Az orvosi diplomám a világ nyugati orvoslást elfogadó országaiban 100 %-osan működik, de az igaz, hogy a radiológia, mint önálló szakma csak egy magas színvonalú egészségügyben értelmezhető.
A diploma ugyanis nem egyenlő a szakvizsgával.
No, akkor vegyük megint elő a preferencia és az értékrend-vizsgálatokat, mert azok ott vannak előtted, és bemásolnod tán könnyebb a mások által megírt dolgokat.
Tévedsz. Amit Kuhn ír pontosan vonatkoztatható a mai magyarországi helyzetre, épp csak nem ismered fel, ahogy azt se, hogy isten vagy a spontán remisszió mennyivel többet számít a gyógyításban, mint te vagy ahogy azt se, hogy folyamatosan on topic vagyok.
Egy reformhoz az is kéne, hogy pl. odafigyeljenek az orvosok ilyenekre, és ahogy te képtelen vagy rá, úgy mások is. Pl. ezért nem is lesz reform vagy változás elég hosszú ideig. Önmagatok vagytok legfőbb akadályai.
Ez ma már minden szakmára elmondható. Apám sem maga bányászta a vasat a vésőkhöz. (Mivel a nagyapám viszont kovácsmester volt, így értett egy kicsit ehhez is, a megmunkálás sem okozott volna problémát. De ezt már szerette szakemberre bízni.)
Ugyan, ugyan. Amit Kuhn ír a paradigmaváltások és a szellemi forradalmak kapcsán, sokkal nagyobb léptékű dolgokra vonatkozik, mint a mi mostani helyzetünk - mint ahogy metodológiai hiba az általános iskolai fizika házihoz (két golyó ütközik) a relativitáselméletet segítségül hívni.
Valami ontopic mondanivalód van végre? Érdekes veled így diskurálgatni egyébként, vicces látni, ahogy próbálsz olyan, számodra ismert területeket iderángatni, melyekről úgy véled, a vitapartnereid nincsenek bennük otthon.
Dehogynem! Isten adta eszed, szorgalmad es kitartasod eredmenyekent tudod ezt megcsinalni es uj eletet adni a paciensnek. 100-bol hany magyar ember kepes erre? Na, tobbek kozt azert kellene rendesen megfizetni.
Éppen csak az a különbség, hogy a hithű muzulmán nőket nem szokták a nőrokonaik nyugati orvosokhoz elkísérni, mert ha a férj megvádolja az asszonyt, akkor a nőrokon szava nem hiteles.
Thomas S Kuhn erről biztosíthatlak nem ír.
A diplomád meg a világ nagy részén szart se érne (főleg ha a gyártó nem biztosítja számodra azt az eszközt, amivel dolgozol és csak a tudásora és nem az eszközeidre számíthatnál) és peched van, mert ők vannak többen... :)
Egyszerű - ha nálam nem vetkőzik, akkor az én ismereteimet nélkülözni kénytelen, ugyanakkor az őt kísérő bicskás férfiak meg tudják, amit te nem: hogy a hithű muzulmán nőket egy nőrokonuk kíséretében nőnemű nyugati orvosok nyugodtan levetkőztethetik, vizsgálhatják és gyógyíthatják őket. Bár erről nem tudom, hogy Thomas S. Kuhn ír-e nagyívű műveiben.
Ha már a különböző kultúrkörbe tartozókról esik itt erősen off szó. :-)
Az eszköz gyártójának tudását tehát teljesen felesleges ebben az esetben megemlítenünk....
Majd ha valóban a saját kezeddel csinálod, szólj.
Mellesleg kicsivel kevésbé elvakult ember, azért hozzátette volna, hogy ismerve a kockázatokat, hálistennek minden úgy sikerült, ahogy elterveztem, és semmi nem ment félre.
Szóval tényleg buta vagy és ennyire.
Lehet, hogy nem veszed észre, de én folyamatosan on-topic vagyok.
Valahogy az ő csempéi még mindíg a falon vannak. Nálam meg potyognak.
Hasonlok az en tapasztalataim is. Felhigulnak a dolgok. Minden az egyszerhasznalatusag fele tendal. Olvasom, hogy mar a Mercedeszeket sem eletreszoloan gyartjak. Hat persze. Latom a gyerekeken, hogy lassan a parkapcsolatokat is ez az eletfelfogas iranyitja. Meg ugy nagyjabol mindent. A kapcsolatrendszereknek, legyen az szemelyi, vagy akar targyi , ez az ideiglenessege az emberek egyre erosebb elidegenedesehez fog vezetni. Ez meg nem jo. Ez ellen szvsz a minoseg hansulyozasaval lehet segiteni. Minosegi munkaval es minosegi emberi kapcsolatok kialakitasaval, ami meg manapsag, ebben a felporgetett vilagban nagyon nehez. Nemhiaba egyszerhasznalatos majd' minden:)
Az a néhány érszűkületes ember, aki mondjuk 10 óra 10 perckor súlyos érszűkülettel feküdt az asztalon, majd 10 óra 44 perckor megfelelően tág erekkel került fel az osztályra megfigyelésre, bővítheti az ismereteidet.
Elképzeltem, ahogy a csadort viselő kismamának azt mondanád, hogy "vetkőzzön". Két perc múlva az őt kísérő férfi családtagok beleznének ki nagy, görbe késekkel.
Ahogy a tiéd se érne semmit Thaiföldön vagy Kínában, (Ajánlott irodalom Thomas S. Kuhn a tudományos forradalmakról) de még iszlám országban is nehezen boldogulnál....
Mikor tudtál meggyógyítani utoljára úgy valakit, hogy tudtad, hogy az kizárólag neked és csakis neked köszönhető? (a spontán remissziót és az isteni gondviselést is leszámítva)?
És az, hogy Mari nénit kigyógyította az isiászból, garantálni fogja, hogy engem se kezel félre? Ejnye- ejnye.
Megjegyzem, a sámán, akihez én szoktam menni, egyébként orvos Kínában, csak állítólag nem honosítják a diplomáját a nagytekintélyűdoktorurak itthon. Politikai menekült, szegény nem érte be egy gyerekkel, kettő kellett neki.
Nem tudom eldönteni, hogy ezt a sok hülyeséget provokációs célból írod ide, vagy a szellemi képességeid végességének demonstrálásaként.
Az orvoslás kiszámíthatóságának, az eredmény tervezhetőségének mindenféle aspektusai (és ezek összehasonlítása egyéb szakmákkal) számtalanszor, mélységében ki lett fejtve az egészségüggyel kapcsolatos fórumokon (ezekből azért nincs sok). Ha valaki ezek alapján sem fogja fel, hogy miről van szó, akkor leginkább a két előbb említett kategória valamelyike képzelhető el...
Arról végképp nem is beszélve, hogy nem tartozik a topic szorosan vett témájához. Orovosgyalázásra számos egyéb szaktopic született...
Ezen inkabb a vezetok kene elgondolkodjanak. pl. felezett autopalyaepitesi penzekbol, mondjuk. Vagy onnan, ahonnan a roman kormanynak volt, amely evek ota 22 %-al emeli evente az orvosok alapfizeteset. Igaz-e hogy ez szep teljesitmeny egy roman kormanytol?
Abban, hogy az első lépés jó irányba ment volna, nem értünk egyet.
Szerintem a mindennapok szintjén a finanszírozás (a kasszakulcs) kérdése másodlagos, sőt tán huszadlagos a szolgáltatók minőségéhez és versenyéhez képest.
Egyébként ez is elmúlt régen. Senki sem űzi a saját szakmáját. Apám régi vágású kőműves mester volt. Valahogy az ő csempéi még mindíg a falon vannak. Nálam meg potyognak.