Tudom, igazad van. Nem megoldásnak gondoltam a képet, csak betettem, mert a legpontosabban szól a máról és az elektromágnesesség, idegrendszer kapcsolatáról.
Olyan ez persze, mintha széllel szemben pisilnénk. Nem tudom, hogy reagáltam volna kamaszon olyan információra, ami miatt le kéne tennem a telefont. Pláne, hogy a világ, a haverok nem ebbe az irányba mennek ...
1-2 hét múlva írok bővebben. (Más dolgom van, azért nem is tudtam reagálni egy-egy posztotokra). A zenehallgatásra egyértelmű a megoldás. Repülési/repülőgép üzemmód. Telefonálni, netezni nem lehet ilyenkor, mivel nem kapcsolódik a telefon a bázisállomáshoz, viszont nem sugároz. A meggyőzés az egy másik kérdés persze. Vannak lesújtó kutatások erről, mondom.
Az összes tinédzsernek ott a kezében, cipelik, mint egy táskát...akinél nincs arról talán azt is gondolják h nincs...hogy vegyük ki a kezéből...? elmúlt 18, hogy...? Rövid és hosszútávon...? Én igazat adok Neked és...? Mindenkinek, de tényleg ott a kezében, azon hallgatnak zenét, mindent, legalább net, meg zene ne lenne rajt, de van....
Mai cikk arról, hogy a dohányzás elmezavart okozhat. ... más szóval nem a farok csóválja a kutyát, hanem az agy mérgezése miatt lesz depressziós, viselkedési problémás, valóságtól elszakadt az ember.
nade mit? hogy ezek nem normális dolgok? szerintem nem az a baj, ha az embernek érdekes gondolatai vannak, hanem az, ha közben figyelmen kívül hagyja az ún. sivár valóságot:)
veheti ő nyugodtan jelnek a Párizst, nem árt vele senkinek, csak éppen egy konkrét álláskeresésnél (tudom, errő szó nincs) ne vegye biztosra, hogy megkapja, mert a cég központja pont Párizsban van stb.
írtam már, hogy nagy irodalma van a témának, sok-sok rosszul végződő (ámde igen érdekes, bár ez megítélés kérdése, szerintem nem éri meg) élet, de ez kit érdekel, amikor éppen ő a világ ura?!
ha lenne erőm hozzá, kiraknám az utcára, csináljon, amit akar.
felnőtt, nem is annyira fiatal már, tartsa el magát. a gyereket meg adja állami gondozásba, ha nem tudja nevelni.
és a helyedben feltétlenül keresnék magamnak (azaz nem neki!) vmi segítő szakembert, mielőtt összeomlasz.
Ja, ilyenkor folyton szerelmes. Mindennap megtalálja az igazit, akire egész életében vágyott és akit neki rendelt a sors. Egyetlen óra alatt jön erre a meglátásra. Előfordul, hogy a Nagy Ő minden nap más, a tegnapi az tévedés volt.
De semmi sem véletlen, ez így rendeltetett, hogy ilyen hosszú úton kellett megtalálnia az éppen kiszemeltet.
A ruhája cimkéjén az volt, hogy "PARIS" ez természetesen azért van, mert Párizsban fog dolgozni hamarosan, és a többi és a többi. Minden jel, amerre csak megyünk mondjuk olvas egy szót egy plakátról, vagy bárhonnan az mind jelent valamit, mind neki üzeni a jövőt.
Gyermeket szeretne és nem látja a rizikót. Magabiztos, hogy meg tudja oldani, mert előtte állnak a sikerek,
csak én megakadályoztam azzal, hogy kórházba vitettem. Pedig ő csak boldog volt. Tehetséges festőművész, aki épp megrendelést kapott, valamint szenzációs jazzénekes és egy fellépési lehetősége is meghiúsult miattam. Kórházba kerülése előtt hajléktalanszállón is volt - erről ennyit.
Még a cigarettázást sem hagyta abba, mert a füst az védelmez. (Nem tudom mi az összefüggés a templomi tömjénfüst és a cigi közt, ennyi erővel akár rá is gyújthatnánk a templomban.) Kérdeztem, hogy mi a helyzet a nikotinnal, mire ő körbenyalta a cigarettát és közölte, hogy ő megszentelte a nyálával és nem káros így, sőt!
Súlyos betegségre való tekintettel el lehet vetetni állítólag 20 hetes korig, de jelen esetben ezt is neki kellene kérni.
Ilyen esetek közé tartozik tipikusan a mániás depresszió, borderline, drogfüggőség - ezt egy családvédelmis mondta.
De ahhoz is cselekvést kizáró gondnokság alá kell helyezni, (ez több hónapig tart) és tartok tőle, nem fogják meghozni az orvosszakértők ezt a döntést, mert a kórházban a kezelés alatt enyhébb állapotba kerül és mire az orvosszakértő látja majd, addigra nem tartja majd indokoltnak.
Első pszichiáter kérte sürgősséggel eseti gondnok kijelölését a súlyos pszichózisra és a terhességre való tekintettel. Azóta átszállították másik kórházba és ott viszont nem kapkodják el a dolgot. Egy bírónőtől megtudtam, hogy ezt akár 24 óra alatt is meg kellett volna tenni.
A sürgősség egy hónapja tart és nem történik semmi.
Minden orvos (aki nem pszichiáter) egyetért velem, hogy ekkora kockázat mellett ezt nem lenne szabad engedni.
Csak akiknek dönteni kellene, azok nem merik felvállalni, mivel a lányom ragaszkodik hozzá.
Azt ígérték, végeznek genetikai vizsgálatokat, hogy kizárják a magzat károsodását. Legalább ezt tennék meg végre, mert ha valami rendellenességet tapasztalnak, talán a lányom is elgondolkodna rajta maradék elméje morzsáival.
Érdekes módon már többször elhalasztották.
Végülis ráér.
Meg fogom kérdezni őket, ha mégis egy sérült baba születik, hogyan fognak elszámolni a saját lelkiismeretükkel??
mert lehet, neki valamelyik másik felelne meg. nem mindig egyszerű eltalálni.
ha/amíg cselekvőképes, addig ő rendelkezik felette, gondolom. (az apáról lehet tudni vmit?)
ha nem tudod/akarod vállalni, akkor ne vállald! szívtelenül hangzik, viszont tény, hogy nem te akartad ezt a gyereket.
még ha nem lenne másik gyereked, akkor se vagy köteles beledögleni a lányod betegségébe. sőt! mindenkinek elsősorban saját magára kell vigyázni, a lányod pedig már felnőtt, vagyis neki is, azaz nem neked rá is.
Kap gyógyszert, leponexet, de nem sokat javul a helyzet. Nincs a valóságban.
Az első kérdés az, hogy mi lesz a lányommal? Kinek az kezében hagyják a döntést, mire megszületik a baba?
Mindenképpen változtatni kell a helyzetén akár erővel kivárva a kedvező pillanatot, amikor lehet hatni rá, mivel már annyira eldurvult itthon a helyzet.
A testvérek tartanak tőle, mert agresszív is. Nagyon! És kiszámíthatatlanul! Végtelen antiszociális viselkedésével pedig háborús övezetté teszi az otthonunkat. Van még egy gimnazista gyerekem, egy aknamezőn él és borzasztóan megviseli lelkileg. Nem tehetem ezt vele tovább, nem hagyhatom hogy az ő egészséges fejlődése lássa kárát. Még két tanéve van az érettségiig és tervezi a továbbtanulást. Nagyon jó lelkű, érzékeny, törékeny.
Gyakorlatilag mintha elém állítanák a gyermekeimet egy pisztollyal a kezemben, hogy válasszak, melyiket lövöm le.
Egyik orvos azt mondta rezzenéstelen arccal, hogy majd a családsegítők intézkednek, ha látják, hogy ellátatlan a baba. El kell jutnunk idáig? Érdektelenség és cinizmus.
Gyámügyes hölgy (kb 26 éves lehet, gondolom óriási élettapasztalattal) közölte, hogy örökbe fogadhatom én is, vagy valamelyik családtag.
Ez nem így megy. Egészen biztosan borzasztó gyermekkora lesz annak a gyereknek is, ha úgy nő fel, hogy a mániás anyja küzd a nagyanyjával, és fordítva, a kisebb gyermekemről nem is beszélve, aki ezt kénytelen végignézni, mert még jópár évig rám lesz utalva ő is. Magamról csak utolsó sorban beszélve, hogyan tudom én ezt egyáltalán megoldani, végigcsinálni? 50 éves elmúltam, nem győzöm már sem anyagilag, sem energiával. És ha még ráadásul sérült is lesz a baba??!!
Szó szerint ezt éltem át tegnap egy az egyben ahogy írod:
A lehető legrosszabb érzés, hogy belepusztulsz az aggodalomba, miközben olyannyira ellenséges és elutasító, goromba, hogy a jelenlétét szinte elviselni sem lehet. Mindent megtennél, hogy otthon legyen, de ha otthon van, akkor kibírhatatlan.
Megőrjít a tehetetlenség.
A történetetek további része szívszorító, segítő szakember létemre, a hideg is kirázott....együttérzésem,együttérzésem, együttérzésem.....
Mániás szakaszban nincs szüksége pihenésre, alig alszik. Egy idő után azért kifárad a szervezete, ilyenkor jön a depresszív szakasz. Talán akkor sikerül.
A lehető legrosszabb érzés, hogy belepusztulsz az aggodalomba, miközben olyannyira ellenséges és elutasító, goromba, hogy a jelenlétét szinte elviselni sem lehet. Mindent megtennél, hogy otthon legyen, de ha otthon van, akkor kibírhatatlan.
Megőrjít a tehetetlenség.
Leérettségizett valóban, ezt még épphogy el tudtam érni. Nektek is van rá még esélyetek, de ha így marad az állapota, akkor majdnem mindegy. Hiszen nem megyünk vele semmire, mivel nem használja semmire. Nyelvvizsgánk is van. És? Ja, mondanom sem kell, hogy ezek az iratok nincsenek is meg. A több tucat költözésben valahol elhagyta az egészet, talán az érettségi bizonyítványát tudtam egyszer visszaszerezni, de már megint nem tudom, hol van.
Egyébként meg felháborít az orvosok teljes érdektelensége, semmi empátia, néha inkább cinikusnak tűnő semmire nem jó válaszok. Gyáván mindenképpen elkerülve a döntést, hogy tartós kezelés alá vonják, időhúzás, tétlenkedés, halogatás. Katasztrófális impotens társaság, meg kell mondjam.
Pl. arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha megint megszökik, közlik, hogy majd kiadják az országos körözést. Hát, ez nagyjából annyi, mint lónak a mozijegy egy kétmilliós városban. Mit számít, ha egyenesen zöldet keresni megy és ki tudja, megéri-e a másnapot és ki tudja mennyi idő múlva találják meg és milyen állapotban.
Minden bizonnyal lesz egy unokám, akinek az anyja borderlinos, vagy mániás depressziós (több diagnózisunk is van), nem képes eltartani önmagát sem, nem képes semmilyen folyamatos tevékenységre, nincs apja, nincs hova mennie, hepa fertőzött, füves, de annak a gyereknek mindenáron meg kell születnie. Ennyi rizikó faktor között azt kapom, hogy de lehet, hogy egészséges lesz. Hát, ez nekem lepkefing, ne haragudjanak. Remélem nem fogja az ördögöt űzni belőle, ha sír éjjel. Ja, hogy ott sem lesz már akkor az anyja? Mert mennie kell karriert építeni?
Kövezzetek meg, de nem ragyogok, hogy unokám lesz.
Hazajött ma a lányom, próbáltam beszélgetni vele, egy darabig ment, aztán neki állt netezni, kértem hagyja abba....hiába, picit határozottabban kértem, erre elment....nagyon zavart, irreális....semmi belátása semmire....tehetetlen vagyok, egy idő után annyira feszült leszek h semmit nem tudok segíteni neki ha vele vagyok illetve h ilyen állapotban látom h teljesen blokkolódom illetve saját magamat is rombolom érzelmileg.....a szívem szakad meg érte, hihetetlen ez az egész és ezt szakemberként is mondom. És nem akar ez a mánia szerű állapot változni, lecsengeni....döbbenetes így látni és egy éve még ugyanitt beszélgettünk az élet dolgairól....nagyon reálisan látott mindent, talán túlságosan is....
Bárki aki itt hozzászól legalább valami belátása van (nyilván ezért szól hozzá) nehéz, nagyon nehéz....hiába tervezek el bármit, meglátom és blokkol, ráadásul mindenkinek durván sok, egy idő után mindenki lelép a köreiből...és ezt látni tehetetlenül h min megy keresztül. És ilyen állapotba csapódik jobbra, balra...és azt mondja h miért nem állok hozzá pozitívan, támogatom...de mit támogassak h egész nap netezik. Pont az van egy az egybe, mint a te lányoddal v még rosszabb, mert a tied érettségizett, felvételizett, az enyémnek jövőre kéne...
több mint 20 évig. túlnyomórészt olyan szakaszban voltam (nem akartam gyógyszert; nem akartam elismerni, h beteg vagyok, hiszen csak gyenge stb.), különben nem tartott volna ennyi ideig a kínlódás.
de nekem nem a mánia volt a bajom, hanem a depresszió, mivel bipolár II vagyok, többször évekig tartó mélydepresszióval.
persze csináltam hülyeségeket hipomániában én is, meg biztos rendkívül idegesítő is voltam, de nem tettem tönkre se magam, se mást, ráadásul meg se bántam semmit. a depresszió viszont maga volt a pokol.
