Ezt a fórumot azoknak a meggyőződéses kommunistáknak nyitom, akik velem együtt elítélik az ellenforradalmat, és szeretnék az egyetlen emberséges társadalmi rendszert bevezetni Magyarországon. Világ proletárjai, egyesüljünk!
A 6,2 milliárd a mai világnépesség lenne; az összeomlás kiindulópontja "szerencsés" esetben monetáris/gazdasági vetületű, lehet "véletlen" vagy irányított, és ezer százalék, hogy az ide irogatóknak valymi köze lenne hozzá.
Ja, 14 hónapos korban még hiszünk "emberarcú kapitalizmus" dajkameséjében... na persze csak akinek annyi esze van, mint egy kiskutyának. A haladó szellemű emberek tisztában vannak vele, hogy a kapitalizmus alapelve az egyenlőtlenség, meg hogy az egyik a másikkal büntetlenül kitolhasson. A kapitalizmus olyan, mint a rulett: több ember veszít, mint nyer. De leginkább csak a bank (a kormánytagok) nyer.
Azért a teljes képhez gyorsan tegyétek hozzá, hogy per pillanat 6,2 milliárd tag /lesz ez több is/ életben hagyásához a letűnt szocialista rendszerekhez ma már semmi köze sincs; ha a jelen nagy stratégáinak hatására egyszer beindul /vagy rosszabb esetben beindítják/ a hirtelen összeomlás forgatókönyvet, az garantáltan hetek alatt többszörösét fogja produkálni a lenti tömegnek.
Ez még mindig csak egy állítás. Tessék kirészletezni, miből állt ez neked össze, és akkor meg tudjuk beszélni, hogy tényleg úgy volt-e, valamint hogy hogy aránylanak mindehhez a kapitalizmus áldozatai. Ott volt ugye az angliai bekerítések során elűzött parasztok serege, a tízéves gyerekek, akik szilikózist kaptak a skót szénbányákban meg angolkórt kaptak Londonban és a kutya se kezelte őket, aztán említhetjük ugye a Nagy Gazdasági Világválság áldozatait, Hiroshimát, a McCarthy érát, és igen, a kubaiak sem a kommunizmus áldozatai, hanem kennedy értelmetlen és érthetetlen, mind a mai napig fennálló bojkottjáé.
De szerintem hülyeség ilyesmiket számolgatni. A kommunizmus eredendően szebb, jobb, hatékonyabb és igazságosabb rendszer, mint a kapitalizmus. :-p
Tudom, hogy nem sül le a bőr a képedről és azt is kezdem látni, hogy téged a tények nem fognak sosem zavarni. Milyen könnyed módon elintézted a képhamisítást is valamiféle hibbant esztétikai dologra való hivatkozással, de persze ezt nem támasztottad alá mással csak a saját véleményedbe vetett hittel. Akarsz esztétikailag értekezni a képhamisításról? Értesz valamit hozzá, vagy inkább azért böfögtél ide ilyesmit, mert sértve érezted magad, hogy a kedvenc eszmédet mások nem szeretik és bebizonyítják róla, hogy gonoszságban és elvetemültségben párját ritkítja.
Á, ezek épp olyan kamú számok, mint a levegő munkacsoport azon tanulmánya, amelyben kimutatták, hogy a magyar költségvetés bevételi összegének 75%-át kizárólag az autósok támogatására fordítják. ;-)
A kínai 65M-be pl. beleszámolták valami nagy éhínség összes áldozatát is. Vicces.
És milyen ideológia volt ez? A c3.hu-ról egy idézet:
De azért fölállíthatunk egy hevenyészett számszerû mérleget; ez még csak hozzávetõleges mérleg, még tüzetes pontosítást kíván, de, személyes becslés alapján, kézzelfoghatóvá teszi a dolog súlyosságát, és fogalmat ad a nagyságrendjérõl:
A Szovjetunió – 20 millió halott,
Kína – 65 millió halott,
Vietnam – 1 millió halott,
Észak-Korea – 2 millió halott,
Kambodzsa – 2 millió halott
Kelet-Európa – 1 millió halott
Latin-Amerika – 150 000 halott,
Afrika – 1,7 millió halott,
Afganisztán – 1,5 millió halott,
a nemzetközi kommunista mozgalom és hatalmon nem lévõ kommunista pártok áldozatainak száma – körülbelül tízezer halott.
Összesen megközelíti a százmillió halottat.
E számok mögött nagyon különbözõ helyzetek húzódnak meg. Vitathatatlan, hogy, viszonylagos értelemben, Kambodzsa „vezet", ahol, három és fél év alatt, Pol Pot sikeresen kiirtotta az ország egész lakosságának körülbelül egynegyedét, a legiszonyúbb módon, az általános éhínség és kínzás eszközeivel. A maoista eljárás meg az áldozatok tömegének roppant arányaival képeszti el az embert. A lenini és sztálini Oroszország pedig valósággal vérfagyasztó azzal a kísérleti, de tökéletesen átgondolt, következetes és politikus vérengzésével.
Történelmet sokféleképpen lehet hamisítani. Tapintatosan, némi csúsztatással vagy meggyőző – félrevezető – tudományos magyarázatokkal, durvábban elhallgatással vagy közvetlen tagadással. Amikor ideológiai okokból vagy éppen a hatalom utasítására “megszépítik", netalántán meg nem történtté teszik az eseményeket, arra is szükség van, hogy a dokumentumokat átírják. Ugyanígy a fotókat és a filmeket is manipulálják. David King angol fotóriporternek és műtörténésznek, a Sunday Times művészeti igazgatójának egyedülálló gyűjteménye van a Szovjetunió történelmét, a forradalom és a szovjet korszak fontosabb eseményeit és szereplőit megörökítő eredeti fényképekből, valamint ugyanezen képeknek később retusált változataiból. E páratlan gyűjteményt világszerte vándoroltatja. Így mutatkozik be most
A kommiszár eltűnik Történelmi fotóhamisítások
című vándorkiállítás több száz képe és dokumentuma a Nyílt Társadalom Alapítvány Centrális Galériájában (Budapest, V. Nádor u. 11.). Az április 25-éig látogatható tárlat megdöbbentő képeket állít egymás mellé. Az egyiken szereplők sokasága, a másikon alig néhányan. A nagy vezér Lenin és Sztalin – a híveivel, tábornokaival, majd egyre ritkuló környezetével, végül pedig párban vagy magányosan. Tudni való, hogy amikor valaki kegyvesztett lett, azt nemcsak száműzték vagy kivégezték, hanem a fotókról is el kellett tüntetni. Működésbe lépett a “képgyilkolás” vagy a -megcsonkítás, és a retus. Az “ártatlan” hamisításoknak sokatmondó példája az a Petrográdban 1917 februárjában, a forradalom első napjaiban tüntető katonákat ábrázoló kép, amelyen megváltoztatták a helyszínt. Az eredeti fotón egy órás- és ékszerészüzlet cégtáblája látható. A szépítetten a Harcolj a jogaidért! jelmondat olvasható ugyanott. Megnövelték annak a tömegnek a méretét is, amelyen Lenin és Trockij a nagy október második évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepségen beszél a moszkvai Vörös téren. Mondanom sem kell, hogy az 1967-ben a V. I. Lenin a fotóművészetben című kötetben már csupán az erősen retusált változat jelenhetett meg: Lenin mellől eltűnt Trockij, Kamenyev és az örmény Artyom Havatov (ő 1937-ben esett áldozatául a “tisztogatások”-nak).
Az 1925 áprilisában, a XIV. pártkonferencián készült csoportkép, amelyen M. Lasevics, M. Frunze, I. Szmirnov, A. Rikov, K. Vorosilov, Sztalin, N. Szkripnyik, A. Bubov, Sz. Ordzsonikidze és J. Unschlicht látható, klasszikus példája a szovjet fénykép-manipulációnak. Az elvtársak közül csupán Vorosilov halt meg természetes halállal. Az 1939-ben, majd 1949-ben megjelent Sztalin-életrajzban ugyanennek a képnek erősen retusált változatán a szereplők száma négyre csökkent. A konferencia részvevőinek nagyobb részét ugyanis “likvidálták” a történelemkönyvekből is.
Híres a Sztalint, a gyermekek barátjaként megörökítő fotó is, amelynek eredeti változatában a generalisszimusz társaságában ott áll Jebanov, a Burját ASZSZK első embere. Később, amikor Jebanovot kivégezték, az újra közzétett képen ő már nem szerepelt. Kivégezték a képen szereplő hatéves Gelja Markizova szüleit is. Jószerével leírhatnám a kiállítás valamennyi képpárját. Szívesen meg is tenném, hiszen mindegyik megdöbbentő események tanúsítója. A kiállítással egyidejűleg jelent meg a PolgArt Kiadó gondozásában az a Retusált Történelem című kötet, amelyben megtalálható a gyűjtemény javarésze.
A komisszár eltûnik címmel nemrégiben Magyarországon is látható volt a sztálini történelemhamisítás gyakorlatát bemutató vándorkiállítás. Most kezünkbe vehetjük a téma könyv alakban feldolgozott változatát. David King, az angol író, fotómûvész harminc éven át gyûjtötte akadályokat nem ismerô megszállottsággal a korszak festményeit, plakátjait és fényképeit. Elkötelezettségének eredménye ez az egyedülálló fotóalbum, amely az értékes gyûjtemény magyarázó szövegekkel kísért válogatása. A képanyag ez esetben nem csupán a szöveg illusztrációja. Maguk a képek a fôszereplôk. Sztálin-portrék, dicsô jövôt szuggeráló, messianisztikus egyenmosollyal. A fôállamügyészt, Andrej Visinszkijt a késôbb általa kivégeztetettek gyûrûjében ábrázoló csoportkép. Hadvezérek, politikusok és névtelen kisemberek mûteremben készült arcképei, festett hátterek, mûsziklák és preparált harci lovak társaságában. Híressé vált fotó a joviális Vezér karján ülô mosolygós kislányról, akinek szüleit a fénykép elkészülte után nem sokkal kivégezték. Fokozatosan tûnnek el a képekrôl Trockij és a trockisták, majd ilyen vagy olyan okból lassan mindenki más (Kirov, Zinovjev, Kamenyev, Jezsov és a többiek). Végül a szovjet diktátor egyedül marad, mintha egymaga csinálta volna az egész forradalmat, jóllehet korántsem ok nélkül hiányzott az 1917-es októberi forradalom bolsevik vezetôit ábrázoló fotómontázsról. A könyv igen széles közönségre számíthat. Tanulságos lehet például a vizuális mûvészetek kedvelôi számára. 1917 után a mûvészeti élet is az új kormány ellenôrzése és irányítása alá került. Államosították a gyûjteményeket és a húszas évek relatív szabadsága után megszabták a szocialista mûvészet alapelveit. A szocialista realizmus pedig a XIX. század második felébe visszanyúló gyökereit megtagadva a politikai rezsim kiszolgálójává vált. Némelyek talán túllépnek majd a perspektíva és a lépték szabályainak sorozatos semmibevételén, és értékelni fogják az apró utalásokat, mint például a Sztálin cirill betûs nevét formázó harci repülôk kötelékét a nagy szocialista égbolton. Ha tudnak, választhatnak egy kedvencet a tömör, ám annál izgalmasabb címû festmények közül (például A Népbiztosok tanácsa 1917. december 7-én átadja Dzerzsinszkijnek a Cseka felállításáról szóló határozatot). A fényképészet gyakorlói kapnak néhány ötletet arra vonatkozólag, hogy hogyan lehet gyér hallgatóságból zsúfolt termeket, a ragyás Joszifból pedig grúz Clark Gable-t varázsolni. A retusálás technikájának minôsíthetetlenül alacsony színvonala persze valószínûleg lehervasztja majd érdeklôdésüket. A fotográfusok bizonyára hitetlenkedve csóválják a fejüket a fényképezés mûvészete elleni dilettáns merényletek láttán. A nem kívánt személyeket ugyanis felettébb fondorlatos módon leplezték. Hol letakarták egy papírdarabbal, hol szamárfület hajtogattak rá, hol pedig leöntötték egy tintapacával. Máskor egyszerûen csak besatírozták vastag fekete tussal. Általában azonban egyszerûen kivágták, esetleg egy - az adott pillanatban még szalonképes - fejet montíroztak a testhez. Elôfordult, hogy nem is leplezték a hamisítást. Ilyen esetekben kísérteties emberi körvonalak sejtetik egy persona non grata hajdani jelenlétét, nem hagyva kétséget afelôl, hogy mit jelent a manipuláció ilyen nyílt vállalása. A szemlélôben mindenesetre hamar kifejlôdik egy különleges érzék, s a fekete háttér, egy nyilvánvalóan elnagyolt ecsetvonásokkal rajzolt ruházat, a háttér láthatóan késôbbi és többnyire csapnivaló kiegészítése, az ottfelejtett árnyékok és az élettelen, merev mozdulatok láttán azonnal gyanakodni kezd. A fényképek eredeti és késôbbi, retusált verzióinak összehasonlításával rekonstruálható a sztálini paranoia kórképe. A szereplôk egymáshoz viszonyított pozíciójából és testtartásából dekódolható a folyton változó korabeli viszonyrendszer. Minden történelem iránt érdeklôdô olvasó nyomon követheti a fotókon a mítoszteremtés stációit. Elmerenghet a nemrég még írástudatlan nép számára összeeszkábált sztálini ikonográfia és a valóság közti eltéréseken, és a jelenség bizarr szakrális jellegén (balzsamozás, a zarándok- és kegyhely szerepét betöltô Lenin-mauzóleum stb.). Lesznek, akik fellélegeznek, hiszen ez a korszak lezárult. Az idôsebbek talán még némi elégtételt is érezhetnek egy ilyen leleplezô könyv puszta megjelenése miatt is. Mások szörnyülködni fognak annak a képtelenségén és tragikumán, hogy valaki a történelmet megsemmisíti és újraírja. Ellopja az emberek múltját: öndefiníciójuk, önértékelésük, jelenük és jövôjük viszonyítási alapját. Istent játszik, és a létezôt nem létezôvé változtatva egy soha-nem-voltat nyilvánít valósnak. Nézi az ember Sztálin fotóit, majd Berija és a többiek arcvonásait kutatja hasonló - kicsit szégyellt - kíváncsisággal. Próbálja megérteni. A legtöbben valószínûleg jókat röhögnek majd. Mit is tehetne az ember zavarában, amikor a képeken szereplôk átrendezésekor egy-egy emberi testrész a helyén marad, mint Kaganovics (a szovjet pártapparátus akkori második embere) jobb válla Vorosilov háta mögött, vagy Trockij könyöke Lenin balján? Akaratlanul is elmosolyodunk a Nyikolaj Sztrunnyikov által festett, és - a szerzô megfogalmazásával élve - ravaszul számító Lenin-portréja láttán. Hasonlóképpen nehéz komolynak maradni, amikor hiába lebeg a dicsô Sztálin feje sugaras dicsfényt árasztva a Vörös-tér felett, a tömeg mégsem veszi észre, és az ellenkezô irányba lövelli a diktátort hizlaló szemragyogását. A leginkább abszurd azonban a szobrász Anyikusin kínosan kétértelmû Lenin-szobra, illetve Leninnek és feleségének, Nagyezsda Krupszkajának a közös fotója, amelyen a fénykép elkészítésekor észre nem vett, belógó távcsô Krupszkaja fejének szegezett puskacsônek látszik. Az én választott fényképeim nem látványosak. Az egyik, Iszaak Babelnek ôrizetbe vételekor (1939. május 16-án), a rendôrségi nyilvántartás számára készített fotója. Oldalnézetbôl a fejtartás az orosz ellenzéki értelmiségi méltóságát és emberségét sugallja. A pár pillanattal késôbb, szembôl készült fotón az író tekintete fáradt és józan. Tudta, hogy mi vár rá. 1940. január 27-én lôtték agyon, hosszú és gyötrelmes vallatási procedúra lezárásaként. Babel a könyv elején található, egyik mottóul választott idézet tanúsága szerint azt írta: Ma csak egyféleképpen beszélhet az ember szabadon a feleségével - éjszaka, takaró alá bújva. Ebben némileg tévedett. A feleségében sem mindig bízhatott az ember. Elôfordult ugyanis, hogy a kiszemelt személy mellé kirendelt beépített ügynök volt, vagy késôbb kényszerítették arra, hogy a férjérôl feljegyzéseket készítsen a titkosrendôrség számára. Ugyanazon az oldalon egy másik megrázó kettôs portré látható egy mûvész házaspárról: egy híres színházi rendezôrôl és színésznô feleségérôl (Vszevolod Mejerholdról és Zinaida Rajhról). A férfié Viszockij-típusú, okos és érzékeny, ötvenes férfiarc. 1940-es kivégzése elôtt ugyanazok a vallatótisztek kínozták meg, akik Babelt. A nô tiszta és finom tekintetû, bájos orosz szépség. Méltán híres szalont vezetett moszkvai lakásukon. Nem sokkal férje letartóztatása után gyilkolták meg az otthonában, brutális kegyetlenséggel. Eleinte zavart a szöveges rész populáris hangvétele. Összeférhetetlenséget éreztem az ironikus kommentárok és a képek között. A sokadik végiglapozgatás után szûnt meg teljesen a lappangó ellenérzés. Ezekrôl a dolgokról csak így lehet beszélni. Vagy sehogy. King könyve lebilincselô élmény. Értéke ráadásul idôvel jócskán növekedni fog. Nem vitás azonban, hogy nehéz lesz levenni a polcról. Igaz, nehéz lesz visszatenni is.
És hogyan vélekednek a művészi szempontokról mások?
The converse way to fake the photographic evidence is to efface something. The result is an image that tells the truth up to a point, but not the whole truth. For example, one of the most notorious photographs of the twentieth century exists in two versions (figure 9.7). The first, taken on May 5, 1920, shows a dramatically posed Lenin addressing a meeting with the conspicuous figure of Trotsky at his side. In the second, Trotsky is absent--deleted from the image as he was in general from Stalinist history. Those who want to rewrite political narratives know such strategies well--hence also the removal of Alexander Dubcek from a 1968 photograph of Czech leaders outside Saint Vitus Church in Prague,
Lári fári, Trockij kizárólag művészi szempontokból lett leretusálva. Valójában a kutyát nem érdekelné, hogy ott áll-e eggyel több figura az emelvény lábánál, avagy sem. Viszont zavarta a kompozíciót.
Antallék viszont ténylegesen megsemmisítették a kádár rendszer egyetlen hiteles történelmi krónikáit, ami kb. az árvisúrák tűzre vetéséhez fogható bornírtság, mely különösen azért szégyenletes, mert tanult történészek asszisztációjával vitték véghez. Még tiszta szerencse, hogy egy-egy darabka véletlenül elkerülte az őrjöngő pusztítást, mellyel a későbbi történelemhamisítást készítették elő. Hát múlt héten nálam járt egy 22 éves srác, akinek vetítettem pár lájtosabb agitpropot, és szegény teljesen elcsodálkozott, amikor az uttörőünnepélyen felhangzott a magyar himnusz, hogy "hát ez akkor nem volt betiltva???" - én meg elborzadtam: úristen, ennek a szerencsétlen embernek miket tanítottak az iskolában a kádár korszakról??? Hol van ehhez képest egy kis fotóretusálás... :-(
, a csokolade az egy kaloriabomba, nem veletlen ,hogy katonai ellatmanyi etel pl az amerikai fegyveres eroknel, elveri az ehsegerzetet es energiat ad ,tiszta zsiradek meg cukor
Érdekes, engem is álmosít a csoki , telté tesz , legalább is olyan érzés. Olyan mint ha jü sokat ettem volna és nem kívánna utána már semmit enni az ember...
A csokoládé ezért okoz boldogságérzést , ha jól tudom , de nem okoz felfrissülést , meg élénkülést ... vagy igen ? :))
A kávéra nem hiszem , hogy nagyon káros lenne, mert akkor a fél ottomán nemzedék kipukknt volna már évszázadokkal ezelött . Az araboktól az indiaiakig, a törököktől a mittudom én kiig , mindenki szlopálja nyakra főre évezredek óta a kávét ... de eddig senki sem mondta , hogy mérgező ... :)
Ugyanis a hamisításban mi, kommunisták igen-igen járatosak vagyunk és itt sem tűrjük a konkurrenciát.
A skilled technician can even paint a picture to remove someone, replacing the person with the background. Photographing the altered image produces an image that can often pass for the real thing. A classic example of this manipulation is the picture of Vladimir Lenin addressing a crowd in front of Moscow's Bolshoi Theater in 1920. In reality, Leon Trotsky was also on the film. In a massive campaign of historical revisionism during the leadership of Joseph Stalin, Trotsky's involvement in this and other photographed events was erased in an attempt to purge the memory of opposition to Stalin's leadership.
Legfrissebb eredmények szerint nemhogy nem káros, hanem kifejezetten egészséges (egyik legjobb antioxidáns). Persze nagy mennyiségben, vagy rossz minőségben minden lehet káros, még a víz is. Meg vannak betegségek, ami mellett nem olyan jó, de az eper is rosszat tesz annak, aki arra allergiás. Szóval bonyolult dolog ez persze, de az, hogy a kávé káros lenne, az meghaladott dolog.
Én sem akarnók. De ami engem érdekel, az ilyen formában hozzáférhető. Ki tudja, miért de nem adják ki pl. az 1957-ben készült Így történt című dokumentumfilmet dvd-n... politikai szemlélete nem felel meg a jelen hatalmi elitnek, betiltották, a meglévő kópiákat baltával meg is csapkodták, a komrádomnak is úgy kellett 8 centis darabokból összeragasztania - de megvan, bemutatható, és a kapitalisták bekaphatják! Nem engedjük a történelmünket meghamisítani! Menjenek ezek a fenébe! Sok bomlott agyú tőkésbarát...
Azért még nem teljesen. Mondjuk úgy, hoyg ma egy projektor képes az átlagos igények kielégítésére. Minőséget viszont még most is hagyományos fotokémiai eljárással csinálnak a filmszínházakban. Pedig egyetlen 35-ös kópia előállítási költsége jóval több, mint a legdrágább projektor laptopostul...
