogy csak lett hosszú távos teljesítő is ma :) Szuper jó kenyerek, uborkával, hagymával, és mennyei meleg tea fogad, ami minden porcikámat átjárja. Közben beér Ottó is, mindketten elismerésünket fejezzük ki a kint ácsorgó idős pontőröknek, remélem átadták nekik üzenetünket. Jól belakva elköszönünk, Ottó megvárja a buszt, én lesprintelek a Bécsi úthoz a villamoshoz. Széjjel ázva érek haza, de egy mennyi jó fürdő visszahozta a pozitívumokat a mai napba is :)
Soha nem futok, de a terepfutócipő a tuti a magyarországi könnyű terepeken, de még a kicsit komolyabb hegyekben is akár. A komoly hátránya csak az, hogy mivel felfutott (höhö) a sport, így elég durva árakon mérik a cipőket. Valamint mostanság pocsék a kivitelük, már ami a tartósságot illeti. Én Asics párti vagyok, de biztos lába válogatja.
Sokkal több oldalirányú terhelés volt a csúszkálás miatt, nem voltak hozzászokva a lovaglóid, pöttyet megtépted őket valószínűleg. Lehet, hogy az eredésnél is kialakult némi csonthártya-irritáció. Mozgasd, masszírozd, Masszíroztasd, nyújts (a térded miatt pl a combodat), hengerezz, menj gyógytornászhoz, (FDM) terapeutához. Pihentetés sokat nem segít, akár ront.
Én a terepfutócipő pártján vagyok. Semmilyen sportolásra aktívan használt cipőt nem hordok utcainak, mivel a használattól elöregszenek (talp kopása, csillapítás megszűnése). Ha pedig kiöregedtek a sporthasználatból, akkor mindegyiket elhordom utcainak.
Kicsit hosszabban. A túracipő azért jó, mert kicsit univerzálisabb felhasználást tesz lehetővé, túrán kívül is fel tudod venni mondjuk egy esős napon a városba, vagy egy külföldi útra indulva. (Ez nem annyira kötődik a teljesítménytúrákhoz.) Emellett mondjuk kényelmesebb lehet tavasztól őszig, akár kisebb hóban is, ami a terepfutócipőről nem mondható el. (Ez már inkább teljesítménytúra-specifikus dolog.)
A terepfutócipőt én csak tényleg terepfutáshoz használom, de sokan ilyenben teljesítménytúráznak. Nyilván könnyebb, mint egy túracipő. Ugyanakkor tartósságot illetően egy túracipő jobb választás lehet.
A túracipő talpa keményebb, merevebb, emiatt szerintem 50 km felett jobb választás. Ilyen távnál egy puhább talpú terepfutócipő szerintem nem lenne jó a talpamnak. De ez én vagyok.
Sziasztok! Remélem, nem zavarok a laikus kérdésemmel senkit. :) Rövid leszek, a kérdésem a következő: milyen cipőt/lábbelit érdemes használni teljesítményítúrázáshoz? Járom a Tátrát, Paradicsomot, bakancsom van, de az nagyon nehéz. Túracipőt vagy terepfutócipőt érdemes vennem teljesítménytúrához? Mit ajánlotok? (nem hinném, hogy futni fogok a távokon, de attól még lehet jobb választás a terepfutócipő)
A sár miatt megfájdulhat az ember lába, egy-egy egész napos menet után néha én is szoktam izomfájdalmat érezni olyan helyeken, ahol egyébként nem. Hogy pont a lábnak azon a részén? Nem tudom.
A térded miatt mindenképpen érdemes lenne orvoshoz menni, ha már a térdszorító sem segít, akkor biztos nem kicsi a baj. Nyilván megoldás lehet a "ne menj lejtőn" és a "ne sportolj" dolog is, de gondolom nem ez a cél. Minél hamarabb látja orvos, annál nagyobb esély van rá, hogy talán meg tudja oldani a problémát. Bár sajnos pár ismerős példáján úgy látom, hogy tökéletes megoldás nincs, a vége úgyis műtét és a korábbi mozgásformák elhagyása (legyen az akár túrázás, akár síelés vagy edzőterem).
Egy olyan problémám lenne, hogy túrázás során kb. 15 km után a bal lábam combom felső/belső részénél (hajlatnak hívhatják azt a részt) fájdalmat kezdtem el érezni, minden egyes lépésnél. Utoljára ilyet egy felvidéki túrán éreztem kb. 4 éve.
Mi lehet a probléma? Rosszul léptem? Esetleg a nagy sár miatti rossz terepviszony miatt terhelődött meg ott az izom?
A bal térdemet nem is említeném, sorozatban a 3. túrán megfájdul a lefeléken, és utána minden egyes lépésnél nagy fájdalom van. Síkon és emelkedőn nincs gond vele. Térdszorító és túrabot se segít.
