Na úgy néz ki, hogy meggyógyult az ablakklímám. Reggel idegbeteg lettem, kikaptam a helyéről - 80 kiló :(( - ripityára szedtem, a hűtőket átmostam slaggal, minden cuccot szépen áttörülgettem - ezt inkább csak a gép lelke miatt - visszakínlódtam a helyére és lőn! Gyönyörűen működik. Frankó hűvös van és megy szépen, nem áll le 1-2 perc után mnt eddig hanem a termosztát szerint ahogy illik. Eszméletlen dzsuvás volt a két hűtő benne, spaklival kellett lekaparni a szőrt róla. :/ Tulajdonképpen ez még soha nem volt megtisztítva, ugy hogy nagyon ráfért már! Ráadásul szaga sincs már. Szóval hepi a helyzet!
Mi a véleményetek az Argo Split klimáról (3,8 KW és "A" energia osztályos)?
Nem vagyok megelégedve vele, most hogy 3 napja igazi kánikula van, alig hűt valamit.
A kültéri egység egésznap egyszer sem kapcsol ki, bent a lakásban még is 26-28 fok meleg van. Amikor megrendeltük a klímát a szerelő felmérte a hűtendő területet és Ő javasolta a 3,8 KW-os nagyságot, azt mondta elég lesz.
A másik gondom a beszereléskor ( 1,5 hónapja szerelték) alig halhatóan üzemelt a beltéri egység, most pedig idegesítően hangos, de nem állandóan, hanem felváltva halk és hangos. A hanghatások kb. 20-30 másodpercenként váltakoznak. Amikor hangosodik, olyankor úgy hallatszik mintha felpörögne a ventilátor. Ez a legkisebb fokozaton is előfordul. Tudja valaki véletlenül mi lehet az oka?
De számolj csak utána: A 3,5 kW-s klima áramfelvétele, amikor működik, akkor gyári adat szerint 1200W.
Ha 7-23h között (tehát 16h-n keresztül ment, akkor folyamatos üzemben enne meg 19 kW-t ami abszurd, csak akkor lehetséges, ha nyitva hagytak közben az ajtót, ablakot.
Nálam amikor megy a légkondi akkor a teljes időtartam max. 30-40%-ában (éjjel kb. 5 percet óránként) megy a kompresszor, a többi időben áll a rendszer vagy csak levegőt fúj ....
nem találom az enyémet, de pont ez a logo van rajta és ezt ilyen nyíltan csak nem lehetne pl. EW-ben forgalmazni, ha koppintás... Amúgy Electrolux group, ami igen csak jelen van itthon.
Annyit tudok, hogy nekem a hálószobában van beszerelve egy 2,5 kW-s Panasonic fűtő/hütő klima, május óta. Akkor még néha fűteni is kellett vele. Minden nap este 6-tól másnap reggel 7-8h-ig megy, eddigi fogyasztása (fogy.mérővel lemérve) 45 kW.
Áruljátok el, hogy mennyire fontos az évenkénti karbantartás?
Amikor beszereltettük 2 éve a split-klímánkat, kötöttünk a céggel egy karbantartási szerződést. Évi 10 eFt + ÁFA. Ez volt a feltétele a 2+3 év garanciának. Megígérték, hogy minden karbantartáskor átfestik a tartóvasat (elég gagyi, kicsit rozsdás vas). Tavaly nem jelentkeztek, pedig rájuk is telefonáltam (jó idő volt, ment az üzlet). Idén jelentkeztek, hogy jönnének karbantartani (A beltéri egység tisztítását közben mi sk. elvégeztük).
Kérdeztem, hogy akkor ugye a rozsdás tartószerkezetet befestik a megállapodásunk szerint. Mondták majd telefonálnak. Ennek 2 hete immár.
Kérdésem: mennyire szükséges ez a karbantartás? Nekünk is szükségünk van rá, vagy csak a cégnek. Esetleg elszökik-e a gáz v. valami ilyesmi.
Megjegyzem, eddig nagyon keveset használtuk, saccolásom szerint összesen 100-200 órát.
A gép lehet hogy valóban fog menni,de a hatásfoka nagyon le fog csökkenni,így a kültéri egység szinte folyamatosan menni fog.Igen magas lesz a villanyszámlád és a géped élettartama is valószínűleg jelentősen csökkeni fog.Egy 2,7kw-os gép ekkora szintkülömbségnél igen gyengén fog muzsikálni.
A problém az, hogy a kül és a beltéri egység között 10 méter szintkülönbség és összesen 20méter csőhössz van. Az olajcsapdák megoldhatók az emelés közben.
A gép gyári adat szerint max 7,5 métert tud emelni és 15m a max csőhossz. (a kültérit máshova nem lehet rakni)
Akik nálam voltak és felmérték, azt mondták, hogy menni fog így.
Milyen esetleges hátrányaim lehetnék a túlcsövezésből?
Olvass bele ebee a lapba és okulj!Ez lenne életed legdrágább klímája,amit ennyi szakértelemmel felszerelsz.A klímaszerelés nem négy furat,kis cső és villany,oszt kész!Azt sem írod mekkora helységbe kell a gép.Ez egy viszonylag kis teljesítményű masina.Keress egy szakembert és vele egyeztess.Hidd el,nem véletlenül kerül annyiba a gép felszerelése.
Én egy érdekes dologra lennék kíváncsi. Láttam akcióban, hogy Dimarson 2,06kW-os klímát lehet kapni 37-ér ÁFÁval, és tetszene is, ha a beszerelés költsége nem kétszerezné meg a befektetés árát. Ezért kérnék valakit, aki már szerelt ilyen split klímát be, esetleg ez a foglalkozása, legyen szíves nekem pár szóval leírni az alapvető szerelési dolgokat, pl hogy melyiknek kell feljebb lennie, a kül-, vagy a beltéri egységnek, nem árt-e a kültérinek, ha sokat süti a nap, stb. Nem érdekel, ha elszáll a garancia, mert melegem van, és ez így tényleg nem valami nagy összeg érte.
Ha esetleg azt hiszitek, hogy a cégeteket károsítanátok meg anyagilag azzal, ha ezeket leírjátok nekem, akkor e-mail-ben küldhetnétek pár szót ezzel kapcsolatban, sőt az e-mail-nek jobban örülnék, mert azt biztos olvasom, de hogy ide mikor térek vissza... Amúgy minél hamarabb jó lenne tudnom, hogy megéri-e így is venni, mert 2 napon belül meg kéne rendelnem. Ezer hála annak, aki megszán egy e-mail-lel!
Kissé lemaradtam a topicban,elnézést,hogy csak most reagálok.Meg kell hogy kövesselek.Amit neked ajánlottam,azt én is megtettem,tehát tanulmányoztam a garancialevelet.Ebből az derül ki,hogy ha velük (velünk)szerelteted a gépet,akkor van 24 hónap garancia,ami tehát nem érinti a 12 hónapos jótállást.Ergo,12 hónapon belül jogosan követelheted a lamella cseréjét.Itt egyúttal felajánlom,hogy a garanciádtól függetlenül kicserélem a törött lamellát,természetesen díjtalanul.(na persze,ha nem Karakószörcsög,hanem budapesti vagy környéki címed van.Küldj egy email-t az elérhetőségeddel és egyeztethetünk egy időpontot.
Egyébként a mondanivalóddal teljesen egyetértek,de a felcimkézést nehezen viselem. A Flag egy csomó alvállakozót foglalkoztat,nyilván idő kell a kirostálásukhoz.(remélem valóban szelektálnak).Én egyáltalán nem védem a céget,de én is nekik (is)dolgozom és nem érzem magam a minősitésedre érdemesnek.
Soha nem adtam semmire "független szakértőként" választ,nem is értem ezt a megjegyzésed,de spongyát rá,nem érdemes ezeken vitatkozni,nem erre van a topic.
boomerhu
Ha stilusomat kioktatónak tartottad,elnézést kérek tőled,nem áll szándékomban bárkit is kioktatni,kizárólag klímaügyben szerettem volna néhány hozzászólást tenni,de valóban egy kissé elmásztunk a klímáktól.
Úgy látom itt csupa műszakilag nem analfabéta férfi fordul meg. Biztosan tudtok nekem segíteni.
Van két LG klímánk tavaly nyár óta. Igyekeztem korlátozni a használatát (nem szeretem a műhideget, nameg a működési költség sem mindegy).
A problémám, hogy ennek ellenére horribilis összegűre nőtt a villanyszámlánk (már tavaly, nemcsak az ÁFA emelés óta).
Ha be vannak kapcsolva, állandóan megy a motor, nem áll le, mint ahogy ígérte a beszerelő.
A kül és beltéri egységek közel vannak egymáshoz, azzal nem lehet baj.
Lehetséges, hogy a gondot az okozza, hogy a kültéri egységeket egymás mellé 90 fokos szögben állította be a terasz sarkába a szerelő? (Így persze a teraszt is használhatatlanná tette.)
szelestucat kedves
mikortól érdemes Téged úgy megkeresni, hogy az mán főszezonon kívülinek minősüljön? Szeretnék majd egy duál split klímát, no persze beszerelve...
Köci: 1 ember
Helló mindenki!Tegnap írtam,hogy letörött ismét 1 pöcök a vestel klimám lamellájáról.Kis fejvakarás után rájöttem a megoldásra.Lefűrészeltem a megmaradt csonkokat,majd egy kábelcsatorna U alakú profilját kettévágtam.Így kaptam egy L alakot.Ezt aztán a régiek helyére rögzítettem kicsi csavarokkal.Kívülről semmi nem látszik,mivel üreges a lamella.Ma fogom visszarakni.A meghajtott pöcköt is sikerült pótolnom egy tipli segítségével.Nem nagy meló,és 4000 ft-ot megspóroltam.Üdv:Tom
Őszintén szólva én a magam hibájából tanultam meg a különbséget a márkás és a gagyi között. Ha az embernek szüksége van valamire akkor vegye meg a márkásat, ha nincs rá pénze, akkor gyüjtögessen, vegye részletre stb., de ha a gagyit veszi meg, a márkásat akkor is meg kell vennie később (ha tényleg szükséges) csak akkor már tele lesz keserű tapasztalatokkal.
Amugy az 50 eft/év akkor igaz, ha értesz annyira a klimákhoz, hogy magad felszereld, mert a szerelők ugyanannyit számolnak fel a márkás és a noname klimák felszerelésénél is ....
Szóval én régebben jópár műszaki cikknél ráfaragtam a noname cuccra, minden esetben bebizonyosodott, hogy miért volt olyan olcsó .....
Nem akarok erről vitát nyitni. Biztos nem tudja ugyanazt, ugyanakkor 2 db ilyen megy hibamentesen a cégnél 2 éve, tehát pl. hideget csinál. Azt hiszem, a mai magyar átlagkeresetek mellé nem kívánhatod hogy mindenki 200-250 ezer forintot költsön egy klímára. De ha évente lecserélem, kb 50 ezer forint/év, ami 3 év alatt teszi csak ki a "márkás" klíma árát. És nem hiszem, hogy megbízhatóan szervíz nélkül egy bármilyen más márkás készülék bírná 3 évig, úgy hogy nem tartod karban újabb tízezrekért. Azt a felfogást amit Te képviselsz, nem osztom, sőt a saját szakmámban is vannak ilyen emberek, én inkább azt mondom, mindenki a saját lehetőségei szerint vegyen magának bármi, tudva annak esetleges hátrányait is.
Ha megnézted a kérdésemet, nem a klíma műszaki paramétereivel volt problémám, hanem a garanciális (gyári hiba esetén is) ügyintézéssel, hozzáállással. Ezen pedig nem segít ha fikázol egy-egy terméket. Ár-érték arányban azt hiszem semmi gond ezekkel a cuccokkal, csak a törvényes garanciát is normálisan kell intézni.
A hálónkban egy Frigidaire FSA 09PB5MB split beltéri dolgozik. Nagyszerűen, gyorsan lehűti a 13 m2-es szobát, nem is túl hangos, de 2-5 percenként egy kattanás hallatszik belőle (olyan mint ha egy kis ág eltörne). A swing nincs bekapcsolva, auto-n van a berendezés és természetesen nem ilyen sűrűn kapcsol a kompresszor (az különben is másik hang gondolom), mi lehet ez?
az a baj, hogy ez egy ruszki klíma, még az átkosból való. Jó nagy dög. :/ Elvétve még ltn belőle egy-kettőt. Mondjuk eddig nem volt vele semmi gond a hangját kivéve :)
A számomat, és egyéb elérhetőségünket megtalálod a www.pannonklima.hu lapon.
Várom hívásod. De, ha Te adsz számot szívesen felhívlak.
Kriptaszökevény
Abból a jelenségből, amit leírtál csak tippelni tudok. Mivel halványul a világítás, az azt jelenti, hogy megnő a kompresszor áramfelvétele. Ezek szerint erőlködik, majd megáll. Mivel igen hamar következik be, valamilyen dugulás is okozhatja. A kompresszor csak dolgozik, sűríti a gázt, de az nem párolog el, így egy két perc múlva már elhal a folyamat, megáll a gép. Persze ez csak egy elképzelés, ahhoz, hogy érdemben nyilatkozzak látnom kéne a szerkezetet.
Kondenzvíz azért nincs,mert nincs hűtés, tehát nincs kondenzáció.