Senki nem küldött az indexre. Ezt csak a kényszerképzeted vizionálja.
A másik igazgatósági tag elmondta ,mikor meglátta az Index pénzügyi helyzetét feladta.
Miért találod meg Vaszilyt.? Tudom kell egy ellenségkép. Senki nem szólt bele az index munkájába, pedig tökéletesen szembe helyezkedett a jobboldallal. Három évig tette.Nezz már szembe az Index átalakítása ott lógott, hisz lépni kellett. De a szerkesztőség felállt. Dull a sutba dobott tervet eljuttatta a konkurens 24 hu részére.
LOL. Bemutattam azt a manipulatív technikát, amivel az Index és társai sajtóper nélkül hazudoznak, a direkt hazudozás mellett, mint pl. a cseh maszkok elkobzása, vagy az álmentős története. Van, aki átlát rajta, és van, aki még ehhez is hülye.
Még egy döntő szempont. Nagyon nem mindegy, hogy valaki egy hatalmi gépezet kiszolgáló cselédje, háta mögött a teljes erőszakszervezeti gépezettel, anyagi korlátlan háttérrel, vagy valaki egy kisebbséget képvisel. A kisebbséget nem cigányozásként használom, hanem ellenzékként. Mert ugye az egyik 2/3, a másik 1/3?
Bármennyi aljas gyalázkodási pert elveszít az egyik, állami adóforintokból vigéckedik. A másik a saját és kollégái bőrét kockáztatja.
Ez a Putin által alkalmazott manipulatív technika: közös nevezőre hozni mindent. "Ők is szarok, mi is szarok vagyunk, szóval teljesen mindegy."
Csak ez nem ilyen egyszerű :)
Az Index nem tökéletes, de össze se lehet hasonlítani a kormánymédiával. Egyenlőséget tenni a kettő között finoman is szólva egy erős túlzás.
A másik probléma: még ha ugyanolyan szenny médium lenne az Index mint a többi kormánymédia (nem az), akkor sem jó az országnak ezen médiumok beszántása, mivel túlságosan egyoldalú lenne a tájékoztatás - hozzáteszem, már most is az a kormánypropaganda javára, tudtaos tervezés által és hatalommal való visszaélés által.
A harmadik probléma, hogy megint beleesel a "libkány vs. fidkány" csapdába. Mint már írtam ez már rég nem erről szól, csak a kormány továbbra is erre játszik, és sajnos sikeresen mert bekapjátok a legyet.
Hiába akarod bemagyarázni a dolgot, nem tudod bemocskolni az indexet. Ez nagyon gyenge próbálkozás volt a részedről. Semmi hazugság nem volt a cikkben.
De még ha lett is volna, az eltörpül a kormánymédia hazudozásai, csúsztatásai, manipulációja és egyoldalúsága mellett.
Erről persze továbbra sem beszélsz, csak dobálod a sarat az indexre, de ha szóba kerül egy kormányközeli médium akkor ignorálod. Ezzel magadat minősíted. Tudod jól, hogy kettősmérce a négyzeten amit csinálsz, de nem érdekel téged mert egy agymosott fideszes vagy.
Szóval olvasd csak tovább az Origo és társait, látszik hogy ezeken szocializálódtál.
Mindenesetre most megoldódik az átszervezés, viszont tényleg nehez dolga lesz Bodolainak megfelelő újságírókat találni, de ha van esze felvesz egy viszonylag kezdő gárdát, akiket meg a ballib véleményformálók nem tudnak eltántorítani mint azt a szerencsétlen egynapos főszerkesztő helyettest.
A blogokkal azt az időt kihúzzák míg az új gárda betanul, és utána mehet új koncepcióban az index.
hát nem pont így történt, de immár lényegtelen. nem érdemes folyton visszakérődzni ugyanazt. mindenesetrre schmidt mariska elgaloppírozta magát. lehet, hogy most egy kicsit ferde szemmel néznek rá a fidesz belső berkeiben.
Az a név már nagyon gyakorlott ítélet végrehajtó. Mindenki pontosan tudta, hogy mi lesz a vég. Csak az időpont volt kérdéses. Így legalább nem csendben elkullogva és leszalámizva kellett elmenniük.
Amikor a csútkány a kamerák előtt fakenews portálnak nevezte és nem állt szóba velük, a golyó csőre lett töltve. Az elsütéshez is megvolt a végrehajtó.
Pontosan és jól mondta Winkler Robi is.
Lehet ezt maszatolni, mellébeszélni és hülyíteni a szekta hívőit. A lényegen nem változtat. Azok meg úgyis tapsikolnak bárminek ami a csútkányból kijön.
Ha még nyolcvanszor körbetekerged a sztorit, akkor se tudod kimosni a sz.rból az Indexet.:D A kórházban fel sem merült, hogy hazaadják, ápolási osztályra akarták tenni, de a hozzátartozó elzárkózott.
A kedvenced tehát hazudott, mellesleg nem először. Mehetsz vissza a faszbukra dolgozni.:D
Maradjunk a vita eredeti tárgyánál: te azt állítottad, hogy az indexes cikk címében hazugság volt.
Ez pedig nem igaz, de leírom másképp hogy könyebben felfogd miért:
Ha lett volna hely a rehabilitációs osztályban, akkor a beteg biztosan a korházban marad és nem áll elő az a helyzet, hogy gondolkodni kellene azon, hogy otthon vagy a korházban oldják meg az ápolását. De mivel nem volt hely, ezért álhatott elő ez a helyzet.
Az ápolási osztály pedig csak egy pofon a szarnak. Te mit tettél volna a nő helyében ha a korházban azt mondják nincs hely a rehabnál de hazamehet az élettársa mivel "elméletileg" olyan állapotban van, hogy maga is meg tudja ápolni, de ha nem szeretné akkor betehetjük az ápolási osztályba?
Nyílván az ember inkább otthon szeretné tudni a szeretett élettársát ha már azt mondták a kórházban az állapota ezt megengedi.
Ami még szomorú, hogy a történet tanúlságát sem sikerült levonni. Bár lehet, hogy ez a konkrét beteg nem szenvedett károsodást abban, hogy nem volt számára hely a rehabnál,(bár ezt sem tudjuk biztosan) de ez könnyen megeshetett volna egy másik beteggel.
Szóval amíg te hipokrata módon az indexet fikázod eme cikk miatt, addig a valóságban egyes betegek kárt szenvedhettek/szenvedtek a kórházi ágycsökkentés következtében. Ha pedig nem lenne olyan médium mint az index, akkor ezekről az eseményekről még csak nem is hallanánk.
A kérdésemre a választ pedig továbbra is kerülöd. Megértem én, biztos nagyon kellemetlen számodra.
Őszintén megmondom, engem cseppet sem érdekel, hogy lett az Index-vezérigazgató Vaszilyból - aki a cikkből kitűnően jó barátságban volt akkor még UP-vel és Kardos Gáborral is - afféle médiahentes.
De hogy az lett, az biztos (és a cikk is erről szólna, ha megérne nekem 360 Ft-ot, de nem ér meg).
A lényeg a lényeg: mindenki pontosan tudja, hogy Mészáros Lőrinc meghosszabbított karja, miközben egymás után nyírja ki a nem kormányhű és nem szolgalelkű médiumokat.
Nem igaz. Tusk nagyapja sosem volt náci, és Tusk is - meg most már Lengyelország is - pontosan ismeri, hol és mikor, hogyan vett részt a világháborúban.
A Prosti Srácok simán hazudott, de még mekkorát.
De legalább külföldön is bemutatkoztak, most már ott is tudják, hogy milyen hazug szennymédiáról van szó.
LOL. A kórház válasza is hivatalos, és semmiféle ellentmondásban nincs a záróval.:D Kifejtettem, próbáld meg felfogni, bár sok reményt nem fűzök hozzá.:D A hülyeségeid pedig nem érdekelnek, farhátkommandós, az új nickeddel is fölösleges a bokámnál csaholnod.
Zárójelentés szövege: "A jelenlegi járványügyi helyzetre tekintettel, időközben – a rehabilitációs és krónikus betegágyak átmeneti felszámolása miatt – a betegek áthelyezése jelen esetben nem kivitelezhető."
Hangsúlyozom, ez az írásos hivatalos orvosi zárójelentés.
Ha ez nem az ellenkezője akkor mi?
És az pedig egyértelmű, hogy ha nem számolják fel, akkor a rehabra küldik, nem pedig haza. Tehát még egyszer, a cikk címében nincsen hazugság.
"És továbbra is én döntöm el, hogy miről írok az adott témakörön belül."
Te döntöd el, csak lejáratod magad a válasz kerülésével (meg az ignoranciáddal).
Nézd kislány, először is az általad preferált kormánypropaganda médiumok háza táján kellene rohadt nagy rendet rakni. Ha ez megvan, akkor talán elérnek egy normális szintet, amit az index is képviselt. Ez után folytathatjuk a beszélgetést.
Mindaddig ez egy ordítóan nagy kettősmérce a részedről ilyenek miatt kritizálni az Indexet, miközben iszod a lakájmédia szavait - az újságírás pöcegödrét.